Nem volt rég, amikor a kibontakozó bankválságra magyar kormányzati illetékesek úgy reagáltak, hogy az minket nem érint Bankjaink egészségesen működnek, nincsenek tele rossz ingatlan hitelekkel. Azt meg kizárták, hogy a nemzetközi bankválság árthat a magyar gazdaságnak ezért az ez évi növekedést a költségvetés első olvasatában még 3 %-ban határozták meg.
Ma azonban az a komoly nemzetközi és hazai elemzők véleménye, hogy az IMF gigahitele ellenére a magyar a legsúlyosabb eset Európában Az IMF adott egy esélyt a kormányfőnek, hogy közelítsen az igazsághoz, ami eddig mindig nehezére esett.
Legutóbb azt mondta,hogy nagyobb lesz a visszaesés,mint amire az IMF gondolt és amivel a költségvetést tervezték(-0,9%).Érdemes áttekinteni,hogy miért.

Azzal érdemes kezdenünk, hogy a gazdaság valós tényeit eltakaró hamis kormányzati propagandát nem csak a rendszerváltás előtt, de azután is kiszolgálta a nemzetközi normáktól gyakran súlyosan eltérő állampénzügyi nyilvántartás. Elég Németh Miklós bejelentésére gondolni, amikor feltárta az adósság valós mértékét, vagy ellenpéldaként Gyurcsány ezernyi trükkjére gondolni. Ezekről még a parlamenti képviselőknek sem kell tudni a miniszterelnök szerint. A folytatólagos állampénzügyi hamisításokat még az uniós csatlakozás sem tudta végérvényesen kiiktatni.

Ártalmasan erőltetett exportorientáció és hamis állampénzügyi nyilvántartás.

A legnagyobb hamisság és egyben önámítás, hogy a gazdasági növekedést és egyben a jólét forrását a hazai hivatalosok (benne a jobboldal sok vezető közgazdásza is) a bruttó társadalmi termék (GDP) bővülésében láttatják, véletlenül sem említik, hogy a GDP bővülése az ország lakók jólétét csak olyan mértékben emelheti, amilyen mértékben ebből nemzeti jövedelem (GNI) is lesz. Csak ebből jut ugyanis a magyar tulajdonú vállalkozásoknak és a munkavállalóknak. Nyugdíjakat is ebből lehet fizetni Ahol a GDP növekedését a külföldi tőke táplálja ott ennek jövedelme sem a belföldieké. A GDP mellett a nemzeti jövedelem fogalma soha nem szerepelt és ma sem szerepel a közvélemény tájékoztatásának listáján. A GDP-re hangolódott propaganda és kommunikáció eltakarta ugyanis a lényeget. A rendszerváltozás óta végbement szerény mértékű GDP növekedés jórészt a hazánkban működő nemzetközi tőke érdeme. Ennek jövedelmét ki is viszik az országból. Sokan közülük adókedvezményben részesültek. Akik meg nem azok adó előtt gondoskodnak jövedelmük kivonásáról anyacégeikkel folytatott kereskedelmükön keresztül. A kormányzati gazdaságfejlesztési politikák is rendre a GDP mániára épültek, ahelyett, hogy a nemzeti jövedelem emelését tűzték volna ki célul. Ennek jegyében kaptak adómentességet, letelepedési támogatást nemzetközi cégek. A támogatásokhoz is a hazaiak jövedelméből kellett ráadásul elvenni. A GDP orientált gazdaságfejlesztés nem adott lehetőséget a hazai kis és középszektor megerősítésére. Az gyenge és fejletlen és főként tőkehiányos maradt. A mai állapotok szerint teljességgel alkalmatlan a nemzetközi versenyre, akár Kelet-Közép-Európa viszonylatában is.

A válságban ma viszont elsősorban a nagyra becsült multik bocsátanak el tömegesen és ők csökkentik termelésüket. A kis és közepesek viszont alkalmatlanok, hogy ezt legalább részben kompenzálják. Őket a csődben lévő állam sanyargatja, mert bevételt csak tőlük tud kicsikarni, amíg a tetőt a magyar államkassza felett az IMF tartja.(2010 tavaszáig) Az IMF hitel ugyanis a nemzetközi szereplők zavartalan hazai működését szolgálja. Alapszabálya szerint ez az IMF feladata. Az államkassza rendbehozatala viszont a kormány feladata. Erre 2010 tavaszáig van ideje, addig tartja felette a plafont az IMF.

A GDP imádatra rímelő másik hamisság, a minden áron való exportorientált gazdaságpolitika erőltetése. Ezt ugyanaz a közgazdász kör vallja ma is. Össze is függ a GDP imádattal. A nemzetközi cégek ugyanis azért jöttek hazánkba (tisztelet a kevés számú kivételnek) hogy éljenek a tartósan nyomott magyar bérekkel és a relatíve gyorsan javuló termelékenységgel.

Ma a magyar munkavállaló órára és munkavállalóra vetítve az EU termelékenységi szintjének 70%-át hozza 25-30%-os bérszint mellett. Másutt egy eurónyi termékben 55-60 cent a bér arány, nálunk alig több mint 30. Ezt eredményezte a GDP és az erőltetett exportorientált gazdaságpolitika.
A kormány és a hazai multik kerültek egy gyékényre. Egy másikon pedig a magyar kis és középvállalatok árulnak együtt a hazai munkavállalókkal. A két csoport csak egymás rovására tud gyarapodni. A hazaiak esélytelenek, mert a kormány a másik gyékényen árul.

Nem vitás, hogy nálunk a nemzetközi cégek a nyomott bérek és a javuló munkatermelékenység miatt nagyon jó hatékonysággal működnek. Erről árulkodott a kevésszámú tőzsdei cég mérlege. Ők gyakran 25-30%-os tőkearányos nyereséget tudtak kimutatni Szárnyaltak is a tőzsdén. A legtöbbnek pedig ennél is nagyobb volt a nyeresége, ezért nem is mentek a tőzsdére, hanem a nyereséget még adó előtt kimentették, illetve adókedvezményt kaptak a kormánytól.
A ló lába másutt is kilóg. A közvélemény szintén keveset tud a nemzetközi kereskedelemben használatos cserearány mutatóról, hasonlóan a nemzeti jövedelemhez. Ez mutatja a külkereskedelem hatékonyságát. Az export árakat hasonlítja össze az importárakkal évről évre. Ha az exportárak gyorsabban nőnek az import áraknál, akkor a mutató nekünk kedvez, fordítva ellenünk játszik. A romló cserearány azonban átöröklődött a rendszerváltás előtti időkből és még rosszabb lett. Miközben a kormány erőlteti az exportot az egyre több cserearányromlással, azaz nemzeti jövedelemvesztéssel jár. Hiába nőtt a magyar munka termelékenysége rakéta sebességgel, mi (nevünkben a multik) egyre rosszabb feltételekkel cseréltünk a külfölddel, ami jó a multinak, az rossz nekünk. Ez a működési modell a GDP és exportorientált magyar gazdaságban.

A teljes cserearányromlás a rendszerváltás óta15-20% közötti Ez azt jelenti, hogy minden milliárd euró külkereskedelmen bukunk 150-200 millió eurót 1989-hez viszonyítva. A cserearányromlás azt jelenti, hogy a növekvő hatékonyságú munka eredményét maradéktalanul kisöprik az országból, a GDP és exportorientált gazdaságpolitikát folytató kormány közreműködésével. Az ehhez szükséges szabályozókat ugyanis a kormány fogadtatja el a parlamenttel.

A GDP és exportorientált gazdaságpolitika két évtized alatt végképp legyengítette az országot Nem csak a növekvő munkahatékonyság eredményeinek kiszivattyúzása folyt, de áldozatul esett a jövedelemtermelő állami vagyon is, és hegynyire nőtt a kamatterhes államadósság. Ezt tetézi most még az a hatás, ami a nemzetközi pénzügyi válságból következik.

Ezt a hatást két területen észlelhetjük.
Egyrészt a legyengült ország nyakig eladósodott államkasszája csődbe jutott.
Másrészt a csődben lévő országban működő egyébként kitűnő gazdasági eredményt mutató szinte teljesen külföldi tulajdonú bankok sem jutnak külföldről forrásokhoz, mert a hitelezők tartanak kifizetési moratóriumtól a belföldi források meg gyakorlatilag elapadtak, hiszen csökkenő életszínvonal mellett a lakossági megtakarítás elapadt.
Ellenkezőleg a lakosság fogyasztói hitelfelvétele is az egekbe nőtt. Szemben más ugyancsak válság sújtotta országokkal a magyar állam képtelen érdemi gazdaságélénkítő lépéseket tenni. Mind az államcsőd, mint az emiatt létrejött szűkös banklikviditás a válságot mélyítik, és annak idejét nyújtják

Ami még az államcsődnél tovább mélyíti a válságot

Az államcsőd és az elégtelen banklikviditás, az ezt kísérő magas kamatok azonban kis baj ahhoz képest, amit a szavahihetőség elvesztése okozott és fog okozni a következő hónapokban. Nem várható el a kormánytól, hogy elismerje a több mint két évtizedes zsák utas fejlődést és irányt váltson. Éppen ellenkezőleg, továbbra is azt erőlteti minden intézkedésével, elvégre annak haszonélvezőivel árul egy gyékényen.
Az IMF is ennek folytatásához adta a hitelt.
Amikor jegybanki kamatot emelnek, akkor a hazai vállalatoktól veszik el azt a kevés túlélési esélyt is, amivel eddig rendelkeztek.
Amikor a jegybank hangoztatja, hogy nincs árfolyamcélja, szabad utat ad a forint devalvációnak és ezzel az infláció újjáéledésének még mindig vannak adóemelési aspirációk is.
Reformnak kikiáltott ócska megoldásokat kínálnak a romlást megalapozó hiteltelen szalonközgazdászok és zsurnaliszták. Minden reformjuknak azonos az üzenete, miként lehetne a hazai jövedelemtulajdonosokat újabb jövedelemtől megfosztani és azt politikájuk oltárán feláldozni. A hazai típusú alkotmányos berendezkedés is megalapozza a mély és hosszú válságot. Alkotmányos úton nálunk nem lehetséges egy új kezdetet ígérő kurzushoz idő előtt a választókat megkérdezni. Nincs az a komolytalan költségvetés, ami miatt a kormány bukna.
A köztársaság elnökének sincs a parlament feloszlatást elrendelő jogosítványa.
Az Állami Számvevőszék jogos és alapos megállapításai a költségvetéssel kapcsolatban írott malaszt marad, nincs jogosítványa az alapokat nélkülöző költségvetés megvétózására, sem a felelőtlen költekezés leállítására, pótcselekvésként most egy újabb költségvetési sóhivatal jön létre.
Alkotmányos rendünk ellensúlyozhatatlan túl hatalmat, biztosit a végrehajtó hatalmi ágnak, amivel az most visszaél.
Jelen helyzetben nem elhanyagolható körülmény, hogy jó ideje a hatalmon lévők már nem csak kasztjuk önző anyagi érdekeit szolgálják, hanem igyekeznek megalapozni elhatárolódásukat a felelősségtől, illetve maguknak a jövőre immunitást, arc és bőrmentést biztosítani. Ehhez pedig idő kell, bármi áron.
Reményeik szerint a büntetőjogi helyett marad nekik a morális és a politikai felelősség. Az előbbit egyszerűen nem értik, az utóbbi definíciója meg nem létezik. Jól megfigyelhető ez a volt koalíciós partneren, aki korábban már többször játszotta el a bent is vagyunk és kint is vagyunk színdarabot. A felelősségtől való rugalmas elszakadási tervbe beleillik a minél nagyobb káosz és zűrzavar is. Legyen minél nagyobb a parlamenti választásokra.
Az ellenzékről pedig el kell hitetni, hogy ők sem tudnának jobb megoldást. Ahogy az idő telik és a válság mélyül, ez egyre hihetőbbé válik. Azt a látszatot is hasznos kelteni, hogy a helyzetért az ellenzékfelelős, mert megakadályozta a „gyógyír” reformokat a népszavazással. A választók soraiban pedig el kell hinteni a csüggedést. Népszavazhattatok és győzhettetek minden választáson (kivéve a parlamentit) és mire mentetek vele hat éven keresztül?

Az elmondottakat összegezve:

Parlamenti választások jövő év tavaszán lesznek. Addig megoldás nincs. Az új kormány már nem használhat fel IMF kölcsönt, de el kell kezdenie a törlesztéseket. Félő, hogy csődben maradt és nem a csődből kilábalt államkasszát kap. El ne felejtsük, hogy az eladósodottságunk mértéke a gazdasági visszaesés miatt még akkor is nő, ha nem keletkezne újabb folyó deficit, de az is lesz. Ez pedig nem alapozza meg a hitelezők bizalmát.
Arra lehet számolni, hogy a válság legmélyebb pontját 2010-ben érjük el, elszívós munkával a következő két-három évben elérhetővé válhat a 2003-2004-es szint.
Addigra azonban már 2013-at irunk1945-90 között negyven évet az utolsó hat évben újabb tíz évet veszítettünk.
Az IMF előjelzése ilyen előjelzése valósághű, noha a közönség ezt sem ismeri. Addigra konkurenseink előnye már nehezen lesz behozható a változáshoz katarzis kell, leszámolás a pusztító gazdaságpolitikával. Ennek tudatosítására is szükség van az ország közvéleménye előtt. Ennek hiányában az új kormány alatt is gyorsan beszakad a jég