Három kistérség találkozója Keszthelyen
A Balatoni Integrációs Kht. közreműködésével három kistérség találkozójának adott otthont a Balaton Színház. A programra osztrák kezdeményezés révén került sor.
A Katzelsdorf székhellyel működő Industrie Viertel és a Balatoni Integrációs Kht. munkakapcsolata révén Schneebergland-Keszthely- Hévíz kistérség közös fórumot tartott azokban a témakörökben, amelyekben az együttműködés generálhatja az eredményeket. A súlypontok közt számba vették a turisztikát, az azzal összefüggő marketing munkát, a térségek ifjúságbarát régióként való pozícionálását, az önkormányzati munka terén a működési struktúrával kapcsolatos tapasztalatcseréket.
A mindezeket részletező témaworkshop kínál-keres alapon zajlott le. A tervezett együttműködésben az osztrák kistérséget képviselő Josef Laferl elnök hangsúlyozta: vezérelvük a működőképes vidéki élet erősítése. Ennek pillérei közt tartják számon a saját térségen belüli összefogással való építkezést, az ehhez szükséges anyagi források feltárását, továbbá a határközeli nemzetközi kapcsolatokkal növelhető lehetőségek kihasználását.
Az egymásra találás jó alapokat szolgáltat a hosszan tartó együttműködéshez. Turizmus terén a közös munka súlyponti elemei közt vették számba a kerékpáros turizmust, továbbá ismerkedési jelleggel művészeti és sport célú élményhetek, a fiatalok körében iskolahetek lebonyolítását. Az ifjúság egymásra találását a meglévő egyesületi, szervezeti tömörüléseik közt igyekszik majd elősegíteni a régiós kapcsolatrendszer. A témák vázolása közt szerepeltek olyan képzési projektek is, amelyek segítségével erősíthető a fiatalok saját régiójuk iránti felelősségérzete. Ennek gyakorlata ifjúsági munkával foglalkozó intézmények közti tapasztalatcseréken alapulhat.
A legfőbb témakört jelentő turisztika kapcsán a vendéglátó térségek részéről a kínálatok közt kiemelésre kerültek az egészséges életmódhoz, a tájkultúrához, a gasztronómiához köthető attrakciók, amelyek az aktív turizmus széles választékát kínálják. Az eszmecsere arra is rávilágított, hogy több közös kérdés merül fel az egészséges életmódra való igénnyel és annak kiszolgálásával kapcsolatosan, szükség van a marketingeszközök hatékonyságának vizsgálatára, a szolgáltatásokkal kapcsolatos minőségbiztosítási rendszer kiterjesztésére.
A lehetséges munkakapcsolatok később projektekké való fejlesztése anyagi segítséget is jelenthet, közös pályázatokkal.
címlap
Rendkívülien színes
Rendkívülien színes előadások szóltak nagyjából a . . . semmiről.