Bringával a Balaton körül
Folyamatosan növekszik a kerékpáros turizmus a balatoni bringakörúton, sajnos problémák is felvetülnek a körúttal kapcsolatban. Nemrégiben olyan felvetések is napvilágot láttak, hogy újra kéne gondolni, merre vigyen a balatoni bringakörút. A Balaton körül több mint 200 km hosszan terül el a bringakörút, melyet a 90-es évek elején kezdtek el építeni.
Tar László a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint elsősorban nem az aszfaltnak és az út minőségének a fejlesztése lenne a legfontosabb, hanem az információs ellátottsága. A kitáblázáson kéne sokat javítani, az aszfaltra fel kéne festeni azokat a jeleket, amelyek a kerékpározást biztonságosabbá teszik, másrészt tájékoztatások is felkerülhetnének az aszfaltra, hogy jobban tájékozódhasson a két keréken közlekedő. Több kerékpáros pihenő kellene, legalább településenként egy darab. Általában a kerékpáros 20-30 km-t tesz meg egy huzamban, de ha csak ilyen távonként lennének állomások, tömegnyomor alakulna ki.
A bringakörutat rendszeresen használók szerint az úttest nem mindenhol megfelelő. Ha valaki körbe szeretné tekerni a Balatont, csak néhány olyan szakaszt talál, ahol más utakra terelik a bringakörutat, ezek általában alkalmasak a közlekedésre. Az úttest hibáiból bőven akad, ezek általában az aszfaltot feltörő fagyökerekből adódnak, amit ha nem vesz időben észre a kerékpáros, akkor balesetet is szenvedhet. Ha nem is az útburkolat javításával, de például megfelelő figyelmeztető táblákkal elkerülhetőek lennének a balesetek, műszaki hibák, de veszélyes helyzetek más okokból is kialakulhatnak, hiszen sokan mások is használják a kerékpárutat, és nem fordítanak kellő figyelmet másokra és nem tartják be a közlekedési szabályokat, ilyenek a kutyasétáltatók, babakocsisok, motorosok.
Fontos része a kerékpárutak fejlesztésében a pihenő és állomáshelyek létesítése is. Keszthelyen, a Helikon strand mellett fog még a nyáron nyílni egy ilyen állomás, amely több szolgáltatást kíván nyújtani. Keszthely Város Önkormányzata, a VÜZ Kft. és a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda szervezésében indult el a pihenőhely megvalósítása, amely nem kimondottan a büféztetést kínálja, hanem szerviz és csomagmegőrzési lehetőséget, turisztikai kiadványokat, természetesen mindent reális és elfogadható árakon.
Más országokban elég magas szintű a kerékpáros turizmusnak ez az oldala. Az állomás üzemeltetője természetesen a későbbiekben szeretné bővíteni szolgáltatásait, különböző túrákkal, programokkal.
címlap