Elhagyták az ukránok és az oroszok Hévízt

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat

A külföldiek 3,7 százalékkal több, 3,761 millió vendégéjszakát töltöttek Magyarországon. Az összadat országos szinten 5,6 százalékkal nőtt, ezen belül Budapesten 6,6-del. A Balatonon azonban 5,3 százalékos visszaesés volt megfigyelhető. Ez amiatt következett be, hogy az orosz és ukrán turisták elhagyták Hévízt: a forgalom 15 százalékkal csökkent a városban.

A hazai szállodák átlagos kihasználtsága január és május között 47,3 százalékos volt, a bázisnál két százalékponttal magasabb. A bruttó átlag szobaár 16 515 forint volt, 5,7 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

A turizmus még mindig erősen Budapest központú: az összes vendégéjszaka 44,4 százaléka, a belföldi vendégéjszakák 10,9 százaléka, a külföldi vendégéjszakák 69,5 százaléka budapesti, a szobaárbevétel esetében pedig a főváros vitte el a teljes bevétel 55,7 százalékát. Az egy évvel korábbihoz képest 25 százalékkal nőtt a brit turisták száma a vendégéjszakák alapján, a németeké hat százalékkal csökkent.

Minden relatyv.

A Hévízi Tó jegyára szerintem már 10 éve legalább 2600 .-Ft körül van.Ez nekünk, magyaroknak mindig is drága volt, egy németnek (orosznak stb. ) nem több, mint 8-9 EURO.
De a Tó vize tényleg hűl. Gyerekkoromban sokkal melegebb volt -30 -40 éve -, mint most, ez már inkább gond.
De Hévíz még mindig jobb, mint Kehidakustány, vagy Zalakaros. Ott csak betonozott szarok vannak, itt még természetes TÓ is. Hévíznek még mindig van egy kisvárosi bája, Kehida egy nagy pusztaság, agrár-lakosokkal.
A németek nem az oroszok miatt mentek el, ez hülyeség, a németek kiöregedtek, a fiatalabb német generációt már nem érdekli Magyarország. Németek mennek el a Balaton mellől is, de majd visszajönnek. Visszajönnek, mert még mindig nagyobb biztonságban lesznek a Balaton partján, mint a török, vagy a tunéziai tengerparton. A görög- "Idomeni -nyomor " sem fogja őket oda-csábítani. Merkel jól elbaszkurálta Európa renoméját, a löttyedt német-belga-kispolgár meg csak tátja a száját. Nem kedvelem Orbánt, de most szerencsénk volt, hogy nem Gyurcsány, vagy valamelyik zöld-liberális idealista vezette az országot, mert akkor most Hévízen is lakna (élhetne) már vagy 500 muszlim és feka. (Persze a szaporulatukat ismerve előbb -utóbb nem ússzuk meg, de inkább várjanak még néhány évszázadot.)
---
És ha valakinek nem tetszik Hévíz, akkor elköltözhet Ózdra, vagy Püspökladányba, és boldoguljon ott.
-----
Inkább orosz csajok hangoskodjanak Hévíz utcáin, mint Allahu Akbarozó kecskebaszó muszlimok.
Ha már választani lehet.

Illene elgondolkodni és önkontrollt gyakorolni!

Illene elgondolkodni és önkontrollt gyakorolni! És ezt Hévízen sokaknak ajánlom! 1969-től dolgoztam a városban és 1973-től éltem ott 42 éven át. Munkahelyem lehetővé tette, hogy ráláttam a hévízi vállalkozásokra, a szobakiadással foglalkozók tevékenységére, a városban élők életkörülményeire. Ami a lényeg, és az akkori vállalkozók neveinek emlegetését mellőzve: a Széchenyi úti nagyparkolóban a hévízi is tudott sült csirkecombot és halat vásárolni, mert olyan áron kinálták, ami megfizethető volt. Múlt évben elmentem, hogy unokáimnak veszek egy sült hekket és ledöbbentem! 2.018,-- Ft! Egy szál sült véres hurka: 1.020,-- Ft, ami 6 km-rel odébb Keszthelyen a Rózsa ÁBC-ben működő sütődében: 3 szál sült véer hurka: 1.420,-- Ft! A Tó-fürdőn a vendégek körében felmérés végeztek, több kérdésre sok ezren adtak választ, melynek a fontosabb eredményét kiemelem: Hévíz szép, nagyon szép. A fürdőre drága a belépő! Hangosak az oroszok, neveljék meg őket! Hévízen minden nagyon drága, főleg az étkezés, az élelmiszerek! És arra a kérdésre, hogy visszajön-e Hévízre?: "Nem tudom", "Meggondolom", "Soha többet!" Ez utóbbit 50 % nyilatkozta! Lehet visszaemlegetni a volt városvezetőket, akár Papp László tanácselnököt, Dr. Kiss Lajost, Vértes Árpádot, vagy jelenleg Papp Gábort. Lehet vitatkozni, de a Hévízen élőknél van a nagy igazság, csak őket senki nem kérdezi meg, pedig közel 5.000 emberről van szó! A városban tartózkodó vendégeket nem csak a pecsenyesütők és éttermek szolgálják ki, hanem a fodrászok és sokan mások! Elmondja a fodrász is, hogy 40 évig a németekből jól megéltem! És most hol is tartanak?! Az élelmiszer üzletekben, kivétel nélkül mindegyikben szinte aranyárért kinálnak mindent! Ezt megengedni nem szabadna, mert a vendégeket sem kell hülyének nézni, van összehasonlítási alapjuk a saját országuk árait is nézik! Napjainkban egyre keményebben! A város lakossága meg, aki gépkocsival rendelkezik rákényszerül, hogy Keszthelyre járjon a PENNY-be bevásárolni, akinek nincs kocsija az meg autóbusszal jár be az EURO boltokba, mert ez számára megfizethető! Erre a lépésre kényszerültek Hévíz környékén élők, így a nemesbükiek, alsópáhoki és felsőpáhoki lakosok! Összességében kell nézni a jelenlegi hévízi állapotokat és akkor fog kirajzolódni a valós helyzet! Senkinek nem a pillanatnyi meggazdagodásra, hanem a hosszútávú, tervezhető biztos megélhetésre kellene gondolni! Legyen bárki a város vezetője vagy képviselő-testületének tagja, összetörhetik magukat, hozhatnak vendéget bárhonnét, ha vannak jó néhányan olyanok, akik meg elüldözik a vendégeket!

Hédike ne tessék már csacsiságokat irogatni

öreg már ehhez:)

42 ÉVET LAKTÁL ITT ÉS ENNYIRE HÜLYE VAGY?

Hévízen soha nem lakott 5000 ember kb 3800 max a többit papíron vértes emelte fel , mert ötezernél ugrik a polgármester fizetése.Bérelj egy üzletet, vagy vegyél nagypofájú aztán mutasd meg, hogy te olcsóbban adod mint a mostani vállalkozók. Kapjál abból nyúgdíjat amit a kínai befizet ! Minden magyar termék közel egyharmada ÁFA ha nem tudnád te birka. Állami alkalmazott voltál a rendszer vérszívója egy kullancs. próbáld magad megméretni a versenyszférába és akkor pofázz. Ja ! hogy ahhoz hülye vagy? akkor kussolj vagy mutasd meg hogy kéne csinálni. Nem jönnek vissza Hévízre ??? Budapest után még mindig ez a leglátogatottabb város még ha esett is az idegenforgalom, Drezdai Lipcsei és Bittrefeldi tokosok meg ne jöjjenek, az orosz lehet hogy hangos, lehet hogy van köztük bunkó - mint ahogy a németek közt is - de legalább költ

re

Áfa fizetési kötelezettség mindenhol van, nem csak Hévízen! És a magyar ember, aki még elmerészkedik jönni Hévízre, hol áll a várakozók sorába?! Három nappal ezelőtt mondták el: "Az interneten láttuk, hogy egy Hotel 50 %-os kedvezménnyel hirdet szállást, eljöttünk 180 km-ről Hévízre. A Hotelban bőséges svédasztalos reggeli, ahol jóllaktunk. Elmentünk, hogy fürdünk a tóban és megdöbbentünk, mert 2.800,--Ft személyenként a 3 órás fürdőzési lehetőség. Kiszámoltuk gyorsan, hogy mi négyen vagyunk, nem tudunk fizetni 11.200,--Ft belépőt és akkor még nem ettünk, nem ittunk semmit. A kerítésen kívúl sétáltunk. A Hotelban fürödtünk a medencében, majd 3 nap után hazajöttünk." Mi van a hévízi lakótelepeken élőkkel, így: Sugár-, Dr. Korányi-, Dr. Semmelweis-, Szabó Lőrinc-, Vajda Ákos-, Dr. Babócsay-, Móricz Zs. úti tömbökben élőkkel?! Nekik kizárólag a munkabérük vagy a nyugdíjukból kell élniük! A mindennapi megélhetésükhöz hol vásárolnak? Idézem: "Vettem egy kétkerekü bevásárló szekeret, megnézem a SPAR szórólapján az akciókat és gyalogolok. Nem tudom megfizetni az Élelmiszer ÁBC-ben a krumpli kilóját 220,-- Ft-ért, nem tudom megfizetni 400,--Ft-ért az almát kilónként! Legtöbbször fogom magamat és buszozok Keszthelyre vásárolni." Valóban, jó irány az, hogy Hévíz belvárosi utcájában 800 méteren belül 7 családi ház eladó?! Mit mond erre az Ingatlan Iroda vezetője: "Ezeket a házakat a magyar ember nem tudja megvásárolni, mert legfeljebb van 10 millió forintja, a többit meg ha meri, hitelt kellene felvennie. Ezeket a házakat csak a külföldiek tudják megvásárolni!" Érdemes lenni megnézni, hogy pl.: Zalakaros városvezetése hány milliót költ marketingre, és mennyi vendégük van! Lehet szórni és ordítani mocskolódó, kioktató szavakat, de határozott meggyőződésem, hogy nagy gond van Hévízen! Remélem a város vezetése megtalálja a megoldást, hogy Hévízen mindenki, elsősorban a lakosság jól érezze magát!!!

a lakótelepi panelprolik

6-2.-ig vannak a munkahelyükön amiből jó ha 3 óra intenzív munka van az is heti 5 nap. Nyilván annyi pénze is van. Van ideje és energiája szidni a mindenkori hangsúlyozom a MINDENKORI rendszert Nekik semmi sem jó nekik minden mindenkor drága. Az fel sem merül, hogy béreljen fél hektár földet és megtermelje ami a családnak kell. Egyen spanyol uborkát meg olasz almát a Tescoból. Megérdemli. A szobakiadók és a többi "rohadt maszek" hét napból hetet dolgozik és nem nyolc órát. Kinek .kinek tehetsége szerint. A munka nincs levédve, szabad utánozni, tanulni sem tilos és professzor emeritusként jobban keres mint szobaasszonyként egy szállodában.

a lakózelepi panelprolik

6-2.-ig vannak a munkahelyükön amiből jó ha 3 óra intenzív munka van az is heti 5 napot. Nyilván annyi pénze is van. Van ideje és energiája szidni a mindenkori hangsúlyozom a MINDENKORI rendszert Nekik semmi sem jó nekik minden mindenkor drága. Az fel sem merül, hogy béreljen fél hektár földet és megtermelje ami a családnak kell. Egyen spanyol uborkát meg olasz almát a Tescoból. Megérdemli. A szobakiadók és a többi "rohadt maszek" hét napból hetet dolgozik és nem nyolc órát. Kinek .kinek tehetsége szerint. A munka nincs levédve, szabad utánozni, tanulni sem tilos és professzor emeritusként jobban keres mint szobaasszonyként egy szállodában.

Te nagyon szeretnéd itt hergelni az embereket

Egyszer az a gondod hogy drága minden a vendégek miatt/ami nyilván úgy lehetséges hogy van fizetőképes vendég/
a végén meg azzal zárod hogy érdemes lenne megnézni mennyiböl mennyi vendég van Zalakaroson.A másik hogy 3 nappal ezelött Hévízen senki nem mondott olyant Neked hogy 50 % kedvezménnyel kapott szállást,mert ugye ez kiemelt időszak és az összes szálloda telt házzal megy.Nem baj ha hazudsz,de próbálj meg következetes lenni,mert ez így szánalmas.

re

Hévíz, FŐNIX Hotel, 50 % kedvezmény! A magyar ismerőseim ott szálltak meg! Nem érdekem "hazudni", nem érdekem "hergelni az embereket". Majd az elkövetkezendő években fog kikristályosodni a tiszta kép!

ja hogy a Főnix?

az más.Ott annak is örülnek ha bemegy valaki ingyen.Remélem hogy ki fog kristályosodni a tiszta kép,és ha szeded rendesen a gyógyszereidet minden rendben lesz.Gyógyulást.

ez van

Ez van. Majd ha annyiért nem tudja eladni, fogja adni olcsóbban is, ez a piacgazdaság. Ez ellen törvényesen tenni nem lehet, a kereslet meghatározza az árakat. Egyél hurkát, meg fagyit Keszthelyen, oszt jóvan...

Nem kell Hévízen vásárolni! Ennyi.

Majd csak elgondolkodnak azon, hogy kik a biztos vásárlók. Azok, akik néha pár napot itt töltenek és ezer ok miatt elmaradnak, ha pl.: nem jön a repülő, drága a forint, rossz az idő... vagy azok, akik egész évben itt laknak és hűséges vásárlók lennének, ha normális árakban gondolkoznának a helyi kereskedők. A piacosok is kinyithatnák a szemüket végre! Vajon megélnek a piacot csak egy látványosságnak tekintő nézelődő turistákból? Vagy esetleg át kellene gondolni az üzletpolitikát és a helyiekre figyelni? Lehet, hogy be kellene vezetni a helyieknek egy állandó kedvezményt nyújtó kártyát?

Illene elgondolkodni...

Virágzott Hévíz, amikor az üzlet egy személy tulajdonában volt és Ő keményen nap mint nap dolgozott! A Széchenyi úti nagyparkolóban Balázs Pista, Tuboly Sanyi sütötte a finom csirkecombokat, Sürü Béla bácsi készítette és árulta a finom fagyit és a dobozos jégkrémet, a Rizling placcon Sohár Laci bácsinál vásároltuk a hurkát, a nagydarab sült sertéshusokat, Sándor Tibi bácsinál a sült balatoni keszeget, stb. és mindenki megtudta fizetni ezeket az árakat, nem csak a vendégek, hanem a hévíziek és a környékben élők is! Mi van napjainkban?! A legtöbb üzletet néhány milliomos felvásárolta, bérbe adja kemény pénzekért, a vállalkozó kibérli és a legtöbbje nem dolgozik, hanem alkalmazottakat foglalkoztat! Ez a hatalmas gond Hévíz városában! Majdnem az összes szálloda külföldi milliárdosok tulajdona! Szerencsétlen Hévíz! Az Isten adta gyógytóból sokan megtollasodtak és kegyetlenül kézben tartanak mindent! A szerencsétlen vendég meg ámul és bámul, szörnyűlködik! A hévízi és környékbeli emberek számára meg megfizethetetlenek ezek az árak! Kérdésem: mi indokolja azt, hogy Hévízen egyetlen szelet krémes 450,-- Ft-ba kerül, amikor 6 km-rel odébb ugyan ezért 180-220 Ft-ot kell fizetni! Mi indokolja azt, hogy pl.: az Egregyi szőlőhegyhez tartozó étteremben 2 fő részére a vacsora + 2 kávé + 2 ásványvíz 10.400,-- Ft!? És mit is tartalmaz?: salátalevél, néhány szelet paradicsom és paprika diszítésnek, és kevéske, ügyesen elrendezett hússzelet a tányéron! Régen nagyon jól működött a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség! Kiváncsi lennék arra, hogy a 4 - 7 vagy több üzlettel rendelkező magánszemélyek mennyi bevételt vallanak be a NAV-hoz az üzleteik bérbeadásából származó jövedelmük után! Kiváncsi lennék arra is, hogy hogyan tud egy ruhákat áruló üzlettulajdonos havi 100.000,-- Ft-ot adni a kezébe a 8 általánost végzett eladónak, amikor a tulajdonos nem dolgozik és néha eladat egy-egy ruhadarabot! Gyomorforgató, amikor a Sétáló utcában az egyik üzletben 8.200,--Ft-ért kínálnak egy rózsás nadrágot, ugyan ez a kínai üzletben 2.600,--Ft! Miért kinál a vállalkozó 1 db női fehérnemüt 1.460,-- Ft-ért, amikor ugyan ez a kínainál 450,--Ft! Úgy gondolom ezzel a kegyetlen helyzettel szemben keményen felkellene lépnie mindazoknak akik valamit is tudnának tenni a helyzet megállításában, mert a viharfelhők tornyosulnak a város felett!

Hédikeeeeeeeeee :))))))))

nyugi már

majd

majd amikor szavazol legközelebb -ha voltál egyáltalán szavazni- akkor gondolkozzál.

amúgy szarság van az egész országban, SŐT AJRÓPÁBAN ia. még ha nem is mesélik ezt el neked az általad nézett köztévék.

HA MEG a KÖZTÉVÉ nézése nélkül sem látod, mi folyik az országban -imho a kis agyon hypolt Hévizen is-

bazdd magad agyon! (vagy agyhelyen, te aqgyatlan)

SZÓ szerint. BAZD meg magad!!!

Hévizi kis buzi!!

Te miért hergeled itt az embereket?

A politikának mi köze van a leírtakhoz?Csak nem saját magadnak válaszolgatsz itt?A jó édesanyád a buzi egyébként nem a hévíziek.
Ha nem tetszik hogy itt az átlag felett élnek az emberek a rengeteg munkájuk miatt/mert itt van munka/ akkor gyere és állj be a sorba.

magadra

vetted kis buzeráns..

majd ha a valamikori 38 fokos víz-ami már épphogy 26- már 20 fok sem lesz, lesz majd vége a nagy pofátoknak.

mert az összes kis fostalicska településnek megengedték -Tihamérka és tsai- hogy kutat fúrjon- tönkrebaszta azt a melegvízvonalat, amire települtetek.

Azután majd azok is alma lesz. Csak idő kérdése beképzelt szarházi héviziek.

Illene elgondolkodni...

Virágzott Hévíz, amikor az üzlet egy személy tulajdonában volt és Ő keményen nap mint nap dolgozott! A Széchenyi úti nagyparkolóban Balázs Pista, Tuboly Sanyi sütötte a finom csirkecombokat, Sürü Béla bácsi készítette és árulta a finom fagyit és a dobozos jégkrémet, a Rizling placcon Sohár Laci bácsinál vásároltuk a hurkát, a nagydarab sült sertéshusokat, Sándor Tibi bácsinál a sült balatoni keszeget, stb. és mindenki megtudta fizetni ezeket az árakat, nem csak a vendégek, hanem a hévíziek és a környékben élők is! Mi van napjainkban?! A legtöbb üzletet néhány milliomos felvásárolta, bérbe adja kemény pénzekért, a vállalkozó kibérli és a legtöbbje nem dolgozik, hanem alkalmazottakat foglalkoztat! Ez a hatalmas gond Hévíz városában! Majdnem az összes szálloda külföldi milliárdosok tulajdona! Szerencsétlen Hévíz! Az Isten adta gyógytóból sokan megtollasodtak és kegyetlenül kézben tartanak mindent! A szerencsétlen vendég meg ámul és bámul, szörnyűlködik! A hévízi és környékbeli emberek számára meg megfizethetetlenek ezek az árak! Kérdésem: mi indokolja azt, hogy Hévízen egyetlen szelet krémes 450,-- Ft-ba kerül, amikor 6 km-rel odébb ugyan ezért 180-220 Ft-ot kell fizetni! Mi indokolja azt, hogy pl.: az Egregyi szőlőhegyhez tartozó étteremben 2 fő részére a vacsora + 2 kávé + 2 ásványvíz 10.400,-- Ft!? És mit is tartalmaz?: salátalevél, néhány szelet paradicsom és paprika diszítésnek, és kevéske, ügyesen elrendezett hússzelet a tányéron! Régen nagyon jól működött a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség! Kiváncsi lennék arra, hogy a 4 - 7 vagy több üzlettel rendelkező magánszemélyek mennyi bevételt vallanak be a NAV-hoz az üzleteik bérbeadásából származó jövedelmük után! Kiváncsi lennék arra is, hogy hogyan tud egy ruhákat áruló üzlettulajdonos havi 100.000,-- Ft-ot adni a kezébe a 8 általánost végzett eladónak, amikor a tulajdonos nem dolgozik és néha eladat egy-egy ruhadarabot! Gyomorforgató, amikor a Sétáló utcában az egyik üzletben 8.200,--Ft-ért kínálnak egy rózsás nadrágot, ugyan ez a kínai üzletben 2.600,--Ft! Miért kinál a vállalkozó 1 db női fehérnemüt 1.460,-- Ft-ért, amikor ugyan ez a kínainál 450,--Ft! Úgy gondolom ezzel a kegyetlen helyzettel szemben keményen felkellene lépnie mindazoknak akik valamit is tudnának tenni a helyzet megállításában, mert a viharfelhők tornyosulnak a város felett!

Amikor egy szelet sütemény 450,-- Ft-nál kezdődik...

Amikor egy szelet sütemény Hévízen 450,-- Ft-nál kezdődik, ugyan ezt 6 km-rel odébb meglehet vásárolni 160 - 180 Ft-ért. Amikor a fodrász egy dauerért 10.000,--Ft-ot kér Hévízen, a másik ugyan ezért a munkáért 4.500,--Ft-ot! Amikor az Egregyi szőlőhegyben az étteremben 2 fő vacsoráért, kávéért és üdítőért 10.000,--Ft-ot fizet! Amikor a gyümölcs kilójáért a Postahivatallal szembeni Élelmiszer boltban van, hogy 1.000,--Ft-nál is többet kérnek! Amikor a kozmetikus 4.600,--Ft-ot kér egy kezelésért! Amikor a kristálycukor kilója Hévízen 320,--Ft, ugyanezért Keszthelyen 220,--Ft-ot kell fizetni. Amikor Hévízen az 1,5 literes Tomy mosógél 1.400,-- Ft Keszthelyen meg 990,--Ft az EURO boltokban! 8 - 10 ezreket kérnek egy jelentéktelen ruhadarabért! Hévízen szinte minden a Széchenyi úti nagyparkoló, a Kölcsey utcai, a Sétáló utcai, valamint a Tavirózsa utcai vállalkozásokhoz és az Egregyi borozókhoz köthető. A vendégeknek fizetni kell a szállásért úgy a szállodákban mint a magán szálláshelyeken, fizetni kell az étkezésért, a fürdőzésért, a gyógykezelésért. Egy vendégre vetítve naponta mindez súlyos ezrekbe kerül, és akkor lehet számolni hogy mennyit fizetnek naponta azok, akik másodmagukkal vagy két gyermekkel érkeznek! Faragják a vendégeket bárhova is tegyék be a lábukat! Pedig Hévíznek az lenne az érdeke, ha mérsékelt árakkal mindenki megbecsülné mindazokat, akik a városba érkeznek! Hévíz csak az idegenforgalomból él, ezt nagyon sokan elfelejtik! A hévízi állandó lakos meg a kínai üzletekben vásárol, mert azt megtudja fizetni, vagy rákényszerül, hogy Keszthelyre vagy Zalaegerszegre menjen el! Hévízen - hiába kicsi város - azért vannak távolságok! Nem szabad elfelejteni, hogy emberek élnek az Egregyi úton is, a Móricz Zs., a Kisfaludy, Akác utca, Vörösmarty utca területén is. Ők is megépülték évekkel ezelőtt a nagy házakat remélve, hogy szobakiadásból tudnak egy kevés plussz pénzt hajtani a családi kasszába! Ezek a családok most szó szerint szenvednek, mert hatalmas a házak rezsije,karbantartása, biztosítása, vendég nincs, többségében már nyugdíjasok. Rájuk is illene gondolni mindenkinek, úgy a város vezetésének mint a vendégeket bármilyen módon kiszolgálóknak. Nagyfokú felelőtlenségnek tartom, hogy sokan az orosz vendégekben látják a jövőt Hévízen! Az igaz, hogy belőlük 1 - 2 szálloda évek óta jól megélt, de mi van és mi lesz a többi szállodával és a szobakiadókkal?! Hogyan tud fejlesztéseket végezni a város vezetése, ha nem lesz bevétel az idegenforgalmi adóból?!

Hédi néni okoskodik :)

tessék már beiratkozni egy nyugdijjas otthonba,majd ott lefoglalják:)

re

Jó reggelt az ébredéshez!

Ez nem csak Hévíz problémája. Ami Hévízen látszik az van az egész országban. MINDEN csúszik lefelé, hiába a csuti gonosz törpe Mo. jobban teljesít szlogenje, nem igaz, hazudnak 6 éve éjjel-nappal.

Hévíz az egyik leggazdagabb város (volt) Nagyképű szállásadókkal, éttermesekkel, nagy autókkal, most meg megy a sírás, mert nem 250%-on megy a business, hanem csak 150%-on. Más is sír ebben az országban....

Sajnálni azért nem kell a hévízi vállalkozókat!

Annyi a 10+ milliós autó, mint sehol máshol az országban. Lassan már útlevél kell a belépéshez.

re

Egyetértek! A hévíziek is "bevették a cumit"!, közülük azok, akik hittek a jószínben kikiáltott igéknek! Igen, hazánkban minden csúszik lefelé, nem igaz az, hogy Magyarország jobban teljesít! Hazánkban sok millió ember él mély szegénységben, gyermekek, felnőttek éheznek és nem azért, mert nem akarnak dolgozni! Azért mert nincs hol dolgozzanak! Mások meg milliókat, milliárdokat zsebelnek be könyörtelenül! Ha lehetne, még az szegény, éhező emberek könnyéből is pénzt csinálnának a maguk hasznára! Gyalázat ami évek óta hazánkban zajlik!

Hévízen mélyszegénység???????????

Te vagy hazúdos vagy,vagy debil.

Hévízen mélyszegénység???????????

Te vagy hazúdos vagy,vagy debil.

A FDESZnek hala

...egy hevizi melyszegény csaladot kihuzott a szarbol! Mar gatyaja se lenne a vezeretekenek. Asszonyanak kellene keresni a betevore valot az utcasarkon. Nem veletlenul tartozik a gyereke iskolajaba a tandijjal.

tartozik?

Majd most kifizeti.A kituntetesebol fussa!szerintetek miert tuntrttek ki?Mrrt megerdemli aki ilyen sotetseggel igy meg tudott vezetni egy kisvarost az bizony megerdemli! Heviz meg megerdemli ezt a droidot!

na segítek,leirom helyetted mert Neked az nem megy

Majd most kifizeti.A kitűntetéséből fussa!Szerintetek miért tűntették ki?Mert megérdemli aki ilyen sötétséggel igy meg tudott vezetni egy kisvárost az bizony megérdemli! Hévíz meg megérdemli ezt a droidot!
Nem kell megkösszönni,és megigérem ha elvégzed a 8 általánost Te is kapsz valamilyen kitűntetést.

rere

azt beszélik, hogy a Klikkben annyi lesz a munkahelyének (a Klikknek annyi ugyanis), és ősztől az Asbóthban lesz munkahelye....

:-)

és mi lesz?

portás, takarító vagy képesítés nélküli tanítónéni?

re

lesz helye, hidd el.

:-)

Csótár rendezi

ki az igazán jó vendég????

Több hónappal már ezelőtt már hozzászóltam e témában de lassan "sajnos" beigazolódni látszik amit sejtettem.
Ami hirtelen ugrásszerűen jön úgy megy is .
Így van ez az orosz ukrán vendégkörrel is .
Sajnos Hévíz nagyon eltolódott a keleti országokból érkező vendégek felé amely szerintem nem túl jó irányba vezetet ,vezetett.
Ezen turistákból nem lehet sajnos igazán jó törzsvendégkört kialakítani.
Mint mindig mondtam ,a nyugati nyitás ,bővülő igényes szolgáltatással lehetne igazán jó vendéget idecsábítani. Persze nemcsak Hévízre hanem a Keszthelyre illetve környékére ahol rengeteg kultúrális illetve természeti kincs van ....
Ezeknek a fejlesztésére kellene több időt illetve pénz energiát nem spórolva odafigyelni.
Nem szabad ennyire eltolódni valamely ország vendégei irányába ennyire mert más országokból érkezőknek lehet pont ez a negatívum ! És ki is az igazán jó vendég : aki évekre visszajár előre foglaltatja szobàját az egész családna és itthagyja a hétre a több 1000 € ját!!! Merthát van ilyen is !!!
Hosszútávon kellene inkább gondolkozni nem a hirtelen nagy haszon reményében ....mert a Hévízi tó 100 év múlva is ott lesz de az szállodák még attól "panghatnak".
Persze lehet véleménnyemmel sokan nem osztoznak de voltam màr és dolgoztam is par országban a szakmában talán olvassa olyan is aki ezen valamely mértékben változtatni elgondolkodni tud .
Üdv : egy keszthelyi "fiatal"

Vendégforgalom Hévízen

Közel 15 éves üzleti tapasztalattal rendelkezem Hévízen.... míg korábban a nyugati vendégkör volt jellemző - őket felváltotta az orosz, keleti részről jövő turista.... Mindenhol cirill betűkkel reklámozott üzletek, felvert árak... Volt pár Holland, Dán, Svéd vendégem - akik rácsodálkoztak Hévíz gyönyörűségeire.... Ott nem csináltak reklámot a helyi marketingesek (pedig jó páran zsíros állásokban végzik ezt a "tevékenységet") Igaz hoztak majd 25 kínai delegációt - akik elvitték a súlyfürdő stb. módszerét - de vendég alig-alig jött (vagyis nagy hanggal megjelentek a fürdőbe, 2 órát eltöltöttek, majd tovarohantak a buszukkal Bécs felé...) Ők két hét alatt bejárják Európát... nem fognak itt kúra gyanánt heteket eltölteni. Soha nem értettem ezt a marketinget. Lehet Vértes Árpádot szidni, de anno ő személyesen hívta meg a Német kisvárosok delegációját - még saját, családias környezetét is bemutatva pl. hegyi pincéjét, jó kis zalai nedűvel... Ez kell az embereknek: kúra, jó ételek - italok, csend, pihenés. Az utóbbi 5 évben csak az oroszokra koncentráltak - ledegradálva a német vendéget. Mindenhová orosz nyelvtolmácsokat ültettek, akik nem beszéltek egy szót sem németül. Ez most visszaütött. Sok vendégem panaszkodott, hogy azt vették észre, ha sorbaálltak valahol - akkor az oroszt előre vették, vagy azért mert tolakodott, hangoskodott, vagy csak mert azt hitték neki több pénze van... Az én üzletem előtt egy cirill felirat sem csalogatja az orosz vendéget, az áraim is alacsonyak... De az utóbbi két évben nálam emelkedés van a bevételnél, míg a fürdőben, más nagyobb cégnél visszaesés.... ALÁZATTAL, kedvességgel vissza lehet hozni a nyugati vendéget, mert ők biztos kuncsaftok és nyitni kell az északi népek felé. Nem vagyok turisztikai szakember, de rálátásom van - személyes beszélgetések alapján fogalmazódik meg a vendégek részéről, hogy a Skandináv országokban nagyon kevés a reklám..... MIÉRT??? Már tavaly januárban is látni lehetett, hogy csökken az oroszok száma, de NEM LÉPTEK AZ ILLETÉKESEK... Igaz ők akkor is felmarkolják a fizetésüket, ha egy vendég sem jön... most be is fejezem, mert dolgozni kell menni. egy alázatos SZOLGÁLTATÓ ui. ha hozzám bejön egy orosz vendég én kiszolgálom a legjobb tudásom alapján - de nem biztos, hogy kifizeti, mert felsőbbrendűsége megengedi neki, hogy ezt megtegye. Ezt nyugati vendégnél SOHA NEM TAPASZTALTAM..... Tehát becsüljük meg a kúrára jövő német, olasz, francia, angol nyugdíjasokat és a rákövetkező nemzedéket....

ha csak 15 éves tapasztalatod

van, akkor még tanulj. Nekem a duplájánál is több és elegem volt a drezdai lipcsei és többi volt NDK. munkanélküliből aki állandóan alkudott mert négyével már vett egy zoknit. Az oroszok legalább vásároltak rendesen nagyságrendekkel jobban mint a németek. Az hogy most az olajár esés legyengítette a valutájukat a nagyban olajra épülő gazdaság miatt az egy mesterségesen csinált dolog ami szándékos és farizeus az USA tól és az úniótól. Feltehetőleg belátható időn belül az úniós állampolgároknak - különösen a németeknek nem lesz szabadon elkölthető sok pénzük amennyibe Mutti több millió éhenkórászt akar etetni. Ezt a német polgárok adójából. Rövid időn belül újra megemelkedik az olaj ár - még ha egyeseknek nem is jó és újra erős lesz az orosz valuta. Te sem csapkodnál Bécsben a plázában 600 ft-os euróval. Az orosz is így van. Alázatnak kedvességnek ehhez semmi köze , ez inkább közgazdaságtan mint seggnyalás kérdése. Az hogy sok orosz bunkón viselkedik -ez sokszor igaz de a kurva is akkor élvez ha maga után becsukja a kuncsaft az ajtót. Tojok rá ha bunkó de költ. Inkább mint egy óráig csevegni egy kedves tokos némettel mert ráér , ideje van - csak pénze nincs.A francia meg angol vendéggel etesd aki nem itt él. Az angol gyalog besétál Keszthelyre hátizsákjában petpalack csapvízzel, a francia meg se angolul se németül nem beszél , mert ő tud franciául. Költeni az sem költ , mint az angol, igazi fényképezős túrista mint ahogy az összes csónakszemű.

Árpi igazi, vérbeli

Árpi igazi, vérbeli vendéglátós volt, azonosulni tudtak vele, közölük való volt, a nép egyszerű gyermeke. Semmi feszengés, hívataloskodás, laza, természetes volt, értett az emberek nyelvén, jól megitatta, megetette, megkurváztatta a vendégeket, ideje alatt Budapest után Hévízen volt a legtöbb 'táncoslány' dőltek is vendégek.

Vérbeli vendéglátós

ez az évszázad hülyéje nem vendéglátós. Amikor egyedül csak neki lehetett az átkosban maszek vendéglátója csak addig ment neki. Mihelyt rányitott a konkurencia - egyből tönkrement és bezárt.Amennyiben egy ici-pici köze lett volna a vendéglátáshoz akor lett volna ideje megerősödni amíg egyedül volt , de ahhoz is hülye volt. Hiába volt az egyeduralom a III/ 3 as besúgásért ezt a ziccert sem tudta kihasználni. Más a versenyszférában is fel tudott jönni, ő meg bezárt. Vérbeli hülye volt egy primitív bunkó , nem vendéglátós. Mint haverja a lúzer Lázár aki bezárt a kocsicsárdában a pincére meg milliárdos lett. Na de sok ilyen vérbeli balfasz vállalkozó van és volt Hévízen aki az idő adta egyeduralmi lehetőségeikkel -jókor voltak jó időben jó helyen - nem tudtak élni. Balázs Pista, Farkas Ernő, és még sok sok vállalkozó akirült kiderült az idők folyamán, hogy volt egy jó lehetőségük, de alapvetően balfaszok.

Bezzeg mikor polgármester

Bezzeg mikor polgármester volt a kegyeit kerestétek, a seggét nyaltátok. Együtt itattok, ettetek, kurváztatok vele. Most, hogy nincs hatalmon és nem fértek a zsírosbödönhöz, rögtön kígyót-békát kiabáltok rá, szép kis érdekemberek vagytok. Menjetek nyaljátok PG nagy, szőrös seggét. Vagy már nem fértek oda, nem jutott hely nektek, ez a baj? Az ügyesebbek beelőztetek titeket, két szék közé estetek.
Még egyszer nem lesz olyan jó a hévízieknek mint Árpi idején volt!
A színes, díszes máz hamarosan repedezni fog, a vendégek elmaradoznak, a szállodák, vendéglátósok, boltosak vegetálnak, lesz még itt lázadás és Árpit a vállukon fogják visszahozni!

a nép egyszerű gyermeke

ez jó . Minta részeges Jenő aki tolja a biciklit és senkit nem bánt , néz ki a fejéből mintha most lett volna vége a bombázásnak és a légnyomástól sérült volna. Hagyjuk ezt az ótvaros Árpibácsi dumát. Kádár Janibácsi több száz embert végeztetett ki Árpibácsi meg szétlopta a várost .Kérdezd már meg az akkori jegyzőt, hogy a buszmegálló melletti területről ki tüntette el a város elővásárlási jogát és hogyan került magánkézbe., hogy került egy fő út melletti szállodára plusz két emelet, hogyan nyitott rá a Tempo (most CBA) a parkolóra mikor a kiírás szerint északra háromszáz méterre volt stb stb...

Kompromisszumokra

Kompromisszumokra kényszerült néhány esetben, de Hévíz aranykorát a történelem könyvekben az Ő neve alatt fogják jegyezni.
'Kádár Janibácsi több száz embert végeztetett ki' nagyrésze köztörvényes bűnöző, egykori nyilasok, lincselők voltak, áldozat nélkül nincs jólét, nemcsak az öregek a mai fiatalok is visszasírják a Kádár kort.

ha a te nagyapádat

vagy nagyanyádat vitték volna el egy kis málenkij robotra vagy a nagybátyádat verték volna agyon mert nem lépett be a tsz be vagy a kilenc gyereknek levágott egy birkát akkor másképp beszélnél.Kádár is egy kortörténeti g.ci volt, meg Árpi bácsi is egy kortörténeti g.ci.Aki meg visszasírja az költözzön Koreába, ott még fut ez a fíling.

Ne mesélj !

Mert most mennyivel jobb ? Most nem küldenek a gulágra, de ha nem vagy narancsbőrös, nem is nyersz a pályázatokon ! Ugyanúgy halálva vagy ítélve, mint kisvállalkozó, ha nincs Orbán-kép a nappalidban ! Megutált bennpnket Európa egy idióta felcsúti Idi Amin Dada miatt !
Egy csökönyös szarházi és karámja ül a nyakunkon, akik még a sajáét maguk által hozott jogi normékat is vidáman - büntetlenül ! - megsérthetik !

Ergo:- mi a különbség a kédári szegényebb, de biztosabb megélhetés és a mai gengszterhatalom által "nyujtott" létbizonytalanság között ? Sok ! Nagyon sok !A Kádár-korszak javára !

Itt nem normális kapitalizmus működik, hanem annak rabló formája ! Az országot bestadionozzák, elvégre abból meg lehet élni !

Idióta mocskos, akasztófára való tetvek !

Anyukád volt köztörvényes bűnöző, egykori nyilas, lincselő

normális vagy te?Idióta kommunista barom.Ezért nem változnak a dolgok ebben az országban,mindenhol ott vagytok még mindig és hazudtok éjjel és nappal.A mai fiatalok sajnos nem tudják hogy mit műveltetek 40 éven át,ha tudnák lapáttal vernének be benneteket a diliházba.Kompromisszumokra kényszerült az Árpi??????????????Érdekes megfogalmazása a gátlástalan lopásnak:)))))))))))

persze hogy nem változik semmi

ott ülnek a kommunisták a vezetésben.

tessék, bár egyik-másik már nincs ott, ahol volt :-)

Pont TI komcsiztok? Az eszem +áll!

Stumpf István – jelenleg alkotmánybíró, volt MSZMP-tag, a Hazafias Népfront volt alelnöke,
Járai Zsigmond – jelenleg a Költségvetési Tanács elnöke, volt MSZMP-tag, volt kormánytag, III/II-es együttműködő,
Matolcsy György – az Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere, volt MSZMP-tag, III/II-es együttműködő,
Martonyi János – jelenleg külügyminiszter, volt MSZMP-tag, kormánytag, III/II-es együttműködő,
Pintér Sándor – jelenleg belügyminiszter, volt MSZMP-titkár,
Boross Péter – jelenleg a Fideszt segíti, volt MSZMP-tag,
Pozsgay Imre – részt vett az új alaptörvény megalkotásában, volt MSZMP KB-tag,
Csintalan Sándor – jelenleg a Fidesz házi csatornájánál, a Hír TV-nél dolgozik, volt MSZMP- és MSZP- tag,
Schmitt Pál – jelenleg köztársasági elnök, 1989 előtt pedig miniszterhelyettes
Kerényi Imre – miniszterelnöki megbízott, volt MSZMP alapszervezeti titkár,
Szita Károly – jelenleg fideszes kaposvári polgármester, volt III/III-as együttműködő,
Mikola István – az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere, 2006-ban a miniszterelnök-helyettesi poszt jelöltje, a Hazafias Népfront alelnöke volt,
Fónagy János – jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, volt MSZMP-tag,
Varga Mihály – jelenleg fideszes országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, volt KISZ-titkár,
Deutsch Tamás – jelenleg EP-képviselő, volt KISZ-titkár,
Orbán Viktor – miniszterelnök, volt KISZ-titkár
Kövér László – fideszes országgyűlési képviselő, a narancsos kormány házelnöke, volt KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársaként is dolgozott.

igen

Igen, van ebben igazság, de a szállodatulajdonosnak azonnal kell a bevétel, mindegy hogy hogyan...

Most pang igazán

a régió.
Sehol egy vendég.
Igaz, szakad az eső, borongás van.
De ismert okok miatt orosz és ukrán is távol marad.
A Hévízi szállodák sokszor már 50 %-os árkedvezménnyel csalogatják a magyar vendégeket, mert külföldi most nem igazán jön. (Ez a vendégéjszakák számában lehet, hogy nem jelent látványos csökkenést, na de árbevételben, kurva nagy visszaesés...T. melldöngetős polgármester úr!)
"Oszt" hova lettek a németek?
Majd jönnek ők, ha Merkel így folytatja!
Ide menekülnek majd hozzánk, a migránsok elől.
Ez a jövő!
De egyelőre, még nem merik elhagyni saját otthonaikat, mert a migráns hordák és Merkel csinovnyikjai is szemet vethetnek az elhagyott, üresen álló lakásokra, házakra.
(Egy megkergült, vén szipirtyó legalább akkora, ha nem nagyobb káoszt és kárt okoz Európának, mint Hitler.)

.................
Na de Papp Gábor is csak a vendé

Migránsok

Ellenben megjelentek a migránsok!
"Szegény szerencsétlen üldözöttek" ott kávézgattak a Sétáló utcában, kórzóztak Hévízen, és érdekes módon mind jól öltözött volt.
30 év múlva, amikor majd a Müezzin imára hívja a K'heli al Bal'hatoni muszlim híveket, az a néhány Keszthelyi hegységben bujdosó őslakos visszasírja Véér Mikóst és a Kádári magyar diktatúrát!

Mitől majrézol Mikiegér ?

A paranoia viszonylag jól kezelhető.

Mind jól öltözött volt és kávéztak ? A francba. Bővítsd ismereteidet, ezek a menekültek nem a templom egerei - miért is kéne annak lenniük ? - hanem menekültek ! Nem bonyolult ez, csak neked.
Sőt, mobiljaik is vannak. Ezt a luxust - mi ?

Gyöngytyúk befogadja,

Gyöngytyúk befogadja, pátyolgatja őket, de a menekültek inkább tovább menekültek Hévízről, hiába voltak kiéhezve a férfiak, inkább maradtak a kecskénél.

Mi van Gáborunk...

... ha a dicshimnuszos facebookos oldaladon szembesít valaki a hazugságaitokkal akkor ennyire futja? Ott válaszolj a hazugságaitokra ne itt gyöngytyúkozz!!! Te gyáva féreg a bandáddal együttTTT

Gyáva fééééééééééééreeeeeeg????????????

Tetü bunkó paraszt!!!!!!!!!!!

Orbánc - a geci ! - ismét hazudott !

1294 menekült befogadásáról lenne szó és nem szézezrekről !

http://www.atv.hu/belfold/20160226-schulz-1294-emberrol-szol-orban-nepszavazasa

akkor lenne geci

ha egy db-ot is beengedne a majmokból.Ha mégis rátudják kényszeriteni remélem az összes a Te lakásodban fog lakni idióta.

na most figyejjé má' ide:

Eddig 504 menekült kapott befogadást - orbánc nagy pofája ellenére ! Az orbánci nagy pofa a gyapjas birkáknak szól, miközben a hűttérben már 504 menekült kapott teljes jogú menekültstátuszt !

Ércsük ?

( "Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek ! " By orbánc - a genyó ! )

Tanújjá Simicska professortól - idióta ! Na, figyu ide debilke !

Hun van a hun virtus, 1294 menekülttől fosol ? Mert csak ennyi a kwootha !

Ez a szarházi, bűnöző orbánc végig hazudta az országot közpénz milliárdokba kerülő plakátokon és a kondarádiókban a csicskáival együtt, több tíz -és százezer emberkéről mesélt, mire kiderült, hogy mindössze 1294 -ről van szó !

Az infulenza nem hozta rád a frászt - te kis ulán-bátor !

Kiderül, hogy a nagy arc mögött egy konténer majré lapul ?

1294 ! Érted ? Ennyi külföldi már most van az országban, akik vállalkozásokat tartanak fenn és adót fizetnek !

Kis majrésom !

a hazúdos Merkel azt is monta

hogy nem korlátozza a menekülteket.Aztán ugye mégis........
Na ennyit az 1294 db buzeránsról is.Maradjanak szépen ott,nem mindegy a németeknek hogy ennyivel több vagy kevesebb?

Gyurcsány pribék

Keszthely hugyos józsija, ismét itt okádja a szart!
1294 nem sok?
Párizsban 4 cigány(akiknek az őseik 500 éve vándoroltak be Európába és máig egy országban sem tudtak beilleszkedni) okozott hatalmas felfordulást:

Cigányasszonyok petárdákat sütöttek el Párizs metrórendszerében, hogy a tömeg pánikba essen, azt gondolván, hogy egy újabb, az Iszlám Állam által elkövetett borzalmas tömegmészárlás van kibontakozóban - számol be róla a brit Express. Az aljas művelet után kialakult zűrzavarban aztán körbejártak és egyszerűen kirabolták a turistákat. Kizsebeléssel szabadították meg őket értékeiktől, miközben azok - életüket mentendő - menekülőre fogták.

A négy őrizetbe vett cigányasszonyt mások életének veszélyeztetésével, tömegközlekedési csomópontban elkövetett, előre megfontolt csoportos erőszakkal és rongálás kísérletével fogják megvádolni. A francia fővárosnak egyre fokozódó problémát jelentenek a cigány bűnbandák, akik nőket és gyakran fiatal gyerekeket is utcára küldenek, hogy koldusnak tettessék magukat. Némelyek még rokkantságot is színlelnek, hogy elnyerjék mások együttérzését, de amint a turisták túl közel mennek hozzájuk, és alábbhagynak az elővigyázatossággal, lecsapnak rájuk, és megszabadítják őket pénzüktől és értékeiktől.

Itt van, bele a képedbe !

Tarjényi Péter, biztonségpolitikai szakértő:

"Napok esetleg órák kérdése, hogy Macedónia határán átjusson a várakozó, feltorlódott menekült-migráns tömeg. Itthon már tűzparancsról beszélnek egyes "szakértők". Elmondani nem tudom, mennyire utálom amikor olyanok beszélnek harcról, halálról akik sosem fogtak igazán fegyvert és nem kellett a fegyverhasználat szabályzó pontjait a valós életre, terepre "átültetniük"... Beszélnek az 1989 előtti időkről amikor szerintük bárkit egyszerűen le lehetett lőni a határon. AKKOR SEM ÍGY MŰKÖDÖTT! Szabályzók voltak amiket be kellett tartani. Mennyivel lenne több "lehetősége" lőni egy katonának a határon ha tűzparancs lenne érvényben a jogos önvédelmi helyzeten túl? Nem magányos emberek jönnek a határra, hanem családok, nők, gyerekek, idősek, férfiak... Hogy történne a fegyverhasználat? Átlépi a határt a család és mindenkit lelőnek a rendőrök és katonák? És mi van azzal aki tényleg menekült? Vagy a vonuló családokkal? A gyerekek mellől kilövik a szülőket? Kiskorú ellen SOHA nem lehetett fegyvert használni itthon! Sem a Horthy időkben, sem a kommunizmus alatt...És most sem lehet!!! Ki lesz az a vezető aki kiad egy ilyen utasítást? Megmondom, SENKI! Mert tudják, hogy fegyvertelen emberek legyilkolása BŰN! És mese amit az USA határáról mondanak ahol állítólag simán meg lehet ezt tenni. Mese, hogy Szaúd-Arábiában nevetgélve legéppuskázzák a vándorló családokat... Unom a hazudozást, a gyűlöletkeltést ebben a témában. Unom, hogy tényleg fontos ügyeket, mint például a terrorizmus megváltozása miatti BTK. módosításokat egyszerűen bedobják, majd elhajítják a kommunikációs "térben"...Hol van már a kormány Alaptörvényt változtató javaslata a terrorveszély-helyzetről? Két hete még a "csapból is ez folyt", ma meg már senkit nem érdekel! Az igazság az, hogy itthon manipulálásra használják a migráns és terror témákat a hatalmi játszmákban. Így a válság VALÓDI megoldására esély sincs!"

Vetted, jegyzetelted, kis majrés ?

NATO-főparancsnok: Az Iszlám Állam rákként terjed

NATO-főparancsnok: Az Iszlám Állam rákként terjed a menekülthullámban
Moszkva és Damaszkusz fegyverként veti be a menekültáradatot Európa destabilizálására
– jelentette ki kedden a NATO európai erőinek főparancsnoka az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága előtt. Az MTI szerint Philip Breedlove amerikai tábornok egyértelművé tette, hogy ma már Oroszország szíriai bombázása okozza az európai menekültválságot. Példaként említette a kazettás bombák bevetését, melyeknek elmondása szerint semmilyen katonai hasznuk nincs, egyetlen célt szolgálnak, a lakosság terrorizálását, hogy minél többen keljenek útra.
Breedlove szerint míg korábban valódi menekültek indultak útnak nyugalmasabb területek felé, mára
napi gyakorlat, hogy a menedékkérők között bűnözők, terroristák, idegen harcosok jutnak be Európába.
Szerinte a menekülthullámmal ma már egyre nagyobb számban érkeznek Európába külföldi harcosok és terroristák, akik a menekültválságot használják fel céljaikra, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet beszivárog, és „rákként terjed” a menekülthullámban.
John McCain, a bizottság elnöke a meghallgatáson Moszkvát azzal vádolta meg, hogy a tűzszünet ellenére is folytatja bombatámadásait szíriai csoportok ellen – vádját egyébként számos szíriai helyi forrás alátámasztja.
Ebben a bizottságban senki sem lepődik meg azon, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsára az orosz gépek a szíriai „úgynevezett tűzszünetnek” már a második napján újból bombázták Szíriát, hogy segítsék a gyilkos Aszad-rezsimet
– fogalmazott a kemény kiállásáról ismert republikánus szenátor, aki szarkasztikusan azt is megjegyezte
Biztos vagyok abban, hogy Oroszország azt mondja majd: célpontjai csakis terroristák voltak.
A szenátusi meghallgatáson egyébként Breedlove tábornok megismételte, hogy az ő főparancsnoksága nem rendelkezik a megfelelő erőforrásokkal, hogy szembenézzen az egyre öntudatosabb Oroszország támasztotta kihívásokkal (a NATO esélyeiről egy esetleges orosz invázió esetén itt olvashat)

Ne félrebeszélj !

és mi közük a menekülteknek a cigányokhoz ?

Hány magyar polgári személyt támadtak meg, fosztottak ki, erőszakoltak meg ?

Csak úgy kérdezem.....egyébként meg egyszerű a dolog, amelyik, megsérti a hazai jogi és erkölcsi normákat, azokat ki zsuppolni a p***ába ! Ennyi !

Ne félrebeszélj !

és mi közük a menekülteknek a cigányokhoz ?

Hány magyar polgári személyt támadtak meg, fosztottak ki, erőszakoltak meg ?

Csak úgy kérdezem.....egyébként meg egyszerű a dolog, amelyik, megsérti a hazai jogi és erkölcsi normákat, azokat ki zsuppolni a p***ába ! Ennyi !

Árnyalás

A hírt árnyalnám azért:
Tény, hogy sokkal kevesebb az orosz és az ukrán turista, de ez nagyobb részt a Donbasszi konfliktusnak, és az Oroszország elleni embargónak (szankcióknak) köszönhető.
A Krim félsziget ugyanis a gyenge rubel mellett, a meleg Fekete tengerrel most sokkal vonzóbb az oroszoknak.
(Na és Montenegro, amely nem Uniós tagállam....de gyönyörű, és ezért nem haragszanak rájuk az oroszok.)
Azt azonban nem vitatom, hogy Keszthelyen jóval kevesebb a nyugati turista is, elsősorban magyarok vannak, ami azért baj, mert a magyar vendég hozzáadott értéket nem termel az országnak.
Azaz: Egy Debreceni vendég ha Keszthelyen költi el a pénzét, az globálisan nem jelent többletet az országnak, hiszen mindegy, hogy Debrecenben, vagy Keszthelyen költ.
Ellenben ha egy külföldi költ el 1000 Eurót városunkban, az már 300 ezer forint többletet jelent nekünk, hiszen a külföldön kapott jövedelme adódik hozzá a mi össznemzeti értékünkhöz.

Talán majd

most észbekap a nyaraltató lakosság! Nem lehet büntetlenül megfejni a turistát. Ez csak egyszer megy. Ha nem stimmel az ára a nyújtott szolgaltatásoknak (miközben a minöség romlik) akkor nem jönnek többet a környékre. A turistát nem érdekli a lakosság költsége, s megélhetése. Már jó 15 éve megfigyelhetö a struktúrális romlás és hiába ájul el a helyi lakosság az újra kikövezett utaktól, s terektöl, a kiherélt Héviz és Keszthely belvárosa nem nyújt már semmilyen atrakciót a pihenni vagyóknak!

A mi maradt? A hévizí tó, s Keszthelyen iszapos Városi
és Helikon strand megfizethetetlen árú belépökkel.


Az egytelen használható strand a Libás, amit akár családosok is igénybe vehetnek az ezer forintos felnött napijegyért. Mankó: nincs megoldott parkolási lehetöség. Egyrészt a fövejártanál túl kevés, ezért már jóval elöbb (magas útpatkán átugratva) a mezön parkolnak a kocsik, vagy a néhány meglevö parkolóért harcolhatnak a koránkelök. A hátsó bejáratnál parkoló kocsikat irgalmatlan fehér por lepi el a tüzö napon úgy, hogy sokszor a szélvédön sem lehet kilátni!

Kérem: akkor min csodálkozunk?
A kormány inkább itt feljesszen a 28 milliárdos szerb kerités helyett.
A Balaton a népvagyon, s a Keszthelyi öböl már évtizedek óta magára van hagyva!!

Zu Ende!

Én sok év kihagyás után tértem vissza betegen, gyógyíttatni magamat. Már akkoriban is a Tó volt az egyetlen nekem kívánatos objektum. Közben a Tó létesítményei csak avultak, a város sem ment előre. És mégis! Ha csak a Tó kedvéért is, de visszakívánkoztam. Másról, semmiről nincs kedvem nyilatkozni. Hévíz város gondja legyen a hévízieké!
Tó = Hévíz!
Ez az alapvetés.
A többi csak (sajnálatos) körülmény! :)

Mit kell ezen csodálkozni?

Többször nyilatkozta városunk első embere, hogy nem jár strandra ...,akkor min csodálkozunk?
A Libás strand parkolási megoldása egy tragédia, de maga az egész város úgy összességében
az! A több milliárdos "fejlesztés" messze nem tükröződik szinte sehol és nem látni azt,
hogy hasznára lett volna a városnak! A programok terén is a régi unalmas silány egyre lejjebb
süllyedő színvonal lelhető fel, ami olyan, hogy nincsen vonzereje az idelátogatók számára!
A keszthelyi öböl kotrása elkerülhetetlen, mert ha tovább odázzák, akkor pár év és kitehetik
azt a táblát, hogy "ZÁRVA TECHNIKAI OKOK MIATT"! Pozitív az, hogy eltűnt a ringlis, valamint
a céllövölde és felújítják a Festetics mauzóleumot, valamint az Amazont és megszűnt a
balatoni halászat, bár a sétányon horgászók némelyike kívánni valót hagy maga után, mert
viselkedésükkel elviselhetetlenné teszik az ott tartózkodást egy jóérzésű ember számára!
Mindig Balatonfüreddel példálózunk, de mégis csak ismételten azt mondanám legyen az a példa!
Sajnos nem tudunk élni azzal az óriási lehetőséggel, amivel rendelkezik Keszthely és Hévíz
városa! A környéken rengeteget fejlődött e téren Cserszegtomaj, Gyenesdiás és nem utolsó
sorban kutúra és egyéb téren Balatongyörök, amelyre felfigyeltek országos szinten is!
Balatongyörök egy ékszerdobozzá vált, amihez kívánok további sok sikert!

Várjatok csak!

Lassan megérkeznek az afrikai vendégek és növekedni fog a statisztika!

Ferenc pápa 2015. július 8:

"Szeretném, ha a hangom csatlakozna a tiétekhez, amely a testvéreink számára földért, lakhatásért és munkáért kiált! Elmondtam már, és megismétlem: ezek szent jogok. Fontosak, és megéri harcolni értük."

http://greenpeace.blog.hu/2015/07/28/ferenc_papa_teljes_boliviai_beszede_most_eloszor_magyarul

Elveszik a munkádat!

és tizedáron dolgoznak!

ne mesélj, hűbéres !

A tiédet nem vették el, amúgy hány magyarnak vették el azok, akik csak tranzitútként utaztak át rajtunk !

Az orbánci hasmenés ennyire ragályos ? Vagy csak simán alányalóka vagy.

"A föld gyümölcseinek és

"A föld gyümölcseinek és az emberi munkának igazságos elosztásáért folytatott küzdelem nem puszta emberszeretetből fakad. Ez erkölcsi kötelesség. A keresztények felelőssége még ennél is nagyobb: ez számukra parancsolat."

http://greenpeace.blog.hu/2015/07/28/ferenc_papa_teljes_boliviai_beszede_most_eloszor_magyarul

Tartalom átvétel Tartalom átvétel