A Mendan tulajdonosának saját kezüleg irt lesujtó véleménye a saját dolgozóiról...

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat

Aktuális helyzetelemzés a szállodáról
Akinek nem inge, ne vegye magára, akinek igen, az vagy okuljon belőle, vagy próbálkozzon más helyen mihamarabb. A meglátásom a pillanatnyi helyzetet tükrözi, aki nem ért vele egyet, fejtse ki véleményét.
• A dolgozók egy kis része, kb 18-20 ember azt gondolja, hogy a fizetésének a késedelmes kifizetése feljogosítja a trehányabb, lazább munkavégzésre. Ezt vezetőik –beleérve az igazgatóságot is- eltűrik. Én nem.
• Gyakorlatilag megszűnt a mosolygás, a személyzet nagy része mogorva és kedvetlen
• Létszámcsökkentést nem tudtunk ténylegesen és érdemben végrehajtani, ami történt az is féloldalas. Vannak részlegek, ahol kevés az ember, van ahol a munka nagyon kevés a meglévő létszámra
• Nyitáskor mindenhova tényleges szakmai tudással és gyakorlattal rendelkező embert vettünk fel, ez ma már csak elvétve található
• A régi középvezetők nagy része belefásult a munkájába, kényszernek érzi és semmi plusz nem várható tőle, sőt…
• A raktárban három ember nem képes nyomon követni az aktuális szállítói árakat, egyetlen eredményes ellenőrzést nem hajtottak végre sem ők, sem a vezetőség, holott tudom, hogy a személyzet egy nagyon kicsi része rendszeresen csal az általuk behordott italokkal. Kérdés, hogy ki tud még róla…
• Egy kezemen meg tudom sajnos számolni, hogy hány önállóan dolgozni, gondolkodni képes ember van a szállodában sajnos. (nincs 5). A többség megkeresi az első problémát és hallgat addig, míg nem kérdezik, aztán széttárja a kezét és vigyorog.
• A reformok nagy része a vezetőségen elakad, nincs végrehajtó apparátus, csak keresztbe tevő
• Gyakorlatilag már nem tudunk megcsinálni egy teltházas rendezvényt, nincs hozzá „ember, eszköz” de leginkább akarat.
• A sales a ……… nélkül fejetlen és szétszórt
• A beautyról jobb nem beszélni
• És ami a legfontosabb: megszűntünk egység lenni, az újító szándékok nagy része a betokosodott, rögzült szokások miatt (amiknek nagy része ma is hasznos, de van köztük kifejezetten ártalmas is ) szabotálásra kerül. Inkább ne menjünk bele abba, hogy ebből mennyi volt a szándékos és mennyi a hülyeségből fakadó.
Ezt a levelet nem azért írtam, hogy érzékeny lelkekbe gázoljak, hanem valós helyzeti tükörképként szeretném felmutatni. Ismételten hangsúlyozom, hogy nyitott vagyok az indokolt észrevételekre.

Egy dolgozó...


Zalai Hírlap 2010. október. 08. péntek | Szerző: Szalabán Attila
Lejáratási rágalom? Botrány egy levél körül a zalakarosi MenDan hotelben

Egy az internetre felkerült levél kavart vihart Zalakaros egyik legnagyobb szállodájában, a MenDan Aparthotelben. A levelet állítólag a hotel tulajdonosa írta, s abban aktuális helyzetelemzés keretében a dolgozókat dorongolta le.

Az Európán kívüli szerveren helyet kapott internetes portálra egy dolgozó megjelöléssel töltötte fel valaki a levelet, melyben állítólag Várkonyi Gyula, a szálloda tulajdonosa meglehetősen kritikus hangvételben fogalmazza meg észrevételeit az alkalmazottak tényleges szakmai tudásával, hozzáállásával, önálló munkavégzésével kapcsolatban.

Az interneten számos hozzászólással kiegészített levélre egy magát a hotel dolgozójaként azonosító olvasónk hívta fel a figyelmünket, aki neve elhallgatását kérve azt állította: a munkahelyén 2 éve folyamatosan késik a bérek kifizetése, jogos jussukhoz csak 10-20 ezres részletekben jutnak hozzá az alkalmazottak. Az interneten olvasható levelet szerinte Várkonyi Gyula a részlegvezetőknek írta.

A részlegvezetők a levelet kinyomtatva a többi dolgozó tudomására hozták a benne foglaltakat, valaki pedig lemásolta és feltöltötte a világhálóra. Mindennek eredményeként a legnagyobb keresőprogram ma már a 4. találatként hozza a szóban forgó fórumot, melyen névtelen hozzászólók tettek közzé vádakat a tulajdonossal szemben, s melyekre immár a menedzsment tagjai is reagáltak, cáfolva a felvetéseket.

- Valóban írtam egy belső használatú levelet, kizárólag a menedzsment számára, ám annak tartalma csak töredékesen, mi több: alaposan megmásítva került fel az internetre - mondta Várkonyi Gyula. - Érdemben nem is kívántunk foglalkozni vele, egészen addig, amíg vendégek nem jelezték, hogy mindez a rágalomáradat már előkelő helyen jelenik meg a világhálón. A rengeteg ottani felvetésből egyetlen dolog a valós: az elmúlt néhány hónapban a válság hatására részleges késedelmet szenvedtek a fizetések de minden hónapban mindenki megkapta a teljes járandóságát. Valószínűsítjük egyébként, hogy a konkurencia áll a történtek mögött.

A MenDan igazgatója, Czimondor Nándor is úgy vélte, a közzétevő célja elsősorban a jól prosperáló szálloda lejáratása volt. Mint hangsúlyozta, bármit állítanak róluk névtelenül az interneten, nem felejtettek el dolgozni, s erőfeszítéseik eredményeként a válság kevésbé érintette a hotelt, mint az ágazat többi résztvevőjét.

A lapunknak név nélkül nyilatkozó dolgozó szerint a szállodától nemrég elbúcsúzott Szabó Gergővel kell beszélnünk merthogy őt kirúgták, amikor ki merte nyitni a száját. A nagykanizsai fiatalember kérdésünkre azonban ezt cáfolta, mint elmondta, tisztán szakmai indokok miatt távozott a szállodából, és saját magáról érzi úgy, hogy gyakornokként nem volt elég a tudása a MenDan-ban kötelező színvonalú munkavégzéshez. Az internetre kikerült vádakról szólva jelezte: a fizetések kifizetése tényleg csúszott az utóbbi időben, de legkésőbb 23-áig mindenki hozzájutott a béréhez, s rendben volt a társadalombiztosítása is.

Várkonyi Gyula elmondta: már járt a rendőrségen az internetre felkerült hamis információk miatt.

TÖBB MINT FÉLSZÁZ SZAKMAI DÍJ
A MenDan Aparthotelt a kilencvenes évek végén építették. A két épületben 308 szobával működő, négycsillagos komplexum több mint 150 embernek biztosít munkalehetőséget, a zalakarosiak mellett számos környékbelinek, így nagykanizsaiaknak is. Működésének színvonalát jelzi, hogy vezetése az átadás óta több mint félszáz szakmai díjat és elismerést vehetett át.

hát....

Már csak azt mondja meg nekem valaki, hogy hogyan lehet Várkonyi a szálloda tulajdonosa a többszázmilliós adósságával?
Nem csoda, hogy nem fizet, sokaknak nem fizetett a multban sem, aztán átjátszotta a szállodát, és mégis ő a tulaj...
Röhej a magyar igazságszolgáltatás!!!!!!!!

csak annyit szeretnék

csak annyit szeretnék írni,h ez nem igaz,h nem takarítanak ki rendesen a szobákba, mert igenis megcsinálják lelkiismeretesen a lányok a munkájukat, még rendszeresen ellenőrzik is őket!!!! az étterem is makulátlanul tiszta, érdekes,h a gyerekek ruhái sem lesznek koszosak, még ha egész este is a földön csúszkálnak. a programok több helyre is ki vannak téve, azt hogy ti nem láttátok......nem egymáson kellett volna lógni,és akkor ment volna. de egyébként meg van program pult a recepció mellett, úgyhogy lehet kérdezni. SŐT!!! bármelyik részlegen bármelyik dolgozótól meg lehet kérdezni, mert ha nem tudja utána kérdez. vagy nem akartatok leereszkedni a szintjükre? ami meg csak titeket minősít! mindenki nagyon segítőkész!

Men Dan oh te Men Dan

Kérdezzétek a forumozókata pár évvel ezelötti esetről, amikor az apartman eladási botránynál hányan nem kaptákmeg a jutalákukat.
Sok érdekes hozzászólás kerekedne belőle......:)

Fiatal vedég Pár véleménye a szállodáról

Évente 3-5 alkalommal töltünk el itthon és 1-2 alkalommal külföldön, 2-7 éjszakát, 3-5 csillagos szállodában. A MenDan nagy csalódás volt számunkra. Főleg, hogy előtte nem sokkal Sümegen voltunk a Hotel Kapitányban. Mi hidromasszázzsal felszerelt kádas szobát béreltünk. Sajnos - annak ellenére, hogy kiraktuk a "Takarítást kérek" kártyát - a szemét kiürítésén és az ágy megigazításán kívül a szobában nem csináltak semmit. Úgy kellett szólnunk a recepción, hogy jó lenne, ha a kádat kimosnák.Elsőre nem fogták fel mert nem lett megcsinálva, majd a délutános recepciósnak is szóltunk, azútán történt némi cselekvés is. Mivel beszélgettünk egy-két vendéggel kiderült, hogy a takarítás minősége nem csak nekünk okozott problémát. Az étterme inkább hasonlít - mind kinézetre, mind a felszolgálás területén - egy JOBB volt szociüdülőre. Nem kétséges a választék elég bőséges, de az ételek valahogy nincsenek jól elkészítve. Nem finomak.Íztelenek. Hozzátenném, még életemben nem ettem ilyen pocsék lazacot. A wellness részlegen úgy kellett vadászni a szauna törülközőt. Pontosabban: elsétáltunk a szaunához, majd visszasétáltunk az úszómesterhez és kértük, hogy szíveskedjék kirakni szaunatörölközőt, majd visszasétáltunk a szaunához és jó esetben 5 percen belül megjelent egy adaggal, ami persze azonnal el is fogyott. Megjegyezném, a szauna törülközők igazából régi lepedőkből készülhettek, mivel két egyforma méretű vagy színű nem igazán volt köztük. Hiányoltuk a programokról szóló tájékoztatást is. Rendszerint már akkor értesültünk róluk amikor már vége volt. Hát röviden ennyi.Több portálon is kifejtettem a véleményemet. Nos nem kell csodálkoznom akkor a dolgozói és a vezetői gondokon. Mi érzékeltük a nem éppen VENDÉG centrikus hozzáállást. Az biztos, hogy mi lebeszélünk róla mindenkit.

Fiatal vendég

Kedves Vendég!
Ön személyesen biztos,hogy nem volt a szállodában. Egyetlen egy mondat sem igaz.
A Programok részletes leírása épp, hogy a szemét nem veri ki a vendégnek, tudniillik az étteremhez vezető lépcső tetején rakják ki, és csak akkor nem látja, ha csukott szemmel vezetik le az éterembe.
Az ételek kifogástalanok.
A szoc.reál stílusról pedig fogalma sincs.
Ez a hozzászólás szándékos rosszindulat.
Vendég voltam, tegnap jöttem haza.
Éva

Légy OLY kedves és keresd

Légy OLY kedves és keresd elő a kérdőívünket amit a szállodában kitöltöttünk, valamint a bejelentő lapunkat is megtalálod. Ostoba. Ne csodálkozz hogy a szállodáról ilyen vélemények terjengenek, ha így reagáljátok le egy vendég észrevételét. Ez a Vélemény portál a második -negyedik helyen található meg a keresőben. Remélem aki ide klikkel levonja a következtetést, hogy hogyan is álltok hozzá a vendégekhez. Szép kis képet ad a vélemény és a lereagálás.

konkluzió 2

"A burzsoázia diszkrét bája"

?

ez véleményportál?
ne vicceljünk már,akkor a puruttya is az.

Nagyon érdekes a fenti vélemény!!!!!!!!!!!!

Teljesen kivülállóként nagyon érdekesnek tartom a fenti véleményt.Ugyanis ugyanez a vélemény szinte szó szerint megtalálható a szállás.hu MenDan Hotel Zalakaros vélemények-egyéni-2009.05.14 alatt.Kérdés márcsak az,hogy az akkori véleményt író ismételte meg a tavalyi véleményét néhány mondattal kiegészítve, vagy valaki a vélemények között filézett,és a hatásfokozás kedvéért bemásolta.

Több portálon is

Több portálon is kifejtettem a véleményemet, jogom van hozzá. Ezt mai napig fenntartom.

konkluzió

"Szegény Gazdagok"!!!

Rudolf zagyvaságai után a

Rudolf zagyvaságai után a ZH írása igazán színvonalas és teljesen rendben van.
Rudolf most annyira elélvezett a gyönyörtől, hogy az ő lapját is szóba hozta a ZH (név nélkül), hogy beteges hozzászólási kényszerében hülyeségeket beszél, de semmi gond már megszoktuk, mennél többet ír, annál nagyobb marhaságokat mond.
Göcseji

szerinted?

Kedves MenDan dolgozók!
Azt ugye mindannyian jól tudjuk, hogy aki a levelet feltette a világhálóra, még mindig a szállodában dolgozik!
Nem is ezzel van a baj, hanem hogy helyette egy ártatlan fiatalembert vonnak kérdőre név szerint egy megyei napilapban??? akinek semmi köze valószínűleg az egészhez, mivel már itt sem dolgozott amikor a sokak által "kedvelt" igazgató Úr megtisztelte levélével a dolgozóit, csak épp arra nem számított, hogy az egyik kedves alkalmazottja egy kicsit megvicceli. Hát így járt!
karosi

tévedés.

Nem az igazgató "tisztelte" meg a dolgozókat,hanem a tulajdonos.
Szezont a fazonnal.

Azt se tudom..

.. hol kezdjem..csodálkozom, hogy még senki se szólt hozzá.. Aki egy kicsit ismeri Gyulánkat, nagyon is jól tudja, hogy ezt Ő írta! Nincs ez megmásítva, nem töredékes! Megírtad a véleményed amihez persze neked is jogod van, a magad nyers stílusában. Igazából fikázol mindenkit, elsősorban a vezetőidet, na meg a többi dolgozódat, azokat az embereket akik azt a nyamvadt "több mint félszáz" elismerést elhozták neked. Aztán ugyanezen emberek - köszönhetően ráhatásodnak - kiállnak Érted, meg a MenDan-ér, hogy minden szép és jó. Kicsit büdi..
Olyan szépet nyilatkoztál a Zalába, Istenem isszuk szavaid..még a végén Te is elhiszed, hogy Te vagy az áldozat. Fölösleges a konkurenciára kenni a dolgokat. A SPA-nak megvan a vendégköre..
Késik a fizu..pár hónapja, jó duma. Még ha csak ez lenne.. Nem hiszem, hogy ennyi sérelem kibukott volna az emberekből, meg Te se írtad volna meg azt a levelet, és ha minden rendben lenne, most nem kéne azon fáradozni, hogy megmutassuk minden rendben van. Vagy nem?
A magánnyugdíj befizetésekről, amit a munkáltatónak (Neked) kéne teljesíteni, ugyan miért nem nyilatkoztál. Jah hisz nem is a Te neveden van a cég mi:-) Gyula. Azt tudod remélem hogy egy-két vállalkozó is rá fog lépni a farkadra előbb vagy utóbb. Aztán senki nem lesz aki bevédjen.. Bocs, hogy mindenre nem tértem ki, de az előttem szólók már megtették. Ja még egy kérdés: A rendőrségen nem röhögtek pofán?

Rudolf János képe

Ez egy több mint érdekes fejlemény..

A Zalai Hírlap megyénk talán leglájtosabb lapja. Szinte soha semmi kockázat, mti, gyászhírek, rendőrségi jelentések ilyesmi - ellenben most beletenyerelnek méghozzá egyenest a közepébe.
A cikkben megemlített Szabó Gergőt, a nagykanizsai fiatalembert ugyanis ebben a cikkben olyan látszatban tüntetik fel, mintha biztos forrásból tudnák ő tette ezt fel ide. Csakhogy Szabó Gergő még csak közszereplő sem, ergo még a teljes nevét sem írhatták volna le.
Azaz a ZH egy személyiségjogi pert biztosan elbukna annak fizetési kötelezettségeivel egyetembe, és ezt a felelős szerkesztőnek is tudnia kell.
Akkor pedig mire fel lettek mégis ilyen bátrak?
Talán csak nem megrendelésre átmentek védekezésből támadásba? Uram bocs'á megfélemlítésbe?
Szóval érdekes, mindenképpen érdekes ez a fejlemény..
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Na aki ezt ingyen vagy

Na aki ezt ingyen vagy megfélemlítésnélkül állítja magáról egy megyei lapban, valószínűleg korlátolt:

"saját magáról érzi úgy, hogy gyakornokként nem volt elég a tudása a MenDan-ban kötelező színvonalú munkavégzéshez"

Rudolf János képe

Ilyet soha senki nem mond,

Ilyet soha senki nem mond, még ha igaz lenne akkor se. Már csak büszkeségből se. Képzeld ezek után ki fogja alkalmazni?
Ez a ZH cikk tehát annak aki tud a sorok közt még olvasni semmi másra nem "bizonyíték" mintsem arra, hogy a tulajok erőből lépnek fel (valszeg elkapták ennek a szerencsétlen kölöknek a grabancát aki úgy beijedt, hogy bármit beismer de akár ugyan annak az ellenkezőjét is) amihez aztán tort ülni azt a 80-as évek óta változatlan Győrffys-stábot használják fel, akik anno az MSZMP fenekét is minden további nélkül fényesre pucolták. Akkor az állampárt vezetői voltak az urak, ma a kistőkések. Elvek akkor sem voltak most is kár keresni, náluk csak pénz létezik.
Tényleg befejeződött a rendszerváltás.
Mostanra fejeződött be.
Az akkori echtekommunisták /pl pontosan Győrffyék/ ma kommcsiznak, én meg aki anno sem szerettem ezeket a férgeket /lásd pl a 80-as évek végéről Csengey Dénes írásait/ pont a mai kommunistákat védem. Tehát látszólag a szerepek felcserélődtek a folyamat pedig végérvényesen befejeződött, ám talán nem meglepően ugyan abban a fertőben maradtunk. /mert a férgesség pont nem rendszerfüggő ;)/
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Lényeg

T. Rudolf János!
Ismeretlenül is gratulálok Neked! Nem zagyváltál össze semmit, csupán csak tudsz olvasni a sorok között!!

külsős vélemény

A levél olvasásakor másnak nem tűnt fel, hogy mintha a teljes Magyarországról írt volna helyzetképet a szerző?!

Nagyon hibás, egyoldalú az

Nagyon hibás, egyoldalú az a gondolatsor, hogy ha a dolgozóknak nem fizetnek a szerződésben meghatározott időben ő csak dolgozzon ugyanúgy tovább. Ő már teljesített, a munkáltató egyébként is utólag fizet, használja a dolgozók bérét. A szerződést illik mindkét félnek betartani!!! További elvárásokat annak megfogalmazni, aki nem teljesített furcsa. Gondolom nem szívesen látnak ebben a szállodában sem olyan vendéget, aki az előző számláját még nem fizette ki!

Tévedsz abban is, hogy a tulaj dolga mindent számon kérni. Ez nem egy kis vendéglő (zöldséges stand/ AFOR kút) ez egy komoly nagyüzem. Ide szakemberek kellenek, jól felépített management. Na őket igen! Őket kell számon kérni. Polihisztorok természetesen léteztek, igaz kicsit korábban. A tulaj szakmai életútját alant tárgyalják.

Hatóságok, amit leírsz nagyon távolról érintik az általam írtakat. Meglehetősen furcsa érvelés, hogy a munkáltató azért sikkasztja el a nyugdíjpénztári díjakat, mert a dolgozó nem kér áfás számlát az autószerelőnél!

Ismét tévedsz nem minimálbérre van bejelentve az egész ország, még a szakmában sem. Az viszont súlyosan sérti a versenysemlegességet, hogy míg egyes vállalkozások legálisan foglalkoztatnak, addig másoknak teljesen természetes a féllegális/szürke foglalkoztatás.

Tulaj és a családja. Természetesen a tulaj azt csinál amit akar, csak nem lesz jó vége, mint a mellékelt példa mutatja.

A legnagyobb tévedésed pedig, hogy nem csak egy dolog, hogy ki mennyire ért ahhoz amit csinálni kell!!! Ez a lényeg!!! A többit úgy hívják hogy kontár, még ha tulaj vagy családtag is! A legszerencsésebb a hozzá nem értő családot minél távolabb tartani, ők foglalkozzanak azzal amihez értenek, ha más értelmes foglalatosságot nem találnak költsék a megtermelt pénzt.

Végül csak remélni tudom, hogy az a feltételezés, mely szerint a vastagbetűs a tulaj, tévedés. Joga természetesen neki is van, hogy ide írjon, de a megszólalásai rendkívül beszédesek... Esély a változásra

Ismétlés a tudás anyja

Örülök, hogy valakinek annyira tetszett a bejegyzésem, hogy nagy részét ide másolta, de jelezhette volna, hogy ez ismétlés. Nem a plágium zavar, de annyira nem vagyok elfogult magammal, hogy én ismételjem önmagam.

.. ..

Megragadnám az alkalmat : keresek 30-40 év közötti,magas,sportos,nem dohányzó férfit,komoly kapcsolatra !Gyerek nem akadály !

Jó reggelt Minden Kedves

Jó reggelt Minden Kedves Látogatónak!
Az Én hozzászólásom nem egy kioktatás,inkább egy rávilágítás azokra a dolgokra,amit sokan nem vesznek figyelembe.
Azon kevés emberek közé tartozom, akik figyelemmel tudták kísérni a MenDan, minden szinten történő virágzását és sajnos a hanyatlását.
Véleményem szerint, a hozzászólók többsége a felszínt látja és az alapján alkot véleményt.
Tény, hogy a mai körülmények,közel sem olyanok amilyenekhez akár a dolgozók, akár a vendégek hozzászoktak, és elvárnak.
A problémák megoldásához, közelebbről meg kell vizsgálni, magának a Szállodának a történetét.
Dióhéjban leírom:Megnyitott a szálloda.Voltak vendégek, a dolgozók meg voltak elégedve,tehát minden ment a maga útján.De volt egy probléma amiről kevesen tudtak.Több volt a "pazarlásos" kiadás, mint a bevételből származó haszon.Jött egy változás.
"Rejtélyes körülmények között eltűnt" egy olyan személy, (akinek a döntései miatt került a szálloda oda ahol tartott).Ez az idő kb. 3 évig tartott. Ez alatt a szálloda VIRÁGZOTT!!Mert olyan emberek irányították akik értenek a munkájukhoz és figyelembe vették a dolgozók érdekeit, kéréseit, elvárásait, és ami erejükből és lehetőségeikből telt,teljesítették is.Ugyanez vonatkozott a vendégekre is.Összhang, kiegyensúlyozottság és harmónia uralkodott.De itt is volt egy másik oldal:Az hogy mindezt milyen áron sikerült elérni.Most arra gondolok,hogy azok az emberek akik mindezt elérték mit áldoztak fel az életükben.Napi 18-20 óra munka,idegeskedés,küzdelem,nélkülözés.
És jött a következő fordulópont.Az a bizonyos személy visszatért.Látta a virágzást és még több "pazarlásos" kiadást halmozott fel.Nem gondolva a jövőre, a következményekre a dolgozókra a vendégekre."Élvezte az életet."Nem hallgatva azok szavára akik fel akarták nyitni a szemét és rá akarták vezetni a helyes útra.Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ezeknek a cselekedeteinek és rossz döntéseinek a következményei megmutatkozzanak.Sajnos ez vezetett a MenDan mostani helyzetéhez.Minden szinten.Ez egyetlen ember hibája.
Azok akik virágoztatták a szállodát,mára már belefáradtak a harcba, a küzdelembe, az értelmetlen vitákba.Nincs eszközük ahhoz,hogy többet tudjanak tenni.Megvívták a magukét,és amit megint sokan nem láttak,hogy nem csak magukért küzdöttek és utolsó erejükkel próbálnak küzdeni ma is, hanem azokért is akikért felelősséget éreznek:a dolgozókért.Becsületes és sajnos balga módon küzdenek azokért akik őket szapulják.
El kellene gondolkozni sokaknak azon, hogy ezek az emberek mit tettek értük.Hát kérek mindenkit nézzen a színfalak mögé, vagy nézzen magába.Nem azért az egy emberért kel küzdeni és tovább csinálni- mert ő nem érdemli meg-,Hanem azokért akik sokat áldoztak az életükből és áldoznak ma is , annak reményében,hogy jön valami "csoda" és ismét olyan lesz minden mint régen,amikor még mindenki elégedett volt.
Nem névtelenül kívántam hozzászólni a fórumhoz, hiszen engem is közelről érint ezeknek a történéseknek a folyamata.
Baloghné Szabó Dóra vagyok, akinek közel 15 éve nincs édesapja,aki mellette lenne ha kell és szükség van rá,mert egy szálloda igazgatója amiért állandóan küzdeni kell.

köszönöm

Kedves igazgató úr lánya,
én is idetévedtem, erre az oldalra, miközben szállodákat keresgettem.
Hát egy-két komment nem semmi, így a magáé sem. Ha igazat ír, már nem is találom szinpatikusnak a szállodát. Végigolvastam, hogy valami képet kapjak a házról, esetleg mi várna rám ha odatévednék. Ha egy ennyire bennfentes ember ennyire szídja már nem is kell sokat gondolkodnom. Csak egy kérdés? Melyik apukája levele, hogy az ő szemén keresztül is átfuthassam? Hidje el kérem elitélem, ha igazak a sorok, de még egy kérdőjelet engedjen meg nekem. Ezalatt a sok idő alatt ön nem abból a pénzből evett amit a kedves édesapja attól a pazarlótól kapott, és talán kap mindezidáig?
Írom mindezt minden rosszindulat nélkül.
De nem biztos, hogy a rokonság elfogultság nélkül látja, mindinkább, ahogy otthon elmesélik.
Tisztelettel :
Kiss József

bocs

Bár nem nekem jöttek a kérdések, de én voltam már a szállodában.
Találkoztam az igazgató Úrral, beszéltem is vele. Ő egy roppant inteligens Úriember, akinek minden szava realitást tükrözött de amúgy ő írt is az oldalra. Szerintem a kisasszony apja egy mogorva idősebb manus lehet akit csak futólag láttam, de leginkább csak hallottam amikor az említett védett és istápolt kollégáival üvöltött. Ha az otthon előadott poziciója nem igaz, akkor a többi az lehet? Amúgy nyugodtam menjem szuper a hely.

ki kicsoda?

Kedves Dóra!

Bár én csak távolról figyelem a történéseket, de ez egy nagyon is lehetséges forgatókönyv. Jól értem, hogy az a bizonyos "személy" ugyanaz mint aki a közzétett levelet megírta???

Igen, jól értelmezted. De

Igen, jól értelmezted.
De ki kell jelentenem hogy én nem ezt a személyt akarom vádolni,vagy megvetni.Nincs jogom hozzá.
Én a fórumon olvasottak miatt írtam,mivel olyan embert, embereket vádoltak és húztak le a történések miatt akik nem tehetnek róla.Az ő odaadásukra és munkájukra akartam rávilágítani.

KESELYŰK

Tisztelt Név Nélküli Hozzászólók!

Döbbenetes számomra, hogy felnőtt embereknek mekkora örömet és kielégülést okoz mások belügyének fricskázása, hányingert keltő egyes név nélküli hozzászóló személyek rosszindulatúsága.
Azthiszem itt is elszaporodtak a kárörvendő KESELYŰK, akik saját életük szerencsétlenségének és lelki szennyének fájdalmát ezen oldalakon próbálják ráhúzni másokra.

Tisztelt Emberek!

Mindenki a saját háza táján söpörjön, mert mindenkinek van mit!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nézzen mindenki a saját tükrébe és aztán dobálózzon!!!!!!!!!!!!

Egy kivülálló nő Nagykanizsáról

Keselyű

Döbbenetes számomra, hogy milyen hidegen hagy az embertársaid szívatása. Név nélkül szapulod a név nélküli hozzászólásokat. Ki is a keselyű??, aki kihasználja a dolgozókat vagy aki szóvá teszi?

Lelki szennyről meg az jut eszembe, hogy tévedhet ide egy "kivülálló" nő este 11-kor?

Egy belül álló

Re:

te a pozitívból pillanatok alatt csináltál negatívat! gratulálok!

Szállodás vélemény

Turisztikai szakemberként úgy gondolom, hogy egyetlen szálloda sem engedheti meg magának, hogy olyan dolgozók legyenek a kollégái között, akik ilyen mocskolódást megengednek maguknak az általuk képviselt intézmény vonatkozásában. Nem tisztem megítélni, hogy mekkora az igázságtartalom sem az eredeti levélben, sem pedig a ráérkezett kommentárokban, az azonban biztos, a MenDan-tól csak pár szár méterre biztosan van legalább egy olyan hasonló színvonalú szálloda, ahol tárt karokkal látják a Vendégeket!

Könnyű elveszíteni a nehezen megszerzett vendégeket a mai piaci körülmények között...

jogos

Ezt egy szálloda sem engedhetné meg magának, de okot és okozatot nem kéne összekeverni az "általuk képviselt intézmény vonatkozásában"! Gondolom az eredeti levelet is "pár száz méterre"-l írták!

Turisztikai szakember

jogos?

Nem a Hotel Karos Spa munkatársaként írtam a hozzászólásomat, ha erre vonatkozott volna a rejtett utalás, csak arra akartam utalni, hogy nagy a verseny azért a kis tortáért manapság,így a vezetőségnek meg kell nézni, hogy kikből áll össze egy szálloda csapata... De ha már Karos Spa, ott szerintem megnézik.

SPA

Tudtommal a SPA-ból is elment már minden értékes szakember !!!!!

P.László

Konferencia

Én konferencián voltam ebben a szállodában tavasszal. Az épület gyönyörű, de az alkalmazottak között nagy a káosz. A szállásunk rendezve volt a cégünk részéről, én nem is fogyasztottam semit + italt vagy masszázst. Erre mikor el akartam hagyni a szállodát a recepciós közli velem hogy fizessem ki az éttermi italomat (életben nem ittam pálinkát) és a masszázsomat. Néztem mint a borjú, és roppant kínos érzés volt. Elmagyaráztam hogy NEM volt semmilyen masszázsom, sem italom. Majd hosszas telefonálás ( gondolom a részlegek között ), majd a recepciós közölte velem flegmán " akkor biztos a szobatársa volt". Itt szeretném leszögezni: Egyedül voltam a szobában. A végére olyan kínos volt, de nem hagytam magam, mert olyan lehúzás szaga volt a dolognak, meg egyébként is. Meg kértem a szervezőt, hogy gyorsan járjon utána és kíméljenek meg a kellemetlenségektől. A szervező utána járt, végignézték az éttermi számlákat, majd kiderült, hogy a pincér rossz szobára terhelte az összeget, a terápia meg rossz szobaszámra tette a masszázst.
Hát nekem ilyen élményem volt. Higgyék el ezek után nem vágyom vissza még konferenciára sem. A szervező sűrűn elnézést kért, de a szállodától senki. Biztos hogy vannak nagyon elégedett vendégek akik nem fordult elő hasonló kellemetlenség, de engem az ilyen nagyon zavart és nem engedtem hogy lehúzzanak.
Tisztelt vezetőség erre jobban figyeljenek oda, mert ez biztos nem egyedi eset.
Hétfői napon mikor elkezdtük a munkát és élmény beszámolót tartottunk, az egyik kollégám Laci nevetve mutatta a minibárért kifizetett díjakat, ami között több olyan tétel szerepelt amit nem is fogyasztott. Gondolta lehet hogy a szobatársa volt, de Zoli meg még bent volt az egyik előadáson. Igy nem tudta azonnal megkérdezni tőle. Hogy ne húzza az időt kifizette, gondolván itthon majd rendezik egymás között. Erre kiderült hogy a Zoli nem is evett semmit a minibárból.Ők ez vidáman fogták fel, és nagyot röhögtek rajta , letudták annak hogy a szállás ingyen volt, ez belefér. Vajon hány ilyen eset lehetett amit nem is kontrolláltak tüzetesen. Nem jó ez így, higgyék el..... Van mit javítani az biztos.
Üdvözlettel: J-né T. Zita

konferencia

Tisztelt Hölgyem!

Amennyiben Ön tényleg a vendégünk volt, kérjük a szállodával vegye fel közvetlenül a kapcsolatot,akkor biztosan tudunk segíteni Önnek.
Várjuk szíves jelentkezését a fom@mendan.hu címre.

Tisztelt Úram!

Tisztelt Úram! Hölgyem!

Igen az önök vendége voltam, és mint írtam nem kis kellemetlenséget okoztak nekem. Nem gondolja hogy ezt akkor a helyszínen kellett volna rendezni? Minimum a szálloda nevében elnézést kérni? Ez nem a szervező feladata volt, tudniillik nem a szervező tévedett, hanem az Önök dolgozói, és amint látja nem is egy részleg. Hogy akar most nekem utólag segíteni? Effektíve anyagi károm nem keletkezett mivel észnél voltam és nem hagytam magam megvezetni, lehúzni. Csak a becsületemet kérdőjelezték meg oktalanul, de ez bennem mély sérelmeket hagyott.

Ha akkor helyben elnézést kérnek, minimum a recepció és az étterem vezetője és meghív egy kávéra, akkor könnyebben átsiklok a dolgon és nem fejtem ki barátaimnak és itt is a véleményemet.

Ha válasz elejére azt írja hogy elnézést kér a dolgozói nevében akik tévedtek és így folytatja sorait akkor lehet hogy ezt a válaszomat sem írtam volna meg ide, hanem az Ön címér.
Csak mindezek után úgy érzem lássa más is, hogy min mentem át távozáskor és tanuljon minden jövőbeni vendégük hogy ne essenek ebbe a hibába bele. Jó lenne ha önök is levonnák a következtetéseke. Lehet hogy ez az ügy Önök szemében "piti" ügynek számít. Engem viszont mélységesen megsértettek.

Üdvözlettel: J-né T. Zita

korrekt

Ez korrekt, de azért van ott egy kis gond a recin!

Én is itt kötöttem ki,

Én is itt kötöttem ki, majd megnéztem a vendégkönnyet és nem találtam semmi negatívot. Ezek szerin azt szanálják mint amint Dr, Úr is írta. Amire még rácsodálkoztam, hogy március óta nincs is beírás. Most akkor azóta nincs elégedett vendég??? Most figyelni fogom és kíváncsi leszek hirtelen változik e a státusz.
Én örülök ennek a fórumnak, mert nem kevés pénz oda eljutni és ha nem kapok azt a pénzemért akkor roppant bosszús lennék. A nevek nekem nem jelentenek semmit igazából. De a vélemények igen.Így eldönthetem hogy vállalom e a kockázatot, hogy eltöltsek ebben a szállodában pár napot. Ezeket a dolgokat kínosan titkolni szokták a szállás adók, csak akkor van a gáz, ha Én mint vendég ezt érzékelem a bőrömön. Most meg kicsit közelebb kerültem ahhoz hogy milyen a háttér légkör és eldönthetem, hogy ez okozhat-e nekem bármi kellemetlenséget, ha ebbe a szállodába megyek.

Köszönettel: Kiss Aurél, Érd

Felsőfok

Nyugodtan jöjjön csak pihenni, az itt dolgozók mindent megtesznek azért, hogy pihenten távozzon.
Törzsvendég vagyok, abból, ami itt a fórumon folyik, semmi nem érezhető. Az alkalmazottak kedvesek,udvariasak, a tulajdonost meg nem ismeri. Csak adjon nekik lehetőséget,és, ami ma hiányzik az emberekből, bizalmat.
Amióta létezik a MenDan,évente többször jövünk,még soha nem csalódtunk.
Hiba mindenhol van,még a 20 csillagos szállodában is. Ha úgy érkezik valaki, hogy a hiányosságokat keresi, az nem pihenni jön. A dolgozók is emberek, meg lehet őket érteni.
Egy másik hozzászólónak(konferencia) csak annyit,hogy szándékosan biztosan nem akarták megkárosítani.Egy konferencián előfordul adminisztrációs hiba.Ha pedig problémája van valakinek, nem a recepcióssal kell megbeszélni,ott az igazgató.
És azok a vendégek, akik ajándéknak nézik a fürdőköpenyt? Őket hogy minősítsük?
Remélem találkozunk a szállodában,majd iszunk egy jó kávét.

profi

Látom van egy profi is aki figyeli a beírásokat, kár hogy az (x) lemaradt!

felsőfok

Bocs, de kívülálló vagyok és vendég. Egy kicsit nincs üldözési mániád? El sem tudod képzelni, hogy vannak, akik tényleg vendégként írnak? Ha megadod az elérhetőségedet, szívesen beszélgetek veled.

A feleségem már rég óta

A feleségem már rég óta Ide szeretne menni mert annyira tetszik neki a szálloda. Most jutottunk el odáig, hogy talán el is tudnánk menni. Keresgéltem a neten hol milyen akciók vannak és fennakadt a szemem. Ezek a beírások elég vegyes érzelmeket ébresztettek bennem. A vezetők nem győztek meg, mert olyan érzésem támadt hogy parancsra tették, mivel mindenki egy napon merészkedett és korábban senki. Ez hitelét vesztette számomra. Így egyenlőre maradunk a jó bevált Bükfürdőnél.

Jó és rossz is, hogy van ilyen infóáradat.

Talán jövőbeni vendégeik..
K. János Budapestről

Sajnálhatja

Kár, hogy nem hallgatott a feleségére.
Nekünk vendégeknek, nincs közünk a szálloda belső életéhez,és mint vendég,semmit sem érez belőle.
Tudom,mert most voltam ott. Bánhatja

PR

PR részleg is felfedezte az oldalt?!

PR

Mi az a pr? Egy koktél?
Vendég voltam.

igen.

Főleg a Karos-SPa-é.

üldözési mánia

Egyszerűbb a problémát másra terelni.

Jó választás

Közel 2 éve, hogy nem dolgozom már a szállodában, de én mégis ajánlom Önöknek.Nagyon sok igazság van abban amit itt leírtak, de biztos vagyok benne, hogy a vendégek ebből nem éreznek semmit. Sok rosszat megéltem a Mendan-ban a kollégáimmal együtt(terápia),de a munkánkat lelkiismeretesen végeztük.Még csak egy észrevétel.Szerintem igenis tudnak mosolyogni a dolgozók, csak ha a T. Tulajék vannak a láthatáron akkor megy a kedvük, mert attól félnek, hogy már megint mibe kötnek bele, mi nem tetszik nekik. Mert nekik semmi sem jó, semmi nem elég.

Egy út van : előre !

Nyitás óta dolgozom a szállodában és írhatnék több oldalt, vagy akár regényeket is.
Nem teszem.A tények önmagukért beszélnek.A hotel ott van a magyarországi szállodák élvonalában.( megkockáztatom,hogy több külföldi hotel is elbújhat mögötte )
A vendégek dícsérik a házat és a személyzetet. Folyamatosan !
Itt mindenki azon dolgozik,hogy a vendég elégedetten távozzon.Aki nem ezt tette az már nincs itt, vagy remélhetőleg nem sokára nem lesz itt....
Köszönöm mindenkinek ezúton is a lelkiismeretes munkáját!

A levélről:Én nem írtam volna meg.Így ez nem értelmezhető,kivel mi is a baj,illetve csak lehetőséget teremtett a pocskondiázásra.Szerintem meg kellene keresni a konkrét hibákat,felelősöket,majd a megoldást.

Hozzászólásokról:Sok igazság van bennük ( érintetteknek a tanulság levonandó ),de többségüket az irigység,bosszú,személyes vagy üzleti érdekek szülték.

MenDan volt,van és lesz !!!

Köszönöm mindenkinek mégegyszer és KITARTÁS !

Herman Tamás F&B

Most aztán mindenki írjon jót:)

Látom,a Mélyen Tisztelt Tulajdonos Família kiadta a középvezetőknek az utasítást:aki nem fényezi kicsit a Szállodát,meg a Családot,annak le is út,meg fel is út.......

Kitartás?

Kedves Tamás!

Örülök, hogy ilyen szépen dicséred a munkád, bizonyára igazad van, de az önfényezés egy kicsit büdi.

Szép, hogy megköszönöd a kollégáid lelkiismeretes munkáját, gondolom mint menedzser a megtermelt árrésből a jól megérdemel bérükre eső rész időbeni kifizetését is szorgalmazod, nem beszélve a nyugdíjpénztári befizetésről.

"Többségüket az irigység, bosszú,személyes vagy üzleti érdekek..." Ez nem a tanulságok levonásáról szól, nyugodtan dugd homokba a fejed, de a hurráoptimizmus kevés! A kitartás felkiáltással meg vigyáznék, van aki erre érzékeny.

Higgadtságot és eredményes munkát!

D

Ez jellemző a tulajékra,megint előreküldték a részlegvezetőket,kiadták a parancsot-szépet kell írni!Ők meg szépen sunnyognak a háttérben,mint mindig.Nem lett volna tisztább a tulajnak válaszolni az írásokra legalább mintha érdekelné egy kicsit.Így átlátszó és gusztustalan ez a nagy vezetői összefogás.Büszkék vagytok rá páran akik maradtatok,hogy 10 éve ott vagytok?A Szilágyi Gáboron kívül dicsekedjen még valaki aki 10 éve ott van pl.a recepción?Számoljátok össze nem lesz nehéz!És írjátok ide köszi.

Re D

H.T 1998 jún.15-től.
---
Admin belejavít: teljes nevet ha nem a sajátotok NEM írhattok ki. Nem közszereplők! Ezért átjavítottuk kezdőbetűkre.
Köszönjük.

Szerk?

Engem az is zavarna, ha valaki Szerk.-ként írná alá a kommentet!

Vélemény

Kedves "Jóakaró Hozzászóló"!

Nem azt kelleni nézni, hogy a dolgozói hozzászólások, vélemények közel egy időpontban történtek / történnek meg, hanem, hogy mi áll a hátterében! Ezt MUNKAHELYI ÖSSZEFOGÁSNAK hívják! Bár lehet, hogy ez sok ember számára ismeretlen!!!!

A magam részéről annyit fűznék hozzá a fórumra felkerült levéllel kapcsolatban, hogy sajnálatos módon valaki "sikeresen" bemutatta a szegénységi bizonyítványát! Hol van itt a munkahelyi titoktartás???? Nem tudom, hogy valaha ki fog-e derülni az illető kiléte, de remélem, azért elgondolkodik azon, hogy helye van-e itt, a szállodában?! Ez a valaki bizalmat, lehetőséget kapott a vezetőségtől, hogy Zala megye egyik legjobb szállodájában dolgozhasson, és ez a válasz cserébe??!!! Innentől kezdve neki kell elszámolni magával, feltéve, ha tudja egyáltalán, mi az a lelkiismeret?!

Bár én csak 1 hónapja dolgozom a MenDanban, de mielőtt idekerültem volna, tisztában voltam a fizetési kondíciókkal! Mégis idejöttem dolgozni!!! És hozzáteszem, nem azért, mert nem volt más!! Minden megszokás kérdése!!!
Mindig kihívás egy új helyen, új emberekkel dolgozni! És én azt csinálom, amit valóban szeretek, amihez értek...ez elég nagy ösztönző erő!! Eddig nem ütköztem falakba, a véleményemet, javaslataimat mindig elmondhatom, és mindig meg is hallgatnak! Egyik munkahely sem tökéletes, de ha valaki nem tudja megbecsülni azt a helyet, ahol dolgozik, akkor annak az embernek nem itt van a helye!

Valószínűleg a „Kedves Dolgozó”, aki feltette a levelet a portálra, magára vette a tulajdonostól származó sorokat!! Én nem! De nemcsak azért, mert rám nem vonatkoznak a sorok, mivel, hogy új dolgozó vagyok, hanem azért, mert én meg tudom becsülni a munkámat, és mindig tudok mosolyogni! Mert igaz az a mondás, hogy „A legrövidebb távolság két ember között: egy mosoly”!! Hogy egyesek belefásultak volna már a munkába?? Meglehet! Meg kell találni a módját, hogy motiváljuk, ösztönözzük őket! A lehetőség adott…

Így nem fog változni viszont semmi sem, hogy nyilvánosság elé teregetjük a szennyest! Csak még inkább gyomorgörccsel munkába érkező, egymásra mutogató kollektívát teremtünk!

A vendégek, akik eddig nálunk jártak, mind elégedetten távoztak!! Én ezt megpróbálom szem előtt tartani, és a többi kollégámmal együtt a jövőben is azon dolgozni, hogy ez az elkövetkezendő időszakban se változzon meg!

Németh Gabriella
Guest Relation

...

Kedves Új Kolléga!
Azért kíváncsi lennék a mosolyodra úgy 1 év múlva is!Te még nem ismered a szállodát!Hogy valaki ezt a levelet feltette,az szegénységi bizonyítvány?Nem,annak a bizonyítványa ez,aki megírta!
Talán ott a 3. és a 4. emelet között meghallgatnak Benneteket,de hidd el,lejjebb nem.Tapasztalatból mondom!
Mindenki szeretne mosolyogni,de már túl keserű a szájuk.Persze erre mindig az a válasz,hogy el lehet menni.Ez is érthető,de nagyon nem korrekt!
Ez az oldal azért van,hogy név nélkül is lehessen véleményt mondani,mi ezzel a probléma?
Nevet ki használ?Akinek szóltak,hogy írjon!Még az is lehet,hogy közben a háta mögött álltak.Ezek nem sugallnak őszinteséget!

A hozzászólásod roppant

A hozzászólásod roppant mód kedves és derűlátó. Ezeket az élményeket, tapasztalatokat az előző helyről hoztad magaddal, és bízom benne hogy az itteni pályafutásod alatt ezt nem fogják nagyon gyorsan lerombolni. Mivel még új vagy itt, ezért nekem csak (megfelelek a főnökeimnek) sorokat látok benne. Egy év után is ez lesz a véleményed tiszta szívből, akkor elhiszem soraidat. A Tulajdonos levele 5 embert említ aki érdemben végzi munkáját, remélem Te beletartozol még, bár ha pontosan számolunk akkor számomra nyilvánvaló hogy nem vagy benne, de ezt tudjuk le annak hogy új vagy a csapatban.
A több vezető nyilvános hozzászólása, annak tudható be, hogy nagy a nyomás és nagy kétségbeesettség uralkodott el a szállodában. Tisztelt tulajdonosi csapat elvárja a vezetőktől hogy álljanak melléjük és hozzák "LÁTSZÓLAG" rendbe a dolgot. Nagyon dicséretes ez a lojalitás a munkáltató felé, csak az a szomorú hogy itt aki írt a szállodán kívül más és ellenkező véleményen van. Sajnos ezt a mindenapi tapasztalatból mondom.
Ahol minden rendben van, azokon a munkahelyeken ilyen probléma nem fordul elő. Remélem mindannyiunk érdekében, hogy a tulajdonos levonja a következtetéseket "ezt az inget Ő vegye magára" és valóban Öröm legyen itt dolgozni. Viszont a részleg vezetői szép beírások tanúságosak, mert amikor névvel kell írni, mindenki meg van elégedve. Milyen szuper ott dolgozni! Kétszínűség határtalan, de ahol kétszínűség az elvárás, akkor ne csodálkozzunk. Milyen érdekes hogy akik a nevüket merik vállalni milyen szépeket és dicsőítő mondatokat írnak. De közületek valaki tette ezt ide fel, mivel csak a vezetők kapták ezt kézhez.

?

Biztos egy szállodáról van szó?Egy hónap alatt azután lehet komoly vélemény,talán már megvolt az első fizetés is?Vagy csak előleg?20000?

még szerencse,hogy te nem

még szerencse,hogy te nem köztünk dolgozol,de valószínű nem is dolgozol,ha munkaidőben ennyire ráérsz,én szabadnapos vagyok!!!

re

olyat még nem hallottál,hogy valaki éjszakás te idióta.nappal biztos jobban látod kinek a seggét kell nyalni azt látom.

Vélemény.

Én nem igazán szeretnék a Tulajdonosi levél tartalmával foglalkozni mert ez egy belső információ lett VOLNA.
Erről ha kell, a véleményem elmondom de csak annak aki tőlem ezt számonkérheti.
Nem tudom, hogy az a "kolléga" aki ezt kiszivárogtatta mit szeretett volna elérni!? Lehet, hogy érintett volt a leírt dolgokban és bosszúból??
Ha viszont nem akkor jól kitolt másokkal mert most mindenki rossz szemmel néz arra a munkatársára akiben eddig bízott. Nagyon remélem mielőbb kiderül, hogy ki volt a "hunyó", mert neki nincs helye köztünk.
A hozzászólásokról:
Mint minden munkahelyen itt is dolgozni kell!!!És azt a vezetők döntik el hogy mit és hogyan kell végrehajtani.(de hát alkalmazottak vagyunk).Biztos volt a MenDan életében is olyan kolléga akinek ez nem tetszett és már nincs köztünk.Ezt vagy önszántából tette vagy sem,ez más kérdés, de maradtak még itt olyan emberek akik a vázolt problémák ellenére, továbbra is normálisan végzik a dolgukat és azon vannak, hogy ebből a Vendégek ne érezhessenek semmit!!!.Ezért a saját és kollégáim érdekében kérem az itt hozzászólókat, hogy csak olyan véleményeket tegyenek nyilvánossá amik nem rombolják a MenDan jó hírét a leendő Vendégeink előtt. Mi ugyanis -ha késve is,ez igaz- innen kapjuk a fizetésünket sok-sok olyan Kollégával együtt, akikkel már több mint 10 éve dolgozunk itt és nem csak azért mert nincs másik.Munkahely és fizetés pedig csak akkor lesz ha van Vendég.

Németh Ferenc
F&B team

Biztos?

Biztosan tudta, hogy mit tesz, aki ezt nyilvánosságra hozta? - Vagy családja nincsen, vagy vesztenivalója... (vagy esze?) Ha szándékosan szeretne ártani, akkor nem gondolta végig, hogy ki(k)nek árt igazán?
Az is biztos, hogy senki sem hibátlan - én sem,- de itt dolgozom több mint hét éve... Mire bizonyíték ez? Igazából semmire..., vagy talán mégis? Ha nem kaptam volna fizetést, akkor maradtam volna? Ha nem lehetséges az együttműködés, akkor maradtam volna? Mindenki gondoljon, amit akar. Aki jelenleg kívülálló és most nem dolgozik itt, az biztosan tisztán lát vagy a "kibicnek semmi sem drága", esetleg régi valós vagy vélt sérelmekért szeretne bosszút állni? Persze nehézségek azok vannak (mint mindenhol ma), de próbáljuk leküzdeni. Aki pedig csak a tulajdonosokat "nézi", "figyeli" és nem saját és (volt) munkatársai "érdekét", az valóban nem csapatember - nem a MenDan csapatába való.

Nagy Balázs, beszerzés

Olyan édes, mint egy mese,

Olyan édes, mint egy mese, ahogy soraidat olvasom. De nem fejtetted ki hogy mit is szól a tulaj hozzád-tok (raktár) irányított sorairól:

• A raktárban három ember nem képes nyomon követni az aktuális szállítói árakat, egyetlen eredményes ellenőrzést nem hajtottak végre sem ők, sem a vezetőség, holott tudom, hogy a személyzet egy nagyon kicsi része rendszeresen csal az általuk behordott italokkal. Kérdés, hogy ki tud még róla…

Miért is dolgozol itt, ha van önbecsülésed, mit üzen neked ezzel a Tulaj??
Olyan jó és megbízható munkaerője vagy!?!? Benned megbízik vagy jelenleg nincs más jelentkező erre a posztra??? Ezt is véleményezd kérlek, mert erre is kíváncsi lennék, nem csak a nyalizásra.

talán

Szerintem ha már olyan kiváncsi vagy,adhatnád te is a neved a kérdéseidhez nem?
ugyan miért érdekel,legyen elég hogy a vezetők reagáltak,azzal meg hogy ki-kinek nyal,legyen a tulajdonosa elfoglalva.
amugy nemigen a nyalás jön le nekem a válaszokból.

"Összefogás?"

Szép dolog volt ez a HÍRTELEN vezetői összefogás!De a fórumon nem "sárdobálás" megy, csak a valós helyzet összefoglalása!Ez újabb arconcsapása a dolgozóknak,és ezt ők is nagyon jól tudják.

hirtelen összefogás?

Összefogás egy csótány ellen aki szabotálja az egységet ezzel a hozzáállással,igen,összefogott a vezetőség és minden szinten elítélik a levél nyilvánosságra hozóját,ugyanis aki ezt megtette az nem való közéjük.
és még véletlenül sem gondolkodott el a tartalmán másképp ezt nem tette volna ugyanis amellett hogy pár emberre nézve szélsőséges,azért tanulságos is.
azt viszont tudom hogy ilyen vélemények napi szinten születnek minden munkahelyen mégha nem is írásosan de szóban mindenképp,fenn lehet ezen akadni,de javítani egyszerűbb és nem érkezik több ilyen.
és megy a sárdobálás mert vannak akik a sérelmeiket sokszorozzák és másra mutogatnak,valószínű ők hibátlanok(?),nagyrészt ezért vannak házon kívül.
de azok is szép számmal vannak akik a fizetési feltételek miatt mentek el nem vitás,de azért a tisztelet az tisztelet,legalább az ittmaradtakat nem kell virtuálisan taposni.
maradtak itt szép számmal jó szakemberek,és jó emberek is.
N.T.

Csótány?

A kommented első fele többszöri elolvasás után is értelmezhetetlen számomra.

Az itt maradottakat meg "virtuálisan" (?!?) pont a tulaj és védhetetlent elvtelenül védők "tapossák", a kommentelők nem.

...

Na Mátyás Úr!Ebből írjon könyvet!Biztos sikeres lesz!
Gyanús ez a hirtelen vezetői levéldömping.És még az időpontok is nagyon közel vannak.
Nem furcsa?
Mentjük ami menthető?Nem azt kellene keresni,ki volt az a megátalkodott,aki felrakta a levelet.Kicsit el kellene gondolkodni mindenkinek!

Minden elismerés azoknak,

Minden elismerés azoknak, akik valódi nevükkel kommentelnek, a sunyi névtelen bunkók ellen!
Szerk.

Troll

Tudod ennek a műfajnak ez a lényege!
Más nevében fellépni, a szerkesztőség látszatát kelteni meg ezen a szinten is ritka nagy bunkóság!
Egyébként kezdetben bizonyítványt magyarázók is anonim írogattak. Aztán parancsra nyomatták az elvárt, rosszabb esetben nyalós szöveget.

De hogy hogy akik névvel

De hogy hogy akik névvel vállalják azok mind olyan szépeket írnak??? PARANCSSZÓRA muszáj

Összefogás

Persze megint névtelenül!!!!!!!

báj

Azért vannak annak valami bája, hogy Te sem írtad alá:)

Egy hosszúra nyúlt gondolat

Szerettem volna szó nélkül hagyni. De már nem tehetem!
Írjam le, hogy én mit csinálok? Vagy talán azt, hogy részlegeink vagy munkatársaim mit csinálnak? Kinek is van joga ítélkezni a szállodaiparban? A VENDÉGnek!
Erről nem érdemes megfeledkezni! Ezért inkább csináljuk ahogy eddig, vagy talán jobban!
Aki nem hiszi jöjjön legyen a vendégünk és győzödjön meg a saját szemével!
Nem hiszem, hogy a kedves kollégáimmal mosakodnunk kellene. Azt sem, hogy a problémákat nyilvánosság előtt kellene taglalni, vagy akár megbeszélni.
Hiteles? Manapság mi az igaz? Nem az amit az ember a saját szemével tapasztal?
Tény és való, hogy minden nézőpont kérdése és mindenki a saját szintjéről szemlélődik.
Véleményem szerint a térlátást az iskola, és-vagy az otthonról hozottak adják, másnak az old school.
Miért várja mindenki, hogy egyformán, ugyan olyannak lássuk azt a tárgyat, ha nem ugyanonnan nézzük? Talán fáj, hogy nem egy szinten mozog mindenki? Nekem nem. Mindenhol süt a nap és mindenhol be is borul.
Elhamarkodott, meggondolatlan tettek, sokszor visszafordíthatatlanok. Leginkább annak aki véghezvitte. Aztán késő bánat!
Mi, vagy ki garantálja, hogy hiteles a levél? Ki garantálja, hogy a hozzászólók ott dolgozók? Persze a névvel ellátottaktól eltekintve. Pontos –e minden közzétett információ? A gazdasági verseny újabb tüskéje?
A biztos hiánya csak kitalációkat, feltevéseket és mondákat szül.
Bár ismeretes a legtöbb mondának van igazság alapja. De kell ezt firtatni?
Annak akit érint mindenképp! Úgy gondolom csakis azoknak akiket még érint!
Akiket már nem hát „kedvesek” de ne vegyék a fáradságot!
Visszatérve az árnyakra, ugye innen nézve ilyen az árnyalat, még onnan amolyan.
Én nem oldalakról beszélek, csak a véleményem akkor az enyém ha tőlem jön és azt tudatom, hogy az enyém.
A kommunikáció nagy Úr! Van akinek jobban megy és persze akinek kevésbé.
Nem feltétlen az effélére(erre a fórumra) gondolok.
A tettek mindinkább önmagukért beszélnek, legyen az eredményes, vagy akár rossz!
A gyakorlat az igazi mérce, mert azt nem lehet kiforgatni.
Problémák vannak, és lesznek is, akár munkahelyről akár a magánéletről beszélünk.
Ám azokat csak az érintett feleknek kell megoldani, hiszen sem nézőpont, sem személyes sértődöttség, de akár bármely eltelt idő távlatából sem lehet reális képet kapni.
A fórumon kalandozók szinte kivétel nélkül a szállodaiparban, és-vagy a vendéglátásban dolgozik.
Így joggal mondhatom, hogy mindannyiunknak egy cél lebeg a feje felett, hogy a vendégünk egy elégedett MOSOLLYAL távozzon.
Hát ennek szellemében kérek mindenkit, hogy ne nehezítsék munkánkat, mert a mindennapok generálnak ezen lehetőségek nélkül is kihívásokat.
Mi a vendéglátó szférában erre koncentrálunk, mert vannak még akik szeretnének minél több időt eltölteni ebben a különleges Hotelben.
Más honlapokon és fórumokon, de akár a sajtóban is vendégeink ebben erősítenek meg, amikor munkáinkról a már magukénak mondható élményeikről vélekednek, amihez egy CSAPAT minden játékosa különböző szinteken hozzátette a magáét.

Garamvölgyi Krisztián F&B-tf

Kedves KOLLÉGA!

Tisztelt Garamvölgyi Krisztián!

Felüdülés volt olvasni a higgadt egyik oldalról sem elfogult írását. Ezt érdemes lenne többször is bemásolni, hogy a felhevült kommentelők szeme előtt legyen. Nem védi amit nem lehet, de higgadtan és bölcsen a lényegre koncentrál, előre mutat. A tépelődése pedig hitelessé teszi. Tovább nem fényezem, mert még ártok Önnek, a gúnyos megjegyzésekkel meg ne törődjön! Az Ön beosztásában talán nincs lehetősége kellő erővel megtenni, de a tisztességes, szakmailag színvonalas vendégbarát munkát illik korrektséggel (pl. fizetés pontossága) viszonozni.

Nem jó út a "A gazdasági verseny újabb tüskéje?" felvetése. Ez elfedi a valóságot, én inkább Tiborc panaszának gondolnám a helyzetet. Ne feledje egy vezetőnek nemcsak követelni kell a beosztottjaitól, hanem az érdekeiket is képviselni felfelé. Ezt szerintem csak saját maguknak köszönhetik, igy a kilábalás is csak magukon múlik, de ehhez persze kell a tulajdonos, a vezetők és dolgozók összefogása és nem egymásra mutogatása. Ez másképp nem megy.

Ehhez kívánok elég türelmet, bölcsességet és az elvégzett jó munka tiszteletét!

Véletlenül sem akartam beleszólni a belügyükbe,én drukkolok Önnek, Önöknek!

Zárásként a nevét pedig fel jegyeztem magamnak, soha nem lehet tudni.

Egy régi csállinger

Ezt az embert IGAZGATÓNAK.

Ezt az embert IGAZGATÓNAK. Király vagy barátom!!!!

Az élet megy tovább....

10 éve dolgozom a Mendanban, még mindig itt vagyok.
azt hiszem ez sokat elárul...

Uralkodjon a szállodában bármilyen hangulat, legyen akármilyen vélemény, nekem szinte kivétel nélkül elégedett vendéggel van dolgom...a mai napig is!
Tesz ezért mintegy 150 ember... Együtt dolgozni esetleg más mentalitású emberekkel- senkinek sem egyszerű feladat... pláne az egész egységben jó munkamorált teremteni...
vannak hullámvölgyek...

„Nem minden” hozzászólásnak értem a miértjét...
Jó helyszín ez a karmok élezéséhez... DE MI A CÉL?
(Vannak üzleti érdekek is?)

Szilágyi Gábor
recepcióvezető

Re

PR cikknek gyenge,lásd a vendég kommentet. Aki ennyire öntelt "szinte kivétel nélkül elégedett vendéggel van dolgom...a mai napig is!", az hiteltelen.

A problémákkal szembe kéne nézni, ez a kilábalás alapja. Nyugodtan veregessétek egymás vállát de a többség másképp látja.

Ezt a mondatot is

Ezt a mondatot is kommentáld mint régi alkalmazott. Engem érdekel a véleményed és a derűlátásod.

• A régi középvezetők nagy része belefásult a munkájába, kényszernek érzi és semmi plusz nem várható tőle, sőt…

Mivel volt szerencsém több alkalmazotthoz az ott tartózkodásunk alatt, és nekem is van véleményem a szállodáról. Sajnos nem mondhatom hogy pozitív, de ezt én a vendégkönyvbe is leírtam amit másnap töröltek. Valamint a recepción a vezetőnek (Önnek) jeleztem és nem törődtek a gondjaimmal. Ezért én elfogadhatónak tartom a fel tett levelet, mert akkor ezen a helyen így lehet hangot adni az elszenvedett sérelmeknek.

Egy volt, de nem visszatérő vendég.. Dr. H. Szabolcs

ennyi

Lájkolom!
G.K.

Probléma megoldás???

„Akinek nem inge, ne vegye magára”, ahogyan én sem vettem, azonban meggyőződésem, hogy a problémák megoldására, a vélt és valós sérelmek rendezésére nem ez a megfelelő módszer!

Sokkal hasznosabb, hatékonyabb lenne minden esetben a problémákat kiváltó okok objektív megkeresése, az ezek megoldására való törekvés és a folyamatos, hiteles kommunikáció.

Szomorú, hogy a munkahelyünkön ilyen dolgok mérgezik a hangulatot és a „feleslegesen futott körök” emésztik fel, veszik el az energiánkat, ahelyett, hogy közösen örülhetnénk az elért sikereknek, eredményeknek…

Fenusz Tünde - Corporate

Sales-es vélemény II.

Elkeserítő, hogy a mai világban nyilvános oldalakon megjelenő hozzászólással, nevüket, kilétüket nem vállaló emberek mondanak, mondhatnak véleményt bárkiről, bármiről, csak úgy sutyiban, a szőnyeg alatt, hogy senki ne lássa…
Ennél sokkal szomorúbb az, hogy ezen emberek hozzászólásai véleményformálóvá válnak, és sajnos negatívan befolyásolhatják egy társadalom vagy közösség gondolkodását, tevékenységét. A legszomorúbb azonban az, hogy mindez eltörpül amellett, amire mindez kihatással lehet…
3 hónapja vettem át a sales részleg irányítását. Nagy tervekkel, ötletekkel, reménnyel érkeztem annak tudatában, hogy egy évek óta jól működő értékesítési részleget tovább erősítsek. Sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem is annyira egyszerű, mint hittem.
Nap mint nap meg kell tudnod újulni, nap mint nap újra kell kezdeni, nap mint nap meg kell tudnod küzdeni minden egyes vendégért. Egy azonban biztos: a mendan egy nagyon jó szálloda! „Jóságát” nem a jó adottságai vagy a szolgáltatásai, hanem vendégei és dolgozói adják. Még akkor is, ha néha-néha van egy-egy vendégpanasz, még akkor is ha néhol a szakmai hozzáértés vagy éppen a jó kollegialitás hiányzik.
Magam és kollégáim részéről mindannyian azon fáradozunk (szó szerint értendő!) hogy a házba vendéget hozzunk. Nem kis feladat. Sőt! Sokkal nehezebb annál, mint azt sok kolléga valaha is gondolná. Néha történnek azonban olyan dolgok, vannak olyan körülmények, vagy előkerülnek olyan dolgozók, akik akarva-akaratlanul akadályoznak bennünket a munkánkban. Ez lehet egy-egy rosszindulatú vélemény, egy egy elhallgatott információ vagy épp egy késve megkapott fizetés is.
Sok kolléga sajnos elfelejti azt, hogy mit jelent manapság az a szó, hogy munkahely! Több mint egy hely, ahová bejársz, letolod a 8 órád, hazamész, hó közepén feladod a csekkjeid, elviszed az asszonyt vacsizni és közben meg szarsz a világra! Sajnos sokan ezt így gondolják. Közülünk is. Nehézségek, problémák mindig lesznek, mindenhol. De munkahely az nem biztos! Főleg akkor nem, ha azt nem becsülöd, meg és nem bizonyítasz nap, mint nap a főnöködnek, az asszonynak, a kollégádnak és persze magadnak!
A másik a vendég. Ő a mérce. Ha nem kapsz elég visszajelzést a kollégádtól, a főnöködtől, a vendégtől biztosan kapsz. Az ő véleményéből pedig sok minden levonható, hál’ Istennek sok-sok pozitívum is van benne, mely arra sarkall, hogy minden nap újra kezd és csináld, nyomd, hajtsd, főleg ha már ezt a szakmát választottad!!! Ezt lehet mogorván és kedvetlenül, lehet fej nélkül és lehet szaktudás nélkül is. Előbb utóbb rá fogsz jönni, hogy valami nem stimmel, valami hiányzik. És ha beszéltél néhány kollégával, beszéltél a főnökkel, vagy beszélgettél néhány vendéggel rá fogsz jönni, hogy mi az. A többi rajtad múlik.
A névtelen kollégánknak csak annyit üzennék, hogy ha olvasta a fenti sorokat, gondolkodjon el: belőle is valami hiányzik! Egy dolog biztosan: az őszinteség. Hogy alapból vagy csak épp színlel, nem tudom. Egy biztos: akármi is volt a célja ezzel, jelzem, nem érte el! Amivel egy célt el lehet érni ebben a szakmában az nem ez, nem a névtelenségbe burkolódzás, hanem az őszinte kollegalitás!
Hát részemről ennyi…

Böde Flórián – Értékesítési vezető

vélemény

Tényleg nagyon elszomorító, hogy olyan ember dolgozik köztünk, aki nem meri felvállalni a véleményét a vezetőség előtt, inkább hátulról támadt és elindított egy lavinát. És valószínű ez az ember még mindig köztünk van és még jól is érzi magát.
Ami a levelet illeti, én csak a sales-ről írtakhoz tudok szólni, a többibe nem szeretnék beleavatkozni. Sajnos nem rendszerezettek a dolgok a sales-en. Nincs megfelelő, körülhatárolt feladatleosztás, és több felettestől jön az irányítás. Pedig a csapat jó, és a tőlunk telhető maximumot próbáljuk hozni.
A fizetésekről meg annyit, hogy örülök, ha késve is, de megkapom, mint hogy a munkanélküli központ előtt álljak segélyért.

Pintér Edina - sales

Csak az vállalta a

Csak az vállalta a nevét,aki segget.....

ahhhhhhhhhhhhhha

Igen,a.....dét.

elég már!

Azt gondolom kedves munkatársaim,hogy sok jó ,dolgos ember dolgozik a szállodánkban.("tisztelet " a kivételnek!)Érdemes lenne megbecsülnünk egymást és egymás munkáját ,mert igy tudunk előre haladni.Nem hiszem,hogy a rosszindulatú,mindent és mindenkit mocskoló vélemények visznek minket előre!Igen a kommunikáció talán lehetne sokkal jobb is a személyzet és a tulajdonosok közt,talán mindannyian beleadhatnánnk egy kicsit többet is,de most össze kell fognunk ,mert a vendégeink megtartása a cél és ez a legfontosabb!!!Kedves kollegáimmal a terápián én úgy érzem igenis tudunk mosolyogni és készségesek lenni!Mi a vendégeink kedvében akarunk járni elsősorban,mert ezért dolgozunk egy szállodában és nem egy sertéstelepen.
Minden munkahelyen vannak nehézségek,senki nem mondja ,hogy a Mendan a tökéletes hely,sőt! -de van olyan egyáltalán?- mégis hányan és hányan itt dolgozunk évek óta,vajon ha annyira rossz lenne maradtunk volna?Igen késnek a bérek ,valóban!De aztán mindenki megkapja a bérét.Igen történnek bosszantó dolgok,de hol nem?Ezért most lejáratóhadjáratot kell folytatni a Mendan és annak tulajdonosa ellen?Biztosan ők is - mint ahogy mi is belátjuk a hibáinkat és tanulunk belőlük.Elég ebből a mocskolódásból.......
CziZsu terápia

Vélemény

Nem régóta ,kb.4 hónapja dolgozom a szálloda értékesítési részlegén ezért még nem tudok pontos véleményt vállalni egyes témákban hisz nincs rálátásom bizonyos problémákra.Ezért nem is szeretnék radikálisan hozzászólni a témához!
A részlegemről -sales- viszont relatív pontos képet tudok adni : mi ,a sales-en nap mint nap 100%-on pörgünk és teljesítünk. És hál' Istennek van munka ,mert ez egy jó szálloda!Ezt az eredményeink és törzsvendégeink száma is tükrözi.A sales "fejetlenségét" a feladatkörök behatárolásának és a kompetenciák meghatározásának hiánya adja.Viszont azt is be kell látni hogy aki dolgozik az hibázik!
Általában elmondható a szállodában ,hogy a kollégák egymás iránti tisztelete hiányzik! Hisz ha lenne egyenes kommunikáció ez a levél sem így került volna a nagyközönség elé.Bárki is tette fel kolléga /volt kolléga /ismerős jól kitolt velünk itt dolgozókkal mert az egymással szembeni bizalmatlanság egyre kezd elharapódzni . A folyamatos találgatások miatt -hogy ki lehetett és miért- elfordul a figyelem a lényegről ,a munkáról!És ez hosszútávon nem tesz jót nekünk !
Viszont egyet ne felejtsünk el !!Lehet hülyeséget csinálni ,feszültséget kelteni de, bármi ilyet is teszünk csak saját magunkat rúgjuk fenékbe!!

Gallai Renáta - sales

Czimondor Nándor szállodaigazgató véleménye

A tegnap felkerült észrevételek miatt nem hallgathatunk tovább.

Megpróbáltuk nem lereagálni a panaszáradatot de lehet, hogy hiba volt eddig hallgatni. Úgy gondoltuk ha mi is megszólalunk csak további "beszólásokat" generálunk.

Mivel a vendégeink elé is eljutott a szennyözön, szeretnénk néhány dolgot felvázolni a tisztánlátás és a jóhírünk érdekében.
Ma több vezető társam is fog írni az oldalra. Mincs jobb ötletünk.

Az ominózus, belső anyagnak szánt levél tartalmaz bőven olyan dolgot amivel egyet értek, meg olyat is amivel nem. Ezen ügyek kitárgyalása a szálloda magánügye. A ma is itt dolgozóknak semmiképpen nem érdeke, hogy belső ügyeink közszájon forogjanak. Tizenkét év alatt minden felmerülő problémánkat megoldottunk úgy, hogy vendégeink szinte semmit nem érzékeltek belőlük. Higgyék el volt bőven.
Több hozzászólóval egyetértve azt mondom, hogy a lassan botránnyá dagadó történet senkinek sem jó. Nem lesz belőle időben kifizetett bér és a sokéves közös erőfeszítéssel kiharcolt pozicióinkat rombolja.
Nem tudom elhinni, hogy a kiszivárogtató "kolléga" végiggondolta, hogy mit tesz. INNEN VISZI HAZA A FIZETÉSÉT!

Vendégeinktől elnézést kérek, hogy önmagunkat rongáljuk! A következő kérésem pedig az, hogy a saját tapasz talataiknak higgyenek és ne a rosszhír keltőknek.
Az öngolok ellenére a szálloda a megszokot kiváló teljesítményt nyújtja.

Ha Önöknek további segítségre van szüksége, szivesen válaszolok az alábbi
e-mail címen: igazgato@mendan.hu !

Üdvözlettel.

Czimondor Nándor

!!!

Igazgató úr legyen szíves a kávé partnerével is véleményt íratni!! Vagy ő csak az emberek megfélelmitésére alkalmas?? A SZABÓ MÁTYÁS...

BIZALOM

Nándi !

Egy volt beosztottad voltam Hévízen.
Mindenki humánus, korrekt embernek tart téged a környéken.
Az alábbi levelek azt mutatják, hogy a főnökök jól érzik magukat,csak az egyszerű dolgozók elégedetlenek(számomra ezért hiteltelen).
Kérlek téged, tegyél meg mindent, hogy rendeződjenek a dolgok!
A tulajdonosi kör nem kíván megszólalni?
A törzsvendégek váltani fognak !

T.I.

Kiegészítés

Dolgozói oldalról: javasolnám egy dolgozói ötletláda bevezetését, amelyben mindenki elmondhatja pozitív és negatív véleményét akár névvel, akár név nélkül. Az ilyen ügyek megoldása belső feladat.

A vendégek irányába pedig: az ilyen és ehhez hasonló önkritikák egy cég életében a minőségjavítást célozzák. Akik már jártak itt, ismerik jól a színvonalat. A cél pedig ezzel, ennek a színvonalnak megtartása, és további emelése.

A válaszom.

