A hévízi református gyülekezet kivált a keszthelyi anyaegyházból

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat

2008. október 1-jével a hévízi református gyülekezet kivált a keszthelyi anyaegyházból. Az önállóság egyben új szellemi vezetést is jelent: az egyházkerület egy lelkész házaspárt jelölt ki a hévízi szolgálat ellátására.

Hévízen a legutóbbi népszámlálás adatai szerint több mint kétszázan vallották magukat református vallásúaknak.
- Olyan önálló missziójú egyházközséggé váltunk, amely saját presbiteriummal rendelkezik. A gyülekezet vezetésének az egyházi részét a lelkész látja el, esetünkben lelkészek, hiszen feleségemmel, Benákné Kun Ildikóval bennünket jelöltek ki erre a feladatra. Munkánkat világi részről a gondnok segíti - mondta Benák Krisztián lelkész.
- Szeretnénk megkeresni a református családokat, bevonni a gyülekezet életébe és igyekszünk megszólítani a fiatalokat is. Emellett fontos feladatnak tartjuk, hogy felkaroljuk a nemrégiben református tulajdonba került Őszikék idősek otthonát, hogy ne csupán egy táblacsere, hanem az intézmény szellemisége is mutassa melyik felekezethez tartozik - sorolta a terveiket a lelkész.
- Világi részről mi is szeretnénk a gyülekezet megerősödéséhez hozzájárulni. Erősítenünk kell létszámban is, ezért fel fogjuk keresni az óvodákat, az általános iskolát és a gimnáziumot. Igyekszünk a fiatalokat is érdeklő foglalkozásokat indítani. Mindezekhez meg kell teremtenünk az anyagi feltételeket. Ez egyébként sok minden más mellett a református gyülekezetek gondnokainak a feladata, hogy a lelkészeket a gazdasági feltételek megteremtésében segítsék. Mi most a leválás után anyagi szempontból is az egyházkerület fennhatósága alatt állunk, elszámolással nekik tartozunk - mondta Papp Gábor, a hévízi gyülekezet gondnoka.

kinek kellene szégyenlenie magát?

1. Bocs, hogy hozzászólok, ahhoz, amit nem ismerek
2. Református vendégként, ha ott járok, mindig elmegyek a feleségemmel a református istentiszteletre. Csak onnan ismertem a lelkészt, és egy évben egyszer, ha eljutottam oda.
3. Úgy gondolom, ha valamit elkövetett, azt az egyházának kell rendbe tennie, tisztáznia, esetleg feljelentést tennie, és nem Önöknek ítélkezniük. Gondolják, hogy ha a katolikus egyháznál ilyen lenne, egyáltalán valaki tudhatna-e bármit, hozzászólhatna egyáltalán? A mi megyeszékhelyünkön a püspököt váltották vélhetően így le, a reverendáját is elvették tudtommal, de mi hívek, templombajárók nem ítélkeztünk. Aki meg nem jár oda, szerintem az meg ne tegye.
4. Javaslom, hogy foglalkozzanak a hitélettel, én magam biztos elmegyek 2 hét múlva is, akárki is lesz a pap. Ha már több, mint 400 km-t utazom, vasárnap ott kívánok lenni az istentiszteleten.

Kérdés: vasárnap hány órakor van - megírná valaki? 10.30-tól?

kinek kellene szégyenlenie magát?

1. Bocs, hogy hozzászólok, ahhoz, amit nem ismerek
2. Református vendégként, ha ott járok, mindig elmegyek a feleségemmel a református istentiszteletre. Csak onnan ismertem a lelkészt, és egy évben egyszer, ha eljutottam oda.
3. Úgy gondolom, ha valamit elkövetett, azt az egyházának kell rendbe tennie, tisztáznia, esetleg feljelentést tennie, és nem Önöknek ítélkezniük. Gondolják, hogy ha a katolikus egyháznál ilyen lenne, egyáltalán valaki tudhatna-e bármit, hozzászólhatna egyáltalán? A mi megyeszékhelyünkön a püspököt váltották vélhetően így le, a reverendáját is elvették tudtommal, de mi hívek, templombajárók nem ítélkeztünk. Aki meg nem jár oda, szerintem az meg ne tegye.
4. Javaslom, hogy foglalkozzanak a hitélettel, én magam biztos elmegyek 2 hét múlva is, akárki is lesz a pap. Ha már több, mint 400 km-t utazom, vasárnap ott kívánok lenni az istentiszteleten.

Kérdés: vasárnap hány órakor van - megírná valaki? 10.30-tól?

?

Mi van a Tiszteletessel? Szerintem szemétség volt elzavarni. Kár.

Köszöni jól van!

Miután forró kézfogással elengedték, mint eddig mindenkit, sőt szerintem még jutalmat is kapott áldozatos munkájáért él mint Marci Hevesen...

Benák Krisztián távozik Hévíz közéletéből...

Őt is forró kézfogással,mindenféle számonkérés,elszámoltatás,felelősségrevonás nélkül elengedik, mint Halász Gábort és társait?
Nem kellene egy gazdasági átvilágítás előtte?
Persze pártatlan ellenőrrel! Olyannal,mint aki "megtalálta" 2012. novemberében a Műv.háznál lévő tetemes pénzügyi szabálytalanságot.

Nem kellene megfizettetni vele minimum az autó plusz költségeit (magánutak üzemanyag költségei, magánutak alatti és miatti meghibásodások, törések, sérülések szervízköltségei, magánhasználatból eredő kopás,avulás költsége) vagy a minimum 10 millió forintot is visszafizettetni vele,amit kifizettek egy eleve vesztes koncepciós per kártérítérítéseként csak azért,hogy Benák Krisztián főnök lehessen!
Azt a költséget is kifizettetik vele,amit az önkormányzat fizetett ki,hogy megszerezze a szakirányú végzettségét,hogy végre neve elől lekerüljön az "mb."?
Vagy annyira "jó" munkát végzett,hogy vásárolt a város neki egy diplomát?

Azért Papp Gábor büszke lehet az idehozott embereire, már szinte mindegyik kihullik, nem sikerült minőségi cserét csinálnia, ki lesz a következő, aki szégyent hoz a fejére?

szerintem meg

süllyed a hajó, menekülnek a patkányok....

A főpatkány...?

A Főpatkány mikor fogja már végre menekülőre...????!!!

Adventi gyertyagyújtás!

Adventi gyertyagyújtás lesz holnap szombaton a Deák téren!

Banák Krisztiánt miért hagyják ki? Egy ilyen becsületes, köztiszteletben álló papot,egyháza és a város büszkeségét hogyan lehet kihagyni egy ilyen eseményről?

Hogy Benák Krisztián luxusautóját...

.... legalizálják, most vesznek autót a Művelődési ház vezetőjének is? De neki is megengedik, hogy a köz autóját ő is használhassa nagybevásárlásokra, családi kirándulásokra, magánügyek intézésére, szórakozásra, költözésre stb.stb....???

товарищи!

Хевиз Дорогие товарищи!

Пора переключаться на русский язык!

Ленин!

.

Miért

Ez egy határozottan jó kérdés

Elvtársak, miért kuss?

Mióta Benák Krisztián a mindenható a Teréz Anya Otthonban azóta ez a díszes testület, aki olyan kényes a város pénzére, a szabályos gazdálkodásra, egy fillért nem engednek feleslegesen elkölteni a köz vagyonából, miért nem kér beszámolót és tárgyalják meg Benák Krisztián által vezetett otthon gazdálkodását?

Csak nem attól félnek, hogy kiderül, hogy hamarosan, ha már nem, ugyanolyan szintre süllyedt gazdaságilag mint abban az időben az Őszikék? Vagy már mióta Benák Krisztián van nyugodtan bele lehet köpni a levesbe....nem lesz senki kirúgva ezért, mint annak idején Papp Gábor sógora?

Ki fizeti a révészt, illetve a költségeket?

Az autók tulajdonosa a város!

stílus

Úgy látszik, lecsengett a botrány, kifulladt a mocskolódó-kórus...

Le ám!

Mert a főnöködben nem volt annyi erkölcsi tartás, hogy egy kirúgott papot oda küld, ahova való!

Igaz mindenki magából indul ki, hisz a főnöködről is terjengett a feleségverés története, akkor mit várjunk egy református lelkésztől?

Az,hogy ez az ember egy erkölcsi nulla,az csak a jóérzésű embereknél verte ki a biztosítékot. Hogy egy kirúgott pap egy,a köz eszközeit és embereit gátlástalanul használó és kihasználó ember a gondoskodásra,szeretetre,törődésre épülő intézmény vezetője lehet még mindíg, az a kenyéradó gazdáit is jellemzi... no nem pozitív értelemben.

xx

Nem főnököm az illető, mégcsak nem is barátom. MIndenesetre a stílus javuló tendenciát mutat, a mai világban ez sem kis dolog.

nyehe

majd tavasszal megnézzük..

xx

sokan várjuk már a tavaszt...

én is várom

legalább nyílik a hóvirág!

jön a tavasz

,,,meg aztán hervad a szegfű és romlik a narancs...

Következetesség!

Polgármester Úr!
Még ha több mint 10.000.000.-Ft-jába is került a városnak Váginénak mennie kellett,hogy a lelkészének Benák Krisztiánnak jól fizető munkhelye és a segge alá szolgálati autója is legyen, akkor gondolom most Benák Krisztiánnak is ugyanúgy mennie kell, hogy most az új lelkésznek is legyen munkahelye?
Ki kapja a már megtört,lehajtott autót?

Ezt az álszent embert!!!

Van képe szeretetről,gondoskodásról,békességről beszélnie - beszélnie: makognia - egy olyan embernek,aki a saját családját sem tudta megbecsülni! Még van képe kiállni egy közösség elé, a város polgárai elé és papolni arról,milyen fontos a béke,a megbecsülés,a gondoskodás...

Nem gondolt közben arra a kis családra,akiket egyházi ember létére meggyötört és világgá kergetett? Akikről úgy "gondoskodott", hogy eladta,elajándékozta előlük egyes dolgaikat? Az a beosztott aki ezeket megvette, elfogadta nem gondolkodott el azon, hogy etikus-e megvenni, elfogadni a gyerekek elől, még ha a főnöke is az adományozó?

Ennek az embernek ráadásul Papp Gábor még asszisztált is azon a rendezvényen, ahol a szociális munka szépségét ünnepelték? Ezek szerint Ö is azokat az elveket vallja és követi, mint a bukott lelkésze! Szégyen,hogy egy ilyen ember még mindíg egy Idősotthon igazgatója lehet itt Hévízen és elmakoghatja álszent nyilatkozatát és élvezheti főnöke bizalmát!

Hát igen, madarat tolláról...!

Idióta nő

Na már megint ez az idióta nő írogat a Lelkészről...
Menj már az anyád büdös vörösre baszott picsájába és ne nyomjad már az észt!
Takarodj innen a főzőkanálhoz!!!

Idióta nő

Gondolom,hogy te is a gyülekezethez tartozol,oly szépen,tömören,fogalmazod meg a véleményed.

EZ IGEN!!!!

)):EZ IGEN!!!:(( EZ MINDENT ELÁRUL RÓLATOK... EZEK VAGYTOK TI... és mi van,ha nem nő???

elképesztő

elképesztő ez A MOCSKOLÓDÁS, AMI EZEN A PORTÁLON, MEGY, NEM IS SZÓLVA AZ ALPÁRI STÍLUSRÓL. Mi a cél ezzel az egésszel?

elképesztő

Alpári viselkedás szüli az alpári stílust.

elképesztő

Akkor ezen logika alapján a gyilkosságra gyilkosság a válasz? Szemet szemért...???

igen !

szemet szemért ! - a megbocsájtás az Isten dolga.

xx

Azért az embernek is van némi tennivalőja ezen a téren, amellett, hogy Isten teszi a dolgát.

Gyurcsány jelöltet állít Hévízen?

Lendvai Ildikó: Gyurcsány nem fog külön elindulni

Egy nagy hibát elkövetett a szocialista párt: máig emésztetlen falatként forgatja a szájában saját múltját – mondja Lendvai Ildikó egykori MSZP-elnök, aki jövőre – húsz év után – távozik a parlamentből. Exkluzív interjúnk a holnap utcára kerülő Heti Válaszban.
hirdetés

Arra a felvetésre, hogy ha az egyre erősödő DK felmegy 10 százalékra, Bajnaiék meg le háromra, újranyitják-e az összefogásról szóló ellenzéki tárgyalásokat, Lendvai Ildikó azt mondja a csütörtöki interjúban: „Drámai újrakezdés nélkül is lehet technikát találni arra, ami a legfontosabb: hogy az egyéni körzetekben ne induljunk egymás ellen.” Csakhogy az MSZP már nem engedhet 5 helynél többet, annyi meg aligha lesz elég Gyurcsánynak – vetjük közbe. „Nem csak nekünk vannak tartalékaink” – így Lendvai, ám arra, hogy ezek szerint Bajnaiéknak is át kellene-e adniuk négy helyet Gyurcsányéknak, azt mondja: hiba lenne innen üzengetni a különböző lehetőségekről, de ha szükséges, akkor többfajta modellt lehet találni, az biztos.

Lendvai Ildikó azt a forgatókönyvet elképzelhetetlennek tartja, hogy Gyurcsány a végén még jelöltet állít mindenhol és el is indul. „Voltak már olyan mondatai, hogy az országos listaállítás megoldható úgy is, ha a biztosan vesztes 27 körzetben állít jelöltet. Nem hiszem, hogy vállalja annak terhét, hogy bűnös és bűnbak legyen egy baloldali vereségért.” Lendvai elismeri, hogy a vezér iránti baloldali igényt nem tudták kielégíteni, noha egy éve még ő maga is bízott a civilekre épülő új, nagy baloldali összefogásban. Mint mondja, az összefogás is könnyebben menne, ha az MSZP nem mulasztotta volna el a saját múltjával való szembenézést, ha tisztázta volna, mit tart vállalhatónak a Gyurcsány-érából, s mit nem. „Máig emésztetlen falatként forgatjuk a szánkban a saját múltunkat.”

Mi lett vele?

Mi lett a tiszteletes úrral?
Nem kellene engedni hogy elmenjen.
Elüldözte ez a Bedyné, aki a polgármestert irányítja.
Mi ragaszkodunk a Krisztián úrhoz!

Én

Én tisztelem Benák atyát! Be lehet fejezni a mocskolódást.

Hű, de megijedtünk!

((:))

Benák Atya?

.... CSAK VOLT!

Leltár!

Mikor lehetett leltár a Teréz Anya otthonban?
Ha hiányzanak az ételhordó edények,étkészlet az otthon leltárából,vagy sűrűen kell azt pótolni,mert "fogyóeszköz" csak kérjék el a Vörösmarty utcai ház kulcsait Benák apukától,a volt IFA ellenőrtől és csak össze kell szedni az udvarban az szétszórt edényeket. Garantálom, az összes hiányzó edény meglesz!
Mondjuk elárul valamit,ha valaki arra sem képes,hogy ha már hazahozta a munkahelyéről a kutyájának az ebédet még arra sem képes,hogy ami nem az övé azt visszavigye bármilyen minimális értéket is képvisel az elhozott dolog! Csodálkozunk akkor, hogy az otthon autóját sajátjaként használja? Hogyan vigyáz az ilyen vezető a köz,az öregek javaira?
Megint csak lehet tagadni,de egy illetékes elvtárs vegye a fáradtságot - mondjuk a ház tulajdonosának képviselője a református egyház hévízi gondnoka (Papp Gábor)- és győződjön meg minderről maga a saját szemével!

De ne 100 év múlva!!!

Meglehősen gusztustalan,

Hogy a kutyának hazahordott és az udvaron szétszórt éthordókat visszaviszik használat után az otthonba és következő alkalommal ember eszik belőle...

Gusztustalan...

Nem az ételhordót vitte - gondolom - haza a kutyának, hanem ami benne volt!
Az "összeszedést" meg megint csak gondolom képletesen írta a hozzászóló!

Érdekes!
Azt nem tartod gusztustalannak, hogy még a kutya is az otthonból evett, meg azt sem tartod gusztustalannak, hogy még arra sem volt képes, hogy kivegye az ételt az edényből és az edényt visszavigye! Az nem tartod gusztustalannak hogy az otthon eszközeivel értéktől függetlenül ilyen hanyagul lehet bánni...

Én mindezeken felül írtam,

hogy az mégiscsak különösen gusztustalan, amikor arra sem vette a fáradtságot, hogy az otthonból hazalopott ételt legalább kivegye az egyébként emberi használatra szánt éthordóból a kutyának.

Az ezt megelőző dolgok pedig nemcsak gusztustalanok, hanem pofátlanok és arcpirítóak...

elüldözték

Mert elüldözik hamis vádakkal
Papp Gábor meg fogja védeni és befoghatod a pofád te komcsi állat

Elüldözik?

... azért menekült a családja egészen az Alföldig?
... azért lökte ki az egyház a lelkészek közösségéből?

Papp Gábor meg fogja védeni? Igen,azt csiripelik a verebek,hogy van miért tartania tőle! Van is mit megvédeni egy családját elhagyó bukott lelkészen!

Elüldözték?

Nem értem miért a hévizieket kéred számon? Menj el az egyházához, ott panaszkodj, ha neked annyira hiányzik!
Nem a hévíziek tehetnek róla,hogy nem misézhet,sőt még a lelkészi hivatásra is méltatlanná vált az egyházánál!

Elüldözték

Megvédi vagy vele bukik, ez a világ rendje, TE KORLÁTOL AGYÚ BUNKÓ.

Elüldözték

A bunkó hévíziek üldözték el, de Papp Gábor végül meg fogja menteni!

Elüldözték..

Mit gondolsz,a P.G.ISTEN?Tudod mit szoktak mondani?Nem az a baj,ha valaki,ISTENNEK képzeli magát,hanem az ,hogy már el is hiszi, hogy az.NA EZ A TE PAPP GÁBOROD::::::::

A bunkó hévíziek?

Te majom, hogyan üldözték el? Elüldözte ő saját magát! Bunkókám, nem a héviziek tehetnek róla hogy az egyház szolgálati lakásra nem jogosult! Arról sem a héviziek tehetnek, hogy olyan bunkó volt,hogy csak lehajtott fejjel közlekedett,ha véletlenül kiszállt a segge alá tett kincstári autóból, köszönni még az öreganyjának sem tudott. Ö saját maga tett meg mindent azért,hogy méltatlanná vált a lelkészi hivatásra!

Papp Gábor megmenti? Mitől kell megmentenie?

Megmenti

Attól menti meg te rosszindulatú barom, hogy szétrágják a csontját is ezek a hévízi sáskák, akik nem nézik a saját házuk táját (ami rohad rendszerint), hanem mindig keresnek valaki "külsőst" akit szapulni lehet. Mit vitázol ezen? Autó és szolgálati lakás még egy jóval szerényebb városban is JÁR. Te barom. Jár. Érted? Nem ő kérte, hanem a munkakörhöz tartozik. Ti szarházi hévíziek azt szeretnétek, hogy munkát ne kelljen végezni (nem is végeztek, csak a javaitokat hasznosítjátok, mert még a kiadó ingatlanotokat is takarítónő takarítja), pénz jöjjön, és találni kell valakit akiről, akikről a mocskos pletykás pofátok jár és szaladgáltok tele zsebbel a legújabb, általatok kibővített, vagy egyáltalán nem igaz hírekkel, fecsegve azt. Olyanok vagytok mint egy eltunyult vírushordozó. A város jelentős kisváros, de a népe olyan mint egy borsodi cigánytelep.
Papp Gábor ezt tudja és átlátja. Tudja, hogy minden embernek van rossz időszaka amikor semmi nem jön össze, mert neki is volt ilyen.
Ezért mocskos írogatók, meg fogja menteni a Tiszteletest és nem engedi majd, hogy kifingassátok, vírusos hévízi sáskahad. Vagyis tahók, be lehet kapni!

Takarítónő!?

Ha ilyen rossz véleménnyel vagy azokról, akiknél takarítónő takarít, akkor megsúgom, kedvenc tiszteletesednél is takarítónő takarított.

"autó és szolgálati lakás" .... JÁR!? Miért is, melyik törvény írja ezt elő? Nem jár, adható!
Különben is,ez a lakás,amibe lakott nem is az ő szolgálati lakása volt,hanem az általa elüldözött lelkészasszonyé volt.
Abból meg,hogy valaki intézményvezető abból nem következik, hogy magáncélra is használható luxusautóval díjazzák. Van még intézményvezető a város intézményeinek az élén ők is kaptak hasonló kategóriájú hasonló használati feltételekkel magánhasználatra is autót? Mennyivel különb ez az ember, mint a többi intézményvezető kollégája? SEMMIVEL!

büdösbunkó!

ha minden hévizi eltunyult vírushordozó aki teli zsebbel szaladgál, akkor miért van az hogy szeretett polgármestered egy üres zsebű balfasz aki életében nm keresett meg még egymillió forintot ????? Netán tehetségtelenebb mint a többi hévizi - általad -sáskának tartott népe ????? na rre válaszolj te kis udvaronc ha kihúztad a fejed a gazdád hátsójából.
Több tisztelet a választópolgárok felé mert az a 150 szavazat amivel nyert már réges régen elfogyott , sőt mínusz ötszáz van most kb.

Megmenti....

Anyukádat,és a családodat is a megszólítottakhoz sorolod?Te egy igaz ÚRIEMBER LEHETSZ,nagyon bánthat,hogy elkopott a nyelved,vigyáz rá, mert a következő garnitúra segnyalásáig nem fog kinőni.

Hiba

Te anyázó úriasszony, legalább magyarul tudnál helyesen írni. Általános iskola 3-ban elakadt az agyad. Íme a bizonyíték, hogy tanulatlan de pénzes faszszopó nulla vagy

Ki az a Tiszteletes?

Én csak egy kirúgott papról tudok,akit kirúgott az egyháza!

Neked biztos nem kell takarítónő mert a stílusod alapján neked csak disznóólra jutott.
Papp Gábor tudja, milyen az amikor sorozatosan nem jön össze valami? Hát igen, de most aztán összejött neki! Bele is rokkan a város, ha sokáig tart....

Ilyenek vagyunk

"Megmenti"nek igaza van azért. Tényleg ilyenek vagyunk. A többi megmentés nem érdekel, hogy ki a pap, meg ki nem maradt az. De amit leirt rólunk az valahogy tényleg igy van sajnos

te

egy volt masszőrt mitől is kellene megmenteni? Az IQ-tól????????????? Na ja.

hogy ilyet választott egy adó, IFA stb. csalóktól, mutyiktól, klónozott pénztárgépektől hangos város???? 2/3-a??????????????????????????

Előtte meg a piros-szegfűs?

vajon miért is lesznek az online pénztárgépek???? De pofa az van, és nagy.

Piros-szegfűs?

A Vértesre nem lehet ráfogni, hogy "piros-szegfűs" volt nem kényszerült rá,hogy egyetlen pártnak is tagja legyen!
Ám Gáborunk összes felmenője (( nagypapa, nagymama, mama, papa, nagynénik, nagybácsik stb. minden fellelhető rokon) a kommunista a párt aktív tagja volt. Gáborunkat egész életében a vörös köd vette körül.

Csodálkozol, hogy ilyen "sokszínű" lett?

Csak nem?

Gondolom mielőtt elmegy elszámoltatják az autóhasználatról, kifizettetik vele a magáncélu használatból eredő kopást, amortizációt és üzemanyagköltséget is?
Gondolom előtte átvilágították az otthont gazdálkodás szempontból is!

Jönnek a trafikbajok

Hévíz - Pénzt vittek el egy nemzeti dohányboltból Hévízen, a rendőrség lopás megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a gyanúsítottakkal szemben. A nyomozás adatai szerint az elkövetők még augusztus 30-án a hajnali órákban törték fel a zalai városban lévő nemzeti dohányboltot. A tettesek miután bejutottak az üzletbe, a kazettában lévő 4 millió hatszázötvenezer forint készpénzt felkapták, majd elmenekültek a helyszínről. A rendőrök elfogtak egy 27 éves keszthelyi férfit, aki kihallgatásán beismerő vallomást tett. A bűncselekményt nem egyedül követte el, társát még keresik.

Már tudom, hogy miért kell...

Már tudom,hogy miért kell a luxusautó a Teréz Anya Otthon igazgatójának! Mert anélkül nem talált volna oda a polgármesteri hivatalba ma délelőtt sem!
Én értem,hogy a gyaloglás derogál,de arról meg ő tehet,hogy az egyháza kivette a segge alól a másik szolgálati autót! Sajátra meg abból az alacsony igazgatói fizetésből nem jut!

Csak azt nem értem,hogy a többi intézményvezető hogyan is oldja meg,ha be kell menniük a hivatalba?

ÍGY könnyű!

Úgy könnyű bejárni a munkahelyre, meg villogni a barátok, rokonok, ismerősök előtt, hogy alá teszik az igazgató alá a szolgálati autót, az öregekre fordítható pénzből meg tankoljuk, szervizeljük, gumit cserélünk, fizetjük a biztosítását, javíttatjuk, ha megsérül,szóval a bejárása egy fillérjébe sem kerül szegény minimálbérből élő igazgató úrnak!

A rabszolgák meg örüljenek, ha a saját autójuk után kapnak összesen 9.-Ft-ot km-enként, vagy a buszköltség 80 %-át!
Ezek szólták meg az elődjeiket? Nem kellett volna, ők sem különbek, sőt rosszabbak!
Árpi bácsi feleségét nem lehetett látni a BIT-es autóval bevásárolni menni,de Ágota asszony nem egyszer ment azzal a SPAR-ba vásárolni!
Lehet tagadni, de attól még igaz!

Te nyomorék!

Te korlátolt nyomorék, egyáltalán nem biztos, hogy az intézményből ment a hivatalba. És ha onnan megy kocsival, mert utána máshol van dolga??? Hú, de ez a vörös agyadnak biztos bonyolult. Vörös troll! Más intézményvezető meg 20 méterre levő virágágyáshoz autóval megy. Az nem tűnik fel, te büdös seggű futóbolond??? All Tringer Gyöngyszem vagy? Vagy Vágottszájné??? Jelentsél fel mindenkit túlzott autóhasználatért! Nyomorék.

Tisztelt KORLÁTOLT NYOMORÉK ÚR!

Mi a csuda lenne,ha nem megint engem talált volna meg, ha nem tetszik Önnek valami? Gondolja, hogy ebben a városban mindenki, mindenkivel, mindennel elégedett?

Sajnos csalódást kell Önnek okoznom,nem foglalkozom a szomszédom autóhasználatával sem, meg azzal sem, hogy honnan hova megy. Többek között azért sem, mert egy ilyen ember, aki vallásos emberként, ráadásul lelkészként úgy bánt a családjával, ahogy,akit a saját egyháza kilökött az az én szememben szóra sem érdemes!

Javaslom nyomozzon tovább! Ez nem jött be!
Azt meg már mondtam Önnek, ha valakit megszólít, akkor legyen Önben annyi bátorság, hogy a nevét is adja hozzá! Ehhez már nincs bátorsága, csak gyáván, sunyi módon névtelenül mer köpködni! Ez Önt és elvbarátait minősíti!

"All Tringer Gyöngyszem" - Altinger Gyöngyi

Nyomorék

Az meg milyen nyomorék dolog, hogy a Gyöngyi fürkészi ezt az oldalt és magát és a témát komolyan véve, ezen a fórumon vitázik:))))))))))
Hát ez a vég, Gyöngyi:)))
Sétálgass, levegőzz, biciklizz e helyett. És néha menj be testületi gyűlésre, és szólalj fel, mint fontos nő a városban.

Bagoly mondja....

Kedves Ismeretlen,Gyáva kukac!

Ön, mit csinál? Ugyanezt a "nyomorék dolgot" teszi ,csak gyáván a névtelenség mögé bújva!
Javaslatát, hogy menjek be a testületi ülésekre és szólaljak fel, sajnos nem tudom elfogadni, mert egyrészt Önnel ellentétben én ismerem a szabályt: testületi ülésen a hallgatóság nem kap szót, másrészt nem nálam kezdődik a "fontosság"! Nem, én nem vagyok és nem is szeretnék "fontos nő" lenni "a városban".

Ezt a megtisztelő címet meghagyom Önnek!
Üdvözlettel: A. Gyöngyi

narancs

troll....

vörös

Vörös troll

All Tringer Gyöngyszem

All Tringer Gyöngyszem!!!:))) Hát ez kurva jó!!!! Tényleg illik rá!!! Bediné és a többi vörös troll egymást kimenti, de közben narancsos lesz a nyelve, mert pénzért bárhova nyal. Váginé is mentettje volt a vizilónak. Vörös trollok mind.

Te nyomorék....

Anyukád,és a családod Nyomorék.

A nyomorék

A nyomorék tényleg Te vagy. Vörös troll

VÁGINÉ

Váginé a fő nyomorék.

Én is megtehetem?

Én is megtehetem amit a főnököm? Hogy amennyivel később jövök dolgozni, annyival előbb mehetek haza?

Te nem teheted meg!

Jól gondolod szivacsagy, Te nem teheted meg, mert Te nem vagy igazgató, úgyhogy szépen kussolsz a beosztott székecskédben és bemagyarázod az igazgatónak, hogy 3 óra valódi munka helyett Te 9-et dolgozol. És kussolsz szépen. Ül!!!

TE nem teheted meg....

Készítik a szobád a DILIHÁZBAN:)

Így igaz!

Igen, készítik a helyemet a diliházba, ahol őr leszek és Téged foglak őrizni, mint zártosztályi vörös troll-t. Az MSZP-vel együtt le leszel húzva a diliház WC-jén.

hogy

pofára fogtok esni...

:-)))))))

Azt is megtehetem...

... hogy vezetőként privát célokra használom az intézmény autóit és alkalmazottait?
Aztán, ha túllépi az intézmény a költségkeretét, megmagyarázhatom, hogy élelmiszer és üzemnyagköltség többletigény merült fel.

Hát igen! Ha önkormányzati luxusautó nélkül eltévedne az intézményvezető a Vörösmarty,a Szent András és a Honvéd utca között, vagy nem találna oda a kártyapartijaira,vagy a budapesti kirándulásaira,,meg ha az intézmény dolgozóit küldi az intézmény autójával,hogy kitegyék a kukáját,meg hogy lenyírják a füvét,meg hogy festőmestert fuvarozzanak a lakásához...és folytathatnám a sort,bizony megemelkedik az üzemanyag költség rendesen.

Polgármester Úr!.

Mit is keres a Teréz Anya Idősek Otthona Igazgatójának szolgálati WW-ja Keszthelyen a kártyabarlang parkolójában? A kártyapartnerek lelki segélyre vagy az otthonba való beutalásra várnak?
Nem sok ez már!?
Az Iskola Igazgatója,meg az óvoda vezetője,meg a Művelődési ház vezetője,meg a Repülőtér igazgatója,meg az Aquamarin igazgatója is kapott egy-egy szolgálati WW-t és mindegyik azzal jár közköltségen munkába,kirándulni,szórakozni,kártyázni,gyerekeket iskolába, rendezvényekre szállítani, magánügyeiket intézni,bevásárolni..???
Mert hát Benák Krisztián sem különb és nem több, mint a többi intézmény vezetője? Vagy igen?

Igen kaptak!

Igen kaptak szolgálati luxusautót:
Iskolaigazgató: Aston Martin, de csak 2006-os gyártásút: http://www.hasznaltauto.hu/auto/aston_martin/db9/aston_martin_db9_v12.cabrio-bond_007-4625184
Óvodavezető: Audi TT coupe, amit az első nap összetört, mert tolatáskor átment egy keszthelyi óvodáson
Művelődés vezetője két autót is kapott: Bentley Continental GT, valamint egy Porsche 911 turbo, nullkilóméteresen, az autót megtarthatta, az új igazgató pedig azonnal egy Audi allroad-ot kezdett pusztítani,
a Reptér igazgatójáról nem is beszélve, ő nem csak egy Mercedes 500-at kapott, hanem korlátlan Lufthansa bérletet, valamint magángép-használatot, havi 10 ezer km erejéig.
Az Aquamarin igazgatója azonban egy tandem használ kerékpárt kapott, amit nem használ, mert félti, hogy feltűnő lesz Hévízen. És ezek az emberek közköltségen róják a kilómétereket.
Papp Gábor meg nem cseréli le a 3,4 millió km-t futott vértes autót.
Na ebbe keress logikát!!! Valami bűzlik, mi?
Váginé

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Ez rohadt jó!!!:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

A tahója

Tahófej, még azt se tudod, hogy nem WW a bizonyos autó, hanem VW? Érted? Nem dupla W, hanem V W! Volkswagen. Érettségizz le Tahókám, nem elég, hogy anyád belédverte hova lehet szarni és hogy kell horkolni.

...és nemcsak az üzemanyagköltség

...biztosítás, gumik,adó, szervíz? Mind-mind fizetik az átvitt értelemben az öregek!

Papp Gábor, Tied a szó!

Erre, ezekre válaszolj, mert elöbb-utóbb válaszonod kell! Neked is jobb, ha nem az igazságszolgáltatás teszi fel a kérdéseket!

Arra is tud válaszolni valaki?

Arra is tud válaszolni valaki, hogy egy bukott pap mit keres még mindig a volt egyháza lakásában,ahova a családja helyére már a volt IFA ellenőr Benák apukáéket is betelepítette?

Ezek szerint a református egyház sem különb,mint a katolikus!
Ugyanolyan elnéző a bűnbeesett,bukott papjaival szemben,mint a katolikus!
Nesze neked reformáció!

Hol élsz!?

Hol élsz!? Igazságszolgáltatás na ne fárassz!

Semmi se számít!

Háboroghatsz Te amennyit akarsz! Amikor Király elvtárs és Vértes Árpi használta magáncélra a kincstári autókat egyfolytában háborogtatok! Kiabáltatok, sajtótájékoztatót tartottatok, esküdöztetek, hogy nálatok aztán ilyen nem lehet és nem lesz!

Aztán most mi van?
A polgármester is el-elmegy a kincstári autóval vásárolni, kirándulni, gyermekeket kollégiumba fuvarozni és egyebek,akkor Benák Krisztián Igazgató úr miért ne tenné!
Nyilván kényelmesebb (és olcsóbb is) a kincstári luxusautó, mint a vonat, vagy a busz!

PLETYKA A JAVÁBÓL!

MÁR ÚGYIS KELLŐKÉPPEN SIKERÜLT LEDEGRADÁLNI EZT A FÓRUMOT, HÁT HAD OSSZAK MEG VELETEK EGY PLETYKÁT!

Az a kósza híresztelés terjeng a városban, hogy a Teréz Anya Otthon nemrég kinevezett igazgatójának azért nem mer felmondani Papp Gábor ((: pedig még Papp Gábor szerint is mindent megtett a lelkész úr azért, hogy útilaput kössenek a talpára:)) mert tart tőle.
A pletyka szerint lelkész úr lejárató információkkal bír a főnökéről!
No kérem, így kell ezt csinálni! "HA ÉN EGYSZER KINYITOM A SZÁM, HA ÉN EGYSZER ELKEZDEK MESÉLNI..."

tömör elemzés

5.1. A lelkipásztor, presbiter, diakónus tiszte

Papírra vetette Lieuwe Boonstra (Een prachtige taak. Het werk van predikanten, ouderlingen en diakenen)

Előljáróban

lelkipásztor, presbiter és diakónus feladatait szeretném röviden összefoglalni e könyvecskében. Bár tudom, hogy Magyarországon a diakónusok munkája másképpen szerveződik, mint a lelkészek és presbiterek teendői, mégis érdekes lehet e három feladatkört összehasonlítani.
E könyvecskében a címben megnevezett tisztségviselők tevékenységét szeretném tanácsokkal segíteni, így jó lenne, ha az itt olvasható ötletek alapján elgondolkodnának feladataikról. Munkámmal lehetővé szeretném tenni, hogy a hollandok és a magyarok kölcsönösen tanulhassanak
A könyv a gyülekezetek épülését kívánja szolgálni. Érdemes akár részleteiben is földolgozni, és teaestéken vagy más együttléteken megvitatni az itt olvasható anyagot. A beszélgetések elkezdését segíthetik az egyes fejezetekhez fűzött kérdések is.
Végül köszönöm dr. Börzsönyi József professzor úrnak, hogy átolvasta a szöveget, és kritikus megjegyzéseit megosztotta velem.
Remélem, hogy örömmel fogadják e könyvet Kelet-Európa magyarul beszélő részein, s hogy áldására szolgálhat az ottani Református Egyházaknak.

Slochteren, 2000. decembere.
Lieuwe Boonstra

A tisztségviselők helye
A presbitert és a diakónust Jézus hívta el szolgálni, akik Krisztus ajándékai
a gyülekezetnek (vö. Efézus 4,11).

A tisztségviselők gyülekezettel való kapcsolata különleges: nekik kell táplálniuk és vezetniük a közösséget. Vegyük pl. I. Tessalonika 5,12-14-et: „kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik előljáróitok az Úrban, és intenek is titeket, és munkájukért nagyon becsüljétek őket. Éljetek egymással békességben. Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, bíztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez.“ Ilyenek Krisztus szolgái. Kitüntetett és különleges a helyzetük: hiszen egész életükben Krisztus eszközeiként kell munkálkodniuk. Úgy kell szolgálniuk a gyülekezet tagjait, hogy azok Krisztushoz, a jó pásztorhoz találjanak, aki állandóan gondoskodik a nyájáról. A szolgálóknak tehát a jó Pásztor nevében kell táplálni és vezetni a bárányokat (mint a gyülekezet tagjait). Ez az isteni megbízatás különböző feladatokkal jár, melyek közül néhányat megnevezünk:
A) A tisztségviselők feladata, hogy a rendszeresen fölkeressék a gyülekezet tagjait.
B) Az ő megbízatásuk a gyülekezet tagjainak vígasztalása, tanítása és rendreutasítása.
C) Mind anyagi, mind lelki szempontból szolgálniuk kell a gyülekezetet.
(E három gondolatot a következő fejezetekben bővebben is kifejtjük).

Kérdések:
1. Beszéljük meg közösen az I. Tess. 5,12-14 tartalmát.
2. Elfogadjuk-e, hogy a tisztségviselőknek Istentől van megbízatása?
3. Hogyan értelmezzük a Máté 18,15-17?

A tisztségviselők feladata

A lelkész feladata
Az első keresztyén gyülekezetekben a prédikátori munkát az apostolok végezték. Később minden gyülekezetben „véneket“ választottak a Szentlélek segítségével.
I. Timóteus 5,17 szerint voltak olyan presbiterek, akik a gyülekezet vezetésén túl prédikáltak és tanítottak is. Ez utóbbiakat ma prédikátoroknak nevezzük. Vö. II. Kor.5,18-20: „Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés ígéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!“

a) Kijelentés és szolgálat
Az előzőekben már megírtuk, hogy a tisztségviselők feladata a gyülekezet táplálása és vezetése. A lelkészeknél ez az igehirdetésben és szolgálatban jelenik meg. Igehirdetéssel a gyülekezet táplálékot kap, és megtalálhatja a helyes utat. (Vö. Ap. Csel. 6,4). Isten Igéjét a prédikátoroknak tisztán és csorbítatlanul kell átadniuk a gyülekezetnek (vö. II. Tim. 4,1 és 2). A Biblia itt a prédikálás kifejezésére olyan szót (kérüsszó) használ, aminek a jelentése: „örömüzenetet vinni“, várva-várt eseményt fennhangon kihirdetni, proklamálni. Ahogy régen hírnök kürtölte szét a király jövetelét, hogy a nép előre tudhassa, az uralkodó érkezik, ünnep lesz, úgy Isten Országának, a nagy király kegyelmének eljövetelét is kijelentés az örömüzenet proklamálása előzi meg.
Ám a kegyelem mellett a kijelentésben ott lehet az ítélet is. A Király jövetele nemcsak javunkra szolgálhat, hanem kárunkra is lehet. Gondoljunk csak Noéra: azzal, hogy az igazságot prédikálta, kora embereinek jelentette meg a közelgő ítéletet.
Az Újszövetség a kijelentésre különböző szavakat használ: prédikálni, kijelenteni, hírül adni, híresztelni (Márk 7,36), kiáltani (I.Kor. 9,27) és kikiáltani (Jel. 5,2). Az újszövetségi hírnök elsősorban a kegyelem kijelentője. Azért megy az emberekhez, mert Isten küldte hozzájuk. Prédikációjának lényege: hogy a megtérést és a bűnök bocsánatát jelentse ki az emberek számára, és hirdesse Isten Országának az eljövetelét.
Az Újszövetség egy másik kifejezést is ismer, mely szó szerint evangelizálást, vagyis a jó hírnek, az örömhírnek a hozatalát jelenti. Ahová eljut ez a hír, ott öröm uralkodik. A boldogságot hozza, de egyben a boldogságra vezető útat is jelenti. Az újjászületésen munkálkodik. (Vö. Róma 10,14-15: „De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek pedig abban, akit nem is hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Így is van megírva: Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!“ (Ézsaiás 52,7; II. Korintus 5,19-20; Filippi 2,29 és I. Tesszalonika 2,13).
A II. Helvét Hitvallás részletesen foglalkozik a prédikátor tisztével. Eszerint feladatuk a „tanítás“. A hitvallás először I. Korintus 4,1-et idézi: „Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit, és Isten titkainak sáfárait“. E hitvallás említi a „szolga“ görög szót, majd magyarázza, hogy e kifejezés „tulajdonképpen evezősöket jelent, akik egyedül csak a kormányos akaratát figyelik, vagyis olyan emberek, akik nem önmaguknak élnek, sem nem a saját tetszésükre, hanem az uruk kedvére, akinek teljesen a parancsától függnek“. Idézi még Efézus 3,3-at és 9-et: „kijelentésével ismertette meg velem a titkot, ahogy előbb megírtam röviden…és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében a Jézus Krisztus által“. Ezután azt a következtetést olvashatjuk e hitvallásban, hogy Isten titkainak az ismertté tétele és az Úr szolgálata elsősorban Isten Igéjének a prédikálását és a sákramentumok kiszolgáltatását jelenti (II. Helvét Hitvallás, 18. fejezet).
A II. Helvét Hitvallásban az szerepel, hogy az úrvacsoraosztást a lelkész végezze. A szent jegyek kiszolgáltatása az evangélium hirdetéséhez kötődik. Vö. Máté 28,19: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam tinéktek“ (Károli ford).
E „kiszolgáltatásba“ sorolható a nyilvános imádság is. I. Timóteus 2,1-2 különböző imádságokat sorol fel: könyörgés, esedezés és hálaadás. A második vers arról szól, hogy kiért imádkozzunk. A vers királyokat és magas méltóságot viselőket említ, akik nemcsak a mindennapi életben, hanem az egyház védelmezésében is nagy felelősséget hordoznak, s azért munkálkodnak, hogy mi, az alattvalók csendes és nyugodalmas életet élhessünk. Az apostol ezen kívül a „minden emberért“, azaz mindenféle rendű és rangú emberért mondandó imádságra is fölszólít.
Vessük egybe a Heidelbergi Káté 49. Úrnapjával: „Adjad, hogy mi és minden ember saját akartunkat legyőzzük, és a te egyedül jó akaratodnak engedelmeskedjünk minden ellentmondás nélkül, hogy így mindenki az ő tisztét és hívatását oly készséggel és hűséggel töltse be, mint az angyalok a mennyben.“ A prédikátornak ezért figyelmesen kell járnia a gyülekezet tagjai között, és ügyelnie arra, ami a mindennapokban történik.

b) Legeltetni és őrizni, vezetni és szenvedni
A Jó Pásztor képét már említettük (János 10). A prédikátor Isten bárányait, a gyülekezet tagjait füves legelőn legelteti. Közösségben (a templomban), de egyénenként is (otthonokban) végzi a lelkész a munkáját. Gondoljunk csak Pál búcsújára az efézusi presbiterektől a milétoszi tengerparton. Ott emlékezteti Pál az efézusi véneket arra, hogy ő maga hogyan tanított és hírnökösködött állandóan (Ap. Cselekedetei 13,38). A családoknál is arról esik szó, hogy etessék és legeltessék a bárányokat. Összevetve I. Péter 5,2-vel: „Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal.“ (Károli ford) A legeltetés vagy őrizet gondolata fontos eleme a Bibliának, különös tekintettel a pásztor tisztségére. A pásztornak volt kötelessége a bárányokat a nyájhoz terelni és ott tartani. Ugyanígy gyakran kell fölszólítani az embereket, hogy maradjanak a közösségben.
A pásztor motívumát az Ószövetségben és az Újszövetségben is megtaláljuk: Ezékiel 34; I. Péter 2,25; János 21,15-17; és alapszövegként Ap. Cselekedetei 20,28: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett…“ Ez utóbbiban a legeltet és az őriz szó összekapcsolódik egymással. Pál az Ap. Csel. 20-ban ösztönzi az efézusi presbitériumot őrizetre, és ez az ösztönzés folytatódik Pálnak az efézusi gyülekezethez való intésében, amikor arról a lelki fegyverzetről ír, amit a hívőknek föl kell öltözniük „ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért“ (Efézus 6,18, Károli ford). Vagyis minden gyülekezeti tagnak van valami kötelessége, feladata, ami nem hárítható át a tisztségviselőkre!
Az Újszövetség igen fontosnak tartja a bárányok felügyeletét, kiemelve a nyáj terelgetésének jelentőségét. Az Ap. Csel. 20,31-ben Pál az efézusi presbitériumot arra figyelmezteti, hogy ő három évig nem szünt meg Efézusban könnyhullatással inteni mindenkit. Az intésen azt érti, hogy ezzel vissza lehet valakit vezetni a rossz útról. Összehasonlítva az I. Tesszalonika 5,12-13-mal: „Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik előljáróitok az Úrban, és intenek is titeket; és munkájukért nagyon becsüljétek őket.“
A „vezetés“ szó itt arra utal: valakit vezetni, vagy valakiről gondoskodni. Vagy másképpen mondva: vezetni másokat, hogy ők is másokról tudjanak gondoskodni. Egy prédikátornak a haladás érdekében tudnia kell vezetni, de egyben neki is ismernie kell, hogy mit jelent követni valakit. Ebben komoly szerepet játszik a misszió szempontja: észre kell venni a beteg „bárányokat“, vagyis föl kell keresni azokat a veszélyeztetett embereket, akikről gyanítható, hogy el akarják hagyni a közösséget.
A II. Timóteusi levél a szolgáló „szenvedését“ említi, például II. Tim. 2,3: „Vállald velem együtt a szenvedést, mint a Jézus Krisztus jó katonája“. Ennél az igénél jelentősen eltér egymástól a Károli-féle és az új magyar fordítás. Az új fordítás szinte szó szerint megegyezik a hollanddal, Károlié pedig a tartalmában feleltethető meg azzal. „Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze“ (Károli). Azt jelenti ez, hogy a prédikátornak bátornak kell lennie, és akár egy katona, felkészülten kell várnia a küzdelmet. Hiszen létezik ellenség, aki támadni akar, s e támadás szenvedést hoz magával, miként az ellenállók szenvedést okozhatnak a prédikátoroknak. A támadás lehet rágalmazás, lehet üldözés és elnyomás, vagy éppen a gyülekezetben terjedő féltékenység. Mindezek ellenére ne féljünk Isten ellenségeinek a fenyegetésétől, hanem álljunk meg erősen a hitben, és gondoljunk I. Péter 3,14-re: „De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek“. A gyülekezeteket elfedő álarcokat rántsa le a prédikátor, és leplezze le a tévedéseket. A „leleplezés“ kifejezésére használt szó megcáfolást vagy rendreutasítást jelent. Vö. Máté 18,15: „Ha pedig a te atyádfia vétkezett ellened, menj el, dorgáld meg őt négyszemközt“ és I. Timóteus 5,20: „Akik vétkeznek, azokat mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon“.

C. Összefoglalás
A föntieket röviden összefoglalhatók a következő öt pontban:
a. A prédikátornak prédikálnia és magyaráznia kell Isten Igéjét.
b. A prédikátornak ki kell szolgáltatnia a sákramentumokat, és példát kell mutatnia az imádságban.
c. A prédikátornak vezetnie és legeltetnie kell a nyájat.
d. A prédikátornak a presbiterek segítségével azon kell munkálkodnia, hogy a gyülekezet mindig az Ige vezetését kövesse.
e. A prédikátor sosem feledheti el, hogy pásztorként missziói feladatai is vannak.

Kérdések:
1. A Második Helvét Hitvallás a prédikátorokat „evezősöknek“ mondja.
a) Érted-e ezt a képet?
b) Egyetértesz-e vele?
2. Egyetértesz-e azzal, ami az összefoglalásban található?
3. A következő állításokat beszéljétek meg egymással:
a) Egy prédikátornak teljesítenie kell mindazt, amit a presbitérium akar.
b) Egy prédikátornak nemcsak pásztornak kell lennie, hanem kormányosnak is.
c) Egy prédikátornak éppen elég a vasárnapi prédikációt megtartania.
Minden egyéb feladatot a presbiterek végezzenek.
4. Mit tekintesz a prédikátor feladatának? Egyezik-e véleményed azzal ami
a föntiekben olvasható?

A presbiter feladata
A presbiterről az Újszövetségben olvasunk. Az apostolok a Szentlélek vezetésével minden gyülekezetben véneket állítottak szolgálatba. Ezeket a véneket nevezzük ma „presbitereknek“. Az Ószövetségben is voltak vének, valamilyen vezetői feladatokat ellátva. Az őskeresztyénség vénei a prédikátorral együtt vezették a gyülekezetet. E munkamegosztással védelmezte Krisztus az egyházát egyesek hatalomvágyó fellépésétől. A presbitereknek tehát irányítaniuk és gondozniuk kell a gyülekezetet. Ehhez kapcsolódóan olvasd el a II. Helvét Hitvallás 18. Fejezetét. E fejezet címe: „Az anyaszentegyház szolgái; azok rendeltetése és kötelességei“.
Lássunk néhány sort e fejezetből:
„Az Újszövetség népének szolgáit különböző néven nevezik: apostoloknak, prófétáknak, evangélistáknak, püspököknek (felvigyázó), presbitereknek (vének), pásztoroknak (lelkész, lelkipásztor) és tanítóknak (I. Korintus 12,28; Efézus 4,11…“
„Minden egyházi szolga pedig egy és ugyanazt a hatalmat, illetve hivatalt kapta. Bizonyára kezdetbe a püspökök vagy presbiterek az egyházat közös munkával kormányozták. Egyik sem helyezte magát a másik elé, és egyik sem bitorolt nagyobb hatalmat vagy uralmat püspöktársaival szemben. Nem felejtették el ugyanis a mi Urunk szavait: 'aki közületek első akar lenni, legyen a ti szolgátok' (Lukács 22,26), tehát megmaradtak az alázatosságban, és kölcsönös segítséggel támogatták egymást az egyház kormányzásában és fenntartásában…“
„Az egyházi szolgák feladatai sokfélék, ezeket azonban a legtöbben két dologra vezetik vissza, amelyekben minden más bennfoglaltatik: Krisztus evangéliumának tanítására és a sákramentumok helyes kiszolgáltatására…“

a) Legeltetni és vezetni
A lelkészi tennivalókról szólva beszéltünk már a pásztori teendőkről, vagyis arról, hogy a bárányokat Isten Igéjének füves legelőire kell vezetni. Ám a pásztori motívum ennél sokkal többet jelent. Jelenti a nyájról való gondoskodást, a nyáj érdekében való közbenjárást, illetve az eltévedt bárányok megkeresését és visszahozatalát. Ezt a gyülekezeti munka missziói feladatainak mondjuk, melyeket leginkább a presbitereknek kell végezniük. Ugyanazokat az igéket, amiket már idéztünk a prédikátorok tennivalóiról szólva, itt is megemlíthetjük: János 10, I. Péter 5, de Jeremiás 3,15 is: „Adok majd nektek szívem szerint való pásztorokat, akik hozzáértéssel és okosan legeltetnek benneteket“ és 23,4: „Olyan pásztorokat is adok melléjük, akik jól pásztorolják őket. Nem kell többé félniük és rettegniük, számba sem kell venni őket - így szól az Úr“. Ezekből az igeversekből az is kitűnik, hogy nem beszélhetünk rangsorról prédikátor és presbiter között. Persze, a presbiter tennivalói nem merülhetnek ki csupán az irányításban.
Említettük, hogy régtől fogva, már az Ószövetség idején voltak vének, akik valamilyen vezetői szerepet töltöttek be. Róluk főképpen Mózes II. könyvében hallunk, például 3,16-ban:: „Menj, gyüjtsd össze Izráel véneit…“ vagy 19,7: „Azután lejött Mózes, és összehívta a nép véneit…“. A vének a törzsek bölcseknek tartott vezetői voltak, akik a fiatalabb generációt segítették az útján. Kánaán földjén inkább a városok vezetőire hallgattak az ott élők. Ez a pásztori motívum újra fontos szerepet kap az Újszövetség véneinek feladataiban. Valóban fontosnak kell tenkintenünk az irányítást, de nem annyira az „uralkodás“, mint inkább az „útmutatás, jó irányba vezetés“ értelmében.
Mind az Ó-, mint az Újszövetségben úgy értesülünk a vének munkájáról, hogy nem olvashatunk sehol e tisztség elrendeléséről. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 11,30-ban olvasunk először a fiatal keresztyén egyház véneiről: „Ezt meg is tették, és elküldték Barnabással és Saullal a gyülekezet elöljáróihoz“. Nem sokkal ezután szerepel, hogy az apostolok minden létrejött gyülekezetben presbitereket állítottak szolgálatba, Ap. Csel. 14,23: „Miután pedig választottak nekik gyülekezetenként véneket, imádkozván böjtölésekkel egybe, ajánlák őket az Úrnak, kiben hittek vala“ (Károli). Az apostolok és vének között igen szoros együttműködés lehetett (Ap. Csel 15). Ap. Csel. 21,18-ban olvassuk, hogy a jeruzsálemi gyülekezetet a vének vezették: „Másnap eljött Pál velünk együtt Jakabhoz; ahol a vének is jelen voltak mindnyájan“ Munkájuk azt jelenti, hogy mindent megtesznek azért, hogy a nyáj legelhessen. Nézd az Ap. Csel. 20,29-31-et: „Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat. Sőt közületek is támadnak majd férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Vigyázzatok azért…“. A presbiterek Istent szolgálják, ezért sem gondolkodhatnak könnyelműen Isten gyülekezetében végzendő munkájukról.

b) Vén és felvigyázó
„Vén“-re és „felvigyázó“-ra az Újszövetségben két különböző kifejezést találunk. A presbiter jelenti a „vén“-t, az episcopos pedig a „felvigyázó“-t. A Római Katolikus Egyház az első szónak a papot, a másodiknak a püspököt felelteti meg. Ezzel olyan rangsort vezetett be, amit ezek a kifejezések nem sugallnak. E szavakat inkább úgy kell tekintenünk, mint amelyek egymást kiegészítik: a „vén“ szó a presbiteri funkciót, a felvigyázó pedig inkább a presbiter feladatát jelenti. Szolgálatuk kettőssége feladata még ma is érződik: a presibiterek a lelkészekkel együtt egy tanácsot, az egyháztanácsot alkotják. E testületben a presbiterek, a vének bölcsessége kap szerepet. De ők egyszerre felvigyázók is, akik ügyelnek a bárányokra, és vezetik őket igaz úton. Lásd 23. zsoltár 3. verse: „Igaz ösvényen vezet az ő nevéért“ .

c) Gyülekezeti tagok látogatása
A presbiterek arra ügyelnek, hogy a gyülekezeti tagok életüket a Szentírás tanítása szerint vezessék. Ezért rendszeresen fel kell keresniük a gyülekezet tagjait, hogy Isten Igéjével vigasztalják, intsék és tanítsák őket. Meg kell mutassák a helyes utat azoknak, akik hamis tanításokat követnek, és vissza kell segíteniük a helyes útra az életük vezetésében eltévelyedteket. Az ige szellemében azokat kell meginteniük, akik megkeményedtek a bűneikben. Olvassuk csak a Heidelbergi Káté 31. Vasárnapját, a 85. kérdést és választ: „Mimódon nyílik meg és zárul be a mennyország a keresztyén egyházi fegyelem által? Olyan módon, hogy Krisztus parancsolatából azok, kik jóllehet névleg keresztyének, de nem keresztyén tant és életet folytatnak, miután egynéhányszor atyafiságosan intést kaptak, de tévelygéseikkel és bűneikkel fel nem hagynak, az egyháznak, vagy azoknak, akiket az anyaszentegyház arra rendelt, bejelentetnek. És ha intésökre sem térnek meg, akkor azok a szent sákramentumoktól való eltiltás által kirekesztik őket a keresztyén gyülekezetből, és így Isten maga is kizárja őket Krisztus országából. De viszont, ha igazi megjobbulást ígérnek, és azt megbizonyítják, mint Krisztusnak és az egyháznak tagjai, ismét visszafogadtatnak.“
Ahhoz, hogy a presbiterek hűséggel tudják végezni Isten nyájának pásztorolását, szorgalmasan kell kutatniuk a Szentírást, és gyakorolni magukat Isten szolgálatában. Olvassuk el ezzel kapcsolatban I. Timóteus 3,1-7-et és 4,7-8-at.
A családokat és a magányos embereket rendszeresen kell látogatni. Itt nem anynyira a kemény dorgálásra van szükség, hanem úgy inteni őket, ahogyan a Jó Pásztor gyengéden gondoskodik a bárányairól.
A presbitereknek a feladata ügyelni arra, hogy a gyülekezetben minden békességben és jó rendben történjen, azon a módon, ahogy Jézus kívánta. Vö. I. Korintus 14,33 és 40: „Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene…Minden illendően és rendben történjék“. A békesség azonban nem csak annyit jelent, hogy nincsen viszálykodás a gyülekezetben, hanem azt is, hogy nem tudnak befurakodni hamis tanítók, akik szétszórják a nyájat, ahelyett hogy összegyűjtenék.

d) A presbiterekkel szembeni követelmények
Mindenekelőtt az I. Timóteus 3,1-7-ben és Titus 1,7-9-ben közli Pál apostol a gyülekezettel, milyen feltételeknek kell megfelelni a presbiteri tisztben.
A presbitereknek nagyszerű feladatuk van (I. Timóteus 3,1), ám nem kell idealizálnunk ezt a tisztséget, mert ellátása sokszor teljes embert és önfeláldozást követel. De úgy sem kezelhetjük, mintha semmit sem jelentene.
Amikor az igében a presbiteri tisztség feltételeiről olvassuk, három elem tűnik fel:
1. A tisztségviselőnek nem kell magasan kvalifikáltnak lennie.
2. Az I. Timóteusi és a Titushoz írt levélben Pál világos föltételeket szab
a presbiteri tisztséggel kapcsolatban.
3. Előrehaladást tapasztalhatunk az üdvtörténetben, amikor III. Mózes 21-et hasonlítjuk össze I. Timóteus 3-mal és a Titus 1-gyel, ugyanis míg az Ószövetségben a hangsúly inkább a gyakorlati tényezők, addig az Újszövetségben az etikai elemek hangsúlyosabbak.
Az első föltétel, hogy a presbiter feddhetetlen legyen. E szóval általános normát fogalmaz meg az Újszövetség, ami azt jelenti, hogy egy presbiternek minden tekintetben tisztának és erkölcsösnek kell lennie, hogy semmilyen tekintetben ne lehessen rábizonyítani valamilyen tisztátalanságot.
A második föltétel, hogy a presbiter egyfeleségű férfi legyen. Erről az apostol más helyen is szól, számára láthatóan nagyon fontos ez a kérdés. A kifejezés nem azt jelenti, hogy ne legyen felesége a presbiternek, hanem azt, hogy semmiképpen ne legyen házasságtörő. Ez a vétek előfordul az egyházban is, mindenekelőtt azért, mivel Krisztus és a gyülekezet kapcsolatát is legtöbbször a házasság hasonlatával írják le. Vö. Efézus 5,32: „Felette nagy titok ez, de én a Krisztusról és az egyházról szólok“.
A presbiterség harmadik feltétele az, hogy józan, vagyis „mértékletes“ legyen, s ne vágyjon minél nagyobb luxusra.
A negyedik föltétel, hogy a presbiter „meggondolt, higgadt“ legyen. Leginkább az önuralom kifejezéshez áll legközelebb e szó jelentése. Az otthoni, gyülekezeti vagy munkahelyi beszélgetésekben olyan legyen a presbiter, akiről mindenki tudja, hogy képes uralkodni magán.
Az ötödik föltétel az, hogy a presbiter legyen képzett, művelt, de olyan, aki tisztában van saját korlátaival.
A hatodik föltétel az, hogy a presbiter legyen vendégszerető. Keleten a vendégszeretet fontos erény volt. A fiatal keresztyén egyházban ezt különösen az állandóan úton lévő prédikátorok miatt emlegették, akiket a gyülekezet tagjainak illett vendégszeretettel és barátsággal fogadniuk.
A hetedik föltétel, hogy a presbiternek jól kell tudnia tanítani másokat. Vagyis képesnek kell lennie arra, hogy átadja másoknak a Bibliából tanultakat.
A továbbiakban négy negativ, és három pozitív feltétel következik.
A negatívak: ne legyen részeges, ne legyen indulatos, sem verekedős, sem pénzsóvár, valamint ne a frissen megtértek közül legyen megválasztva.
A pozitív feltételek: legyen barátságos, azaz szelíden viseltessen mások iránt, saját házát jól igazgassa, és a kívülállók, mint pl. az éjjeli őrség, kedvező bizonyságot tegyenek róla.
Amikor a Titus 1-et ajánljuk olvasásra, föltűnhet, hogy ebben a szakaszban tulajdonképpen nem találunk semmilyen új szempontot a presbiterektől megköveteltekkel kapcsolatban. Pál ugyanis itt a mindennapi életre vonatkozó megjegyzést tesz, azt kérve a presbitertől, hogy Isten házának jó őrizője legyen. Titus 1 végkövetkeztetése tehát az, hogy a presbiterek tanítása és életvezetése ne térjen el egymástól.

e) Fegyelmezés
A fegyelmezéssel kapcsolatban három dologra kell figyelnünk, mégpedig arra, hogy ki fegyelmez, hogy kit fegyelmeznek, és hogy milyen céllal fegyelmezik az illetőt.
A fegyelmezés a közösségben kezdődik, mégpedig személyes figyelmeztetéssel, amikor a gyülekezeti tagok egymás között vannak. Tulajdonképpen önmagunkkal kell kezdeni a fegyelmezést, hiszen mindennek alapja az önfegyelem. Vö. Máté 18,15-20. Idézzük is 15-től 17. versig: „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt; ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt“. A fegyelmezésnek sosem szabad a gyülekezeten kívüliekre kiterjednie, kizárólag a közösségen belül lehet -e gyakorolni.
Ha egy gyülekezeti tagot meg kell inteni valami miatt, akkor ezt először az egész közösség nevében tegyék. Ha azonban az illető nem hallgat a gyülekezet egészének szavára, akkor már a presbitériumnak kell fegyelmeznie. Ekkor a presbitérium eltilthatja az úrvacsorázástól, kiközösítve ezzel őt a gyülekezeti közösségből. Ezalatt a gyülekezetnek imádkoznia kell érette. Így a presbitérium és gyülekezet együttesen vállalja a felelősséget.
Fegyelmezni minden gyülekezeti tagot kell, amikor szükségesnek látszik, hiszen mindenki a presbitérium „felügyelete és fegyelmezése“ alá van rendelve. Egy gyülekezeti tagot általában amiatt intenek meg, mert az valamelyik bűnében megkeményedett. Ekkor az érintett megtagadta, hogy figyeljen a gyülekezet és presbitérium intéseire.
Azt, hogy milyen céllal kell gyakorolnunk a fegyelmezést, azt Kálvin Institúciója világosan összefoglalta (IV, 12,5). Az áll ebben a szakaszban, hogy a gyülekezetnek az egyházi fegyelmet Isten dicsőségére kell gyakorolnia, továbbá fent kell tartania Isten gyülekezetének a szentségét, illetve munkálnia kell a bűnös ember megszabadítását. Hasonlítsuk ezt össze a már korábban idézett szakaszokkal, a Heidelbergi Káté 31. vasárnapjával, illetve a II. Helvét Hitvallás 18. fejezetével. E hitvallásból idézzük a következő szabályt: „Minthogy pedig mindenképpen szükséges, hogy legyen az egyházban fegyelem, és a régieknél hajdan szokásban volt a kiközösítés és voltak egyházi ítélőszékei is Isten népének, amelyek által bölcs és kegyes férfiak gyakorolták ezt a fegyelmet, az egyház szolgáinak az is feladata volt, hogy ezt a fegyelmet a tagok épülésére az időkhöz, a közállapotokhoz és a szükséghez szabva gyakorolják. Itt mindig szem előtt kell tartani azt a szabályt, hogy mindenek ékesen és jó renddel legyenek, zsarnokoskodás és pártoskodás nélkül.“ (Szabadi Béla ford, Konventi Sajtóosztály, Bp, 1954.)
F) Összefoglalás
A föntieket röviden összefoglaljuk.
A presbiter dolga
1. Ügyelni arra, hogy a gyülekezeti tagok a tanítás tekintetében a Szentírást követik e, s hogy életük vezetését is ehhez igazítják-e.
2. Segíteniük kell abban, hogy az eltévelyedett gyülekezeti tagok visszataláljanak a közösséghez (ez a presbiteri munka missziói aspektusa).
3. Vigyázniuk kell arra, hogy a gyülekezetben minden békességben és jó rendben történjen.
4. Azért kell munkálkodniuk, hogy a gyülekezet egyre jobban tükrözze Krisztust szentségét.

Kérdések
1. Egyetértesz-e azzal, hogy presbiterek látogassák a gyülekezet tagjait? Fejtsd ki ennek
előnyeit és hátrányait.
2. I. Timóteus 3,1-7-ben és Títus 1,7-9-ben a presbiterség feltételeiről olvasunk. Beszéljétek meg egymással a feltételeket, majd vonatkoztassátok azokat magatokra.
Milyen tanulságokat, következtetéseket lehet levonni ezzel kapcsolatban?
3. Beszéljétek meg Máté 18,15-20-at egymással, majd vessétek össze az E pont alatti
szövegrésszel. Egyetértesz-e az itt leírtakkal?
4. Egyetértesz-e az összefoglalással?

A diakónus feladata
A Szentírás azt tanítja, hogy az irgalmasság Krisztus szeretetéből fakad. Krisztus azért jött e világba, hogy szolgáljon, és azért, hogy Önmagát áldozza azokért, akik nyomorúságban voltak. Krisztus példáját követve az első keresztyén gyülekezet mindig gondoskodott arról, hogy közösségükben soha senki se szenvedjen szükséget semmiben. Ezért mindenkinek szükségei szerint nyújtottak segítséget. Lásd erre nézve az Apostolok Cselekedeteinek könyvében 2,45 és 4,34-ben: „Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá… Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába elé“.
Az Úr ma is vendégszeretetre, áldozatkészségre és irgalmasság gyakorlására hív bennünket, hogy gyöngék és segítségre szorulók Isten népének örömével beteljesedhessenek. Krisztus gyülekezetében senki se éljen vigasztalanul betegség, magányosság vagy szegénység szorításában. Lásd erre vonatkozóan a következő részeket: Máté 25,31-45; Róma 12,13; Zsidókhoz írt lev. 13,2.16; I. Péter 49; V. Mózes 14,28-29; 16,11.14 és 24,19-21. Ezek közül Róma 12,13-at idézzük: „A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet“.
E szolgálat gyakorlásának lehetővé tétele miatt ajándékozott Krisztus a gyülekezetének diakónusokat. Több helyen olvashatjuk a Bibliában, hogy az apostolok a különböző feladatokra különböző tisztségviselőket választottak, amikor sok egyéb munkájuk miatt nem voltak abban a helyzetben, hogy e szolgálatokat megfelelően teljesíthették volna. Ezekkel kapcsolatban olvasd el Filippi 1,1-et; I. Timóteus
3,8-13-at és Ap. Csel. 6,1-7-et.
Idézzük az I. Timóteus 3-ból, a 8., 9. és 13. verset:
„Hasonlóképpen a diakónusok tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivás rabjai, nem rút haszonlesők, hanem olyanok, akikben megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel… Mert akik jól szolgálnak, tisztességet szereznek maguknak, és nagy bátorságot nyernek a Jézus Krisztusba vetett hit hirdetésére (Lásd még Károli szerint: sok bizodalmat a Jézus Krisztusban való hitben)“.

a) Irgalmasságot cselekedni
Az „irgalmasság“ szó gyakran szerepel a Szentírásban. E kifejezés azt jelenti, hogy Isten megkönyörül a bűnösökön, s lelki nyomorúságukból kimenti őket. Isten irgalmassága a bűnbocsátó szeretet és a szövetségéhez való örök hűség. Vö. Zsoltárok 103, 8-10: (Károli: „Könyörülő és irgalmas az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű. Nem feddődik minduntalan, és nem tartja meg haragját örökké. Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint.“). Lásd még a JerSir 3,22-23-at (Károli: „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!“).
Az irgalmasság nemcsak lelki nyomorúságból, hanem kézzelfogható, anyagi szükségből való megszabadítást is jelent. Amint Krisztus a földi életében segítette az embereket, úgy kéri, hogy mi is kövessük Őt ebben. Ez a diakóniai szolgálat az első keresztyén gyülekezetben különleges módon működött. Amint valahol nyomorúságot tapasztaltak, azonnal segíteni próbáltak, hiszen pénzüket és anyagi javaikat a szentek közösségének szolgálatára bocsátották. Hasonlítsuk össze az Ap. Csel. 4,32-35-öt az V. Mózes 14,28-29-cel! Ami az Ószövetségben előírás volt a nyomorúságban lévők ellátására, az a pünkösd utáni első keresztyén gyülekezetben valóra vált. Így gyűjti Krisztus az egyházát, így védelmezi és táplálja azt.

b) Amit a diakónustól követelnek
I. Timóteus 3,8-13 fölsorolja azokat a sajátos követelményeket, amelyeknek a diakónusok meg kell feleljenek.
A diakónusnak elsősorban tiszteletre méltónak kell lennie, vagyis fontos, hogy fellépése mind egyházon belül, mind azon kívül egyaránt tiszteletet váltson ki.
Másodszor ne legyen kétszínű. Azaz mindenkivel szemben becsületesen és egyenesen viselkedjen.
Harmadszor ne legyen rabja mértéktelen borivásnak. Ez a presbitertől is megkívánt elvárás. Egy iszákos nem tudja jól elvégezni a munkáját, és úgy a gyülekezeten belül, mint kívül sok szóbeszédre adhat okot.
Negyedszer ne legyen nyereségvágyó. A haszonlesés a diakónusok munkájában különösen veszélyes tulajdonság lenne, hiszen segítségükért állandóan anyagi juttatást igyekeznének megszerezni.
Ötödszöríí. a 9. és 10. versekben olyan dolgokról olvasunk, amelyeknek a helyes tanításhoz és élethez van közük.
E követelményekből kiderül, hogy egy diakónust éppolyan alaposan meg kell vizsgálni, mint egy presbitert. Hozzájuk hasonlóképpen egyetlen feleségük lehet, s a saját családjukat nekik is jól kell tudniuk igazgatni. A diakónusoknak minden adományukkal és erejükkel Isten Országát kell szolgálni.
c) Szolgálati hangsúly
Szóltunk már arról, hogy Krisztus gyülekezetében senki sem élhet vigasztalanul. A
diakónusoknak mindenekelőtt az a kötelességük, hogy erről a szolgálatról gondoskodjanak. Otthonaikban kell felkeresniük a családokat, ugyanis így tudnak a leghatékonyabban segíteni a rászorulóknak. A diakónusok Krisztus nevében osztják szét az adományokat, s ezzel a gyülekezeti tagoknak is jó példát mutatnak. Amint az Üdvözítő is eljött e világra, hogy szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért (Máté 20,28: „valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért“), úgy a diakónusoknak is mind szóval, mind tettel ekképpen kell szolgálniuk. Keresd meg a Bibliában az alábbi szakaszokat:
I. Tessalonika 3,12; II. Péter 1,7 és Galata 6,10. A Heidelbergi Káté 21. vasárnapja beszél a szentek közösségéről: a hívők egyenként és együttesen! Az örömmel végzett szolgálat kettős örömet ad, hiszen ha másvalakit megörvendeztetsz, te magad is örülsz! (II. Korintus 9,7: „Mindenki úgy adjon, ahogy előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten“)

C. Összefoglalás
Röviden összefoglaljuk a fentieket.
A diakónus kötelességei
1. A gyülekezet tagjait szolgálatra serkenteni.
2. Krisztus nevében pénzt gyűjteni és osztani.
3. A nyomorúságban lévőket bátorítani és vigasztalni.

K

Köszönöm

Ebből, most mit akartál kihozni?

((:))

én sem tudom, hogy mit akartam

csak simán hülye vagyok. Állampolgári jogom .

megjött

a narancs troll

És elválaszthatatlan cimborája is megérkezett:

a jó öreg, "narancs trollozó", ballib nyikhaj is!
:-))))))))))

én meg azt hallottam

, hogy dugják a feleségedet. És ez nem pletyka. Én dugom.

Nem igaz!!!

Nem teljesen igaz!
Én dugom!
Mindenki dug valakit és az a szerencse hogy hévizen mindenki tudja, ki kit dug, dugott, vagy kit fog. Ez olyan megnyugtató. Kellene rendezni egy ki kit akar dugni fesztivált a nagyparkolóban, akciós vásárral egybekötve. Megalakulna a hévizi elit-partner kereső hálózat és klub.

az ötlet kiváló

de inkább a műfüves pályán csináljuk, nem kell annyit gyalogolni és a füvön jobb is mint az aszfalton. A belépő 3 ezer lenne és lefogyasztható a csárdában.

Pletyka a javából.

Nem csak tőle fél,mit gondolsz, a Szarka féle telket,miért vetette meg,12X-es pénzért????

KÖZTISZTVISELŐK ESKÜJÉNEK SZÖVEGE:

Küldöm továbbgondolásra azoknak akik letették. Értelmezzék, majd gondolkodjanak rajta. Nem túl nyakatekert. Remélem az utolsó sor fényében minden hívő közszolga tudja mit jelent az Isten előtt szegett eskü.

1992. évi XXIII. törvény a kötisztviselők jogállásáról, 12§/(2)

Az eskü szövege a következő:

„Én ………………………………………. esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek. Országunk Alkotmányát, alkotmányos jogszabályait megtartom. A minősített adatot megőrzöm. Hivatali kötelességeimet részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, becsületesen, a jogszabályoknak megfelelően, pontosan, etikusan, az emberi méltóságot feltétlenül tiszteletben tartva, a legjobb tudásom szerint, nemzetem (és ………………………. önkormányzat) érdekeinek szolgálatával teljesítem. Hivatalomban és azon kívül példamutatóan viselkedem, s minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését, szellemi és anyagi javainak gyarapodását előmozdítsam.”

(Az eskütevő meggyőződése szerint:)

„Isten engem úgy segéljen!”

Mit vársz...

Mit vársz a gyarló köztisztviselőktől és gyarló képviselőktől,ha egy lelkészből lett idős otthon vezetője sem veszi ezt komolyan?
Minden emberi és minden isteni alapvető normát megszegett,mégis minden és mindenki által nem zavartatva nagyon jól érzi magát.
Nem is értem, hogy ez az ember még be tudott lépni abba a temploma, ahonnan az ő hibája miatt búcsúzni kényszerült a gyülekezet Lelkészasszonytól?
Be tudott menni emelt fővel a munkahelyére? Oda,ahol idős,elesett embereket bíztak a gondjaira,akkor,amikor a saját gyermekeit eldobta magától?
Milyen lelkiismerettel imádkozott ez az ember, van ennek egyáltalán lelkiismerete?

Én is szeretnék...

....én nem kaphatnék egy olyan munkahelyet,ahova akkor megyek be dolgozni amikor akarok és annyit furikázok a szolgálati autóval magánügyben amennyit akarok sőt annyit tankolok a kincstári üzemanyagkártyával amennyit akarok? Ugye mindegyik intézményvezető megteheti ezt, mert ugye demokrácia és egyenlőség van!

Dehogynem

alapíts egy egyházat, hülyíts meg pár ezer embert, hogy adjon pénzt azért, hogy a saját lelkiismeretét megnyugtassa és a dolog máris el van intézve. Ha kész vagy, szólj, megyek könyvelni:))

Ez ám a tisztességes ember!

Képes rendőrt hívni és a saját alkalmazottja mögé bújni, hogy megzsarolhassa a feleségét, akit éveken keresztül megalázott. Ez az ember lelkész és intézményvezető! Fenyegeti a felségét, megveri és megvereti, mert ahhoz is gyáva a feleségét, elzárja a beteg gyerekeket az anyjuk elől, azokkal zsarolja!
Nem elég, hogy a lelkészi hivatásét felrúgta, most a családját is megtiporja! Nem kellett volna hajtani a csajokat, tisztességesen kellett volna élni!
Büszke lehet polgármesterünk a védencére!

5 pont

1.) Honnan veszed te, hogy megalázta a feleségét? Talán van bárkinek bármilyen köze ahhoz, hogy két ember a magánéletében hogyan él? Előbb talán a te tyúkszaros magánéletedet kellene jól rendbe tenni, mert elkezdem ide kiírni a te magánéleti saraidat és elsüllyedsz szégyenedben.
2.) A lelkész is emberből készült, akár tévedhet is, zátonyra futhat a magánélete, lelki egyensúlya.
3.) A tisztességes életet élhet olyan ember is, aki nem hazudja le és nem tagadja le, hogy esendő. Mindenki az. Te, kis tahó hozzászóló, azért nem vagy esendő, mert nincs is honnan elesni, ugyanis egy nagy nulla vagy, a gödör legmélyén meg nem lehet elesni, mert a pöcegödör oldala megtámaszt.
4.) A polgármester magáért felel, nem a lelkészért és annak magánéletért. Épp elég neki magáért és az ő magánéletéért felelni.
5.) Ha erre a szennyoldalra írogatók ezt az időt és energiát munkára szánnák, jobban járnának, mert valami hasznot hajtanának. Annyi az előnye ennek az oldalnak, hogy legalább a tehetséges és csodálatos Bálint NatáLLia videóját meg lehet nézni, akár százszor is, egymás után.

4.) pont

" a polgármester magáért fele, nem a lelkészért" így van! De az intézménye vezetőjéért igen, akinek nemcsak a közéletben, de a magánéletben is feddhetetlennek kellene lennie! Hangsúlyozom kellene!
Az intézménye vezetőjére bízott vagyonért is felel közvetve és közvetlenül! Amikor igazgató úr köztudottan az intézmény autójával magánügyben furikázik és az intézmény költségére tankolja az autót magánügyben - éjszaka, hétvégén, munkaidő után stb.stb.stb. - sikkasztja az intézménye pénzét, sajátjaként használja a közvagyont.

1.) pont: Aki rendőrséget hív a felesége ellen, aki vele szemben 30 kg sincs, szerinted....?

Te feddhetetlen vagy?

Gondolom, te feddhetetlen vagy mind a magánéletedben, mind a munkádban, azért acsarogsz itt az erkölcs nevében. Megkérdezhetem anyádat?!

A fő ok

A válások számának emelkedése illetve tartósan magas szinten maradása összefügg azokkal a gazdasági, társadalmi és jogi változásokkal, melyek az elmúlt évtizedekben bekövetkeztek.

A nõk tömeges munkába állása, a társadalmi és földrajzi mobilitás, a szekularizáció, a válás jogi hátterének változtatása mind ebbe az irányba hatottak. Itt is meg kell említeni a nõk iskolázottságának növekedését, ami megváltoztatja gazdasági helyzetüket, munkaerõ-piaci esélyeiket, illetve formálja a tradicionális házassághoz való viszonyukat. Emellett, úgy tûnik, a rendszerváltással megindult változások egy része (tömeges munkanélküliség, társadalmi elbizonytalanodás, megélhetési nehézségek, és másik oldalról a vállalkozóvá válás, illetve a meggazdagodás lehetõsége) szintén a házasságok egy részének stabilitását gyengítették.

A társadalmi-gazdasági okok mellett a válások számának magas szinten maradását a társadalom, a váláshoz fûzõdõ megváltozott viszonya is erõsíti. Az elmúlt évtizedek során a válás nem csak elfogadottá vált, hanem egyúttal a leginkább ismert, leginkább preferált házassági konfliktus-megoldó stratégiává vált. Figyelemre méltó, hogy a válásnak elfogadása inkább a középkorú és idõsebb korosztály számára jellemzõ. Minél idõsebb, annál inkább elfogadja azt az állítást, mely szerint "Általában a válás a legjobb megoldás, ha egy házaspár nem tudja megoldani a házasságban felmerülõ problémákat".

A válás által megszûnõ házasságok háromnegyed részében gyerek is van. Az elanyagiasodott világunkban, lassan még a saját gyermekünkkel szemben is elveszettnek tûnik az empátia fogalma, ami képes lenne gondolkodásra késztetni a válásban gondolkodókat.

A válást azzal szokták szorgalmazni, és helybenhagyni, hogy bizony jobb a gyereknek az egyik szülõvel békésen élni, mint az elmérgesedett, rossz házastársi kapcsolatok következményeit szenvedni.

Ezt kérdést azonban onnan is kellene vizsgálni, hogy ez a házasság vajon miért vált ilyenné, hiszen a szülõk viszonyát valószínûleg nem ez a légkör jellemezte, amikor úgy döntöttek, életközösségre lépnek.

- Meggondolatlan, felelõtlen, rövid ismeretségen alapuló partnerválasztás történt?

- Valamelyik fél képtelen a legcsekélyebb alkalmazkodásra is?

- Egyik házastárs hajlamos a káros szenvedélyekre és ezt ideig-óráig eltitkolta?

- Valamelyik fél zsarnokoskodással, durvasággal képes a konfliktusok megoldására?

- Nem õszinték egymással a házastársak?

- Éretlen, önzõk, felelõtlenek a szülõk?

Lehet, hogy a te szempontodból nem....

... de nem vagyok "közszereplő", nem vagyok közalkalmazott, nem vagyok köztisztviselő, nem veszek fel többszázezres fizetést, mint te!
...és nem anyázok, mert az tahó dolog!

te görény

"De az intézménye vezetőjéért igen, akinek nemcsak a közéletben, de a magánéletben is feddhetetlennek kellene lennie!"
Király et. magánélete vagy Árpika kurvázásai az ugye rendben volt. Akkor nem ajvékoltál ! Árpika és bandája nem alázta a feleségét ugye , vagy akkor miért nem jajgattál bolhás ? Amikor a katolikus pap lakást vett a gyerekeinek akkor nem hallottam a hangodat.

Honnan tudod?

Először is nézd meg a BTK-ban az említett bűncselekmény definícióját, aztán aztán nézd meg a szerződését igazgató úrnak, hogy mikor, milyen ügyben használja az intézmény autóját, bizonyítsd be, hogy amikor tankol, akkor magáncélra tankol, aztán vádaskodj, mert ha ennyire tisztában vagy a törvénnyel, akkor azt is tudnod kell, hogy a hamis vád ugyanolyan bűncselekmény. Szóval nagy okoska, a rettentő kreativitásodat használd a családkád boldogulására, ne itt próbáld megvillantani. Pitiáner, kisszerű ki nyomoronc majom vagy, aki ahelyett hogy a nyavalyás életkéjét szedegetné össze, mást kritizálsz, a tények ismerete nélkül.
A rendőrség pedig nem a 30 kilós asszonykára jöttek ki (habár ez nagyon hatásos duma), hanem az asszonykával érkező és fenyegető szekrényemberek miatt.
Ha ennyire gerinces vádló és gyanúsító vagy, dobd már ki a neved, amikor pofázol. Ne csak a büfében legyél nagyvagány. Nevet írjál édes öcsém. De ahhoz nincs benned vér, mert kis minipöcsű szószátyár vagy, aki kuncog a névtelenségben. A te fajtádból soha nem lesz semmi és senki. Alszol, zabálsz, szarsz, aztán meghalsz. Ez a történeted. Utánad meg még egy nyom se marad. Ja de!!! Ez a kis oldalacska őrzi a gennyeidet, amit kitekertél a gerincvégedből. Szép karrier.

"Fenyegető szekrényemberek"?

Kik? Az anyós, az após, vagy a nagybácsi? Ki szokott félni és megijedni? Akinek van félnivalója és megijedni valója?

Ám,ha nem hiszed,kérdezd meg az igazgató úr hű csatlósát és fegyverhordozóját a Kalász Pétert, megmondja neked kik voltak a "szekrényemberek", magam is tőle tudom.

Ki az a Kalász Péter???

Ki az a Kalász Péter????????

Honnan tudod?

Meggyőződésem, hogy te egy semmirekelő fityesz agitátor vagy, akinek, hogy stilusos legyek, fos van az agya helyén. Te miért nem irod ki a nevedet,hiszen nektek nem lehet semmi bajotok a rágalmazás miatt, ezt teszitek egész nap.Fenti ocsmány megnyilvánulásod egy primitiv bunkót takar. Szállj magadba te kis szenny!

Ezeket a történeteket

ha igazak - ha nem - csakis a közvetlen környezete ill a hivatal bennfentes dolgozói tudták vagy kreálták.
Választások után tetszettek volna alapos tisztogatást csinálni a hivatalban és nem kígyót melengetni a keblen. Három műszakban kellett volna üzemelni a hóhérnak. Az egyharmadát főbe kéne lőni!

Bagoly mondja....

Bagoly mondja verébnek!

Bálint Anália

Bálint Análiával kapcsolatban tényleg igazad van:)))))))))))))))))))) Imáááááádjuk:))))
Ez a 7 szerencsétlen irogató meg fel fogja magát turbózni nemsokára, mert jön a kampány. Aki bármit csinált hévizen, vagyis nem ködös álmosságban múlatta az időt, az szénné lesz irva majd itt és ezek a barmok azt hiszik,hogy ettol aztan jól megmondta a világnak hogy szar. Ez a fos oldalon mindenki szemét,rohadék,lop,csal,köcsög,buzi,csajokat hajtó,kártyás, stb. Persze a felirók pedig maguk a szent Antal

??

Miért mi történt? Lemaradtam.

??!!

Olvasd végig az oldalt!

Nincs igazuk!

Szinte 100%, hogy éppen Papp Gábor polgármesternek volt köszönhető,hogy Lelkészasszony és három apró gyermeke kiszabadult az Intézmény igazgató úr(?) teremtette szorult helyzetükből és tudtak elindulni egy új élet felé! Tragikus volt, amit tegnap délután egy állítólag lelkész,egy állítólag vallásos ember művelt a családjával nem kímélve a három apró gyermekét!

Pálfiné

... és ez az ember?

... és ez az ember még Intézményvezető Hévizen? Ez az ember még pap?
Ez az ember egy gátlástalan, erkölcstelen gazember,akire nemhogy gondozásra szoruló idős, elesett embereket,de még a kutyámat se bíznám!
Azonnali hatállyal nemhogy a munkahelyéről,de a városból is kiseprűzném!
Az a szerencséje,hogy nem a középkorban élünk! Megérdemelné,hogy pellengérre állítsák és mindenki leköphesse,még a barátnői is!

Mi köze ehhez Papp Gábornak?

Azért mert a lelkész megbolondult, ezért is Papp Gábort kell felelsőssé tenni???? Az irigyek már azt sem tudják, mit találjanak ki ellene, csak azért mert le akarják járatni a választásokra. Már szinte vicces, de tényleg.
Igen, lelkészből lett intézményvezető, mert itt volt egy lelkész család, három pici gyerekkel. Miért ne adhatott volna a polgármester munkát neki? Miért baj az, hogy a beteg gyerekek szüleit segíteni akarta? Nagyon helyes, hogy így tette, segít más hévízi családokon, ahol tud. Munkát ad a hivatalban olyan kislánynak, akinek az anyja tüdőátültetésre vár és a család minden vagyona az édesanya gyógyíttatására elment már. Ez a dolga egy polgármesternek, hogy ha tud munkát adni hévízieknek, tegye meg! Így tett a lelkész családdal is!
Az, hogy közben a magánélet félresiklott, hogy rosszul, galádul reagálnak a felek, hogy csúnya perpatvarok vannak, amelyben sajnos a gyerekek sérülnek legjobban miért a polgármester felelőssége???? És sajnos magánéleti gondokra hivatkozva nem lehet eltávolítani az intézmény éléről. De nyilván el fog menni magától is.
Az dobálja itt a köveket, aki maga bűntelen. Más ne!

Kiűzetés

Hát persze. Mindenkit ki kéne seprűzni a városkából. Maradna a sok ostoba, aki a kommunizmusban házkiadásból vagyont szerzett, de a vagyonával nem szerzett agyat. Ilyen az, amikor a természet bőkezűsége miatt a hülyék is pénzhez jutnak. Aztán ezek a derék hévíziek nézegetnék egymást meg a tavat. De jó lenne. Ne történjen semmi. Ez tetszik itt. Szép csendben éldegélünk és elvagyunk.
Aki egyébként kiseprűzné az intézményvezetőt, annak üzenem, mert tudom, ki vagy, hogy az lenne a kiűzetésed napja, ha a te magánéletedből csak egy szeletet megtudna Hévíz. Téged még le is hánynának, mielőtt kiseprűznek innen. Kezdjem el írni a dolgaidat?

,,,, és ez az ember?

Sajnos,igen!
Egyetlen felelős városvezetőnél sem ütötte ki a biztosítékot amit mint pap,mint intézményvezető,mint családapa művelt!
Büszkén feszít a kincstári autóban és tankol kincstári üzemanyagkártyával ebben a pillanatban is magánügyeit intézve!
Milyen érdemei vannak ennek az embernek,hogy gátlástalanul és pofátlanul költheti a város és az öregek pénzét? Ugyanis az autó az otthoné,a gázolaj ára az otthon kasszáját csorbítja! Itt már mindent lehet?

TE habzó szájú ostoba paraszt!

Honnét veszed, hogy nem verte ki a biztosítékot a városvezetőnél? Azért, mert nem bloggol itt a Helikon portálon, te hülye. Teszi a dolgát majd, csendben, ahogy kell. Istenem, de idióta félkegyelmű barom vagy te.
Nyilván elkezdik majd itt kommunikálni, csakhogy te megnyugodhass. Nézd inkább az éjjel-nappal budapestet, az a neked való. És ne szólj a nagyok dolgába.

Hévíz jóhírét öregbíti...

.. kártyacsata közben!!!!Ehhez kapta az autót és az üzemanyagot a "kincstártól", nehogy busszal kelljen éjszaka hazaérnie a tiszteletes úrnak! Hogy venné az ki magát,hogy egy lelkész és intézményvezető gyalog,vagy busszal közlekedjen...???
Az általa vezetett intézmény büdzséje elbír mindent...

Ha Váginé tett volna ehhez hasonlót a köz javaival Papp Gáborék már ki is végezték volna!

Nem hiszed?

... gyere el Keszthelyre a Városház utcába! Most is itt áll az autó! A sörözőben meg a kártyacsata!

Nem szívesen hasonlítok

Nem szívesen hasonlítok össze egyházakat!
Azonban az tény, hogy pont a protestáns egyházak azok, amelyek katolikusokat "maradi, idejét múlt egyház" híveinek tartanak.
Nem kell félteni a katolikusokat sem (a maga bűneivel együtt), viszont ott elképzelhetetlen, hogy egy pap, csak úgy "leválik" X egyházmegyéről, vagy püspökségről, csak mert jó biznisz állhat a házhoz, ha önállóan dolgozik tovább!
A katolikus hierarchia ezt egészen egyszerűen nem teszi lehetővé! Maradiság? Lehet!
De íme, ide is vezethet a nagy függetlenkedés!

2013-ra mi lett?

Az egészből egy nagy lufi lett,ami szétpukkadt lelkészestől,gondnokostól!
Az Őszikék Idősek Otthona becsődölt,a lelkészházaspár már külön utakon jár!
Ennyit a hivatásról és a tervekről!

Az akkori gondnoknak csak akkor volt fontos a közösség,mióta polgármester lett nem találja sem a templom lépcsőjét sem a templomajtót és a hívek sem fontosak számára.

Hiányoltam Papp Gábort a mai Istentiszteletről!

Hiányoltam és a hívek összessége is hiányolta Papp Gábort és családját a mai református Istentiszteletről! Pedig beülhetett volna kebelbarátja mellé, akinek még van képe az eldobott három gyermekét pajzskánt felhasználva belépni a templomba? Milyen lelkületre vall mindez?
Vagy az Isteni Tízparancsolat csak a hívekre kötelező,a lelkészre nem vonatkozik?

Ennek az embernek még szégyenérzete sincs! Ez az ember egy szeretetotthon vezetője?

Még nincs választási kampány!

Nyugi! Még nincs választási kampány,majd akkor még a gyerekeit is fel fogja sorakozni!

Egyház !

Az első probléma ott volt, hogy az építkezés előtt az akkori püspök nem is akarta megépíttetni ezt a templomot ! Ő már akkor is tudott valamit ! Bereczky Kálmán bácsi nyugodjon békében, annyira szerette volna, hogy Szeghalmi Bálint tervei alapján felépüljön a templom, hogy téglajegyeket kezdett el árulni ! A püspök úr személyes közbenjárásunkra aláírta az engedélyt, és a támogatást, sőt még az előszót is ő írta Kálmán bácsi könyvéhez !
A templom felépült, azonban már akkor is volt akinek szúrta a szemét a főtisztelendő úr, minden áron Hévízit akart beültetni a helyére. Ez aztán sikerült is, hogy milyen áron, - sajnos azt láthatjuk.
Én akkor jártam utoljára a templomban, amikor árpád sávos zászlót helyeztek el benn és a helyi MIÉP úgymond kisajátította az épületet.
Egy beszédhibás pappal nem is lenne gond, mondjuk például, ha nem pap lenne,azonban ezt hívő reformátusként fájó leírnom! Ez a templom és a piciny gyülekezete jobb sorsra érdemes! Tudomásul kellene venni, hogy Hévíz egy nagyon kicsi település, az vendégek közül pedig csak a német ajkúak látogatják, ami természetes ugye . Ehhez meg a lelkésznek illik németül tudni. A keszthelyi gyülekezethez pedig vissza kell csatlakozni, mert az új püspök már nem olyan lojális mint Márkus Mihály volt !

"egy beszédhibás pappal..."

El kellene dönteni,hogy ez az ember pap,vagy intézmény vezető? Miért is? Mert most életvitele,tettei,viselkedése alapján ez sem,az sem!

pl .Mit lehet attól a vezetőtől várni aki papként,de intézményvezetőként sem tudja,hogy a tisztség,amit betölt mit követel tőle? Minimális követelmény egy vezetőtől,hogy magánélete mozzanataiba saját beosztottját nem vonja be sem pénzért,sem ingyen,sem szivességért.

Egyet tudni kell!

Amilyen valakinek a magánélete,amilyen a lakókörnyezete,olyan a munkamorálja és a beosztottaival szembeni, az általa vezetett intézmény rendjével kapcsolatos elvárása is!
Aki a saját lakókörnyezetében nem tart rendet,az a munkahelyén sem.
Csak el kell menni a házukhoz,benézni az udvarukba és mindenki maga győződhet meg az "igényességükről"!

Ne ítélj...

Szégyen, hogy egy olyan prosperáló városkába, mint Hévíz, egy olyan lelkészt küldtek, aki elhagyja a halálos beteg fiát, aki a Farkas lányokkal hetyeg ahelyett, hogy a családját támogatná - de ezért meg is kapta az egyháza büntetését, lefokozták. A református egyháznak kellene elgondolkodnia azon, hogy egy ilyen helyre mért őt küldték, ennyire nem fontos ez a gyülekezet... Ez egyházi probléma, nem közéleti, politikai....

"Farkas lányokkal hetyeg.."

.... és mivel? Ráadásul a segge alá tolt kincstári Wolkswagen személyautóval!

Azért nem semmi,hogy vett neki a képviselőtestület egy külön személyautót,amit úgy használ mintha a sajátja lenne. Nem rossz! Kincstári autóval,kincstári gázolajjal,kincstári fenntartással magánhasználatra autó! A szervízt,a biztosítást,az adót,a gumikat,a javítást meg fizeti az önkormányzat.

amikor Király elvtárs

csinálta ugyanezt nem ajvékoltál. Színes üveggel kért luxusbuszt plusz még besötétített hogy ne lássák hogy felesége üzlete árubeszerzését is azzal bonyolítja. Alufelni a legszebbekből kirándulások az egész világba stb stb. Látom készültök a választásokra.

Ez nem menti a mostani rezsimet!

Éppen ezért nem szabadott volna Nektek ugyanezt csinálni!Ti sem vagytok különbek! Sőt!!!
A múlt hibáival akarjátok menteni a saját bűneiteket? Ugyanazt csináljátok mint az elődeitek!

Király elvtárs sem tehette volna,de Ti főleg nem tehetnétek!
Különben ne takarózzatok Ti az előző 16 évvel, mert nem tudtatok semmit bizonyítani,senkit nem marasztaltattatok el, Király elvtársat sem!

király

Király elvtárs:))))

Mit vagy oda a Jézuska

Mit vagy oda a Jézuska mindent megenged (Papp)ez így helyes olyan gazdag Hévíz,ez nem jelent semmit.Vegyetek az összes képviselőiteknek,annak családtagjaiknak autókat a repülés amúgy se kifizetődő.

Nincs igazad, ez közéleti probléma is

Milyen jellemző, hogy egy Papp is úgy lett városvezető, hogy a gyülekezete kampányolt - nem azzal, hogy becsületes, hozzáértő, pártatlan. A fő érv az volt, hogy 5 gyereke van. Ez viszhangzott a városban heteken át. Ezt pedig a vezetőjük közvetítette nekik.

Ma, amikor az emberek 99 %-a tud írni, olvasni, miért kell nekik valaki, aki jelmezben megmondja a tutit? Semmi bajom a hittel, de irtózom azoktól, akik más butaságát, kiszolgáltatottságát kihasználják, becsapják őket saját érdekeik szerint. Mert a templomba járók jórésze jólelkű idős, kiszolgáltatott, lelkében sérült ember. Közösséget, társaságot, elfoglaltságot keres és nem veszi észre, hogy egészen mást kap.

5 gyerek

Igen, ezzel lehet is kampányolni. Ez tény. Bevettétek, megszavaztátok. És jövőre is meg fogjátok szavazni! Elég lesz csak beígérni, hogy a kis zsebetek egy kicsit majd jól jár, lehet majd sunnyogni, keseregni, hogy de rosszul megy a kisbolt, majd éhen haltok, miközben ősszel megint lecserélitek az autót. A lényeg, hogy mindig jajgatni, sírni kell, havonta kiválasztani valakit, akit közösen szidni lehet és ájuldozni, hogy mit tett az édes városkában, miközben folyton azt lesitek, hogyan lehet kibújni a közterhek alól.
Rend lesz és szépen elmentek szavazni, és szépen megszavazzátok újra azt amit kell. Mégis mit képzeltek??? Majd az idióta szobakiadók fognak jelölni egy balfasz szerencsétlent, aki árpibácsi kettő lesz. Droidok! Pofátokat tessék kisebbre venni!

Ez a bort iszik, vizet prédikál esete

Az az ember prédikált és korteskedett az 5 gyerek apukája mellett, aki a saját családi életét sem tudta rendben tartani és a saját beteg gyerekeit is elhagyta!
Hiteltelenné vált ez az ember és az is aki mellett korteskedett mert megbukott mint pap,mint családapa és mint a gondoskodásra alapuló intézmény vezetője is!

Blamázs !

Azért ez nem semmi, hogy Papp Gábornak valahogy semmi és senki nem jön össze és még mindig a helyén ül?! Ráadásul a Jó Isten is elpártol mellőle! Ezt próbálja valaki überelni!

Mindenkinek más a jóistene

Mindenkinek más a Jóistene, ahhoz nem kell lépcső. Mert a lépcső egy lépcső, az út meg Isten, a pap meg Papp. Nem szabad ennyire lépcsőzni, mert útnak ereszthető minden isten és lépcsőzni lehet.

Ez nem igaz, mert a Bediné összejött neki!

Így is Úgy is! ;)))

Mindaddig nem politika...

... amíg ez az ember Papp Gábor kebelbarátjaként kitúrhatott egy olyan vezetőt egy olyan intézmény éléről,ami a szeretetre,a gondoskodásra,a toleranciára épül.

Lehet,hogy Váginénak voltak hibái - kinek nem - de az öregek és a gondozottak érdekében mindent megtett. Rend, tisztaság és fegyelem volt, most... mindenki arra megy amerre lát, mindenki azt csinál amit akar.. No, ez a politika és a közélet!

Tartalom átvétel Tartalom átvétel