Dr. Kvarda Attila a kórház helyzetéről

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat
Dr. Kvarda Attila a kórház helyzetéről

Dr. Kvarda Attila, a keszthelyi kórház május elején kinevezett új főigazgatója elmondta, a két évvel ezelőtti ágyszámleépítést követően intézményükben 108 aktív és 142 krónikus ágy maradt. A kórház 1,6 milliárd forintból gazdálkodik, ennek 60– 70 %-a bér és bérjellegű kiadás. A szállítói tartozásuk 80 millió felett van, az elmúlt időszakban annyit sikerült elérni, hogy az adósságállomány nem nőtt, sőt, bizonyos elemei csökkentek. A második félévben ez már nem garantálható.

Az aktív ellátás (a 4 sürgősségi és a 4 intenzív ágy kivételével) mátrix rendszerben zajlik. Ez, a kis kórházakra jellemző szerkezet azt jelenti, hogy nem fix ágyszámú, szakmák szerint tagozódó osztályok fogadják a betegeket, hanem a funkcióhoz rugalmasan alkalmazkodó mátrix osztályok. Keszthelyen sebészeti és belgyógyászati típusú mátrix működik. Előbbi látja el a sebészet, a traumatológia és a szülészet nőgyógyászat betegeit, míg utóbbi a belgyógyászat, valamint a gyermek- és csecsemő részleg pácienseit.

A dolgozói létszám mintegy 300 fő, ebből 71 orvos, 199 szakdolgozó.

- Milyen mértékű a szakemberhiány?

- Felnőtt szakápolókból mindenképpen szükségünk volna mintegy 15-20 új munkatársra, különösen a sürgősségin kelne el az erősítés, hogy ne legyen ilyen nagy a túlterheltség és a túlórák száma. Az orvoshiány is érint bennünket, bár az utóbbi fél évben történt előrelépés, két fővel nőtt a belgyógyászaink száma, s egyikük kardiológus szakorvosi képesítéssel is rendelkezik. Szintén két fővel bővült a sebészeti, traumatológiai részleg orvosi kara. A létszám evvel együtt sem optimális, sebészből és belgyógyászból is szükségünk volna továbbiakra. Három főállású gyermekorvosunk van, ez elegendőnek tűnik.

Nem úgy a rehabilitációs szakorvosok száma, amiből mindössze egy áll rendelkezésre, holott a 142 krónikus ágyból 62 a rehabilitációt szolgálja. (50 ágy a krónikus belgyógyászaté, 30-on pedig korszerű ápolási osztály működik, részleges térítési díj fejében.) A járóbeteg-ellátásban ugyancsak kellenének még orvosok.

Az elmúlt évekre visszatekintve a forgalom folyamatosan emelkedik, mind a járó-, mind a fekvőbetegek körében, igény tehát van az itt zajló munkára. A keszthelyi kórház fogadja a városkörnyék, valamint Zalaszentgrót és Hévíz felvőbetegeit egyaránt, jelentős az idegenforgalomból adódó igény, s a területen kívülről érkező betegek száma ugyancsak megnövekedett. Különösen a szülészetet választják sokan.

- Ezt elsősorban az ellátás jó színvonalának tudjuk be, hiszen a körülményeken lenne mit javítani. Hamarosan neki is látunk az újszülött részleg átalakításának, emeljük a komfortfokozatot, tökéletesítjük az anya és gyermek tartós együttlétét biztosító rooming-in rendszert. Szeretnénk ugyanis megőrizni, s ha lehet, erősíteni a kismamák bizalmát. Gyűjtést is indítottunk e célra, a befolyt támogatás már meghaladja a 3 millió forintot. Bízom benne, hogy szeptember végén, október elején elindulhatnak a munkálatok, s karácsonyi ajándékként már egy megújult szülészet, nőgyógyászat várja a hölgyeket.

Az egynapos nőgyógyászati beavatkozások száma ugyancsak emelkedő tendenciát mutat, ezen ellátási formához szintén megfelelőbb körülményeket kívánnak kialakítani.

- Ott fejlesztünk, ahol növekszik a betegforgalom, ahol a szükségleteknek megfelelően kereslet, igény jelentkezik... - jellemzi erőfeszítéseik irányát dr. Kvarda Attila. - Ugyanakkor az új, számunkra csökkenő finanszírozás miatt sajnos azon is gondolkodnunk kell, mely területeken kényszerülünk a teljesítmény visszafogására. Bizonyos beavatkozásokat ugyanis, a jelenlegi bevételek mellett lehetetlen költséghatékonyan elvégezni. Ha pedig nem kapjuk meg a kiadásaink fedezetét, csak a veszteséget duzzasztjuk. Egy kis kórház gazdálkodása eleve sérülékenyebb mint a nagyoké, kisebb a mozgásterünk.

- Illusztrálná ezt példával?

- Eleve más a kompetenciaszintünk, mint egy súlyponti kórháznak, s ebből fakadóan más a műszerezettségünk. A nagyértékű beavatkozásokat, amelyeknek jó a finanszírozása, nekünk nincs módunk elvégezni. A finanszírozás hibái máshogy csapódnak le nálunk, mint a nagyobb intézményekben, így az alkalmazkodás útjai is mások. A működésre vonatkozó jogszabályok azonban olyan gyorsan változnak, hogy jóformán nincs idő kitapogatni a kivezető utat, napi improvizálásra kényszerülünk.

Az önkormányzat lehetőségek szerinti támogatására számíthatnak, ám a pályázatokon kevés az esélyük. A főigazgató úgy érzékeli, a pályázati feltételeket egy ideje úgy alakítják, hogy a kis kórházaknak gyakorlatilag nem teremhet babér.

- Az elvetélt egészségügyi reform számos kis kórház bezárásával számolt, ám időközben elfogyott a terv mögül a politikai akarat. Most nem annak vagyunk-e tanúi, hogy a fájdalmas csonkolás helyett az ugyancsak fájdalmas elsorvasztás zajlik?

- Ez is felmerülhet. De ha ez a cél, akkor is jobb volna megmondani: van egy vagy két évetek a működésre. Másrészt, ha eltűnnének a kicsik, a náluk kezelt betegek máshol bukkannának fel. Képes volna őket befogadni a megmaradó rendszer? Az persze nem állítható, hogy a honi egészségügyi ellátás az országban arányosan, a szükségletekhez igazodva, költséghatékonyan volna elosztva. Hogy ez megváltozzék, markáns öntisztulásra lenne szükség, e nélkül a lobbiérdekek rendre felülírják a valóságot.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel