Eladja a tógazdaságokat és a feldolgozót a Balatoni Halászati Zrt.

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat

Leválasztanák a halastavakat és a halfeldolgozót a hozzájuk tartozó ingatlanvagyonnal együtt a Balatoni Halászati (BH) Zrt.-ről.

A megmaradt, többségi állami tulajdonban lévő cég zömében közhasznú tevékenységeket végezne - "mindössze" a Balaton ökológiai egyensúlyának fenntartásáért, a horgászathoz kapcsolódó feladatok ellátásáért lenne felelős. A gazdasági és kereskedelmi tevékenységről szinte teljes egészében a közcélú feladatok ellátására helyeznék a súlyt - értesült a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél (MNV) körvonalazódó tervekről a Népszabadság. Az már a korábbi elképzelésekben is szerepelt, hogy a zalai, a somogyi és a Marcal környéki tógazdaságokat három társaságba szerveznék ki, valamint egy közös cégbe a halfeldolgozást és a -kereskedelmi tevékenységet, majd ezek bizonyos tulajdonrészét eladnák.

Ezzel szemben a mostani megoldás szerint a tógazdaságokat és a halfeldolgozóüzemet értékesítenék. Kormányzati körökből származó információink szerint azért választanák ezt a megoldást, mert így többen érdeklődhetnek. Hogy valóban ez a terv lesz-e az befutó, még bizonytalan, ám úgy tudjuk, ma ez az elképzelés kerül az MNV-t irányító Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) elé, s jelentős a terv támogatottsága, így nagy valószínűség szerint meg is szavazzák.

Az MNV-nél előzetes becslések alapján azzal számolnak, hogy az értékesítésből származó árbevétel 2-2,5 milliárd forint lesz, amiből ki lehetne egyenlíteni a BH eddig felhalmozott veszteségeit, s a közhasznú társaság működése is több évre biztosított lenne. A tervekben azonban akad egy bizonytalan pont, mégpedig az, ki üzemeltetné a megtisztított BH-t, azaz kinek kellene a feladataihoz - például az éves lehalászások elvégzéséhez - szükséges pénzügyi hátteret biztosítania. Forrásunk szerint erről tárcaközi egyeztetéseken döntenének, de az is elképzelhető, hogy ezt a feladatot a jelenlegi kisebbségi tulajdonos Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) kapná meg.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Köszönjük Suchmann

"a hozzátartozó ingatlanvagyonnal együtt"

Tartalom átvétel Tartalom átvétel