H és M Kft. négymilliárdos beruházása Hévízen

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat

A projekt Sport-, Rehabilitációs és Rekreációs Központ elnevezéssel került a városvezetés elé. A koncepció a Kossuth utcai sportpályával szemközti, autóparkolóként funkcionáló, kavicsos területet érinti. Környezetében zöldfelület, aszfaltos kézilabda- és futball-edzőpálya található. A befektetői elképzelés szerint ott egy közel 200 férőhelyes, 4 csillagos, úgynevezett sportszálloda épülhetne.

A tervben a pinceszinten 130-160 gépkocsi elhelyezésére alkalmas parkoló, az épületben wellness és edzőközpont, 3 műfüves pálya létesítése szerepel, más sportágak és egyéb kulturális rendezvények tartására is alkalmas átalakítási lehetőségekkel. A becsült összköltség nettó értékben mintegy 4 milliárd forint, aminek teljes finanszírozására kész az ajánlattevő H és M Kft. A javaslat szerint az önkormányzat a terület értékével résztulajdonos lehet.

A témában hosszas polémia bontakozott ki, majd a képviselők egyhangúlag a tárgyalások folytatása mellett foglaltak állást.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Kolthay Péter,

Kolthay Péter, Jobbik
Törölve.
Ok: nem beszélgetés, hanem sokadszor ismételte propaganda

poresz56 képe

fél igazság

//Kolthay Péter,//

Azért kíváncsi leszek a POLGÁR, RUDOLF által szerkesztett propaganda szöveg mikor kerül törlésre!

Ez már haladás legalább elismerik, hogy Koltay nem kívánatos személy a Helikonon se!

Természetesen tudom, ez nem csak a helikonon van így, hiszen az országos Néplapon is működik a cenzúra Dr Léman György is bebizonyította mennyire nem kívánatos személy.

Úi: Csak megjegyzésként a Kerkán ez nem propaganda?
Nógrádi: meglepetéssel vettem tudomásul
Tizenkét évnyi sikeres képviselői munka, valamint az országosan is elismert hétéves polgármesteri tevékenység után meglepetéssel vettem tudomásul, hogy a Fidesz országos választmánya nem engem javasolt a Zala megyei 4. számú országgyűlési választókerület egyéni képviselőjelöltjének.

Ezt nyilatkozta Nógrádi László azok után, hogy hétfőn már bizonyossá vált: a 2010-es parlamenti választáson Pintér Lászlót indítják helyette. Nógrádi szerint mindez azért is érdekes, mert a lenti Fidesz alapszervezet javaslatát a Fidesz elnöksége és választmánya a választókerület összes KDNP-alapszervezete, illetve a Kereszténydemokrata Néppárt megyei elnöksége véleményénél is fontosabbnak tartotta.

- A döntés azért is meglepő, mert a Fidesz vezetősége az elmúlt hónapokban többször kihangsúlyozta: nem szívesen cserélik le azokat a képviselőket, akik korábban már nyertek választásokat. Jómagam három egymást követő ciklusban is egyéni képviselőként jutottam be a parlamentbe, ebből kétszer, 2002-ben és 2006-ban is már az első fordulóban megkaptam a szavazatok több mint ötven százalékát - így Nógrádi László. - Arról, hogy az országos listán előkelő helyet szánnak személyemnek, a sajtó révén értesültem. Egy televíziós műsorban Szíjjártó Péter beszélt erről. A jövő évi országgyűlési választásokkal kapcsolatos minden más kérdés jelenleg nem időszerű. Vissza van még a parlament tavaszi ülésszaka, ezen a KDNP-frakció tagjaként veszek részt.

'84-től?

Étteremvezetői beosztásban miként dolgozhatott úgy, hogy senkiről senkinek nem kellett jelentenie???

HOTEL Angolnás újra???

Sziasztok!

Nem vagyok járatos a helyi viszonyokban, de keszthelyiként érdeklődöm a városban történtek iránt. Valóban mégis lesz szálloda az angolnáson? Mert valaki mintha ezt említette volna lejjebb...

Az angolnáson lesz

Az angolnáson lesz szálloda, részletekről információt Pálinkás úr Papp úr és Szőlősiné
tudnak adni. A 140 millából amit kaptak telik egy válaszlevélre.

Off?

Nna, ezeket a hozzászólásokat miért nem törli az, akinek az lenne a feladata?
Itt már megint nem arról szól a fórum, ami címe!
Tehát, H és M kft Hévízen szállodát (és egyebet, sportpályát, stb.) épít... Kíván építeni.

poresz56 képe

fél igazság

Nem véletlen UF-ot? akartál mondani és máris érezheted, hogy neked mindent lehet.

www.h-es-m.hu vagy mi

www.h-es-m.hu
vagy mi

Nagyon sok hévízi

Nagyon sok hévízi kiváncsi arra, hogy kik állnak a H és M betűk mögött. telephely ,tulajdonosok, előzmények stb.

tősgyökeres

M = Mohácsi József?

M = Mohácsi József?

Qurva érdekes, hogy

Qurva érdekes, hogy Hévízen bármilyen szabad teret minden további nélkül be lehet építeni.
Milyen építési szabályzat van itt?
Amikor nincs levegővételnyi szabad hely?
A keszthelyi projektet a Vértes és szoros együttműködő érdekvédő bandája megfúrta, az ENSZ-ig fellebbezték a konkurenciát az angolnáson.
EZALATT, A HELYBEN ÉRDEKELTEK ÉS CSÓKOSOK, STB. BÁRMI ÁRON IS MEGÉPÍTHETIK A SZÁLLODÁIKAT, PLD. A PARKOLÓ MÖGÖTT VAGY MOST A SPORTPÁLYÁVAL SZEMBEN.

Ocsmány egy kis társaság ez a hévízi banda, az ember egyre jobban látja, hogy el kell zavarni ezt a sok bolsevikot és kommunistát a térségünkből, mert a levegőt is beépítik, sem a környezet, sem az egészségünk nem számít, ha pénzről van szó.

VÁSÁROLJATOK TERÜLETEKET KESZTHELYTŐL ÉS CSERSZEGTOMAJTÓL, NE ÉPÍTSÉTEK RÁ A CSALÁDI HÁZAINKRA ÉS A TÖMBHÁZAINKRA A SZÁLLODÁITOKAT, NINCS PARKOLÓHELY, NINCS LEVEGŐ HÉVÍZEN!

HÚZZATOK EL A VÁROSBÓL !
KÖRNYEZETROMBOLÓK ÉS TURIZMUS ELLENESEK VAGYTOK.
EZ A ZSÚFOLTSÁG A VENDÉGEKNEK NEM JÓ !
ÉS MÉG TOVÁBB ZSÚFOLNÁTOK, NAPI 500 KOCSIVAL ÉS 2000 FŐVEL, HOVÁ FÉRNEK EL?

Rudolf János képe

Csak halkan szólok neked

hogy az Angolnás területére tervezett szállodát nem a Vértesék "fúrták meg" az "ENSZ-ig fellebbezve", hanem pontosan Pap Gábor akkor éppen MIÉP-es /azaz akkor éppen Jobbikos szövetséges!/ félországnyi vezető kezdett ellene azért kampányba, merthogy az Mohácsi-Molnár Csacsi /98-ig kisgazda majd mszp-s keszthelyi alpolgi/ duo féle mutyit leállítsa. (lásd erről részletesebben az ezen az oldalon is megtalálható HelikonLap4-et)
Mellesleg az angolnás területét értékesítő szerződést meg én pereltem ki (mert az illető uraknak ehhez már nem volt bátorságuk)
Namost a Pap Gábor azóta való igaz kilépet a MIÉP-ből és ma már a Fidesz hévízi elnöke (így ha akarod akkor tényleg ma a bolsevik párt tagja) nade azért azt mondani rá, hogy "kommunista" az mégiscsak túlzás.
Tudom a tények néha zavaróan hatnak de azért picit érdemes informálódni mielőtt ennyire karakán kijelentéseket teszel ;)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Gratula, neked is baszta a

Gratula,
neked is baszta a csőrödet, mi, hogy nem izraeliek hanem helyiek és magyarok akartak egy szállodát építeni?
(Miután a Horn Gyula 1994-ben eladta a Danubiust tokkal vonóval, egy szálloda árában a Scherernek, aki a 94-es választási kampány támogatásáért cserébe, eredetileg a Paksi atomerőművet követelte?)
Na, most akkor mi van?
A projektet fúró PAPGÁBOR nevű fúrópajzs és néhány "ismeretlen" társa vajon mit kért és kapott azért, hogy AKKOR NEM, DE most jelenleg már sinen van az angolnás, érdekes, vajon kié? kinek a pénze van benne?
(én tudom, de te erősen pofára esnél, ha megmondanám. Az első sorban keresd a választ.)
(A lényeg az lenne, hogy valaki építsen Keszthelyi területre 5 csillagos gyógyszállót.)

AKKOR MOST TE MIT TETTÉL AZZAL, HOGY TUDOD, AKKOR KINEK ÉS MENNYIÉRT ADTÁK EL AZT A TERÜLETET?
semmi jelentősége nincsen.
a lényeg egészen máshol van.

Tartom a véleményemet, a Vértes vezette lobbi akadályozta meg, hogy a Tótól 500 m-re, Keszthelyi területen szálloda épüljön. (A keszthelyi-n és a részesedésen lehet a hangsúly.)
A Papgábor masszőr és politikus csak paraszt volt a sakktáblán, aki kapóra jött nekik.
Hévízen mindenki beszart, hogy Keszthelyre fogják az adókat fizetni. És, nem oda jattolnak. Masszőrünk könnyen maga mellé állította a soviniszta szállásadókat, akik ,idióta módon, a szállodavendégekben látják a konkurenciát...)
(arról elfeledkeznek, hogy a Rogner is Keszthelyi területen van-volt, akkor a Szelesteyvel jól megegyeztek, Keszthely kárára, természetesen.)

(Ma este visszautazom Salzburgba, auf wiedersehen, Lieber meinem Herren.)

Viszlát !

Azt az ominózus 800 férőhelyes szállodát a lápon akarták megépíteni, ráadásul nem a kommunisták, nem a FIDESZ, hanem a Szcientológiai egyház!! Ezek is tények, mint ahogyan a Rudolf által leírtak is.
Mi Hévíziek nem értjük és nem is tudjuk, hogy mi ez a projekt a sportpályával szemben, és nagyon nem tetszik senkinek sem, dehát minket erről sem kérdeztek meg.A fel nem épült szállodára visszatérve, a területet Keszhely megvette 750 millióért anno.Az lett volna, és a mai Rogner helye, a Country park !Hogy miért nem lett? Talán meg kellen kérdezni Oláh Pétert, dr Horváth Bélát és sorolhatnám.Ha valaki igazán tudna mesélni, az dr Keserű Ákos a volt jegyző , ő aztán mindent tud. Meg is kapta érte a hallgatási jutalmát. Miért hiszik sokan, még mais, hogy Hévízt Vértes és "bandája" irányítja ???!!! No persze, Izraelnek ehhez semmi köze, magyarnak annál inkább !! Tényleg vissza kellene lapozni egyeseknek.

Józan megfontolt írás,

Józan megfontolt írás, különösen az Angolnás szerződéséért hálás a "gondolkodó" nagyérdemű.

nem rossz ötlet magunkat

nem rossz ötlet magunkat megdicsérni.
de, kilátszik a lóláb, vajon hol?

Ki?

Mondjátok, hogy ez a H és M nem a gyenesdási Horváth és Mohácsi!!!

Miért baj az hogy valaki

Miért baj az hogy valaki dolgozik. Miért fáj neked ha valaki épít. Mi ért fáj?
Nem értelek. Tehetségtelen rosszindulatú és ráadásul kis stílű aki egy ilyen helyzetben negatív dolgokat írogat. Kockáztass és dolgozz te is aztán megtudod milyen jó ha rólad is ilyeneket írogatnak. Irigy emberek kik másra nem alkalmasak mint normális és küzdő embereket pocskondiázzanak.

Nem fáj(!), de...!

Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy fáj! Ami fáj az az, hogy dolgoztam, dolgozok és remélem még tudok is dolgozni, - igaz, hogy ledolgoztam már 40 évet becsülettel - de a megbecsülésem/megbecsülésünk egy nagy kalap sz@r! Miért is dolgoztatnak minimál bérért? Senkinek sincs szakmája, mindenki hülye? Soha nem irigyeltem és nem is fogom attól irigyelni, aki becsülettel szerzi vagyonát! Becsülettel? Nézzél körül az országban! Hogy lettek egyesek milliárdosok? Nem akarom azokat bántani, akik dolgoztak és küzdöttek! A nagy többség ügyeskedett, jókor volt, jó helyen! Mondják erre! Ebben az országban a becsületesség anyagilag nem előny, erkölcsileg pedig nem erény! Kedves ismeretlen „ismerős”! Ez azért még sokakat bánt!Befejezésül! Egy pillanat alatt tönkre lehet menni! No és válaszolva a javaslatodra: olyan területen dolgozom, ahol nap, mint nap kapok kritikát! Van akinek szimpatikus vagyok, van akinek nem. Én csak önmagam adom, nem vagyok telhetetlen, de nagyon bosszant, hogy a munkám/munkánk - nem talicskát tologatok - így van megbecsülve! Bizonyára nem jó helyen vagyok, és nem ügyeskedem!

Bizony-bizony rosszkor

Bizony-bizony rosszkor voltál rossz helyen!!

Bizony-bizony .. !

Valószínű! De ettől még az én lelkiismeretem tiszta, nyugodtan alszom, bátran nézek mások szemébe, nem súgnak össze a hátam mögött. Nem tesznek megjegyzés rám a kapzsiságon, jellembeli gyengeségem .. stb. miatt. Nem vagyok gazdag! Nincs házam nyaralóm, vadászpuskám, horgászbotom, szőlőm! Hogy egy pufajkást idézzek: na és! Azonban a bérezések és a korábban leírtak nagyon bosszantanak, sőt dühítenek, mert becsülettel dolgozom - idestova 41 éve - sok más embertársammal egyetemben az illetményünk pedig nagy sz@r! Ettől függetlenül a tisztességgel, becsületes munkával meggazdagodókra, nem vagyok irigy!De … , szóval ,… igen!

poresz56 képe

fél igazság

//Bizony-bizony .. !//
Nem valószínű teljesen valós, sajnos "Ti" vagytok a szenvedő többség.
Már írtam róla az, amit ma magaménak tudhatok /gazdagság/ csak annak köszönhetem, hogy a szüleim megtartották azt az örökséget, amivel az egész családom csak nyert.

Amiről te beszélsz, az mindazokat érinti, akik ma milliárdosok a semmiből felépítették „önmagukat” a te az én a szüleink bőrén.

Szégyelljék, magukat adják vissza annak, akit megillet, neked, nekem, gyerekeinknek, ha maguktól nem teszik, nekünk kötelességünk lesz visszavenni, különben beledöglünk és a szüleink által ránk bízott javakat elpotyáltnak tekinthetjük.
www.porkolabgyorgy.hu

Csak ingatom fejem > jobbra, balra!

Az ember néha úgy érzi, hogy eltévedt az életben. Néha jól jönne egy kis útmutatás.
Aki másoknak mindent elhisz, rosszul jár, aki semmit sem hisz el, az még rosszabbul.
A ki elnyomja a szegényt, gyalázat illeti őt; aki könyörül a szegényen, tisztelik tettéért. A tiszteletet ki kell érdemelni!Nem lesz magától.Sokan űzik a megtévesztést és hamis csodákat, amelyekkel megcsalják a tudatlan sokaságot.
A tudatlanság vakká tesz. Ó, nyomorult halandó, nyisd ki a szemed, mert a vesztedbe rohansz!Abban a pillanatban, amint feladod az elveidet és az értékeidet, halott vagy,
a kultúrád halott, a civilizációd halott. Ezt akarod???
Ray

Gyuri!

Szépen eladogattad a szüleidtől örökölt ingatlanokat, most meg másoktól is szeretnél kapni, hogy azt is eladd, és feléld.Magadtól semmit sem alkottál, csak kaptál. Most már kezd elfogyni az eladható rész, ezért minden bajod van azokkal szemben akik az örökséget nem elherdálták, hanem gyarapították.

poresz56 képe

fél igazság

Óh, „barátom” majdnem közelítesz az igazsághoz, azonban csak közelítesz.

Ahogy eladogattam mindig valami hasznosra is fordítottam és azért a kótyavetyélés helyett mindig valamibe fektettem.

Például gyerekeimet elindítottam úgy az életbe, hogy nekik már nem kell lakást venni.

Nézd, tőled csak akkor szeretnék kapni, ha te is részese voltál a gyerekeim örökségét lenyúló, felélő bandának/legelő ma értékes belterületi ingatlan/.

Azért nem ártana kicsit körülnézni mivel neked helyzeti előnyöd van /nem ismerlek/nem tudom te mit tettél, és mit alkottál egyedül, önállóan és nem tudok visszakérdezni. Ezért csak tőmondatokban. Én mit tettem.
1./Gyenesdiás Elöljárójaként az összes járható aszfaltos teljes közművel ellátott utcájának kinyitása közművesítése/tágabb értelemben családom utcanyitáshoz "önként"leadott területeivel/.
2./ Iskola, óvodaépítés, nem 300 millióból, hanem tágabb értelemben véve családtagjaimmal, akik nem szégyellték a munkát, mindegy mérnök, tanár, vagy bármilyen foglalkozású is volt.
3./2006-ban elsőként választások idején, Gyenesdiás rövid és hosszú távú terveit „program”az akkori ismereteim szerint ma is megtalálható eredeti formában a honlapomon.

Az meg egyszerűen felháborító hogy az EBT tagjaitól 2000-ben lenyúlni készült erdőrészlet, amely jelenleg általam készített Projekttel /5 csillagos szálloda, Kalandpark stb./nem gyarapítottam semmit.

Tudod, ha más is ennyit tett volna, mint én úgy, hogy még a pénze se hatalma, nem volt hozzá, ma akár Hévízzel is versenyezhetnénk (közel kétmilliárdos költségvetés 10 szálloda stb.).

poresz56 képe

fél igazság

Azt hiszem rég nem olvastam ilyen összetett ,jelen helyzetet értékelő írást . Mindenki tanulhat belőle.
Még talán János is, nem csak az "ácsfiúval" példálózva próbálja elbagatellizálni a valós helyzetet.
Vannak kiváló elmék ebben az országban, csak nálunk a tudás abban kimerül, hogyan tudom elvenni tőled, ami a tiéd azért, hogy nekem még több legyen.

Aztán, még ha nevén is nevezed azokat, akik tényleg bűnben éltek és élnek, máris te vagy a legnagyobb gazember, hogyan veszed, a bátorságot ilyen hatalmasságokat számon kérsz.

Pedig számonkérés nélkül, még sokkal rosszabb lesz a hozzád és hozzám hasonlók helyzete.

Fél igazság > Nem fáj!

Kedves György!
Ha fenti reakciód nekem szól, köszönöm! Ray vagyok. Kellemes ünnepeket Neked és szeretteidnek!

Ray
2009.12.20.

poresz56 képe

fél igazság

Köszönöm Neked és mindazoknak, akik értenek belőle.
A jókívánságokat köszönöm családom nevében is.
Szintén kellemes ünnepeket minden olvasónak, még azoknak is, akik egyelőre nem értik, vagy nem akarják megérteni a változás közeledtét.
Ölel ismeretlenül ”barátod”. György
www.porkolabgyorgy.hu

Rudolf János képe

Ez azért van így mert lassan 30 éve hisztizünk

ugyanis a nagy többség már a rendszerváltás idején sem a józan érdekeik szerint szavazott, hanem már akkor is gyűlöletből. Azt mondták az emberek -több felmérés is igazolja- hogy a legfontosabb számukra a létbiztonság és ez minden más egyéb demokratikus /szólásszabadság, gyülekezési jog, sajtószabadság, stb../ lehetőség elé helyezték. Azonban mégis ezzel kvázi ellentétesen annyira gyűlölték a kommunistákat, hogy azok előbb kaptak autót, többet mehettek nyaralni, stb..stb.. hogy ez az indulat már akkor is elnyomta mi is lenne a józan érdekük..
Aztán persze meglepődtek amikor a nagyon gyűlölt kommunisták sikeresebben alkalmazkodtak a megváltozott viszonyokhoz, és ettől kezdve nem csak a húst vitték haza a húsüzemből, hanem komplett magát az egész gyárt nyúlták le..
És ezzel beindult az a bizonyos széljobbos ördögi kör -> még jobban el kezdték gyűlölni a kommunistákat (akik ekkor már persze nem voltak kommunisták de ez már senkit sem érdekel.. )
Nos pontosan ez az indulati politizálás azóta is tart, amelynek most már csak egy kicsúcsosodása a Jobbik. De ez a Jobbik sem baj, lesz ugyanis olyan mélyen, hogy ha másért nem is de szükségből rá fognak jönni, hogy nem az a jó nem az a hasznos ha a másikra irigykedik, mert abba saját maga is belepusztul.. szóval kitartás, még pár évig biztosan jól fogtok tudni haragudni valakikra (mindegy kikre, homokos, zsidó, kékfülü, piréz, bárki) aztán majd úgyis kérlelhetetlen elérkezik a kegyetlen kijózanodás pillanata..
/kérded mi a megoldás: annyira bagatell, hogy le se merem írni.. pontosan az a szeretet amit az a bizonyos ácsfiú a maival teljesen hasonló gazdasági viszonyok közt 2ezer éve "feltalált" /
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Már bocs!

Már bocs, de ebben a cégben ki a normális és küzdő???

Nincs véletlenül 5

Nincs véletlenül 5 milliárdod?
én is egy hotel akarok építeni Hévízen.
kérek 1 milliárd Széchenyit, keresek egy befektetőt,2 milliárd, felveszek 2 milliárd bankhitelt.
Nekem valahogy még 20 milliót sem adnak, a kva életbe !
(Esetleg, ha a saját, a bátyám és az anyám házát elzálogosítom.)

FIGYELJ:
A Viktor alatt is csak a csókosok kaphattak 1 milliárd Széchenyit, a komcsik alatt is.
Jó helyen kell lenni jó időben.

Mi legfeljebb biztonsági őrök lehetünk ezekben a szállodákban, de azokhoz is jó rendvédelmi kapcsolat kell.

Te, figyi, tudod, MIBŐL KELETKEZIK a Széchenyi támogatás? ami volt és újra lesz?

A TÖBBI VÁLLALKOZÓ ADÓJÁBÓL.
Ez a durva !
Ha mondjuk, panziós vagy, és nem pályázol támogatásért, más meg pályázik, és nyer, akkor a te adódból a konkurencia fejlődik, és még előbb véged lesz.
Na, ehhez szólj hozzá.

Rudolf János képe

Neked pont azért nincs mert irigy vagy ;)

azaz ha hiszed ha nem, de jobb dolog jónak lenni.. még üzleti értelemben is. Ugyanis amíg az energiáidat arra fecséreled, hogy másokon keseregj, addig nem marad kapacitásod arra, hogy megvalósítsd önmagad -> így szegény maradsz.
Ez a széljobb olyan ördögi köre, amibe ha egyszer belekerülsz nehezebben szabadulsz mint a herointól. Ugyanis egyre szegényebb leszel aminek hatására egyre jobban gyűlölködsz, de pont emiatt ismét még szegényebb leszel és ettől pedig még kétségbeesettebb.. és így tovább és így tovább..
Mielőtt azt mondanád, hogy butaságot írok: ezt nem én találtam ki, hanem 2ezer éve egy zsidónak született olyan ácsfiú akinek ma ebben az országban is minden faluban van legalább egy "háza" ;)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

A kapzsiság!

H T! Semmi sem elég!?? Ennyire kapzsi vagy? Kezdetben - ipari iskola - értékeltem a szorgalmadat, de rájöttem, hogy a kapzsiságod az, ami akkor is motivált! Csak sajnálni tudlak! Semmit nem fogsz vinni a túlvilágra! Viszont nem a leg jobb vélemény van rólad az ott dolgozók részéről, kívéve a s.ggnyalókat!

De bizony hogy az!

Az M betű a mutyirabsic Mohácsi elvtársat takarja.

Nem jól tudod ,nézzed meg

Nem jól tudod ,nézzed meg az ingyenes cégjegyzékben Horváth a tulajdonos mindkét vállakozásnál Gyeneből indult mindkettő vállalkozás, Mohácsi esetleg csendestárs lehet.

Azt is nézd meg, hogy

Azt is nézd meg, hogy 3milliós törzstőkével 4milliárdos beruházást bonyolít a nevezett kft..

Rosszul tudod.

Mindegy, hogy ki/mi van a cégjegyzékben.
Mohácsinak komoly érdekeltsége van benne.
Ez kb. olyan mint Draskovics elvtárs és a Hospinvest, csak valamivel kisebb méretben...

Azért ilyen

Azért ilyen négymilliárdos beruházás indításánál meggondolja mindenki /még Mohácsi is/ hogyan szerezhet tulajdont. Aztán hogyan kapcsolódnak össze a szálak arra csak következtetni lehet. Draskovics példából kiindulva vagy akár itt helyben a másik Horváth birodalom (Kehida) hogyan kapcsolható Manningerhez, ez azt hiszem teljesen egyértelmű.

RE

És hol van Radics elvtárs.....

Tartalom átvétel Tartalom átvétel