villamos

A keszthelyi villamos tervezgetésén egyesek még mindig gazdagszanak

A napokban megint szép pénzért készíttetett "balatoni közlekedési stratégia" füzetecskéjében ismét(!) előkerül Suchman Tamás MSZP-s mutyista és Czoma László Keszthelyen állomásozó bolsevíkgróf hűdenagy lenyúlós ötlete. A saga tehát 2 év után ismét folytatódik.

Sínen lesz?-Hamarosan eldőlhet a keszthelyi villamos ügye

Villamos

Újabb lendületet kapott a Keszthely és Hévíz között tervezett villamosjárat ügye – véli a tanulmánytervet készítő Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. projektigazgatója. Sebestyén István szerkesztőségünknek elmondta: örömmel tölti el, hogy a keszthelyi városvezetés partner abban, hogy kellő alapossággal megvizsgálja a ma még csak ötlet szinten létező beruházás lehetőségeit.

Népszava: Nosztalgiavillamos Hévíz és Keszthely között

A balatoni egységes közlekedési rendszer kialakítása, a MÁV által tervezett körvasút koncepciója során került újra szóba a Balaton Szövetség javaslata alapján az immár százesztendős nosztalgiaötlet: a Hévízt Keszthellyel összekötő villamos terve. A két frekventált idegenforgalmi település – ahol nagyon sok turisztikai vonzerő található – a közvetlen villamos-összeköttetés megvalósulásával tovább erősítené egymást. Saját járműveket nem vennének, a régi, stílusos, felújított szerelvényeket kölcsön kapnák külföldi és belföldi városoktól, vagy bérelnék őket. Úgy tudjuk, hogy Németországban, Szlovákiában, Ausztriában és Hollandiában is vannak ilyenek, de még nem egyeztettek a részletekről. A villamosok egész évben járnának, és kulturális, gasztronómiai és művészeti fesztiválokat is építenének rá, amellyel vonzóvá tehetnék a turisták számára is.

2009-re elkészülhet a Keszthely-Hévíz villamosjárat

Pozitívan fogadták a Keszthely-Hévíz villamosjárat ötletét, mégsem valószínű, hogy jövő nyáron már nosztalgiaszerelvényen lehet eljutni egyik balatoni városból a másikba. A finanszírozási lehetőségek megteremtése és az engedélyek beszerzése miatt a Balatoni Fejlesztési Tanács reálisabbnak látja a turisztikai látványnak is beillő járat 2009-es átadását.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel Tartalom átvétel