Szörnyű álmom volt az elmúlt éjjel, egyszer csak kettéosztottam magam.
Valami metamorfózis rosszul sikerülhetett bennem, mert gyakorlatilag vertikálisan elfeleződtem.
Az egész fentről indult, az agyi központból, onnan jöttek az impulzusok.
Minden testrészem kezdett rájönni, hogy ő melyik térfélen is működik. Valamit a központban nagyon elkúrtak, mert visszatérő agyi átszabályozódásom után a tápanyagok is csak időszakosan jutottak el a sejtjeimhez. Így egy darabig egyik felem jobban fejlődött, mint a másik, átszabályozás után meg fordítva.
Volt egy-két testrészem, amelyik valahogy sikeresen eltalálta hogyan kell beidegződnie, egy-kettő viszont sorvadásnak indult. A jobb oldali herezacskóm például egyre inkább a végét járta, míg a bal oldali mellem már egészen Pamela Andersonos volt. Teljesen felborult a hormonháztartásom, azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e, vagy lány. Persze a nemi mellett minden egyéb identitásom is felborult. Már az állampolgárságomban sem voltam biztos, nemhogy a nememben.
Álmomban még Európába is eljutottam, a limbikus rendszerem saját bécsi cukrászdámról vetített képeket. Kettéosztottságomnak hála, persze Európában is kiröhögtek, azt sem tudták valójában mit akarok. Az volt a legnagyobb baj, hogy igazából én se.
Nekiálltam utálni saját magamat. A szám egyik fele rohadt buzizott, míg a másik szemét keresztényezett.
Aztán a két felem között szinte teljesen megszűnt a kommunikációs kapcsolat, szórólapokkal üzengettünk egymásnak. Az volt a lényeg, hogy mindig mást üzenjen vissza az egyik felem, mint amit a másik felem megüzent. Így aztán már szót sem értettem magammal. Az azonos felen lévő testrészeim között kódolva mentek az üzenetek, nehogy a másik felem megtudja, mit üzengetek. Később aztán mindent nyilvánosságra hoztam, mert lehallgattam a másik felemet.
Csak néha éreztem úgy, hogy javul az állapotom, ez olyan volt mint valami dopaminkúra. Ilyenkor minden testrészem nagyobb mennyiségű táplálékot kapott, csak úgy bugyogtak bennem a kapillárisok. Már kezdtem úgy érzékelni, hogy rendeződik a tápanyagellátásom, mikor egy újabb agyi stroke után kiderült, hogy javulásom csak illúzió volt. Kiderült, sokkal rosszabb állapotban voltam, mint ahogyan azt jelezték az agyi impulzusok.

Egyre jobban romlott az állapotom. A bal felem rárontott a jobb felemre, de nem tehettem semmit, mert az egész genetikailag determinálva volt.
Úgy rémlik, hogy hajnalban ki akartam menni a WC-re, de az sem sikerült, mert mindkét lábam másfelé akart elindulni. Összecsuklottam, már az ágyam is elérhetetlennek tűnt. Valami IMF nevű barbár törzs tagjai ropták fölöttem a táncot. Közben rugdostak, meg pofoztak,meg azt akarták hogy konvergáljak nekik, de csesztem már az egészet végrehajtani. Miközben világ életemben végig robotoltam, azt akarták belém sulykolni, hogy már az unokáim pénzét is elköltöttem. Félholtan még annyit mondtam nekik, inkább ördögűzéssel próbálkozzanak. De ők elég közömbösnek tűntek, valami összefogást emlegettek, meg közös célokat. Teljesen kómába estem, nem értettem már ezeket a szavakat. Látták már rajtam, hogy menthetetlen vagyok, egy kopjafát tettek még a fejemhez, amelyre ezt vésték: ELKÚRVA (1989 – konvergál végtelenhez).
Isten veletek!