Nyitnak a balatoni strandok

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat

8 százalékkal drágult a lángos az idén, és nagyjából ugyanennyivel a strandbelépők is többe kerülnek Keszthelyen, mint tavaly nyáron. A Balaton május elsején szokásos megkoszorúzásával, hivatalosan is elkezdődött a szezon a tó zalai fővárosában. A fürdőruhákra azonban egyelőre nincs szükség, a víz alig 15 fokos.

Sülnek az idei első lángosok a keszthelyi strandon. 290 forintba kerül a sima, a sajtos-tejfölösért 450 forintot kérnek. A büfék árai átlagosan 8 százalékkal emelkedtek. A vendéglátók legalább olyan szezonra számítanak, mint tavaly.

„Aki nem teheti meg, hogy lejöjjön a Balatonra egy hétvégére, vagy egy hétre nyaralni, azok a vendégek nagyon hiányozni fognak nekünk, viszont akik eddig esetleg elmentek külföldre, Horvátországba vagy Olaszországba, lehet, hogy most nem oda mennek, hanem a Balaton-partra jönnek” – mondta Gémesi Gábor büfés.

A keszthelyi városi strand kinyitott, de belépőjegyet csak május végétől kell venni. Az árak átlagosan 6-7 százalékkal emelkednek, de azt mondják, több lesz a szolgáltatás is.

A környéken összesen 20 milliárd forint állami pénzből kezdődtek, illetve kezdődnek idegenforgalmi beruházások. Közben a szobakiadók is javában készülnek: frissen festett villákkal és rendezett kerttel várják a vendégeket.

A szezon kezdetét jelzi az is, hogy hamarosan a szúnyogirtás is elkezdődik a Balatonnál. Erre az idén körülbelül 50 millió forint jut. 20 millióval kevesebb, mint tavaly.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Keszthely városi strandja a

Keszthely városi strandja a legdrágább strandok egyike a Balaton körül. A rengeteg plusz szolgáltatással magyarázzák a méregdrága belépőket. De ha én nem délelőtt megyek a strandra, délután már gyakorlatilag nulla az esélyem egy ingyen használható napozóágy megszerzéséhez, a medencét pedig messzire elkerülöm, a gombát rántva szeretem. Úgy hallottam, a keszthelyi lakosok 5000 Ft-ért válthatnak bérletet, bár remélem ez csak rémhír. A Helikon ingyenes marad a helyi lakosoknak? Lehet, hogy csak az én figyelmemet kerülte el, de nem igazán hallottam információkat még az idei keszthelyi strandbelépők árairól.

Újdonságok és árak a balatoni strandokon

A balatoni strandok egy része idén újdonságokkal (például sportpályával, új játszótérrel) fogadja a vendégeket. A fizetős strandokon a belépőjegyek ára részben emelkedik, az áfaemelés után pedig a büféárak növekedésére lehet számítani. Minderről Győrffy Árpád, a Balatoni Turisztikai Szolgálat által működtetett Balatontipp szerkesztője nyilatkozott.

Miközben a kedvező időjárás és felmelegedett víz miatt már sokan fürdenek a Balatonban, a strandok egy része még csak készül a nyitásra. A fizetős strandok többségéért csak a pénztárnyitáskor, pünkösd után kell fizetni, egy részüknél a tavalyinál magasabb árat. Több helyen még tartanak a karbantartási, illetve fejlesztési munkálatok.

A Balaton déli partján csaknem minden településen található szabad strand, a partvonal többi részén egyebek közt Balatonakarattyán, Balatonudvariban, a zánkai gyermektáborban, Örvényesen és Tihanyban lehet ingyenesen fürdőzni egész nyáron.

A strandokról rendszeresen adatokat gyűjtő Győrffy Árpád néhány balatoni strandról részletesen is beszámolt. Eszerint a siófoki Nagystrandon az idén is kinyit a Coke Clubként ismert központi rész, amelyet az egykori Pannon-tenger által kimosott fehér homokkal borítanak be. A tiszta szilíciumhomokot Fehérvárcsurgóról szállítják a Balatonhoz. A város több mint tíz kilométeres partszakaszának nagyobbik része szabad strandként használható.

A balatonvilágosi Club Aliga strandját bárki igénybe veheti, a tavalyi árakon. Az egyik legnagyobb zöldfelülettel rendelkező strandon lesz gyermekanimáció és internetsarok, felújították a játszóteret, a szolgáltatások között pedig újdonság lesz egy retrobicikli-kölcsönző.

Alsóörsön 10,5 százalékkal magasabb díjért, 420 forintért fürödhetnek idén a felnőttek. A strandon megfigyelőtornyot alakítanak ki, ahonnan a vízi mentők könnyebben észrevehetik a segítségre szorulókat. A szezonra elkészül a "gyermekpagony", ahol rendszeresen szerveznek majd programokat a legkisebbeknek. Újdonság lesz egy vízpermetet szóró kapu felállítása is.

Balatonalmádiban a város nagystrandján tavalyhoz képest 18 százalékkal emelték, így 450 forint a felnőtt belépők ára. Újdonságként árnyékolókat szereltek fel a káptalanfüredi városrész strandján is a játszótereken. A Wesselényi strandon a szezon után kezdődik csak majd egy csaknem kétszázmilliós fejlesztés, amelynek révén új kabinokat, mosdókat építenek és csúszdaparkot alakítanak ki.

Balatonfüreden az új árakról az idén is csak a főszezon előtt döntenek. Az Esterházy strandon több mint fél hektáron felújítják a pázsitot, új járdaburkolatot raknak le és versenyekre alkalmas strandröplabda-pályát építenek. Újdonság lesz egy "streetball", az utcai kosárlabdapálya és terveznek egy homokos partszakaszt is a kicsiknek. A Kisfaludy strandon már elkészült két új játszótér és bővítették a büfésort.

Zánkán változatlan belépőárakkal - a felnőtt 400-, a gyerek 200 forintba kerül - és ingyenes parkolási lehetőséggel várják a strandolókat. A főszezonban a gyerekek részére kézműves foglalkozásokat szerveznek.

A badacsonyi kistérségben egységesen 400 forint körül lesznek a felnőttbelépő-díjak. Szigligeten a tavalyi 400 forintos ár nem változik. Itt kisebb felújítások mellett többfunkciós homokos sportpályát alakítanak ki, ahol kézilabdázni, focizni, és röplabdázni lehet majd.

Vonyarcvashegyen csak a felnőtt belépők emelkednek 11 százalékkal, ami 500 forintos árat jelent. Elkészült a mozgássérülteknek kialakított speciális lejáró, és az idei szezonban már értékmegőrző is várja a vendégeket a strandon lévő Tourinform irodában.

Keszthelyen a Városi strandon a gyerekbelépő nem változik, a felnőttek jegyét 12,5 százalékkal, 900 forintra emelték, amivel utolérték az eddig legdrágábbnak számító siófoki strandbelépő-árakat. Ezért az összegért sok olyan ingyenes szolgáltatást biztosítanak - például fürdőmedence, napozóágyak használata - ami máshol többnyire nincs, vagy fizetni kell érte. Keszthely másik két strandján (a Helikonon és a Libáson) hasonló arányú emeléssel, 550 forint lesz a felnőtt belépő ára.

Balatonszárszón 2009-ben is ingyenesek a strandok és a parkolás, a központi strandon felújították a vizesblokkot. Balatonföldváron szintén ingyenesek a strandok. A legkiépítettebb Keleti strandon a főszezonban mindennap animátor szervez programot felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Felújítják, illetve bővítik a sportpályákat, továbbá a szezonban új homokos strandfoci és röplabdapálya várja majd a vendégeket.

A strandok büféárai többségükben eddig nem változtak a tavalyi árakhoz képest, de az áfaemelés bevezetése után mindenütt némi áremelkedésre lehet számítani - közölte Győrffy Árpád.

MTI- [origo]Balaton

Tartalom átvétel Tartalom átvétel