Tetten ért orvhalászok
A balatongyöröki és keszthelyi férfi egy vitorlás kishajóval a Szigliget előtti vízterületen, tiltott módszerrel, „gereblyézéssel" több mint három mázsa harcsát fogott ki.
A kiadott tájékoztató szerint amikor az orvhalászokat a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság Keszthelyi Rendőrőrsének parancsnoka és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőre tetten érte, az 58 éves balatongyöröki férfi rátámadt az őrsparancsnokra, megpróbálta fellökni, és többször feléje rúgott.
A dühödt férfit az őrsparancsnok és a halőr megfékezte, és a rendőrségre előállította - olvasható a közleményben.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság lopás és állatkínzás miatt indít nyomozást az elkövetőkkel szemben, valamint a rendőrt ért támadás miatt hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt büntető feljelentést tesz a a ügyészségen.
címlap
Hol van Jednei?
Ki tud Jenei eliteltrol?Bevonult a bv-be,vagy szokesben van?
Harcsa
Te Harcsa !
Vigyázz mert téged is kifognak ...!
Potykás Tóth Pista
Potykás Tóth Pista december vége óta már benn nyaral és pecázik a nagy fekete halakra, Jenei mesterről a Györökiek tudnának közelebbit mondani.
Pista dec18 án bevonult
Jenei meglépett. Előtte mindenkitől kéregetett mert egy kanyija se volt , állítólag egy pesti manust húzott le 2 millával. A villáját árulja egy ügyvéd. A bujkáláshoz sok pénz kell, nagyon sok. Hét év az elévülés addig nem bírja ki és ha végleg legatyásodik akkor elkapják és végleg bevonulhat azok közé akikre rádumált. Már várják és hegyezik rá a fütyijüket.
Tóth István elítélt
Tóth István elítélt december 22.-én megkezdte büntetése letöltését!
Jenei László a hónapok óta hirdetett 890 milliós luxusingatlanát eladta, egyenlőre nem jelent meg a neki kijelölt büntetés végrehajtási intézetnél, csak nem lelépett a temérdek pénzzel?
Ne feltételezz !!!
Kérdezd meg ,ha kiváncsi vagy és ne legyél kárörvendő !!!Egyébként a kíváncsi ember hamar megöregszik !!!
Biztos nem tudtál venni
Biztos nem tudtál venni karácsonyra lopott halat az a bajod.
A hal boltban vásárolok !
Megjegyzem ,hogy nem ismerem az illetőt ( Jeneit ) ,de rajtad látszik a rosszindulat és a kárörvendés ,de nagyon vigyázz ,
mert mindenki követhet el hibát az élete folyamán ,így te is ! Gondolom neked sem esne jól ,ha pellengérre helyeznének !
Egyébként magam is elitélem és megvetem az elkövetett tettüket ,amiért bünhödniük kell !!!Egyik dolog sem helyes !!!
A tiedé sem és az övéék sem !!! Egyébként egyél sok halat ,csak a szálka meg ne akadjon !!!
Én nem fogok iparszerűen
Én nem fogok iparszerűen halakat rabolni, állatokat kínozni, okmány csalást és hivatalos személy elleni erőszakot elkövetni, mert bizony a derék Tóth-Jenei párost jogerősen ezekért ítélte el a bíróság, de hát az agy mosottak ezeket védik.
Nem kárörvendő vagyok, hanem egy kis jóvátételt érzek, hogy ezeket a gazembereket elítélték, de csak félítélet született, mert a vagyongyarapodásukat nem vizsgálták meg, holott tudvalevő, hogy kb 10 éven át szépen megéltek ebből!
Mind igaz ,amit modasz !
Akkor sem szabad egy józanul gondolkodó embernek rosszindulatúan megnyilvánulnia !
Tudvalévő ,hogy Magyarországon jogszolgáltatás van (ezidáig )és nem igazságszolgáltatás !
Remélhetőleg ezek is a helyükre kerülnek nemsokára !Nem véletlen a Bíróságok átszervezése,
amelyek napjainkban folynak ,úgy a szerkezeti és személyi téren egyaránt !
Pillanatnyilag annak adnak igazat ,akinek jobb ügyvédje van !Sajnos !!!
Tóth István elítélt
Tóth István elítélt december 22.-én megkezdte büntetése letöltését!
Jenei László a hónapok óta hirdetett 890 milliós luxusingatlanát eladta, egyenlőre nem jelent meg a neki kijelölt büntetés végrehajtási intézetnél, csak nem lelépett a temérdek pénzzel?
A 900 millióért árult
A 900 millióért árult Györöki ház a Jenei orvhalász gazemberé?
http://ingatlanok.hu/elado/csaladi_haz/balatongyorok/4521871
Nincsenek ezek börtönbe, Tóth Pistát nap mint nap látni feszíteni a Potykába, kiváltották a börtönt jópénzért, vagy mi van?
Orvhalászok..
Igen, valóban a Jenei viskójáról van szó! Remélem, hogy az "állami házban" ridegebb körülmények közé kerül../izzadni majd a zuhanyzóban fog, amikor lehajol a szappanért!/
POKOLRA VELE
GYÖRÖKI NAGY MESTER REMELEM A POKOLBAN VEGZI RÖVIDESEN
MERT ODA VALO;
NEM CSAK AZ ORVHALASZAT TERHELI A LELKET A MOCSOKNAK
HANEM MEG MAS GAZEMBERSEG IS VOLT AZ ELETEBE
BIZONYARA AZERT IS FELELNI KELL;
MERT MEG TÖBB HELYEN MEG KELL HOGY CSUSSZON
NEHOGY MAR A SOK GAZEMBERSEG SIMA UTAT ADJON NEKI
TUDJA Ö MIRÖL VAN SZO;
JO KISLANY LESZ MAJD A SITTEN:
Szeptember 19-én volt a
Szeptember 19-én volt a jogerős bírósági ítélet, Tóth Pista most is a Potyka horgászboltjában árulja a cuccait illetve a horgászengedélyeket. Tán nem is mennek ezek a hűvösre, kivásárolták magukat? Azért ez hihetetlen, hogy egy orvhalász, csaló, állatkínzó adja ki a horgászengedélyeket, Abszurdisztán ez!
Ez a Tóth Pista tud élni,
Ez a Tóth Pista tud élni, hol egy veterán Harley, hol egy egy veterán cabrióban, hol egy fekete terepjáróban tűnik fel, jól termel a rabsickodás.
Mohácsi bácsi a nagy hoho
Mohácsi bácsi a nagy hoho
ülnek már, vagy még
ülnek már, vagy még mindig vidáman horgásznak?
Nem kell mindet leülni !
Felét le is állhatják !
Tóth István az elmúlt
Tóth István az elmúlt majd két évben(mióta lebukott) ugyanúgy jár horgászni-nap mint nap látom(lehet még halászni is), ugyanúgy ott feszít a Potyka horgászboltjában, ugyanúgy a Potyka horgászegyesület elnöke, akkor mi is az a nagy büntetés?
Miért horgászhat továbbra is ez az ember, hogy lehet egy horgászegyesület elnöke...?
Mi a gond?
Nem kell itt a hangulat,
Nem kell itt az etetés,
Ha pecája most legális,
Azért nem jár büntetés!
Mi van hülyegyerek?
Ha a haverodról szól a történet akkor szabad. A tróger az tróger akkor is ha ilyen fűzfapoéta is védi akit időnként megharap a múzsa. Ha a te gyerekedet elütné valaki autóval részegen attól még vezethetne tovább is motort ugye ? A törvény mindenkire kötelező és nem ilyen bunkókra van bízva hogy értelmezzék, az eggyel nagyobb zako mint amit te hordassz.
A hal
Övé is a sok hal, mert biz' ez közvagyon,
Miért nem fogod ki te, sok munka ez, nagyon!?
Ma már nem mehet, seova hajója,
Neki volt csak erre, sok "sütni valója"!
A hal !
Magad vagy egy sült hal ,akarom mondani egy sületlen hal !
Mi a gond ?
Az amit összehordasz !
Végül is egy orvhalász
Végül is egy orvhalász miért ne horgászhatna, aki ittasan követ el balesetet autóval, miért ne vezethetne továbbra is teherautót vagy motort, logikus.
Nem ugyan az
Nem ugyan az, "sekély e kéj",
Amiröl irsz, az közveszély!
Halak vizben kimaradnak,
Ott legfeljebb nem harapnak!
Nem bánt ezzel senki, senkit,
Hallgattasd el ez a "verklit"!
Borzalom miket írsz!!!
Mondtam ,tornázzál talán az jobban megy !!!
Miért ...?
Azért ,mert Magyarország a következmények nélküli ország !!!
Következmény nélkül?
Van ennek is hozadéka,
Robban is majd mint a bomba,
Meglátod, hogy nem lesz majd hal,
A zavaros Balatona' !
(n)
Nem vagyok elégedett az
Nem vagyok elégedett az ítélettel, csak részigazságot szolgáltatott,
Tóth István elítélt: 1 év letöltendő lopásért, okirat hamisításért, állatkínzásért, ezen része rendben is volna talán, de egy szó sem esik róla, hogy keresték - felgöngyölítették volna az orgazdákat, mert ugye senki nem gondolja komolyan, hogy több száz kiló halat saját részre lopták,.
Feltehetőleg 15-20éven át ebből éltek nagyon magas életszínvonalon, Tóthnak(nagy értékű ingatlan, több autója, több motorkerékpárja, vitorlás, 2db horgászbolt, évi több drága luxusút, fennhéjázó költekező életmód...)nagyon hiányzik egy elszámoltatás-vagyonosodási vizsgálat. Lebukása óta ugyanúgy jár a Balatonra és mindenfelé horgászni, továbbra is a Potyka horgászegyesület elnöke, hogy-hogy ezt az embert még a Balaton közelébe engedik???
Egy ittas vezetőt is eltiltanak a járművezetés alól, egy rabsic pedig továbbra is horgászhat és egy horgász egyesületet vezethet????
Nagy a csend, itt az
Nagy a csend, itt az orvhalászati szezon, vagy mindenki a lopott halakat majszolja, vagy a Jenei és a Tóth helyéért folyik a rabsic háború?
Itt az igazság, csak egy
Itt az igazság, csak egy félítélet született, a hátteret nem göngyölítették fel.
Itt az igazság, csak egy
Itt az igazság, csak egy félítélet született, a hátteret nem göngyölítették fel.
Itt az igazság, csak egy
Itt az igazság, csak egy félítélet született, a hátteret nem göngyölítették fel.
Mikor és hova zárják a
Mikor és hova zárják a két elítéltet, Jenei és Tóth Istvánt? megnézném a képüket, hogy akkor is olyan nagy arcuk lesz.
Mikor és hova zárják !
Szerintem a mélyhűtőbe ,műanyag lakattal lezárva .
ítélethirdetéskor
már nem volt olyan nagy arca a Jeneinek, elpityeredett mint egy kislány. Remélem vazelint visz magával mert már várják.
Tetten ért ... (gazemberek)
Tetten ért….
Csepp a tengerben! A mai világ nem a becsületességről szól! Sokkal inkább a gazemberség a domináns. A mai embernél nincs határ! E kapzsisága okozza a vesztét! Amikor több millió év alatt kialakult harmónia megbomlik, elindul a bomlás, szétesés! Az ember már, már Istennek képzeli magát, mer sikerélménye – nem sikere, csak sikerélménye - volt valamiben. Itt van például a génkezelt kukorica esete! Röhej! No, csak így tovább! Jó az irány! Igaz a lejtőn lefele!
Igen, sajnos csak csepp a
Igen, sajnos csak csepp a tengerben, maradt bőven rapsic itt Keszthelyen, Tóth Pista egykori társa Stefka, a DagiGyerek(Bató), mindeni tudja évek óta a városban, de nem tesz semmit. Arról már nem is beszélve, hogy ez a sok hal mely éttermekbe kötött-köt ki, egyet sem göngyölítettek fel.
Mindenki járjon nyitott
Mindenki járjon nyitott szemmel-füllel, ha bármi orvhalászatra utaló jelet lát-hall, tegyen bejelentést az illetékes szerveknél, ne hagyjuk, hogy ilyen Jenei, Tóth Pista, Stefa, Bató félék lehalásszák a Balatont!
Antenna már abbahagyta?
Nyitott szem !
Ki az a Stefa ? Az Antenna már sugároz ?
Jobb ha nem tudod,
Jobb ha nem tudod, konditerem környékén nézelődj.
Antenna már nem dolgozik a Dagigyereknek.
Sajnos hiányos a névsor !!!
Elképesztő ,hogy hány ember végez ilyen "tevékenységet" a Balatonunkban és hányan
sumákolnak még !?Olyanok is ,akikről nem is gondolná az ember mert nem szorul rá,
csupán a kapzsiság viszi erre a szörnyű tevékenységre ,amivel lejáratják azokat is,
akik becsületesen próbálnak horgászni ! Természetesen a felelősség azoké ,akiknek
tudomása van róla ,de nem jelzik a hatóság felé ,de különös felelőssége a hal ellenőröknek
és a Vízi rendészetnek van !Szükséges lenne erre több összehangolt akcióra és bevonni a
Polgár Őrséget is ,úgy szárazon ,mint vízen egyaránt !!!Véleményem szerint két hét alatt
nem lehet rendet csinálni !!!Ezeknek a kontroll alatt tartása egy kitartó kemény sorozatos
ellenőrzéssel lehetséges csupán ,de nagyon nagy szükség lenne rá !Szigorúan ellenőrizni
kellene a fogási napló vezetését is és akkor kiderül az ,hogy kik azok ,akik szintén
üzletszerűen csinálják ,vagy csupán a saját fogyasztásra horgásznak !!!Javasolnám azt ,hogy
minden év kezdetén a horgászengedély kiadásakor ellenőrizzék az előző évi fogott halmennyiséget és az alapján állapítsák meg az éves engedély árát !!!Valószínű ,hogy érdekes
dologra derülne fény ennél az eljárásnál is .Természetesen ez a hatékony ellenőrzés mellett
lehet érdekes !!!Akik tisztességesen csinálják ,azoknak ez nem jelentene problémát ,talán
még eredményesebbek is lehetnének a fogást illetően !!!
Sajnos hiányos a névsor !!!
Bizony hiányos a névsor, ez nem lehet kétséges. De még mennyien zabálnak a lopott halakból nem csak a rabsicok által fogottakból.
Mondhatnám, akadjon a torkukon a halszálka.
Félő,hogy az itt élők többsége /aki lopott már valamit/nem tudna se köpni se nyelni többet.
Becsületes horgász!? Na ne nevetess ki,ilyen talán a mesében van.
Vízirendőrök, polgárőrök, halőrök, polgármesterek, stb. hiszen ők a legnagyobb rabsicok.
Aztán még a fogási naplót is ide kevered, amikor még az engedélyek után fizetett bevételekkel se tudnak elszámolni, hogyan tudnák ellenőrizni ki mennyi halat fogott.
www.porkolabgyorgy.hu
"Polihisztor"Porkoláb Úr !
Amennyiben figyelmesen elolvasta volna amit leírtam ,úgy észrevehetné ,hogy semmit nem
kevertem bele semmibe !Jó szándékkal próbálok segíteni ,de felelőtlenül nem gyanúsítok
senkit ,mint Ön ahogyan teszi ! Minden írásából árad a rosszindulat ,ami sehova sem vezet !
Véleményem szerint inkább keresni kellene a jó megoldást ,mert avval többre mennénk !!!
Szerintem igen is vannak becsületes horgászok ,mert én sokat ismerek közülük .Próbáljon meg egyszer normális módon megnyilvánulni ,talán akkor több öröme lesz az életbe !
"Polihisztor"Porkoláb Úr !
Igen elég figyelmes voltam és semmi nem kerülte el figyelmemet. A jó szándék már nagyon kevés. Én se gyanúsítgatok senkit felelőtlenül, ez részemről nem a rosszindulatból, hanem a keserűségből fakad. Fogalmazhatnák úgy is tehetetlen dühből.
Azt nem kétlem, hogy vannak becsületes horgászok, sőt a többsége ilyen.
Aztán hogy normális vagyok "é" azt mindenki maga ítélje meg/Ön is/.
Nekem a tapasztalatom ellentétes az önével és ez nem véletlen. Ide teszem azokat a kérdéseket amit mintegy 100 horgász előtt nem tehettem fel kérem ítélje meg ön ki is a nem normális ebben az esetben is.
Ha tudja a válaszokat megtisztel vele és megpróbál válaszolni.
Nyílt levél az egyesület vezetőségének, és Gyenesdiás Képviselőinek.
Amit a közgyűlésen kérdésként feltenni nem lehetett.
Polgármester tájékoztatója.
1./ Tervezett ötcsillagos szálloda ingatlana Német befektetővel hány milliárd Ft-ért került kiajánlásra?
2./Horgászegyesület hogyan lesz kártalanítva a mostani horgásztanya
páratlan értékének elvesztése kapcsán? /30 millióból/
Vezetőség beszámolója.
1./ Milyen nyilvántartás alapján küldték ki a meghívókat, a tértivevényes, és ajánlott leveleket?
2./Milyen valós értéket képvisel 1 horgászhely a Diási kikötőben?
3./Honlapról miért nem lehet letölteni az alapszabályt, közhasznú szervezetként a tényleges elszámolást 5 évre visszamenőleg.
4./ Hogyan számolják el a felajánlásokat,nem csak pénzben kifejezhető szolgáltatásokat,Önkormányzati dolgozók munkáját.
www.porkolabgyorgy.hu
Jogerősen szabadságvesztés
Pont került végre-valahára az egész horgásztársadalmat megrázó -még 2009 decemberében a Szigligeti-öbölben lezajlott- csúnya harcsamészárlási ügy végére. Arra az állatkínzási és lopási ügy végére, melynek során a tiltott módszereket alkalmazó Jenei László balatongyöröki és Tóth István keszthelyi lakosok rövid idő alatt 12 darab, 333 kilogramm összsúlyú vermelő harcsát gereblyéztek ki a mederből, húsos kampókkal ütve-vágva-vonszolva őket a vitorlás fedélzetére... mérhetetlen fájdalmat okozva ezzel a szerencsétlen, lelassult életfunkciójú állatoknak, és még többet a sok megsebzett, lassú pusztulásra ítélt fajtársaiknak.
Jenei teljesítményét 1 év 2 hónap letöltendő szabadságvesztéssel díjazta a bíró, Tóthnál ez 1 kerek évet tett ki. Plusz egyéb pénzbírság.
tovább: http://blog.kocika.hu
http://galeria.index.hu/gazda
http://galeria.index.hu/gazdasag/2011/11/11/vegyen_hazat_videken/?current_image_num=15&image_size=xl
Jenei !
Megy a hal ?
Tóth István keszthelyi
Tóth István keszthelyi elítélt, a pontosítás kedvéért, a keszthelyi Potyka Horgászegyesület elnöke, a keszthelyi Lovassy úti Potyka Horgászbolt tulajdonosa, illetve a keszthelyi Kossuth utcai Royal Sportcentrum és Horgászbolt társtulajdonosa, emellett számtalan országos horgászverseny résztvevője, a rabsicok elleni küzdelem harcosa, ez az álszent jogerősen elítélt tolvaj, állatkínzó és okirat hamisító, mellesleg a felesége ügyvéd. Ilyen emberek járnak köztünk, kik meglopják, károsítják a környezetünket a Balatont, az adófizetőket, kínozzák az állatokat! A boltjában horgászengedélyeket árusít becsapva a horgászokat, akik naphosszat ülnek fogás reményében, de azt várhatják, mert Ő és hasonszőrű társaik lerabolják a Balatont!
Minden horgász vonja le a konzekvenciát és ilyen ember boltjába ne vásároljon horgászkellékeket, ne támogassa az álszent rabsicot!
Remélem az APEH v. NAV már megkezdte a vagyonosodási vizsgálatot, hogy a valószínűsíthető évek át tartó lopásból származó vagyonnal el tud-e számolni!
Édesapám
Csak az bánt nagyon, hogy az én tisztességes apukám, aki világ életében törvénytisztelő horgász volt, becsapott és megalázott is lett egyben. Ő teljesen korrekt módon horgászott, szépen kiváltotta az engedélyét, és ült órákat a pecabot mellett. Igaz, néha fogott is valamit, de a fentiek ismeretében azt sejtem, hogy nagyobb élményben is lehetett volna része.
A gazemberség már minden területen tért hódított, eszerint. Már nem csak a politika "gennyes", hanem minden, amiről még korábban azt gondoltuk, hogy a béke szigete.
Ez már nagyon nem jó így, ha nem történik változás, mégpedig gyökeres, akkor itt sokaknak befellegzett.
A gyökeres - radikális - változás pedig azt jelenti, hogy teljesen kiirtani a régit, és helyébe az új, a jó jöhet.
Legyünk ezen!!
Amúgy nem értem ezt a T.I-t. Régen menő sportruházati üzlete volt. Akkor, amikor még kuriózum számban ment. Akkor, amikor még keveseknek adatott meg , hogy saját üzlete legyen..Semmi n e m elég????!!
TóthPista most is vígan
TóthPista most is vígan feszít a horgászboltjában, nem látszik hogy megtörte volna az ítélet, habár mi az az 1 év, ahhoz képest, hogy állítólag 15-20 éven át űzte az orvhalászatot, évi sok-sok milliót zsebretéve.
Tudás
Tán valamit tud! !!!!
Remélem !
Hamarosan itt látom városunk nagy "mágusát" Csaló Józsit is !!!
Az meg ki?
Az meg ki?
Ki az ???
"Jól" menő üzlet ember !!!
Az elítélt Tóth István -
Az elítélt Tóth István - Potyka Horgászbolt, Keszthely Lovassy út,
Royal Sportcentrum Keszthely Kossuth út tulajdonosa,nem semmi egy horgászbolt tulaja ilyeneket csinál, kevés az 1 év!
tisztességes
horgász nem megy be oda többé, csak a hasonszőrüek. Az lenne a valódi büntetés a horgásztársadalom részéről.
Nevetséges és
Nevetséges és életszerütlen védekezés! Jobb országokban e cselekményük miatt már régen rács mögött lennének és szabad idejükben törnék a követ. A hivatalos személy elleni erőszak büntette miatt a kezét helyben kellett vlna eltörni mindkettőnek. Aki találkozik velük, javaslom a leköpésüket.
orvhalászok
Barátom!
Igazad van! Leköpni és kiközösitteni a társadalomból ezeket a férgeket! Jómódjukban, unalmukban tették amit tettek!!!
Undorittó, nagypofájú ganajtúrók!
mi a fejlemény?
Tud valaki valamit?
Köszönöm az infót!
Jenő
re
a tapolcai bíróság az ügyet elnapolta, egyébként horgász a bíró, majd 4 órás volt a tárgyalás.
novemberben helyszíni szemle lesz, majd januárban folytatás.
a tárgyaláson Tóth I. nem sokat szólt hozzá -egy kiigazításon kívül- viszont az az elmebeteg Jenei L. végig dumált, mosdatta a szerecsent, többek között azzal jött -alátámasztva fogási naplókkal- hogy mások fogták a harcsákat, ők csak tárolták a vitorláson, meg a sebek úgy keletkeztek, hogy amikor végighúzták a harcsákat a kikötő mólóján, akkor a szegek végigszántották a halakat...
amúgy itt ebben a perben csak az orvhorgászat és az állatkínzás szerepel, majd a hatóság ellene erőszak más történet.
nagyjából ennyit tudok, első kézből olyantól, aki ott volt a tárgyaláson.
nincs fejlemény
nincs fejlemény
Felháboritó! A
Felháboritó!
A rendőrségi nyomozás - vagy talán ügyészl /hivatalos személy elleni erőszak is volt /már biztosan befejeződött. Vádemelés volt-e vajon? A két figura nincs megtörve, a györökit sürün látom. Lubickol a jólétben. Valszeg a keszthelyi is. Szemetek.
Orvhalászok
Tudja valaki, hogy milyen fejlemények vannak az ügyben? A györökit nap, mint nap látom vidáman autózgatva a Mercivel. Csak nem úszták meg?
sittelés
ki tudja mikor sittelik le őket?
Orvhalászok
Mikor sittelik le "ezeket"?!
A györöki figurát tegnap láttam a balatonparti rendezvényen. Ragyogóan érezte magát. Nem ugy tünt, mint aki a sittől rettegne.
Tud valaki az ügy állásáról közelebbit. Nem lenne szerencsés altatni az ügyet. Legalább itt tartsuk "melegen"./Remélem OTT is megmelegszik majd kicsit. Jóképü fiu és a szappanért is le kell hajolni a zuhanyzóban!/
Orvhalászok
A györökit nap, mint nap látni a Mercivel furikázni. Gondolom a keszthelyi pedig árulja a gilisztát. Mikor sittelik le "ezeket"? /nincs "Ő"/ Remélem hamarosan és a gumilakat rárohad a cella ajtajára.
szomorú
Szomorú fejlemény, hogy nem is kevesen vannak akik menteni, megérteni, kimagyarázni szándékoznak eme "nemes" tettet.:-( a közösből lopni nem tilos??? a szabalyok be nem tartása mehet? állatkínzás mehet? erőszak bárki ellen is aki jogosan lép föl, aki a munkáját végzi ezt lehet?
Üdv
Csak arra figyeljetek, hogy el ne sikkadjon a dolog, mert ez is a feledés homályába veszik. A haldorádon ezen vannak, mikor a hozzászólásokat törlik. Én biztos nem mennék be a boltjába..
Mosolyog
Mosolyogva mondja a boltjában a gazdi hogy felfúlyták azt a néhány halat....
Jenei meg az egész balatongyöröki rendőrüdülőt rendszeresen ellátja a lopott halakkal......
Érdeklődjetek, ti is!
Az utcájában lakó
Az utcájában lakó "fejes"-eknek is jutott belőle. Alapjában Jenei egy jószivü ember. Tudja, hogy aki ad, az kapni is fog./Kivel is lakik egy utcában!?.....
megy ez
EMLÉKEK ! DE jók:
A népi ellenőrzés rendszere és feladatai
1. § (1) A népi ellenőrzés megvalósítására
a) a Minisztertanács közvetlen irányítása alatt álló Központi Népi Ellenőrzési Bizottságot,
b) fővárosi, megyei, megyei jogú városi, járási, fővárosi kerületi, városi (továbbiakban: területi) népi ellenőrzési bizottságokat kell létrehozni.
(2) A népi ellenőrzési bizottságok feladataikat népi ellenőrök bevonásával látják el.
2. § (1) A népi ellenőrzés feladata, hogy a dolgozók támogatásával
a) segítséget nyújtson az állami szerveknek az állami és állampolgári fegyelem megszilárdításában, a nép vagyonának védelmében és a visszaélések leleplezésében;
b) a közérdekű bejelentésekkel tudomására hozott, vagy vizsgálatai során megállapított tények alapján harcoljon - személyekre és az általuk betöltött állásra tekintet nélkül - az ellenséges, a korrupt és bürokrata elemek leleplezéséért és eltávolításáért;
c) közreműködjék a feltárt hibák megszüntetésében, javaslatot tegyen egyes személyek felelősségre vonására;
d) mindezek útján közreműködjék a népi demokratikus állam további erősítésében.
(2) A népi ellenőrzés - központi bizottsága útján - szakvéleményt ad a Minisztertanács számára a költségvetést és a zárszámadást megállapító törvényjavaslathoz, valamint a népgazdasági tervhez és ennek végrehajtásáról szóló beszámolókhoz.
BUSA
Royal Sport bolt
A két rabsic neve Jenei lászló, valamint Tóth István (ő a Potyka horgászbolt és a Royal sportbolt társvezetője) akit györökön elkaptak. A felesége nem éppen egy "sztárügyvéd", én semmit sem bíznák rá.
itt egy kép róla:
http://kocika.freeblog.hu/files/potykabolt_kombi.gif
részletesebb írás itt:
http://kocika.freeblog.hu/tags/harcsa/
Potyka Horgászbolt és a tulajdonos úr
Nem tudtam megnézni a bolt képét,de belinkelek egy másikat,hogy mindenki lássa
Teszek fel képet a tulajról is !
Na, végre! Igy kell ezt
Na, végre! Igy kell ezt csinálni Kiirni a nevüket, tudja meg a világ,hogy kik is ők valójában. /természetkárositó, felfuvalkodott újgazdagok/. Azért azt is megkérdezném, hogy kik kaptak a lopott halból? Biztos, hogy nem az elkapásukkor voltak kint először a vizen. Az is biztos, hogy nem saját konyhájukra loptak.Vendéglátósok....? Helyi "nsgykutya" cimborák....?
Aztán mi a haszna ha így?
Most te ezzel jobban élsz, vagyők rosszabbul?
Halőr is szereti a halat
azért őrzi!
HALAK ÉRDEKÉBEN
"A NÉGY MANCS sikeresen lép fel a tömés és az élve történő tolltépés ellen ..."
Most itt is akciózniuk kell!
Ezek a tetves szemét emberek: Gazdi,Jenei többiek, ellen is most már tüntetni kell,itt az ideje,a Balaton élővilága érdekében.Arra szavazok aki ezt felvállalja!
Demonstrálni az üzleteik,házaik előtt,RTL -TV2-HÍRTV stb.
Remélem elkobozzák a hajót ,autót mindent amihez pikkely tapad.Be kell vonni vizijártasságit,mert büncselekményre használták fel.(Jenei patkánynak hivatásos van.)
Legalább 15-20 éve rendszeresen űzik az orvhalászatot. Az egész környék mindig is tudta ,kik ezek a személyek.Beszorozva fejenként 2-3 millával évenként nem kevés hasznuk volt.
Az élő környezetben okozott kárt soha nem fogja megtéríteni senki.Legalább egy milliárd !!
APEH a kis vagyonka ellenőrzése miatt,remélem beindult.
HALAK ÉRDEKÉBEN
hát még a vadat
Hát még a vadat!
Régen a veszprémtejnél meg a húsüzemnél csereéltek sajtért húst.
sajtos
fax
az hogy került ide te fax?
Soha semmi..
..közöm nem volt a horgaszokhoz, -a vadaszatot is abbahagytam- de addig nem lesz a horgaszok, halaszok közt rend, amig ÖK maguk nem fogjak korlatozni azokat akik nem odavalok. Kivülröl rendet csinalni ebben a bagazsban nem lehet.
Megtisztulas!!!! Belüröl jöhet csak es csak akkor lesz sikeres.
matyas
Voltam Görögországban már kétszer!
Akartam hetijegyet venni horgászáshoz. Nem kell sehol horgászengedély! Ott és akkor pecázol amikor akarsz! Nem tudom, hogy a halászat engedélyhez van e kötve, de azért elgonolkoztató, nem? Inkább a vizmélységgel és az iszappal kéne foglalkozni a Balatonon is! Ja, és ha már az illegális halászkoról van szó: amikor az angolnát betelepitették, az nem volt egy ökológiai katasztrófa? (Ez soha nem volt balatoni hal!) A nagybani harcsázás az gond? Kinek a kára volt ez?
A horgászokat belülről sem tudod megtisztitani, a Balatont azt még igen!
halászati jog+statárium
Halászati jog gyakorlóinak kellene rendet tenni.
Réges -régen a Balatonnál a parti ingatlanok vizközépig rendelkeztek halászati joggal.Ezeket a vagyonértékű jogokat vették bérbe a halászok.Minden a helyén volt.
A szlovákoknál a Duna tuloldalán letöltendő szabatságvesztés jár ,gyorsitott eljárással.
Ezt igazán értékelem.
Az orvhalászat mindíg létezett, anno a révfülöpi csendőrség raktárából 2-3 q szigonyt,varsát stb.
szoktak megsemmisíteni.Aki ügyes volt a sajátját vissza is tudta szerezni.....
Megemlékeznék még Tavasz Imre volt csendőrről aki a rapsicokat gatyára vetközve pisztollyal a kezében üldöztre Vörs -környékén.Még most is emlékeznek rá a vörsiek!
Már szegény régen meghalt,Keszthelyen élt.Azthiszem a Rákóczi úton..
Menyét
Ellenőrzés??
Múltkor mekkora hír volt hogy lettek VIZIPOLGÁRŐRŐK. Kik azok, hol vannak, mit csinálnak, milyen joguk van egyátalán?
Tudja valaki??
Orvhalásznak! Csak a
Orvhalásznak! Csak a csodahajó villanymotorját cserélték ki izmosabbra.
gyenes
antenna aszongya gyenesi mercis csávó is a vízet ropja.
re
az györöki, nem gyenesi, korlátolt barátom...
szarevő vitorlázók
Aki télen a vizet járja annak biztosan megéri!
Biztosan így keresik meg az új hajóra valót amivel lehet villogni.
Este mindig hallani a vízhez közel motor búgásat ,csak a süketek nem hallják.
Ugy tudom, hogy
Ugy tudom, hogy Balatongyörökön egy Jenei nevezetü embernek van privát kikötője. Ez azért lehet, mert vizimentőnek ismerik ott. Osztán lehet, hogy nem is vizimentő, csak azt hireszteli.Aztán erz az ember a villasoron lakik /Petőfi u./ Ott van a nagy háza, a telek egészen a Balaton partjára myulik ki. Annak a végén van a lezárt kikötő.Talán az volt a rapsic bázis?
Antenna (Keszthely)
Talán nem jutott mindenkinek a zsákmányból,amiatt van a balhé....osztotta az észt Antenna Úr ,a jónevű bevásárlóközpont előterében.
amit mond az antenna
az frankó
hiszen ő volt a legjobb orvhalász
most ő a ...király,tehát neki van a legtöbb esze ,oszthatja
hihi
a keszthelyi T.I.monogrammu
Több király is van.
Azért még van (volt) egypár orvhalász Keszthelyi öbölben.Nyolvanas években a halászcsárdás lebukás, Aztán azért hallani olyant, hogy külföldieket horgásztatnak, egy-egy alkalommal 30-40db fogas.Vonyarc körül több száz méteres hálók. Őszi "vitorlázók" elindulnak motorral vitorla nélkül naponta fogasozni, és ha nincs meg a napi 5-6 fogas, panaszkodnak ezerrel. Van egy pár ember, hús-horgász aki kisajátitja a Balatont, szokásjogra hivatkozik, hogy az "én helyem" és képes agresszivan fellépni az új jövevények ellen. Addig itt rend nem lesz, amig a szabályokat be nem tartatják következetesen.A szabályokat nem szigoritani kell, hanem csak a meglévőket betartatni.
Űgy tűnik, itt mindenki
Űgy tűnik, itt mindenki tudja kikről van szó. Miért nem nevekkel és címekkel jelenik meg az anyag? Az ilyenekről miért nem tudhatja meg a nyilvánosság, hogy kicsodák.
A györöki figura
A györöki figura Balatongyörök egyik legexluzivabb házát, ill. birtokát tudhatja magánénak.A györöki villasorban is módosnak számit. Ez a szemét mit képzel? A köz vagyonára, természeti értékeinkre éhezik? Szégyellje magát. Remélem lemossák a palettáról. Egyébként vizimentő! Privát kikötővel.
A GYÖRÖKI FIGURA
EGYÉBKÉNT NEM VIZIMENTŐ . CSÚSSZ LE A VIZIMENTŐ KIKÖTŐBE ÉS NÉZD MEG , VAGY KÉRDEZD MEG. TEL: 83 / 380 380
Balaton elrabblója
Amikor a szemét a halak eszik!
Megérdemli!
Semmit nem fognak kapni
Semmit nem fognak kapni ahogyan az összes többi sem.
Mindenki szerencsétlen Moheszt szidja, de miért nem ejtenek szót pl. kocsis és rigó képviselő urakról. Én szivesen letolnék a torkukon néhány halat nyersen abból amit kiloptak a Balatonból.
Ha olyan bátran
Ha olyan bátran vádaskodsz, adj hozzá nevet is!!!
Vendég, 2009, december 24 - 17:31 --- Szenteste is a rigó meg a kocsis jár az eszedbe? Ezek szerint nagyon szereted őket...
bunkó orvhalász
Foglalkozás körében elkövetett büncselekményről van szó a horgászboltos esetében!
A természetet ért károkat is meg fogja téríteni a remekül felszedett vsagyonából?
A szeme és a szemüvege se állt soha jól!
Beszéljetek vele ,csak vigyorog a bunkó!
Ki volt ennek az apja?.......
.
"ezért tart itt ez az ország..."
megint elkapták a moheszt?
megint elkapták a moheszt?
Szerintem a leírtak jobban
Szerintem a leírtak jobban illenek az önkéntes
vizimentő,keszthelyi képviselőre.
A györöki mukival elég
A györöki mukival elég régóta ismerik egymást.
Orvhorgászat
A györöki "úriembernek" a vitorlása újra a saját kikötőjébe van.A keszthelyi horgászboltos boltjába érdemes megnézni a faliújságot(a bejárat mellett balra van).A rabsicokról szóló cikkekkel van tele.Most,hogy is van ez?
Én az Ö helyébe nem igazán állnák a pult mögé(persze gondolom eddig sem állt ott sokat).
Ja,ezen úriember lelkes versenyhorgász,aki nem kevés országos pergetőversenyen ért el kiváló eredményt.Remélem ezek után egy versenyre sem engedik be.
Kíváncsian várom,hogy mi fog történni.
orvhalászat
Ezt nevezem! A györöki figura már ujra a vizen van ! Na nem jár azon../ Többeken látták vitorlásával privát kikötője közelében. Hiába, akinek Isten a barátja......
A gazdagok lopnak csalnak na ne mán
A keszthelyi kollégája sem kicsi házban lakik a Pázmány P. utcában !(elötte nem rossz autók) Szerintem ő is súrolhatja a fehérgalléros bűnözök kategoriáját !
Vajon az alkalmazottjai mennyit kereshetnek ? Biztos nem minimálbéren vannak bejelentve 4-6 órában havi 70e ft.-ért.
Az a bajod, hogy neked nem jutott?
Miért van nekem olyan érzésem, hogy irígy vagy? Nem mindeki
bűnözö, akinek jól megy. Sőt! Szerencsére legtöbb ember
becsületes, még ebben a világban is! Az meg egy nagy hülye,
aki elvállalja a munkát ilyen bejelentés mellett. Az ilyen
nem is érdemel mást!
Miből ?
Nem tudom mennyit keresnek nála,de ha ennyit akkor már értem miből telett neki harcsahorgászatra a Pó folyón(Olasz O.);Rió-Ebrón(Spanyol O.) és tengeri horgászatra talán Norvégiában !!!
A farkasok köztünk élnek
Nem,vagy legalábbis nem tudom róla.
csak nem a volt munkásőr,
csak nem a volt munkásőr, a mai megváltó?
Orvhalászat
Azt hallani, hogy egy olyan györöki figura az elkövető - övé a hajó és a privát kikötő - aki nagyon-nagyon jó kapcsolatokat ápol a helyi polgármesterrel. Néhány háznyira laknak egymástól az elit "villasoron". Tán még együtt is szokták enni a harcsapaprikást?
Orvhalászat
Azt hallani, hogy egy olyan györöki figura az elkövető - övé a hajó és a privát kikötő - aki nagyon-nagyon jó kapcsolatokat ápol a helyi polgármesterrel. Néhány háznyira laknak egymástól az elit "villasoron". Tán még együtt is szokták enni a harcsapaprikást?
Lássuk a pozitívumot is
A keszthelyi elfogott "úr" felesége ügyvéd,legalább neki lesz munkája.Csak azt nem tudom melyik oldalra fog állni !? :)
Ja és ilyen múlttal Keszthelyen még polgármester is lehet,másnak is sikerült már !
Orvhalászokat fogtak
Hát igen! Értesülésem szerint az orvhorgászok egyike györöki lakos. A legmódosabbak közé tartozik, hatalmas ház Petőfi u-ban. Lezárt magánkikötő, mootoros hajó /milyen alapon?/Remélem, hogy az igazságszolgáltatás a "helyére" teszi.
Annyi mint a Mohácsinak.
Annyi mint a Mohácsinak.
orvhorgászat-halászat
Nem tudom igaz-e,de állítolag egy Keszthelyen 2 horgászboltot is üzemeltető vállalkozó !
Na tessék !Amennyiben így van remélem a horgászok soha többé nem mennek a boltjába !
REMÉLEM PÉLDÁS LESZ A BÜNTETÉSE !Ja és az állatkínzát se felejtsék el !
Állatkínzás?
Azért mert rátámadt a rendőrre?... :-)
re
sajnos igaz.
ő is régóta hordja a halat a vízről, gumihalas, akadós őszi süllőzések alkalmával 3-4 fő /alkalom igen sok süllőt hordtak el a Szigligetiből...
Mohesz szelleme...
tovább kísért... :-P