600ezer forinttal gyarapodik a Keszthelyi kórház

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat

600 ezer Ft-tal gyarapodik a Keszthely és Környéke Egészségügyéért Alapítványon keresztül a Keszthelyi kórház, a jegyár-bevételt ugyanis jótékonysági célra ajánlotta fel az ExperiDance társulat, mely tegnap lépett fel a Balaton Színházban.

A kórház ebből az összegből, és a korábbi adományokból, valamint az alapítványhoz ezután befolyó pénzből, és önerő biztosításával a szülészeti – újszülött osztály fejlesztését valósítja meg: melynek keretében alternatív szülőszobát is kialakítanak a tervek szerint, és az újszülött osztályon is történnek majd fejlesztések.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel