A köztisztviselőket és az egészségügy dolgozóit ünnepelték Hévízen
Vértes Árpád polgármester a helyi polgármesteri hivatal köztisztviselőit továbbá a gyógytelepülés egészségügyi és szociális intézményeinek közel száz munkatársát látta vendégül a hévízi városháza dísztermében, ahol az összevont Semmelweis napi és köztisztviselők napjához kötődő hagyományos ünnepséget tartották június utolsó péntekén.
Az állófogadással zárult programon a vendégek szórakoztatásáról a Musica Antiqua régizene együttes, a Svédországból érkezett Graza Attila zongoraművész és Margareta Melz szopránénekesnő alkotta duó, valamint MÁRIÓ a sztárharmonikás gondoskodtak.
Mint a polgármester elmondta: július elsején a társdalomnak két igen becsülendő rétegét, az egészségügyi dolgozókat és a köztisztviselőket is ünnepeljük. A Semmelweis Nap az anyák megmentőjéhez, Semmelweis Ignác születésnapjához kötődik. Ezen a napon emlékezünk meg a kiváló orvosról, és tisztelettel hajtunk fejet emléke előtt. Semmelweis a lelkiismeretesség, a kötelességtudás és önzetlenség mintaképe. Pénzszerzés, dicsőség vágya sosem vezérelte. Éjjel-nappal rendelkezésére állt a szenvedőknek. Az egészségügyi dolgozók ünnepét méltán nevezték el arról a kiváló szülész orvosról, aki felvette a harcot a gyermekágyi lázzal. Kísérletei és felfedezései során Semmelweis rádöbbent, hogy a halálos kór nem más, mint a fertőzés, vérmérgezés, mindenkit veszélyeztető ragályos betegség. Bebizonyította, hogy törekvése egyszerűségében volt nagyszerű, illetve korszakalkotó. Szigorú fellépésének hatására, a pesti klinikán csaknem teljesen megszűnt a gyermekágyi láz. A hazai orvostársadalom magáévá tette elveit. Az oktatásban, publikálásban, csakúgy, mint gyakorló orvosként fáradhatatlanul dolgozott, elismerésre méltó érdemeket szerzett. Születésnapján, a jelenkor emberéért, egészségünkért, gyógyításunkért, ápolásunkért, az emberi életért fáradozókat ünnepeljük –húzta alá Vértes Árpád. Azokat, akik az egyik legszebb, legnemesebb hivatást választották. Az egészségügyben dolgozók mindennapjaink hősei, akárcsak a másik ünnepelt réteg, a köztisztviselők - hangzott el.
A köztisztviselők ünnepét a törvény értelmében 1997-től tartjuk. A köztisztviselők tiszteletét jelzi az is, hogy július 1-je számunkra munkaszüneti nap. A köztisztviselők napján, a polgármester kifejezésre juttatta mindazoknak a megbecsülését, akik a hivatalokban köztisztviselőként szolgálják az állampolgárokat, a polgárok ügyeinek intézését. A köztisztviselők nap, mint nap felelősségteljes munkát végeznek, tudásuk legjavát adva dolgoznak a köz ügyeiért. Munkájuk alázatos szolgálata embertársaiknak.
címlap