Civil Szervezetek és Polgárok Háza Hévízen
A Hévízi Gyógytó Természet- és Környezetvédelméért Alapítvány kialakította a Civil Szervezetek és Polgárok Házát, mely pénteken nyitja meg kapuit. Papp Gábor, az alapítvány elnöke elmondta: úgy véli, a hévízi civil szervezetek, alapítványok, polgári egyesületek összefogásának jó példája lehet majd a kezdeményezés. Szervezetük a vállalt tevékenységen túl szívesen működik együtt olyan, a fürdőváros életében, fejlesztésében dolgozó szervezetekkel, akik kölcsönösen támogatják és elfogadják egymás munkáját és céljait.
A későbbiek során számos programot kívánnak szervezni saját, illetve a velük együttműködő, vagy a jövőben együttműködni kívánó szervezetekkel karöltve tudományos, turisztikai, kultúrtörténeti, közgazdasági, társadalompolitikai, környezet- és természetvédelmi témákban. Az ezen témákhoz kapcsolódó pályázatok megismer(te)ését, végigvitelét is célul tűzték. A Civil Szervezetek és Polgárok Házában amatőr művészek kiállításait is tervezik. A József Attila utcai épület minden érdeklődő előtt nyitva áll, elképzeléseik szerint a hét több napján, a délutáni órákban.
A civil tér pénteken debütál: 18 órától a helyi Széchenyi Polgári Egyesület szervezésében tartott rendezvénynek adnak helyet, melynek vendége Németh Miklós Attila, az egyik tv-csatorna főszerkesztője és Csath Magdolna közgazdász lesz.
címlap
NAHÁT!Hiteles,egyenes,amit
NAHÁT!Hiteles,egyenes,amit még tegnap állitot talán még ma valami dereng,az átlátható üveg zseb törvény makulátlan számonkérője és betartoja!Még 1-2alapitvány létre hozása és teljes közéleti vezetővé válik!! GRT!
Civil Szervezetek és Polgárok Háza Hévízen
Hozzunk egy kis szint a Hévíziek életébe, sajnos ez a közösségi ház, amely különböző civil "közhasznú" szervezetek adományából létesült feltételezem, a fenntartás is hasonlóan fog működni.
Papp Gábor most nem tudom milyen minőségében fog beszédet mondani. Képviselőként, FIDESZ "párttitkáraként", vagy civilként.
Valahogy nem tiszta ez előttem? De majd talán a mindent tudó Jánosunk megvilágosítja az oly "sötét" elmémet.
www.porkolabgyorgy.hu
Nepfront!!!
A kadarrendsszerben az MSZMP KB iranyitotta, penzelte a Nepfrontot.
Szavazaskor a Nepfront jelölte a kepviselöt. Erdekes modon mindig nyert. Nem 100%-kal, hanem csak 90 %-os reszvetel melett 98,6 %-kal.
Nem is tudom, miert jtott eszembe.
Ui: Civil kezdemenyezes????
A Népfront jelöltje most is nyerne
A népet ugyanis nem cserélték le, most is szükség lenne olyan képviselőkre akik értünk és az országért dolgoznak. Nem civil kezdeményezésre van szükség, hanem NÉPFRONTRA , a nép , a nemzet erejére. A civil kezdeményezés nem jó mert akkor hülyének néznek bennünket és úgy is félre söprik a kezdeményezést. A civil kezdeményezésnél sokkal több kell, a nép harcára azaz NÉPFRONTRA van szükség, a szélhámos pártvezéreket, a nagy hazudozókat félre kell állítani.
Civil Szervezetek és Polgárok Háza Hévízen
Igen nagy szükség van igazi civil szervezetek székházára, csak az a kérdés valóban a civilek fogják azt használni?
Remélem nem "pártgyűlések" szűk elit érdekeit szolgálók székházává válik.
www.porkolabgyorgy.hu