Vajon meddig feszíthető ?
A húr ! Milyen, melyik? Hát az pl. ami a H1N1 körűl forog, peng .Remélhetőleg, legalábbis én azt hittem, hogy mostanra már minden épeszü ember tudja, vagy meggyőzték, hogy be kell adatni. Miért, hogyan, ezt most ne kezdjük újra.
Az azonban már igencsak felháborító, ha az ember bemegy egy patikába, történetesen mondjuk a rendelőintézetibe, hogy kiváltsa havi rendes nyugtatóját , és szépen majdnem nyugodtan sorbaáll, és hallja, hogy egy teljesen megzavarodott fiatalasszony kérdezget az ominózus oltásról . Mire a patikus kioktatja, hogy az az ördög szüleménye , ráadásul gyereknek maga a rontás. Közben iskolákat zárnak be, Ausztriában már kihirdették a vészt, és mi Keszthelyen még itten tartunk. Már nem is vitatkoztam, vagyis befogtam a pofámat, hiábabeszélésjáratás miatt. Inkábbb körülnéztem , és na mit látok a patika falán, - hát egy uszító röpiratot, cikket , szóval ilyesmit. No persze el lehetne gondolkodni azon, kinek mi az uszító, nekem ez az ! Másnak más ! Tőlem uszítgathatnak ottan Keszthelyen bárhol,az utcán, meg a jobbik irodában, de egy közintézményben már ne tegyék, ha lehet. Még akkor se, ha annyira elment az a majdnem Balatonfővárosa jobbfele, bár szerintem ez is csak olyan mesebeszéd, meg pletyka,- remélem.
Csak olyan csúnyákat lehet hallani mint pl.: hogy október 23-án a gárda vonult fel és egyenruhában. Ugye csak nem a vörös gárdisták ?!
címlap
neked
diliházban a helyed
s ott a gyagyásokkal elbeszélgthetsz
merthogy hülye vagy az tuti
A H1N1-től a gárdistákig eljuni csak egy elmeháborodott tud...
Avass már be, hogy mi köze a gárdának ehhez?
Aztán nézd meg, hány ember oltatta be eddig magát az országban. Talán 500 ezer, ha van. A képlet pedig egyszerű: amíg nem tudja senki, hogy mit tartalmaz pontosan az oltóanyag, amíg csak felületesen tesztelik, amíg titkosítják körülötte a szerződéseket, addig ne is várjanak mást.
Az pedig hogy egy patikus mit tesz ki a patikája falára a saját magánügye. Gondolom, itt a Molnár Lajos elvtárs (ex-egészségügyi miniszter) és társai elleni irományra gondolsz, ami majd minden patikában ki van függesztve Keszthelyen és a környéken -nagyon helyesen.
Zavar?
Mert ha zavar, akkor menj gyógyszerért és szaktanácsért a DM-be, vagy valamelyik benzinkúra. Vagy költözz el.
Tudod, a szadeszos és maszopos haverjaid voltak azok, akik mindezt megengedték és ezt a káoszt megcsinálták.
Nekik mondd ezt el, ne másokat oktass ki olyanról, amiről magad sem tudsz semmit.
Z.K.
Sajna !
A blogjaimat, csak úgy irogatom. Lesz akinek tetszik , lesz akinek nem. Nagyon nem érdekel, annál már rutinosabb vagyok, hogy a beszólások / írások/ idegesítsenek. Sajnos rengeteg normális és tenni akaró blogolot üldöztetek már el a Helikonportalról. Azonban többekkel, akik még a megalakuláskor sajátunknak tekintettük ezt a portalt most ismét elkezdünk írni,mert itt az ideje a szemléletváltásnak,és ezt nem ideológiai alapon értem! Egy darabig arctalanul, védve magunkat és családunkat , majd ha eljön az ideje, megmutatjuk magunkat. Azonban ez lényegtelen, a jelen helyzetben, azt hiszem.
A továbbiakban nem kívánok reagálni a hozzászólásokra, én csak írok, - ennyi! - akit érdekel, elolvassa.
Feszites?
Csodalkozom az irason. Igen, mert azt az alap jogot vitatja, hogy jogom, jogunk van ketelkedni abban amit a hatalom mond, csinal, rendel es tesz.
Az eltelt 8 vagy husz tapasztalata alapjan nem csak jogunk, hanem egyszerüen kötelessegünk ketelkedni a hatalomban.
matyas
Hatalom
A hatalom mindig kiszúr valakivel, kedves Mátyás barátom. Tenéked magyarázzam? Akárhogyan is forgatom, néha úgy érzem ez a húsz év , talán jobban! Hiszen hittünk az MDF-ben, mit tettek a hitünkkel, mivé lett az a szép eszme.Hittem tán Csurka után megtehettem a liberálisokban, félzsidó létemre, úgy éreztem jogosan, Kuncze után jött a totális csődtömeg. Én nem akarok az utcán menetelőket látni, - ugye megérted. Az ironiát, meg ne feledd, sőt kövesd, mert elfelejtesz végleg mosolyogni! Neked itthon lenne a helyed !
Egy barát
Hely?