A reagálásom nem is tudom hol kezdjem,eléggé meglep a kommentek tartalma,én személy szerint furának tartom hogy volt és mostani dolgozók sárdobálásra használják ezt a lapot,bár más cikkeknél ez általános lett,de egyszerűbb lenne a korrektség és nyíltság nem ez a szennyes inkorrekt megoldás,főleg ez hogy ide tölti fel egy állítólagos kolléga (aki ráadásul vezető) ezt a véleményt.
És ezáltal minden vezetőt hazugnak,csalónak tituláltat hisz nem tudjuk ki volt,de kinek nézhetek a szemébe így?
Bárki lehetett,még akiben megbízom az is,ez volt az első igazi torpedó a hajónkon amin elvileg együtt ülünk,gusztustalan gerinctelen tett volt amit remélem követnek retorziók hisz hitelünket vesztettük mindannyian a tulajdonosi körnél akik megkaptuk ezt a véleményt.
De a Mendanra térve,elég új dolgozónak számítok hisz év elején kezdtem valamikor,még Prikryl József konyhafőnöknél aki már azóta nem dolgozik itt,nem tűnt sem jobbnak sem rosszabbnak elsőre mint a Hévízi-Keszthelyi munkahelyek hisz én arról a környékről érkeztem,de idővel fordult minden,és konyhafőnökké léptettek elő sok apró-nagyobb dolognak köszönhetően.
Már az első munkanapok után világossá vált hogy a munkabér milyen formában érkezik hisz itt is vannak problémák mint mindenhol,de ezt a szűk környezetemben dolgozók elfogadták,és kivétel nélkül szinte tárgyhót követő 20-25-ig meg is kapják mindenféle írással ellentétben,és erről tudnak is.
Megvannak a sorrendek szinte(nem publikusan,csak kollégák közt) hogy akinek szükségesebb az előbb akinek nem annyira az pár nappal később kapja,de én soha nem hallottam ki nem fizetett bérekről házon belül mióta dolgozom.
Viszont az én részlegemen történt az a lopás amit itt már valaki emlegetett,és a családi körülményeket tekintve döntött úgy a tulajdonos hogy nem válik meg a két dolgozótól,nagyon rossz ember igen,nekünk kollégáknak kellemetlenebb mint nekik,de eltűrjük mert hibáztak,talán többet nem fordul elő.
A napi munkám során nem találkozom szabályozással ami érintené a gazdálkodást esetleg beleszólna a munkámba bárki is mint ahogy az itt írók bábokról beszélnek a házban,vannak tanácsok amiket elfogadhatok vagy nem,ez rajtam áll,de rámbízták a konyhát és én megpróbálom meghálálni a bizalmat,de vannak jelek amik már nagyon biztatóak.
Ehhez persze kellett egy jó alap amit az elődöm és a vele dolgozók megteremtettek itt,nem véletlenül lett az év konyhája,a munkakörülményekröl meg az a véleményem hogy még itt egyszer sem voltak emlegetve viszonyítási alapok,van ettől lényegesen rosszabb adottságu ház is,fizetésben,szakértelemben,lehetőségben,felszereltségben,addig kell ezt megbecsülni amíg van.
Ugyanis ez ami itt folyik ez ÁRT,a szállodának,a forgalomra gyakorolt hatása meg valószínű hogy rajtunk fog lecsapódni,ugyanis a nem köszönő kollégáknak lassan nem lesz kinek köszönni,szóval ha megtanulna sem tudna.
De szégyen hogy erre az alapvető emberi gesztusra külön fel kell hívni a figyelmét a tulajdonosnak,én mintha ezt már óvódáskoromban vagy talán már előbb is tudtam volna,sőt kérem-köszönöm is tökéletesen megy,meglepő ugye?
De az az igazság hogy a személyzet egy részére szerintem nem vonatkoznak a tulajdonos által leírtak,csak az a 18-20 ember az aki lázít és generálja az állandó feszültséget,nem köszön,mogorva és a vendéget ellenségként kezeli,ez az ami tarthatatlan és ami által MI,tisztességgel dolgozók is minősülünk,mert ha 100 mosolygó dolgozó közt lát a vendég egy parasztot,nem a mosolygókat jegyzi meg hanem a "tisztelettudót".
szóval remélem ezután az állítólagos kolléga után aki nyilvánosságra hozta ezt a levelet( aminek a tartalmán gondolom el sem gondolkodott),na szóval miután kitűztük a várfalra a fejét,utána egy illemtankurzust szervezzünk és akkor már sínen is lennénk.
Dolgozunk a más mentalitáson és azt hiszem a mi részlegünk kiemelhető hogy fejlődtünk emberminőségben is és szakmai tudásban is,sikerült az érdeklődést újra felkelteni a konyhán a másra,és ebben csak partnereket látok magam körül a vezetőségben is,és a kollégáimban is,lesz ez jó még,ha ezt rossznak tekinti bárki is.
És erre a jóindulatuak által ócsárolt helyre lett nyáron 3 ember visszavéve,és most is vár 3,hogy ha lehetne akkor jönne dolgozni.
Akkor mi az igazság,fejtsék ki ők is itt hogy miért kilincselnek és kiderül.
Biztos vannak jobb helyek,na ott kell próbálkozni,én pont ezért váltottam munkahelyet,és ezért vagyok itt,kell egy viszonyítási alap,de akik itt billentyűvitézkednek dolgozóként nagyszájjal,annak még nemigen van.
A tulajdonosokról meg csak annyi a véleményem hogy tiszteletet adni-kapni,megadom megkapom,és óóóóó,működik,mondhatom hogy jó a viszonyom velük,szintúgy mint a vezetőség többi tagjával.

Tisztelettel:
Németh Tamás
Konyhafőnök

Konyhafőnök Úr

Kedves Tamás!
Kár volt Önnek véleményt nyilvánítania ezen az oldalon!Nagyon sokan vagyunk akik tudják hogy Ön hogyan is került a konyhafőnöki posztra!
De Uram!Ekkora seggnyalást ország-világ előtt azért mégse kellett volna!!!

Konyhafőnök!

Na, hogy került oda,kíváncsiak vagyunk!!!!!

Igen?

Akkor legyen szíves leírni mert én ezzel a véleménnyel nem segget nyaltam mint ahogy állítja,szóval hogyan is kerültem ide?
Leírom,miután az igazgató úr idehívott dolgozni jópár kör és jelöltek meghallgatása után döntöttek mellettem,így ezzel a "szép"válasszal megint a felső vezetőséget minősíti mint a többi sértődött?
Egyetlen percet sem nyaltam,nem érdekem és miért álljak be a sárral dobálózók sorába ha nekem nincs gondom a tulajdonosi körrel és a vezetőkkel?
De valószínü maga bennfentes hogy tudja,és van annyira korrekt egyenes ember mint az itt kommentelők 99%-a hogy névvel nem vállalja amit ír.
Meg lehet kérdezni a közvetlen munkatársaimat hogy mi a véleményük rólam,nem hiszem hogy visszalépés történt az ételminőségben és a gazdálkodásban,ez mind-mind számszerűsíthető úgyhogy értelmetlen is magyarázkodnom.
Büszke lehet magára"Tisztelt Névtelen,arctalan-arcoskodó"!

Ha ennyire rossz a helyzet dolgozói szempontból...

Nagyon gyorsan rövidre lehet zárni ezt a történetet. Ha ennyire rossznak ítéli valaki a helyzetét, és nem mer kiállni a saját véleményével a vezetőség elé, hogy azzal változást tudjon előidézni, itt érdemes körülnézni: http://www.profession.hu/

A pozitív változásokat általában a kétirányú kommunikáció adja, sajnos ebből ilyenformán sok eredmény nem lesz, ami lesz, az is csak negatív...mindenkire nézve.

Egyszer kiderül

A jelenlegi helyzetkép elszomorító a szállodába, és többek között ez annak a személynek köszönhető, aki felrakta a levelet. Nem biztos, hogy ebben a formában kellett volna véleményt közölni a dolgozókkal, de ez most már nem számít. Mindenkinek volt rá lehetősége, hogy reagáljon rá, csak valaki megtette, valaki pedig ezt az utat választotta. Ha tovább folytatjuk a mocskolódást, lassan mindenki elgondolkodhat rajta, hol álljon sorba fizetésért, mert nem lesz hova állni. Fontosabb lenne a munkára koncentrálni, és nem azt lesni mikor és hogyan árthatunk a másiknak.
Az előttem leírt két kommenttel teljes mértékben egyet értek! Szomorú, hogy valaki közülünk rakta fel a levelet, remélem már nem sokáig, vagy már nem dolgozik nálunk!!!!

Noll Petra - értékesítés

vélemény

Véleményem szerint is egy ilyen bizalmas levélnek nem kellet volna ide felkerülnie. Ezt a levelet a tulajonos a dolgozóinak cimezte, és nem másnak!

A sales-es részhez tudok hozzászólni, mert ugye ami nem ingem...
A többi engem nem érint igy nem is folynék bele.
A fejetlenség... A sales-en egy-egy döntés nem egyszerű, sőt nagyon is összetett, de aki ezen a részen dolgozik az tudja.
Először is meg kéne határoznia a vezetőségnek, hogy kinek mi a pontos feladata, és milyen "döntési" jogköre van, ha van.
Ezen felül ez a részleg szerintem jól működik és az itt dolgozók mindent megtesznek azért, hogy minél több vendég válassza a hotelt újra, vagy legyen új vendégünk.
Szerintem ezt minden dolgozónak meg kellene tennie, mivel ez a megélhetésünk.
Sajnálom hogy ilyen kolléga dolgozik a szállodában,aki nem mert a Vezetőség elé állni, és kifejteni a levélre a véleményét, hiszen a levél végén ott áll, hogy várják az észrevételeket.

Könczöl-Takács Helga-Sales

Kedves Kolléga vagy volt

Kedves Kolléga vagy volt Kolléga!

Először is köszönöm és mondhatom, hogy kollégáim nevében is, hogy feltetted a szállodáról szóló bizalmas levelet.:-((((((((((

Én csak a saját részlegemről szeretnék véleményt mondani.

A fejetlenséggel én is egyet értek, mivel nincs egy ember, aki összefogná a csapatot, de ettől függetlenül szerintem mi megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy a szállodában sok vendég legyen, akik véleményem szerint elégedetten távoznak és örömmel térnek vissza, és a körülményekhez képest a maximumot nyújtjuk.
Ha bármi kérdés, probléma van a munkában, mind magánügyben bármikor számíthatunk Vezetőségre és a közvetlen kollégákra.

Még csak annyit, hogy elég szomorú, hogy a SZÁLLODÁBAN ilyen kollégák is dolgoznak, akik nem merik nyiltan vállalni a véleményüket.

Horváthné Bagladi Zsuzsanna - Értékesítés

sales-es vélemény

Summázott véleményem:

Azért a kedves dolgozóért, aki ezt a levelet feltöltötte biztosan kapkodni fognak a munkaerőpiacon – hiszen nem elég, hogy fantasztikusan használja a számítógépet, de még a legfontosabb véleményformáló HITELES fórumokat is ismeri, és bátor, véleményével bármikor odaáll a főnökei vagy kollégái elé. Így bármely szálloda könnyedén alkalmazza majd. A kollégák is örömmel fogadják, hiszen az illető nem az ő hátukon vágja a fát, igazi csapatember, aki csak a közösség és a saját jólétét tartja szem előtt. Szeretném felhívni, mint marketinges az összes konkurens szálloda figyelmét: hunorésmagyar önéletrajzát kérje bátran!!!

Jah egy gond van, nem ismerjük hunorésmagyart. Hunorésmagyar én vagyok, és minden kollégám, azok az emberek, akik naponta szembe jönnek velem a folyosón, akiket évek óta ismerek, és akikre úgy néznek, mint árulókra – és már mi is úgy nézünk egymásra.
A bizalom egy nagyon törékeny dolog, és ismerjük a mondást, ha egyszer valami összetörik megragaszthatod ugyan, de mindig látni fogod a repedéseket. Hát most sok kolléga van, akikben megrendült a bizalom, és akik ezáltal már nem tudnak mosolyogva munkába menni reggelente, pedig eddig megtették.

Nem fogom a szállodát magasztalni – vagy minősíteni, ez nem az én feladatom, hanem a VENDÉGEKÉ! Azoké a vendégeké, akiknek az elégedettségéért dolgozunk/dolgoznánk. Mondhat bárki bármit a szállodára jót vagy rosszat is, a piac diktál – és ítél, a piac formál véleményt.

A Tulajdonos úr levelét, én véleményeztem akkor, amikor megírta, nem ítéltem úgy, hogy az én ingem, bár a mosolygásom már tényleg kezd szűnni…
Hát köszönjük.

És hogy mi igaz a levélből? A fásultság, az újító szándékok eltűnése, a részlegek aránytalan létszáma helyenként – ez biztosan. Mivel a sales részlegen dolgozom, az arra vonatkozó mondatot tudom kommentelni. Fejetlen lenne a sales? Igen az. Ugyanakkor a fejetlenséget nagymértékben okozza az, hogy a munka- és leginkább hatáskörök nem teljesen tisztázottak, és az irányítás pedig többoldalú. A csapatról pedig annyit, hogy minden nap küzd azért, hogy a háznak sok vendége legyen, és mindent meg is tesz ennek érdekében, mert ne feledjük a fejhez mindig tartozik egy nyak, ami a jó irányba fordítja – reméljük, hogy a mi csapatunk ha nem is fej, de legalább egy jól működő nyak.

Pásztori Eszter - marketing

Hk hozzászólás

Tény és való,hogy csökkent a munkához való hozzáállás ami egyrészt magyarázható a fizetés csúszásával,a kevés létszámmal, a kimerültséggel. Amit jól tükröznek a benn lévő szabadságok is.Doppingolná a részlegeket egy-két dicsérő szó, egy kis figyelmesség. Ünnepek alkalmával, kis csekélységnek a dolgozók is örülnének. Részlegenként egy öszinte beszélgetés aminek nem lennének következményei. Mert valójában a kérdőivek 80-90%-ban önmagukért beszélnek.

Bata Bernadett
Hk vezető

P.E.

Hoztad a kötelezőt!

kérdés

Ha te tudsz megszólitást irni, akkor nem árulnád el a nevedet, hogy mi is tudjunk???

"Szólás szabadság van

"Szólás szabadság van még ebben az országban" mindenkinek szíve joga h, elolvassa, vagy szól hozzá vagy kihagyja.
Próbáld ki a szállodát, és szólj te is hozzá.

Bizonyosan félreértett, ha

Bizonyosan félreértett, ha azt gondolja azért írtam, mert nem támogatom a szólás szabadságát. Itt egyrészt sokkal kevesebbről, másrészt sokkal többről van szó.

Mint potenciális ügyfél nem minden önös érdek nélkül, de legalább annyira jó szándékból is mindössze azt szerettem volna jelezni, hogy a belső problémáik, egy ilyen publicitású fórumon történő megbeszélése rosszabb esetben oda vezet, hogy a szálloda minden problémája magától és végérvényesen "megoldódik" (felteszem érti, mire gondolok); De ami kétség kívül valószínűsíthető az az, hogy olyan szignifikáns visszaesés következhet be a forgalomban, ami mindhárom érintett félnek csak veszteséget okoz. Gondolok itt az üzleti bevételre, ezen keresztül - értelemszerűen - az alkalmazotti bérekre és állások számára, illetve ránk fizetővendégekre, akik szegényebbek leszünk egy látszólag kellemes szálláshellyel.

Végezetül még egyszer hangsúlyoznám, nehogy újra félreérthető legyek: a topik tárgyát illetően sem a fentiekkel, sem az előző hozzászólásommal nem áll szándékomban állást foglalni sem pro, sem kontra.

Leendő(?) vendég

Tisztelt Mindenki!

Nem szeretnék véleményt alkotni az itt folyó vitáról, de azt mindenképpen jelezném -mind a dolgozók, mind a menedzsment számára-, hogy miután éppen ebben a szállodában tervezünk hosszabban kikapcsolódni családommal, és emiatt beírtam a Google keresőbe a "Mendan vélemény" kifejezést, ez a fórum topic az első találati oldalon jelent meg.

Attól tartok nem én vagyok az egyetlen, aki ha a fenti szándéktól vezérelve ide talál, komoly aggodalmat érez a szálloda szolgáltatási színvonalát és "hangulatát" illetően ezért fontolóra veszi, helyesen döntött-e a MenDan mellett.

Üdvözlettel,
Leendő(?) vendég

Leendő

ÖNNEK IGAZA VAN! MI SE MEGYÜNK.

Egy vállakozó

Tisztelt hozzászólók!
Az olyan vállalkozó aki szereti azt amit tesz, TISZTELI,MEGBECSÜLI a dolgozóit, tisztességesen alkalmazza őket, korrekt az üzleti partnerekkel. Azokat tisztelik a dolgozók, ne lesznek beszéd tárgya különböző portálokon. Virágzik az üzlete , a dolgozók örülnek és örömet okoz a munkájuk. Vagyunk mi jó néhányan és nem is kevesen ebben az országban. Az én mottóm az: Ha ma telik egy biciklire akkor nem Hajót veszek hitelre, hanem várok hónapot, és amikor már 2 biciklit is vehetnék akkor csak egyet veszek és abban is örömömet lelem. Számomra a munkatársaim bére 3-ig átutalva korrekten a számlájukra járulékok rendezése. EZ AZ ELSŐ majd az üzleti partnereik rendezése. A sor végén állok én, és én is nagyon jól élek. A családtagok nem itt dolgoznak, hanem abban a szakmában amihez TÉNYLEG profin értenek és ott sikeresek, nem vádolják Öket hogy nem értenek hozzá vagy amik itt elhangoztak.
Nálunk vannak + juttatások és több csapatépítő tréning egy évben. És most ott tartok hogy 2 hajót is vehetnék, de egy sincs.
Így is lehet csak SZEMLÉLET VÁLLTÁS és örömet lelni a munkába, nem gyötrődni.
Én is dolgoztam olyan helyen ahol utáltam, és nem éreztem hogy megbecsülnek. Elmentem és kerestem más megoldást. Van másik megoldás csak bizzatok Önmagatokban kedves ott dolgozók. Lehet úgy is dolgozni hogy ÖRÖMED leld a munkádban!!! EZT NE FELEJTSÉTEK EL. Ez az ország még nem az Alkatrassz, rengetek lehetőség van. Nem kell elnyomva élni.

Bravo

Tisztelt Tulajdonos ,és a seggnyaló VASTAG betüs köcsög!Az előző cikkről vegyetek példát és nem lesz gondotok.Ez egy okos vállalkozó ,látod VASTAG betűs 2010-ben is vannak becsületes vállalkozók akiknél a melós az első.Azon elgondolkoztatok már miért van az,hogy lassan már nincs kanizsa környékén olyan ember aki ne dolgozott volna kisebb ideig a Mendanban?Hány ember dolgozik ott a kezdetek óta?Ezt számold meg és írd ide VASTAG betűvel!

Nem seggnyaló

csak egy kivülálló, aki ahogy egy vendég, idetalált.
Dolgoztam több vállakozónál, van akire azt mondam, : ilyen fönököm, soha nem lesz! Tehát tudom miylen a jó és a nem jó főnök és aki tényleg barátként kezelte a dolgozót.

Nem hiszem hogy a mendan - vagy más munkahele- az egyetlen hely, ahol a dolgozó valamivel nincs megelégedve.

Manapság igen, az számít jó helynek, ahol a dolgozó több évet lehúzott, de ez is egyre ritkább lesz és ez megint nem csak a mendanról szól, hanem ez van mindenhol.

A köcsögre meg csak annyit, hogy nem ismersz, de máris köcsög vagyok, ez amásik: a kultúra és az értelem, az intelegencia.
A tulaj nem köszön a dolgozónak, jajj milyen ember, Te meg köcsögözöl, amiért az én gondolatomat megosztottam és neked ez nem tetszett.

Mendanban dolgozol? Egyetértesz minden panasszal? miért nem keresel másik munakhelyet?
Mert nem találsz? mert nemfogsz ennyit keresni? Akkor? miről beszélünk? Ezt magyarázom, akkor marad a nagy nyelés és a csendben maradás.
Írtam, én sem értek ezzel egyet, de ebben a világban élünk sajnos. És abbóla pénzből, amit a munkahelyen adnak, még ha megkésve is vagy pontosan.

de seggnyaló!

Ide figyelj drága barátom,kicsit lejjebb még butának és"kurvának"nevezted az ott maradt dolgozókat ajánlom figyelmedbe,te írtad.Úgyhogy ne legyél már felháborodva ha mindenkit okos tojás módjára kiosztassz,gondolom ez a dolgod a hotelben ma is!Különben szerintem az is baj lett a hotelben,hogy egyre bunkóbb vendégek jönnek.Dolgoztam ott abban az időszakban amikor kevesebb,de kultúráltabb vendégek jöttek.Akkor még többen mosolyogtak hidd el nekem.Nem csak a fizetés itt a gond.Azután szépen lassan átalakult a vendégkör és tisztelet a rendes vendégeknek,sok olyan család érkezik aki azt hiszi azért a pár ezer forintért megvette az egész szállodát és mindenki az ő csicskája.Ilyenekre kinek van kedve mosolyogni?Ezt is mutasd meg a főnöknek légyszíves.A köcsögöt visszavonom de amikor végigolvastam,hogy mindenkit kioktatsz ez jött hirtelen.Sorry!Tisztelt Vezető Úr vagy Hölgy!

Elgondolkadtató.

Aki most kapcsolódott be, olvasson lejebb is, kivastagítva a saját gondolataimat osztottam meg.

Aki nem értené és felháborodik az én észrevételeimet, olvassa el még kétszer, vegye hozzá mi megy az országban, 2010 van és hogy ő mennyire nyitná ki a száját hasonló helyzetben.

Lehetne a mottóm is: Gondolkodj!

Elgondolkodtató

Arra senki nem gondolt,hogy az egészet a konkurencia csinálja?

-

A MenDan Zalakaros legimpozánsabb és talán még mindig az egyik legmenőbb szállodája.Pár napja, hogy köztéma Zalakaroson ez e fórum. Kívülállóként de a szállodaiparba belelátóként olvastam a hozzászólásokat.És először nem tudtam mit gondoljak... Igen, kedves Vastagbetűs Vendég, van igazságod. A mosoly, a hozzáállás ,az önálló munka mind alapkövetelmény a szolgáltatószektorban. Ugye a szálloda célja a vendégek magas szintű komfortjának biztosítása,profit megszerzése mellett. De ez, a "mosoly országában" ilyen alkalmazotti háttérhangulattal komoly kihívás. Pedig a TITOK nyitja a kezedben van.
A hozzászólások nagyon sok JAVÍTHATÓ dologra rámutatnak.Ha a háborgásokat megszűröd , látni fogod, az embereid nem ellened és a szálloda ellen vannak. Dolgoznak ők, de a munkájukért elvárják a jogos "jutalmukat". Legyen ez a pontos fizetés, a jó szó,és a MOTIVÁCIÓ.Ha az "apróságok" megvannak,hidd el becsülettel elvégzett munkát kaphatsz. Ügyes irányítókkal, (nem rabszolgatartókkal)majdnemhogy gyerekjáték. És ha mindez megvan, a kutya nem fog azzal törődni a dolgozóid közül, hogy a profitodat mire költöd majd.-

én is kivülálló vagyok

Úgy látom, te is érted a az én gondolataimat és teljesen igazad vana többi dologban is.
Ez kb olyan, hogy adózáskor fizetnék én is akár 1 millát is az államnak, mert akkor tudom, hogy mennyi volt a bevételem, hogy ezt kell befizetnem. Nem igaz? :)

öszödi beszéd

Teljesen igaz ez a kiszivárogtatott levél a "Gyurcsány féle öszödi beszéd "feelingjére hasonlít. Annak is meglett a következménye, és hidd el,nem kell sokat várnod ennek is meglesz. Tudod 2x2 pihenő!!!? :-)

Te a tulaj, vagy a tulaj

Te a tulaj, vagy a tulaj ebere vagy. Ez TÚL ÁTLÁTSZÓ!!!!

Bingó!!!

Hát ez elég egyértelmű, sőt a stílusából itélve nem kell sokat találgatni, hogy ki ő. A legnagyobb spicli a szállodában!!!

?

Ez szerintem most már mindenkit érdekel: mármint, hogy ki a szállodában a legnagyobb spicli????

spicli, tulaj? :)

Lassan írom: kivülálló.
Kis spicliző: ezekszerint te sem értetted meg, hogy miről hadováltam: nyisd ki a szádat a munkahelyeden, ha valami nem tetszik, mond meg jól a véleményed a tulajnak, a fönöknek a felettesednek, aztán ne csodálkozz ha rádszálnak, azt nézik mikor rontasz el valamit és úgy kiteszenk ezekbe belekötve, hogy csak na. Akkor ki lesz a hibás? Te vagy a fönök? Hisz te hibáztál... Ő csak nem akar olyan embert alkalmazni, aki hibázik.
Ez nem a mendanra érvényes, hanem általában ez a jellemző mindenhol. Ezen kellene elgondolkodni emberek.

Az lehet érdekes igen, hogy ki tette fel a levelet, nem? :)

Tisztelt Ott dolgozók!

Végig olvastam a hozzászólásokat és elég lesújtó kép alakult ki a végére erről a munkáltatóról.
Ha biztos változást szeretnétek rövid időn belül, egy megoldás létezik:
Ha a tulaj nem fizet a szerződésben leírtak alapján egyben és időben akkor jöjjön a sztrájk.

REGGEL SENKI NE VEGYE FEL A MUNKÁT.

Mindenkit nem rúghat ki.Ha ez több napig eltart vagy többször előfordul akkor eljut a tudata odáig, hogy mindent megtesz hogy kifizessen mindenkit időben. Mert ha nem, akkor a vendégek nem fognak menni egy olyan szállodába ahol nincs dolgozó személyzet. Valamint a média is kapó lesz a hírre és ezek után már biztosított a feketelista a szállodaiparban és utána már nincs más mint lehúzni a rolót. Ezt meg biztos vagyok benne hogy nem kockáztatja meg, ha már ennyire szereti a pénzt és a szállodáját.

Nos kedves dolgozók a ti kezetekben is van megoldás, hát éljetek vele. Ne ijedjetek meg ha megpróbálnak megfélemlíteni, hisz azért teszik majd, mert félnek jobban mind ti a következményektől.

De egy fecske nem csinál nyarat, ezért mindenkinek be kell állni a lázadók sorába.

Rudolf János képe

Magyarországon eddig csak

Magyarországon eddig csak az állam ellen sztrájkoltak, MÁV, Malév, ilyesmi.. magántőke ellen sose, multi ellen is csak mint a fehérholló.
Ennek sok oka van, de a jogszabályi változások (munka trv könyvének sorozatos munkavállalók kárára történő felhigítása stb) mellett talán a legfontosabb, hogy cca 25éve folyamatosan csökkentik a magyar melós értékét..
Azaz egyre olcsóbb, olcsóbb és olcsóbb, de még így sem kell, így is felesleges.
Ma már házadnál akár igazi cselédet is tarthatsz totál legálisan úgy, hogy se nyugdíjat se tb-t nem kell utána fizetned mégse kell már az se..
Ide vezet ha egy bárgyú nép benyeli pl a Vona Gábor féle nyilasok uszítós szövegeit
Lényeg: nem elkeserítés de rosszabb lesz, sokkal rosszabb. Csak az sztrájkoljon most aki tud költözködni külföldre.
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

szerződés szerint ?

BUTA ember öteletett adott :D
Ok, a szerződésben mi a fizetés összege? - mint ahogyan minden cégnél általánosságban: minimálbér? -
Megkaptad.. aztán ne reklamálj, hogy zsebből semmi! Ezt végig gondoltad??
Nem tetszik? Mondj fel, hogy ennyiért nem dolgozol. Végkielégités nix.

Dolgozó meg mindig lesz, mert nem engedheti meg magának az a férfi/nő, hogy csak otthagyjon egy "fix" munkahelyet 2010 ben, amikor a CHF 210 FT

Te a tulaj, vagy a tulaj

Te a tulaj, vagy a tulaj ebere vagy. Ez TÚL ÁTLÁTSZÓ!!!!

Sztrájk?

Bizony nem mindig kellemes a kijózanodás!

Így jár az, aki

Így jár az, aki bűnözővel köt munkaszerződést.

Tipikus

Jellemző, mindenki másokat hibáztat tulaj a dolgozókat, vezetőket. Dolgozók a tulajt meg a vezetőket. Vezetők a dolgozókat meg a tulajt. És a kör bezárult! Ha jól belegondolok megérdemlik egymást, nincs mit egymás szemére vetni!

ööööööööööö

T.B?
APEH?
vagy mire gondolt?

Büntetőeljárás

Hi!!! Szerintem a fórumban eddig leírtak bőven megalapozzák egy büntetőeljárás meginditását.Jöhet az ügyészség,rendőrség apeh stb.

Büntető eljárás??

BUTA ember öteletett adott :D
Miért is büntető eljárás kategória?
- Mert a dolgozó szarik bele, mivel később kap fizetést? Morogni persze lehet, mert a csekkekt időben kell befizetni, ráadásul már a szolgálattók rendesen számlázzák akésedelmi kamatot, és a befizetés határidőa korábbi akkor adhatod fel utojsó nap helyett addigra kell beérkezni a pénznek lett, ez igaz így már bosszantó, de legalább pénzt!
- Mert szóvá tették, hogy nem végzi jól a munkáját? Ha a Tulajdonos így látja hogy a dolgozok mogorvák, nem mosolygnak, akkor a vendég mit lát? Vendéglátásban ez ha kiüt, akkor régen rossz, de ha szállodának ez miatt rosszul megy, akkor a dolgozonak is rosszul fog: csökken a bevétel, csökkenteni kella kiadáson, csökkentünk a munakerő számán.
Erre nem gondol senki? :)

Te a tulaj, vagy a tulaj

Te a tulaj, vagy a tulaj ebere vagy. Ez TÚL ÁTLÁTSZÓ!!!!

Tisztelt Vastagbetűs "Sztahanovista"

Ha Ön ilyen ütemben halad,lehet hogy reggelre meggyőzi a Napot is,hogy nem érdemes felkelnie.Az Ön válaszai azt tükrözik,hogy van a tulajdonos/rabszolgatartó/aki bármit megtehet.Ezenkivül van a munkavállaló/rabszolga/aki mosolyogva dolgozzon,örüljön hogy van munkája,aztán kuss.Ön szerint ez így logi-kuss???

Nem sztahanov

Sajnos ebben a világban élünk. Én sem értek eggyet ezekkel, de mit is tehetünk? Mi vagyuk a táplálék lánc legalja.
Persze vannak törvények, jogok stb. amivel lehetne élni. De ki fogja ezt igénybe venni? Ön? Én? vagy a Londiner? Szobalány, akik a hotelban dolgoznak? Senki. Manapság mindenki a munkahelyét félti és meghuzza magát, hogy holnap is tudjon menni dolgozni.

Természetesen nem logikus, de amit írtak végig a dolgozók, az szépen hangzik a olyan világban, ahola dolgozónak valóban szava lehet, véleméyne nyiltan, névvel, mert most egy gyilkosnak, egy rablónak is több joga van, mint annak, aki dolgozik, termel és hasznos tagja a társadalomnak.

Régen állami cégeknél max volt kis kontrol, de most a válalkozó az Fönök, Ő dirigál, Ő fizet, ha tetszik, hanem. Én, Ön a többi dogozó az országabn ezektől a vállakozóktól függünk és örülhetünk hogy vannak. Mert vagy jobban élünk, amiért ad munkát, kapunk egy keves pénzt, vagy nincs munakhelyünk és ennél a szintnél is rosszbbul élünk.

Hát a napot nem értem hogy jön ide, de ha nagyon vallásos lennék akkor azt mondanám Isten is hátat fordított nekünk rég, mert különben nem lennénk ekkora szarban.

SZÉGYELD MAGAD TE VASTAGBETŰS

Ha minden hasonló Gazember munkáltató ellen fellázadnának a be csapot megkárosított dolgozók, akkor az ilyen pénzéhes szemérmetlen munkáltatók kétszer is meggondolnák hogy átb...-k a dolgozóikat. Igaza van a fent szólónak, igen is lázadjanak fel. A történelem számtalanszor igazolta hogy az ilyen korrupt emberekkel akik nem akarják a tisztességet és a jó utat, így kellett bánni és volt eredménye. MINDIG VOLT EREDMÉNYE. Ne mód nekem hogy ebbe bele kell nyugodni és el kell fogadni. Mert ilyen a világ és ez van. HOL AZ EMBERI MÉLTÓSÁGOD hogy ilyet ki mersz gondolni vagy mondani. SZÉGYELLD MAGAD. Ebbe senki ne nyugodjon bele és ne fogadja el.

Isten nem fordított hátat nekünk...

...lehet,hogy mi fordultunk el tőle.Tisztelt "nem sztahanov":-)lehet hogy Ön a tulajdonos,vagy megbízottja,vagy a tulajdonosi kör megbízásából ír,néhány megjegyzést tennék.Mint teljesen kivülálló zömében egyetértek Önnel.A konvergencia elmélet szerint a szocializmus kapitalizálódik,és fordítva,oszt majd valahol találkoznak.Az nem mindegy,hogy középen,avagy bal vagy jobb középen.A vita tárgyát képező irat- a szálloda virtuális látlelete-feltehetően nem a köz számára készült.A tulajdonos feltehetően konzíliumi anyagnak tekintette,hol szükséges lázcsillapítás,gyógyszeres kezelés avagy drasztikusabb lépésként mütéti beavatkozás./amputáció/A dolgozói kör leragad a sokatdolgozunk,kevesetkeresünk,miistöbbetérdemelnénk szemléletnél.Sajnos kis hazánkban a fizetgetnek dolgozgatunk a jellemző.Valamikor a postás,vasutas,vendéglátós büszke volt arrra amit csinált,hivatásnak tekintette a munkáját.Kitüntetésnek számitott egy adott étteremben,szállodában dolgozni.Manapság a társadalom motorja a pénz,az erkölcsi elismerés nem váltható kesre,ma itt dolgozok,holnap egy hajón,holnapután az olasz Alpokban.A dolgozó jogos igénye az,hogy az elvégzett munkáért a munkaszerződésében szereplő bért megkapja.A munkaadó viszont jogosan várja el,hogy dolgozója ne csak fizikailag legyen jelen,hanem legjobb tudása szerint végezze a rábízott feledatot.Folyt köv....

folytatás

Mint említettem zömében egyetértek a vastagbetűs hozzászólásaival-miért is?-Ő egy aspektust képvisel,amiről szentül megvan győződve,hogy egyedüli,üdvözítő,illő és üdvös.Kiváncsi lennék,ha holnap kiesne a mézescsuporból,és annak a bizonyos szerszámnak a másik végén találná magát.Továbbra is a munkásarisztokrata értékrendet képviselné-e.A régi történelemkönyvekben volt egy kép.A munkásarisztokrata hajlong a tőkés elött,tartja a markát,másik kezével meg igyekszik a társait elhallgattatni.Egy sarkított példa:Ön a sztoikus belenyugvásra inspirálja a dolgozókat.Ha Ön megtudná magáról,hogy gyógyithatatlan beteg, mit tenne? Bölcs belenyugvással várná a kaszás érkezését,vagy kipróbálna ismert vagy kevésbé ismert therápiákat,esetleg gyógyitóhoz fordulna.Na látja,az állat is tudja hogy a vágóhídon van,közeleg a vég,de lehetősége szerint próbál ellene tenni,vagy némileg elodázni.Szerintem egy ország vezetését le lehet váltani,de egy népet nem.Lehet analógiát vonni egy hotel vonatkozásában is.Egy-két ember szellemi munkával csodát tehetne abban a hotelban,természetesen nem hagyományos módszerekkel.Szép napot mindenkinek.

Erre nem gondol.....

Tisztelt Hozzászóló! Amit Ön írt az munkajogot,munkaköri leírást stb.érint.A büntetőjogi kategóriához érdemben nem szólt hozzá.Elég régen államvizsgáztam üntetőjogból,büntetőeljárásból ahhoz,hogy ebben a fórumban az eddigi hozzászólások megalapozzák egy büntetőeljárás megínditását, egy esetleges feljelentés kiegészítést követően a nyomozás elrendelését,majd a bűnügyi vizsgálatot,egyéb bűncselekmények gyanújának felmerülése esetén a társszervek értesítését. Ui:A bűnpártolás fogalmát pedig sziveskedjék a BTK-ban/Büntető Törvényköv/elolvasni.

Mr. nagyszáj

Gondolom ezzel a biztos tudással, bátorsággal már meg is tette a szükséges lépéseket!

Nem szükséges .

A hatóságok rendelkeznek médiafigyelő munkatársakkal.

Hatóságok????

Ugyan, HATÓSÁGOK?! Voltak már mind "ellenőrizni"! De mivel T. Tulajdonos vastag bőrrel és pénztárcával volt megáldva, egy kis wellness és finom ebéd elfogyasztása után "MOSOLYOGVA " távoztak.

Na ne!

Ez vicc????

Itt semmi nem működik normálisan?!?!

A tulaj ilyet ír?!?!

Most vagy van menedzsment vagy nincs?! Miért nem velük beszéli meg ezeket a dolgokat, persze nem levélben?!

Persze inkább nincs, ha már ilyen viszonyok vannak!!! Mit szólnak a folyamatos fizetési késésekhez, hallgatnak??? Ők megkapják??? Aszisztálnak a nyugdíjpénztári befizetések elsikkasztásához??? Hogy tudnak motiválni?? Akkor meg miért maradnak?? Mit szólnak a munkavállalói reakciókhoz?? Van persze az az összeg amiért korpásodik az ember haja!!!

Miért maradnak a dolgozók??? Ha már maradnak miért jönnek a kifogások??? Aki ebben a szakmában dolgozik, az állítólag elhivatott. Nem azért csinálom jól, nem azért "mosolygok" mert a tulaj elvárja! Azért mert én így gondolom, mert adok a munkámra, tisztelem a vendéget! Mert akkor érzem jól magam, ha a vendég is!

Természetesen nem is értem, hogy van képe bármilyen alapon számon kérni a tulajnak, elvárást megfogalmazni, ha ő nem teljesíti az alapvető kötelezettségét, kifizetni az elvégzett munkát!!! Hogy várja el, hogy a vendége fizessen, ha ő nem fizet??? (Ha gondja van a teljesítéssel akkor tessék menet közben reklamálni!)

Azt meg felfoghatatlannak tartom, hogy a hatóságok hogy hunyhatnak szemet a feketén kifizetett munkabérek, a be nem fizetett nyugdíjpénztári díjak fölött?!?!?!

A tulajnak meg akár benzinkutas, akár zöldséges lehetne annyi esze, hogy nem keveri a családot az üzlettel!!! Ez túl nagy üzem, s nem játék, ehhez hozzáértő felelős szakemberek kellenek, akiktől az elvárt eredményt, osztalékot lehet elvárni. Nem bábok, akiken persze nem lehet számon kérni semmit, csak legfeljebb levelet írni!

Vagy jönnek a hitelezők?

Zala megyében ez lassan már megszokott.

Na deeee!

BUTA ember öteletett adott :D
Ha valakinek nem tetszik a késői fizetés, miért nem mond fel? Miért nem keres másik munkahelyet? Hol fizetnek pontosan? Max közalkamazotti helyeken: Önkormányzat, Kórház, stb.

A tulajnak mi az hogy nincs joga bármit is számonkérni? :) -vicces valaki vagy te is -
Te mit csinálnál ha ilyneekt tapasztalnál? Te mosolyognál, nem kérnéd számon, vagy követelnéd meg a dolgozódtól?

Hatóságok.. Hányan is nem kérnek számlát az életben mert az úgy akkor olcsóbb? legyen az bármi. Nah ezzel már bűnsegéd is lettél, mert TE! nem kérted, ezáltal a vállakozó nem fizeti be az adót a munkája után, nem megy be aközös államkasszába, aztán utána meg megint sírunk? Jaaaa most akkor hogy is vagyunk?
Ezt végig gondoltad??? :)
Minimálbérre van az ország bejelentve, de senki nem annyiból él. te sem tudnál a karácsony fa alá tenni semmit, ha nem zsebből fizetnének akár hol is dolgozol, hacsak nem vagy közszférában :)

Mi az hogy családot az üzlettel? Az egy dolog, hogy ki mennyire ért ahhoz, amit scinálni kell, de amaszek világban nehogy már bárki is beleszóljon, hogy az alkalmazottak hányada és milyen munakkörben lehet családtag. Ez ugye megint vicc volt?

na nee

Mi vagy te B.meg valami számlagyáros?Olyan hülyeségeket írsz VASTAG betüvel amivel még többet ártassz a tulajnak.Hogy az egész ország csalásból él és ez így jó?Nem tudod mit beszélsz vagy csak ilyen környezetben élsz sajnos..

Tévedsz

Tévedsz, nagyon sok helyen pontosan fizetnek. Ez jogos elvárás, Te is végig gondolhatnád, ha a vendégek így gondolkodnak hova jutsz??

Nagyon hibás, egyoldalú az a gondolatsor, hogy ha a dolgozóknak nem fizetnek a szerződésben meghatározott időben ő csak dolgozzon ugyanúgy tovább. Ő már teljesített, a munkáltató egyébként is utólag fizet, használja a dolgozók bérét. A szerződést illik mindkét félnek betartani!!! További elvárásokat annak megfogalmazni, aki nem teljesített furcsa. Gondolom nem szívesen látnak ebben a szállodában sem olyan vendéget, aki az előző számláját még nem fizette ki!

Tévedsz abban is, hogy a tulaj dolga mindent számon kérni. Ez nem egy kis vendéglő (zöldséges stand/ AFOR kút) ez egy komoly nagyüzem. Ide szakemberek kellenek, jól felépített management. Na őket igen! Őket kell számon kérni. Polihisztorok természetesen léteztek, igaz kicsit korábban. A tulaj szakmai életútját alant tárgyalják.

Hatóságok, amit leírsz nagyon távolról érintik az általam írtakat. Meglehetősen furcsa érvelés, hogy a munkáltató azért sikkasztja el a nyugdíjpénztári díjakat, mert a dolgozó nem kér áfás számlát az autószerelőnél!

Ismét tévedsz nem minimálbérre van bejelentve az egész ország, még a szakmában sem. Az viszont súlyosan sérti a versenysemlegességet, hogy míg egyes vállalkozások legálisan foglalkoztatnak, addig másoknak teljesen természetes a féllegális/szürke foglalkoztatás.

Tulaj és a családja. Természetesen a tulaj azt csinál amit akar, csak nem lesz jó vége, mint a mellékelt példa mutatja.

A legnagyobb tévedésed pedig, hogy nem csak egy dolog, hogy ki mennyire ért ahhoz amit csinálni kell!!! Ez a lényeg!!! A többit úgy hívják hogy kontár, még ha tulaj vagy családtag is! A legszerencsésebb a hozzá nem értő családot minél távolabb tartani, ők foglalkozzanak azzal amihez értenek, ha más értelmes foglalatosságot nem találnak költsék a megtermelt pénzt.

Végül csak remélni tudom, hogy az a feltételezés, mely szerint a vastagbetűs a tulaj, tévedés. Joga természetesen neki is van, hogy ide írjon, de a megszólalásai rendkívül beszédesek... Esély a változásra:

Zéró!

Te a tulaj vagy vagy az embere

Majd ha kifizeted időben a dolgozóidat akkor jogod van követelőzni. Ha meg nem vagy megelégedve akkor miért nem mondasz fel azoknak a vezetőknek akik befásultak.
Majd ha 80Ezerből kellene havonta megélned akkor nézegethetnél. ÁTLÁTSZÓ a dumád
NAGYOT NÉZNÉL ha dolgozóid 40% a fizetés napján nem venné fel a munkát mer nem fizetsz időben.
Egy üzletben legyen családtag, csak értsen is hozzá, ne egy S.g hü... irányítson egy teljes értékesítést.

Ezzel a vastag betűiddel csak tovább fenntartod az érdeklődést a témához. GRATULA. Ebből már számíthatsz még nagyobb figyelemre.
És nem a megoldást írod le hanem véded az egész korrupt rendszert, mert az milyen jó. Persze neked meg a zsebednek. Azért tudsz lubickolni a jóba mert kizsigereled a dolgozóidat.

Nem értek egyet

Nem értek egyet veled.Szerintem sem jó ötlet ha sztrájkolnak a dolgozók,mert úgysem fog mindenki.Minden részlegen van spicli, aki belemenne a dologba de aznap mégis dolgozna. Vagy még el sem jönne sztrájk ideje a tulajék már rég tudnának róla. Elég jól ismerem a szállodát, a tulajékat, a dolgozókat.Már nem dolgozom a MENDAN-ban (7 évig dolgoztam ott), szerencsére időben tovább léptem, de nekem legalább 2 év kellett mire "jó" helyet találtam.

fizetés

A fizetést szeretnék időben meg kapni! Megdolgozunk érte!!!!!

fizetést

Ahogy esik, úgy puffan. Szerződés szerinti időben, a szerződésben szereplő összeget? Szerintem megoldható lesz, de azt majd tessék rendesen megdolgozni érte a következő hónapban is! Mosolyogva ;)

Mindenki megdolgozik a

Mindenki megdolgozik a pénzéért Mosolyogva. Csak Te nem fizetsz már hónapok óta rendesen. MOST TE JÖSSZ B..meg. Mi már bizonyítottunk több éven és hónapon át, Te meg csak elcsalod a pénzünket meg a nyugdíjárulékukákat. Bizonyíts hogy érdemben jó munkáltató vagy aztán követelőzz.

Melyiket?

A bejelentettet vagy a feketét?

sajnos

Sajnos nem! Dolgoznál itt/ott b.meg!

szegény..

V. Gy. női nyomás alatt van,ez az igazság!Törj ki Gyulánk,törj ki !!

én épp az

én épp az ellenkezőjéről hallottam!!!!!!

Nehéz lenne kitörnie,

Nehéz lenne kitörnie, mivel minden a nők nevén van.
Öngól.

V.GY.

Melyik hapsi nincs női nyomás alatt?
max amelyik buzi az nem.

gáláns

Én azt hallottam gáláns szerető.

Ezzel nagy gólt rúgtál

Ezzel nagy gólt rúgtál szegénynek, asszonyka ugyanis baromi féltékeny.

Neki már mindegy. A nők

Neki már mindegy. A nők kasztrálták, megfőzték majd megetették vele. Semmi nem maradt már a régi Gy-ból. Big Foot mamuszt csináltak belőle!!!
Amelyik családban a férfi hordja a nadrágot ott nincs női elnyomás.

nők?

Talán a levelet is a nők írták?
Nevetséges, komoly üzletember, vállalkozó, tulajdonos ilyen levelet nem ír!
Lehet, hogy nem is ő írta?

Nem hiszem

Nem hiszem hogy a V.Gy-ra lehet azt mondani "komoly üzletember"
Számtalan vállalkozót károsított meg és juttatott csődbe. A szállodának a cserepe még ma sincs kifizetve. Azért van a szállodája mert mert nagyot Lo.ni az államtól az adófizetőktől és a dolgozóitól. Nemhiába volt pihenőn pár évet, csak akkor már volt pénz a jó ügyvédekre. Havonta mennyivel károsítja meg a dolgozóit azzal hogy nem fizeti a nyugdíjjárulékokat? és még sorolhatnánk.

sok irigy

Gyerekek, valahogy csak ide jutott! Lehet utána csinálni!

Ugyan mit????

Ugyan mit???? Megkárosítani az államot,Becsapni, elcsalni a dolgozók bérét és abból vígan élni, megkárosítani sok sok vállalkozót. No ne viccelj már. Ez olyan jó dolog? Ezt kellene követni??

Megkárosítás

BUTA ember öteletett adott :D

Aztán amikor Te elmész másodállásba dolgozni "feketén", akkor az nem az állam megkárosítása??? :D
Amikor nem kérsz számlát a vállakozótól akivel dolgoztatsz, mert úgy ócsóbb, akkor Te nem az államot és engem károsítasz meg? Mert a gyerekem meg nem kap támogatás iskola kezdéskor, mert nincs miből.

Addíg élj vígan, mig van munkahelyed és ha később is, de megkapod a fizetés, fehéret/ feketét.

Aztán ez honnan veszed Te

Aztán ez honnan veszed Te nagyokos??? Gondolom tapasztalatból beszélsz. Hány vállalkozó lett azzal kicsinálva hogy a több milliót érő munkája, alapanyaga nem lett kifizetve még számlára sem. Mer tisztelt tulajdonos annak örül ha nincs számla. Így nincs mit kifizetni. De ha van akkor is évek mire jobb esetbe kifizeti. Miért van az hogy a beszállítók addig nem rakják le az árút amíg a kezükben nincs a KP??
Gondolom azért mert a Tulajdonos az üzletemberek mintaképe.
Ha nem a Tulajdonos vagy akkor a s.. nyalója. Ők azokat szeretik.

elgondolkodtató

Gratulálok annak a bátor embernek aki feltette a Net-re a tulajdonos levelét!Elgondolkodtató,hogy milyen lehet a légkör a Mendan-ban,ha a tulajdonos ezt a megoldást választja,hogy dolgozóival közölje véleményét.Leült egyáltalán valaha is velük és elmondta nekik az észlelt problémákat?Vagy tehetetlensége miatt választotta ezt a megoldást?Elmondhatták valaha is mi a véleményük a mindennapokról?Jó lenne ,ha kinyílna a szeme és nem a V.famyli véleményét tartaná szem előtt!A szálloda még megmenthető,persze,ha hosszú távon gondolkodik benne az ember.Elhiszem,hogy csökken a nyereség és kevesebb jut talán a luxus dolgokra,de erről nem a dolgozók tehetnek.Tudom,hogy a mai napig dolgoznak ott kíváló szakemberek,hizs nem véletlenül még a szálloda úgy ahogy, és a visszatérő vendégek is ragaszkodnak nem egy régi dolgozóhoz.A szálloda hírét talán ők erősítik!?Tudomásom szerint törvény mondja ki,hogy a dolgozót a hónap 10-ig megilleti az elvégzett munkájáért járó fizetése.Jó lenne ha megtehetné bárki,hogy nem fizetésért hanem szórakozásből dolgozik.Ön ezt várja a dolgozóitól,mi lenne ha egyszer a famyli is megtapasztalná,milyen fizetés nélkül dolgozni!Mert ők ugye azért időben megkapják a jussukat!!Fizessen időben és próbálja meg emberszámba venni az ott doldozókat!Ha ez sikerül ,talán változik a jelenlegi helyzet,ami megmérgezett minden ott dolgozni akaró embert...
Egy visszatérő vendég..

elgondolkadtató igen

hogy ezt a belső levelet akik megkapták, valaki kitetet nyilvánosan, innéttől már Ő büntetőeljárás alá vonható, vagy nem? Ez belefér?
A dolgozóival nem a véleményét (lehet annak is nevezni) hanem észrevételeit írta le.
Mond el bárhol is a munkahelyeden a véleményedet, aztán lássuk, mikor szálnak rád, mikor keresik mit csinálsz majd rosszul, hogy simán kitegyenek. Főleg ha a tulajdonost és családtagjait bírálnád :) Ezt végig gondoltad? :D
Igen, törvény szerződés stb. már írtam árszor, szerződés van, szerződésen szereplő pénzt megkaptad.. Menj bárhova reklamálni utána ha nem kapsz többet.

Bátor embernek gratulálni? Szép!
Ezzel csak ártott a szállodának, és nem javított a problémáko. A sok hozzászólás is azt bizonyítja, hogy az itt dologozók irogatnak butaságokat, de nem gondolják végig,amit itt szépen kiemelek.

Az a baj,hogy mindig is

Az a baj,hogy mindig is tudták,mi az igazság.Csak azt nem gondolták,hogy ennyire fog fájni!

OHHHH

Szeretnék gratulálni annak a dolgozónak aki megosztotta velünk ezt az "intelligens" hangvitelű levelet. Végre valaki bátorkodott még ha név nélkül is. Jó kis tükör a Tulaj brigád felé. Ha van egy csöppnyi eszük akkor okulnak belőle, bár őket ismerve ez reménytelen.
Bízom benne hogy az APEH is megkapja ezt a linket és utána jár ezeknek a kifizetéseknek. Megérdemlik azok a munkáltatók akik ilyen galád módon megalázzák a dolgozóit és felsőbbrendűnek érzik magukat. Szégyen.

Én is gartulálok neked

BUTA ember öteletett adott ismét :D
A levél hangvitele szerintem tényeket közöl, ezen kéne elgondolkodni. Vezetőknek mehetett, ez meg azt bizonyítja, hogy már Ők sem végzik jól a feladtaikat, pláne hogy kiteszik a nyilvánosságnak, de ezek szerint ők sem végzik jól a munkájukat, ha már a tulaj észerveszi, hogy mi hogyan tűnik el, az már régen rossz.

APEH? Megbüntet? Ok, kifizetik. Ez a levél miatt rossz híre lesz a hotelnek, esteleg a vendég ezért nem jön majd, ezért a bevétel csökken, csökkenteni kell a kiadást, pl 5 ember munakabére korrigálja.
Bocs srácok, nem megy a bolt, létszámot kell csökkentenünk.
Aztán majd ennek az 5 munaknélküli, hitelt miből fizető embernek is ezt mond majd, hogy "Ugye, ez az APEH milyen jól végzi a dolgát, jól megbüntették a hotelt!"

Ecsém te sem gondolkodsz, csak hülyeséget irogatsz.

TE BUTA

Ahhoz mit szólnál,ha a 200 szobából 190 nem fizetné ki a számláját?Csak igétgetne,mint a T.Tulajdonos ahogy teszi?Vagy 20.000 -sével csöpögtetnék a tartozásukat?Lenne fene nagy felháborodás részükről az biztos!
Nem a levél miatt nem fog jönni vendég,hanem a magasan képzett(csupa jóindulat)sales manager hozzáértése miatt!
Végére meg csak annyit,hogy nem a személyzet szórta ki az ablakon a pénzt!!!!

Mindig van másik út, ezt

Mindig van másik út, ezt ne feledd. Ha nem tudom a hitelt fizetni megyek házból lakásba. Ennyi :-)
Nem sza.tam be ettől a kijelentésedtől. De ha jön az apeh meg a rossz hír. Ki jár rosszabbul???
Inkább javíts a hoteleden míg megteheted, mint hogy mentegetőzöl.

.

én akkor kerültem oda, amikor elkezdett csúszkálni a fizetés. mégis mit gondol a tulaj, miért mennek a dolgozók, jókedvükből?? ha nem tudja akkor ideírom: a pénzért. azért, hogy eladják a munkájukat. ha nincs egyik, nincs a másik.

.

Ha nincs jó kedved, menj olyan helyre ahol az lesz és időben kapod a pénzt, és ennyit amit most.
Még valami? :)

....

Kedves vezetőség megint megmondta a frankót!Ja,nincs helyesírás ellenőrződ?Vagy azt sem tudod használni?Ti sosem gondoljátok,hogy Ti is hibásak vagytok?Akkor dolgoztass a sógornővel,Ő tud mosolyogni!Vajon miért?Térj már észhez,kedve Gyula!

durva

Tisztelt Tulajdonos Úr!
Megrökönyödve olvasom a hozzászólásokat.
Én is dolgoztam a szállodában,és igenis szerettem oda járni,egy ideig.Nem a munkával volt probléma,hanem az egyéb dolgokkal.
Igaza van,az alkalmazottnak semmi köze ahhoz,hogy Ön hova utazik a családjával.És higgye el,ha időben lennének fizetve,kicsit meg lennének becsülve,ezzel nem is foglalkoznának.
Igazgató úr egy kedves,szeretetre méltó ember,aki nem mellesleg érti is a dolgát.Vagyis értené,ha szabad kezet kezet kapna.
Neki van szakmai tapasztalata,tudtommal nem kevés.Hát engedjék,had végezze a dolgát.
Nem akarok mocskolódni,biztos a sales vezető hölgy is jól csinálja,amit csinál,de ennyi.Ne szóljon bele a többi részleg munkájába.Ott is vannak felelős vezetők.
Olyan ember nincs,aki mindenhez ért.
Még egy észrevétel!Ha XY valaha is dolgozott a szállodában,azt tudja,hogy nem koszfészek.Sok szállodában megfordultam már,messze menőleg a MenDan a LEG!
És igenis kell a szállodába egy Sz.M.,csak néha túlzásokba esik!

Nem is vártam mást…

Anno én is dolgoztam a Mendanban, így utólag azt mondom sajnos. Amit leszögeznék, az tény és való, hogy a többi szállodához képest jól fizettek. De az a légkör, amit a T.Tulajdonos család kialakított, nem érte meg ezt a pénzt, így túl sokat nem időztem itt.

Az egyszerű dolgozó, aki próbálta minél magasabb színvonalon végezni a munkáját, sosem volt megbecsülve. Csak a leszúrást kapta, meg a rúgásokat. Ha bármi ötlete, javaslata volt az embernek, ami hozzájárult volna a szálloda színvonalának emeléséhez, azt baromságnak tartották. Azok a személyek, akik viszont nem a munkára fektették a hangsúlyt, hanem arra, hogy minél közelebb kerüljenek a tulajdonosokhoz –értem alatta a s.gg nyalókat, spicliket- , ők bizony meg voltak becsülve, nem utolsó sorban anyagilag is. Munkát kaptak a barátok a böriből, haverok, pajtások. Folyt ki a pénz az ügyvédek zsebébe is. A legszomorúbb, hogy a középvezetőknek illetve az igazgatónak (akik jó szakemberek) is megkötötték a kezét, gondolván Ők jobban értenek mindenhez.

Szóval az embert sokra nem tartották, az biztos. Hogy nem köszöntek? Az is igaz. Szem a földet nézi, nehogy észre kelljen venni, aki szembe jön.

A fizetés késett nem is egyszer, amin az ember még túl is lépne, ha normálisan elé állnak és azt mondják: „anyagi nehézségek vannak, kis türelmet kérünk. Na meg közben nem mennek nyaralni a Karib szigetekre, nem vesznek sorban új felsőkategóriás autókat. Tudom-tudom. Az is hitelre vagy lízingre van. Na de valamiből a törlesztést is fizetni kell…

Szomorú a T. Tulajdonos asszony kijelentése: „200 patkánnyal dolgozom együtt…”. És még Ők várják el a tiszteletet?

Tisztelt Tulajdonos Family! Tisztelni kellene azokat, akik összekaparták (–ják ) a pénzt a kanizsai luxusvillára, X6-os BMW-re meg a Harley-re!

Kedves dolgozók! Minden tiszteletem az Önöké, és kívánom, minél előbb találjanak olyan munkahelyet, ahol megbecsülik munkájukat!

Ex munkatárs

Megdöbentő!!!

Meglepődve olvasom a "tulajdonos " szavait, ez elég elkeserítő, ha ilyen iratot ad ki a kezéből. Én hosszú éveket dolgoztam le a MenDan-ban. A kezdet kezdetén kezdtem és azt kell mondanom, hogy messzemenőkig a legjobb munkahely volt a környéken, hisz az átlagnál valamivel jobban fizettek. Maga a szálloda (kívül-belül) számomra gyönyörű. Az első igazgató, P.J. Úr idejében volt a legjobb (a mostani igazgató is jó szakember, csak semmi hatalma, így inkább bábu, mint Igazgató. P.J. Úr idejében az alkalmazott tudta, hogy mi az elvárás, és Ő mindig következetes volt (ha valaki hibázott, megbüntette, a spicliket nélkülözte, megvetette). Tisztelte a jó dolgozókat, mindenkihez volt egy jó szava, meghallgatta a problémákat, reálisan és igazságosan ítélt. MINDIG KÖSZÖNT KIVÉTEL NÉLKÜL!!!!!! Ha akadtak problémák (márpedig az elején is sok gond volt, főleg a fizetés terén, akkor még nem volt meg a fürdőrészleg, az Aqualand, ami az óta vonzóbbá tette), megbeszélte a dolgozókkal és megköszönte a megértést. Én személy szerint tartottam tőle, mert Vaskezű Igazgatónak volt. Tiszteltem, mert lehetett tudni, hogy mit vár el és ennek tudatában végzetük a munkánkat. Akkoriban a tulajdonosék nem nagyon szóltak bele a dolgokba. Egy nap aztán úgy ébredtek fel, hogy ők ezt sokkal jobban tudják csinálni, így kaptunk új vezetőséget, ami főleg a családtagokból, barátnőkből, barátokból állt. "Ők az én embereim, bennük megbízom, ők úgysem lopnak meg". Ez nyíltan ki volt mondva. Pedig ha céges autók beszélni tudnának… .De a Tulajdonos részben tisztába volt ezzel, csak hát a családi béke ... Amelyik meg nem lopta tudatosan, az hozzá nem értésből olyan szerződéseket kötött, szalasztott el, ami elég sok kárt okozott a szállodának.
Amikor T.Tulajdonos kényszerpihenőre vonult, a tulajdonos asszony vezette a szállodát. Ebben az időszakban érezhető volt a spórolás, kicsit foltozgatták az adósságokat, nem volt ekkora rongyrázás (új autók (S55 AMG Mercedes, Audi Q7, BMW X6, Harley Davidson… egy-kettő osztrák rendszámmal). Akkor ki voltak fizetve a dolgozók tisztességesen, na meg az ügyvédek is.De ez nem tartott sokáig. Miután a sales-re került a hugica, szinte megmérgezte féltékenységével a Tulajdonos asszonyt majd a Tulajdonos urat. Mindenkiről volt egy-egy rossz szava, így lassan a féltékenység, a rosszindulat az irigység és bizalmatlanság eluralkodott a tulajdonosi családtagok között. Ezt mérhetetlen nagy lendülettel kivetítették a dolgozókra és ez indította el a lavinát. Aki újonnan jött, az már ebbe a szférába érkezett és átvette azt a NEGATÍV hangulatot, majd ezzel az érzéssel próbálta végigdolgozni (mosolyogni) a napjait. Külön adalékként léptén-nyomon belerúgtak a középvezetőkbe (kivéve a családtagokba) azok meg tovább adták a dolgozókra. Apró ügyekből csináltak elefántot, viszont mikor tényleg komoly problémák merültek fel, átsiklottak rajta. Az a dolgozó volt jó, aki beköpte a másikat. A Tulajdonos szerint kellenek az ilyen emberek, hiszen akkor is tudom, mi folyik a hátam mögött, ha nem vagyok itt . De a végén mindig kiderült, hogy ezek az emberek nem is akarnak dolgozni csak nyalizni , amiért persze magas fizetést igényeltek és meg is kaptak. Ezt a tisztességes dolgozók érzékelve elvesztették hitüket és bizalmukat a munkaadójukban, addig maradtak, amíg nem adódott jobb vagy más állás. Amikor a jó dolgozó jelezte problémáját azt kapta: ”El lehet menni, mindenki PÓTOLHATÓ”. Ez így is van, mindenki pótolható, de nem mindegy hogy mikor és kivel! Ezt sajnos elfelejtették és lehet, hogy most részben ennek a levét isszák.
Ezzel azt próbálom érzékeltetni, hogy ezek a gondok is vezethettek oda, ahol most tartanak a dolgozókkal kapcsolatban. HANGSÚLYOZNI SZERETNÉM, hogy ez az ÉN meglátásom és SZEMÉLYES TAPASZTALATOM volt a sok év alatt!
Az én hadseregem az én győzelmem. Bánjon a dolgozóival TISZTESSÉGESEN és akkor minden egy fokkal könnyben fog menni. Ne felejtse el, ez a „hadsereg” teremti meg a pénzt a Kanári-szigeteki nyaralásra is! Akiről meg tudja, hogy lop, csal, hazudik, azt bizonyítsa, majd tegye meg a kellő lépéseket ellene. Ne tartsa ott, mert ezzel is romlik a munkamorál.
Ha sales vezető hölgy (hugica) azt akarja hallani hogy mennyire klassz és milyen szuperül végzi a munkáját, mennyire munkamániás, ne mondja neki azt, hogy ez PONTOSAN ÍGY VAN, pusztán a családi béke kedvéért. Vigye el tréningekre, taníttassa meg neki hogyan kell bánni a munkatársakkal, hogyan kell tisztességesen tárgyalni utazási irodákkal és hogyan kell a marketing tervet elkészíteni. Majd ha mindezt TÉNYLEG PROFIN végzi, akkor is csak a vállát veregesse meg és ne agyon dicsérje, mintha Istennő lenne. Ezt tegyék otthon. A Munka az legyen Munka (ha már mindenáron neki kell vezetni a salest) Bár ez nagy hiba! Egy ilyen jó adottságokkal rendelkező szállodát egy profi sales manager éves szinten nem maximum 50-60%-ra töltene, hanem 85-90%-ra.
Léteznek megoldások az Önök helyzetében is, de csak hosszú távúak, és ne felejtse el, csak a lepatkányozott dolgozóival együtt! Ha nem változtat ezen a mentalitáson, nem lesz mit adni az örökösöknek!
Próbája megteremteni azt, hogy PONTOSAN 10-éig fizesse ki a dolgozóit. Ha ehhez arra van szüksége, hogy lemondjon pár luxus cikkről és nyaralásról akkor nélkülözze azokat. Saját magán húzza össze először a nadrágszíjat. Ha már dübörög a szálloda, akkor már lehet, és van is miből a luxus dolgait finanszírozni.
A szálloda vezetését pedig bízza egy SZAKKÉPZETT, TAPASZTALATOKKAL és REFERENCIÁKKAL rendelkező vezetőre. A mostani igazgató is jó szakember, csak bízni kellene benne…

LEHETETLEN NINCSEN, CSAK TEHETETLEN

Egy volt ott dolgozni szerető alkalmazott...

P.J.

ha maga olyan jól ismeri P.J.-t akkor gondolom azt is tudja hogy az Aqua-ban mik történtek az ő ottléte alatt,és a Rogner-ben.
nemcsak akkor volt keménykezü amikor a dolgozókat kellett fegyelmezni hanem amikor a pénzt kérte zsebbe a mutyizhatásért cserébe,gondolom nyilvánvaló miért is tud ottlenni anyagilag ahol van,bár ő azt az elvet vallotta hogy keresni-keresni hagyni,igen,Ő igazságos volt,szakmailag jó,de korrupt is,elég lenne a régi szállítókkal beszélni hogy mit is kért a lehetőségért cserébe.
És ha már annyira ismeri,azt is tudja hogy bár szakmailag jó volt ismétlem,nem volt terület aminek önálló döntéskört adott volna,mindig-mindenhol ottvolt a kérdőjeleivel.
ha az érmét mutogatjuk ne csak az egyik felét ha lehet jó?
egy volt beosztottja aki anno bennfentes lehetett.
És a mostani igazgatónak is van hatalma,semmivel sem kissebb mint a hasonló munkakörben lévő vezetőknek a hasonló szállodákban,és annak örüljenek az ottdolgozók hogy a válságos időkben nem egy Üsztöke van ott,aki nem hosszú távon gondolkodik hanem a pillanatnyi anyagi helyzetet elemzi és cselekszik.

Ez badarság. Ha a fele is

Ez badarság. Ha a fele is igaz lenne a rágalmaiból akkor P.J úr nem ott tartana ahol most tart hanem ott ahol Tisztelt Tulajdonos sorakozna a garázsában a S55 AMG Mercedes, Audi Q7, BMW X6, Harley Davidson. A többi dolgot ne is soroltuk.

Ha a mostani igazgatónak van hatalma, akkor kérdezem én miért a tulaj ad ki ilyen hatvitelű és lesújtó levelet??? Ezeknek a dolgoknak a rendezését miért nem egy tejhatalommal rendelkező Igazgató végzi??? Hát azért mert csak a piti ügyekkel van megbízva, a lényeges döntések ki vannak véve a kezéből mit pl: Személyzet felvétel, elbocsájtás, bérek megállapítása,kifizetések átütemezése, cégekkel való szerződés kötés és még sorolhatnám. Ez minimum egy igazgató dolga. És ha ezekkel a jogokkal is rendelkezik és akkor mondhatjuk hogy a mostani igazgatónak is van hatalma.
Miről beszélünk???

Mi volt a cél?

Nem tudom ennek a hozzászólásnak mi volt a célja, de véleményem szerint semmi köze a témához.Elterelő hadművelet? Nem kell elterelni a gondolatmenetet az adott témáról. Egyébként mind a két megnevezett igazgató urat ismeri? Mindkét emberrel dolgozott? Maga gondolatolvasó, még azt is tudja ki,hogy gondolkodik? A Mendanban biztosan nem dolgozott,ezért a véleményét pazarolja a tulajdonos levelére, ha egyáltalán megértette mi is a leírtakkal a probléma.

Re:

De dolgoztam a mendanban,és pont hozzávág a mondandóm,kicsit át kellene gondolni mert nem az elterelés a célja a válasznak(miért is terelnék?kiről?) csak nem kellene egy olyan embert fényezni aki nem különb egyik felsővezetönél sem aki most ott van vagy volt.
nem ok nélkül nincs már az adott helyeken,elég gyorsan bezárult ez az Aqua-Rogner_Mendan kör szerintem,attól függetlenül hogy elismert és én is elismerem mint szakembert,és dolgoztam is vele.
kár hogy akik érdemben hozzászólhatnának ehhez a cikkhez és méltathatnák a véleményeket azok innét távolmaradnak,főleg azok akiknek mégsem olyan rosszul megy a sora az adott helyeken dolgozva,esetleg utána.
azért egy szállodatulajdonost és egy igazgatót nem kellene egy szinten emlegetni anyagilag mégha csapódik is le mindkét helyen "mellékes",nem amg mercedes a mérce hanem az hogy a P.úr hova jutott honnét,de nem hegyezem ki rá a dolgot mert ő azt vallja élni-élni hagyni,úgyhogy akik vele dolgoztak azok mellett kiállt és segítette őket,sőt rosszul sem jártak.(csak a csibészbecsületet nem ismeri amire célozni akartam)
Amúgy egy olyan reagálás nem történt ami arra célzódna amúgy egy előttem íródott véleményben emlegetve hogy talán kis igazság is lehet a tulajdonosi véleményben,a köpködés viszont megy meg a sérelmek felhozása,ezt szemtől-szembe is meg merné csinálni a magát meg nem nevező dolgozó?
ennyit a korrektségről meg ennek az irománynak a kommenteléséről,TI sem vagytok jobbak mint ő az én szememben,bár engem már nem érint ez az egész.
ennyire muszáj ott dolgozni ha annyira rossz?
SAJÁT kezetekben a SAJÁT sorsotok.

ki kicsoda?

Miért van az, hogy a hévizi szakembergárdát fetisizálják a környéken?!?
Van élet rajtuk kívül is!

P.J.

Amikor P.J. volt az igazgató a MenDan-ban,a saját sleppje(akik a Rognerből jöttek át)azt csináltak amit akartak.Nekünk tilos volt telefonálni,a recepción dolgozó embere meg végighívta a képesautó express-t!Olyan szerződése volt,hogy x százalékos telitettség felett,kap jutalékot.Erre olyan akciót dobott ki amitől valóban hétvégente megtellett a ház,de haszon a nyomott ár miatt szinte nem volt semmi!Élni,és élni hagyni elvet csak a sleppjeinek engedte meg.Írhatnék még,de felesleges.
Ez a Fórum nem erről szól,hanem a MenDan T.Tulajdonosának leveléről,és reakciójáról.
Most ezerrel keresik ki rakhatta fel erre az oldalra,ahelyett,hogy elgondolkoznának az itt leírtakról.De hát mit is várhatnánk el tőlük,tökéletesektől!

A mostani Igazgatót

A mostani Igazgatót akkoriban nem a P.J vitte át a Rognerból??? Csak egy kérdés???

A T.Tulajdonos levele nagyon tanúságos, csodálom hogy van még ember aki neki dolgozik ezek után??? A levél számomra nem üzen olyat hogy szegény tulajdonos sajnálom hogy ilyen emberek veszik körül. Azt üzeni, hogy hozzá nemértő, emberekkel bánni nem tudó Tulajdonos görcsös üvöltése, mert apad a pénztárca és kellenek a bűnösök, és egyébként rajtuk kívül(5fő) mindenki hülye. Nekem ez jött le.

figyellek

Rád talán figyelni kell, de amit mondasz arra mindenképp!

P.J.

ha így is van,azóta ő már elment egyszer,de visszahívták nem úgy mint P.J.-t (a Palace-ba például vagy a mendanba):-D,de ne firtassuk ezt tovább,régvolt elmúlt,a levél viszont tanulságos szerintem mindkét fél részére most már.
bátor volt aki megosztotta az tény mert ha megtalálják(bár szerintem nem lesz meg)lesz magyarázkodnivalója.
ha nem rúgják ki rögtön.

Bátor??

Na ez komolytalan!

Ez nem bátorság, az a bátorság, hogy odaáll az igazgató elé és nyíltan elmondja mivel nem ért egyet, mi a baja, nem pedig nyilvánosságra hozza!

Szerintem ez alapvetően gyávaság, nem beszélve arról, hogy sokakat gyanúba kever.

Ez csak kavarás! Persze jól sikerült!

Igen Normális munkahelyen

Igen Normális munkahelyen ez a megszokott, de nem ebbe a szállodába. Ebbe a környezetbe így lehet csak szót emelni, ide ez pontosan beleillik, hisz a Tulajék kreálták ezt az egészet kezdte a hugica. Ők mindenkit a hátuk mögött blamáznak, de szembe soha.Akkor hogy lehet bármi korrektséget elvárni a nekik dolgozóktól. Ha odaállsz és jó ötleted van az a válasz -Baromság, mivel nem a Gyö-ike fejéből pattant ki.
Ha szót emelsz akkor meg az a válsz: El lehet menni hisz pótolható vagy. Amint lett munkám tovább is álltam.
Egyébként a levél tartalma is engem igazol.

????

Azért vezető létére kockáztatja a jól fizető állását?

most

most vezetőként gondolom meghúzza magát mert állítólag keresik ki rakta fel ezt ide.
az meg hogy a hévízi szakembereket favorizálják nem véletlen,ott 30éve működnek szállodák 2-3-4 csillaggal míg itt a környéken Karos-Kanizsa nem,és az oktatás is most érte el azt a szintet pár éve mint a keszthelyi,sőt már meg is előzte.
sajnos

....

Elolvastam a hozzászólásokat .Én viszont úgy gondolom,az,hogy a szálloda még működik,az csak és kizárólag a dolgozóknak köszönhető !Olyan minimális dolgozói létszámmal üzemel a szálloda,hogy egy dolgozó két-három ember munkáját végzi .Szabadság ?Hát igen!Kikötött időben ! Ami szinte a SOHA-val egyenlő.Na,és persze a sokat elhangzott fizetés ! Én azt mondom,hogy ettől függetlenül a dolgozók kedvesek,udvariasak,mosolygósak.Amit a tulajdonos úr leírt,az a legkevésbé a dolgozó hibája .Lásd :szakképzeltség nélküli munkavégzés(ki alkalmazza?),eszközhiány (ki szerzi be?).A dolgozóknak köszönet jár,hogy még a nehéz időkben is kitartott,kitart.Volt egy felszólítás :"Aki tud,menjen el! ".Amikor pedig a dolgozók új helyet kerestek ,jött a bizonyos 'patkányozás' .Ez egy dolgozói vélemény! Egyébként a szálloda nagyon jó,nem 'koszfészek'.Én csak gratulálni tudok a dolgozóknak! Azt viszont megjegyzem,egy kis elismerés a dolgozóknak megjárna. További jó munkát kívánok mindenkinek !

:)

Persze, de ki mondja meg, hogy minimális-e a létszám? A szabadságot meg a Munka Törvénykönyve szabályozza. Az természetesen igaz, hogy a szakképzett személyzetet (személyi feltétel), eszközöket(tárgyi feltétel) a mamegmant-nek kell biztosítani. Elismerés a dolgozóknak? Amikor átlag felett fizettek, persze zsebbe, az jó volt a dolgozóknak?

Ez egy bennfentes nyilatkozat így sajnos fenntartásom van a minősítést illetően. Az meg mókás, hogy dolgozóként gratulál a dolgozóknak, persze az elismerésre számot tart?!

Adok-kapok

A kérdés csak az, hogy mit akart ezzel a levéllel elérni a tulajdonos.
Egy biztos, ösztönzőleg nem hatott egy dolgozóra sem, sőt megteremtette a lehetőséget, hogy mindenki kiöntse azt a sok felgyülemlett indulatot, amit szíve szerint már rég abba az ÖNTELT képükbe mondott volna.
Idézem: reformok nagy része a vezetőségen elakad. Szó szerint igaz: fikarcnyi beleszólásuk, önálló gondolatuk nem lehet anélkül, hogy a "tulajdonos" asszony, vagy drága hugicája rá ne bólintana. Akkor hogy várhat el tőlük bármiféle reformot, vagy pluszt.

Minden vásár adok-kapok alapon működik.
És igenis, ha nem kapom meg időben a fizetésemet, sőt 15-én, 20-án "ELŐLEGET" kapok, akkor jogom van azt mondani, hogy tessék-lássék teszem a dolgomat. És ez nem csak 18-20 dolgozó véleménye, hanem az ÖSSZES dolgozóé. (Csak hogy tiszta legyen a kép)

Ezzel a mondatával, hogy "Egy kezemen meg tudom sajnos számolni, hogy hány önállóan dolgozni, gondolkodni képes ember van a szállodában", saját magát minősíti. Hisz az elküldött emberek helyett mind olyanokat vesz fel, akik "kint sorban állnak az ajtó előtt", teljesen mindegy, hogy milyen végzettségük van.
Arról nem is beszélve, hogy mindegyik valamilyen rokonom rokonának a rokona, vagy barátom barátjának a barátja. Hogy hülye a dolgokhoz nem számít, a lényeg, hogy én vagyok a f...a gyerek, mert adok neki melegedőhelyet, és mellé jó kis summát!!!!!!!!!!!

Azért bízok benne, hogy ezeket a hozzászólásokat olyan emberek is olvassák, akik mondjuk az APEH-nél, TB-nél, vagy egyéb hasonló hivatalos helyen dolgoznak és sikerül tiszta képet kapni mendanban folyó dolgokról.
Talán elindul valami......

:D

BUTA ember öteletett adott még most is:D
Miért van jogod tessék-lássék dolgozni ha nem az egész fizetsét kapod meg?
Ez is benne vana szerződésedben? A munkatörvény könyvében hol is taláható az erre vonatkozó rész???
Te is képben vagy nagyon, az ilyen emberi gondolkodás és hozzá állás miatt iródhatott ez a levél, ami a részlegvezetőknek mehetett?
Ezen senki nem gondolkodott el? A problémákat vázolta a a tulaj erre mindenki leszólja, de hogy elgondolkodjon ezen, az már nem nem jut el senki tudatáig.

Megint APEH, TB.
Olvass feljebb, miket reagáltam ezekre. Hozzád is menjen ki az APEH, meg a többi emlegetőhöz, hogy ha szerződés szerinti fizetést kapsz 10-én! akkor miből van a házad, kocsid, miből fizeted a hitelt stb. mert mininmálbérből nem megy.. és az a nagy TV ???

Ezet végig gondoltad és már jó is a címd: "Adok-kapok"
:D

Egy volt dolgozó véleménye

Tisztet Tulajdonos!!!
Az előttem megszólalókkal ellentétben ÉN nem mocskolódni szeretnék de sajnos ez a levél egy nagy ÖNGÓL VOLT!!!
Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy az ÖNÖK által valóban LEPATKÁNYOZOTT dolgozók között még mindig vannak olyanok akik lelkiismeretesen végzik a munkájukat és a szakmai önérzetüket bármennyire is szerették volna nem tudták lerombolni.
Vannak még a hotelben olyan emberek akik a körülmények ellenére is a lehető leglelkiismeretesebb munkát végzik és szakmailag felkészültek.
Ez vonatkozik a felszolgálóra a szobaasszonyra a szakácsra de a vezetőségre is!!! Akiknek ÖN a szakmai hozzáértését megkérdőjelezte!!!
Ezt mi sem bizonyítja jobban mint hogy a MENDAN még mindig az ország LEGJOBB hoteljei között szerepel.
Igaz ezt nem olyan "jó" szakembereknek köszönhetik mint dr.E.János vagy dr.Fehér L. hanem azoknak AKIK már hosszú évek óta a nehézségek ellenére is húzzák az igát és ha KELL mosolyognak is!!!( bár egyre kevésbé van miért)

És a hozzá szóló "okostojásoknak" üzenem:

"Tulajdonos és hoppá": valóban meg kellene tanulni köszönni és nem levegőnek nézni azokat az EMBEREKET akik a betevőt keresik mint maguknak mint a TULAJDONOSNAK!!! már hosszú-hosszú évek óta.

"ez az igazság" jeligével üzenőnek mondom hogy Te soha NEM dolgoztál a MENDAN-ban.
TE HAZUDSZ!!!!!!!!!!!!

"Kész vicc" jeligével
TE egy BAROM VAGY aki nem való vendéglátósnak!!!Téged ezek után a megnyilvánulások után remélem senki nem fog alkalmazni!Te egy anti-vendéglátós vagy!!!

Kérem-én már mint kívül álló- gondolkodjon el hogy kiket és miért ránt le ennyire szakmailag és emberileg!

A lopásokról pedig csak annyit: aki lop az lop mindenhol( részlegtől függetlenül) ilyen embernek helye nincs!!! Se az Ön szállodájában sem máshol!!!Ezen érdemes elgondolkodni!
Sok álmatlan éjszakát spórol meg magának.Ha akar.

Tisztelettel:egy "múlt és jövő látó"

ez az igazság 2.

Ide figyelj te nagyokos aki mindenkit kioktatsz.Szerinted nem dolgoztam ott?Te biztos nem álltál annyit a biciklitároló elött a fizetésedért mint mi,mert szerintem még most is ott vagy VEZETŐ.Gondolom sose jártál úgy hogy 2-3 órás várakozás után kiszólt a Bődörné fél kiló arannyal a nyakában ,hogy elfogyott a pénz.Szerintem nem egy szinten dolgoztunk,én a melósok közt te mag az eltartottak közt!Nagyokos.

ebben lehet valami

Erősen olyan érzésem van, hogy az előtted szóló még most is vezető ott! Vajon miért nem olyan bátor/okos a tulaj előtt???

T.Tulajdonos és Hoppá

T.Tulajdonos és Hoppá

Legelőször a T.Tulajdonos feleségének és annak hugicájának kéne megtanulni köszönni!!!Nem levegőnek nézni a dolgozókat,mert ez alap,müveltségi szintet nem követel.
Lehet itt szinezni a dolgokat,hogy máshol is késik a fizetés,meg munkanélküliségre hivatkozni,válság van...stb.Az akkor is gusztustalan,hogy késik a dolgozók fizetése heteket,ők meg olaszba nyaralnak egy "20"csillagos szállodába,mert a T.Tulajdonos felesége lejebb nem adja.Csak a dolgozóknak van válság,nekik nem.
Végül:Bárki rakta fel ezt a levelet,nagyon jól tette,legalább akárki hozzászólhat bátran,még név nélkül is.Ahogy a T.Tulajdonos írta "név nélkül lehet mocskolódni",ja kérem,ők és sleppjei sosem mertek az ember szemébe mondani bármit is,csakis a hátuk mögött!Ilyen az egész életük!!

Hoppá

BUTA ember öteletett adott :D
Köszönés? Hát tény lehet bárki bármilyen tanult ember, ha nem bír köszönni, de ezen már meg sem lepődöm.

Ez megint másik kérdés igen, hogy ha arra van, akkor a dolgozó miért nem kap fizetést, Ez jogos!

Megint írom, ez belső levének tűnik, ergo valaki kurva bátor és egyban buta, mert ezzel csak ártott a Hotelnek.

Jah és belegondolt bárki is, hogy akkor a felvetett problámákon végig megy a vezetőség szépen kivizsgálva stb, aztán ez hány dolgozónak lesz kényes esetleg fájdalmas? Rosszab esetben kereshet másik munkahelyet?

Ezt végig gondolta a levél felrakója hogy max míg ő szólhatott volna, hogy "srácok ez van, picit figyeljetek oda, mert fent már látják a gondokat", De most meg jól kibaszott ezekkel az emberekkel, mert akik érintettek a levélben esetleg ezután jól számon lesznek kérve, aztán ha nem végzik jól a munkájukat, akkor bukta?

Ezt végig gondoltad, kis levél publikáló?
Te segíthettél volna ezkenek az embereknek, majd neked köszönjék, ha baszogatva lesznek?

Te is elég Buta vagy. Elégedtlenkedők: ha valaki piszkálvva lesz ezek után, köszönjétek a névtelen publicistának. :D

Ilyen az életük.. és???
Mégis ott dolgozol, mégis csak jó az a kis pénz amiért Te is "kurva" maradtál, különben már nem ebben a hotelben lennél :)

így van

pontosan erre céloztam,hogy a dolgozókat szarba se nézték sose,pedig ahhoz nem kell diploma hogy visszaköszönök.De ők magasabb rendűnek képzelik magukat.10.-én nem ad fizetést,erre másnap odaállít a hotel elé egy 5 millás motorral?Ezzel miért nem dicsekszik mikor a dolgozókat szídja?

Más szállodákban

Más szállodákban legalább a teljes bruttó fizetésre be van jelentve az ember.
Csalva könnyű rongyot rázni.

biztosan ebben is

Itt is bruttóra (minimálbérre) vannak bejelentve :) ahogy írták a kommentelő dolgozók, hogy szerződéses fizetés.
Akkor a rongyrázás így már világios nem? :)
De mondj egy olyan szállodát, munkahelyet, ahol valóban bruttó papíros fizetésre vagy bejelnetve és nem kapsz még hozzá zsebből.

példák

Mondjak pár olyan szállodát?Pl.: Hotel Kolping, Hotel Pelion, Hotel Carbona, Hotel Rogner, Hotel Europa,stb...
Kiváncsi lennék akkor is ekkora lenne a szád, és akkor is ezen a véleményen lennél, ha ott dolgoznál, esetleg korábban ott dolgoztál volna. Kívülállóként könnyű okosnak lenni, és pálcát törni a másik felett. Kicsit olyan szaga van a dolognak, mintha a tulaj embere lennél...

na

gondolom hogy írtál akkor tudod is hogy a pelionban meg az általad emlegetett helyeken mennyiért és hogyan dolgoznak és milyen minőségü a szakembergárda,bár itt is van kivétel,de meg lehet nézni hányszor hirdetnek ezek a helyek munkaerőért,és a mendan hányszor,a hunguestnek bérelt helye van a szuperinfóban,a többit meg nem is érdemes említeni,illetve az európát-kolpingot idekeverni.
lesz majd ott is kutyavilág,sőt már van is.
a rogner meg????
kérdezz már rá mennyit fizetnek?
ésmikorhogyan?
nevetséges írás.

minőség

Más szállodák szakembergárdáját lehet, de itt nem érdemes fikázni, az elviszi a fórumot.
Az előző komment, ha jól értettem arra próbált példákat hozni, ahol legálisan fizetnek.

Az persze érdekes felvetés, hogy melyik a jobb, kevesebb, de legális fizetés pontosan vagy nagyobb fizetés picit feketén, akadozva?

na

egyezzünk meg abban hogy ha attól függetlenítünk hogy mikor kapunk fizetést azért az a legrosszabb hogy dolgozni kell érte.
nem fikáztam amúgy a szakembergárdát,ki is emelhetnénk párat,Borda urat,Bán lajost,Plótár Istvánt,a többi viszont nagyon is felejthető,érdemes a hunguestet megnézni hol tartott,hol tart.
régen szakmai versenyek,mostanában meg kiskirályok a posztokon és szinte sehol sincs felemlegetnivaló színvonal.
SZ.O.T.
Bár tisztelet a kivételnek

Ez az Igazság!

Én is dolgoztam a szállodában és mindennel megvoltam elégedve!A tulajdonosok mindig szívélyesen fogadták a dolgozók köszönését.A főnökség segítőkész,megértő és teljes mértékben hozzáértő volt.Soha nem volt gond a fizetéssel,minden hónap 10.-én kézbe kaptuk.A főnökök és a tulajdonosok folyamatosan elismerték a munkánkat,rendszeresen dícsértek minket ami nagyon jól esett.Negyedévente kaptunk ruhapénzt,üdülési csekket,iskolakezdési támogatást és egyéb juttatásokat.AKI MÁR DOLGOZOTT A MENDAN-ban TUDJA HOGY EZ SOSE VOLT ÍGY!De azért jó lett volna!Akkor talán nem menekülne onnan mindenki!

Ez az igazság :)

Az elején kikerekedett a szemem :)

A fizetéssel még nem is

A fizetéssel még nem is lenne olyan nagy probléma...csak mondaná meg az embernek,h mikor kap,és persze nem 20e-s részletekben. A legnagyobb probléma az az,h az ún. igazgató, igazgatóhelyettes lépten nyomon az embert lesik...akik hozzáteszem szakmunkás biz. ill. középiskola biz-zel vannak ott ahol. okosnak hiszik magukat,közbe meg sötétek. a dolgozókat vádolják lopással?!! meg kéne magukat is nézni!!!mindenki magából indul ki!!!
az étterem igazgatónak van egy gyorstalpalón elvégzett vendéglátós papírja, erre menő!? A tulajéknak inkább a felső vezetőket kéne elküldenie, utána nézzék meg,h az a kevés ember aki ott maradt, hogyan dolgozna /sokkal lelkiismeretesebben/. havi 2-300eért én is elkávézgatnák,6x ennék egy nap......
egyébként amit leírtak így van, de azt ők "okozták" maguknak....ez pontosan az ő tükörképük..
hogy lehet az,h az aki a szennyest szedi a hk-s lányoktól 6számjegyű a fizetése?????

Kész vicc!

Ez a szálloda egy koszfészek!
ott lévő rövid pályafutásom alatt, a kollégák kezdetben rendesek voltak.Nem késett hónapokat a fizetésük, tudtak mosolyogni, és mosolyt csalni az arcomra.De ez fél év alatt megváltozott.A "górék"(fejesek) állandó terrorizálásaik, fenyegető megjegyzéseik, és elrettentő tetteik, elundorított az ex- munkatársakat, és engem is a munkától.
Eszméletlen nagy a pazarlás.
szét fog esni az egész koszfészek.
nem adok neki 5 hónapot!
néhány szabályt szögezzünk le.
alaptalan a munkaszerződés.
mi az hogy nem fizetnek határidőn belül?
ha az ember szinte ingyen dolgozik, persze hogy vissza esik a munka morálja.
"dolgozz ingyen, meg még röhögve, ők meg röhögnek rajtad hogy hü.lye vag!"
mert mindig találnak, mert mindig van jelentkező...
azért a várkonyitól elkértem volna az x5-öst, amin lecserélte a q7-est x6-osra, miközbe a
dolgozókat nem tudta időben kifizetni, meg jelenleg sem...
a felsőbb vezetők meg köcsögödtek.
a teremfőnök egy kib*szott köcsög! SZ.M!
a se.ggnyalókat utáljuk.
a patkányok okosak, és ügyesek voltak, hogy időben leléptek a süllyedő hajóról, ahogy én is.
pincérek respect, de b@sznak a munkára.
takarítók léhák. (tsztlt a kvtlnk.)
a londínerek jófejek.
a raktáros(szállító) szétszórt, de nem is csodálom olyan szervezettlenség mellett, amilyen nyersanyagokat rendelnek.
a szakácsok jófejek. (tsztlt a kvtlnk.)
recepció 0. (tsztlt a kvtlnk.)
beauty '-'

vendégek:
-kultúrálatlan.
-parasztok.
-idióták.

és igen: a végszó

akinek nem inge, az ne vegye magára.
...birkák...
üdv.
recpect
peace

(akit nem tudtak betörni)

Így ahogy

Teljes mértékben egyetértek az előző hozzászólásával!
az egész rendszer szét van csúszva!
az alkalmazottak szívüket, lelküket kiteszik a munkáért, a felettesek
meg a markukban röhögnek, hogy már az X. havi fizetést is csak 2 honap késéssel fogják
megkapni.
és akkor itt sír a főnök szája, hogy a dolgozók a 10 méteres korlátot nem tudják meghaladni.
hát leszakad a pofám.
láttátok volna mit csinált, és mit nem csináltak a "feljebbvalók".
szörnyű!

ez a véleményem!
sok idióta teljesen véletlenszerű okoskodása. csoda, hogy eddig kitudta húzni a tulaj.
döcögve...

volt dolgozó

hoppá

lehet hogy a feszültségkeltés is a céljai közt volt a levél megszületésének,de azt még senki nem jegyezte meg az itt kommentelők közül hogy talán lehet egy kicsike valóságtartalma is a leírtaknak,hogy az amit itt leírt a tulajdonos a behordott-eladott dolgokról,az létezhet is ha valaki kicsit is jártas a szállodaiparban az tudja hogy a mai napig működik ez kivétel nélkül mindenhol csak vannak határok amit a jóérzésnek meg kellene szabnia mert van ami már gusztustalan.
és a fizetés csúszása máshol is szinte általános lehetne ezer példát sorolni bár vannak kivételek.
vannak helyek ahol még nyitáskor sem volt szakmai tudással rendelkező személyzet így nem léteznek a megfelelő alapok sem,jópár környékbeli szálloda örülne neki ha ezen a szinten üzemelne főleg a körülmények tudtában.
olyan szar a mendan tényleg,hogy ottdolgozóként tudom hogy a nagypofával elmentek közül akik lehülyézték szinte az ottmaradókat kb 10-en már visszajönnének,amellett a 4 mellett akit már vissza is vettek,le lehet vonni a következtetést és még azon is el lehet gondolkodni hogy ebben a munkalahatőséggel nagyon eleresztett régióban mi a fontosabb,ha csúszik a fizetés 2hetet vagy ha nincs.
írom ezt annak tudatában hogy szerintem nem volt helyes megírni a levelet pont a helyzet fonáksága miatt,de az se helyes ha valaki nem gondolkodik el rajta.
egyszerü emberként engem a szüleim megtanítottak köszönni,ezt nem mellőzöm soha mert ez feltételez valamilyen szintű műveltséget,így ha ilyennel találkozok csak elpirulok magamban hogy azért a lelki szegények is boldogok?
az a szégyen hogy a köszönésre külön bekezdés van pazarolva,ezt nem külön kérni kellene a tulajnak,ez ALAP,mint ahogy a kérem-köszönöm kombó is,talán óvódába kellene újra járnunk-járniuk,a gyerekeim óvódáskorukban már tudták.
és a szálloda aminek egy hozzászóló szerint csak volt jó híre az is ennek a sokat szapult tulajdonosnak tudható be hisz ő tette lehetővé ennek a színvonalnak a beállítását hisz nyilvánvaló hány ember használta ugródeszkának-referenciának ezt a helyet,sokszor mindennemü tudás hiányában.
volt-van aki a szállodában dolgozik és tud-tudja a dolgát a tiszteletet és megköveteli a munka jó színvonalát.
és sok ember a tudásához mérten még a mai napig túl van fizetve,van olyan is aki nem de mindenkinek a kezében a sorsa,ki kényszeríti az ittdolgozó-nemmosolygó embereket az itt dolgozásra?
a biztonsági szolgálat?
akik voltak olyan jók és tényleges bizonyított lopás után nem rúgatták ki rögtön a dolgozót-dolgozókat?
esetleg a tulajt aki ezt megtudta és nem rúgta ki rögtön őket?
és esetleg azt a vezetőt aki ezt a levelet nyilvánosságra hozta,talán őt sem rúgja ki?
ugyanis ezt megkapta talán 10ember akiknek egy részét érinti a levél lényege,3-4 embert,a többit nem,de szűk a kör viszont nem tudni kinek a táborából került ki,a tiszteletre méltók,esetleg a méltatlanok közül ugyanis van vezető aki megérdemelten az.

hoppá hoppá hoppá

Az egyetlen értelmes ember a Hotelben!
Végre! Köszi!
Valaki megértette a lényeget és jól látja a helyzet a véleményneddel teljesen egyet értek!
Egy részlegvezetői állást eltudnék épzelni neked! Kiváncsi is lennék, mit csinálhtasz a hotelben, mert ezek a gondolatok stb nagyon értelmes emberről tanúskodik.

A többi elegedlenkedő meg apeh, tb-t sikongatónak meg ezen a hozzászóláson kellene elgondolkodnia, nem a témaindító levélen. Illetve magukba nézni, hogy mit tesz meg azért, hogy a szálloda jól menjen, legyen az egy mosoly, ami nem kerül az illetőnek pénzbe és a dereka se csípődik be, és sérvet sem fog kapni közben.
Ugye? :)

....

Lehet,hogy kedves Tulajdonos Úr,ezt akarta elérni?
A dolgozni tudó,akaró embereket elüldözte,maradtak a ....nyalók.
Szakmai hozzáértés a nullával egyenlő.Asztalos,aki kiszolgálja a vendégeket,tanárnő a terápián,és folytathatnám.
Jól tenné,ha megfogadná az hozzászólók okos tanácsait.
És igen,a patkányok elmenekültek,volt egy csepp eszük.
Ekkora nyomás alatt ki tud dolgozni?
Hogy jön ahhoz,hogy embereket gyanúsít meg,akár lopással is.Bizonyítani kell,ennyi az egész.De ugye,erre képtelen.
Szerencsétlen dolgozó munkáját mindenki felülbírálja,talán már kis "trónörökös is"!
Rengeteg az irritáló ember,csak hogy egyet említsek,sales manager.Velejéig gonosz nő,irigy mindenkire,aki egy fokkal jobb nála,és valljuk be,könnyű nála jobbat találni.
Gratulálok,és sok-sok sikert kívánok további munkájához,természetesen NAGYON SZÉLES MOSOLLYAL!

pontozás

Hát ezaz a nyalók.. ezekszerint vannak még akiknek nem számít hogy mennyire szaros a szájuk??? :D
Azért mert valaki asztalos, vagy tanárnő? Lehet most jobban csinálja, amit tanult anno. ha nem, nah az tényleg nem jó :)
De az hogy kinek mi az eredeti szakmája, ezt ne is folytasd.

Elmenekültek, de egy patkány maradt, aki publikálta belső levelet.

Hol nincs nyomás, melyik munkahelyen? Ne nevettess.. akkor sehol nem dolgoznak az emeberek az országban??? :)

Gyanusít. Biztos van oka rá, csak ne hogy sírás legyen a végén, ha bebizonytja ki volt. 1-2 kamera kell és nem kell rejtett, mert személyiségi jogok. És aki lop vagy nem végzi jól a munkáját?
Ő is aláírta a szerződésébe, hogy 10 fizu, de lophatok, meg lóghatok, ha úgy tartja kedvem?
Ugye ezt Te sem gondoltad komolyan??? :)

Máshol is vannak irritáló emberek, de menj oda, mond meg neki, hogy nem tetszik. Jaa akkor meg majd rádszálnak, kikezdenek, belédkötnek, felmondasz? (20-én se lesz már fizetésed, nem hogy 10-én)

Valjuk be: Maszek világ van, a válalkozó a fönök. Ő adja a pénzt, Ő dirigál, ha tetszik, hanem, az van amit mond, Te meg azt csinálod, amit mond. Ha nem tetszik elmész, keresel mást.

Demokrácia van. Csak akkor rábasztál barátom. Senki nem áll ki meletted, még a többi kollégád sem, mert Ők is féltik a munkahelyüket és leszarják, hogy neked nagy a pofád és megmondtad jól a magadét, a tulajnak vagy bárki másnak.
Persze más a helyzet állami cégnél, ahol van szakszervezet, de az nem vállakozó tuljadonossal, hanem az állam.

Gondolkodjatok.

Helyesírás...

Ez teljesen úgy hangzott,mintha egy családtag-aki csúcsvezető a szállodában-írta volna.És ez itt a baj.Se iskola(a beosztásnak megfelelő),se egy csepp intelligencia.Abban viszont igaza van,hogy az állami cégnél más a helyzet.Csak azt felejtette el hozzátenni,hogy a közszférában ilyen végzettséggel még titkárnő sem lehetne,nemhogy a menedzsment tagja(ha ismered ezt a kifejezést egyáltalán).
A helyesírásról ne is essék szó...

Tisztelt vastagbetűs. Ki a

Tisztelt vastagbetűs.
Ki a f...-nak képzelitek magatokat?
Te vagy a vállalkozó a főnök a dirigáló....-igen
A melós végzi a munkáját és elvégzi a munkáját..-igen
És mindezt miért?Pusziért,azt hiszed?Ő a saját tudását adja el neked,amiért,bármennyire hihetetlen,FIZETÉS jár!!!
Lehet keménykedni,ha nem tetszik mehetsz,én fizetek az van amit mondok.Egyet azon ban ne felejtsünk el,létezik olyan,hogy a munka törvénykönyve.Ebbe le van írva feketén fehéren a MUNKÁLTATÓ és a MUNKAVÁLLALÓ JOGAI és KÖTELESSÉGEI!!!!!!
Majd ha te irod a törvényt és hozzá tartozó jogszabályokat,akkor keménykedhetsz.Addig viszont tartsd be ami a kötelességed!!!

Névtelenül lehet

Névtelenül lehet mocskolódni!!!!

Ugye nem csodálkozik?!

Tisztelt Tulajdonos!

Ekkora öngólt rúgni nagy badarság volt. Bizony igaza van annak a hozzászólónak aki azt írta, hogy a jó szakemberek elmentek a szállodából. De megfogalmazhatjuk az Önök szájából elhangzott szavakkal is:" A PATKÁNYOK ELHAGYTÁK A SÜLLYEDŐ HAJÓT". Már biztos bánja ezeket a szavakat és visszasírja a régi szép időt, amikor még tudtak mosolyogni a kollégák. A korábbi hozzászólások tartalmát tekintve mind igazak. Ezt csak fokozni lehetne. Remélem képet kaptak általuk önmagukról, az egész családjukról....hát elindult a lavina!
Gratulálok

Tisztelt Hozzászóló!

Mi ebben az öngól?
Problémák vannnak a dolgozókkal, ez össze lett írva egy levélben, tételesen és tudatva lett bizonyos emberekkel. (ahol is egy ezt jól megszellőztette)

Azok is visszasírják azt a nem "túl régi időket" , hogy ez a levél ne került volna ki ide, mert esetleg akik érintetek a levél tartalmában majd viszi Őket a lavina, és jön helyettük más.

Ezen elgondolkodtál?

hozzászólás

Tisztelt Tulajdonos Úr!
Mosolyt várni lehet,de ahhoz valamit nyújtani is kell.Nem volt ez egy rossz hely,évekkel ezelőtt.Sokan örömmel mentek dolgozni.
Sok probléma van a szállodában,ami a vezetőséget illeti.Nem a dolgozókat kellene kirúgni,a vezetőséget kellett volna lecserélni már nagyon rég.
Túl sok a "főnök",és aki annak érzi magát.
Feleljenek meg a tulajdonosnak,igazgatónak,az ő helyettesének,feleségnek,sógornőnek,anyósnak,barátoknak........stb.
Milyen szállodás az,aki azt mondja:Az első én vagyok és a családom,utána jönnek a vendégek.Nevetséges!
Hogy a dolgozó mondjon jó dolgokat?Hisz,neki nem az a dolga,hogy gondolkodjon.Hányszor is hallatszott ez el?
Tönkretesznek egy szállodát,aminek nagyon jó híre volt.

mindig a fejétől bűzlik a hal

Meglepve olvasom a levelet és a hozzá tartozó kommentárokat. Magam is szállodában dolgozok és tudom, hogy milyen nehéz most az idegenforgalomból élő gazdasági szervezeteknek. Valószínű, hogy onnan fúj a szél, hogy nincsen elegendő vendég, bevétel stb.
Nem értem a T. Tulajdonos urat, hogy ha ennyire elégedetlen a személyzettel,akkor miért nem követeli,követelteti meg a rendet. Ha a középvezető nem tud rendet teremteni, alkalmasabb után kell nézni, ha a felsővezető sem megfelelő, akkor szintén le kell cserélni. Nem értem, hogy miért tartozik egy szobaasszonyra, mosogatónénire, szakácsra, londínerre (a teljesség igénye nélkül), hogy a tulajdonos mit gondol....a tulajdonos ossza meg gondolatait a csúcsvezetővel és hagyja, hogy az megoldja azt.
Az már biztos, hogy az egység, mint tényező sem a MenDan-ban, sem máshol nem létezik.
Emberileg, szakmailag elítélem a tulajdonos efféle hozzáállását, elég valószínű, hogy egy botcsinálta "szállodásról" van szó.

És végszóként annyit, hogy a dolgozó ugyanúgy hajtja végre a feladatát, ahogy azt a felettese teszi, tehát mindig a fejétől bűzlik a hal:-((

a láb is elég büdös, igaz nem a halnak

Ebben a hozzászólásban is vannak értelmes gondolatok de!

Ez a levél nem a londinernek ment a meg a többieknek, csak volt egy okos, aki ezt kitette ide. Ez fel sem merült?

Elég szomorú, hogy ha a dolgozó azt látja, hogy a felettese nem végzi jól a feladatát, akkor ez Őt feljogosítja, hogy ő is lazáskodhat.
Aztán mikor a felletets szmon van kérve, meg a dolgozó is, akkor mutogatunk mint az oviba, hogy hát ő sem csinált semmit???
Te felnőtt vagy vagy oviba jársz? Ja és a sokat emlegetett szerződést hozzam megint ide
Abban sincs benne, hogy amennyiben a felettese félvárlól veszi a munkát, az Önt is feljogosítja ennek utánázására..

Gondlokudunk már felnőttként!

Teljesen igazad van. A

Teljesen igazad van. A MenDan tulajdonosa ott rontotta el, hogy sok vezetőt a családból választott, l: semmilyen nyelven nem beszélő (állítólag németül igen, de azt nem nevezném nyelvtudásnak), sógornőből lett sales manager, aki irigységből, ostobaságból gyötri az alatta dolgozó tehetséges, több nyelvet beszélő, lelkiismeretes kollégákat. A bejelentés-járulékfizetés dologról nem is szólva - így is örülhet tulaj úr, hogy ennyire megy a ház, és ilyen szorgosan dolgoznak a kis hangyák.
Kár, hogy nem szakemberekre bízta, illetve a jó szakemberek otthagyták, még sokkal többet ki lehetne hozni abból a gyönyörű szállodából.
Gondolkodjon el, ezt egy olyan ember mondja, aki sok-sok éve szállodás és nagyon is jól ismeri az Ön háza táját.

igaza esetleg

Az hogy családtag dolgozik a hotelben, ezt a válalkozói szférában nem kellene emlegetni.
Ha megtudja csinálni, Ő fog ott dolgozni. Ha nem az már más kérdés, illetve hogy emberileg milyen megint más kérdés.

Ha lenne egy vállakozásod, max akkor vennél fel tök idegent ha speciális és a családban nincs olyan aki alkalmas rá. Igen megint jöhet aválasz, hogy a sales manager alkalmas-e, de ezt meg az ott dolgozók tudnák megmondani, de mint írtam a demokráciáról feljebb, mindenki csendeben fog maradni névvel, nv nélkül meg irogatnak itt :)

alkalmas?

Igen,a sales manager.Akinek a karrierje nem mindennapi.Egyik nap még a ruhaipar neves képviselője,másnap már a szállodaipar felső vezetője.
Ja,és a diplomás beosztottjaitól kérdezzük meg,diplomával nem rendelkező főnökük alkalmasságát?Hát nem is tudom...de név nélkül,itt a forumban,biztosan lenne véleményük.
T.Tulajdonos tényleg jobban járna,ha szakemberekre bízná a szálloda vezetését,amíg nem késő!Mikor jön rá végre,hogy egy hajóban evez az alkalmazottaival!De minden normális hajónak csak egy kapitánya és csak egy kormányosa van!(a potyautasokat,még a kalózok is a tengerbe dobták)

anonim

Végzettség

Nem botcsinálta a "tisztelt" tulajdonos "úr",csak sima zöldséges! :-)

....

Nem benzinkutas?

Igazad van

Névtelenül könnyen rágalmazunk bárkit!!!

Egy volt dolgozótól

Hogy teljes legyen a kép:

5 évig dolgoztam a Mendanban, de egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kaptunk fizetést 15-e előtt (10-ig soha!), de leginkább a jóval 20. után való kifizetés volt jellemző, és persze több részletben.
Bejelentve persze mindenki minimálbérre van, és azután is hellyel-közzel fizetik a járulékokat. (Kilépésem után is több száz ezer forinttal tartoznak a magánnyugdíj pénztáramnak, amit képtelenség behajtani, mert persze már rég megszűnt a munkáltató cég, és másik van helyette, ami nem jogutód...)
Ezek után, lehet, hogy nem kell azon csodálkozni, hogy nincs kedve a dolgozónak nagyon mosolyogni.
Én még mindig azok közé tartoztam, akit mindez annyira nem viselt meg, és tudtam teljes lelkiismerettel végezni a munkámat, de az állandó egrecérozás, a bizalmatlanság és az örökös vádaskodás végül nekem is feltették az i-re a pontot.
Szakmai végzettség és szakmai tudás??? Kozmetikus HR-s, katona igazgatóhelyettes, hogy csak hirtelen ezt a kettőt említsem.
Azt nem csodálom, hogy a raktár nem tudja már követni a dolgokat, mivel már alig van szállító, aki hajlandó dolgozni velük, mert senkit nem fizetnek ki. Így elég nehéz versenyképes árakat felhajtani. Gondolom azzal dolgoznak, aki még hajlandó, és kész.
Persze, tisztelt tulajdonos úr, mindenki lop, csal, hazudik. Még szerencse, hogy ön soha nem tett ilyet. Biztos ezért a semmiért volt az a 2x 2 év "pihenő".
Azt javaslom, azt is számolja meg, hány embernek engedik, hogy önállóan gondolkodjon, és önállóan dolgozzon. Segítek: 0.
A sales munkáját nagyon nem ismerem, de ahogy tudom, az illető hölgy továbbra is belefolyik a munkába, lehet, ez a bele-bele kapás sem túl célravezető. De mondom, ezt nem tudom, csak egy felvetés.

A levél vége roppant elgondolkodtató: ... mennyi volt szándékos, és mennyi hülyeségből fakadó... Tehát a konklúzió: A személyzet vagy direkt rosszat akar, vagy hülye. Egyéb variáció nincs.

Gratulálok.

Mélyen Tisztelt Kolléga Úr!

Önnek mindenben igaza van!... Én is vendéglátós szakember vagyok! A körülmények arra kényszerítettek, hogy Ausztriában kell dolgoznom, illetve élnem!/ Nem bántam meg, hál Isten!... Ami odahaza folyik vendéglátásban az egy vicc!... Két véglet van: a dolgozó éhbérért, és az igazgató "ÚRAK" milliókért dolgoznak! /Utóbbi inkább csak "Lopók"közé tartoznak, mert aki igazából dolgozik az nem ér rá pénzt keresni!/ A dolgozótól megkövetelnek komoly szakmai végzettséget,több nyelvet( Természetesen ezt a cég nem tolerálja! pl. nyelvpótlék és egyéb juttatás!)Mit várnak EZEK a dolgozótól, mihez vágjon szép mosolyt?! A minimálbérhez?! Idekint már a hónap végén rajta van a számlámon a fizetés! Miként gondolják az ilyen vezetők ,illetve tulajdonosok ezt az egészet?! Miből tartsa el a dolgozó a családját, amikor a számlákat már a hónap elején be kell fizetni! Amennyiben egy idő után nem tudsz fizetni, vihetik a fejed felül a házad is! A cég miért nem fizet késedelmikamatot, amennyiben nem tudja időben kifizetni a dolgozóját?! A "TISZTELT MUNKÁLTATÓNAK" ,EZEN TALÁN ELL KELLENE GONDOLKODNI!!! A lényeg, hogy ilyen dolgok miatt lassan már nincs szakember a vendéglátásban odahaza! (Vagy csak kényszerből, mert nincs más lehetősége! Meg,hát maradnak a három hónapos "gyorstalpalót" elvégzett "SZAKEMBEREK"!).... Na az ilyen szakképzett emberekkel kívánok a HOTEL TULAJDONOSNAK sok örömet, és hozzá egy szép MOSOLYT!!! Gratulálok ahhoz, amit ÖN őszintén leírt!!! Jó egészséget kívánok ÖNNEK ,csak így látatlanban! Üdvüzlettel!!! IGAZATMONDÓ

szerintem ez egy vicc

szerintem ez egy vicc

úgy lopta össze a szállodát!

A pszok nagyon sok embert tönkre tett!

Nézzetek régi Zalai Hírlapokban körül!

mendan

Lesujtó hogy manapság egy-egy ember mit meg nem enged magának!
Sajnos a dolgozót lépten nyomon kihasználják, mert azt hiszik, hogy pénzük van és mindent megtehetnek! Közben meg emberileg nagy nullák és a hülye nagyszájú kijelentéseikkel leplezik, hogy valójában mennyire buták az élethez!
Szánalmas b.meg!

magyar és hunor :D

Kihasználják, igen. És mit teszel ellene? Még is mindenki kussba van, dolgozik amultinál, a 3 műszakbana flexben vagy a bárhol, meg ebben a hotelben. De van munkád, kapsz fizut, tudsz legalább élni.

A plitikus is kihasznál, van péntze és mindent megtehet, menjél már oda mond a képébe! majd jól kiröhög.
Mond meg a tulajnak, hogy kivagy használva vagy menj olyan munkahelyre, ahol nem használnak ki, ahol időben kapsz fizetést 2010-ben.

Az hogy emberlig nulla, meg milyen kijelentése van és családtagokat alkalmaz, ne hogy a dolgozó kritizája meg mondja meg kit hol alkalmazhat.
Ő fizet téged! Tőle függsz! Nem teszik? keress mást, ennyi az egész.

mennyi doglozó ment be ezek után, hogy "Én ezt kikérem maagmnak, felmondok!"

Mennyi? hogy mondtad? egysem???
Erről beszélek itt végig kiemelve. Gondolkodjatok! Mielőtt jobban lejártjátoka hotelt és nagyobb károkat okoztok.
A legjobb az lenne mindenkinek, ha ezt a fórum témát törölnék mielőbb, hogy mások ne olvassák, a sok butaságot, meg az észosztást.. apeh, tb, szerződés szerinti kifizetés, meg akkor a szerződésben szereplő pénzt, ugye?

Felnőttek dolgoznak ott vagy mindenki a Mendan-Land -be van betéve???
Mert akkor felnőttként kellen gondlkodni.

Fizetés 2010-ben

Én 6 éve dolgozom szállodában, de eddig még soha nem fordult elő, hogy nem kaptam volna fizetést időben. Úgyhogy van olyan munkahely 2010-ben, ahol rendszeresen fizetnek.
A bejelentett béremet kapom, ami nem minimálbér.
Ui: A fekete vastag betűvel írónak üzenem, hogy sűrgősen szerezzen be egy Magyar Helyesírási Kéziszótárt!

Fizetés!

Nemrég óta dolgozok a Hotelben,és eddig mindig megkaptam a fizetésemet!!!!
És hogy mi folyik a Hotelban azt a vendég nem érzékeli,mivel mindenki teszi a dolgát.....,,A vendég az első"...és ez az elv örök!
Én nagyon szeretek itt dolgozni és nap mint nap ha megyek mosoly van a számom,mert én választottam ugyanakkor ők is választottak engem és,hogy mi folyik a hotelban addig nem érdekel míg én örömmel végzem a munkámat és nem akadályoznak semmiben!
Egy szó mint száz mindenkinek ajánlom ezután a Hotelt,hisz színvonalas és a Mosoly 4 csillaga!!!:)

hm

Nem azt írtam, hogy nincs olyan munakhely - és nem csak szállodáról van szó-, de ha nem tetszik miért nem váltanak az emeberek? Mert örülnek ami van.
Hány dolgozó ment oda a tulajhoz, hogy ez így nem mehet tovább?

És persze, mindenki nem dolgozhat ott, ahol időben van pénz és nem minimálbérre van bejelentve, hanem rendesen és azt kapja.

Nem a helyesírás a lényeg, hanem a mondanivaló. Ezért írtam fent, hogy olvassa el mindenki 2x és gondolja át a munkanélküliséget az országban, a lehetőségeket és ha van jobb., mondja meg a véleményét.

JUJ ez nagyon FELSŐBBRENDŰ

JUJ ez nagyon FELSŐBBRENDŰ hozzászólás. Azt akarod mondani, hogy mindenki viselje el, hogy kihasználják és megalázzák, lepatkányozzák, mert máshol sincs jobb!!! Mindig van JOBB állás és fizető Jó állás és tisztességes vállalkozó. Nem kell eltűrni és bevenni ezt a maszlag rosszindulatú dumát. HELÓ a sok birka aki ezt bevesz azt ott dolgozik még mert fél új munkát keresni még ha egy-két ezerrel kevesebbet is kap. Mennyetek olyan helyre dolgozni ahol tisztességesen fizetnek és bánnak veletek, és akkor jobb lesz a közérzetetek és az életetek is. Volt ott sok olyan alkalmazott aki merte az arcába mondani a véleményét és el is ment onnan. Lehet hogy 1-2 hónapig keresett munkát és talált is NORMÁLIS munkát ebben a szakmában és megyében. Most meg örülnek hogy milyen jól döntöttek.
Mennyit tippelsz? Meddig húzza még ez a szálloda ilyen vezetéssel???? Mikor jön a bank és visz mindent???

Tisztelt tulajdonos! Hogyan

Tisztelt tulajdonos!

Hogyan várja el az emberektől a mosolygást, ha minimális bért fizet !?
Az emberek másodállást kénytelenek vállalni, hogy a törlesztő részleteket fizetni tudják !
Tudom, Önöknek tulajdonosoknak az lenne jó , ha mindenki mosolyogva dolgozna ingyen!!!
Sajnos Önök miatt van minden jó szakember külföldön.
Hévízen is illene elgondolkodni, hogy miért hatalmas a frutoáció pl: Helios, Pallas, Panoráma hotelekben.
Ezen szállodáknak bérelt helyük van a Szuperinfóban(álláshirdetés) !
N 80.000-ért lehet találni becsületes embert(fehér holló), de normálisat NEM !!!!!

F. Péter

Tisztelt Péter!

Mennyi is az a minimális bért?
Másodállás? Oppá!!! Aztán oda be vagyunk rendesen jelentve? Fizetik az után a járulékokat? Adózásba feltünteted majd év elején?
HÉÉ! APEH, TB emlegetők!!! Tessék erről beszéltem.
Törlesztő részlet? A szerződés szerinti bérből azt lehet fizetni vagy a zsebből is kapnak?

"Önök miatt van minden jó szakember külföldön"? Ezek szerint én levagyok szólva és magadat is minősiteted, hogy nem vagyunk jó szakemberek, mert nem külföldön dolgozunk? Ezt elég buta gondolat volt ugye? :)
Miért is vannak itt a a külföldi nagy multik és dolgoztatnak 3 műszakban operátorként?
Nem az "Önök miatt", hanem mert itt olcsó a munakerő (szerződés szerinti minimálbér) állam jó kedvezményeket ad, és itt a sok buta, hogy hétévégén is dolgoztatható mindenki, mert itt nincs olyan törvény mint külföldön. Ez akkor most hogy is van?

Most lényegébe a nettó 80ezerért dolgozókat simán lehülyézted. Szerinted az átlag ember mennyit keres nettóban - minmálbéresek persze most kilőve, de ha hozzávesszük zsebből mennyit kapnak kiegészítve, már 80 felett vagyunk akkor most ők a becsületes vagy a nem normális kategóriába tartoznak?

Te balfék! Londonból Írok

Te balfék!

Londonból Írok és nem hülyéztem le senkit !

válasz

máshol nem minimálbért fizetnek?
esetleg a zalai városokban jobb?
Hévíz-Keszthely ugye tutijó,és a felsorolással még nincs vége a Rogner ami nyilvánvaló milyen magasan van szakmailag:-D az jobb?esetleg az Aqua,a Kolping?
ne vicceljünk már,mindenhol van-volt-lesz válság valamilyen szinten és a jó szakembert itthon is megfizetik,keresik,nagyrészt az megy külföldre aki itthon nem boldogul,a kissebrész meg tanulni,esetleg fiatalként tényleg a pénzért.
a törlesztőrészlet meg szerintem mindenkinek a magánügye úgy vállaljon mindenki ahogy elbírja de ugye az általános magyar mentalitás az,ha van 8 millióm házra amiből akár lehet egy elég szerényet venni,akkor nem 8-ért veszek hanem 16-ért,hadd lássa a világ a jólétet,van még lehetőség a Mendanon kívül is Karoson,szerintem meg kell próbálni,nem ujjat jártatni,ott a nagyreményü Spa,a Belenus,szabad a gazda.

Ez itt kérem Európa?

De, sajnos máshol is minimálbért fizetnek!
A zalai városok sem jobbak, de, hogy bukott miniszterelnökünk szavaival éljek: "el lehet innen menni, nyugodtan itt lehet minket hagyni.."
Még nagyon kevés felső vezető, és tulajdonos jött rá arra, hogy ha megbecsülve érzi magát a dolgozó, és fontosnak érzi a munkáját, akkor sokkal jobban fogja azt végezni. És emellett, ha csúszik is a bér, vagy részletekben, sorban állva kell kikönyörögni, azt is lehet úgy tálalni, hogy a dolgozók ne érezzék, hogy szivatva vannak.
Ajánlani tudok a T. Tulajnak egy kommunikációs tréninget, a kedves feleségének, meg egy illemtan tanfolyamot.
A legkönnyebb azt mondani, hogy el lehet menni. Ezért hígul fel a társaság, csökken a színvonal, és ezt egy ilyen szálloda nem engedheti meg magának. Igen is itt kell tartani a jó munkaerőt, meg kell becsülni és motiválni kell. Csak arra lennék kíváncsi, hogy kik keresik meg a felső vezetők, és tulajdonosok pénzét, ha nem a munkások. Azok a munkások, akikkel a vendégek kapcsolatban vannak. Akik munkájukkal tükrözik az egész szálloda jellemét. És mit várnak az olyan munkástól, akinek ilyen feszült légkörben, megalázva kell dolgoznia.
A munkás kölcsöne és törlesztése valóban csak rá tartozik, ő tudja mit vállalt.
De, ha a munkaszerződésben a munkáltató vállalta a 10-ei vagy 15-ei ... munkabérfizetést, akkor teljesítse.

EU gazdagon

Miért kellene kommunkációs tréning meg illemtan óra? Ki mit látott, tanult gyerekkorában stb. és?
Neked van kommunikációs téninged vagy OKJ-s illemtan tanfolyamot végeztél? nem?
Érdekes akkor szar a rendszer. Nekik van egy nagy szállodájuk, meg ahogy írták mások valami X5, olasz nyaralás stb.
Akkor ki csinálja rosszul? Lehet hogy emberileg nem a top10 be vannak, de mégis csak ő a Fönök aki a dolgozóinak munkát és meglhetést ad. ha nem lenen, akkor most hol dolgoznának?

Persze hogy amunkás keresi meg a X5 árát meg a többit, ezért vannak, de a magad fizetését is te termeled meg nem? az másik dolog, hogy abból nem tellik x5-re meg nyaralásra, de a boltba még adnak érte valamit és tudsz élni. Erre nem gondol senki?

Miért kell a munkásnak feszült légkörben, megalázva dolgozni? Mivelalázták meg? nyilvánosan mondtak rá valamit? A vendég miből látja hogy, a a dolgozó meg van alázva?
Munakszerződés megint: Ok, szerződésben szereplő összeget, aztán az felett ugye minek is tartanák a markukat 1-2 héttel később?

Elég szomorú

Azért te agyoniskolázott, helyesen írni nem tudó, nagypofájú, szerencsétlen, hogy legalább köszönni tudjanak, nem hiszem el, hogy ezt hozták otthonról. Emlékszem ,még anno a lányok, akik tulajasszony édesanyjának boltjában dolgoztak sosem panaszkodtak, sőt...
Látszik mennyire nem értesz ahhoz, hogyan kell vezetőnek lenni. Szomorú, hogy ilyen emberek vannak.
Ja, fizetés, ha te úgy gondolod, hogy 10-15 ezer forint, ami zsebbe megy sok, akkor mi a véleményed arról, hogy egyik dolgozónak sem fizetik a magánnyugdíját. Itt már többszörösen meg van az az összeg, amire te gondolsz. Még a szerződésben vállalt összeget sem akarja időben odaadni. Ne adna többet, mint a szerződésben leírt, de fizetné be a járulékokat.
Szart sem értesz a vendéglátáshoz, ez látszik a hozzászólásodból.
Ja, az én fizetésemet is munkás termeli ki, és ha nem lennének motiválva nem lenne meg a havi bevétel, nem lenne nekem sem prémiumom.

Maximálisan igazad van.

Maximálisan igazad van. Csak az a baj hogy a Tulajdonos (ék) nem érzi át a dolgozó gondját. Töké letessen meg van arról győződve hogy Ők a legjobb munkáltatók és mit képzel a dolgozó hogy szót mer emelni bármi ellen. Örüljön és érezze magát megtisztelve hogy egyáltalán ott dolgozik és ne csak 110% tejesítsen hanem minimum 180% mert hát így is kevesebb embert foglalkoztat és igenis végezzen mindenki minimum 2 ember munkáját minnimál bérért.
Nem érzi át azt hogy aki 80e ft visz haza mennyire nehéz azt beosztani egy hónapban. Ha valaki kéri hogy most már tényleg adja oda a fizut mert holnap már nem lesz pénze a buszra hogy bejöjjön dolgozni, akkor is mélységesen fel van háborodva és elküldi a melegebb éghajlatra, majd a válasza az hogy fogja vissza magát ha itt akar dolgozni és várja meg mig lesz pénz. Sokan mondtak már fel és nem kapták meg az elmaradt bérüket a mai napig.Ez az ami Gyalázat. Arról nem is beszélve hogy mindemellett Ők nem spórolnak magukon, hanem megy a rongyrázás (új autó, nyaralás, motor, repülés és még sorolhatnám)Nem sajnálom tőle, legyen meg mindene, de előbb rendezze a dolgozóit akik fizikailag megkeresik neki a pénzt és mindenek előtt maximálisan tisztelje és becsülje meg azokat akik bizalmukkal és munkájukkal megtisztelték őket és mai napig is ott dolgoznak. Nem tudom hogy hogy állna a szája, ha egy nap senki nem venné fel a munkát.

A másik gyenge pontja a szállodának az értékesítés. Szentül meg van győződve hogy a Hugi-nál jobb nincs. Ha ez így van, akkor miért nincs telt ház, miért nem dübörög a hotel a vendégektől? Ott a példa a Karos Spa majdnem befuccsolt, majd jött egy új menedzsment, új értékesítés SZAKEMBEREK, és kimászott a válságból. Vegyen a húgijának egy butikot , tegye oda be, vezesse kéje szerint, de ne a szállodába rontsa a levegőt, nem való oda, és nem is ért hozzá olyan szinten amilyen szinten ez a szálloda megkövetelné. A munkatársakhoz való viszonyulásáról ne is beszélyük.

Újjal mutogatnak hogy más mit nem csinált jól, mennyi más gazember van az országban aki rosszabbul bánik az alkalmazottakkal. Ez nekik a mentség. Az itt felsorolt hibáikból semmit nem vesznek fel. Szentül meg vannak győződve hogy aki ide ír az mind hülye és az amit ők csinálnak az a jó és tökéletes. Ez is csak 3 napig lesz csoda, majd elfelejtik az emberek. Nincs szemlélet váltás, vagy megbánás, vagy "javítok mert rávilágítottak hibáimra-inkra". Inkább foglalkoznak azzal hogy ki az aki ide fel merte ezt a levelet tenni és meg merte őket sérteni. Jól tette,mert ha a szemükbe van ez mondva akkor az a válasz hogy (hülye vagy! hogy merészelsz? és elmondanak minden baromnak)
Változás csak akkor lesz, ha a Bank átveszi a vezetést és hoz új vezetőséget, de minimum új értékesítés vetetőt. Akkor akit átvesz a bank legalább abban bízhat hogy a bérek és járulékok tisztességesen ki lesznek fizetve.

A Karos-SPA-ban ki a

A Karos-SPA-ban ki a szakember?
- aki 8.000 Ft-ért adja a négycsillagos szobákat félpanzióval?
Te add 5.000Ft-ért és nálad is sokan lesznek majd !

minimálisan, de van igazság

Manapság ki érzi át a másik gondját? honnét tudod a tulajnak nincs elég gondja? Te átérzed? tudsz róla egyáltalán?
A szomszéd gondját tudod? átérzed? esteleg. vagy leszarod, mert van elég gondod neked is.
Igen, sajnos itt tartunk. Örölhet mindenki, hogy van munkája és dolgozhat.
Pontosan , nem teszik , fellehet mondani. Ez is lehetősg. vagy bevállaja, vagy befogja és csinákja tovább, de az elvárásuknak megfelelően. Duzzoghatunk, elégedettlenkedhetünk.

Ronygrázás megint. Ő a Tulaj, azt csinál a pénzével amit akar, ha előbb vesz X5-t akkor megteheti. Ki a dolgozó hogy ezt elbirálja, hogy odamondja, hogy és az én fizum? Kik szóltak már ezért? azon kívül hogy most itt mindenki okos lett? Senki? Miért? demokrácia van meg ott a munkaszerződés!
Esetleg köv hónapba nem kéne bemenni dolgozni? Hát igen, akkor miről beszélsz? Ez van: 2010.

Gyengepont: ezt Ti dolgozók látjátok valóban így van, de ezt se fogja senki ott nyiltan megmondani Kör bezárult :)

Ez a kiszivárgott levél olyan Gyurcsány Öszödi beszédes kiszivárgós feelingű :)

Na és hol van most a

Na és hol van most a Gyurcsány. Már nem miniszterelnök ugyebár. És ha türelmesen várunk lehet hogy hűvösre is megy egy kicsit a gaztettei miatt.
Tisztelt tulajdonos lehet hogy Ön is hasonló utakon fog táncolni ha jobban a körme alá néznek majd. Inkább a hibák kijavítására összpontosítson, ne a mentegetőzésekre, nehogy késő legyen.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel