Gyenesdiás (Vitorláskikötő)100 millió Széchenyi Terv figyelemmel kisérése!
Tisztelt olvasó!
Szeretném előre bocsájtani nem a kikötő ellen és az ott lévő tulajdonosok kárára, ellenkezőleg a Hévíz-Badacsony közötti Villamos ötletéhez hasonlóan egy párbeszédre szeretném felkérni olvasóimat!
Szeretném, ha minél többen elmondanák véleményüket névvel és név nélkül egyaránt.
Ígérem, minden hozzászólást meg kívánok válaszolni. Tudom nem egyszerű feladatra vállalkoztam.
Vita indítóul:
Előzőekben már írtam a Kikötőről másolok egy két észrevételt.
1. Vitorláskikötő 100 millió Ft (Széchenyi terv) honlétéről, szerződés terület használatáról.
2.Mit szolnál, ha tudnád, hogy a gyerekeink örökségét, ELMUTYIZTÁK, LENYÚLTÁK VOLNA!
3.Kövessük a pénz útját. KASTÉLY, KEHIDA, VITORLÁSKIKÖTŐ stb.
címlap
Tisztelt Porkoláb Úr
Tisztelt Porkoláb Úr ,
Önnek "savanyú a szőlő"!
A Balatonparti dzsungelből egy kis közösség sikeresen varázsolt egy európai szintű kikötőt. Ez egy irigylésre méltó objektum, mely igen jó, hogy a mi kis üdülőközségünk szolgáltatásait növeli.Megérdemelték a harminc milliós Szécsényi támogatást is!
Bérleti díjat, adót fizetnek, közhasznú egyesület, oktatás, nevelés, versenyek folynak,köszönhetően a már nyugdíjas Sümegi tanár úr kiváló és fegyelmezett vezetésének. Ilyen tanárokra és ilyen önzetlen vezetőkre van szüksége minden falunak és városnak.
Sajnálom, mint gyenesi, hogy a hegyen önnek nem sikerült a nagy programja, de talán többet is tehetett volna érte a tagi birtokosság, a sűlt galamb senkinek sem repül a szájába.
Ezentúl még annyira sem repülnek a sültgalambok, mint eddig.
Az is nagyon jó, hogy van horgászkikötőnk, én ott vagyok horgász, onnét nőtt ki a vitorlásklub is.Szép strandjaink vannak, sokan irigyelnek ezért bennünket, gyenesieket.
Jó lenne, ha Gyuri is azt nézné, mit tud segíteni, csak a legapróbb segítség is segítség, az alapítványoknak, egyesületeknek,nem pedig itt jelentgetne egyfolytában, rosszhírét keltve szeretett szülőfalunknak.
Ha pénzzel nem tud valaki segíteni, vegyen részt a közös falusi rendezvények előkészítésében, ha nem is dolgozik érte valaki, de legalább a közösséget támogatja, egy két jó szó is sokat jelent. Fogjunk össze, várjuk magát is mától !
Szeretettel: egy hívő gyenesi ember
Porkolábnak igaza van még
Porkolábnak igaza van még ha félig is az is sok
fél igazság
//egy hívő gyenesi ember//
Tételezzük fel, hogy nekem tényleg savanyú a szőlő. A Balaton parti dzsungel azt hiszem enyhén szólva is túlzás az, hogy a kikötő európai szintű lett azt egy kicsit eltúlzottnak érzem, bár ha a beígért 100 millióból kellett volna felépíteni biztosan még jobb színvonalú is lehetne. Sümegi tanár úr most került csak a kikötő élére, de tapasztalom, tényleg változik a kikötői élet sokkal szívesebben mennek azok is a kikötőbe, akik addig elkerülték.
A sült galamb tényleg nem repül senkinek az ölébe, még az EBT tagoknak, se hiszen minden apró sikerért keményen meg kell dolgozni sajna a teljesítmény nem a munka arányából egyenesen, következik.
Rossz híre nem csak Gyenesdiásnak van, feltételezem ön is itt él, és tudja, milyen körülmények között vagyunk kénytelenek élni. Azért keltem a rossz hírt, mert tudom, lehetne sokkal jobb körülményeket teremteni a szülőfalunk sokkal többre hivatott és érdemes.
//Fogjunk össze, várjuk magát is mától !//
Köszönöm a bíztatást kérem, nevezzen, meg időpontot hol mikor tudunk találkozni szívesen, megyek, talán tényleg előrébb jutunk. Megjegyzem a különböző hivatalos rendezvények nem alkalmasak az igazi véleménycserére.
Talán ha ön is kikötőben érdekelt kérem a klubházukban egy esti "kötetlen" beszélgetésen szívesen részt vennék.
Csak egy e-mail és ott vagyok.
www.porkolabgyorgy.hu
30 millió Ft ennyit nyert a
30 millió Ft
ennyit nyert a vitorlásklub
valaki szóljon a Poresznek, hogy helyesbítsen, vagy vállalnia kell e rágalmazás következményeit
az ügy tudója
fél igazság
Tisztelt "ügy tudó"!
Hogy mennyit nyert a vitorlásklub azt a közgyűlésükön én is hallottam le is írtam tehát feltételezem arról el is számoltak. Én nem rágalmaztam meg senkit csak a figyelmet hívtam fel arra, hogy eredetileg 100 millióról szóltak a hírek, tehát akkor nem is létezett a százmillió!?.
Ezt te, mint ügytudó biztosan tudod.
Ui:2008 március ezt írtam .
//Vagy nem is írhatott róla, hiszen ezen a közgyűlésen 5 éves ciklus lezárásaként talán most kerülhet a nyilvánosság számára is elérhetővé. Hivatalos szervek által 5 évre visszamenőleg most kell számot adni e pénz felhasználásáról is.
Részemről kíváncsian várom e vizsgálat eredményét, természetesen csak azt, ami mindenki számára elérhető és publikus.//
Tudom nem ide tartozik, de
Tudom nem ide tartozik, de arról is kéne beszélni, kinek a feladata megakadályozni, illetve felszámolni a Jókai utca végén, a bal oldali bányában gyűlő egyre nagyobb szeméthalmot? Én a Jókai utcán lakom, naponta látom, ahogy hordják oda szemetet. Nem csak növényi hulladékot, abba már szinte bele is nyugodhatnánk, hisz az pár év múlva elbomlik, na de a tv,bicikli, csempe, festékesvödrök, stb?? A maga nemében szép ez a tájseb, a Nagymező is rengeteg látogatót vonz, de éghet a pofánk, hogy egy ilyen adottságokkal rendelkező pici községben nincs "kultúra".
Jókai u.
Örülök az értékes hozzászólásnak.Magam is megerősíthetem,mivel hetente többször megjárom ezt a csodálatos részét a falunak.Elkeserítő,hogy feltehetően helyi lakosok teszik tönkre ezt a fantasztikus környezetet.A tájseb,persze igaz,de még így is csodálatos.Össze kell fognunk a környezetszennyezők ellen!
Ugyanakkor még egy megjegyzés:A jókai utca bizonyos szakaszai már alig járhatók.Az utat teljesen kimossa az esőzéskor leömlő csapadékvíz.Vizelvezető rendszer nincs,a Fazekas utcát keresztezi a víz és iszap áradat.Gyalogosan már csak alig,kerékpárral ,motorral már egyáltalán nem járható ez a szakasz,a hatalmas gödrök miatt.Talán a fekvőrendőr helyett a kátyuzás aktuálisabb lett volna.Ehhez képest az időnként az utca egyik lakóházának kéményéből felszálló szerves anyagok égetéséből származó bűz,már csak apró kellemetlenség.
pape
fél igazság
Tisztelt doktor úr!
Örülök, hogy ön is elég gyakran jár Gyenesdiás tényleg egyik legszebbnek mondott részén. Azért a realitás kedvéért had figyelmeztessem a szemetelők elsősorban a városlakókból kerülnek ki,/utánfutóval/ vagy azokból, akik valahonnét ide költöztek és ahonnét jöttek "gyüt-mentek"ott természetes volt az effajta szemetelés.
Az összefogást nem csak szavakban kell megtenni a feljelentés úgy tűnik nem maradhat el,még önnek se szabadna néha szemet hunyni, és igen is élni kell állampolgári jogaival és nem csak másra mutogatni és mástól várni a megoldást.
Az pedig, hogy valaki a telkén összegyűlt nem komposztálható hulladékot elégeti, nem okoz vele akkora kárt, mint az erdőnkbe lerakott "kacatok".
A helyben lakók minden hasznosítható hulladékot, pláne ha a kazánban égetnek, el azzal csak jót tesznek.
Az meg, hogy a fekvőrendőr, tükrök, aszfalton lévő festések, mennyire fontosak azt nem tudom, azt viszont igen nem csak a Jókai utca állapota katasztrofális, tele vagyunk zsákutcával,a vizel vezetést miért ép a Meleg hegyi utcában oly fontos megoldani?
Csak kicsit mögé kell nézni a dolgoknak és mindenre van magyarázat!.
www.porkolabgyorgy.hu
-
Azért ez a "gyütt-ment" kifejezés még idézőjelben is elég szánalmas kifejezés.
fél igazság
Egyetértek, és elnézést is kérek mindenkitől, aki nem tartozik azon körhöz, aki szerintem nagyon is sokat tesz és tett is szeretett településünk fejlesztéséért és fejlődéséért.(ebbe a körbe nem tartozik bele a nyugdíjas polgármester, és alpolgármester)
Meggyőződésem, akinek nem inge nem is veszi magára.
Sajnos, akinek meg magára kellene venni az meg annyira pofátlan, hogy még ki is kéri magának./nem önre gondoltam/
Sajnos ott tartunk a helyi vezetésben már csak "hírmondóként" található egy két helyismerettel, helyi kötődéssel, valóban a közért tenni akaró képviselő.
www.porkolabgyorgy.hu
Tisztelt Porkoláb Úr! Hogy
Tisztelt Porkoláb Úr!
Hogy gyakran járok ezen a vidéken az annak köszönhető,hogy 7 éve Gyenesdiáson élek és csaknem a Jókai utcában.Ezért bátorkodtam tiltakozni a szemétlerakók ellen.A bányák területét rendkívül sokoldaluan lehetne hasznosítani.Akár szabadtéri szinpad,koncertek ,kultúrális programok rendezésére,motoros cross pálya stb.is létesülhetne ezeken a helyeken.Véleményem szerint a sziklatömbökkel való lezárás semmit nem old meg.Esetleg a polgárőrség még segíthet a tettenérésben.Összefogásra van ismét szükség.
pape
fél igazság
Tisztelt doktor úr!
Annak feltétlen örülök, hogy ön is Gyenesdiási, szerencsére önhöz hasonló nagyon sok képzett polgár, lakja településünket. Higgye el ez a szemét ügy 90-ben is ugyan ilyen volt, sajna ebben sem történt változás.
Ezek az ötletek, amit felsorol csak rövidtávú megoldást jelentenek, mégis a motor és autósport szerelmeseinek szinte ingyen bocsátjuk rendelkezésére a felhagyott bányákat annak fejében, hogy vigyáznak a tisztaságra, és évente legalább egyszer teljesen kitakarítják. Tudom, hogy az általunk megálmodott szálloda, aQvapark, parkolóház, kalandpark meg fog épülni, ha előbb nem 2011 benn. Addig is tényleg össze kell fogni és mindent megtenni a szemetelők ellen.
Még úgy is, mint ahogy én tettem, teszem, szemetes zsák, és annak ellenére, hogy nem tehetek róla, nekem nekünk kell időnként összetakarítani.
www.porkolabgyorgy.hu
fél igazság
Tisztelt doktor úr!
Annak feltétlen örülök, hogy ön is Gyenesdiási, szerencsére önhöz hasonló nagyon sok képzett polgár, lakja településünket. Higgye el ez a szemét ügy 90-ben is ugyan ilyen volt, sajna ebben sem történt változás.
Ezek az ötletek, amit felsorol csak rövidtávú megoldást jelentenek, mégis a motor és autósport szerelmeseinek szinte ingyen bocsátjuk rendelkezésére a felhagyott bányákat annak fejében, hogy vigyáznak a tisztaságra, és évente legalább egyszer teljesen kitakarítják. Tudom, hogy az általunk megálmodott szálloda, aQvapark, parkolóház, kalandpark meg fog épülni, ha előbb nem 2011 benn. Addig is tényleg össze kell fogni és mindent megtenni a szemetelők ellen.
Még úgy is, mint ahogy én tettem, teszem, szemeteszsák, és annak ellenére, hogy nem tehetek róla, nekem nekünk kell időnként összetakarítani.
www.porkolabgyorgy.hu
fél igazság
Ezen a fórumon azt nem lehet mondani, hogy nem ide tartozik különösen úgy, hogy tényleg nagyon sok természetet szerető van.
Állandóan ezzel a szemetelő szerintem tisztességtelen alakokkal kell, hogy foglalkozzunk.
Csak megjegyzem, az a szemét a Jókai utcánál állami erdőben van.
Sajna ez nem csak a Jókai utcaira vonatkozik. A tavaly feltárt Tücsökdombi barlangokat is rendszeresen tele rakják szeméttel.
Én több alkalommal szemeteszsákba raktam és kitakarítottam, hogy meddig mehet ez így tovább nem tudom, a tetten érés szinte lehetetlen.
Többet tehetne a Forrásvíz is a környezetünkért nem csak dumával,"feljelentgetésekkel" elsősorban példamutatással, nekik se ártana néha szemét gyűjtést szervezni. Nem csak az Önkormányzati dolgozókat erre utasítani.
www.porkolabgyorgy.hu
kőbánya-szemétdomb
Én úgy tudtam, a kőbánya az erdőbirtokosságé. Ha ki kell takarítani, és vigyázni rá, akkor már állami? Miért nem lehet az utolsó telek után betonelemeket lerakni, hogy autóval ne lehessen továbbmenni? Ki lett alakítva a barlangoknál a parkoló, közpénzen,
aki nézelődni, túrázni akar, az leparkolhat ott. Szerintem nem tudjuk más módon meggátolni a szemétlerakást,csak ha megakadályozzuk az odajutást, mert valóban autóval, utánfutóval, sőt teherautóval is hordják a szemetet!
fél igazság
Nem jól tudod a kőbánya Jókai utca felőli oldalon, az, ami jobban fertőzött szemetes állami tulajdon.
Persze az se jó, egyetértek, ki kell takarítani és utána meg vigyázni rá.
Mindenkinek nem csak a tulajdonosoknak, hiszen mivel közcélú mindenki használhatja, így nem lehet bekeríteni teljesen lezárni.
A bányabejáratnál a lezárást megoldottam, nem betonelemekkel, hanem sziklatömbbel sajnos egy két hónap után megszüntették.
A Tücsökdombi barlangoknál kialakított parkoló egyáltalán nem közpénzen valósult meg. Csak, hogy érzékeltessem Györökön "Leader pályázatból" több mint tízmillióból valósul meg hasonló parkoló.
A miénk 200 ezerből, amiből az Önkormányzat 100 ezret vállalt.
Nem kevés önerő társadalmi munka is kellett, hogy a jelenlegi félkész parkoló kialakulhasson. Sajnos a tisztántartása se kevés feladatot jelent. A barlangokat is valakik szemétlerakónak képzelik, azt elzárni még sziklatömbbel se lehet.
Azzal teljesen egyetértek, hogy mindkét bányabejáratot sziklatömbökkel ismételten le kell zárni.
Én rendszeresen járok mindkét helyszínen /fényképező géppel/ feljelentés alapját képező bizonyítékkal.
A feljelentést, ahogy már megtettem, az eredmény se maradt el, tettenérés konkrét bizonyíték nélkül nem sokra megyünk.
Ezért kérek, mindenkit itt van az elérhetőségem, ha nekem küldenek rendszámmal elérhetőséggel bizonyítható szemetelőt, a feljelentést megteszem, de azért van az Önkormányzat, hogy náluk is közvetlenül meglehet tenni.
Sajnos egyelőre többet nem tehetek.
www.porkolabgyorgy.hu
A sziklatömb a Hunyadi
A sziklatömb a Hunyadi utcai bejáratnál volt. A tűzoltók görgették el, amikor rézbőrű indiánok a talált kábelekről égették le a műanyagot. Az a bánya is megér egy misét.
A Jókai utcán én az utóbbi években nem láttam úttorlaszt.Nem is ragozom tovább, hisz ezen a fórumon úgyse születhet megoldás, az Önkormányzat pedig, pff...
Nyiss már végre egy
Nyiss már végre egy másik, gyenesdiási blogot, teljesen abszurd, hogy ezt a hülyeséget állandóan előhozod, ezzel a hamis 100 milliós baromsággal.
legyen magadtól ennyi belátásod.
Egy rendszeres olvasó
fél igazság
Kedves "rendszeres olvasó"!
Ez a téma még 2007-ben keletkezett akkor érdekes lehetett ma már nem hiszem, hogy érdeklődésre számíthat, bár ma is aktuális.
Ugyan, úgy ahogy az elpotyált 30 HA belterületi ingatlan. Egyszer csak valaki elszámoltatja a „rendszer váltóinkat " talán még te is segítesz.
Illegális kemping,
Illegális kemping, közterületen, adómentesen.Önkorm. tudtával.
fél igazság
Azt nem tudom,hogy működik e illegális kemping ,pláne közterületen, ha leírnád, hol található talán másnak is eszébe jut valami róla.
Lakokocsik,bungalok,satrak a
Lakokocsik,bungalok,satrak a kikötöben a hajokon alszanak. a vitorlazasrol szo sincs.
Beléphetsz te is, ha
Beléphetsz te is, ha akarsz, Gyurka, mindenki előtt nyitva áll, mondta az elnök.
A lakókocsik, bungalók a bérlőké és a tagoké, és üdülőhelyi díjat fizet az egyesület,semmi nem illegális.Közhasznú egyesület, elolvashatod az éves jelentésüket.
Honnét veszed, hogy szó sincsen vitorlázásról, versenyeket is rendeznek és nyitva áll a klub a felnőttek és gyerekek előtt, rengetegen tanulnak itt vitorlázni, rendszeres oktatás folyik egész évben. A Polgármester Úr is büszke a kikötőre, ami Gyenesdiásé, nem lehet elhúzni innét.
Miért basssa a csőrödet annyira ez az egyesület? Miért vagy ilyen irigy? Örülj neki, hogy a faludban van egy vitorláskikötő. Sértődött ember vagy, belekötsz még a nyárfába is. Ne rombolj ilyen otromba módon, éppen a szülőfaludban.
Ettől, hogy támadsz, nem lesz operasziklád, mert aki támogatna, az is elfordul tőled.
Ettől a magatartástól, mint a tiéd, csak ellenségeket szerzel magadnak.
önkormányzati dolgozó
fél igazság
Tudom, beléphetnék én is sajna késésben vagyok, hiszen az alakuláskor kellett volna, de az a múlt.
Tudod, egyszerűbb lenne mindent az előző elnökre "Csendesre" fogni még se teszem és nem is lenne tisztességes. Pedig még okot is adott rá.
A lakókocsik stb. hogyan működnek nem tudom, és feltételezem, legálisan működhetnek, hiszen az ellenőrzés túlzottan is megoldott ellenőrökből nincs hiány.
Én soha nem mondtam pláne nem írtam, hogy nincs szóvitorlázásról, oktatásról, amit leírtam, és amit most is megismétlek az a kikötő teljes nyitottsága nem megoldott.
Mindenki által látogathatóvá kell tenni, még a sétáló vendégek, pláne a helyben lakók számára is.
Mivel Önkormányzati dolgozónak mondod magad, ezért csak megjegyzem a kikötő is ugyan olyan, mint a testületi ülések. Zárt kapu, zárt ajtók, mögött születnek a döntések és kikötőről lévén szó „szolgáltatás”.
Ha ezt nyilvánosnak hívod, akkor feltételezem, fogalomzavarban szenvedsz. A polgármester úr, hogy büszke a kikötőre azt nem kétlem, én is az vagyok bármennyire is furcsának tartod.
Pláne úgy, hogy én még azt is elmondhatom, az őseim „adták” a területet, hogy itt kikötő lehessen. Nem "bassa" nem vagyok "irigy" még sértődött se.
Ami nem tetszik arról meg elég sokat írtam és írni is fogok, mert meggyőződésem nekünk, Gyenesdiásiaknak sokkal nagyobb lehetőségeink vannak még mindig, mint bármelyik környező településnek, csak ha nem változik meg a hozzáállás, akkor marad az Operaszikla, marad a feltöltött zagytér, marad a maradék legelő, marad az egyhelyben totyogás.
www.porkolabgyorgy.hu
Próbálj meg bemenni a
Próbálj meg bemenni a Bahart kikötőbe, vagy a KYC-be, vagy a József Attila vitorlásklubba Keszthelyen !
Oda egyáltalán nem mehet be illetéktelen.
A diási kikötőbe bemehetsz, ha a kikötőmesternek szólsz vagy valaki a személyzetből elkisér, illetve, ha a tagok vagy a bérlők bevisznek, bárkit, de felelnek értük.
Azt mégse gondold, hogy egy veszélyes üzemben, 3-4 méteres víz mellett gyenesi gyerekek mászkálhatnak felügyelet nélkül, meg a méteres stégeken úszni nem tudók mászkálhatnak? Te sem felelnél érte, ha belefullad valaki, a Sümegi Úr feleljen érte?
Vagy a kikötőmester feleljen érte?
Idegenek kirabolhatják mások hajóit, értéktárgyaikat? 24 órás őrzés kellett.
Bárki bemehet a víz felől hajóval, ez jelenti a közforgalmúságot, nem az, hogy ott sétálnak és belefulladnak az emberek, akik itt látnak először hajót.
A falu terveiben szerepel egy móló, azon majd meg lehet a vízpartot közelíteni, és lemenni a vízhez, bárkinek a saját felelősségére.
A vitorláskikötő pedig úgy működik, ahogy a szabályzatában le van írva, és ezt a hatóságok ellenőrzik.A biztonság és a vagyonvédelem a legfontosabb. Még sose volt olyan panasz, hogy valaki szerette volna megnézni a kikötőt, és nem tették ezt számára lehetővé.
A kikötőmester mondta, hogy különdíjat kapott a kikötő az idén a környezet-rendezésért és virágosításért, ilyen még nem volt eddig.
A kikötő belső ügyeibe valóban csak az egyesületi tagok dönthetnek, be kell lépni, hajózni kell, és dönthet az ember.Így van ez a horgászegyesületünknél is.
( Mégis furcsa lenne, ha a vitorlásklub egyik tagja például beleszólhatna az egyházközség dolgaiba, ha nem tagja annak?)
Jól működik a vitorlás egyesület, nyáron a Bódis Testvérek hajóján mi is hajóztunk a vendégeinkkel, nagy élmény volt, hála Istennek, hogy ilyen is van Gyenesdiáson, büszkék lehetünk rá.
Ez a véleményem, és én tájékozódok, mielőtt ide Porkoláb polgártársunknak válaszolok, de ezzel én a magam részéről az ügyet lezártnak tekintem.
fél igazság
Teljesen igazad van, egyik kikötőbe se lehet bemenni és ez nem jól van így.
Tudom ez a gyakorlat, sajnos ez a túlszabályozás, ami nem teszi lehetővé, hogy ténylegesen Magyar tengerként használjuk.
Hiszen a világban ez egészen másként működik./pl.: Horvát tengerpart/
Nem kell felelősöket kreálni, mert nincs rá szükség.
Meggyőződésem nem is marad, így sokáig követni kell a világot, mert különben belefulladunk a sok szabályozásba, szabályzatokba, ami csak egy szűk "baráti" körnek jó.
Az természetes a kikötő dolgaiba én nem szólhatok bele, és ez így természetes, azért az már nem biztos, hogy a képviselőtestület pláne a Polgármester,képviselők ,se szólhatnak bele ,vagy nem akarnak. Az okokat én nem ismerem.
Nekik kötelező lenne, beleszólni még se teszik.
Ugyan ez azért a horgászegyesületnél kevésbé érvényesül, az szerintem sokkal nyitottabb.
Nekem meg ez a véleményem és sajnálom, hogy "ügynek" tekinted nem valami párbeszédnek.
Sajnálom, hogy nem folytathatjuk, hiányozni fogsz.
www.porkolabgyorgy.hu
helyesírás
Kedves Gyuri Bácsi!
Azt hogy "bocsájtani", "j"-vel kell írni!!
fél igazság
Igen tudom sajna tévedtem. Ennél nagyobb tévedésem ha nem lesz talán túlélem.
Sok-sok tévedés.
Sok-sok tévedés.
fél igazság
Gyenesi honlapon is megjelent.
"Revai"
//Tetszik a honlap, de a tartalmat tekintve mintha a múltban járnék.... //
Sajnos igazad van, amióta elkészült semmi nem változott a honlapot tekintve mindenképp úgy tűnik elfogyott a „fiatalos” lendület.
Igen sajnos a múltban járunk, nem változik semmi továbbra is kevés információhoz jut mindaz, aki érdeklődik a jövőnkről, de a jelen eseményeit is csak utólag féligazságokon alapuló ötletszerű szóbeszédek alapján vagy különböző rendezvényeken a jól értesültektől lehet ezt azt elcsípni. Pedig a honlap lehetőséget kellene, hogy teremtsen egy egészen másfajta életvitel, világlátás megteremtésére.
Famad
//Nagyon jóóóó hely ez a legjobb hely!!!!!Látszik hogy én is itt LAKOK!!!
xdxd na de akkor is a LEGJOBB!!aki nm ezt mondja az dögöjjön meg!!!!!
A strand is a legszebb itt Gyenesbe meg az iskola is hiszen most ujítják fel(én is ide járok)de az ovi is non szép!!!!!na ennyit gyenesről IMÁDOM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!//
Kedves "Famad"!
Tényleg nagyon jó hely az is látszik, hogy te is itt laksz.
Azért nem kellene, hogy aki esetleg másként látja dolgainkat az "dögöljön" meg.
Kedves ifjú barátom én is így gondoltam, amikor annyi éves lehettem, mint te most/de szép is volt/.Annak csak örülni lehet, hogy "IMÁDOD"és ha felnősz, talán te is teszel majd érte, hogy még ennél is sokkal jobb legyen.
Ugye Ön az a régi jó
Ugye Ön az a régi jó komcsi akire a választásokon nem voltak kiváncsiak az emberek. Most pedig fröcsög és vádaskodik. Ez maradt Önnek.
igazság
Tekintettel arra, hogy Ön személye ismeretlen és homályos a "kommunista" valószínű Ön. Kedves barátom, és ahogy gyanítom, ismeretlen is marad valószínű egyik gyüt-ment "spiclivel" van dolgom. Ha csak ennyire képes Önt minősíti. Amit itt írtam valószínű. Ez marad Önnek.
Azért a kérdésekre illene válaszolni is nem gondolja!?
-
Akkor miért volt Ön párttag?
Miért volt Önnek pártkönyve?
Ne tessék azt mondani, hogy ez nem igaz.
Mit enged meg
Mit enged meg magának?
Ejnye-ejnye milyen szemétség valakinek a múltjába vájkálni,remélem mielőtt erre vetemedtél, a magad vagy rokonságod háza táján is körülnéztél? A mocskolódásod embertársad ellen,arra enged következtetni,hogy rokona vagy valakiknek akik a parlamentben ugyan ezt!
csinálják.
Huszonöt év után ezzel foglalkozni a diagnózis: elmezavar! A mostani pártkönyvedre én is kíváncsi lennék,igaz annak más a színe! Én nem lennék rá olyan büzke.
Hihi
fél igazság
Mivel nem ismerem, feltételezem "ÖN" meg párton kívüli besúgó, ha így jobban tetszik spicli, volt abban a rendszerben./még a nevét se meri leírni/
/Ez a megállapítás csak akkor érvényes, ha az én vagy az előző korosztályomhoz tartozik./
Akkor az a tisztességes párttag, akinek volt pártkönyve velem együtt szeretett volna abban a közegben élni, érvényesülni. És itthon nem elmenekülve, lelépve, vagy megtagadva őseinket jövőt építeni.
Aztán megteremteni gyermekeink jövőjét, és tenni azt, amit a sors ránk mért.
NEM VOLTAM PÁRTVEZETŐ! MÉG ALAPSZERVEZETI SZINTEN SE!
Akkor is és ma is MAGÁNZÓKÉNT kisiparosként éltem, és élem nem is annyira eseménytelen életem.
www.porkolabgyorgy.hu
Bocsánat, de én csak egy
Bocsánat, de én csak egy böngésző vagyok, és nem a "komcsizó" illető.
De a véleményem az, hogy abban az időben pártkönyv és párttagság nélkül is lehetett élni és érvényesülni, ahogy Ön írta. Az biztos, hogy nem olyan gyorsan és hatékonyan, és nem olyan könnyen, mint akik rendelkeztek azzal a szép piros könyvecskével. Azoknak az embereknek nem könyvecskéjük volt, hanem gerincük, kitartásuk, önbecsülésük.
fél igazság
Kedves "böngésző"! Nem állt szándékomban megbántani, se Önt, se másokat, különösen nem azokat, akiknek akkor is volt gerincük.
Piros könyvecskével vagy a nélkül .
Nem tagadom, már talán azokról is "komcsit" feltételezek, akik akkor is, és talán ma is tisztességesen élnek.
Hol a pénz?
1998-2002 között valósultak meg a szóban forgó beruházások. Lehet, hogy volt bennük mutyizás, lehet hogy nem. Mindenesetre elkészültek és az országból nem mozdíthatóak, tehát megvannak. Meg lehet vizsgálni, hogy ki, hogyan és milyen módon. Persze.
2002 évet követően sajnos nincs mit vizsgálni, mert a stekszet, már a Bajnai Gordon Hajdúbét-es rabló és népi együttese eltüntetik, tehát a Széchenyi tervhez hasonló beruházásokról csak álmodhatsz a környéken.
Normális demokráciában egy Bajnai sitten ül a Hajdúbét-es ügyek miatt és nem az Úniós forrásokat fosztogatja.
igazság
Hát hol a pénz?
igazság
A szóban forgó beruházások MUTYIZÁSAI nem is annyira egyértelmű,számomra és talán mások számára sem. Megjegyzem akkor se volt annyi pénz,hogy csak és kizárólag egy szűk (KÖR) kaphasson belőle.
Igen és a kikötő meg van, és köszönet mindannak aki mert vállalkozni és kevés megtakarított pénzét egy (GÖDÖR) kiásására fordította. Biztos ha nincs Széchenyi Terv a jelenlegi formájában ma még nem készült volna el.
A hogyan és milyen módon (ITT) van a baj. A nem kellő tájékoztatás,a vezetői rátermettség hiánya? Ki tudja?
Ezért indítottam,hogy értelmes párbeszédet lehessen folytatni róla.
Azért ilyen Közhasznú Szervezetnek van némi kötelezettsége is. Nem a törvényi szabályozással van a baj,ellenkezőleg a túlszabályozással. És ezek között ember legyen a talpán aki el tud igazodni.
Tudod a jelenlegi Kormánnyal nekem is meg van a bajom,úgy ahogy minden Magyar állam polgárnak. De én a Gyurcsány és az Orbán között nem sok különbséget látok. Mindkettőt csak a hatalom érdekli.
Bajnai-ról is ugyan annyit tudok amit a sajtóból innen onnan elcsipegetünk.
Azért a Széchenyi Terv pénzei és a jelenlegi EU-s pénzek elosztása
és nyomon kisérése között van némi különbség,(SZERINTEM) lehet nincs igazam,de hát majd megbeszéljük.
Most az EU-s pénzek a kiírástól a felhasználásig az interneten végig
követhető/Különösen az ilyen KÖZHASZNÚ szervezeteknél/
Sajnos a Széchenyi Terv pénzeinél én nem találom,lehet,hogy én vagyok a tudatlan?
Hol a pénz?
H.Gyerek
H. gyerek ezt olvasd el először, aztán hőbölögj! http://www.poly-mix.hu/gve/sechenyi/szt-tu-13.htm
Szerintem nem fröcsögni kell, hanem a feljelentést az ügyészségnek megírni, utána a hamis vád miatt védekezni. Osztán jó napot!
igazság
Dr Koltai,Csendes csak így tovább,majd a "H.Gyerekek" felnőnek és mernek beszélni nem FÉLNI!Sajnos még fölöttetek is vannak, nem kevesen akik majd talán nevüket is vállalják.Dr Koltai Ur előnyben, ő legalább vállalta a nyilvánosságot. Tehát KIKÖTŐ,aztán jönni fog ASZFALTKEVERŐ. És a valódi RENDSZERVÁLTÁST is talán megélem!
Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok!
igazság
Tudod "PAJTÁS" életemben soha senkit nem jelentettem fel, most se teszem. Különösen úgy, hogy még a nevedet se mered ,vagy tudod leírni! Osztán jó napot és szebb jövőt!
ui: A márciusi közgyűlés előtt Csendes úrnak meg talán egy kis reklám még segíthet is. Így van "H" Gyerek!
Ezekben a percekben hívott
Ezekben a percekben hívott telefonon Csendes Úr a gyenesi kikötő vezetője. Azt mondta, hogy szeretne valami anyagot küldeni. Azt mondta, hogy nem 100milliót kaptak a Széchenyi terv keretében, hanem csak 30-at. Azt mondta, hogy a mederhasználatra vonatkozó szerződést nem Gyenessel kötötték, hanem az Állami Vagyonügynökséggel. stb..stb..
Picit várj.
Mert lehet, hogy Csendes Úr nem tudja ide feltenni amit szeretne (mert szerinte bonyolult is a fórum használata, meg Ő "politikai" oldalon nem is jelenik meg szívesen) de nézzük meg azt amit mond.
Azért is, mert az becsülendő mikor valaki nem elbujkál, nem sumákol.
-------------------------------------------------------------------------
www.RudolfJanos.hu - helikon[kukac]rudolfjanos.hu
igazság
Hol a válasz? Vagy az a válasz,hogy NINCS válasz!
igazág
Végre egy Úriember,talán még névvel is itt megjelenik és elmondja véleményét,közelebb kerülünk az IGAZSÁGHOZ! Gyenesdiáson elismert Személyiség.
Ha ő vállalja a nyilvánosságot, talán majd más is követi példáját.
17 éve várok,most már tényleg van időm.
Gy.-kát tanítgatják az
Gy.-kát tanítgatják az iskolában:
-Na kisfiam, mit ad a liba?
-Tepertőt!
-Jó a válasz, okos vagy! Mit ad még a liba Gy-ka?
-Tepertőt!
--Jó-jó, figyelj ide, mi van otthon a párnátokban?
-Toll.
-Gy-ka nagyon jó a válasz! Akkor mit ad még a liba?
-Tepertőt!
-Gy-ka! Menj ülj le a helyedre!
igazság
Helyes és kedves a kis mese?. Tanító (néptanító) bácsika-nénike várom a következő mesét!
Szerintem egyszerűbb lenne
Szerintem egyszerűbb lenne nyílvánosságra hozni azokat az íratokat.
Mert jó-jó ez a vicc, de Gy-kának eddig valaki meg is mutatta már azt a libát? ;)
-------------------------------------------------------------------------
www.RudolfJanos.hu - helikon[kukac]rudolfjanos.hu
igazság
Nem tudom milyen hivatalos iratokra gondolsz,de talán nem veszed tolakodásnak ha egy kicsit segítek.
"YACHT EGYLET GYENESDIÁS" hivatalos telephelyén lévő
hivatalos iratokra gondoltál?
Hát biztos köz érdeklődésre számíthatunk,ha az elmúlt
5 év KÖZHASZNÚ jelentésébe betekinthetnénk.
Gyenesdiás hivatalos honlapján és máshól se találkoztam vele, lehet én vagyok tájékozatlan.
Meddig kell várni?
Köszönöm a frappáns választ a Gy-kának!
igazság
2008. március 8. közgyűlésen jelen voltam. Az ott elhangzottakat szeretném megosztani az érdeklődőkkel, érintettekkel.
A gyenesdiási kikötő klubházában megtörtént az, amit csak kevesen gondoltak, egyáltalán mertek gondolni. Előző hozzászóló, aki ügyészséggel, bírósággal fenyegetőzött talán meggondolja magát és valóban képes lesz arra, hogy az "IGAZSÁG" mindenki számára elérhető legyen.
Talán egyedüli nem "érintett civil" ként Elnöki invitálással vettem rész a korán se eseménytelen fórumon.
Csendes István Elnök Úr rendkívül korrekten vezette közgyűlésüket minden kellékkel /hangfelvétel biztosításával, levezető Elnökkel, szavazatszedő bizottsággal/ tehát jól előkészített tisztújító közgyűlés részese lehettem.
Az Elnöki beszámoló már olyan információkkal látott el, amely számomra megdöbbentő volt. /Gyenesdiás (Vitorláskikötő) 100 millió Széchenyi Terv figyelemmel kisérése!/. A topik amelyet, nyitottam ténylegesen /30 millió Széchenyi Terv figyelemmel kiséréséről/ kellene, hogy szóljon. Hiszen ténylegesen ennyi vissza nem térítendő támogatásban részesült a közhasznú szervezetük.
A tévedésem a nem kellő figyelem, vagy a nem kellő tájékoztatáson alapul, hiszen eddig nem volt egyetlen sajtó, aki helyreigazíthatta volna a félre informáltakat, hiszen a helyi sajtó Gyenesdiási Híradó, vagy az országos pl. Zalai Hírlap eddig 100 millióról írt.
Vagy nem is írhatott róla, hiszen ezen a közgyűlésen 5 éves ciklus lezárásaként talán most kerülhet a nyilvánosság számára is elérhetővé. Hivatalos szervek által 5 évre visszamenőleg most kell számot adni e pénz felhasználásáról is.
Részemről kíváncsian várom e vizsgálat eredményét, természetesen csak azt, ami mindenki számára elérhető és publikus.
Csak gratulálni lehet Csendes Úrnak az eddig végzett munkához, azonban a közgyűlés mégis Sümegi Ferencnek és új vezetőségnek szavazott bizalmat. Innét kívánok sikerekben gazdag következő 5 évet az új Elnöknek és vezető társainak.
2006-ból a honlapomról az alábbi szöveget szeretném ide másolni.
A létrehozott vitorlás kikötő, Yacht Egylet Gyenesdiás néven működő szervezet a magánkezdeményezés jeles példája. Mutatja, hogyan lehet értéket teremteni, vendéget csalogatni Gyenesdiásra. Több más területen működni képes vállalkozás mintapéldája lehet.
A közgyűlés után csak megerősíthetem előzőekben leírt gondolataimat. Az hogy nem társaság, hanem közhasznú szervezet talán elnézik nekem.