Rezi

Turistaház lesz a rezi plébániából

Turistaház lesz a rezi plébániából

A Várbarátok Köre Egyesület azt tűzte ki céljául, hogy az 1800-as években épült, jelenleg lakatlan, romos állapotban lévő rezi plébániahivatal épületét felújítja, és turistaházzá alakítja. Tafota Istvánné, a szervezet elnöke elmondta: a program megvalósítására támogatási kérelmet nyújtott be, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program turisztikai tevékenységek ösztönzése pályázatra, melyen közel 52 millió forintot nyert.

A keszthelyi rendőrök nagy kábítószerfogása(?)

A keszthelyi nyomozók csütörtökön Reziből előállították egy fiatalokból álló baráti társaság több tagját, mivel adataik szerint rendszeresen összejártak, hogy kábítószeres cigarettát szívjanak el. A hétvégén is egy ilyen alkalomra került volna sor, azonban ezúttal a rendőrök megelőzték őket.

Polgárőrképző, közlekedésbiztonsági tábor Reziben

Polgárőrképző, közlekedésbiztonsági tábort rendeznek gyerekeknek júliusban a Balatonhoz közeli Reziben – számolt be Bozsóky Ferenc táborvezető, a főszervező keszthelyi régiós polgárőrség vezetője.

Felszámolták az illegális depókat Reziben

A település 1,1 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást nyert a Környezeti és Vízügyi Minisztérium által kiírt pályázaton, illegális hulladéklerakó helyek felszámolására. A munkát a helyi Polgárőr Egyesülettel és az Ifjúsági Egyesülettel közösen végezték el.

Folytatódhat a Tátika és a Rezi várrom helyreállítása

A Keszthelyi-hegység két legismertebb várromja, a Rezi és a Tátika állagmegóvási és helyreállítási munkáinak folytatását tervezi a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) - mondta el Száraz Gábor, a társaság sajtóreferense.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel Tartalom átvétel