Hol van az ember helye? Egyszerü, a valasz, ahol megel, ahol biztonsagban van, ahol kiszamithato anyagi, erkölcsi es szocialis viszonyokat talal. Otthon, ahogy mondod, ott lenne a helyem. De meg vannak-e a fentebb emlitett principiumok? Nincs!!!!! Nincs, mert nincs biztonsag, nincs kiszamithato anyagi es szocialis feltetelrendszer ahhoz hogy en 57 evesen biztonsagban erezhessem magam.
Most innetöl dicsekedhetnek, de minek. Amit itt elertem, amiböl itt megelek az az enyem. Soha senki el nem tudja venni tölem, mert a fejemben es a kezemben van. Egy gepparkot, egy vallakozast pillanatok alatt tönkre lehet tenni, mert sok mobilizalhato eszköz kell hozza. En soha többe alloeszközbe, nem rakok penzt, ugyanis azt könnyen el tudjak rabolni töled. Eleg ha leszallitasz valamit, nem fizetik ki, az ÖSSZES HATOSAG A RABLO PARTJAT FOGJA. Ha kapsz egy kedvezö iteletet a javadra, hatalmat kapsz hozza, hogy az igazadat ervenyesitsd?
Ja az ironia. Köszönöm de megy nemetül is. Itt sokkal kevesebb eleg a szeles jokedvü neveteshez, mert a nyugodt emberek könnyebben es szivesebben nevetnek. Az igaz, hogy ott mas rugora jar az inteligensebb emberek agya, velük kihivas ironizalni.
DE elfogadhato minden, ahogy a penz, a stilus, a munkafeltetelek. Minden megszokhato. A lenyeg, hogy maradok. Megvagytok nelkülem is, nem hianyzom senkinek.
matyas
Ui: Irj a matyas@src.hu -ra es dumalunk
Hazafelé?
Kacsintgatunk hazafelé? Még se olyan tök jó ottan a nagy Németben? Nem lehet kit cseszegetni ? Inkább hazaköpködünk ?
Cicuka!
A köpködeseim celjat sokan ismerik. Ha teged ez zavar, vagy netalan erint, akor te is a celkeresztben vagy a többi celszemellyel együtt.
matyas
Ui. Sonst nichts
már megint itt vagy
világ barma
annyira ocsmány,gusztustalan a stílusod,hogyha nem irsz ki semmit,akkor is tudjuk te vagy az
ez a gatunk,dünk végzödések meg amikor kétszer irod le..annyira egyedi,utánozhatatlan
te igen igen nagyon barom
már tudunk rólad
majd jelzünk a diliházba is,legyenek készenlétban a kényszermellénnyel
és majd
szólogatunk..szólogatunk
jöhetnek...jöhetnek
vihetnek..vihetnek
kezelhetnek...kezelhetnek
Ez jó !
De tényleg, - csak kinek is szól ?
neked
neked
Reagálás és bejelentés
Ez úton kívánom bejelenteni, hogy városunkban / Hévíz/ a közeli napokban megalakul hivatalosan is a Vállalkozók Érdekvédelmi Képviselete ! Azt, hogy egyesület, vagy esetleg más formában fog-e működni, azt majd ügyvédeink eldöntik. Sokakat várunk majd sorainkba. Az értesítéseket majd a kezdeményezők kiküldik.
fél igazság
//lentinulin//
A címlapot nézve, ami egy "ismeretlent" takar sajnos megint valaki, aki nem meri, vagy nem tudja vállalni, még személyét se. Persze így neki biztosan egyszerűbb, hiszen teszteli, a NAGYÉRDEMŰT mégis hogyan tud beférkőzni soraiba úgy, hogy közben ossza az észt.
Mondhatnám, végre valami történik Hévízen és a vállalkozók valódi érdekvédelme is megvalósul.
Már most kétségbe vonom e szervezet "valódi" érdekvédelmét, hiszen ha az ügyvédekre bízzák és annak mentén szerveződnek semmivel se lesznek különbek, mint a Keszthelyi ipartestület, vagy kamara által szerveződött különböző tagozatok.
Azért kíváncsian várom, a Deák-téri üzletházból hányan támogatják az önök érdekvédelmi szervezetét.
És e támogatásért cserébe mit is kapnak. Mérhető teljesítményen alapuló nem ígérgetéseken alapulót "remélem".
Kedves Uram!
Az istenért, csak hozzá ne szólna egyszer valamihez, akkor talán bölcsebb lenne, maradna. Tegyen Gyenesen bármit, csak Hévízt hagyja már békén, van itt éppen elég szerencsétlen ember , no meg Sajnos Önhöz hasonló. S akkor még maga is ?!.
fél igazság
Igen önnek teljesen igaza van, nem vagyok elég bölcs, sajna Gyenesen sem tudok tenni semmit, hiszen Hévízhez hasonló körülményeket teremtettek az Önhöz hasonlók.
Hévízt meg ígérem, békén hagyom, ha választ kapok a Deák-téri üzletekkel kapcsolatban, nekem akár ön is vagy bárki más válaszolhat.
Az, amit Ön sérelmesnek gondol, az másnak feltételezem figyelemfelkeltő, esetleg még tanul is belőle, az én hibáimból biztosan lehet tanulni.