Vértes Árpád

Vértes Árpád újra indul a polgármesteri címért

Vértes Árpád és csapata

A helyi választópolgároknak október harmadikán nyílik lehetősége Hévíz új polgármesterének és képviselő-testületének megválasztására. Az önkormányzati választásokon újból elinduló Vértes Árpád Hévíz jelenlegi polgármestere az "Együtt Hévízért, összefogva egymásért" mottót választotta, mert úgy érzi: szeretett városa sikeres, eredményes ciklust tudhat maga mögött.

Vértes hezitál

Hévíznek 15 éve Vértes Árpád a polgármestere, s a 4900 lelkes városka azt szeretné, ha jövőre is jelöltetné magát az egykori vállalkozó. Ám a polgármester még hezitál, ha egy év alatt befejezné, amit elkezdett, többek között a tófürdő kezelői jogának megszerzését, akkor szívesen átadná a helyét a fiataloknak.

Vértes Árpád hévízi PM verset írt - természetesen a fociról

Csütörtökön délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában három, a magyar futball történelmében egyaránt kiemelkedő szerepet betöltő, s születésnapját a héten ünneplő sportember köszöntésére került sor:

„Közép-Európai Pannónia” kitüntető oklevél Vértes Árpádnak

A Közép-Európai Club Pannonia Egyesület elnöke Budapesten ünnepélyes keretek között adja át az egyesület „Közép-Európai Pannónia” kitüntető oklevelét Vértes Árpádnak, Hévíz város polgármesterének, a közép-európai népek baráti kapcsolatainak ápolásában végzett kiemelkedő tevékenységéért.

Csokonai-díjjal tüntették ki Vértes Árpádot

A Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság a közösség munkáját támogatók körében Csokonai-díjjal tüntette ki Vértes Árpádot, a fürdőváros polgármesterét. Az irodalom gazdagításának előmozdításáért adományozott tiszteletbeli elismerést a társasági irodalmi napok díszvacsoráján adta át dr. Horváth Béla elnök.

Fürdővárosok szövetségének elnöke lett Vértes Árpád

Hévíz polgármesterét választotta elnökének múlt héten Agárdon megtartott közgyűlésén a Magyar Fürdővárosok Országos Szövetsége. A városvezető elmondta: úgy érzi, a személyét ért megtiszteltetés mellett a megválasztása városának és Zala megyének is rangot ad. Polgármesteri mandátumával összhangban, két évre szólóan vállalta a feladatot.

Hévízi városmustra szezon előtt

Szezon előtti városmustra Hévízen

Vértes Árpád polgármester vezetésével március derekán részben autóval, részben gyalogszerrel indult el a képviselő-testület néhány tagja a szezon előtti városmustrára. Az alkalmi szemléző grémium tagja volt a GAMESZ-vezetője, a közterület-felügyelet munkatársa, a helyi rendőrőrs illetékese és a polgármesteri hivatal műszaki irodájának több képviselője is.

Vértes karácsonyi ajándéka

Ingyenes belépési lehetőséget biztosítanak a hévízi gyógyfürdőbe a helyieknek és a közelmúltban létrejött Hévízi Kistérségi Többcélú Társuláshoz tartozó települések lakóinak karácsonykor. Ezt az új kistérségi társulás megalakulása kapcsán tartott ünnepségen jelentette be a gyógyfürdő kórház főigazgatója.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel Tartalom átvétel