Mit nevezzünk el Czomáról?
Bolsevik grófunk, a kastélymúzeum igazgatója olyan mint egy nagyhatalom. Nincsenek barátai, nincsenek ellenségei, érdekei vannak. Már mosakszik, hogy keszthelyi cselédségének vezetőivel 25 év alatt miért nem tudott sosem szót érteni, de rengeteg egyebet is hazudik ismét ebben az alábbi riportban.
- A múlt helyett kezdjük a jövővel: mit gondol, neveznek el majd Önről utcát Keszthelyen?
- E tekintetben rosszak a tapasztalataim. Aki eddig saját szobrát kezdte el formálni egy nem létező talapzaton, az tévedett. Annyira vágyott ugyanis a sikerre, hogy az akarás miatt egyszerűen eltűnt a történelem süllyesztőjében. Én a saját utamat járom. Huszonöt éve elhatároztam, hogy elindulva a Festetics- család által kitaposott ösvényen, méltóan az elődökhöz, a kastélyt nemzetközi rangra emelem. Kemény fába vágtam a fejszém, a kastély lepusztult volt, a 20. század nem kedvezett a műemlékeknek. Amikor idejöttem, a két őrkutyával együtt harminckilencen voltunk, ma 180 fő a létszám. Akkor 6,2, ma kétszáz hektár áll a tulajdoni lapon. A Festetics-kastély Európa egyetlen létesítménye, mely majdnem önnfenntartó, s melynek minden négyzetmétere hasznosított. Közel 400 ezer látogatót fogad évente. Ötmilliárd forintra lenne szükség, hogy befejezzem, befejezzük a művet. Ez nem is olyan sok pénz annak ismeretében, hogy a negyedszázad alatt, mai árakon 25 milliárd forintot szedtünk össze a kastélyra. [azaz az összes pénzt amit ebben a 25 évben Keszthely Városának szántak. 2002-2006 közt pl. azt a belvárosrehabilitációra szánt pénzt vitte el az Amazonra hivatkozva amit korábban Molnárék az angolnásra akartak elmutyizni. Most is Ruzsicsék bukott kéreggarázsának összegére már bejelentkezett.] Az életemet a kastélymúzeumnak szenteltem.
- Kastélyigazgatóként a politika is megérintette. Miért adta fel?
- Nyolc évig országgyűlési képviselőként is dolgoztam, majd abbahagytam a politikával való incselkedést, mert rájöttem: ez a kastély teljes embert kíván. Lehetőségem lett volna elcsábulni, hiszen több alkalommal ajánlottak fel miniszteri bársonyszéket, Antall József például két tárca élére is hívott. Sőt, az 1990 előtti kurzus is ajánlott posztot, [hazudik: pont ő volt aki a vizlépcső szavazáskor ma sem tudjuk ülve mondott igent, vagy állva mondott nemet] de annak ára lett volna. Grósz Károly kormányfő azt mondta: Nézzen körül, mi akar lenni ebben az országban. Én akár miniszterséggel is megjutalmazom, ha visszavonja a kijelentését, hogy amíg hóhér és áldozat ugyanabban a padsorban ül, addig nem lesz parlamenti demokrácia. [mondja ezt egy olyan ember akit főállású dolgozóként az MSZMP KB(!) agitprop osztályáról sikkasztás miatt csaptak el és ezért "száműzték" Keszthelyre] Mondtam, Grósz elvtárs, nem alkuszunk, ez ténykérdés, így van! Tudtam, ha a nevezetes mondatomat visszavonom, inmorálisan csuklom össze. Ráadásul az akkori kormánynak sem lett volna jó, hiszen komolytalanná válok. [szóval helyezkedek] Maradtam Keszthelyen.
- Az akkori hatalomnak nemet mondani... Nem bánta meg? Nem tartott tőle, hogy következményei lesznek a szavainak?
- Nem. Igaz, hogy akkor a keszthelyi szék is ingott erőteljesen. [dehogy ingott. Csak a méltóságos grófúr nem volt hajlandó a keszthelyi pártbizottság akkori vezetőjéhez leereszkedni hisz ő közvetlen a KB melletti agitációs osztályról érkezett] De aztán sikerült kiegyensúlyozott életet teremteni. [igen, mert Keszthely lakosai ebből csak annyit láttak, hogy nem beszél a keszthelyi MSZMP-sekkel] Az elmúlt huszonöt esztendő mindennap adott feladatot, amiért érdemes volt felkelni, olyan kibontakozási, kiteljesedési lehetőséget, amiért érdemes volt telefonálni, tárgyalni, harcba szállni. A folyamatos továbblépés mellett munkát, értelmes feladatot adni 180 embernek.
- S közben jól kellett incselkedni a politikával. Mondják, munkája során függetlenül a pártoktól, mindig mindenkivel megtalálta a hangot, a közös nevezőt. A lobbizáshoz való érzéke pedig egyszerűen kimagasló - állítják többen.
- Az országgyűlési képviselőségem nyolc éve a függetlenség jegyében telt, pedig nem volt olyan párt, amelyik ne kért volna fel, hogy a soraiban politizáljak. Nem azért utasítottam el, mert bármelyikük is antipatikus lett volna, hanem mert úgy éreztem: a kastélynak ártanék azzal, ha beállok valahova. Ez az ország óhatatlanul pólusok mentén szabdalt, ha valaki elkötelezi magát, a másik oldal máris címkézi. A döntéseim során - akár a térségem szakembereinek véleményét kérve - képviselőként is mindig az ügyet néztem, nem pedig, hogy ki terjeszti elő. Így értem el, hogy az idegenforgalmi adó mellé az állam dupla támogatást adjon. Ezt annyi év után éppen most vonták vissza. Sajnáltam, hogy nem vagyok képviselő, lobbival ezt biztosan sikerült volna megakadályozni. Soha nem a pénz volt a meghatározó, számomra mindig elég volt, amit az elvégzett munkámért kaptam. Ez most is így van. Nekem annyira fontos ez a jelenlegi munka, hogy ha tehetném, fizetnék azért, hogy itt dolgozom. Tekintettel azonban arra, hogy nem kapok egy vizes zsemlét és egy pohár tejet sem, ha bármely üzletben is azt mondom: én vagyok a kastélymúzeum igazgatója, muszáj a fizetést felvennem. [jajde sajnáljuk: viszont 25 év kastélyban lakás után végre tényleg vagy kiköltözhetne, vagy kis albérletet azért igazán fizethetne.] Viszont a kötelesség utat mutat, lemondtam a 2009-es jutalmam hetven százalékáról a kastély javára, az ideiről pedig teljesen. Azért, hogy a gazdasági válság közepette is működjön a kastély. [és a 25éves lakbért ki fogja befizetni?] Tudom, nagyképűen hangzik a következő mondat első fele, de megmagyarázom: Szóval a kastély és a kastélymúzeum igazgatója olyan mintegy nagyhatalom. Nincsenek barátai, nincsenek ellenségei, érdekei vannak. Az én érdekem, hogy ezt a kastélyt a legjobban tudjam működtetni. Az a barát, aki segít, az az ellenség, aki ezt gátolja.
- Adódik a kérdés: a vendégei között mennyi a barát, illetve a sima látogató?
- Hm... Nem igazán vált, s válik el a kettő, általában együtt tekintik az igazgatót és Czoma Lászlót. Egyik ismerősöm mondta: Ha szőlőcsősz lennél a Badacsony tetején, akkor is megkeresnélek, mert jó veled beszélgetni. Mi tagadás, jólestek, -esnek az ilyen szavak.
- Érték azonban támadások is bőven. Jól gondolom, hogy a kastélyos pornófilm- forgatás okozta Önnek a legnehezebb pillanatokat?
- Okozott álmatlan éjszakákat. Morálisan ott tartottam, hogy lehet, le kellene mondanom. Mert kellemetlen helyzetbe hoztam a kastélymúzeumot, egy figyelmetlenség miatt. Az ötvenedik filmforgatásnál tartottunk, soha nem volt gond. Nem kértem el a forgatókönyvet, csak kérdeztem, milyen film lesz. Mondták, kosztümös. Megnyugodtam, a pénzre pedig szükségünk volt, utalták, kezdték a forgatást. Ráadásul otthon sem voltam, mikor dolgoztak. A vizsgálóbizottság mindent átnézett, miközben - például az államelnök - többen megmozdultak az érdekemben. Én azt mondtam: nem az a lényeg, hogy mennyire szeretnek vagy utálnak, hanem, hogy mennyi kárt okoztam a kastélymúzeumnak. Kiderült, a stáb több jeles helyen forgatott, a producer pedig elismerte, hogy nem mondták el, mire készülnek. Ráadásul a kemény jelenetek nem Keszthelyen készültek, a kastélyt leginkább csak bevágták a filmbe. De a negatív reklám is reklám, a következő évben húsz százalékkal nőtt a látogatók száma. [szóval a sex mégis jó üzlet] Ha csökkent volna a látogatottság, csomagolok. Ennek ellenére hibáztattam magam nagyon, hogy nem voltam jó gazdája a rám bízott javaknak. Majdnem az egészségem is ráment. Hogy politikai támadás is volt-e? Nos, igen. Korrektebb lett volna, ha az elégtételre számító keszthelyi feljelentő nem rögtön a minisztériumhoz és a tévéhez fordul, hanem hozzám jön, megbeszéljük a teendőket. Azóta mindent ellenőrzök, a forgatásokkor őr áll a kamera mellett.
- Nem titok, sok konfliktusa volt a másik keszthelyi bástyával, a polgármesteri hivatallal. Mintha mostanában javultak volna a kapcsolatok. Pro Cultura-díjat kapott, s részt vesz a városi, intézményi rendezvényeken. [enyhe kérdés ez, mert ebből a 25 évből nincs 1 év mikor a város és a kastély akár csak(!) a turisztikai kiadványait össze tudta volna egyeztetni]
- A város lakosságával mindig jó volt a viszonyom, ez tény. [a Festetics-cselédekkel vagy a polgárokkal?] Az egyetemtől címzetes docensi címet kaptam. A városvezetőkkel azonban nem igazán sikerült szót érteni. Eltöprengtem már azon, hogy 6-8 városvezető volt, amióta itt vagyok, és senkivel nem jöttem ki [köszönjük, hogy beismeri, mi csak 3 éve mondjuk!] úgy, ahogy szerettem volna. Próbáltam keresni magamban is a hibát, mondván: biztosan én vagyok az összeférhetetlen, a kötözködő. Aztán rá kellett jönnöm, hogy valójában az ellenérdekeltség az oka mindennek. [igen. Pontosan ezért is kell a kastélyt a mindenkori polgármesternek alárendelni] Sok konfliktus volt számos épület, terület miatt, melyekre a város és a múzeum egyaránt igényt tartott, s a túlnyomó többségét nekünk sikerült megszereznünk. A kapcsolatok azért javultak, mert mára kialakultak a birtokviszonyok. A kastélynak több terület nem kell. [miután a város orra elől elvitte és szétbombázta a laktanya területét is amely az egyetlen lehetőség lett volna egy ipari-termelő övezet kialakítására, munkahelyek teremtésére(!) csak azért, hogy az ablakából egy szép parkot nézegethessen talán nem is csoda]
- Biztos?
- Hát, szeretném, ha a rendelőintézet leköltözne a kórházba, s a déli részt is átalakíthatnánk, a lapos tetejű részt lebontanánk. [és az Amazont meddig nézegetjük még így romosan? 2006-ban erre vitte az a milliárdot amiből a Fő-teret kellett volna megcsináltatni] De tényleg ez a vége, utána már az a cél, hogy a kastély a világörökség része legyen, területét és környezetét ne érhesse kár. A személyem és a jövő? Nekem tökéletesen elég lesz, ha úgy emlékeznek majd rám: a 80-as évek második felétől jól sáfárkodott a szellemi és fizikai javakkal. [azaz igazi bolsevik-parazitaként kifosztotta környezetét. Soha egyetlen keszthelyi vállalkozó nem szállíthatott a kastély egyetlen építkezésére sem. Pl az építőanyagokat rendre egy Kaposvár melletti tűzépről cuccolták fel. Na 2 forintos kérdés: vajon miért? Mert ha helyi lenne akkor kidumálta volna mit adott a megrendelésért?] Amúgy pedig, ha nem is hivatalosan, utat már neveztek el rólam: a történelmi kastélyparkot átvágó szakaszt - melynek megszüntetéséért oly sokat küzdöttem - Czoma-szorosnak nevezik. De mese nincs, a park egyesítésére lehetőséget kaptunk, élni kell vele. Még azon az áron is, hogy felszámolom a rólam elnevezett utat...
Dr. Czoma László nem titkolja, a kastélymúzeumnak szentelte az életét. Azt mondja, ahogy az elmúlt huszonöt év során mindig, átlagban ma is tizenkét órát dolgozik. [ha benn lakik nem 24-et?] Hetente rengeteg megbeszélés, s legalább két budapesti út szerepel a programjában, így a munka mellett a hétvégékre marad a protokoll. Ami szerinte elengedhetetlen, mert a találkozók által lehet még ismertebb a kastély, s vele együtt természetesen Keszthely. Tény, a látogatók mellett érkeznek sorban a nagykövetek, s általuk a világ országainak vezetői, közéleti személyiségei. Az igazgató szerint nem kell annál nagyobb elismerés, mint amikor a vendégek elégedetten távoznak, s mesélnek a Festetics- kastélyról.
Az interjút készítette: Sámel József, kiegészítette a HelikonPortál.
címlap
Menedzser
Ő a legsikeresebb menedzser ebben a városban, akármilyen színű is. A produktumot, amit létrehozott, nem lehet szövegekkel anullálni.
VIHAR A CZOMA KÖRÜL, ÉRDEMTELEN VÁDAK
A Czomát újabb 5 évre kinevezték igazgatónak a kastélyba.
Itt, ezen a blogon lehet szidni, őt is, meg a kinevezőit is.
Meg is teszitek, mindahányan vagytok.
(Úgy látom, egyedül én védem, különben meg semmi okom nincsen rá.Nem adott és nem is szeretném, ha a kenyerére szorulnék. Szerencsére.)
Irtózatos méretű gyűlölet csapott itt fel, olyan ez, mint egy robbanás.
Másra számítottatok. Arra, hogy lecserélik, és akkor lehet dorbézolni a Helikon Kastélymúzeumban. Nem lehet. Az állam sok-sok pénzt tett és tesz bele, állami múzeum marad.
Nem a városé, hanem az államé.
A probléma gyökere máshol van, de ti azt sajnos, nem látjátok be, leginkább a Mátyás Imrén csodálkozom, mert őt mindig is nagyra értékeltem, habár szegény a jóindulatának köszönheti, hogy vállalkozóként a végére nem lett sikeres. De, ember maradt legalább az embertelenségben, és most már újra talpraállt.
Miért csodálkozom az Imrén?
Azért, mert a várost azért tartja sikertelennek, mert a Czoma sikeres.
Ez az egész vita azért nem vezet sehova, mert:
-a város továbbra sem fog sikeresen fejlődni, mert mire kitanulná a Ruzsics vezette képviselő-testület, hogyan kell várost üzemeltetni, addig TELJESEN eladósodnak.
Tisztelet nekik, hogy eddig nem adósodtak el, de most, hogy belátták, a választások közeledtével, valamit tenni kéne, a kapkodás eredménye a beruházási tevékenységekhez felszedendő hitelek lesznek. Mivelhogy, az emberek utazgatnak, és látják, hogy Zalaszentgrót kivételével, az ÖSSZES KÖRNYEZŐ VÁROS SZEBBEN FEJLŐDÖTT AZ ELMÚLT ÉVTIZEDEKBEN, mint hőn szeretett szűkebb pátriánk, Keszthely.A fejlesztést most elengedhetetlennek tartják, és erre rámegy a város ezeddig egyensúlyban lévő költségvetése. Mert itt most válság is van, és az állam drasztikusan megszorít, szemét módon.
- Az egyetem, az Erdőgazdaság, a 4000 munkahely megszűnése, annak nem keresitek a felelősét, felelőseit.A libási terület eladása és a pénz felélése (Mohácsi eladta, Ruzsics elköltötte, -ezen miért nem rágódunk?) Most már nincs mit eladni, tehát, jönnek a hitelek, és az eladósodás.De, ti nem ezzel foglalkoztok, hanem a Czomával.
-a Czoma pedig, tovább fogja fejleszteni a kastélyt, mert megvan benne a tenni akarás vágya, és nem tud kezet nyújtani a városnak, mert ezt is hiába próbálta eddig, a város mindig csak elvenni akart tőle.
-ti pedig itt a fórumon és kint az életben is, egyszerűen csak szemlélői vagytok annak, hogy szemmel láthatóan nő a különbség: a kastély fejlődik, a város meg romokban hever.
....
Ti csúnyán személyeskedtek a Czomával, az összes múltbéli és mai hibáját állítjátok az előtérbe, és azon rágódtok.
