Kepli József - Keszthely város honlapjáról

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat
Kepli József  - Keszthely város honlapjáról

Keszthelyen tavaly év végén korszerűsítették az e-közigazgatási rendszert, amivel a további fejlesztések feltételeit megteremtették.

- A korábbi honlapunk technikailag is elavult, az e-közigazgatás moduljait nem tudta fogadni - pillantott a fejlesztések fél évvel ezelőtti mérföldkövére Kepli József, a polgármesteri hivatali kabinetvezetője. - Az amúgy négy stációs rendszer második elemében vagyunk, ami közigazgatási téren országosan is kiemelkedő szintet jelent. Ennél magasabb fokozat az okmányirodai munkában van, az ügyfélkapus rendszerrel.

Az e-közigazgatás első szintjén a közérdekű információk olvasására nyílik lehetőség, a másodikon már az ügyintézésekhez is segítséget ad a városi honlap.

- Természetesen gondot fordítunk a gyors hozzáférhetőségre, ennek érdekében az oldalak rendszeres frissítését is megoldjuk - folytatta Kepli József. - A honlap ezenfelül olyan kommunikációt kínál, ahol a különféle ügyintézésekhez kaphatnak segítséget az internetezők. Megtalálhatja az ügyfél a különböző szakosztályokat, illetve számos olyan nyomtatvány tölthető le, melyekre az ügyintézésekkor szükség van. Hirdetmények címmel külön is megtalálhatók a legfrissebb információk. Továbbá fel lehet iratkozni a hírlevélre, ez esetben a megadott e-mail címre névre szólóan is megkap az ügyfél minden új közleményt.

A program alkalmas az eligazodásra, a személyre szóló informálásra. A digitális aláírás feltételei azonban még nem adottak, ezért az ügyiratok benyújtásakor személyesen kell felkeresni a hivatalt.

- Mindaz, amit a honlap nyújtani tud, jelentősen csökkenti az ügyekkel kapcsolatos utánjárásokat - hangsúlyozta Kepli József. - A rendszer tartalmaz kiegészítő útbaigazító szolgáltatást is, a szavas keresőbe való beírással a látogatók könnyen rátalálhatnak arra, hogy az adott ügy a hivatal melyik osztályához tartozik.

Az okmányirodában magasabb, háromszintű az elektronikus ügyintézés, ami kiszélesíti a lehetőségeket.

- Ott lehet kezdeményezni az ügyfélkapus bejelentkezést, ami számos hatósági e-ügyintézésre ad módot - tette hozzá a szakember, azt is megemlítve, hogy a hivatal kiemelten kezeli a rendszer továbbfejlesztését, a magasabb szolgáltatási szintek mind szélesebb eljárási körre való kiterjesztésének szándékával.

Mindemellett fontos funkciója a honlapnak, hogy azon a város turisztikai nevezetességei, szolgáltatási kínálata is megtalálható legyen. Mégpedig úgy, ahogy a megjelenítés a Balaton fővárosa, a kultúra magyar városa ranghoz-címhez méltó legyen tartalomban, s képi minőségben egyaránt. Üdülőtelepüléstől ez elvárt, így több nyelven is olvashatók azok az anyagok és információk, amik a látogatói kör számára lehetnek fontosak.
Mint az kiderült: a weblap egyik legkedveltebb része a képgaléria, ahol a városról és a Balatonról készült fotókat tekinthetik meg a netezők.

A város www.keszthely.hu honlapját az utóbbi fél évben több mint 26 ezren látogatták, külföldről 55 ország lakói böngészték a tartalmat. Legnagyobb számban Németországból, s más német nyelvterületű helyekről, a környező államokból, továbbá Angliából és a skandináv országokból tapasztalható érdeklődés. Az oldalakra látogatók rendszerint megtalálják a keresett dolgokat, amire a honlapon töltött időből tudnak következtetni a szakemberek.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Rudolf János képe

Hát én nem jöttem rá,

Hát én nem jöttem rá, hogy a keszthely.hu-n hol látom meg azt ami: "közigazgatási téren országosan is kiemelkedő szintet jelent."
Bár Keszthelyen biztosan csoda számba menne már az is, ha egyszer valamit nem idiótákra bíznának.. (bár aki napi 140 látógatón mint valami kiemelkedő eredményen hasraesik.. skacok csak halkan szólok, hogy ennyien cca a várvölgyi oldalra is véletlenségből rátalálnak kicsit javítgassátok már ki a programozási hibákat, csudás dolgokat fogtok tapasztalni.. - tudjátok a szabványok nem olyan ördögtől valóak, hanem azért találták ki őket, hogy pl. a hülyéket kordábaszorítsák, a keresők pedig a barátaitok legyenek ;) )
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Hogy konkrétumok is

Hogy konkrétumok is kerüljenek a topikba:
A mérce alapvetően a vonatkozó szabványok betartása: CSS és HTML/XHTML.
HTML/XHTML ellenőrzése: HTML Validator www.keszthely.hu eredménye: 593 Errors, 3 warning(s) !!!!!!!
CSS ellenőrzése: CSS Validator - www.keszthely.hu eredménye: katt ide
Kötelező olvasmány: Virginia DeBolt: HTML és CSS - Webszerkesztés stílusosan
Kötelező Firefox/Flock/Mozilla/Seamonkey extension: Web Developer

A honlap igényes, de Keszthely tényleg a Balaton fővárosa?

A honlap valóban a Balaton fővárosához méltó (bár azért lehetne még rajta javítani) de a cím nagyon nem passzol a városhoz. Vagy le kellene róla mondani (Füred sajnos ezerszer méltóbb lenne rá), vagy igazodni hozzá, mert így enyhén szólva is nevetséges a település.

poresz56 képe

fél-igazság

A Balaton "fővároshoz" tényleg nagyon messze vagyunk. Nem is oly rég még azt gondoltuk majd a Zala megye többet ad, mint Veszprém tette, sajnos tévedtünk.
Ezt a rövid kis partszakaszt se sikerült Siófok, Füred, Tihany, stb. színvonalára emelni.
Úgy tűnik, egyre csak távolodunk, pedig a lehetőség továbbra is meg van.
Ezzel a vezetéssel, ami várhatóan nem változik, elképzelhetetlen a változás és végérvényesen lemondhatunk a "FŐVÁROSI" státuszról.
Füred, sőt az északi part többi települése nagyságrendekkel előttünk járnak. Zalai Balaton parton csak a sok ígérgetés vagy, még az se történik meg.
A honlapról továbbra is hiányzik az a FÓRUM ahol nem csak „vendégként” mondható el a „MÁS” vélemény.

A polgármesterünkről

A polgármesterünkről kellene lemondani.

Hozzátenném

Az alpolgármesterrel együtt !!!

Nevetséges

Ezt az oldalt kell újságban bemutatni? Előbb inkább nézzék meg egy két kis zalai település honlapját-negyed, ötöd ennyi pénzért. Attól, hogy valami színes még nem biztos, hogy praktikus. Ez még fényévekre van a praktikusságtól, e-közigazgatási rendszertől.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel