kastélypark melleti ingatlan
Hát még blogot még nem írtam, csak nagyon régen leveleket leendő feleségemnek, így hát oly sok idő ( 11 év)után nehéz nekiálni. Csak ma hallodtam egy olyan hírt ami nagyon elszomorított, és megint azt éreztem ,hogy nem veszik semmibe sem városunk lakóit. Egy olyan telekre akarnak építési engedélyt kiadni , ami szerintem nem is az övék.Ez a telek a volt laktanya és a Balasa utca között van. A régi tulajdonost Festeticsnek hívták és a park mellett szoktak kilovagolni .(most azt mondanák terpeplovaglás)Miután a vörösök bejöttek a város tulajdonába került. A telek mellett lakók már 1945-ben nekiálltak megművelni, gondozni, kiskertet kialakítani. Szüleim 1964 óta termesztenek benne saját használatra zöldséget, gyümölcsöt, evvel kisegítve szerény fizetésüket, most már nyugdíjukat.Szöllőt, fákat ültettek , és éppen ma néztük jóapámmal milyen nagyott nőtt a tavaly Hargitárol hozott kis fenyő. De van a Fekete-erdőből, Vogézek-ből, Ausztriából pár cm-es hajtásból, apró fácskává cseperedett fenyőkből több is.Szerintem az építőipari vállalkozót és embereit nem nagyon fogja érdekelni ez a pár fácska, barackfa, szöllő, esetleg csak ha útban van. Milyen dolog 1 forintért (a kerekítési törvény szerint az egyest lefelé kell kerekíteni!) idegen( soproni)embernek átadni ,olyan haszonnal kecsegtetve városunkat(szociális bérlakás) ami a környék lakóinak nem sok jót hoz. Oda telepíteni több lakásnyi "rászorulót"??? Nagyapámnak (1944-ben mint utas áldozatul esett az angolok vonat bombázásának Alsóörsnél) van egy bejegyzése a naplójába:vettünk egy telket a "gyönyörűben". Ez a telek még most is megvan a Korona utcában, itt építették fel e Nazarénus gyülekezetet 1928-29-ben.Most ezen a részen 4 emeletes 120 lakásos épület szörnyeteget akarnak felhúzni!!!!????Miért?? Nincs máshol hely? Kinek az érdeke??Aki tudja az válaszoljon. Tisztelettel: Kovács Zoltán, email:golya65@freemail.hu
címlap
Ez az
Ez az ingatlanértékesítés csak egy valakinek jó 1 Ft-ért Keszthelyen a vállalkozón kívül. Annak a városvezetőnek aki ezt az ügyet hajtja.Egyébként volt verseny tárgyalás? Az előző ciklusban mindig ezt kérdezték Pálinkásék?
igazság
Könyörgök hova vezet ez! Miből lesz az orvosnak, ápolónak, pedagógusnak, hivatali dolgozóknak, egyáltalán az élet bármely területén dolgozni akarónak jövő nemzedékének
mi lesz ebből 2 év 5 év 10 év múlva. Úgy tűnik kevés lesz a "börtön" azt kell a honvédségi területen felépíteni.
elbírtoklás
Mikor valaki sajátjaként gondoz egy területet, idővel tulajdonába jut. Itt is ez a helyzet.
Ahovs súlyosan rászoruló
Ahovs súlyosan rászoruló családokat költöztetnek,legtöbb esetben tönkre megy minden,ha csak nem a saját rokonaikat költöztetik be
igazság
Kedves Kovács Úr!
Az ön által leírtak csak megerősítenek abban, hogy Keszthely város vezetői (képviselői) nem épen álnak hivataluk, hivatásuk magaslatán. Akkor, amikor a képviselő testület ezt a "Pálinkási"ötletet tárgyalta Keszthelyi Tv adásában azt hittem egy olyan előadás részese vagyok, ami kabaréba illő,mégis úgy tűnik komolyan, gondolták és már építési engedély kiadását is elindították. Csak azt írom le amit én a Tv előtt láttam.
Sok napirendi pont tárgyalása közben áttérve e napirend tárgyalására Ruzsics Ferenc Polgármester, és Gacsáji András képviselő elhagyta a termet!?
A testületi ülés vezetését Pálinkás Róbert Alpolgármester folytatta, aki az alábbiakat mondta. Czoma Úrral történt beszélgetésük folyamán azt tapasztalta, hogy a kastély igazgatója az eddigi ígéreteket se tartotta be /tehát hazudott/, most meg még ígéretet se tett, némi gúnnyal illetve Czoma Urat. Aztán érdekes párbeszéd alakult ki a Fodor Márk (városfejlesztési bizottság elnöke)Zemankovics Ferenc (jogi bizottság elnöke),valamint Gacsáji András Képviselő között. Az utóbbi képviselő érvelése tetszett a legjobban /matekozás/. 190 ezer Ft-os m2 árból hogyan lesz a piaci 250 ezer Ft-os m2 paci ár.
