II. ütem: tavasszal aláírásra kerülnek a szükséges szerződések
Több fontos, Keszthelyt is érintő fejlesztésekről döntött a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén. Manninger Jenő, a Zala Megyei Területfejlesztési Tanács és a megye elnöke elmondta, kiemelt fontosságú projekt lett a Fő téri rekonstrukció második üteme, amely az elsővel együtt mintegy egymilliárd forintos uniós támogatást jelent. Jelentős előrelépés ez a város életében – véli az elnök, aki elmondta, hogy ha a tanács javaslata jóváhagyásra kerül az irányító hatóságnál, akár már tavasszal aláírásra kerülnek a szükséges szerződések.
Erre jó esély van, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács döntő többsége ugyanis támogatásáról adott hangot. A második ütembe egyebek mellett a Fő tér környékének rekonstrukciója, az épülethomlokzatok rendbe hozatala, valamint a piachoz vezető sétány kialakítása szerepel.
Külön kategóriába sorolták a pályázatoknál a megyei jogú városokat és a nem megyei jogú városokat, így a nagyobbak közül Keszthely mellett Mosonmagyaróvárt. Városunk a 20 000 fő feletti lélekszámú települések kategóriájába is bekerült, így még nagyobb lehetőséget kaptunk. A tanács ezzel korrigálta az eddigi téves besorolást – tette hozzá Manninger Jenő. Tény, sok az elhúzódó pályázat, vannak esetek, ahol késtek a kifizetések, egyes célokra pedig kevés a forrás.
Két másik döntés is született, amely érinti városunkat. Kiemelt kategóriába került a keszthelyi csapadékelvezetési pályázat. Jó esély van arra, hogy nyertesként kerüljünk ki, és jövőre elkezdődjenek a munkálatok a Büdös árok és a Szent Imre árok környékén. Nem nyert viszont a Balaton Múzeum és a Balaton Színház II. üteme, de nincs okunk a szomorkodásra, a második forduló nyitva áll. Szigorúak a feltételek a turisztikai pályázatoknál, ezért nem sikerült az első forduló – tudtuk meg Manninger Jenőtől. A múzeum pályázatát a Zala megyei Önkormányzat, a színházét pedig a város adta be.
címlap
Ki érti ezt?
Két dolgot nem értek:
Most akkor volt döntés,vagy csak a" Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács döntő többsége ugyanis támogatásáról adott hangot"
A második:
Mi újság az I.ütemre benyújtott pályázattal?
Tévedtem! Nem hogy kettőt, de ebből a cikkből semmit sem értek!
-pape-
Manninger féle félrevezetés amit nem szabad bevenni
Döntés csak az I. ütem támogatásáról van, másról nem is lehet. De a Manningernek kínos lett volna bevallani, hogy a Fő téri közlekedés megszüntetését és a Piac parkolóvá történő átminősítését megszavazta a nagyarányú tiltakozás ellenére. Úgy is mondhatnám, hogy a Manningernek kínos lett volna bevallani, hogy elárulta a választóit, kínos lett volna bevallania saját jellemtelenségét, mutyizását. Így aztán arról beszét ami kevésbé kínos, más szóval mellébeszélt.
kissé értelmetlen szöveg
kissé értelmetlen szöveg ez:
úgy tűnik, mintha előre göngyölítve adnák be a lakosságnak itt a jövőben elnyerendő támogatásokat !
kérem tisztázni:
-mit nyert eddig el a város, milyen célra, és milyen önerő kell mellé, miből?
-mit akar most elnyerni, stb, ugyanúgy részletezve, mint az előző bekezdésben kértem !
Elvégre, az én adómmal szórakozunk, uraim, akkor tessék korrektan tájékoztatni, nem salátaként belénk önteni a maszlagot !
Favorit
A szerződések garantálják a haszonlesők érdekeit
A szerződés az alapja a város kifosztásának. A szerződéseket szükséges aláírni,akkor is ha a városnak az ellenérték kifizetésére nincs pénze, mert ez a pénzek lenyúlásának törvényesnek látszó alapja. A város azt mondják, hogy vegyen fel hitelt vagy vessen ki adókat a lakosságra ha nincs pénze , de a hoszonlesők érdekeit akkor is garantálnia kell ha ez pénzügyi csődöt von maga után.
A munkákat a VÜZ Kft is elvégezhetné, de ezt azért vetik el , mert így nem lehetne a várost kifosztani.
a vüz kft. ip-je
a vüz kft. ip-je visszanyomozható, úgyhogy csak óvatosan az ilyen beírogatásokkal !
Nem lenne baj ha a VÜZ is reagálna, sőt!
de itt nem gondolom, hogy ők szóltak hozzá
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Így többet lehet lopni
A haverok kaphatnak 20-40 milló Ft-os tervezési díjakat, úgy, hogy a tizede is elég volna. Közben a város adóssága nő, a helyi adók is nőnek, a haverok gazdagodnak, a város pedig a beruházásoktól nem lesz gazdagabb, hanem szegényebb lesz. Ezt a Manningernél kevésbé hazudozós ember mondta.