FlyBalaton

Sármellék: március végén indulhat

A menetrend szerinti moszkvai járat indulásával kezdődhet az idei repülési szezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton.

Immár hivatalosan is több az orosz mint az osztrák

Közel 180 utassal a fedélzetén szállt le vasárnap délelőtt Sármelléken az első orosz menetrend szerinti repülőgép, amely ezentúl hetente szállítja az utasokat Moszkva és a Hévíz-Balaton Airport között – írja az MTI.

Megszűnik az airBaltic hévízi járata

Nem volt elégedett az Air Baltic lett légitársaság a Riga-Hévíz útvonal forgalmával, ezért megszüntette a repülőjáratát.

Elindult a sármelléki repülési szezon

Négy németországi nagyvárosból érkező charterekkel indult szombaton az idei repülési szezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, ahol vasárnaptól hetente két új moszkvai járatot is fogadnak, jelentősen bővítve ezzel az utasforgalmat.

Ideiglenesen bezárják a repülőteret

Drága lenne hómentesen tartani a Hévíz melletti repülőtér kifutópályáját, ezért közel egy hétig biztosan nem lesz nyitva. Menetrend szerinti repülőket amúgy sem vártak.

Nyitva marad a sármelléki repülőtér

A korábbi évekkel ellentétben az idén télen nem zár be a sármelléki repülőtér, a németországi charterjáratok szezonzárása után novemberben és decemberben a keleti piacokról várhatók újabb gépek – közölte a Hévíz-Balaton Airport Kft. felügyelőbizottságának elnöke pénteken az MTI érdeklődésére.

Két és fél milliárdra perli az állam a Balatont felvásárló SCD-t

SCD felvásárolja a Balatont

Két és fél milliárd forintot, s annak kamatait követeli a Magyar Állam az SCD Balaton Holding Ingatlanfejlesztő és Befektetési Zrt.-től a Siotour eladása kapcsán. A per pénteken kezdődött meg a Kaposvári Törvényszék gazdasági bíróságán.

Kétmilliárdért eladó a Sármelléki reptér

Egy csomagban, kétmilliárd forintért hirdeti meg a sármelléki repülőtér vagyonelemeit a Vectigalis Zrt., amely ugyanezekre az ingatlanokra és eszközökre a napokban bérleti szerződést köt a hévízi önkormányzat által újonnan alapított reptérüzemeltető céggel - közölte szerdán az MTI megkeresésére a felszámoló.

Hévíz viszi tovább a sármelléki repteret

Hévíz-Balaton Airport néven üzemel ezentúl a sármelléki repülőtér, amelynek új üzemeltetője a hévízi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló, újonnan bejegyzett társaság – közölte a város polgármestere. Papp Gábor közleménye szerint a cégalapításról Hévíz képviselő-testületének március 14-én meghozott döntését követően szerdán bejegyezte a Zalaegerszegi Törvényszék Cégbírósága a Hévíz-Balaton Airport (HBA) Kft.-t.

Csődben a Fly Balaton

Felszámolási eljárást kezdeményezett egyik hitelezője a Fly Balaton repülőteret üzemeltető FB Airport Kft. ellen. A reptér október vége óta nem üzemel. Egyik legnagyobb hitelezője az állami Magyar Fejlesztési Bank lehet, amely korábban arról tájékoztatta a napilapot, hogy augusztus végén több mint 1 milliárd forintos hitelügylete volt az FB Airporttal - értesült a Népszabadság.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel Tartalom átvétel