El nem ismerné egyikőtök sem, amit itt megtett, az mégis csak itt van a városban, és itt is marad. Csak neki vannak Fenékpusztára is fejlesztési lehetőségei, és azzal is foglalkozik.
Egyikőtök sem tudta még ideírni, hogy igen, a kastély szépen fejlődik,de.... aztán folytathattátok volna a Czoma szapulásával.
Ez az én véleményem.
Bennem nincs harag senki iránt, más természetű vagyok, mint itt egyesek, akik kifogyva az érvekből, debilnek nézik a másikat, akinek más a véleménye, és le is írja.
Az olyan, nevetségesen bárgyú beírásokat pedig, hogy a város elől vitte el a pénzt a kastély, remélem, nincs itt senki, aki egyáltalán komolyan merné venni.
A többi, vastag betűs beírás még ennyi megjegyzést sem illet.
( Ezek közt csúcs az az óvodás szintű böffentés, hogy a "kastélyt a mindenkori polgármesternek kell alárendelni"- ezzel az erővel ezt más minisztériumi intézményre, pld. az egyetemre, vagy pld. valamely vállalatra, mondjuk, a Danubius-ra is vonatkoztathatnánk...
más.
Azt írják vastagon, a Czoma nem ad munkát a helyieknek. A Ruzsicsék nagy bulijai, pld. az OBi, ad vajon? Mintha Dunaújvárosiak építenék! Én ott csak a Horváth Ép-et láttam, mondjuk, az csókos a Manningernél, de a többi helyi vállalkozó miért maradt ki? ENNYIRE SZELEKTÍV A SZEMETEK?)
Nem inkább a város dolgaival kellene foglalkozni?
5 évig a Czoma úgyis tabu, utána meg pályázik majd valaki más, de az intézmény akkor is az államé marad.
Ez van.
Aquilonius
Jo, jobb, korrekt!!!!
Baratom Aquilonius, bar irhatnam anonimust is. A lenyeg, hogy nem a Czoma eredmenyei vannak köpködve, mert azok jok. Ha engedne beleszolast tarskent a kastely dolgaiba, a fejlesztesekbe, az jobb lenne, de igazan korrekt akkor lenne, ha a kastely fejleszteseinek a megrendeleset, a fizetökepes megrendelest is itt tartana.
A Coma mindent egy szemelyben egyedül dönt el az egyeni elkepzelesei alapjan, azaz egy maganak valo despota.
Egyebkent kösz a pozitiv szot, jol esett, de a valosaghoz sok minden hianyzik
matyas
VIHAR A CZOMA KÖRÜL, ÉRDEMTELEN VÁDAK
Szerinted!, szerintem meg megpróbáljuk ezt a Czoma által kifényesített életutat reálisan, látni.
Nem folytatható tovább, amit te is itt képviselsz (Aquilonius) ez se több mint megannyi kocsmai beszélgetés, de legalább mi megpróbáltuk azt, amit úgyis tudunk megváltoztathatatlan.
Mégis te írod.
//Én ott csak a Horváth Ép-et láttam, mondjuk, az csókos a Manningernél, de a többi helyi vállalkozó miért maradt ki? ENNYIRE SZELEKTÍV A SZEMETEK?)//
Hát azért marad ki, mert az összes állami Önkormányzati megrendelés csakis és kizárólag az általad látott Horváth Ép nek jut.
Mit gondolsz miért,azért mert a Czoma után a legnagyobb tejhatamu úr, aki a szőnyeg szélére állítja a környék összes polgármesterét.
Persze ezért aztán hálásak is, hiszen neki köszönhetik, hogy polgármesterek lehetnek.
Ez a vállalkozó további 8 évre már biztosította magát elsősorban az általad csókosnak titulált Manninger miatt.
Tudod az a borzasztó bárki is lesz Keszthely polgármestere egyik személy elszámoltatását se fogja kezdeményezni.
Sajnos EZ VAN!
P.GY.
Furát mondok: Czomát még én SEM akarom elszámoltatni..
ugyanis Gyuri megint /indulatból, dühből azaz/ rosszul gondolkozol.
Ez a manus ugyanis mikor mi itt bántjuk még azt is érzi önmagába, hogy nicsak ezek a hálátlanok. Ő tényleg feltette az életét erre a téglahalmazra, aztán jönnek valakik 25 év után akik ezért még le is kiabálják. Hisz ebben a 20 évben ha nem ezzel a tglahalmazzal pepecsel akkor ő is irdatlan sok milliárdot összelophatott volna magának. Ugyan úgy ahogyan Kóka, Gyurcsány, Kapolyi, stb..stb..
Szóval Czoma ebben a pillanatban talán még jogosan is érezheti azt, hogy lám-lám a fenéket kellett nekem hasznosat csinálni ha ugyan azt kapom mint a többi bolsevista is..
Ezért szerintem -hogy érezze ő nem sima kis tolvaj volt- menjen csak békével nyugdíjba, és ha a városnak 3 különböző pontján 1-1 apró kis papirszemetet is majd valaha eltakarít (azaz valami bagatell picitt is tesz végre a városért nem csak önmagáért 25év után) na akkor talán még azt is fogom egyszer mondani, hogy az asztalomhoz is leülhet..
Mert ugyan rettenetesen leszívatta cselédségét, de legalább nem olyan mint Kapolyi és nem elvitte hanem a halála után ez legalább itt marad..
Sza békével el kell őt szerintem engedni, és ha egyszer láthatóan le is vezekli valami aprósággal azt amit ellenünk tett, akkor még bűnbocsánat is jár. /mindenféle elszámoltat meg felkoncolom helyett!/
Szerintem.
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Furát mondok: Czomát még én SEM akarom elszámoltatni..
Nézd már megint behúztál a csőbe és olyanokat írsz, amit nem tudok lereagálni.
Nem vagyok dühös, pláne indulatos, de ez a "manus" ahogy te nevezed, amit itt a kastélyban megélt átélt az irigylésre méltó, én igen is irigykedek, mert nem én, vagy valamelyik családtagom-került még csak hasonló helyzetbe se.
De azért van valami fogalmam arról mit jelent ilyen környezetben élni nem csak neki, hanem a családjának is. Nem hiszem akár Kapolyival is cserélne.
Az meg, hogy miért is vár még öt évet, hogy békességben elmehessen a "megérdemelt" nyugdíját élvezni, azt csak ő tudja, sajnos mi meg csak irigykedünk. Talán egyszer mi is felnövünk e nagyságos urakhoz.
P.GY.
Keszthely költségvetése
Keszthely költségvetése már lassan 20 éve minuszos. Minden évben rendre 1milliárdot meghaladó a veszteség. Ennyivel kevesebb a bevétel mint a kiadás. Mikor azt írod, hogy "a város ezeddig egyensúlyban lévő költségvetése" az csak azt mutatja mennyire tudatlan vagy.
Hévízen Vértes Árpádék a tófürdőt is már régen olyan társasággá alakították, ahol az önkormányzatnak is van tulajdona. Pedig a tófürdő lényegesen magasabb érték mint ez a kastély. Tették mindezt azért, hogy városuk és az azt szolgáló tó közt legyen kapcsolat. A tófürdő ne egy kiskirályságként ellenükre működjön. Ezt maga Czoma is elismeri, hogy sosem jött ki egyetlen keszthelyi vezetővel sem, méghozzá azért mert ellenérdekeltek.
Legvégül pedig Ruzsics Ferencnek az OBI beruházásához semmi köze.
Az OBI hoz a városvezetésnek semmi köze?!?
1./Az, hogy mínuszos a költségvetés, az nem baj mindaddig, amíg nem hitelfelvételből kell pótolni azt.Amíg van, mit eladjanak, addig nincs eladósodás!
Tehát, a város eddig nem volt eladósodva, ha most a fejlesztésekhez hitellel egészíti ki a hiányzó pénzeszközt, akkor EL FOG ADÓSODNI.
ÚGY OLVASD, AHOGY ÍRTAM, OKÉ?
2./
Példa Hévízre:
Ha én téged 24 %-al beveszlek a cégembe (ami nincs), neked akkor adok pénzt, amikor akarok, akár soha sem. (Én magamnak pld megszavazhatok havi 5 millió fizetést, ez elég, te meg éhen is halhatsz a kisebbségi tulajdonod mellett).
Ez azért van, mert osztalékot akkor fizetek, ha a 76 %-ommal így döntök, ellenkező esetben, te osztalékot nem látsz soha.
Sőt, úgy is dönthetek, hogy 1 milliárdot fejlesztek, légy szíves, a 24 %-od arányában ehhez 240 millióval hozzájárulni, holnap reggelig.
Ellenkező esetben, én egyedül tőkét emelek, és a 24 %-od lemegy mondjuk, 2 %-ra.
Na, kb ennyi a hévízi önkormányzat lehetősége és szerepe a kórházban.
Persze, a Vértes Árpád, a maga módján, kb 12X nagyobb kaliber, mint Keszthelyen az elmúlt 5 polgármester együttvéve.
Ettől még persze, igazad van, lehetne a város is benne a kastély kht-ben.
MIÉRT NINCS BENNE?
Lehet, hogy ez is az akkori polgármesteren múlott?!?
3./
Tényleg, nem sok köze van a Ruzsicsnak az OBI-hoz.
Valószínű, hogy valaki más engedte ide, feltételek nélkül.
Mondjuk, a rezi polgármester?
Vagy, a zalaszántói?
Ennyire ne nézz bennünket hülyének!
Pontosan lezsugázott történet az, ha valamelyik multi ide beteszi a lábát, a maguk ingatlan-maklereiken keresztül.
Azt esetleg elhiszem, hogy a Ruzsicsnak ehhez semmi köze, ellenben a Pálinkásnak, annak igen. Ezt elég könnyen el tudom képzelni.
Ez esetben, ezt ideírhattad volna.
Aquilonius
Ha nekem tulajdonom van a te
Ha nekem tulajdonom van a te cégedbe, akkor bármikor bármelyik céges iratba betekinthetek. Közvetlen foghatom tököd és ha nem egyezteted velem milyen turisztikai kiadványt akarsz megjelentetni akkor azt meg is ráncigálhatom.
Hávízen az ottani kht-nél pedig a vezetője kinevezéséhez még kell a polgármester szavazata is, sőt a vezetőnek be kell számolni az éves prémiumáról pedig nem önként mond le hanem a polgármester is eldönti mennyit kaphat. Mert nagyon jó mondjuk 4 millió jutalom helyett pesti főnöktől 30 milliós jutalmat kérni azért, hogy annak 70%-áról aztán a sajtó kedvéért lemondjon.
Az OBIhoz pedig nem kell már mutyi. Érvényes rendezési terv létezik a területre te is megnézheted bármikor az építési osztályon. Így te is vehetsz ott még üres telket és simán építhetsz OBI2 áruházat. Anélkül, hogy egyetlen politikussal is találkoznod kellene csinálhatod.
24 %= kevés, mint mackósajtban a brummogás!
24 %-al a saját töködet foghatod csak.
Szavazás van, és le vagy szavazva, kész.
ügyvezetői fizetésem, jutalmam: meg van szavazva általam, és kész.
hidd el, a többi részedről vágyálom csupán.
Tetszenél nagyobb részt vásárolni.
Nagyon kemény csata lehet, gondolhatod, a Vértes Árpival megegyeznie Hegedűsnek a 4 vagy 9 milliós jutalomról.
Arról is nehéz lehetett vele megegyezni, hogy 1 csúcsigazgató (a megalomán Vancsura) helyett 5 fős pesti (=nem hévízi) menedzsment kerüljön ide, summa éves 80 milliós bérköltségért, a 15 milliós helyett.
Ez igen !
Ez beleszólás!
Ébredj fel, cimbora.
Aquilonius
Vancsurát pont Vértes
Vancsurát pont Vértes ezzel a 24%-al váltotta le, Hegedüs kinevezése is Vértes bulija.
A tulajdonról fogalmad sincs. Turbómagyarból vagy?
Méghogy a Vértes váltotta le a Vancsurát! Ic'nt help laughing!
kockafejű vagy! nézd csak meg a képen!
Ha ekkora úr lenne a Vértes, akkor miért nem neki van 76 %-a?
Ezt a meccset az MSZP központban a Mohácsi, és a tárca minisztere együtt főzték ki a Vancsura ellen, aki látszólag elég kereszténydemokrata-miépes vonulatban utazott, akkor éppen véletlenül.
Ez volt a megfelelő pillanat, hogy az egyeduralmának véget vessenek, de ő azóta sem nyugszik ebbe bele.
Hogy nekem nincs fogalmam a tulajdonról, röhögnöm kell!
talán, van egy bt-d az asszonnyal, 5 ezer forint alaptőkével? És, ott keményen megküzdetek egymással az osztalékon?
(Te még akkor hátulgombolós voltál,és a cumidért sírtál a bölcsiben, amikor én 1990-ben felügyelő bizottsági elnök voltam egy azóta is sikeres, akkor 700 milliós egerszegi cégnél, ahonnét nyugdíjba is mentem, 10 évvel később.Te ebből a leckéből engem nem tudsz kioktatni, te kis turbókocka. Ne fáradj tovább, megyek síelni Semmeringbe, majd csak kedden jövök vissza.)
Kockafejü?
Akkor szimeringen talizunk, meg foglak ismerni a koczkafejedröl.
A vertes vancsura meccs ezen valtozatat meg ne hangoztasd, mert kinevetnek a butasagod miatt.
Matyas
Ui: A közepsö kocsmaban varlak.
Igazad van...
.. sokmindenben. A Mc Donalds amikor meg akarta venni a telket az akkori tulajdonosatol -aki azt elötte egy evvel vette privatizacioban 98o ezer Ft-ert-, azt mondta a tulaj, hogy negyven nyolc millio. A vevö elöre semmit sem mondott a vasarlas celjarol, de az ar hallatan kitöltötte a csekket ket hettel kesöbbi datumra, hogy addig az elado kipakol. Amikor a meki atadason ujra talakoztak, az elado kerdezte, hogy mit csinalt volna a vevö, hogyha Ö akor nem 48, hanem 125 milliot ker.
A vevö azt mondta semi gond akkor anyit irtam volna a csekkre.
matyas
Ui: Az elado arcat a vevö es en is lattam. Eleg volt.
Keszthely költségvetése
Ahhoz már inkább, hogy meghiúsult az Angolnás, Szigetfürdő,és a 1.5 milliárd elszállt ,füsté köddé vált. És nem partnere se Czomának se más nagyvállalkozónak.
Sodorja az élet. NEM VEZETÖJE KESZTHELYNEK!
P.GY.
SPAM hírlevelek
Nektek is küldözgeti ez a f@sz Helikonportálos a Hírleveleket? Lemondani nem lehet! Igaz nem is kértem! Jó lenne, ha beszüntetné az e-mail címek lopkodását ez a baromarcú szerkesztő!
Le tud iratkozni
Minden levélnek az alján ott egy link amin megteheti. Azonban ha továbbküldésből kapta akkor nincs ilyen link, viszont ekkor valamelyik barátjánál kell reklamálnia.
Üdvözlettel: Admin
Egy börtöntölteléktől
Egy börtöntölteléktől mit vársz?
A helikonportálnak csak olyan címlistája van
amit valakik önként megadtak. Nincsenek köztük "lopkodott" címek egy sem.
Ha az öné miatt kifogása van, akkor a barátai közt kell körülnéznie. Mert az önét is közülük adta valaki meg.
Czoma László sétálóutca
Nevezzük el a Sétáló utcát Czomáról. Et az ő ötlete volt. A Sétáló utca a Kastélytól a Balaton partig tart és magában foglalja a Fő teret is. A Georgikon utca és a Szalasztó utca között megszünik az átjárás, itt is Sétáló utca lesz a Kastélyig. A vasuti közlekedés is megszünik a jelenlegi helyén, hogy a turisták szabadon sétálhassanak a kastélytól a Balatonig és vissza. A kastélyparkon nem fog átmenni közut, mert a park is egy nagy sétálótér lesz. Így a Sétáló utca a Balatontól a Kastélyig terjed, sőt még a Kastély után is folytatódik a város széléig és így két részre osztja a várost, hasonlóan ahhoz mint amikor még állt a berlini fal.
NAHÁT!ez nem kérdés az
NAHÁT!ez nem kérdés az amazont a buzi- drogos báral,illetve szállóda,ami már legalább 3 éve mükődik,látványosan megújúlt be épult a honvédség területe,jó az összkép!Kinai nagyfal már megépült kővetkezik a máig harcoló vőrősgárdisták vándor kiállitása!Szegény ember ki igérni nem tud!szava hihető,egyenes ember mint a róle elnevezett út szakasz!!
Miért baj,ha valaki tesz is
Miért baj,ha valaki tesz is valamit ezért a városért./kastély/
Bár csak én tehetnék ennyit a kastélyért,/+juttatás,több fizetés/
csak sajnos nincs meg a kellő összeköttetésem és AZ ESZEM hozzá.
mar eleg lehetne !!
Ez maga a döbbenet, mekkora gyülölet sugarzik emberekböl.
van aki egy Projektert el, egy jelentös epületert dolgozik, energiat ötletet ad, penzt szerez,Keszthely varosanak, turistaknak minden odalatogatonak, nem egy romhalmazt hanem egy multat idezö, szeppe varazsolt epületet, kertet, museumot mutat, ad, lattat.
De vannak akiknek ez nem eleg, nem kell, csak a Kastelyban lako embert szeretnek kifurni, eltavolitani, mert az ostobasag ,es ebböl szarmazo irigyseg , gyöz.
Mikor hagyjatok mar abba, egymas szemenek kikaparasat, mikor lesz mar vege a marakodasnak, mikor kezdtek vegre egymassal ugy kommunikalni, hogy ez az egesz orszagnak, varosnak, Internet olvasonak is szimpatikus , vidam, szorakoztato legyen ?
Az a kastely Magyarorszag valamikori emelt szinvonalara emlekeztet, ami epületet feltetlen apolni megörizni kell.
Ha nem ez az ember , akkor mas, de mas eddig nem bizonyitott semmit, Ö viszont igen.
25 ev nem semmi,es a 25 eves eddig befektetett energiajat, intelligenziajat /igen -igen kedves cikkiro, mert csak azzal lehet tovabblepni /eredmenyt fel tudja mutatni.
Nem Mallorcan vett hazat, es nem Aston Martin-nal autozik, hanem egy videki kedves kisvaros kiemelkedö müemleket hozta rendbe, apolja , tudas szerint, es na bumm, es benne el.
Megjegyzem, en nem ismerek senkit szemelyesen, de undorit amit allandoan nalatok marakodasokat olvasok.
Barki legyen az, ti mindenkibe beleköttök !!!
Egy atkozott tulajdonsag (Magyar ? )
Szegyen !
Kedves Vendeg!
25 ev nagy idö, igazad van, de azt miert nem kerdezed meg, hogy akkor 24 evvel ezelött Ö az MSZMP KB belsö tagja miert jött Keszthelyre? Vagy Ö 25 evvel ezelött született ilyennek es egyböl azonnal a szüleszetröl a polyajat kibontva kastelyigazgato akart lenni?
Legy egy kicsit alaposabb es nezz körül az akkori ujsagokban, nezd meg bizonyos dolgok magyarazatat is.
Nem a 25 ev eredmenyet vitatom, de a honvedseg egy teljesen felszerelt -benzinkut, energia, kommunikacio, epületek-, ipari parknak alkalmas területet hagyott hatra. Miert kelett azt azonnal szarra bontani, miert nem lehetett egy szolgaltato, iparos centrumot ott kialakitani, nekünk a keszthelyieknek. Ja magyarazat az, hogy a MI es vele együtt a te pofikadat is magasrol leilleti a vedenced.
Latod baratom a reszleteket kene ismerni es mas lesz egyböl a vilag.
matyas
Ui: Bizonyitek a fentiekre, hogy ezt a portalt a Czoma csak olvassa es szemelyesen egyszer sem nyilatkozott.
Nyilatkoznak viszont a Czoma emberei
Ő nagy úr ahhoz, hogy személyesen válaszoljon.
Bocs de mivel a Czomát elsőként én kezdtem el ostorozni
így ha engeded én válaszolok rá.
Én akkor csattantam el végleg, mikor a jelenlegi városvezetők Ruzsicsék a hivatali esküjüket NEM a városháza dísztermében tették le, hanem bevonultak a bolsigrófhoz a kastélyba mint anno a festeticscselédek vezetői a beiktatási ülésüket megtartani.
Na ez a pillanat volt Czoma bolsigrófúr utolsó nagy pillanata!
Amúgy nem az elismerés hiányzik a szavainkból, hanem van itt egy éles kontraszt. A város 25éve mélyrepülésben, egy fillér nem sok annyit sem költöttek a városra, mert ez az ember az összes levegőt elszívta hülye városvezetőink elől. Jó! Lehet erre azt mondani, hogy hülyék a vezetőink, de ha mondjuk az Amazon épületét nézem akkor már én sem vagyok ilyen megértő. Annak az Amazonnak az épületét amelyet a Feriék beiktatása után egy hálóval takartak le.
És ne mond, hogy grófúrnak nem volt ebben az időszakban is pénze rá!
Nézd csak meg a laktanyát milyen szépen lebontatta, de az, hogy a város felőli legfontosabb épület miként néz ki, azaz nyomorult cselédei milyen körülmények közt is laknak az kevésbé számított, mint a kastély hátsó valaga.
Na tudod ez a dühítő.
Így itt 2 dolgot lehet mondani: a mi cselédvezetőink hülyék voltak, az MSZMP-s faszi meg ügyes. Túl ügyes.
Emlékszel te még a czomagolópapírra? A régi Keszthely és Vidéke című újságra? Amit itt Mátyás felhoz.
Hát igen én tényleg dolgoztam ott így első kézből mesélem neked, hogy Balázsi-Mária főszerkesztőnél a Cecike volt, hogy tényleg a Belgiumban tartózkodó grófúrnak felolvasta az egész lapot minden cikket telefonon amelyben némely alkalommal az ő nevét 174szer is leírták. Amivel semmi baj nem lenne, csakhogy az akkori polgármesternek a Szelesteinek a neve évekig(!) egyszer se(!) még megemlítve se(!).
Na így jutottunk mi ide. Pontosan így.
Hülye vezetők egy profi és mindenkit mindig dícsérgető MSZMP-s aki totálisan uralta a sajtót.. és ki is fosztotta tényleg a környezetét.
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
Nem ismerem az urat
közelebbről,de durva amitt itt írnak az urak.ÉN csak arra emlékszem halványan a módszerváltás utáni első választások előtt a Rigó képviselő úrral járták a környéket kampányolni.Hogyan lehet akkor hogy ujra kinevezték? Lehet, hogy ő fujja a passzátszelet?
öregember
Bocs de mivel a Czomát elsőként én kezdtem el ostorozni
Nézd, János csak néha olvasom el figyelmesen, amit írsz ezt kivételesen elolvastam. Most az egyszer ebben, egyetértek veled.
www.porkolabgyorgy.hu
Keszthely es Videke!
Ujsag olyan sokszor es reszletesen dicsöitette egyoldaluan a kastely fura urat, hogy alapoan kierdemelete a cimzetes CZOMAGOLOPAPIR statuszt.
Masra ugyanis igazan nem hasznalhato.
matyas
//CZOMAGOLOPAPIR
//CZOMAGOLOPAPIR státuszt//
Sajnos nem csak a csomagolással van a baj a tálalás is hiányos.
Micsoda energiák mentek veszendőbe a Czoma szoros kapcsán, aztán a honvédség területén lévő "ámokfutás", vagy az 1 ft-os telek kapcsán, mind mind a mi bőrünkön csak azért mert a kastély "fura ura" úgy akarja.
Nincs visszabeszélés a milliárdok az mind az Ő kezében összpontosul, a városnak ehhez elméletileg semmi köze.
Eszi nem eszi nem kap mást.
Rendszert kell váltani különben a gróf úr még a Festeticseket is felülmúlja.
Nem csak Czoma szoros lesz elnevezve róla ,hanem a Kim-Irszen általi diadalív ami itt a vasúttörténeti múzeum képében jelenik meg.
Georgikonnal? Egyetemmel? Az akkori nagy szellemi központokkal meg ki törődik!
VAKOK KÖZT FÉLSZEMŰ A KIRÁLY.
A Rudolf Úr itt moderálhat, amint látom, ha rá vonatkozó nem tetszőt írunk, azonnal törli.
(Valószínű, örömére, emiatt abbahagyom a fórumozást, ha elfogy a türelmem, és megjön a horgász szezon.)
A Rudolfban mérhetetlen gyűlölet van ez iránt az ember iránt, ennek az ő kisebbségi komplexusa az oka.
Tehát, Czoma.
Ő egy született zalai fazon, egyébként.
Abszolút tehetségesen vezérli a kastély fejlesztési és működtetési ügyeit.
Mátyás Imre is érthetetlen ezzel a laktanya-üggyel. Az az udvar valaha a kastélyhoz tartozott.
Ha más kapta volna, ott most Penny Market Liedl, Aldi (stb)lenne, mert azt, ill hasonlókat zsíroztak le finoman a háttérben. Nem ám kisipari műhelyek és szolgáltatóház?!
Imre, Te 20 évvel elmaradtál, ez nem az az idő. Téged, mint helyi vállalkozót, lehánynak téged itt, velünk együtt. Adnak neked egy ingyen parkolójegyet, hogy amíg a helyi adódat befizeted, megállhass? Nem adnak.
Te nem kapsz itt semmit, munkát sem, mert egy helyi vakegér vagy, nem pörgetsz vissza, nem vagy haver.
Pláne, nem kapsz itt telephelyet. Az Aldi, stb. kap.
Én most borítékolom: a Fő téri-piaci munkát sem helyi fogja megkapni, itt lehet rá fogadni.
Czoma, mégegyszer.
SÖTÉTBEN TÜNDÖKLŐBB A FÉNY.
VAKOK KÖZT FÉLSZEMŰ A KIRÁLY.
válogathattok, melyik tetszik.
Ha egyszer a polgármester azt kérte a Czomától, hogy hadd esküdjenek fel a tükörteremben, akkor miért ne ott tették volna?
Biztos, nem hívtak meg szendvics-evésre, Rudolf Jani. van ilyen, talán nem vagy olyan fontos helyi személyiség.
A polgármester a legnagyobb adózókat sem hívja meg újévi fogadásra, ill közülük csak a haverokat, a csókosokat. Így aztán, jól elvannak a többiek adójából a pezsgős poharakkal.
Saját nyomorunk.
A Czoma kitűnő lobbihálózatot működtet az állami tulajdonú kastély fejlesztéséhez.
Még szerencse, hogy nem a városé a létesítmény. Ugyanúgy lepusztult volna már, mint a kórház, vagy a többi. És, a város már átadta volna a megyének, akárcsak a többi intézményt.Az Alpolgármester pedig, a tükörteremben rendezkedett volna be.
AKKOR INKÁBB MÉG 10 ÉVIG A CZOMA.
A SAJÁT NYOMORUNK AZ, HOGY A KASTÉLY GYÖNYÖRŰ, A VÁROST MEG A VEZETŐI CSONTRA LEPUSZTÍTOTTÁK.
A SAJÁT NYOMORUNK AZ, HOGY RUDOLF, AKI MOST EZT A SZÖVEGET INNÉT ELTÜNTETI, TÖRLI, STB., A BENNE LÉVŐ IRTÓZATOS ANTIFASISZTA DÜHTŐL IS VEZÉRELVE, CSAPKOLÓDIK ÖSSZE-VISSZA,A KASTÉLY VEZETŐJÉN TÖLTI KI A MÉRGÉT.
Ez pszichológiai értelmezésben póttevékenység.
Amikor az ellenfelet nem érjük el és fel, akkor otthon a fényképét köpködjük, megtapossuk, szétszaggatjuk.
Ez olyan ősi, atavisztikus, a neander-völgyig, a barlangrajzokig vezethető vissza.
VAKOK KÖZT FÉLSZEMŰ A KIRÁLY.
Most az egyszer melléfogott, tekintettel az, ami fent található nem a Jani szüleménye, neki talán annyi köze van hozzá, hogy tényleg törlés alatt volt, aztán megint ide került.
Nem is a Czoma vezénylésével van a baj, hanem az igazságtalan pénz leosztással-elosztással.
Mátyás és laktanya helyzete már érdekesebb, hiszen Ön írja helyén esetleg bevásárló központ, ha létesül milyen nagy kár érte volna Keszthelyt.
Szerintem meg pont fordított a helyzet, ha értékesíti a város, akkor ma nem kérdés miből a sétáló, miből a kórház, miből az iskolák fejlesztése FINANSZÍROZÁSA.
Mert a város kasszájában milliárdok vannak, amivel gazdálkodhatna. Csak nem kellene ennyire a fejüket a homokba dugni.
Csak emlékeztetem az Ínterspár helyének értékesítője miért tud gazdálkodni, a város miért ilyen béna.
A vállalkozók kedvezményei meg teljesen a választott képviselőkön múlik. Kár, hogy nincs közöttük egyetlen "kisvállalkozó" se.
//SÖTÉTBEN TÜNDÖKLŐBB A FÉNY.
VAKOK KÖZT FÉLSZEMŰ A KIRÁLY.//
Ezt meg azért még se kéne, nem különb ő semmivel, mint az átkosban kiválasztott szerencsés "vezér". Aki nagyon jól érzi magát az Ősök által kitaposott ösvényen.
Az nem baj, hogy szendvicsevésre még a Rudolf Janit se hívták meg az nagyobb baj, hogy Keszthely választott vezetőit is csak megtűrt személyként kezelik.
Persze ha a város képviseletében /Pálinkás/1 Ft-os telek vásárló érkezik akkor még a kaput se szabad előtte kinyitni, akkor inkább maradjon minden, így ahogy most van, ez csak a kastélyra vonatkozik.
P.Gy.
Poresz szakember, mégis nívón alul levelezett itt.
A kastély a Festetics családtól államosítva lett.
Tehát, a kastély az államé lett (tehát, a később a parkból kialakított honvédségi területek is, értelemszerűen).
Akkor meg, mi az, hogy a város értékesíti?
Ezt a területet az állam adta volna el, és a város mondjuk, kapott volna belőle 10 %-ot (igen jó esetben).
Ez ott kb. 100 millió Ft lett volna, jó esetben.
(ez is hiányzik a kasszából, az igaz.)
Keszthelyen sokan úgy élik meg ezt a kastély ügyet, hogy Festeticsék ki innét, a város meg be oda.
Nem volt és nem is lesz a városé a kastély, pláne, hogy eddig már az állam költött rá milliárdokat, Valamennyiünk adójából, a Mátészalkai Józsi bácsiéból is.
A lehető legármányabb megközelítése a dolgoknak, hogy amit a Czoma pályázaton megszerez, azt a VÁROSTÓL VESZI EL.
Ennek a kisstílű, tehetségtelen városvezetésnek egy jó levezető szelep, hogy lám, mi nem nyerünk, csak a Czoma.
És az ilyeneknek sem, mint a Poresz, aki szerezhetett némi államigazgatási gyakorlatot, az ilyen demagógia nem fekszi meg a gyomrát!
TETSZETTEK VOLNA JÓ PÁLYÁZATOKAT CSINÁLNI, ÉS NEM PEDIG MARAKODNI!
El tudom képzelni, hogy Manninger Úrnak hogy el volt kenve a szája, amikor a régiónál megint csak a Czoma pályázatát kellett kihoznia nyertesnek.
Olyannyira gyenge, tehetségtelen és koncepció nélküli a keszthelyi városvezetés, hogy ezen a 2 soron kívül nem érdemes rájuk időt pazarolni.
NEM "IGAZSÁGTALAN" A PÉNZ LEOSZTÁS.
Az nem is pénz leosztás, hanem a helyesen megfogalmazott célokhoz megírt, jó pályázat támogatása.
Javaslom az összes környező kisváros megtekintését,vagy honlapjaik végig-böngészését.
Azt, hogy mi minden épült meg az elmúlt 20 évben.
Itt Keszthelynek 5 garnitúra képviselő-testület alatt nem termett babér.
EZT KÉNE MEGFEJTENI, HOGY HOL A HIBA.
nem pedig, az egyetlen fejlődő, jól működő és hasznot hajtó kastélyt ba...ogatni, kínotokban.
Aquilonius
Poresz szakember, mégis nívón alul levelezett itt.
Talán nem is azzal van a baj, hogy a kastély államosítva lett, az még nekem is természetes.
Az már kevésbé, hogy az államosított ingatlanhoz a városnak nem sok köze van. Tudom a TÖRVÉNY, de nem az a törvény, ami az igazán "közszolgálatában" lenne.
Nem szeretném a témát más területre terelni azért nem furcsa, hogy az értékes vízparti területek /zagykazetták/ is állami tulajdonban vannak, pedig én tudom bizonyítani az magántulajdon volt. Nem is olyan régi az infó, ha a település vissza akarja kapni, fizetni, kell nem is keveset érte ,vajon miért!?
Ezt csak azért írom, hogy érzékeltessem a honvédségi terület mennyire igazságtalan, hogy így állami tulajdonban maradt.
Nem a 100 millió hiányzik, hanem annál sokkal több, a Mátyás leírta mi mindenre használhatná a város.
Nem azt mondják a Keszthelyiek, hogy a Festeticsek be, a város meg ki belőle, sőt a városlakók is élvezni szeretnék a Festeticsek örökségét.
Ez ma nem így van, a városlakóknak kevés haszna származik a kastélyból.
Ez nem demagógia, sőt ha egy kicsit figyelsz, akkor meg kell értened az állam nem jó gazda Czomával egyetemben csak a saját szűk "kör" érdekeit szolgálja.
//TETSZETTEK VOLNA JÓ PÁLYÁZATOKAT CSINÁLNI, ÉS NEM PEDIG MARAKODNI!//
Ez meg hülyeség úgy, ahogy van.
Ha nem tudnád ezen pályázatok célzottan az adott "objektumhoz" kötöttek és csak ők pályázhatnak.
Ez a ritka eset, hogy azt mondjam, erről Manninger nem tehet, neki egy dolga van aláírni, ha nem azt akarja, hogy a fővárosba vagy valamelyik más városba kerüljön a támogatás.
//EZT KÉNE MEGFEJTENI, HOGY HOL A HIBA.//
Ott,hogy nem váltottunk rendszert! Ott a hiba.
Nem téged ba..szogatlak csak ami 20 év alatt gyakorlattá vált így nem folytatható.
www.porkolabgyorgy.hu
a város eddig nem pályázott, most próbál kapkodni.
Nézd meg, mi mindenre lehet pályázni.
Tapolcán, Füreden, Siófokon, Marcaliban KASTÉLY NÉLKÜL IS rendbe rakták a várost. Épültek uszodák, belvárosok, sétányok, stb.
Keszthely nem pályázott, nem is nyert.
Ez a demagógia: a kastély nyert, azért nem jutott a városnak. Érted már?
Az állami területeket, amit megszerzett a város, ld. libási 10 hektár, eladták, jó kis buli volt, nekik, akik eladták!
Mi történt rajta? semmi.
A spekuláns már 4 éve árulja, 3X os áron (persze, vevő nincs).
Vételár, 1 milliárd, hol van????????????????? Hová tette a VÁROS? eldőzsölte, látszat nélkül.
A város semmivel sem jobb gazda, mint az állam.
Sokan, így te is, fordítva ültök a lovon.
A város élvezi a kastély hozadékát!
300 ezer látogató kizárólag a kastély miatt jön a városba. Ha nem lenne kastély, akkor a lábukat nem tennék ide be azok az irodák, akik a buszos turizmust szervezik. (Ezek adják a kastély látogatóinak 80 %-át).
Más kérdés, hogy sem a sétáló utca, sem a kastély környezete nem képes fejlődni, nem képes méltó szolgáltatást nyújtani a kastély látogatóinak, azért, hogy még több pénzt hagyjanak itt.
Mondhatnám úgy is, hogy egyszerűen gyalázatos, ahogy a kastély külső környezete kinéz.
tehát, jön 3-400 ezer vendég, és még csak ebédelni sem a városban ebédel, és csak elvétve vásárol, nívós ajándékboltok hiányában, fényképezhető belváros hiányában, elhúz, mint a vadlibák. Ahelyett, hogy fél napot itt töltene.
EZÉRT MONDOM ÉN, HOGY TEHETSÉGTELEN A VÁROS VEZETÉSE. (És, ez még egy nagyon-nagyon visszafogott vélemény. Szóban mást mondanék).
Azt is mondhatnánk, hogy visszaélnek a rájuk bízott lehetőségekkel.
AZ ELMÚLT 10 ÉVBEN, HA VALAKI ITT JAVASLATOKKAL VAGY ÖTLETEKKEL ÉLT, AKKOR ÖSSZEFOGTAK ELLENE.
És ebben a helyi média kiváló társuk volt.
Ha erre gondolok, hányingert kapok tőlük.
Aquilonius
a város eddig nem pályázott, most próbál kapkodni.
//Nézd meg, mi mindenre lehet pályázni.//
Nekem mondod nálunk a kalandparkra 800 millióra lehetett volna pályázni elméletileg!
Tény amilyen kiírás volt esélytelen, még az elindulás is. Nem a helyszín, még csak a rendezési tervajánlás is megvolt, máshol voltak a hiányosságok.
Ugyan így van Keszthely az ilyen pályázatokkal.
Tudod minden pénzkérdés, ha van, akkor bármit felépíthetsz, ha nincs, csak álmodozni lehet.
Persze hitelből szintén bármit megoldhatsz csak, kérdés mannyire vagy hitelképes.
A mi kalandparkunk is indulhatott volna, hitelből aztán mi jön, utána kit érdekel.
Ezt játsszák most a város képviselői példálóznak, a kastéllyal milyen szép a városunk gyere turista, aztán azzal nem törődnek, hogy amit fejlesztenek az régen nem a városé, hanem HITEL.
Látod így BŰN fejleszteni, tehát gazdátlan a városotok.
Az meg, hogy hova tűnt 3 év alatt 1.5 milliárd azt meg kérdezd az arra illetékesektől FELELŐSÖKTŐL, szerintem azt ebben az ügyben nem találsz.
Akkor ki is ül fordítottan azon a bizonyos lovon?
Média az meg egyszerűen kritikán aluli a Helikon még, úgy ahogy Janival megpróbál az eseményekkel lépést tartani.
De hidd, el nem sokáig koptathatjuk a billentyűzetünket itt a Helikonon.
Nem csak páran leszünk eltiltva, "letiltva" az egész meg fog szűnni és ez is a pénz miatt, mert nem lesz érdeke a hatalomnak, hogy „szponzoráljon”.
www.porkolabgyorgy.hu
A kastely van!
Ez egy objektiv körülmeny, de hogy a varos ebböl hogyan milyen reszben reszesül az mar egy masik kerdes. A Czoma uralja a kastelyt es kizarja a varost belöle. Pl a zeneiskolai tanarokat, gyerekeket olyan szinten alazta es korlatozta, hogy szenespince, alagsori helyisegekbe kenyszeritette öket, stb. A kastely igazan alkalmas volt a zeneiskola müködesere, söt elötte az egyetem kollegiuma is volt ott, azt megelözöen ruszki katonai korhaz. Mi van azokkal a sirokkal amik a kastelyparkban vannak meg ma is? Fel lettek tarva, exhumalva, normalis modon ujratemetve? Ja ez megint egy olyan csontvaz amit a Czoma rejteget a szekrenyben.
A pornoforgatasrol meg hazudik, mert az kert felöli lovas szobrok töveben a parkanyon lettek felveve a film fö jelenetei, sot a barna tükörteremben is, meg az odavezetö lepcsön. Van meg kep a jelenlegi könytarbol is, de az tenyleg lehet, hogy montir. A többi valodi eles felvetel.
Annak a potentatnak, akinek minden hatalom felajanl miniszteri szeket, kezdve Grosztol, Antalon at Hornig es folytava, szerinted milyen a politikai gerince? Az antal kormanyban tuti, 1000 %-os tuti, hogy nem kapott semilyen felkerest, söt alku targya volt a kastelyigazgatoi helye is, cserebe szavazott a kormannyal sokszor abban az idöben. Ha olyan jo ember volt minden hatalomnal akkor mefg merte volna tenni, hogy nem engedi be a VEER Miklost a kastelyba egy rendezvenyre??
A 25 ev nagy idö, ez igaz, de ez az idö a varos eleteböl kimaradt, mig a Czoma, csak a mazsolat es a csokit szemezgette.
A Bastya utcai kandellaberekre en adtan 340 ezer Ft/db-os arat, felallitva, a jelenlegiek meg kerültek duplajaba plusz szallitas, felallitas. Ja en nem adtam lehetöseget a muzeologusi szakertöi reszvetelre a gyartasban.
Csontavz a kastelyban annyi van a szekrenyekben, a könyvelesben, mint a kertben. Szep melo lesz es erdekes törtenet a feltaras. Mit gondolsz, miert nem akar nyugdijba menni?
A temetöi Festetics mauzoleum, ami az orszag elsö vasbeton epitmenye, milyen allapotban van. A Festetics csalad Becsben el es az ösök miatt vallaltak volna az egyharmad ktg-et. A tatarozast a Czoma gatolja, pedig az igazan a kastely tartozeka, szerves resze.
Szoval az allasfoglalals, velemenyformalas csak akkor korekt, ha telejs körü informaciokon alapul.
matyas
Nem tőled vett kandelábert?
A Festetics mauzóleum téma nem pontos.
A város quasi elvette a területet, pontosabban okkupálta.
Talán látod, a kommunista díszsírhelyek a Festeticsek sírkertjében vannak.
Na most, ha a Festeticstől elvették még az ősei sírhelyét is, mint bécsi banktisztviselő, vagyon és földek nélkül, mégis, miből költsön a város tulajdonában álló mauzóleumra mondjuk 200 millió Ft-ot?
Ez megint a város szégyene, az biztos.
Ehhez aztán a Czomának nem sok köze van, az tuti.
Mindannyiótoknak sérelmei vannak a kastéllyal, azaz a Czomával szemben. Mint írod, tőled nem vett kandelábert.
A másikat nem hívta meg, a harmadikat nem engedte be, a negyediknek meg megint más a sérelme.
Rossz szegény embernek lenni ott, ahol a szomszédban milliomos lakik.
Így van ez a város is.
Aquilonius
Nem tőled vett kandelábert?
Sajnálom, hogy csak a kandeláberen akadt meg a szemed Mátyást illetően TÉGED MINŐSÍT!
A sírhelyhez meg, hogy nincs köze a kastély igazgatójának mégis ki a fészkes fenének?!
Szerinted a városnak kell előteremteni azt a 200 milliót hol, élsz te milyen családban nőttél fel?
Már bocsáss meg a kifakadásért.
P.Gy.
Ha figyelmesebben olvastad
Ha figyelmesebben olvastad volna, akkor értenéd, hogy a szocializmusban az állam és a város elvette a mauzóleum területét, és ott dísz sírhelyeket alakított ki.
Tehát, a mauzóleum területét az államnak és a városnak kell felújítani, mert az "övé".
Egyébként, tervezi is, a Czoma nélkül.
Mi ebben az érthetetlen?
Azt írtam, hogy elvette az állam, az ő kötelessége felújítani.
Ahogy a kastélyt is felújítja.
DE a mauzóleum nem tartozik a Czomához, capisco?
Aquilonius
Tevedesben vagy!!!
A kandellaber ügy csak egy adalek. Rengeteg kandellaberem van belgiumban, ausztriaban, sok mas varosban, keszthelyen nincs, pedig ingyen is adtam volna a setalo utcara. A belga kiralyi palota keritesere megfelelt a munkam akkor itt nem a munka minösegevel van gond. Nem fontos, nem erdekes es semmiben nem valtoztat a többi csontvaz statuszan. A mauzoleum, meg telekkönyvileg tök mindegy, hogy kie, az allapota miatt szegyene a varosnak, annak ellenere, hogy a Czoma az okozoja.
Kivancsi lennek akarhol Europaban egy ilyen epitmeny ilyen zavaros tulajdoni viszonyokkal meddig maradna ilyen mocsok allapotban. Nem igaz, hohyha van joszandek, tulajdonosi szemlelet, szeperzek, KULTURA, akkor nem lehetne talani megoldast a tatarozasra. Engem mint varoslakot, nem a tulajdonviszony erdekel, nem a telekkönyvi bejegyzes, hanem az allapota, ugyanis a szeperzekemet zavarja. A Fetetics utoddal en szemelyesen beszeltem a tatarozasrol es Ö mondta, hogy az egyharmadot allja.
Egyebkent a temetö disze lehetne sok sok mas erdekesseggel együtt, de amig ilyen impotens figurak ülnek faragott faszekben, addig sajna ez itt keszthelyen igy is marad.
matyas
Ui. Nem a milliomossal van a baj a szomszedban, hanem a mocsoksaggal.
Imre, hogyan képzeled azt
Imre, hogyan képzeled azt el, hogy a telekkönyvben az államé és a városé, a Czoma meg pályázzon és nyerjen rá pénzt?
Tényleg, szállj már le a földre.
A többivel egyetértek.
Aquilonius
Tevedesben vagy!!!
A kandelábert illetően nem tőled vártam a választ, hanem attól, akinek a kérdést intéztem. Az meg, hogy az én őseim emlékhelyét nem nekem kötelességem gondozni az meg egyszerűen nonszensz.
A Czoma /faragott faszékben/, a Festeticsek örökségével azt tesz, amit akar, de az ősök sírhelyéhez meg nincs köze!.
Érted EZ nincs rendjén!
P.GY.
Nem jól érted
te itt nem az van, hogy a város nem pályázik a kastély meg igen. Hogy a Czoma teszi a dolgát a polgármesterek pedig nem..
Itt nem ez van.
Itt kérlek a nagy pénzek kivétel nélkül úgy vannak, hogy a Magyar Állam Költségvetésében leosztanak minden ciklusban bizonyos fejlesztési pénzeket minden(!) településeknek. Ennek felhasználásán a mi hülyecselédvezetőink összevesznek, majd mire észbekapnának a Czoma Pesten mindig felajánlja nincs baj mert ő is el tudja költeni.
Lásd pl az Angolnás történet.
Minden város kapott bevárosrehabra pénzt. Marcali, Tapolca, stb.. mind-mind. Nálunk a hajdni kisgazda majd mszp-s alpogi a Molnár Imréék és Mohácsi volt főnöke kitalálja, hogy ez nekünk nem kell és inkább átjátszák az Angolnáshoz tervezett szállodához Hévíz határába.
Persze ebből botrány lesz, eredményeként a szocik országos vezetői nem adják le ezt a belvárosrehab pénzt Keszthelynek, nade mi legyen vele? Czoma máris szalad és ővé az Amazon hát az is belváros adják oda neki erre. És láss csodát megkapta.
Szóval hogy értsd: itt nem az van, hogy Czoma ügyesen pályázik és sikeres, hanem az, hogy egy igazi dögevő! Olyan aki saját cselédnépének húsából csámcsog már 25éve.
--
helyi média témában meg kimondott hülye vagy de most ennek irogatásához is végleg nincs kedvem
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
a vezetők hibásak
Írásod sztem arra bizonyíték, h a város vezetői igazi balfékek. Mennyivel lett volna jobb, ha város egy fillért se kap a rossz döntések miatt? Ha Czoma a pénzt megszerezte, a város érdekében tette, a felújított Amazon minden keszthelyi polgár érdeke, nem?
Attól tartok, Czoma nélkül a kastély egy romhalmaz lenne. Azt meg leszarom, mi volt a rendszerváltás előtt, az a lényeg, ma a város javát szolgálja a tevékenysége
Vállusi Festetics kastély
Még jó, hogy ez a kastély nem Válluson van.
mert akkor, ez a "dögevő" Czoma, ahogy te titulálod, Vállusra vinné a pénzt.
Így, legalább itt marad.
Így, legalább, az Amazon tömb, amit a szocialista vendéglátó vállalatok lepusztítottak, a Czoma által fel lesz újítva.
Ne vedd zokon, de te nem nagyon érted ezt a pályázati, leosztásos, stb. világot. Messze nem így van, mint ahogy írod. Még csak köszönő viszonyban sincs a folyamatokkal, ahogy Te elképzeled ezt.
Annyi igazad van, ahol helyben nincs partnerség, ott hamar más nyer.
Ez egy nagy valóság.
Ebből kellene kiindulni.
MÁRMINT, HOGY PARTNERSÉG LEGYEN. Én támogatlak Téged, Te támogatsz éngem. Néha együtt pályázunk.
Meg aztán, a másik politikai félnek is hagyunk valamit. bevonjuk, konszenzust teremtünk.
Siófok és Balatonfüred ettől fejlődik.
A pályázatkezelőnek jó a sok veszekedő hülye.
Kevesebb helyre kell adni a pénzt, így több jut egynek.
A hülyék meg hadd veszekedjenek.
Például,Keszthelyen.
Aquilonius
Drága Aquilonius
mivel Keszthely és környéke fokozottan belterjes (azaz megfelelő szakszóval degenerált) itt az őslakosok közt már eleve magasabb számban találunk alacsony iq-val rendelkezőket. Olyanokat akik a nagy magyar átlagnál is hülyébbek. Sza ezekből ebben a régióban kicsit több van mint azt szintén az átlag szerint vélelmezhetnénk.
De te -már nem az első írásod alapján mondom- még ezeken az átlagtól gyengébb de nálunk átlag feletti számban előforduló egyedeken is túlteszel.
Én képes vagyok nagyon mély szintekre lemenni, bármikor bárkinek magyarázgatni még a legelemibbeket is, de ha megbocsátasz veled már tényleg nem.
Így ha bocsánatkérésemet fogadod akkor én terád nem nagyon reagálnák ezentúl se itt se máshol.
------------------------------
www.RudolfJanos.hu
helyesírási figyelmeztető
reagálnék.
egy "média-szakember" vegyen szabadidejében nyelvtanórákat, ha nem megy neki az anyanyelve.
BÚCSÚ ÉSZOSZTÓ JÁNOSTÓL
Ja, te vagy az, aki itt az észt osztod, most már értem.
Persze, ez itt a te főiskolád.
(ahelyett,amit sosem tudtál elvégezni, maradjon köztünk).
Felüdülés lesz, ha nem kell egymás írásaira reagálni. (Úgysem tudod megállni).
Aquilonius
Jani!
Nem sokszor eleddig, de most egyetertek veled!
matyas
ELFELEJTETTEM:
Aquilonius