Bűnmegelőzés kérdőjelekkel

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat

Még sohasem indult ilyen csikorogva a balatoni bűnmegelőzési program. A pénzügyi források bizonytalanok, a pályázati lehetőségek eltűntek. A szakemberek ennek ellenére optimisták.

Nem lesz meghátrálás, a szokott tempóban dübörög az idén is a balatoni bűnmegelőzési program. A meglevő négy irodát mindenképpen szeretnék működtetni, és a megszokott módszereket is „csatarendbe állítani”. De ez az idén egyelőre csak remény. Ugyanis a program létrehozói még azért küzdenek, hogy a szükséges pénz rendelkezésre álljon mindehhez. Ami annál is furcsább, mert az elmúlt években ez a balatoni program nemzetközi hírű lett, és igazi sikertörténetté vált.

Molnár Zsolt rendőr alezredes, projectmanager elmondta: 2001-ben kísérleti jelleggel Balatonföldváron indították útjára a programot. A következő évben már több mint húszmilliós projectként működött, és hamarosan megnyílt a négy bűnmegelőzési centrum. A példát nemzetközi konferenciákon mutatták be, és egyre többen csatlakoztak a kezdeményezéshez. Olyan közösségi bűnmegelőzést sikerült kiépíteni, melyben a rendőrségtől a vállalkozókig, az önkormányzattól a diákokig, a helyi lakosoktól a turistákig mindenki részt vesz.

Háromnyelvű szórólapok készültek, kerékpáros és motoros járőrök járták a strandokat, értékmegőrzőket és magasfigyelőt létesítettek. Sikerült felkelteni az érintett önkormányzatok érdeklődését és önvédelmi ösztönét is; minden lehető módon támogatják a programot. A külföldiek pedig megkedvelték, és a határon túlra is elvitték a hírét a balatoni kezdeményezéseknek. S ami a legfontosabb: jócskán javult a bűnügyi statisztika.

Már elkezdődött a felkészülés az idei nyárra, most készül az idegenforgalmi terv. Ám a szokottnál egyelőre több a kérdőjel. Az idei évben ugyanis egyetlen olyan pályázatot sem írtak ki, amelyen a balatoni bűnmegelőzési programhoz forráshoz lehetne jutni akár a rendőrségnek, akár az önkormányzatoknak, akár a megyei bűnmegelőzési alapítványnak.

A rendőrség regionális pénzügyi igazgatósága Baranyába került. Az önkormányzatok segítségére továbbra is számíthatnak, s az Önkormányzati, valamint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól is remélnek támogatást. A technikai eszközöket az elmúlt években beszerezték, de az idei program 12-15 millió forintba kerülne. A szakemberek bíznak abban, hogy ha az utolsó pillanatban is, de minden összeáll.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel