Megszűnik a 40 km-es sebességkorlátozás Hévízen

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat

Megszűnik az eddigi, a város teljes területére kiterjedő 40 kilométeres sebességkorlátozás Hévízen. A kisvárosban négy évvel ezelőtt helyezték ki a bevezető utak mellett a valamennyi utcára érvényes, korlátozó táblákat, miután a gyógyfürdőhöz vezető zebrán egy gyorshajtó halálra gázolt egy idős házaspárt. Akkor aláírásgyűjtés is kezdődött a száguldozók megfékezésére, majd a város képviselői egyhangúlag megszavazták az általános sebességkorlátozást - idézte fel az előzményeket az MTI-nek a közbiztonsági bizottság elnöke. Gelencsér Hédi az ugyancsak a testület által jóváhagyott mostani enyhítést azzal indokolta, hogy az állami közútkezelő az általa üzemeltetett két átmenő útszakaszon mindenképpen visszaállította volna az általánosan érvényes 50 kilométeres sebességhatárt. Indokaik szerint ugyanis az elmúlt évek baleseti statisztikái nem indokolják a szigorúbb előírást.

A városházán kiszámolták: ha a többi utcában mégis fenntartanák a korlátozást, 180 táblát kellene kihelyezni, ezek darabja 18 ezer forintba kerülne. A több mint hárommillió forintos kiadást soknak tartották, ezért a rendőrséggel történt egyeztetés után inkább hozzájárultak az általános szabály enyhítéséhez.

Gelencsér Hédi hozzátette, hogy a városban mindössze két súlyosabb baleset volt az elmúlt években, ezek is figyelmetlenség, és nem gyorshajtás miatt következtek be.

Miután a gyógytaváról híres településen sok a mozgáskorlátozott, a gyalogos és a kerékpáros, hamarosan megvizsgálják, hogy a biztonságuk érdekében hol lenne érdemes mégis kihelyezni az autósokat maximum 40 kilométeres sebességre korlátozó táblákat.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

okos

Nagyon okos volt, aki ezt kitalálta. Igy sem tartotta be senki a 40-et, helyette 50-55-tel mentek, most az 50 km-nél meg lehet majd nézni a 60-70 közötti száguldozásokat, de csak addig, míg baleset nem lesz.

Gondolod, hogy valakit is

Gondolod, hogy valakit is érdekelt mennyi van a táblákra írva? (mert szerintem a sofőrök többsége megszokásból és a forgalmi viszonyoknak megfelelően közlekedik. Nem véletlen kezdtek most valamelyik internetes oldalon a hülyén kihelyezett táblák kicikizésébe is ...)
RJ

szerintem jó

Szerintem ez most jó döntés. Hévízen amúgy sem lehet a forgalom, meg az eltévedt, GPS-üket babráló, 20-szal menő külföldiek miatt száguldozni...Ahol meg néha lehet haladni - Vörösmarty u. - ott meg ott figyel állandóan a "fotósautó". Csak a büntetésre mennek. Szerintem semmi nem indolkolja a 40-et...
Senki Alfonz

Tartalom átvétel Tartalom átvétel