Czoma László

Adócsalás, sikkasztás gyanúja a keszthelyi kastélyban

Feljelentést tett a keszthelyi kastélymúzeum új, fideszes igazgatója ismeretlen tettes ellen, miután az általa indított vizsgálat súlyos pénzügyi szabálytalanságokat talált. Az akció célpontja az előd, a nemrég 27 év után azonnali hatállyal menesztett Czoma László, egykor MSZMP-s, majd független országgyűlési képviselő, a múzeum alapítója.

Czoma "a herceg is tiltakozott"

- Kiköltözött már?
– Igen, nemrég végleg elhagytam a kastélyt. Éppen ideje volt. Az utolsó hetekben szinte fogolyként éltem ott, minden lépésemet figyelték, a kocsim csomagtartóját átkutatták, a vendégeimet lajstromozták. Támadás ért azért is, miért laktam egyáltalán a kastélyban. Azt beszélték rólam, valóságos hercegnek képzelem magam.

Czoma mellett

Nyílt levelet írtak a keszthelyi kastély tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nek a Czoma László kastélyigazgató leváltásán felháborodott helyi értelmiségiek. A kastélyt 27 éve igazgató Czomát május végén menesztették azonnal hatállyal, és helyére Pálinkás Róbertet, Keszthely fideszes alpolgármesterét nevezték ki.

Csődbe vitte a keszthelyi kastélymúzeumot Czoma?

A mai nappal Pálinkás Róbertet nevezte ki a Helikon Kastélymúzeum ügyvezető igazgatójának a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., miután indoklás nélkül, azonnali hatállyal megszüntette a múzeumot csaknem három évtizede vezető Czoma László munkaszerződését. A volt vezető politikai döntésnek tartja a felmentését, az InfoRádio viszont úgy tudja, hogy komoly gazdálkodási anomáliákat tártak fel a társaságnál.

Kirúgták Czomát

A Népszabadság Czomát fényezi

Indoklás nélkül megszüntette kedden a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Nonprofit Kft. igazgatójának munka-szerződését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Fenékpusztai rehabilitáció: Czoma kétmilliárd forintos projektje

Kezdenek letisztulni a fenékpusztai rehabilitációval kapcsolatos tervek, a tulajdonos Helikon kastélymúzeum hamarosan benyújtja komplex pályázatát. Összességében mintegy másfél-kétmilliárd forintos projektről van szó, melynek fedezetét pályázati forrásból kívánják előteremteni. A lovas és római kori örökség láthatóvá tételével kapcsolatos munkálatok párhuzamosan zajlanak majd, a remények szerint pedig jövőre már indulhat is a beruházás.

A Népszabadság Czomát fényezi

A Népszabadság Czomát fényezi

Lehangoló látvány fogadta Czoma Lászlót, amikor 1984-ben, frissen kinevezett igazgatóként belépett a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumba. A Festeticsek egykor fényűző kastélyából hiányoztak a berendezési tárgyak, a műkincsek jó részének nyoma sem volt, s a híres parknak már csak töredéke tartozott a birtokhoz. Az épület emeleti ablakából pedig a kastélyparkot megcsúfoló laktanyára nyílt kilátás. Bárhová nézett az igazgató, siralmas látvány tárult elé, ám ez nem változtatott a vízióján: százezreket vonzó, régi fényében pompázó Festetics-kastélyt látott maga előtt.

Új magyar lóversenypálya születik Fenékpusztán

A Keszthely melletti Fenékpusztán lehet a legújabb magyar lóversenypálya. 600 millió forintba kerül. A teljes lovas örökség felújítását és egy európai szintű lóversenypálya felépítését készíti elő Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeum Nonprofit Kft., a tervek szerint 2014-től lehetnek ott versenyek.

A keszthelyi volt rakétabázis sorsa - Czoma Úr akarata szerint

A keszthelyi önkormányzat luxus beruházást álmodott a volt rakétabázisra, a vagyonkezelő (a Helikon Kastélymúzeum Nonprofit Kft - Czoma László) viszont vadasparkot akar és botrányról beszél, mert a testület jogtalanul hirdeti terveit.

Kitüntették Czoma Lászlót

Kitüntették Czoma Lászlót

Újabb rangos elismerést kapott Czoma László. A Helikon Kastélymúzeum igazgatója a közelmúltban, a műemléki világnaphoz kapcsolódóan az intézmény élén eltöltött több mint huszonöt év során elért kiemelkedő eredmények, vezetőként végzett példaértékű tevékenysége elismeréseként Forster Gyula-emlékérmet vehetett át a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem központi épületének dísztermében.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel Tartalom átvétel