Így van ez!

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat

Most, hogy totál benne vagyunk az influenza mizériába, csak kapkodom csapzott fejem. Már-már rettegésre fogom a formát, és állandóan azon agyalok, hogy indulok a már évtizedek óta bevált, háziorvosomhoz az agyon misztifikált szérum-spiccre, csak úgy lazán be a bőr alá, fényes tekintetem az asszisztensre szegezve, mint drága-jó miniszterünk a TV kamerákba. De még nem indul be az öregfiú, rengeteg más veszély is kerülget, várjuk csak ki a sorrendet.
Így van ez.

Évekkel ezelőtt – talán az utolsó tíz évben többször is besz@rarttak bennünket hályogos szemű egészségügyi igehirdetők a világjárvány rémével. Emlékezzünk csak a SARS- nak nevezett „A” típusú tüdőgyulladás rémisztő, százezreket sunyin elpusztítani akaró vírusára. A tudósok azt mondták, hogy ez nem vicc, meg leszünk tizedelve, de legalábbis felezve. Nem vitás pár szerencsétlen embertársunkat elvitt az örökké üzemelő kaszás, de statisztikailag szinte kimutathatatlan volt a veszteség. Elvégre, senki sem élhet örökké. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a SARS-nak kiváló sajtója és média támogatása volt, talán még Bocskor-Boros-Sebestyén média celebek és Győzikén is túl tett, Kelemen Annácskáról nem is beszélve.
Pár hónap és a SARS úgy eltűnt, mint szürke szamár a ködbe.
Így van ez.

Még érezhető volt a SARS lassan tünedező köde, máris itt volt a H5N1- leány nevén madárinfluenza. Nem sokat gatyázott, tombolt rendesen – legalábbis a médiákban. Azt mondták az észkombájn epidemológusok, hogy kb. negyven millió ember dobja fel a bakancsot a futótűzként terjedő madárinfluenzában. Legjobban a távolkelteiek szoptak, mert a melegedni vágyók és sex turisták bojkottálták a kis szigeteket és pálmás tengerpartokat – haszon azért volt, mert az AIDS-t legalább elkerülték. A WHO szerint 295-en haltak bele a H5 N1-be.
Így van ez.

Most éppen a sertésinfluenza H1 N1 próbálkozik a tizedeléssel. Sajnos áldozatok is vannak. Még nem értük el az ezret – úgy globálisan. Természetesen attól függ, hogy adják ki a doktor urak a halotti zárójelentést, tüdőgyulladás, rák, embólia, szifilisz…H1 N1…
Ennek a vírusnak még jobb sajtója van. Most már minden média hír ezzel kezdődik. A leghíresebb orvos celebek vezető hírekben nyomják a médiákban. Mély átéléssel ecsetelik sötét jövőnket, és azonnali oltásra szólítanak fel bennünket.
Szerencsétlen, Slágerrádió és RTL függő polgártársaim zavarodottan próbálnak eligazodni a mindent elsöprő média rohamban – de lássuk be nem egyszerű a helyzet.
Ez a vírus sikeresebbnek tűnik, mint többi elődje. Mostanra mér százezrek, oltatják be magukat egy olyan vakcinával, amit egy felismerhetetlenségig eldugott ciprusi offsohre cég gyárt, vagy gyártat a magyar állam pénzén. Zseniális biznisz nobeldíjas ötlet hatalmas profit és hogy mennyi adót fizetnek azt az égvilágon, nem tudja senki.
A szérum minden bizonnyal tök jó, mert még nem halt bele senki és mi magyarok büszkék lehetünk arra, hogy a környező lepukkadásnak indult országból ide járnak vakcináért a kellőképpen beijedt embertársaink.
Így van ez!

Bennem azért mocorog a kisegér, mert nem tudom eldönteni, hogy ezt a komcsi vakcinát bemerjem e adatni. Nagy dilemma, mert fideszes (jobboldali) vakcina még nincs, ha minden jól megy jövőre lesz, úgy szeptember körül. Ráadásul elég hangosan nyomják az ellent a hungaristára hangolt háziorvosok, szélsőjobbos turulos ál-epidemológusok, meg mindenféle diplomás kuruzslók.
Már attól is rettegek, he beadatom magamnak ezt a komcsi vakcinát, akkor lehetséges, hogy autómatice megyek szavazni a szocikra – hát ettől nagyon rettegek.
Tök mindegy – ha nem akarok rosszul járni, akkor beadatom, a mostanra legnagyobb média sztárrá avanzsált szérumot, elvégre már kifizettem az adóból – több millióan kifizették.
Hinnem is kell, mert gondolja valaki, hogy csak úgy kidobunk az ablakon hat milliárdot?
Így van ez!
polgár

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Inkább írna a

Inkább írna a piacról.

Ezek az esszék egy kicsit Moldovásak, és talán nem is annyira érdekese (lerágott csont).
egy olvasója

Sajnos "Csonkamagyarország"

Sajnos "Csonkamagyarország" eddig 12 emberét vesztette el H1N1 álltal

Tartalom átvétel Tartalom átvétel