Hungarian backbone

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat

Kissé nagyképűen angolul, az Európai Unió anyanyelvén írtam föl a címet. Ami annyit tesz saját, ősi nyelvünkön, hogy „Magyar gerinc”.
Háromféleképpen lehet születni. Halva; élve és egészségesen; továbbá lehet ugyancsak élve, de hátránnyal. Nyitott szívvel például. Avagy gerinc nélkül. Utóbbiaknak van ugyan a hátukban valami csontoszlop, ami megakadályozza, hogy permanensen az alázat görbe pózában létezzenek, nekik ama gerinc a lelkükből hiányzik.
Van egy keszthelyi kiadású újság, amelyik évek hosszú során át arról volt híres, hogy skrupulusok nélkül tárt fel visszaéléseket, malacságokat finoman szólva, és pörre ment bárkivel. Az idei esztendőt is úgy kezdte, hogy deklarálta: a jövőben is keményen, megalkuvást nem ismerve bírál, kritizál és odalő, ha kell, ahova kell. De tempora mutantur, néha meglepő gyorsan, és az időkkel media mutantur, változnak az újságok. Nem mindig előnyükre. Az általam említett, bár meg nem nevezett orgánum sem. Mert föladva egykor büszkén vállalt függetlenségét, hipp-hopp, támogatott újsággá változott.
Jószerivel persze semmi közöm hozzá, egy-egy lap irányultságát, célkitűzéseit a tulajdonosai határozzák meg. Én annál a médiumnál csak firkász voltam, és itt a bökkenő. Mert azt a bizonyos évkezdő cikket, a tulajdonos-főszerkesztő instrukciói alapján, én írtam. Mondhatni tehát, hogy bűntárs lettem egy hazugságban.
Ezennel mosom kezeimet, szomorkásan konstatálva: lehet az ember akárhány esztendős, lehetnek kemény tapasztalatai az életről, csalódások ellen nincs beoltva.
A jobb skribler hóttig tanul.
Morvai

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Te Péter ebben a projektben

Te Péter ebben a projektben engem sokkal inkább az érdekelne, hogy a Szeiler Csótár páros miért támadja le vidékünk bányabirtokosát, hogy gondolatait ne a helikonra irogassa, vagy az érdekelne, hogy mondjuk Kocsis városi képviselő miért oktatja ki Mátyás Imrét, hogy ha írhatnékja támad akkor azt ne itt tegye mert ez szerinte nem vet rá jó fényt, hanem ha mindenáron ilyen ingerenciája van akkor irogasson csak a már elfogadott városi lapba, stb..stb..
Hol tartunk?
Hova jutottunk megint gyerekek?
A jelenlegi "hatalom" ismételten elkezdi ugyan azokat az eszközöket primitíven bevetni amikkel 3 éve még az ellenoldala élt?
Csak most vett hozzá - az embereket becsapni, átverni - egy brendet is?
No mindegy nem számít.
Szerencsére ebben a városban szép számmal vannak akiknek akad a hátába még csontozat. No nem Fodor Márkra gondolok, akit szegényt anno fénykorában is többször elzavartam, hogy majd ha kicsit porcosodik neki akkor jelentkezzen, de vele csak szocializációs neveltetési problémák vannak. Egyszerűen ezt a fajta patkányságot leste el mentorától a Manninger Jenőtöl. Karriert akar és azt hiszi ezt csaj így érheti el.
Stb..stb..
Szóval hova jutott megint kis közéletünk?
Beszélgetni nem tudnak, a kritikát csak sértésként képesek megélni, és megint mindenkit vagy lefizetni vagy megfélemlíteni.
Csak nekem van olyan dézsa érzésem, hogy ezt a fajta gerincetelenségek sorozatát pár éve egyszer már átéltük?
RJ

