Kristálytiszta a Balaton
Az év utolsó hónapjában végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a tóban az ásványi anyagok szintje ideális, élővilága a téli időszaknak megfelelően csendes.
Kristálytiszta a Balaton vize – derült ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének méréséből. Az év utolsó hónapjában végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a tóban az ásványi anyagok szintje ideális, élővilága a téli időszaknak megfelelően csendes. A növények számára tápanyag- ként szolgáló ásványi elemek koncentrációja az egész nyíltvízi területen alacsony, ezért a víz nem hínárosodhat, és káros hatású növények sem telepedtek meg. Az öt Celsius-fok körüli hőmérsékletű tóban nagyon kevés algát találtak, a klorofill koncentrációja egységesen 5-6 mikro gramm literenként. Ennek egyik oka a növényi tápanyagok alacsony koncentrációja, a másik, hogy ebben az időszakban nagy számban fordul elő az üvegszerűen áttetsző és parányi algákat fogyasztó, egy-két milliméter nagyságú vízibolha.
címlap
A Balaton vízállása sok
A Balaton vízállása sok mindennel összefüggésben van. Olyankor nincs is gond amikor ezen összetevőkből 1-2 negatív dolgot produkál, de ha közel az összes akkor már kellemetlen.
VIZIG-es (nyuduvizig.hu) oldalon lehet tájékozódni a Balaton vízszintjének kérdéséről. Csapadékban nem igazán bővelkedik a tó vízgyűjtőterülete az utóbbi években, valamint a kotrása sem történik már több mint 5 éve. A Balaton vízszintjét pedig (nem tökéletesen pontosan) a legalacsonyabb partjának a magassága határozza meg, hacsak nem sza...fütyülünk teljes mértékben a kiépített infrastuktúrára.
Ezért kéne
ott megemelni a partot ahol gond van! Az viszont tarthatatlan hogy lassen Keszhelynek nem lesz strandja ha igy folyatódik. S ez nem csak az iszap miatt van. A betett fotókon jól látszik hogy a vizszint hol volt, s ma hol van! Ez pedig nem alulról töltödött hanem felülről fogyott!
Vagy szerinted a strand szigete kiemelkedett a vízből.....?
(A hid alatti cső gyerek koromban viz alatt volt, most magasan a viz felett van!)
Ha a déli parton valakiknek vizes lesz a zoknia épitse a partot! Millió éve alatt önszabályzó volt a Balaton, amig a Sióval be nem tettek neki! A viz valamikor a VSZK feletti régi állomásnál volt, de nem is olyan régen még mosta a Hullám szálló lépcsőjét.....
DE még ha megváltoztatunk
DE még ha megváltoztatunk 80 km-nyi partot akkor is: egyrészt hosszú folyamat amíg visszatartasz annyi vizet hogy pl: a képen jelölt szinten legyen a strandszigetnél.
Másrészt a Sió-t sem lehet örökre zárva tartani mert berohad.
az alábbi linken megtalálható az, amit mondtam: a csapadék kérdése és ennek összefüggése a vízszinttel (vízháztartás)
(LINK) az olvasmány frissességét nem ismerem, de valószínüleg 2004 körüli. A csapadékviszonyok azóta sem lettek sokkal jobbak.
Több esőt pedig csak a Jóisten adhat. (és innentől kezdve ez már klímavita, ha Isten szerepét nem vesszük figyelembe)
Mindent elhiszek,
minden szakembernek és elemzésnek, de azért azt nem mondod komolyan, hogy ez a vizszint nromális! Sió ide Sió oda, ez kritikus vizszint volt. Azóta kicsit jobb lett a helyzet, de messze nem javult meg!! Ez nem feltöltödés és nem iszap. S ha kevés a cspadék akkor pedig nem szabad a Siót kinyitni, akár berohad, akár nem!
Maga a tó viszonylag fiatal képződmény, a holocénben, mintegy 15.000 évvel ezelőtt kezdődött kialakulása. A jégkorszaknak ebben a szakaszában a térségben száraz éghajlat volt, és valószínűleg az uralkodó szélirány mélyítette ki a Balaton medrét. A szélerózió mellett tektonikai mozgások is szerepet játszottak. Az éghajlat nedvesebbé válásakor a mai Keszthely környékén mélyedésekben tavak alakultak ki, amelyek fokozatosan összekapcsolódtak egymással és mintegy 5000 évvel ezelőttre a tó az egész jelenlegi medret kitöltötte, sőt azon is túlterjeszkedett. Nem csak a Kis-Balaton, hanem az egész Tapolcai-medence, a déli oldalon pedig a jelenlegi ún. berkek is a tóhoz tartoztak. A Sió völgyén keresztül időnként természetes lefolyása is volt, de más időszakokban a hullámzás által létrehozott turzások (földtorlaszok, „dünék”) ezt elzárták. A tavat a befolyó vizek és a szél hordaléka folyamatosan feltölti. Az üledékréteg a tó fenekén 6-10 méter vastagságot is elér. A környező vulkanikus maradványok - többek között a badacsonyi bazaltorgona, a tihanyi gejzírkúpok és a hévízi hőforrások - egy korábbi földtörténeti szakasz emlékei.
Dr Nagy Zsigmond
Egyetemi tanarral sokat vizsgaltuk a bakonyi karszt es a Balaton összefüggeset.
Csinaltunk statisztikai felmereseket is es erdekes eredmenyek születtek. Reszletesen a Hevizi To vedelmeben megjelent könyvben olvashato.
De amiert elkezdtem az az, hogy honnet kapja a to a vizutanpotlast. A Bakony hegyei alatt összefüggö karszt tömb van, es ez a tömb nehol 80, nehol 100 meter melyre is lenyulik. A Bakony hegysegnek a Marcal folyon kivül nincs felszini vizfolyasa. Ez a folyocska Papa környeken hagyja el a hegyseget. Az erkezö felszini csapadekviz a karsztban raktarozodik es ha eleri a maximum szintet akkor a Balatonba "tulfolyik". A Karsztban talalhato viz az orszag legjobb minösegü ivovize, az erteket nem kell magyarazni. A bauxit banyaszat soran a karszt nyugalmi vizszintjet süllyesztettek meg olyan szinten, hogy bezavarta a Hevizi forras automatizmusat, ami azota sem allt vissza a normalis szintre. Kb az eredetinek a 60 %-a jon mennyisegben es a höfoka sem a regi 46-48 fokos, hanem kb 20 %-kal kevesebb.
A Balaton vizpotlasaban a Zala folyo inkabb kar, mint mennyisegi haszon, mivel a mennyisege hetente annyi, ami egy teli max 10 C fokos napnak a parolgasa.
A Balatonba befolyo vizalatti forrasokat neha akkor lehet latni, a Badacsonytomaji oldalrol, ha nyari kanikulai napon napnyugta idejen megjelennek az un "fekete kigyok" a hegy labanal. Ezek a folyasok a hideg karszt viz befolyasai.
En többször lattam ezeket a befolyasokat, nagy elmeny.
matyas
Ehez csak annyit, hogy...
.... amikor gyerek voltam, a Halászcsárdánál (ma romos és üres) és a Helikon strand közötti területen, vitorlások is ki tudtak kötni! Ezek a szuper szakemberkék menjenek már el egyszer oda, és mérjék meg a mai vizszintet! A Városi strandon, a sziget beton alapzatán még látszik a régi vízszint ami jó 25-30 centiméterrel magasabban volt.
Lehet, hogy a dél iparon valakiknek is vizes lett a lába ezért nyitogatják a Siót?
UI: ja, majdnem elfelejtettem, ha mérni mentek, elég egy gumicsizma, mert be lehet gyalogolni......(az iszapban)!
Állj!
Gyerekkoromban tényleg ki tudtunk kötni a Halászcsárda környékén, de csak jolléval,de más hajó nem is nagyon volt.Tudhatnád, hogy ősszel mindig alacsony a vizállás, hogy a téli csapadékot a Balcsi befogadja.Nem a víz magasságával van nagyobb baj, hanem a meder feltöltődésével. Ha megnézed a Keszthelyi Öböl vízmélységét egy száztíz éves térképen látod, hogy itt volt a legmélyebb a meder a Tihanyi szoros után. Egyébként tényleg nagyon tiszta a víz és a nyáron is jó minőségű volt.Amit irsz, hogy "régi vizszint" az tavasszal van, a tavaszi vizállás április körül 130cm is lehet a siófoki "0"-hoz képest.Nem vagyok szakértő, csak Balcsi szerelmese, és vettem a fáradságot megnéztem a Balatonra vonatkozó adatokat.Kiváncsi vagyok, hogy ebbe hogyan fogjátok belekeverni a politikát.
Topikgyilkos
Mindegy
a hajó az hajó, nem mondtam hogy nagy 3 árbocos vitorlások jártak ott, de ma semmi nem tud kikötni! Az viszont tény, hogy évezredekig nem volt semmi baj a Balatonnal, amig pl. pár okos ember a régi (még cölöpökön álló) mólót nem csinálta meg stabil kőből ezzel a természetes áralmást megváltoztatva! Miután Festeticsék nagyrészben lecsaplták a Kisbalatont is, ez végleg betett az egész tónak! Idővel sok mindent visszaállitottunk, de a már meglevő iszapot nehéz eltüntetni, pláne ha még máshonnan is ide hordják a hordalékot! A főok azonban nem ez hanem a vizszint és a Sió
rendszeres kinyitása.
Az meg humbug, hogy a vizszint csak azért alacsony mert a tó feltöltődött.

Nézd meg a nyomokat! Vagy azt mondod, hogy a sziget épülete felemelkedett a
tektónikus mozgások miatt? Gondolom ez nevetséges! Gyerek koromban a hid alatt
levő kifolyócső vizben volt. Nyillal jelöltem a betonon, hogy meddig volt víz!
Igény esetén egy egész képsorozatot tudok neked mutatni ha helyzetről!
:) vigyázz :))
te a nagy piacpárti mikor a délipartot emlegeted most éppen, akkor leginkább pontosan a legnagyobb (embereket hülyeséggel be)kajáltató SCD /katt ide/ érdekeit sérted ;)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Éppen ez a baj!
A Balaton az köztulajdon. Szerintem a közvetlen partjának is annak kéne lenni és törvénnyel tiltani, mondjuk 50 méternél közelebbi, bármilyen magán objektun kiépítését! Én speciel, a meglevőlet, ami ezen a sávon belül vannak lebontatnám! Pláne nem hagynám meg (még méltányosság alapján sem) a múltban illegálisan épitett objektumokat! Lenne itt rend! Egyszerűen ki kell államilag sajátitani! Egy egy útépitésnél vagy autópálya esetén is volt rá példa, hogy ami az útban volt azt el kellett tünteni!
Ha az államnak nincs annyi pénze, hogy ezeket a területeket és épületeket
kisajátítsa, akkor a vételárat életjáradékra vagy hasonló kifizetési módra
kell változtatni, amivel nem egyszerre terheljük le az államkasszát!
Ebben az esetben, bizony a közérdeket kell előrehozni és figyelembe venni!
A Balaton a mienk, így a tied és az enyém is!
Ez itt lent messze nem a feltöltődés eredménye hanem krónikus vízhiány! Mint tudjuk azonban a sok víz még soha nem ártott egy tónak sem, de az ilyen állapot hamar felboritja az egyensúlyt!
Balaton vízszint
Ha ezt megnézed, kicsit árnyaltabb lesz a kép:
A Balaton szabályozási vízszintjei a hó első napján
A Balaton vízállását a vízszintszabályozás-eszközrendszerével az alábbi szintek között kell tartani.
Hónapok jan. febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. nov. dec.
Max szab.szint 110 110 110 110 110 110 110 110 110 110 110 110
Optimális szab. szint 95 95 100 110 110 110 105 100 95 95 95 95
Min szab.szint 70 70 75 85 85 85 80 75 70 70 70 70
A Balaton szabályozási szintjei a Siófoki vízmérce „0” pontjára vonatkoznak.
A mai napon az átlag vízszint 88cm. Az általad mutatott fénykép nem tudom mikori, de biztos, hogy nem mai.Szerintem, -de előre bocsátom, nem vagyok vizes szakember, és örömmel venném, ha tévedek, valaki felhomályosítana,-fokozatosan emelni kellene a megengedett maximális vízszintetmondjuk évente 2-3cm-rel, és mondjuk 10év múlva elérnénk a 120 évvel ez elötti vízszintet. A Kisbalaton szintje még akkor is magasabb lesz 20cm-vel,tehát nem lenne még mindig összekötve,A legnagyobb hibát, bűnt akkor követték el a Balatonnal, amikor a vasút kedvéért egyszerűen másfél méterrel lejebb vették a vízszintet.Legelőször a Honvéd utcában ment a vonat, és a régi állomásnál volt a végállomás.
T.Gy.
Természetesen nem mai kép!
Ezt nem is állitottam, csak az, hogy vannak olyan nyári dőszakok amikor nagyon alacsony a víz! A fotók úgy emlékszem 2005-körül készítettem, s azóta valóban jobb a helyzet, DE NAGYON KICSIT
Meg kell mondanom, hogy a siófoki helyzet engem nem érdekel! Aki ezt a vizszintet megahtározta az nem járt Keszthelyen! A sziget betonalapzatán viszont egyértelműen látszik, hogy jó 30 éve hol volt a vízszint annak ellenére, hogy már régen nem mosta víz a Hullám étterem/hotel lépcsőjét a víz, mint régen! Tihanynál soha nem volt gond a hordalék, de a Zalánál és környékén mindig! Sokkal jobb a helyzet Balatongyöröktöl kezdve az északi parton, de ha igy megy tovább, Keszthely hamarosan elvesziti strandjait!
Senki nem mondta, hogy úgy legyen mint ahogy az ősi Balaton volt!

Viszont azért bizonyos dolgokat figyelembe kéne venni:
A nyilnál az ott egy sziget. A fevétel a (volt) Halászcsárdánál készült! S hogy
megértsd, amiről beszélek, itt van még egy kép, kicsit közelebb a Helikon strandhoz:
Nekem tehát ne mond, hogy ez így normális dolog, mert ezt irta valamelyik idióta elő!
Ha a vizszint értékei megfelelnek a tablódak, akkor új értékeket kell megahtározni,
mert a Balaton nem csak Siófokból és Tihanyból áll!
Adalék
A déli parton a kikötő kotrások során kiemelt mocskot uszályokkal hordták a zalatorok és a helikonstrand közötti területre. Ezt ki engedte meg?
FT.
És a Zala, a Kis Balaton tőzegje?
amelyik direktbe folyik bele a keszthelyi öbölbe?
Az, hogy jó a víz minősége, oké.
A turizmusnak és a fürdőzésnek vannak más kritériumai is.
A keszthelyi öböl vízének színe, tőzeges állapota ne nyugtasson meg senkit.
Ha nem hiszi el valaki, menjen fel műholdképekre, és elájul.
Ezeket a jelentéseket nem nekünk írják, a keszthelyi öböl állapotát nézd meg a strandokon (mély iszap, szürke szín).
Ha össze akarsz hasonlítani, akkor menj el fürödni Révfülöpre vagy Balatonfüredre.Megérted, miről beszéltem.