A Hévízi Rendőrőrs 15 éves jubileuma

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat
A Hévízi Rendőrőrs 15 éves jubileuma

Az elmúlt hétvégén, 2009. szeptember 19-én, a „Kilencesek Napja” rendezvénysorozat keretében ünnepelték a Hévízi Rendőrőrs megalapításának tizenötödik évfordulóját. Az ünnepségsorozaton részt vett dr. Bencze József r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány, valamint a Rendőrőrsöt 1994-ben belügyminiszterként átadó dr. Kónya Imre, illetve volt és jelenlegi munkatársak, vezetők.

Dr. Bencze József dicséretben és jutalomban részesítette a Rendőrőrsön a kezdetektől szolgáló Györei Zsolt r. zászlóst, valamint a jelenlegi őrsparancsnokot, dr. Vajda Gábor r. őrnagyot.

A Hévízi Rendőrőrs épülete egyébként eredetileg a Keresztes Nővérek apácarend által működtetett Szent József Otthon és Panziónak adott helyet. Később az Államkincstár, majd Hévíz Város Önkormányzatának tulajdonába került.

Az épületben a 80-as évek elejétől körzeti megbízotti csoport működött, három fős létszámmal. A városnak és vonzáskörzetének a gyógyturizmussal összefüggő fejlődése tette szükségessé a helyi rendőri szerv fejlesztését. Erre az igényre reagálva került megalapításra a Hévízi Rendőrőrs, amelyet 1994. május 1-jén dr. Kónya Imre, akkori belügyminiszter ünnepélyes keretek között adott át. Az így megalakult Rendőrőrs a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon belül a Keszthelyi Rendőrkapitányság szervezetrendszerébe tagozódott be.

A Hévízi Rendőrőrs illetékességi területéhez kilenc település – Hévíz, Felsőpáhok, Alsópáhok, Karmacs, Vindornyalak, Vindornyafok, Zalaszántó, Nemesbük valamint Zalaköveskút – tartozott. Amikor 1998-ban elkészült a Zalaszántót Várvölggyel összekötő út, a korábban illetékes Balatongyöröki Rendőrőrstől Várvölgy és Vállus átkerült az így már könnyebben megközelíthető Hévízi Rendőrőrs területéhez. A Rendőrőrs jelenlegi illetékességi területe akkor alakult ki, amikor 2009. július 1-jén a Kistérségi Társulás közigazgatási határaihoz igazodva, Cserszegtomaj és Rezi is a Rendőrőrs illetékességébe került.

A Rendőrőrs parancsnoki beosztását a megalapításától 2002-ig Tóth Károly r. alezredes, majd 2002. és 2003. között Pénzváltó József r. őrnagy töltötte be. Dr. Vajda Gábor r. őrnagy 2003-tól látja el az őrsparancsnoki feladatokat.

A Hévízi Rendőrőrs illetékességi területén az alapítástól számított első öt évben a bűncselekmények száma folyamatosan csökkent. Az azóta eltelt időben sikerült a jogellenes cselekmények számát ezen az alacsony szinten tartani annak ellenére, hogy évente közel egymillió vendég fordul meg a településen.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel