Balaton

Harcsapusztulás

Míg tavasszal a busák és az angolnák pusztultak tömegesen a magyar tengeren, addig ma a harcsatetemek begyűjtése okoz óriási gondot. A jelenség rendkívüli, a hét elején volt olyan nap, amikor 100 harcsatetemet gyűjtöttek be.

Új Fideszes 5let: szélerőműveket a Balatonra

A szélenergiát hívnák segítségül a balatoni települések, ebből a természetes energiaforrásból táplálnák a lakóházak és intézmények áramellátását. Egyesek pénzt sem sajnálnak erre áldozni, mások viszont az uniós támogatások lehívásában bíznak – írja a Magyar Nemzet Online.

Edd ki a busát a Balatonból

Ezzel a szlogennel indított kampányt a Balatoni Halászati Zrt. A cél, hogy csökkentsék az állomány számát, hiszen az lassan kiszorítja az őshonos fajokat a magyar tengerből. A Kínából származó halfajnak a legegészségesebb húsa, ezt azonban csak kevesen tudják, így csak ritkán kerül a magyar emberek asztalára.

Nyár és „pavcsi”

A Pavilonsor büféi, vendéglátóhelyei már néhány hete kinyitottak, de a tulajdonosok nem elégedettek a szezonkezdettel.

Parton hever a 70milliós balatoni mentőhajó

Az első nyáriasan meleg hétvégén már sokan fürödtek a Balatonban, miközben Zánkán a parton állt lepányvázva - a korábban áprilistól decemberig vízen lévő -, mintegy 50 millió forintért beszerzett, közel 20 millió forintért felszerelt egyetlen balatoni sürgősségi mentőhajó, mert nincs forrás az üzemeltetésére.

Új halgazdálkodási koncepció kell a Balatonra

Befejezték az idei süllőtelepítést a Kis-Balatonon, amelynek során a balatoni vízrendszer emblematikus halából 200 ezer előnevelt példányt engedtek a vízbe - mondta Füstös Gábor, Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp) horgászturisztikai és kereskedelmi vezetője szerdán.

A Balaton-parti önkormányzatok kérik a zagyterületeket

Közel húsz éve küzdenek a Balaton-parti önkormányzatok, hogy tulajdonba, vagy legalább használatba kapják a zagytereket. Úgy tűnik az ügy tovább húzódik.

Csökken a víz- és csatornaszolgáltatás díja a Balatonnál

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) a tavalyi árak alá tudta szorítani a víz- és csatornaszolgáltatás díját a balatoni települések számára a véglegesedett állami díjtámogatási rendeletnek és a cég hatékonyságjavító intézkedéseinek köszönhetően - jelentette be Winkler Tamás, a DRV vezérigazgatója kedden Fonyódon, a társaság új információs központjának avatóján.

Nagyon gyanús a badacsonyi hotelberuházás

Akadályozott balatoni beruházások

Jogellenes szállodaépítés miatt törvényességi felülvizsgálati kérelemmel fordult több badacsonytomaji lakos a Központi Nyomozó Főügyészséghez, és bűnügyi zárlat elrendelését kezdeményezi a folyamatban lévő építkezésre - tájékoztatta Mészáros Éva, az érintetteket képviselő helyi lakos hétfőn az MTI-t. A beruházó szerint jogszerűen zajlik az építkezés.

Pályázat: Az én Balatonom... /gyerekeknek!/

A pályázat a három balatoni megye - Somogy, Veszprém, Zala - általános iskolás gyermekei számára három korcsoportban kerül meghirdetésre úgy, hogy a korcsoportokban minden esetben a tényleges iskolai osztályba tartozás és nem a pályázó életkora kerül figyelembevételre.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel Tartalom átvétel