Fidesz külügyi kabinetülése Vonyarcon

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat

Pár hónapja Mohácsi (MSZP) szervezésében a parlament oktatási bizottságának volt a kihelyezett ülése Keszthelyen, amit pár nappal később Hévízen meg a turisztikai bizottság összejövetele követett. Manninger Jenő (Fidesz) minderre reagálva "Európa jövője, határmenti térségek helyzete" témákkal foglalkozó FIDESZ-es kihelyezett külügyi kabinetülést szervezett, amelyre Vonyarcvashegyen került sor.

A külügyi kabinet félévente tartja kihelyezett ülését, most Vonyarcvashegy adott otthont a két napos tanácskozásnak. Több fontos témát is érintettek a résztvevők. Arra törekszenek, hogy egy erős gazdasággal rendelkező ország legyen Magyarország, valamint egy erős Európai Unióra lenne szükség. Fontosnak tartják, hogy a pozitív legyen a nemzetpolitika, és megfelelően érvényesítsék a nemzeti érdekeket az európai fórumokon.
Zala megyét érintő kérdések is felvetődtek az ülésen, elsősorban a határmenti települések fejlesztéséről tárgyaltak.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Fontos feladatok várnak ránk 2011-ben

Kétnapos kihelyezett ülést rendezett Vonyarcvashegyen, a Helikon Tavernában a Fidesz külügyi kabinetje. A tanácskozáson szó volt az Európai Unió hosszú távú jövőjéről, a határtérség infrastruktúrájáról, a határ menti együttműködésekről, valamint a lisszaboni szerződés újításairól.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a kabinet vezetője elmondta, a Fidesz abban érdekelt, hogy a magyar nemzet sikeres legyen a Kárpát-medencében. A következő időszakban rengeteg feladat áll előttünk, újra kell indítani a hazai gazdasági gépezetet, az érdemi térségi és Európa-politikát. Az utóbbi években ugyanis mély belpolitikai válságot éltünk át, és háttérbe szorultak fontos feladatok, célok.

Németh Zsolt hangsúlyozta: 2011-ben, a magyar EU-elnökség időszakában fontossá kell tennünk a határtérségek fejlesztését, ezekhez pedig uniós forrásokat kell bevonni. Ebben ötpárti megállapodás van. Előkészítettek egy országgyűlési indítványt, amelyben meghatározták az út- és hídépítéseket, az infrastrukturális fejlesztéseket.
Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke, a kabinet tagja elmondta: a Fidesznek konkrét javaslatai vannak az új határátkelőkkel kapcsolatban, e javaslatokat a megye is meg fogja tárgyalni. A cél, hogy fejlődjenek a magyar–szlovén határ mentén található kisebb települések, átkelők létesüljenek, mert nagyon sok helyen jelenleg csak földút van. Kis pénzből megoldható például több település bekapcsolása Muraszombat vérkeringésébe.
Szeiler Gábor

na má

taverna vonyarc...szeiler...németh zsolt.......jézusom!!!

Tartalom átvétel Tartalom átvétel