Megfejtettem, hogy Keszthely közepén az a nagy "park", miért is lett mostanra egy "giccses műanyag"..

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat
A keszthelyi park télen (fotó: Kovács Ferenc)

Ma csináltak róla egy szép havas képet, én meg alá merészeltem írni, hogy ez a park nekem már nem szép, hanem csak olyan selejtes műanyag. Igazából csak egy érzést akartam leírni, aztán gondolkodtam rajt – és rájöttem! Ahol fák vannak ott alattuk nincsen fű, merthogy ahol nagy fák vannak tömegében azt kérem „erdőnek” hívjuk. És ha erdő akkor az meg úgy szép,(értsed úgy „természetes” azaz nem mű) hogy alatta aljnövényzet (bokor, cserje) van. Ami meg ”park” (mert annak mondjuk) az meg nem nagy fákkal van tele.

Írhatnám aztán tovább, hogy pl a kutyafuttató (ami ugyan nagyon okos dolog és nagyon kell is valahova) de pont ott milyen lehangoló, vagy említhetném a város felőli részen azt a csicsás székelykaput is ami ide tökéletesen tájidegen.

Szóval a mi keszthelyi parkunk pontosan olyan, mint mellette a „Park Étterem”
Aki először megy be, az azt mondja „de hisz ez egy lakás”. Aztán aki sokat járt már oda -mint én is- és kedveli is amit főznek, az idővel már megszokja és a kezdeti lakást már étteremnek látja.

Aztán érkezik egy vendég ismeretlenből, elmegyünk a Park Étterembe, és a vendégi szűz szeme első szava ismét az – amit mi már el is felejtettünk- hogy „de hisz ez egy lakás”.
Merthogy tényleg az.
De mi, a mi szemünk már megszokta!

No mindegy, szerintem jól leírtam, így hát nem is akarok tovább rágódni ezen a témán.
A lényeg a bevezetőben van: ahol nagy fák vannak, ott alattuk fű NEM él meg, ezért ahol nagy fák vannak tömegében ott alattuk cserjék-bokrok vannak (és akkor „erdőnek” nevezzük) – ha pedig az tényleg „park”, akkor meg nem nagy fából áll.

El kell tehát dönteni, három lehetőség van:
1 – kivágjuk a fákat és végre tényleg „parkot” csinálunk belőle
2 – meghagyjuk azokat a szép nagy fákat ám akkor „erdőnek” átnevezzük (és a bokrokat cserjéket sem írtjuk eztán ki olyan idétlen mód mint azt mostanság tették)
3 – idővel megszokja a szemünk és max majd csak néha egy elsőként ideérkező vendégünk kiröhögésére kell egy kedves választ kitalálnunk.

Több lapot az élet (azaz a természet) nem oszt.

Hevizi köcsög Simon Endre

Ahelyett, hogy a Hevizi leprahazaval foglalkozna, allandoan a Keszthelyen törtenteket ocsarolja
Ez itt: Simon Endre "Grafikus " Heviz Moriz Zs. 13

Bocsánat!

Pátzay Mária helyesen írva!
Pátzai Mária << LINK

Kedves vendég!

Neked gőzöd sincs arról, hogy ez a grafikus mennyi mindent tett itt a környékért! Héviznek büszkének kellene lennie, hogy ilyen művész is él a településen! Ha csak horzsolásod lenne a munkásságáról és arról, hogy pl. mennyi ingyen munkát végzett a templomoknak és az egyháznak akik beigérve minden anyagit, később töredékét sem adték neki, akkor befognád a szádat! Most betegen kénytelen tengődni, mert sem a régi rendszer (Vízmű), sem a mostani, nem ismerte el soha ezt az embert! Büszkének kellene lenned rá, s nem ocsárolni.

Ami meg kimondottan tarthatatlan, hogy itt cimet és adatokat hozol nyilvánosságra holott a keszthelyi kritika bizony nagyon is aktuális, mert ez a szemétdomb (Keszthely) a Ruzsics haverod alatt sem vált jobbá, sőt!! Most az egész belváros 100 fokos betonsétánnyá vált ahol senki nem bírja ki 10 percnél tovább! Az egész ugyan olyan sterillé vált mint a műparkod, ahol az állomásról látni a belvárost. Ez most jobb?

Az emlitett személy, csukott szemmel, hanyatfekve is több értéket állít elő még ma is, mint Te több évi aktiv munkával! Ha egy kicsit is foglalkoztál volna a történetével akkor tudnád, hogy nem egy kiállítása volt már a környéken (Pápa, Kaposvár, Hévíz, Keszthely, stb) és bizony nem egyszer emlegették együtt Mikus Gyulával és Pácay Máriával. Persze honnan is tudhatná egy ilyen primití állat, hogy ki voltak az említett személyek???

Jani logika:

Hogyan lehet a szavakon és értelmezéseken lovagolni? így:
- Hány lába van a lónak?
- Hány lába lenne? Hát 4!
- Dehogy! 8 lába van!
- ??? Hogyan lenne 8 lába?
- Hát csak számold meg! elöl van 2, hátul van 2, jobbról van 2, balról van 2! Be is bizonyítom: 2+2+2+2=8!

Ugye-ugye? Ha így akarom látni így is lehet! Mindegy, hogy baromság, de szembe megy azzal, amit a többség gondol! Ezáltal sikerül polgárokat pukkasztani! A fő cél pedig csupán ennyi!

Nekem sem


tetszik már ez a park, ami elvileg a Helikon park volt. Régen, tele volt bokorral és sejtelmes, szép járatokkal, sétányokkal! Ma az oda nem illő (!) székelykaputól (ki barmolta ezt ide???) egészen a vasútig ellátni, még nyáron is. Arról nem is beszélve, hogy a zaj a vasútról és a buszállomásról most így a városig hallatszik!

Ezek viszont ugyan azok műve akik kiherélték a Főteret és sterilizálták a hévizi Rizling Platzot! Most tök mindegy, hogy nyugaton megyünk be egy település belsejébe, vagy itt Keszthelyen, esetleg Hévizen tesszük ezt! Semmi jelleg, semmi tipikus! Egy NAGY NYÁNYÁM az egész! S ha ehez hozátesszük, hogy a főtéri kőlapok gyermekmunából importált olyan szarok, amin minden rágógumi felfeketedik, s nyáron ragacsos csapdává válik ha rálépünk, akkor nem tudom, hogy kinek tettek jót??

A vállalkozások megszedték magukat az tuti, de a főtéri szökőkút pl. olyan technikai hibával rendelkezik, hogy az elosztó és működéshez szükséges elektromos kütyük a víz szint alatt vannak, akkor nagyon kétségbe vonom a tervezők képességeit! Nem is csoda, hogy gyakori a müszaki hiba, ha egyáltalán működik!

Ha templom előtti több oszlopos "sétányon" (?) áthaladunk, úgy látszik vár még a lakosság egy használati utasításra, mert nem derült még ki, hogy mi célt szogál? Persze innen is menekül mindenki nyáron, ahogy a Szentháromság szobor körüli területről is, mert a 40 fokos betonhőtől csak a magányosan ott ücsörgő Festetics nem lepődik meg! Miért nincsenek sehol nagy fák? Az a pár szerencsétel kóró, legfeljebb 30 év múlva ad árnyékot, ha túlélik a megpróbáltatásokat!

Bokros rész egyrészt

Bokros rész egyrészt azért lett kiirtva, mert a hajléktalanok, részegeskedők rendszeresen a bokrok tövébe ürítették a béltartalmukat. VSZK focipályával szemközti, régi buszpénztár mögötti területen pedig egy mutogatós bácsi inzultálta rendszeresen az arra haladókat. Könnyebben volt a bokros részt kiherélni, mint 2 hét alatt rendet tenni, ugyanez ment a vásártéren, szolgáltató sor előtti parkoló résszel is, fizetőssé tették, mert egy roma rendszeresen ott tárolt 20-30 roncs-lopott autót.

Most pedig a lakóház

Most pedig a lakóház előtt tárolja a lopott autóit Vásártér 4. az ott lakók sokszor nem tudnak hazamennni és leparkolni. Akkor mi oldódott meg?
Ja és még a 9.emeletes házban nem bejelentett lakók is a 4.sz.ház előtt parkolnak. De ez igy jól van ugye?

Jájjj te rásszista

Jájjj te rásszista párászt, csák azér mondod, me cigánok vagyunk, a rák egye ki a beled, az adódból vonnyák le a segílyemet!

Miskolcon Népkert-nek

Miskolcon Népkert-nek hívják a hasonló parkot, és senki sincs meghökkenve... ez a cikk inkább "kákán a csomót is" életérzés...

Népkert, néphadsereg,

Népkert, néphadsereg, népköztársaság... olyan kommunista áthallása van, de RJ biztos elégedett lenne az elnevezéssel.

Rudolf János képe

néppárt = fidesz

a nácik "népfőiskoláját" már nem is említem - idióta!

------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Tartalom átvétel Tartalom átvétel