Szezonértékelés: keszthelyi strandok
A strandokon járva azt tapasztalhattuk a nyár folyamán, hogy nagyon sokan döntöttek a vízparti hűsölés mellett. A nyár vége felé közeledve arra kértük a keszthelyi strandokat fenntartó Városüzemeltető Egyszemélyes Kft.-t kereskedelmi igazgatóját, hogy értékelje az idei szezont.
Kindl György, a VÜZ Kft. kereskedelmi és marketing igazgatója összességében úgy látja: annak ellenére, hogy a várt hozamot nem teljesítette a Városi strand, nem lehet okuk a panaszra. A forgalom az elmúlt évekhez képest nem esett vissza, de a várt emelkedés - a júliusi, szokatlanul hűvös két hetes időszak miatt - nem következett be. A tervszámok teljesülésének elmaradásában ezeknek a 20 fok alatti hőmérsékletekkel járó napoknak nagy szerepe volt. Volt olyan négy nap is, amikor a jegyárusítás teljes egészében szünetelt.
Sokat lehet az utóbbi években hallani arról, hogy a Balatont látogató vendégek nemzetiség szempontjából átpozícionálódnak. A külföldiek kevesebben jönnek ugyan, de ezt ellensúlyozza a magyar turisták számának folyamatos növekedése. Ez a tendencia örvendetes és általában jellemző, a strandokon viszont mást mutat a statisztika. A németek és az osztrákok száma kiugróan magas: a strandot látogató külföldiek kb. 70-75 %a ezekből az országokból érkezik. A vendégek 25-30 %-a angol, olasz, francia és orosz nemzetiségű. A strand teljes forgalmában a külföldi vendégek aránya kb. 25-30 %-ra tehető. Kb. 35 %-ban a környékbeli településekről érkeznek a magyarok, a fennmaradó részben a keszthelyi bérletesek látogatják a strandot.
A számadatok csak a Városi strandra érvényesek. A Libás és a Helikon strandokon – helyzetükből adódóan – más-más eredményt lehet mérni. A Helikonon eleve ingyenes a belépés ettől az évtől a keszthelyi lakosoknak - nyilván nagyobb arányban fordulnak elő itt. A Libáson a Városi strandra jellemző arány mutatkozik.
Hamarosan a büfésekkel, bérlőkkel találkoznak a Kft. szakemberei. Egyrészt az évet értékelik, másrészt a 2009-es év együttműködésének alapjait szeretnék letenni. Ezt követően - a döntések tükrében - a lakosság felé is megkezdődik majd a kommunikáció.
----------
A vendégek jóra értékelik a balatoni strandokat
A fürdőzők többsége átlagosan négyesnél jobb érdemjegyet ad a balatoni strandok szolgáltatásaira. Egyedül a WC-k, zuhanyzók állapotát tartják ennél gyengébbnek.
A tóparti strandokról információt adó Balatontipp Strandkalauz augusztus elején indította el strandminősítő rendszerét, mellyel azt szeretnék elérni, hogy a következő szezonban már a korábbi vélemények alapján választhasson strandot mindenki. Az oldal látogatói tíz fontos szempont alapján, 1-5-ig terjedő osztályzattal értékelhetik azokat a strandokat, amelyekről friss, személyes tapasztalatuk van.
Az eddigi szavazás szerint a fürdőzők a parti rész, a park, a pázsit, a növényzet gondozottságát, vendéglátással, kereskedelemmel kapcsolatos szolgáltatások bőségét, színvonalát, a kereskedők, strandi dolgozók viselkedését értékelték legjobbra 4,5-es osztályzatukkal. Az úszási lehetőség - figyelemmel a mélyvízig szükséges gyaloglásra - 4,2-es jegyet kapott. A gyerekeknek szóló játékok bősége, a sok helyen meglévő pancsolási lehetőség 4,1-es, míg a sportolási lehetőségek választéka 4-es osztályzatot érdemelt a víz és a meder állapotához, illetve a szolgáltatások ár-érték arányához hasonlóan. A strandolók a legrosszabb, 3,8-es jegyet az illemhelyek, zuhanyzók, öltözők állapotára, tisztaságára adták.
Az eddig értékelt strandok kettő kivételével négyes feletti átlagosztályzatot értek el, több közülük 4,5 feletti jeggyel büszkélkedhet. Egyetlen egy van, amelyik hármasnál is rosszabb jegyet szerzett. A minősítés a szezon végéig tart, a jegyeket is akkor hozzák nyilvánosságra, hogy addig ne befolyásolják a véleményeket.
Nincs szó strandok közötti versenyről, a minősítés eredménye mindig csak az adott strandról mond valamit. Egy Trabantot sem lenne szerencsés egy felsőkategóriás kocsival összehasonlítani, pedig mindkettővel lehet utazni, mindegyikkel lehet elégedett vagy elégedetlen a gazdája. Ugyanígy a strandokat is önmagukhoz, a kínált szolgáltatásokhoz és az azokat választó vendégkör igényeihez képest kell értékelni - hangsúlyozta a Győrffy Árpád, a Strandkalauzt működtető Balatoni Turisztikai Szolgálat vezetője.
A minősítésbe bekapcsolódó strandolók nem csak másoknak segítenek véleményükkel, akár balatoni vendégséget, úszási lehetőséget is nyerhetnek a szántódi Hotel Rév, az örvényesi Huszár Vendéglő és a fűzfői Balaton Uszoda felajánlásainak köszönhetően. Az ajándékokat a szavazás lezárulta után sorsolják ki a résztvevők között.-közölte a Balatoni Turisztikai Szolgálat, a balatontipp üzemeltetője.
címlap