Befejeződött a rendház felújítása

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat
Befejeződött a rendház felújítása

Keszthelyen a napokban befejeződött a Fő téri, eredetileg rendházként működött épület felújítása. A történelmi belváros egyik patinás eleme kapta vissza eredeti fényét, ami vagy két évszázadnyira világít a múltra, annak máig élő értékeire. Az egykori Premontrei Gimnázium tanárainak hajdani otthona a múltjához, s ma is ahhoz kapcsolódó funkciójához méltón illeszkedhet immár újra a városképbe, köszönhetően a Keszthelyi Premontrei Öregdiákok Egyesületének.

- Az anyagi fedezetet egy volt diáktársunk hagyatéka biztosította - mondta dr. Kovács Pál, az egyesület elnöke. - Ő Szentgály Faul Géza, az Amerikai Egyesült Államokban letelepedett festőművész, aki tavaly elhunyt. Végrendeletében a festményeinek eladásából származó összeg egy részét az általunk működtetett Keszthelyi Premontrei Kollégium Alapítvány részére adományozta. A végrendeletben leírtak szerint, csak az abban meghatározott célokra lehet az összeget igénybe venni, így kerülhetett sor a rendház felújítására.

A kivitelezést a helybeli Horváth-Ép Kft. végezte. Az épületben ma iskola működik, otthona a Premontrei Öregdiákok Egyesülete, valamint a 79. számú Festetics György Cserkészcsapat közösségi összejöveteleinek.

Dr. Horváth Lóránt Ödön, csornai prépost ingyenesen adta használatban a házat a fenti célokra, annak fejében az állagmegóvást kérve. Így kapott helyet működéséhez 1992-ben a Farkas Edit Gazdaasszony-képző Iskola, aminek alapítása öt elkötelezett helybeli asszony: Horváth Alajoné, dr. Kovács Pálné, Molnár Lászlóné, Móricz Sándorné és Palágyi Ödönné munkájára tekint vissza.

- Múlthoz, városképhez, funkcióhoz méltó jelentősége van tehát az elvégzett rekonstrukciónak. A 2010-es évre is maradt még munka: a még rendelkezésre álló pénzből jövőre az épület belső udvari falának a renoválása is meg fog történni - tette hozzá dr. Kovács Pál.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Kritika, szigorúság minden téren!

Kedves "szigorú képű" Mátyás!

Rendszeresen kísérem figyelemmel a portál híreit, engedje meg, hogy ne csak a megjelent hírekre, de a hozzászólásokra is reagáljak: az Ön által írt feujjitás helyesen: felújítás; mást jelent az ujj és megint más az új. Az a tény, hogy a magyarban nem használ ékezeteket, meglehetősen faramuci: nem mindegy, hogy szar vagy szár, hogy szélsőséges példával éljek. Ha már kritizálunk, észrevételeket teszünk, akkor legalább úgy tegyük, hogy bennünk ne találjanak kivetnivalót.

Üdvözlettel: Frici

matyas képe

Kedves Frigyes!!!!!

Az uj es ujj közti különbseget EN ismerem, remelem Ön is, valamint remelem a humor fogalmaval is tisztaban van. Az ekezeteket azert hagyom el, mert a nemet nyelvterületen nem hasznalatosak. Meg nem inteztem el magamnak egy magyar irasrendü masinat. Hamarosan arra is sort fogok keriteni, addig is szives elnezeset kerem!
matyas
Ui De akkor is hol van az 56-os emlektabla, amit a varosnak csinaltam.

poresz56 képe

fél igazság

Teljesen igaza van kedves Frici!
Az érdemi részre azért nem ártana reagálni, hiszen ha a portál híreit figyeli, akkor nem kerülhette el figyelmét a Mátyás által oly nagy sértésnek /teljes joggal/számító emléktábla eltávolítása. Azért a helyesírási hiba és az emléktábla között, azért lehet felfedezni némi-nemű különbséget.
Talán az érdemi részre is tud reagálni?
Üdvözlettel: György

matyas képe

Örömmel ...

.. lattam a sikeres felujjitast, es gratulalok az igenyes munkahoz.
De!!!!!!
Hova lett az 1956-os emlektabla, amit 1989 oktober 23.-an avattunk fel?????
A fekete tabla amit en csinaltam es a feher amit a Veer Miklos tanacselnök adomanyozott?????????
Kerem a t. hatosagokat a tabla holleteröl tajekoztassanak, valamint arrol, hogy mi a tovabbi elkepzelesük vele, mert ha nem kerül visszaallitasra, VISSZAKEREM !!!!!!!
Sajnalnam a benne levö munkamat es a törtenelmi pillanatot, ha eltünne.
Hiaba van a masik 56-os csoda emlekmü, EZ a tabla volt az elsö ami meg a rendszervaltas elött lett ujra allitva.
matyas

Tartalom átvétel Tartalom átvétel