Tehát ott tartunk, hogy Keszthely város olyan gazdag, hogy nincs szüksége az ingatlanból származó bevételre, hiszen nagylelkűen osztogat bizonyos vállalkozásnak vállalkozónak!
Aztán az itt élő Keszthelyiek ezt hogyan élik meg, szerintük kit érdekel (ŐK) döntöttek.
Kis reménysugár azért maradt, hiszen a végleges döntést elnapolták.
Csak merem remélni, hogy önhöz hasonlóan más is véleményt mond, és reagálásra kényszerítik ezen őrült ötlet kiötlőit.
No. Pálinkás szidja a
No. Pálinkás szidja a Czomát? Hova jutunk? Miről maradok le?
Pedig nem is olyan régen (nincs 2 éve) mikor beiktatták őket hivatalukba még odamentek a Grófúrhoz "cselédesküt" is tenni. Czoma pályafutásának csúcsa volt mikor Keszthely vezetői, a bősz nemzetikörösök a volt MSZMP-s agitpropnál esküsznek :-)
/és mondja valaki, hogy nem szórakoztató ez a kisvárosi élet :-) :-) /
Ami viszont örvendetes, hogy városi politikusaink 6 lakást már nem 96 millió forintért akarnak megépíttetni.
No és 2 félsiker egy napra - ez talán ezen blogot elkezdőnek is kedvet ad ;)
igazság
Nos akkor leírom tegnap a Füsti kocsmai közösségi házban mi történt.
Bizony kedves János erről lemaradtál, hiszen a Kis-Keszthely képviselője Ifi dr. invitálására Czoma Úr jelenlétében és hasznos közreműködésével a lakossági fórum egyhangu 22 igen szavazattal /ellen szavazat nélkül/ teljes egyetértésben elutasították ezen ŐRÜLT ötlet megvalósítását.
Készült jegyzőkönyv is, a városi Tv is rövid ideig jelen volt a hozzászólásokat és a szavazás eredményét már ők nem örökítették meg ezért az ahhoz vezető utat szerény képességem szerint, portálunk olvasóival szeretném megosztani.
Ifi dr. ismertette a testületi ülés történéseit részletesen taglalva miért döntöttek a képviselők úgy ahogy. Általam már előzőekben leírt Pálinkási ötlet teljes elutasítása
talán jobb belátásra bírja Keszthely képviselő testületét,az előterjesztés meg szerkesztőit, kiagyalóit. Talán még nem is került volna a testület elé, ha a "CSODA"(láttuk milyen épületet, terveztek)vállalkozó nem kéri a homlokzati magasság megváltoztatását.
Jelen lévő Czoma úr elmondta,hogy a honvédségi területen újabb 1,5 milliárd Ft-os beruházás előkészítése folyamatban van és ha a régi park (honvédségi terület)visszanyeri eredeti formáját akkor nem hogy a lakó övezetnek de még lakásoknak sincs helye a Pálinkás úr és némely képviselő által megálmodott lakóparknak.24 jelenlévő polgár előtt
ígéretet tett arra,hogy az érintett 8000 m2 ingatlan helyett cserét felajánlva 2009-re mindenféle Uniós elvárásnak megfelelő JÁTSZÓTERET épít Keszthely városának.
Személyes véleményem végre egy okos értelmes ajánlat, ha Pálinkás úrnak is ezt ajánlotta, akkor csak kérdem, ki nem mond igazat, tehát ki hazudik.
A jelenlévők közül még Ifi dr. se kérdőjelezte meg ezen ajánlat szükségességét elfogadhatóságát. A hozzászólók mindegyike érvelt amellett, hogy nem lehet lakóparkot létesíteni pláne város által adott (potya) INGYENTELKEN.
Volt hozzászóló, aki az egészségügy sajátos helyzetét (korház megmentése) Keszthely kistérség összefogását sürgette. Itt már, mint kistérség lakója érintettként elmondtam
hogyan várják tőlünk,hogy 6000.-ft fejkvóta figyelembe vételével,ilyen városvezetéssel,hogy egy ilyen értékes ingatlant csak úgy egy vállalkozás számára odaadnak, és azt mondják, mentsük meg korházunkat . Ez a legocsmányabb Kádári időszakban
se volt. Amit ott elmondtam és a jelenlévők közül bárkit is megbántottam, ezúton kérek elnézést tőle.
Szerintem
nem nagyon kell Keszthelyre semmiféle lakópark, meg önkormányzati dzsumbuj, hiszen így is pang az ingatlan-piac, a keszthelyi lakásingatlanok fele eladó, de a túlkinálat miatt szinte eladhatatlan. (Legalábbis tisztességes vételárért.) Nagyjából el tudom képzelni egyébként, hogy 6-8 éven belül milyen sorsra jutna egy ilyen tömbház. A játszótér ötlete jó, de azt bizony be kell már kamerázni, mert heteken belül a norvég diplomaták elszállítják ami mozdítható. (Vitamin)