Rendőreink jelvényszáma. Mikor kérheted el?
Most 29-én hajnal 4-kor bementem a keszthelyi rendőrségre kicsit dorbézolni (most mindegy miért) ám a címben is szereplő témában meglepő sötétséget találtam. Még egy 3 aranycsillagocskát viselő kis szöszilány is olyan szinten képzelten tudatlan, hogy muszáj erről talán szélesebb körben is kicsit fényt vinni.
Mikor álmukból felkelted őket és lusta disznók elvégezni azt a munkát amiért mellesleg ott a kapitányságon etetjük őket, akkor szinte típusos történet, hogy az állampolgár kínjában már a jelenlevő rendőrök jelvényszámát kéri.
Erre a drágáink rendszeresen azt felelik, hogy ők nem intézkedtek és csak az intézkedés végén kötelesek azt megadni.
Na igen, de te pont azt szeretnéd, hogy intézkedjen ő meg pont azt keresi, hogy az alól miként bújhatna ki és miként mehetne vissza a szobácskájába reggelig még egy kicsit alukálni – így ha hiszel a hazug tájékoztatásnak, hogy intézkedés hiányában még a jelvényszámát sem kérheted el, akkor akár dolgod végezetlen is sikerrel kidobhat.
Azonban ilyenkor rendre hazudnak és ne hagyd magad!
Ugyanis rendünk őreit nem azért látjuk el biloggal (azaz számokkal), hogy ők döntsék el azt a számot mikor méltóztatnak velünk megosztani, hanem pontosan azért, hogy azt akár kérés nélkül is bármikor megtudhassuk. Az a jogszabály amire viszont szemetei ilyenkor rendre hivatkoznak, hogy „csak az intézkedése végén” köteles azt megadni, az nem jelenti azt, hogy ha nem intézkedik akkor már mentesül is és előtted akár el is titkolhatja kilétét.
Ugyanis ha pl te a Fő-téren azt látod, hogy éppen rabolják a bankot, ám a bank épülete mellett meg két pingvin ott kávézgat és láthatóan szarik a bankrablásra, te nyugodtan odamehetsz hozzájuk és nyugodtan elkérheted bilogjuknak számát azért, hogy kötelességmulasztásukat illetékes elöljáróiknak be tudd jelenteni.
Azaz az a jogszabály amire pingvinjeink ilyenkor rendre hivatkoznak az csak arról szól, hogy amíg éppen intézkedik addig őt nem zavarhatod meg azzal, hogy te kvázi visszaigazoltatod és a jelvényének számával zaklatod, ám ezt leszámítva viszont mindig és mindenhol mindenféle különösebb indoklás nélkül jogod van bármelyik egyenruhás rendőrt beazonosítani, a számát elkérni és felírni. Azaz intézkedés előtt is utána is, sőt hazugságaikkal ellentétesen még akkor is ha nem intézkedik köteles megadni.
Aztán majd te eldöntöd, hogy azzal mihez kezdesz, de olyan nincs, hogy ha ő nem intézkedik akkor neked már azt sincs jogod megtudni, hogy ez pontosan melyik lusta disznó is volt.
Márpedig én ezt a számeltitkolásos szöveget nem elsőnek hallom rendőrtől… de most az, hogy a kis őrmesterek mit tudnak az is már cikis… nade az ha Keszthelyen ezt már századosi rendfokozatban szenvedő és járőreinket láthatóan iránytó kislánytól is megtapasztalom akkor talán ideje lenne ezen is kicsit változtatnunk.
--
Kis butus szöszikeszázadosunknak meg: ezt igazából én azért tettem önt is megemlítve benne közzé, mert érezhetően magát arra nevelték, hogy a cél érdekében bármit megtehet, akár még csalhat és hazudhat is.
Pedig nem.
Méghozzá azért nem, mert biztosan tudom, hogy anno az édesanyja sem erre a "célért bármit hazudhatok" mentalitásra nevelte.
De még nagy titkot mondok: a "rendőrszakmaiság" sem erről szól ;)
Rudolf János
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
címlap
Rudolf azt miért nem írtad
Rudolf azt miért nem írtad le, hogy nem mentél hanem vittek, és azért viselkedtek veled így mert egy bűnöző vagy
Mert nem vittek hanem mentem
ennyire egyszerű
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
RJ-nek
RJ, ha olyan tökös vagy, miért nem a tv székháznál vagy a nemzeti ünnepen, október 23-án kérted el a "rendőrök" azonosítószámát?
miért ezeket a kisemmizett és félig leépített, a háromszorosára emelkedett bűnesetek mellett túlórázó, vidéki zsarukat baszogatod?
(azért, mert ha ott pattogtál volna, akkor még most is túlóráznának rajtad a sebészek a központi ügyeleten- a közelkeleti zsoldosok az igazán kemények...)
RJ-nek
Tudod nem is ez a legnagyobb baj, hogy ment vagy vitték /előalították hajnalok hajnalán/
Hanem az a legnagyobb baj, hogy "Ő" úgy tesz mintha a rendőrség ellen tüntetőleg fellépett volna valaha is. És még a rendőrkapitányt, az országgyűlési képviselőt, is bele keveri.
Mert "Őt" vélt vagy valós sérelem érte. Egy ilyen előalítást nem a járőr találja, ki annak előzményének kell lenni.
Sajnos a "mi" rendőreink csak azonosító számmal rendelkező "személytelen" rendőrök. Őket a politikusok akkor rángatják, amikor épen "kedvük" érdekük úgy kívánja /tüntetést szervez,"személytelenül" lát egy gárdistát stb./.
Annál meg sokkal beszaríbb, hogy még oda is menjen ahol esetleg "írásai" miatt /következtetni lehetne rá/.
Azt hiszi "Ő”, hogy minden zagyvaságot össze visszaírogat, azzal nagy hőstettet követ el.
PGy
Csak a rend kedvéért
a börtönbe pénzbírságra én magam vonultam be. Eleinte be se akartak engedni, mondván, hogy itt olyan arcokkal találkozok akikkel az utcán sem szeretnék. Menjek haza fizessem be, 2 hétig még keresni se fognak. Majd sok-sok órát várakoztattak egy 3m2-es helységbe ahol le sem lehetett ülni csak a csomagjaimra. Így történt, hogy csak este jutottam be a cellámba.
Porkoláb Gyuri veled pont az a baj, hogy rám haragszol mert leszedik innét a szemétkedéseidet. Pontosan az ilyen direkt hazudozásaidat, azaz mocskoskodásaidat. Már mondtam, menj jobbikos fórumokra ott versenyt fröcsöghetsz. Ott ugyanis még véletlen sem egy téma megvitatása történik, hanem mint mikor emberek viccet mesélgetnek: azon igyekeznek ki tud ütősebbet mondani, ki tud egy nagyobbat fröcsögni. Neked az való. Itt szívatva érzed magad ott viszont otthonodra fogsz találni. Ott úgy fogod érezni, hogy végre megérkeztél. Egészen addig amíg aztán a gyűlöleted ki nem fárad lelkedbe. Akkor nagy-nagy ürességet fogsz érezni - na ilyenkor kell templomba menni. Szóval menj, (csajozz!) és éld ki magad!
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
honnan tudod?
Voltál már jobbikos gyűlésen, rendezvényen? ÉN IGEN! Nem igaz, igen is van beszélgetés, vitatkozás, munka. Hihetetlen ,nekem is az volt.Ahogy te is,ugy én is az MDF GYŰLÉSEKHEZ VOLTUNK SZOKVA,AHOL SZERETET vezéreink monológjait hallgathattuk, vita, hozzászólás nélkül a magunk véleményévé tehettük. A jobbikba nincs ilyen sőt!
Ibi
Meglepsz
mert ha jól sejtem ki vagy, akkor itt pont a börtön a téma, és pont te voltál velem a börtön bejáratánál.
Írd azt, hogy láttad bilincsbe vittek be és semmi baj sincs, nem fogok haragudni érte.
Én ott is pattogtam
és nem vittek egyetlen ügyeletre se. /lásd www.kossuthter.net ;) /
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Hol topogtál, "pattogtál"
Hol topogtál, "pattogtál" te szerencsétlen!
Szöszike százados
Kis szöszike századossal már nekem is volt szerencsém találkozni munkája közben! Rajtam dolgozott a kicsike, nem kevéske hibát vétve amit szóvá téve majdnem bekapott a drága! Lényegében van aki tanul a jelvényért, van aki "mást csinál". De hogy Ő nem tanult érte, az tutti! Szolgálunk és kefélünk?
fél igazság
Már megint olyanba pofázol bele, ami téged minősít! /nézz a tükörbe ilyen alakoktól szenved a rendőrségünk/
Először tanulj meg viselkedni és nem sunyi alattomos módszerekkel bárkit is elnémítani
Úgy, hogy TÉGED senki erre nem hatalmazott fel, még a Gyula barátod se!
Te buta vagy, hát ne csodálkozz ha
az embereknek néha (elég sokszor) nehezére esik veled vitatkozni.
Nézzük itt: azt írod, hogy drága rendőrségünk ilyentől szenved mint amit én írok.
Hát elég nagy baj lenne, ha egy ilyentől is már szenvedne :) de nem viccelem el. Rendőreink leginkább 2 dologtól "szenvednek". Az egyik a korrupt vezetésük, a másik a pénzhiány.
Legvégül (hátha megérted) nem a rendőröknek szólt ez az írás amit ide betettem, hanem a többi "áldozatnak". Ugyanis én mindenhol kiverekszem amit akarok (én 1 óra alatt igaz de azért kiküzdöttem belőlük amit akartam) ám az emberek 99,99% nem! Ők szépen hazasétálnak akkor is ha letagadják nekik a csillagos eget, azért mert nem tudják mihez van joguk.
/különben meg a keszthelyi rendőrökről eleve nincs is rossz véleményem, sőt! Amióta Mohesz kinn a Balatonon emberek előtt üvöltözött a Bertalannal, hogy fékezzenek meg ám erre a Berci nem behajolt hanem közölte vele, hogy a politikai szarkenést az ügyészséggel tessék.. azóta még a rendőrszakmai eredményeik is meglepően jók. Pl én Bajánt itt kiraktam a vádlottak padjára ám egy betűre(!) megegyező ám más által aláírt ugyan ilyet Pesten egyszerűen elsikkasztottak. Stb..stb.. és ilyen példák ezreit tudom lassan sorolni a keszthelyiek előnyére.
Sza ha értenéd akkor rájönnél, hogy nem rendőrt szidtam hanem tudatlan lustaságot. Nagy különbség, nagyon nagy!/
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
fél igazság
//Te buta vagy, hát ne csodálkozz ha//
Amíg így írsz, nincs miről beszélni veled!
Tanulj meg viselkedni!
Legalább a koromat tiszteld!
www.porkolabgyorgy.hu
Gyuri!
A kor az egy állapot, nem tudom, hogy mit kell rajta tisztelni.A tiszteletet a viselkedéseddel, valamint a hibátlan helyesirásoddal, és mások tiszteletével tudod kivívni.
kivánok neked is boldog új évet, és megvilágosodást.
fél igazság
//Gyuri!//
Igen elnézést, hogy az újévben megint itt vagyok, és az "Ó" évet, ahogy Bucsuztattam ismét csak azt mondom, minden Helikonosnak és olvasóinak.
"szebb jövőt" BUÉK.
Új évet pedig megint úgy szeretném folytatni, ahogy abba hagytam, általam oly fontosnak tartott jóakaratú és jó szándékú "EMBER" akit a kortól, nemtől,vallástól függetlenül szeretnék meg ismerni.
Még úgy is, hogy tudom /vendég, gondolkodó, Gyuri bácsi,"polgár", megannyi "ÍRÓ"/ akit csak részben ismerek, hiszen ahányan vagyunk, mindnyájan szeretnénk /még ők is/a jót és a még jobbat megmutatni "belőlünk" és ezzel segíteni másoknak is.
Megvilágosodás mindenkinek fontos lenne ebben az évben, tudom nem lesz, egyszerű mégis próbáljuk meg KÖZÖSEN!
www.porkolabgyorgy.hu
Ismerek
kiválló irót akinek a helyesírása rossz volt. József Attilát a tanára eltanácsolta, a kezdetben borzasztó helyesírása miatt. A tartalom a fontos, tehát az, hogy mit írsz és milyen stílusban! Egy ultra jobbos -jobbikos- tartalmú szöveg sokkal veszélyesebb, akkor is ha, tele helyesírási hibával, mint ha precizen írsz üres butaságokat!
Egyébként az interneten amúgy is megváltozott a helyesírás, mert a legtöbb
használó nem tud pl. hosszú ékezetes betűket : Ű,ű/Ő,ő-t használni mert vagy
angol vagy német a billentyűzete! Ráadásul minden európai nyelv ékezetes
kivéve az angolt, igy ha szigorúan vesszük akkor senki ne ír helyesen a neten!
UI: "kivánok neked is boldog új évet, és megvilágosodást."
Ja, és a magyarban a minden mondatot nagybetűvel kezdünk és ha valamit kivánsz,

szerintem a végére felkiáűltó jel kéne! (Ha már felhívod a fegyelemet a helyesírásra!)
Persze ezt Te utólag javithatod, így akkor nálad is HELYESEN lesz írva!