Sávoly

Egy magyar konzorcium fejezné be a Balatonring felépítését

Egy magyar vállalkozásokból álló konzorcium fejezné be az építést, az üzemeltetés viszont továbbra is a spanyol érdekeltségű Balatonring Kft. birtokában maradna. Így akár már a jövő évi motoros-világbajnokság magyarországi futamát is megrendezhetnék Sávolyon - feltéve, ha megoldódik a finanszírozás kérdése.

Balatonring - a sávolyiak még reménykednek

Balatonring - a sávolyiak még reménykednek

Ha minden a tervek szerint alakult volna, akkor épp a napokban rendeznék meg az első próbafutamot a Somogy megyei Sávoly gyorsaságimotoros-versenypályáján. Bő hónap múlva pedig már a MotoGP-világbajnokság hírneves résztvevői köröznének a Balatonringen nyolcvan-százezer néző előtt.

Sávolyi Moto-GP - közpénz pazarlás

Nyilvánosságra hozták a sávolyi motorversenypálya megvalósíthatósági tanulmányának korábban önkényesen kitakart részeit. Eszerint a magyar állam öt éven belül megvette volna a Balatonringet, azonban a pénzt is hozó üzemeltetési jogok a beruházónál maradtak volna. A tanulmány kitakart részeiért egy újságíróval együtt pert indító Társaság a Szabadságjogokért szerint példátlan lehetőség lett volna a beruházás a közpénzek pazarlására.

Gyenesei: a gatyánk is rámehet a sávolyi Balatonringre

Gyenesei István szerint messze nem olyan sikertörténet a sávolyi MotoGP-pálya építése, mint amilyennek egyesek láttatni szeretnék. A korábbi miniszter szerint az sem mellékes, hogy a 15 milliárd forint valószínűleg nem lesz elegendő a beruházás befejezésére, ezért a garanciát vállaló magyar állam kényszerpályára kerül. – Újabb milliárdokért kell majd kezeskednie –vélekedett –, hiszen félúton már nem lehet megállni.

Megmentették a Balatonringet?

Kormánygaranciát kap a Somogy megyei Sávolyon gyorsasági-motoros-versenypályát építő spanyol beruházó a Magyar Fejlesztési Banktól remélt hiteléhez, így ezzel elhárul az utolsó akadály is az összesen 80-90 millió eurós, a térségben több száz munkahelyet teremtő, s jelentős idegenforgalmat, adóbevételt generáló beruházás elől - értesült a Népszabadság.

Akár milliárdos kártérítést is követelhet a Balatonring beruházója

Egy sávolyi ingatlanérdekeltségekkel rendelkező magánszemély megtévesztésért perelte be a sávolyi MotoGP-pálya területeit felvásárló céget. A bíróság azonban első fokon kimondta, hogy a spanyolok nem megtévesztéssel jutottak a telekhez, az ingatlanszerződés érvényes.

Húszszorosára nőttek az ingatlanárak Sávolyon

Húszszorosára nőttek az ingatlanárak Sávolyon, amióta elkezdődött a településen a MotoGP pálya építése. A beruházás munkahelyeket is teremt. Bobek József polgármester elmondta, ahogy egyre több az építőgép, egyre nagyobb az emberigény is. A fejlődést nemcsak a MotoGP pálya segíti. Egy nagyobb területen nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas golfpálya és egy termálfürdő építését tervezik.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel Tartalom átvétel