Pontosítás

A pontosság az urak erénye, de ez nem csak az időre, hanem a közlésre is vonatkozik.
Jelenleg két személy véleménye, nem egészen pontosan a valóban megtörténteket takarja, és mivel én vagyok az érintett, pontosítanom kell.
Kocsis úrral aki régi barátom, sok mindenben egyetértünk és a közelmultban aktuálpolitikai dolgokról is cseréltünk véleményt. A véleménye szerint ha én sokat jelenek meg a Helikonportálon, az nem túl hasznos nekem, és ha már mindenáron irhatnékom támad, azt irjam a Monitor magazinba, mert annak óriási előnye, hogy hetente jelenik meg és minden postaládába bedobják. Erre azt feleltem, hogy a Monitor magzinnal nem szimpatizálok, mert pénzen vett véleményt közöl és -mint a közelmúlt portál megnyilvánulásai is iagzolják- nem független lap.
Rudolf Jani úrral aki igaz még csak nyeretlen kétéves, de sok mindenben egyetértünk a jelenlegi városi vezetésről. Ezt a fenti történést is megosztottam, amire neki a fenti véleménye sztületett. A valóságot takarja, de egy kis plusz vélemény is benn van ami a valós történésektől árnyalatnyira különbözik.
Ez a média érdekessége, a hírek jönnek mennek és az átadás során kicsit módosulnak. Jelenleg is ez a helyzet nem valótlant fogalmazott meg Rj, hanem csak a saját szájíze szerint vetette papírra. C'est la vie.

Drága Imim ezt úgy

Drága Imim ezt úgy mesélted itt most el, mintha nem is mondtad volna azt, hogy Kocsis szerint "jó fényt" vet vagy sem rád a HP.
Igen, mert szerinted a Kocsis csak azért javasolta neked a Monitort, mert azt osztják - és nem is azt mesélted, hogy Kocsis szerint rossz társaságba keveredsz. Kocsis szerint ez a HP nem is rossz társaság ám!!! :))

Te drága IMI!
Ezt a hazugságodat még úgy is fenntartod amikor ránézek arra a bejegyzésre ahol "Morvai, Polgár, Mátyás, stb..elért eredményit" firtatják???
Ja, hogy ott egy rossz társaságba irta valaki a te nevedet is - de ettől a Kocsis még nem mondta neked, hogy rossz az a társaság, csakis az osztott lap mellett agitált.

És te ezt hiszed is?
Akkor meg kinek dumálod, kinek akarod bemesélni??

Persze értem miért szeretnéd a kutyába a szart visszalapátolni - mert azóta a Kocsis megint szóvátette nálad, hogy ha elmond valamit akkor miért mondod el máshol - de ettől még nem nálam, a nyeletlen kétévesnél van a hiba.

A hiba szerintem ott van, amikor Kocsis képviselőnek vannak olyan mondatai, amikért nem meri tartani a hátát, amikor azt gondolja, hogy kettős beszéddel jut valahova.
Amikor bevett történet az a mi kis városunkba, hogy máshogyan beszélek, ha senki sem tudja meg, meg megint máshogyan beszélek, amikor a nyilvánosságnak mondom - gondolják Ők.
Pedig szerintem csak egyféle tisztességes beszéd létezik, és ezt Kocsis Képviselőnek is meg kell(ene) tanulni.

A másik a te eseted, aki mindig mindenkivel jóba akar lenni. Mindig mindenkivel!
Legyél.

A szart meg most nemhogy visszalapátoltad volna, hanem ezzel a nyalással még jobban rákented nyomorult Kocsisra ;)
GRAT! :)

Üdvözlettel: Rudolf János

matyas képe

Sértődős vagy Jani

A nyeretlen kétéves nem negatív jellemzés. Azt jelenti mindössze, hogy eleddig még nem méretted meg magad sehol.
A hazugság meg egy kicsit sok, már csak azért is, mert ez nem hazugság, hanem máshogy értelmeztük. Az idő, ami mögötted még nem nagy mennyiségben halmozódott föl, majd téged is a lassan de biztosan a gyógyulók közé sorol. A társaság önmagában nem fontos, mert nem az a lényeg, hanem a megnyilvánulási forma a lényeg. A monitoros platform nekem idegen, mert pénzen vett függetlenség nincs, még akkor sem ha a terjesztése jó, A szarnak meg ott a helye ahova az való, kár, hogy ezt neked magyarázni kell.
A véleményeink ennek ellenére nem sokban különböznek, de a léányeg, hogy sem te sem én nem fogadjuk el a kész véleményeket, hanem a saját értékrendünk alapján önálló véleményünk van.
Na, Csá!

Ezért és mocskos kis

Ezért és mocskos kis vádaskodásaiért és hazugságaiért fog sittre menni Janika, na persze nem látogatóba hanem bentlakásos beutaló. Szánt Andriska meg majd visz be neki narancsot vagy vele együtt vonul be.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel