A szelektív hulladékgyűjtésről

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat
A szelektív hulladékgyűjtésről

Keszthely város komplex hulladékkezelési rendszerével ismerkedhettek meg a minap az érdeklődők nyílt nap keretében.

Az önkormányzat az elmúlt években jelentős fejlesztéseket hajtott végre a hulladékkezelésben, s a lakosokat érintően is fontos változások történtek. A nyílt napon Pálinkás Róbert alpolgármester, a ZALAISPA Zrt. igazgatósági tagja elmondta, hogy a városvezetés következetesen törekszik a környezettudatos, fenntartható életmód feltételeinek biztosítására. Hangsúlyozta azt a mind fontosabb követelményt, hogy a keletkező hulladék egyre nagyobb arányú újrahasznosításával csökkenjen a környezet felesleges terhelése, s emellett értékes másodnyersanyagokhoz lehessen jutni.

Az így elmondottak gyakorlati szemléltetésére volt hivatott a nyílt nap. Lehetőséget adott rá, hogy a résztvevők megtekintsék a szelektíven gyűjtött hulladék útját a további válogatással, bálázással. A program azt a célt szolgálta, hogy a rendszer működésének megismerése tegye még inkább meggyőzővé a hulladék szelektív gyűjtésének jelentőségét, a résztvevők lássák, mi történik a háztartásban keletkezett és válogatva gyűjtött szeméttel.

Keszthely városa 2001-ben kezdte kiépíteni a szelektív hulladékgyűjtés bázisát, megteremtve ezáltal a környezetbarát hulladékkezelés alapjait. Jelentős önkormányzati és pályázati források felhasználásával az évek során megvalósult a hulladékudvar és átrakó állomás, valamint 11 hulladékgyűjtő sziget létesült a város területén. Majd 2008-ban, a ZALAISPA-projekt keretében a keszthelyi telep kibővült az Európai Unió szigorú előírásainak megfelelő hulladékválogatóval, komposztáló- és gyűjtőudvarral. A korszerű GORE-technológiás komposztáló mellé speciális aprító- és rostagép beszerzésére is lehetőség nyílt. Szintén a projekt keretében a Keszthelyen működő 11 szelektív gyűjtősziget mellé további 22 került a város közterületeire. A 2009 áprilisától bevezetett új gyűjtőrendszerrel további nagy lépést tett Keszthely a környezettudatos hulladékkezelés felé.

Az érdeklődők láthatták: a működtetéshez a lakosok aktív segítségére is szükség van, a szelektív hulladékgyűjtés sikere nemcsak a korszerű technológián, de a városlakók elkötelezettségén, együttműködésén is múlik.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Nem is baj ha az itt lakók

Nem is baj ha az itt lakók ezt a környezettudatosságot sokszorosan fizetik meg.
A kulcsmondat a cikk elején olvasható.

...Pálinkás Róbert alpolgármester, a ZALAISPA Zrt. igazgatósági tagja...

Jó meglátás, már csak

Jó meglátás, már csak azt szeretném tudni, ki ez a Pálinkás-gyerek, aki nélkül már önállóan szarni sem lehet Keszthelyen, aki mindenhol ott van ahol maszatolni lehet, és aki mindig megmagyarázza, hogy mi a jó nekem és Keszthelynek. Mindenesetre a szemétszállításért a tavalyi díj dupláját fizetem...

Pálinkás Robi olyan mint a só.

Nélkülözhetetlen, de nagy mennyiségben káros mert felmegy tőle a vérnyomásunk.
A magas vérnyomás pedig növeli az infarktus kockázatát.
Aztán vannak páran a városban, akiknek az is elég ha meghallják a nevét.
Borítékolható az agyvérzés.

Elkezdhetné valaki összeírni, hogy hány helyen igazgatósági tag, hányféle pozíciót tölt be, mert nekem már kezd az az érzésem lenni, hogy nélküle a nap sem kel fel Keszthelyen, ha ez így megy tovább...
Tehát:
-Helyi fidesz a.e.
-Alpolgi
-Zalaispa igazgatósági tag
-BAHART fb. tag

Tartalom átvétel Tartalom átvétel