Ha - Ha - mász
Ha - Ha - mász
Tíz éve már, hogy magyar származású izraeli barátommal ültünk egy gázai kávéház teraszán. Barátom kissé révetegen mondta:
- Tudod haver, akkor lesz itt béke, ha visszaadjuk Gázát és Ciszjordánia nagy részét.
-Nagy marhák lennétek, ha visszaadnátok, amit húsz éve elfoglaltatok, gyönyörűen felépítettétek .
- Foglalják vissza, ha van hozzá erejük, elvégre kétszázmillió arab vesz benneteket körül.
-Békét területekért - mondta barátom.
-Nagy szar lesz itt, nem béke - mondtam.
-Miért gondolod, hogy nem lesz itt béke? - kérdezte.
-Több oka van, a lényegesebbeket magpróbálóm ecsetelni:
A fél világ haragszik rátok a holokauszt miatt. Haragszanak a keresztények, amiért azt művelték veletek, ami az emberiség egyik legnagyobb szégyene. Hol volt akkor a jó Isten?! Ezt kurvára szégyellik, és tagadnak, támadnak, maszatolnak, sőt még azt is mondják, hogy azért füstöltek el benneteket Auswitz-ben, mert nem is emberek voltatok, erről is ti tehettek. A gázkamrákban nem Ciklon-B lengedezett, hanem Givenchy, a krematóriumokban az SS Appfelstrudelt sütögetett, nem pedig embereket.
Haragszanak, mert létszámotokhoz képest nagyon sokat adtatok az emberiség kultúrájához, kezdhetnénk a Bibliával.
Haragszanak, mert jelentős szerepetek van a világ vezető hatalmának politikai és gazdasági irányításában. Ezért aztán irigylik is Amerikát - piszokul irigylik, főleg az arabok.
Irigylik a pénzeteket és vagyonotokat.
Irigylik műveltségeteket.
Irigylik katonai erőtöket.
Irigylik összetartásotokat.
Ti vagytok a „Kiválasztott nép" He-He!
Ti vagytok a „Jézuska"!
Ti gründoltátok a kétezer év óta üzemelő Római Kft-t, ami annyi könnyet és fájdalmat okozott az emberiségnek, hogy azt kimondani sem lehet - köszönjük szépen.
Mivel eléggé beleástam magam a Közel-Kelet történelmébe, bátorkodok most hozzászólni az legújabb Zsidó háborúhoz.
Mikor Izrael visszaadta a gázai övezetet, abban állapodtak meg az arabokkal, hogy nem támadják Izraelt.
A palesztinok nagy része be is tartotta, de jött a Hamász és azon melegében elkezdte lőni Izraelt.
A zsidók többször is próbáltak egyezkedni, de nem mentek semmire.
Reménytelen az egész - egyértelműen látható volt - Izraelnek nincs más választása, mint a harc. Itt nem Izrael - Palaesztin harcról van szó, hanem az Irán - Izrael közötti antagonisztikus ellentétről, amelyet jelenleg a Hamász terrorista szelleme testesít meg. Nem tűnt fel a kedves olvasónak, hogy az arab világ nagy része inkább a zsidóknak szorít ez ügyben? Ha nem így lenne, akkor miért nem segítik a Muzulmán Testvéreket, miért nem zárják el az olaj és gáz csapokat a szaudi és öböl menti olajmogulok? A Hamász a „kedves" Muzulmán Testvérek választott „segély" szervezete, aki mellékesen tíz éves gyerekeket küld harcba, nőkre öngyilkos bombákat kötnek, alagutakon keresztül fegyvert csempésznek, rakétákat lövöldöznek, túszul ejtik Gáza békés lakosságát, és a fanatizált öngyilkos merénylőkkel elhitetik, hogy szenté válnak .
Gázában Izrael - Irán háború folyik - kicsiben.
Ha a zsidóknak sikerül a Hamászt kifüstölni, akkor minden bizonnyal jön helyettük más, jön egy másik Hamász.
A harcias iszlám /Teherán/ éppoly ellensége a zsidó államnak, mint az aranyborjút imádó keresztény kultúrának. Ezért jó lesz a puskaport szárazon tartani / ld. Szeptember 11/.
Haifai barátom nemrég felhívott és mentegetőzött - nem volt mit tenni, mert dél - Izraelben már nem lehetett élni, de továbbra is bízik a normális arab államokban és a velük élő palesztinokban.
Magyarországon ettől sokkal sötétebben látom a helyzetet - mondtam - de neked legyen igazad.
Mikor a netfórumokon beleolvasok a gázai zsidózásba, akkor elgondolkodok a magyar oktatásügy áldozatainak beírásain. Nem tudom lehet e még ettől lejjebb csúszni, kedves keresztény európaiak, vagy még csak az elején tartunk. Nem hiszem, hogy ilyen nagy vehemenciával kellene fitogtatnunk lábszagú, provinciális üresfejűségünket, laptopnacionalista kisfröccs filozófiai fejtegetésbe kellene kezdeni a szentföldi viszonyról.
Inkább művelődni kellene. Sokat olvasni a Bibliát, iszlám és héber történelmet és kultúrtörténetet, Ady Endrét, Márai Sándort, Kertész Imrét, Kosztolányi Dezsőt, Franz Kafkát. Thomas Mannt......
A zsidók már jó ideje tudják , a csodafegyver az arabok kezében van. Ez a csodafegyver, a nyolc-tíz gyerekes palesztin családok.
Hosszú távon vesztésre áll a Zsidó állam, hogy mennyi a hosszú táv - nem tudom.
Mi „keresztény" európaiak lassan majd fontolgathatjuk, adjunk-e ki mecset építési engedélyeket.
Csak úgy mellékesen megjegyezném: a demokráciában az a jó, hogy lehet zsidózni, cigányozni, buzizni, de úri ember ezt nem teszi, a többinek meg nem szabad.
polgár
címlap
kevés vagy a témához,
kevés vagy a témához, mint mackósajtban a brummogás.
nemcsak kevés, hanem
nemcsak kevés, hanem végeredményben antiszemita is.
Azért megnézném.....!
Idézet:
"Mikor Izrael visszaadta a gázai övezetet, abban állapodtak meg az arabokkal,
hogy nem támadják Izraelt. A palesztinok nagy része be is tartotta, de jött a
Hamász és azon melegében elkezdte lőni Izraelt. A zsidók többször is próbáltak
egyezkedni, de nem mentek semmire."
Bos' Gyula, de azért menézném, hogy ha én visszadnám a kertedet, amit
elvettem töled, de után körbefalaználak (s lezérnék minden utadat s keritésedet)
úgy, hogy se vized, se kajád, se munkád se semmi, hogy akkor mit tennél?
Mint tudjuk, a patkány is neked megy ha sarokba szoritod, pedig semmi esélye.
Aztán, hogy ilyen helyzetben vagy, akkor én könnyen akarnék veled egyezkedni és
könnyen lengetem kivülröl a szabadság zászlaját, miközben újjal mutogatnék rád,
hogy Te kezded a lövöldözést!
Ja, és könnyen tartja sakkban, és kiabál békéröl az arabokkal szemben Izrael
egy illegélis atomprogrammal, s atombombával, amit kitudja kinek a seitségével
(USA?) "megszereztek". Tudod ez azért olyan, mintha én folyamatosan fognám
a torkod, s közben arról mesélnék, hogy mennyivel jobb lenne mindnkinek ha
békében élnénk egymás mellett!
S végül egy kérdés amire talán tudsz válaszolni: miért van az, hogy mióta ismerjük a zsidók történetét (mondjuk az egyiptomi kiüzetésük óta), hogy bárhol is telepedtek meg, bárhova mentek is, állandóan bajuk volt a környezetükkel? Bajuk volt Egyiptommal és a fáraókkal, bajuk volt a Római Birodalomban, bajuk van a mai napig szinte minden országban. (Az orosz izolálta öket egy kitelepités után, a németek...., itthon a mai napig problámájuk van, stb.) NEM LEHET HOGY AZ, HOGY EGÉSZ VILÁG ROSSZ ÉS ÖK TELJESEN ÁRTATLANOK EBBEN! NEM LEHET AZ, HOGY VALAMIT MÉGIS ROSSZUL CSINÁLNAK?
Te baj van a magyarokkal
már az Ural-vidékéről is elkergették őket, aztán Etelközből is... most aktuálisan pedig a szlovákok kergetik ki őket a Felvidékről. Téged idézve: "NEM LEHET AZ, HOGY VALAMIT MÉGIS ROSSZUL CSINÁLNAK?"
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Nem bizony! Nem valamit, mindent!
Kedves János, elkerülte a szives figyelmedet a Honfoglalás! Képzeld, már akkor is lakott volt Európa. Most akkor ha igazságot akarunk tenni, meddig menjünk vissza a történelemben? Ez ugyan olyan dogma, mint az állandó sivalkodás Trianon miatt! Azt is aláirtuk, mégis sokan vannak, hogy valamilyen álnemzeti érzelmektől fűtve vissza követelik a területeket, holott akkor mi jelentettünk veszélyt Európára, s ezért fogtak össze ellenünk!!
Egyébként senki nem űz el bennünket sehonnan, csak egyszerűen a halyi rendszerhez kellene alkalmazkodniuk! Jó péda erre az osztrák (burgenlandi) magyarság, akiknek semmi bajuk és köszönik szépen meg vannak. Itt kell megjegyeznem, hogy ők még csak nem is követelték a kettős állampolgárságot sem! Nem furcsa? Kérdezted már, hogy miért?
HONFOGLALÁS <---info-kettyents ide
Trianon miatt is pontosan azok a gyáva szarháziak visítanak
az első sorban, akik nem mertek ellene semmit sem tenni. Ugyanis a komcsik nálunk nem úgy rohanták le a télipalotát mint anno az oroszoknál, hanem nálunk egyenesen a börtönből lettek miniszterek. 19-ben Károlyi ugyanis nem mert harcolni, a szocdemek meg egyedül nem merték felvenni a küzdelmet a szlovákokkal és a románokkal, a komcsik viszont éppen be voltak börtönözve csak hirtelen szükség lett rájuk.
A volt monarchia összes fontos tisztje ezredes, tábornoka beállt a "vörös hadseregbe" míg az összes gyáva akik egy 4éves világháborúba sem tudtak századosnál magasabb rangot szerezni Horthy köré csoportosult, csak harcolni ne kelljen az országért, trianon ellen. /milyen katona az aki mondjuk gróf létére egy világháborúban(!!) csak a hadnagyságig viszi?/
A csúcs mégsem ez volt, hanem az, amikor a Tanácsköztársaság fegyvereket akart venni a honvédő háborúhoz és ezért az egyetlen megbízható szomszédos ország követségére, a bécsire pénzt küldtek, ám a roppant bátor Horthysta tisztek betörtek a bécsi magyar követségre és egyszerűen elrabolták (majd saját maguknak el is tették) azt a pénzt amiből az ország védelméhez fegyvert kellett volna hozatni.
Legvégül pedig mikor a Tanácsköztársaság megbukott a nagyon bátor trianonozó urak szótlan tűrték, hogy a román hadsereg megszállja Budapestet és azt sok száz vasúti kocsit megpakolva kifossza. Ezek a roppant bátor széljobbosok egyszer sem mertek megütközni egy román katonával se, inkább bekullogtak a románok kivonulása után Budapestre a "bűnös városba".
Volt pofájuk ezt a várost bűnösnek kikiáltani, ja, a saját bűnük városának - majd ezt követően is gyávaságukat leplezendő azóta is nonsztop mondják, hogy trianon-trianon-trianon. Nemzetünk igazi szarházi gyáva kis mocskai ők.
Ugyan azok a gyáva arctalan szar alakok akik ma éppen "szebb jövőt" kiabálnak..
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
A Jobbik tele van ginzeng gyökéren tartott aggastyánokkal!
110 éves gyáva, arctalan szar alakok!
(csak emlékeztetőül: 1920 június 4-én volt a Trianoni paktum, ekkor legalább 20 évesek kellett, hogy legyenek...)
János szerint a trianoni tisztek most itt a Jobbikot erősítik!
Sok ginzeng gyökeret ehettek, hogy még mindig élnek, és aktívak!
Mindenesetre, ehhez a debreczenijózsefes történelem-tanulmányhoz még hozzá kéne olvasni.
Leginkább pld az előzményeket, amelyek akkor már 50 éve íródtak.
Nagyon-nagyon érdekes és tanulságos! csak vázlatosan:
1870-71-ben volt a francia-porosz háború, ahol a franciák súlyos vereséget szenvedtek.
A franciák előtte is, de utána végképp, a németek hátországait, szövetségeseit próbálták megosztani, leválasztani.
43 évig kellett várniok, hogy kedvező helyzet legyen nekik, az immár világháború kirobbantására. Ez volt az igazi reváns! Többi ismert. (Utána mi már csak parasztok voltunk a sakktáblán).
Ha ezeket a világpolitikai összefüggéseket nem tanulmányozza az ember, akkor azt hiheti, hogy ha nem az a geci vörösgróf Károlyi árul el bennünket, akkor még Elzász-Lotharingiát is Vas megyéhez csatolták volna.
Nagyon meggondolnám, hogy így amblokk elítéljem a hős magyar katonákat, akik az első világháborúban a vérüket ontották!
Hogy, miért nem szálltak szembe a románokkal!?stb.
Azért veszélyes mező ez, mert a magyar katonák és tisztek bátrak, önfeláldozóak és hősök voltak. Az Isonzónál, és másfelé, tízezrek haltak meg a Hazáért. Meg kell nézni a falvainkat, ahol az emlékműveik állnak, de a Szt. Miklós temetőben is látható!
Ha 110 éves Jobbikos kevés is van, de itt vagyunk, leszármazottak, pld.nekem 4 felmenő rokonom halt meg a Hazáért az első világháborúban, amihez csak annyi közünk volt, hogy a Kárpát medencében éltünk.
a Hősöket tisztelni kell, és vigyázni kell az emlékük sértegetésével.
A Jobbik tele van ginzeng gyökéren tartott aggastyánokkal!
Ja meg fiatal Gárdistákkal!
//Sok ginzeng gyökeret ehettek//,nem is olyan rossz egészséges!
Problema?
Nem problema, hanem mentalitasbeli különbseg. A hülye keresztenyek, a KRISZTUSI megbocsajtas, meg engedekenyseg miatt mindent megengednek. Miert nem telepednek meg a zsidok kinaban, vagy indoneziaban? Penz ott is van? Ott nem tudnanak gyökeretverni, barmennyi a penzük az ostoba mohamedanok, meg kinaiak nem hagynak, hogy kiegyek a kenyeret a kezükböl.
matyas
Matyikám édes,
elmondanád, hogy miért nem tevékenykedsz ugyan úgy ahogy a zsidók teszik? Elárulnád, hogy miért nem tanulsz 4-5 nyelvet, miért nem vagy jó üzlet ember és miért nem próbálod lekoppintani az amit ők csinálnak?
Ne értsd félre! Én sem szeretem őket, de teljesen más okból! Én az izraeli politikájuk miatt nem szeretem ezt a népet, nem pedig a vallásuk, mentalitásuk vagy a szármozásuk miatt! Nagyon élénken tartják szinten a holokauszt alatt történteket (joggal), de ugyan akkor, ugyan olyan rasszista politikát folytatanak országukban a palesztinok ellen (jogtalanul). Van atombombájuk (jogtalanul) s folyamatosan gyászolják a háborús halottaikat (jogosan), de egy szót nem szól senki a 20.000.000 orosz áldozatról. (Húszmillió) Pedig, kommcsik ide, kommcsik oda, nem ők kezdték!
GONDOLKOZZ EL EZEN!
Babam!
A problema ott van, hogyha en Mo-gon ugy akarok boldogulni, mint a zsidok, akor kikkel kell üzletelnem? Veled babam, meg a hasonlokkal.
Azaz, nem bennem van csak a hiba, hanem az egesz környezetben ami körül vesz.
Ertsd alaposabban a jogi, vallakozoi, financialis, szocialis, stb. rendszerek.
matyas
Mátyás, Mátyás, gondok vannak!
[[ A problema ott van, hogyha én Mo-gon ugy akarok boldogulni, mint a zsidók, akor kikkel kell üzletelnem? Veled babam, meg a hasonlokkal. Azaz, nem bennem van csak a hiba, hanem az egesz környezetben ami körül vesz.Ertsd alaposabban a jogi, vallakozoi, financialis, szocialis, stb. rendszerek. ]]
Ez így valahogy nem stimmel, Mátyás, mert az általad emlegetett zsidók is ugyan eben a tepsiben sütögetik a csirkecombot, csak ők nem égetik oda! Nekik akkor miért megy ez? Neked miért nem? Te miért nem tudsz 4-5 nyelvet? Miért nincsenek gazdag szüleid, és főleg miért nem tartasz össze s népeddel?
Látod Mátyás, itt van a dög elásva!
INFO: nekem gyerekkoromban H.Böszörményben volt egy ismerősöm, Egy zsidó szabászatvolt, s gyerekükkel együtt jártunk pecázni. Egyszer az apja mesélte, hogy ők hogyan csinlják, hogy nekeik már akkor is sok pénzük volt! (1963 körül!) A zsidó ha keres 3 egységet akkor egy egységből él, egyet eltesz, s egyet beinvesztál. Ez nagyon lassú folyamat, de hatékony minden rendszerben!
TEDD TE IS EZT, S KIRÁLY LESZEL, HA NEM IS HUNYADI!
Hamarosan vege lesz !!
Eltelik meg 10-20 ev, es a titeket körülvevö Arabok lassan besetalnak izraelbe, es vegervenyesen bekövetkezik az Endlösung = vegsö megoldas.
Kinyirnak benneteket. gazkamrarol beszelsz ? munkataborrol hallottam, ahol vegre dolgoznotok kellett, es mert nem szoktatok, hat belepusztultatok.
Most ti csinaljatok ugyanezt, 8 meteres betonfallal körülvettetek egy többezer eves orszagot, kieheztetitek az ottelöket, megalazzatok öket, nepirtast csinaltok, mert szegenyek es nincs fegyverük. Ha lenne, ti mar nem leteznetek !!
Az egesz vilag gyülöl benneteket.Parazitak vagytok, többezer evena at nem volt otthonotok, 1945 ben szerencsetlen Palesztinok beengedtek benneteket, es ez a hala.
Undorito nepseg vagytok
Csak addig vagytok valakik, amig USA nyomja nektek a lovet, es a hadi technikat .
Egy FASZ vagy!
Egy FASZ vagy!
fél-igazság
Érdekes okfejtés! És te Ki vagy!?
Mintha Plgár úrnak nem
Mintha Plgár úrnak nem látnám itt a fényképét,talán megijedt,kitől? miért?.
Rudolf úr nem talál egy használható képet!
Jó kis cionista írás!
Csak azt tudnám, minek jöttél haza Izraelből...
Most nem elemezném ki részletesen, de aki kicsit is tájékozottabb az látja, hogy az írás tele van hülyeségekkel, hazugságokkal, csúsztatásokkal (pl: Auswitz, szept. 11., aranyborjút imádó keresztények), valamint alattomosan próbája elmaszatolni a Gázában folyó népírtást.
Ezeket a szegény zsidókat mindenki csak bántja, igaz?
No vajon miért?
pl. ezért:
http://barikad.hu/fgallery/150
Hol a határ?
A Cionizmus és az antiszemitizmus között? Ez a lényeg. Egy szúnyogcsípésnyi, kár nélküli rakéta támadásra F12-esekkel, Fehérfoszforral, Tankokkal, válaszolni, Kicsit sok!!!
Csak azért,mert pénze van azért nincs joga genocidiumot elkövetni. Igaza van a Morvai Krisztinának, hogy EU biróság - Hágába viszi az ügyet emberiség elleni bűnök elkövetéséért. És bármennyire csodálkoznak majd, Hága be is fogja fogadni ezt az ügyet.
matyas
hu.b@zmeg Polgár, nagy
hu.b@zmeg Polgár, nagy balhorgot vittél be az antiszemitáknak!
fél-igazság
Tudod nekem, meg egészen más jut minderről eszembe.
Nem olyan rég egy Izraeli polgár üzletkötésre jött hozzám, itt ültünk vele a nappalimban feleségével.
Még olyan rendesnek is tűnt. Megállapodtunk valamiben, amit természetesen nem csak szóban
szerettünk volna szentesíteni. Mit gondolsz milyen szerződés tervezetet próbált rám "ránk"erőltetni?
Minden jogot fenn tartja, csak ővele és rajta keresztül, köthetek üzletet, mint kizárólagos forgalmazó, egyelőre "csak"Izraelben,de jelezte más országokra is, szeretné kiterjeszteni kizárólagosságát.
Visszaküldve az általam módosított elfogadható szöveget, mit gondolsz milyen választ, kaptam. TÖMÖREN hogy képzelem én, hogy az Izraeli állam által elfogadott irányt meg szeretném változtatni. NEM SZERZŐDIK VELEM.
Ezek után én várom azt, aki hasonlóan járt Izraelben mint te, ne adj isten Palesztinában is járt. Ő is írjon egy hasonló történetet, talán én is megértem akkor ezt az iszonyú NÉPÍRTÁST.
Aztán lehet papolni,cigózni,zsidózni,stb., nekem akkor se tetszik IZRAEL!
Kedves Poresz Azt hiszem -
Kedves Poresz
Azt hiszem - én nagyobb lúzer vagyok, mint te.
Az én virtuális szekrényem telis-tele van hamis szerződésekkel, be nem tartott szerződésekkel, írásos ígéretekkel, írásos átbaszás kísérletekkel, az erősebb baszik szerződésekkel, nem teljesített szerződésekkel.......mondjam még?
Engem nem érdekelt, hogy fenti szerződésekben a zsidók, vagy más kisebbségek aljas keze van benn - ezzel inkább az antiszemiták és egyéb gyütt-ment vérmagyarok foglalkoznak.
A szerződéseim /főleg építőipar/ általában derék keresztény magyar emberekkel és nacionálbolsevik vagy internacionalista elvtársakkal kötetett. Rengeteget szívtam drága véreimtől.
Ráadásul huzamosabb ideig arbeitoltam Németországban, ahol zsidóknak se híre-se hamva /hamva igen/. Itt aztán rendesen szoptam a szerződésekkel. Erről majd talán később még lesz alkalmam értekezni.
Látod kedves Poresz nagy luzer voltam, a turáni átokkal megvert kis hazámban és örök szövetségesünk / D /-ben.
További kellemes zsidózást kíván Blogtestvéred: pgy
fél-igazság
Kedves Polgár!
Azt azért kétlem //nagyobb lúzer vagyok//. Az életemet a PRIVÁT szférában éltem és élem.
Az átkosban azért nem kellettem, mert "MASZEK" kisiparos voltam, most meg azért nincs rám szükség, mert akkor valamit másként értettem értelmeztem, más cél volt, ami nem a "JÓLÉTI" rendszerváltáshoz vezetett.
Azok akik meg az akkori hatalom SZEKÉRTOLÓI voltak most meg eljátsszák a nagy "DEMOKRATA" rendszerváltó POLGÁRT. Polgárt ebben az összefüggésben nem csak rád mondom.
Soha nem voltam egyik rendszernek se kegyeltje, azok, akikről oly sokat írtam, mind kiváló vállalkozások milliárdosai, vagy a "Köz" szféra jól megfizetett alkalmazottai a hatalom képviselői.
Azok a szerződések az én birtokomban is itt vannak, hiszen amilyen megrendelőim voltak/pl: Izraeli nagykövet, sok nyugati Osztrák, Svájc, Német,stb. szomszéd polgára.
Tudod azon szerződéseknél nekem fontosabb volt,és tartottam is amit szóban kötöttem.
Tehát nem kell ahhoz//írásos átbaszás//.
//szerződésekben a zsidók //Birtokomban van olyan 1941-ben kötött Adás-Vételi Szerződés
Amit családom kötött, hivatkozik a 1939.IV.t.c./:az.u.n.Zsidótörvény:/ "nem korlátozza",kifejezéssel köttetett.//gyütt-ment vérmagyarok//nem gondold valami már akkor elromlott!!??
Az építőipartól én is szenvedtem épp eleget, Németországi "Nürnbergi" kiruccanás ép elég volt nekem is.
Nem szeretnék se, cigányozni se zsidózni azt meghagyom azoknak, akik ehhez értenek.
Azok a cigányok, akik dolgozóim munkatársaim voltak, ma is, köszönünk egymásnak még a tiszteletet is megadjuk egymásnak.
Ellentétesen az általam leírt igaz történetet /"izraeli" szerződés/ vagy a ki nem fizetett általam, elvégzett szolgáltatást /nagykövet/.
Tehát a Zsidózáshoz te jobban értesz, mint én.
Blogtestvéred:nem PGY hanem Porkoláb György
Hazug embernek
Hazug embernek hazug a véleménye. A 90-es választások idején az ostoba Csengey azt hitte, hogy a kampánymenedzsere egy korrekt ember. Elhitte, mert senki sem mondta el neki, hogy beépített ügynök, beépített komcsi spion. A kampány idején a választó államplgár csak nézett és figyelt, ugyanis a helyiek tisztában voltak azzal amit a Csengey mond, de hiteltelen lett minden szava, mert a pgy. volt melette. Bukott is akkorát, mint soha addig jobboldali sehol magyarországon.
Ugyhogy pgy úr jobb lenne ha visszamenne a sima vendég kategóriába, mert amig aláirja az irásait az itt élőés a város multjával tisztában lévő helyi POLGÁROK az ön véleményét semmibe veszik.
Ezek után a Porkoláb György véleménye hitelesebb, korrektebb mint a polgár gyulát rejtő polgáré.
fél-igazság
Ismeretlenül köszönöm ,már nem vagyok egyedül.
Nagyon korrekt bejegyzés,
Nagyon korrekt bejegyzés, teljesen egyetértek veled!
Gerzson