Miért baj(?) a sok cigánygyerek?

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat
Minden jobbikos egy impotens pöcs

A mi társadalmunk olyan társadalom, ahol soha senkit nem érdekelt, hogy miből van a másiknak pénze. Már a szocializmusban is az volt a dicsőség, ha valaki a munkahelyéről el tudott lopni apróságokat. Ezért őt soha senki meg nem szidta, sőt ha egy ilyen szarkánál jártunk akkor ő büszkén mutogatta.
Aztán jöttek a 90-es évek.
Minél nagyobb vagyont lopott össze valaki, annál nagyobb volt a társadalmi megbecsültsége. Ha jött az APEH és valakit elkapott, akkor az pech. Nem szégyen csak pech.
És újra kezdte.
Újra ő lopta el a legtöbbet, mert ez várta tőle el még a társadalom is.

No én ebben a társadalmi közegben nem értettem -egyszerűen nem tudtam hova tenni - hogy miért is baj most hirtelen az, hogy a cigány meg a gyerekei után kapott segélyekből él? Mi ez az állandó "segíllyezés" duma?

Hát hogy lehet az, hogy cigányok egyszeriben „gyerekgyárosok” akkor, amikor mások milliárdokat lopnak?
Ha a milliárdokat elcsalók hősök, akkor miért fáj annyira az a pár tízezer amit a cigány a gyerekek után kap?

Hát megvan baszki!
Rájöttem..

A mi hülye jobbikosainknak nem az a pár tízezer forint fáj – hanem az, hogy a cigány még tud kefélni!

És tök érdekes.
Én nagyon-nagyon sok ilyen szélsőjobbos rendezvényen jártam már. De soha sehol nincsen egy jó nő. Csak impotens faszok mindenhol.
Ha véletlen akad is köztük egy nő, akkor az olyan kis nyomi mint a Duró Dórika is. Hát hogy a fenébe lehet egy olyan kis Duró Dóra féle egérke sztár, mikor minden normális pártnál ott vannak a Selmeczi Gabriellák, Kunhalmi Ágnesek, Szabó Timeák, stb..????
Hát hogy lehet úgy egy párt, hogy nincsen benne egy jó nő??????
Csak egy! Egy olyan igazi.

Persze értem én.
Kisnyilas egész nap retteg az utcán, retteg a munkahelyén, retteg a multiktől akiktől a számlákat kapja, sza retteg mindig és mindenhol – hát ennyi rettegés után PERSZE NEM ÁLL FEL ESTE A FASZA!!!!

Az a szemét cigány meg legalább baszni még tud. Borzalom!

De nem elég, hogy a cigánynak még magömlése is van, hanem ennek eredményeként ott az a sok gyerek. Kész szenvedés lehet ennek a sok impotens fasznak, hogy nap mint nap látni kell. Szembesülni azzal, hogy másnak van erekciója..

Vagy ott az a másik téma: Orbán Viktor miért is cigány??? (ezt sem értettem sose)
Mert Orbánnak is sok a gyereke, azaz egészséges a családi élete.
Márpedig nyilas logikában akinek van gyereke az mind cigány, mivelhogy nyilas logikában csak az a "magyar" aki IMPOTENS!

Hát ez van elvtársak!
Ott az a sok cigánygyerek akikről -NEM, NEM a pénz, azaz NEM a segíííly!- ugrik be nektek, hanem petyhüdt kis kukitok.

De ez ám a természet rendje. (ez a ti dumátok ám!)
Akinek gyenge a fasza az kipusztul.

Rettegjetek csak, nem kár értetek.

a mélyszegénységben élő

kirekesztett roma embertársaink most a Nagy Imre utcában nyomorognak. Az utcán lévő autók összértéke ötszázmilliót veri pedig csak kb húsz van. A nagy éhínségre és nyomorra jellemző, hogy ma már a harmadik zenekar játszik felváltva és a kerti partit az országgyűlés fogadása is megirigyelhetné. Rendezvényszervezésből és műsorválasztásból a hévízi művház most leckét vehetne színvonalasabbnál színvonalasabb roma művészek húzzák a talpalávalót munkában megfáradt megnyomorodott kirekesztett embertársainknak.A rasszista többségi társadalom egy képviselője sincs ott pedig a polgármestertől elvárható lenne minimum egy csokor virág az ünnepelt részére. Viszont fél Hévíz velük ünnepel még az Attila utcában is szépem hallatszik mély szegény embertársunk tiszteletére a boldog szülinapot dal A Devla éltesse kirekesztett embertársunkat.

RJ szerint

Ne sajnáld tőlük, köztiszteletben álló, rendes adófizető polgárok.
Rendezett portájuk, jó állásuk, éltanuló gyermekeik vannak, a családjukban mindenki törvénytisztelő ember.

de irigy vagy

de irigy vagy

Rudolf János képe

Látjátok én itt is időben szóltam

ti nem tudtok kefélni, hát most jönnek a HELYETEKRE az arabok..

Neked nincs gyereked, az araboknak van gyerekük - a gyárnak márpedig MELÓS kell!

Ha nem a te gyereked akkor majd az arabok gyereke - de valaki biztosan PROFITOT fog termelni.

------------------------------
www.RudolfJanos.hu

ökör!

ökör!

János, Ön (Te) együgyű ....

- Mínusz 10 fokban a fekának sincs kedve dugni.(Miért nem szaporodtak el az eszkimók, inuitok a Földön?)
- Angliában már a feka sem szaporodik úgy, mint Nigériában! (Ködös, nyirkos Albionban hiányzik a természetes D vitamin? Vagy ott a Premier Leage, ahol egy M.United-City meccs több élményt nyújt, mint egy nagyseggű néger szakácsnő? Vagy csak egyszerűen a 8-12 órás munka után más az ember bioritmusa, mint az egész napos here-vere után? Vagy rádöbben a fekája, hogy nemcsak dugásból áll az élet? És hogy a munkahely megőrzése fontosabb, mint a 4.5.6.poronty?
- Vagy az Európai (USA) stressz?
- Vagy hoppá, vaze! Az európaiak beszedik a fogamzásgátlót?! Szedjük be mi is!? Már nincs (még nincs?) sarija, megkövezés és csonkítás, ha nem akarok terhes lenni?
---------------
Amúgy a libidónak és a gyerekszámnak kurvára nincs köze egymáshoz János!
Van, hogy egy gyermektelen faszinak napi 5 dugással 200 szeretője lesz, de nem akar gyereket, és van, hogy egy feka évente egyszer dug, de abból mindig gyerek lesz....

ha anyád inkább lenyelt

volna szebb lenne a világ

Hogy stílszerű legyek: Oh,

Hogy stílszerű legyek: Oh, yes!

Embernek lenni nagy

Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is.

Ha

Ha ismernéd az ilyen nyomorultakat mint a Rudolf János, vagy a többi tapló, aki itt huszárkodik, máris megértenéd, hogy ezek nekik való kis faszverő hely, kell nekik, ragaszkodnak hozzá, mert nyomorultak.
Hagy spermázzák ki magukat. Altenger Gyöngyvér is itt huzigálja a középső ujját a kitágult pinájában, bal kézzel meg klaviatúrázik.

ilyen blogot be kellene

ilyen blogot be kellene tiltani!

Egy jó kérdéshez több

Egy jó kérdéshez több ismeret szükséges, mint egy közepes válaszhoz.

Miért baj? Nem baj!

Csak ez átrendezi a viszonyokat. Az un. népesedési viszonyokat.
Ilyen már volt egypárszor a leírt történelemben.
Vannak népek, amelyek jobban, vannak amelyek kevésbé szaporodnak.
Nemzetek elvesznek és alakulnak. Utóbbiak úgy kezdik, mint a cigányok most.
Erősebbek az utódlásban. Török, arab, kínai is így alakult ki, mongollal is ez történt a tatárjárás előtt, egy ideig jók, aztán elvesznek azok is, előbb- útóbb. Rudolfnak igaza van. Jobban állt a fasza, harcossabb a kan. Nem kellett annyit küzdenie, akkor éppen nekik kedveztek a jobb körülmények, és több idő jutott a baszásra. De ez csak átmeneti. Ha majd államot alkot az a nép és múlik az idő, akkor jönnek a gondok. Élősködni könnyű, de ami utána jön, az lesz a baj. Én drukkolok a cigányoknak. Legszívesebben átadnék neki egy-két észak-keleti megyét. Tudom, az ottaniak megköveznének. De ha sikerülne ezt megtenni, hamar befellegezne nekik. Lehetne-e cigányország? Nem. Ha át is telepítenénk magyarjainkat borsodból, nógrádból, nem lenne az a romáknak ott kánaán. Egy ideig használhatnák a magyar emberek által kiépített infrasztruktúrát, aztán minden leépülne. Menne-e Rudolf János cigány orvoshoz, agysebészhez, onkológushoz? Nem, mert ilyen nem lenne, nem is lesz soha. El kell fogadnunk a jelenlegi állapotot. Mi különbek vagyunk egyeseknél, de nálunk is vannak különbek. Akiknek köszönhetjük, hogy a mostani rendszer úgy-ahogy működik. Mert ha nagy a baj, általában nem egy szittya magyar felé kell leadni a jattot.

Te IQ bajnok!

semmi mást nem kívánok neked, csak azt éld át, amit a "tezsvíreid" elkövettek sok sok ártatlan ember ellen!!!
1. erőszakolják meg a családod összes tagját, beleértve téged is!
2. raboljanak ki, vigyék el mindened!közben addig üssenek, míg meg nem mondod hol vannak az értékeid!
3. a végén "tiszta véletlenségből" ess bele a késbe vagy 30-szor!!
4. a halálos ágyadon ismételgesd, hogy " szegények, csak a megélhetésük miatt tették" !!!

Ezt nagyon oda mondtad a hernyónak

Ezt
nagyon oda mondtad a hernyonak

Ezert jobb ha az ember

Ezert jobb ha az ember szegény, csak a fasza legyen kemény!

RJ

valószínüleg

hát tartom valószínűleg, hogy te valami homokos bakcigány lehetsz, aki itt éli ki a pervervitásait de ha ennyire szereted a kemény faszt, akkor kívánom neked, hogy minden lukadba legyen 1-1 nagy lófasz!

Látens homofobiád beteges

Látens homofobiád beteges már, rossz lehet úgy élni, hogy állandóan csak kemény faszok járnak az eszedben és benned.

!

Nagy duma

De Igaz!!!

De Igaz!!!

Zalaapáti hír lesz nemsokára

Egy ilyen feka varjú, mint te, hogyan tudott olyan árja szőke kölyköket cinezni?
Csak nem besegítettek more? XD

Pár szőke cigány

Pár szőke cigány besegített, akiknek áll a fasza rendesen, akik legalább tudnak egy jót kefélni, nem úgy mint a jobberek.

Jelen - Jövő

Jani, ha már ilyen jól megrágtad a cigányságnak azt amivel a szapuralatát csinálja, lenne egy kérdésem.
Vajon hogyan fogod érezni magad ha szőkehaju leánykádat egy cigánygyerek fogja a kuka tetején tejrefakasztani, vagy mit fogsz érezni, ha a kórházban egy olajosképü dádé doki fonendoszkóppal a nyakában nem rendel orvosságot, nem rendel nyugtatót, vagy fájdalomcsillapítót, vagy a műtőben a sebészdokinak cigi szaga, koszos körme, lesz. Hogy fogod magadat érezni, ha 25 év múlva anikor jogtalanul az igaz, de eléred a nyugdíjkorhatárt és nem kapsz nyugdíjat, mert az akkor aktív lakosságnak a jórésze képzetlen iskolázatlan munkanélküli cigány lesz és nem lesz sem nyugdíjad, sem orvosi ellátásod, sem szociális biztonságod.
Tudod amit mondasz abban van logika, igaz beteg logika. Az én tapasztalatom szerint a huszonéves cigánylányok puncijában két kanállal több méz van, de az ember azért ember, mert esze van és az eszével az ösztönei felett uralkodni tud. Azaz TERVEZ. Megtervezi az életét, családi ház, vagy lakás, 1 - 2 - 3 gyerek, stb, stb.
Na a cigány az a népcsoport aki NEM tervez, hanem csak ivarzik, mint a kankutya, és veti a kölyköket.
ha neked ez a stílus tetszik, ha neked ez szimpatikus?
Az téged minősít

az

országban 25 év múlva több lesz a cigány, mint a magyar. A cigányok ezt tudják. MI nem, nem hisszük el, mert ezt nem mondja senki, legalábbis a TV-ben nem mondják, mert az övék már a TV is......

onnantól meg lehet majd nézni, hogyan tovább (már aki itt marad)

nem feltétlenül a cigánnyal van a baj... (2.)

És akkor rátérve a téma "cigányos" részére...
A probléma nem igazán a cigány létezésével van, hanem az olyanokéval, mint pl.: Rudolf János félékkel, akik szenvedélyesen tudják szidni jobbikosokat, azokat akik félnek a cigányoktól, mert volt velük néhány rossz tapasztalatuk és a média (internetes) is zúdítja a durvábbnál durvább negatív híreket. Szerencsétlen állampolgár pedig nem érti, nem képes feldolgozni mi történik körülötte és segítség hiányában elkezd "kétségbeesetten" cigányozni, az "ínyencek" szabadkőműves-zsidózni. (Mert sajnos a jobbik körei sokszor csak erre képesek és közben azt a látszatot keltik, hogy náluk van a megoldás szent kulcsa... hát persze, hogy egyre több a követőjük.)
Ezek a Rudolf János félék hajlamosak a lecsúszott társadalmi rétegeket (akár a cigányokat is egy kalap alá véve) éhező, üldözött, a körülmények áldozatának bemutatni. Miközben sokan ezek közül az embernek is nehezen hívható lények közül /lényegtelen milyen származású/ bár csórónak vallják magukat, de piára, cigire, szerencsejátékra mégis kerítenek pénzt. Gyereket pedig csak úgy "társadalmi hagyományból" csinálni kell. De közben enni is kell, de nem lehet lemondani a cigiről, a piáról. Talán sokak számára ismerős mondat a következő: "Há' ezt az egyetlen szórakozást is vonjam meg magamtól?! Azt már nem!!!"
A nyomor egyik jele pont az, hogy ha az egyén ezeket tekinti egyetlen, fő kikapcsolódásnak az életben.
Persze közben a gyerek is valahogyan felnevelődik és jobb híján ezt a nyomorult, beszűkült viselkedéskultúrát fogja továbbvinni. Ez a nyomor egy végletesen önző magatartásformát is magában foglal, amikor lassan elmosódik a tulajdonviszonyok határa és megengedhetőnek tartja az egyén, hogy másét elvegye, mert NEKI KELL, mert NEKI gyereke van, NEKI kell a pénz a cigire, NEKI kell a pénz a piára, NEKI ÉLNIE KELL.
...Sőt NEKI kell a segély is, NEKI ez jár, mert oly' nehéz az Ő élete (úgy általában nehéz az élet).
Aztán ha ilyen olyan anyagi nehézség adódik, akkor a "NEKEM KELL", NEKEM JÁR", "NEKEM SZÜKSÉGEM VAN" alapon ridegül elveszi másoktól, mintha neki több volna.

Ha valaki ebből a közegből képes "kitörni" búncselekmények (adócsalás, rablás, betörés, lányok futtatása, drogkereskedelem...stb.) által. Akkor az ő gyerekei, a szűkebb baráti és családi környezete szépen lassan ezt fogja természetesnek gondolni. És mélyen lenézi azokat, akik átlagos, becsületes dolgozóként élik vagy tengetik életüket. És az ő esetükben természetessé válik, hogy ha nem megy NEKI az élet, akkor majd Ő kimegy a fő térre és Ő kirabol másokat. Vagy ha ŐRÁ rászólnak, mert gorombán, illetlenül, helytelenül viselkedik, akkor Ő jól agyonveri, mert mégis mit képzel, hogy NEKI utasításokat adnak, hogy Ő rosszul tesz dolgokat. NEM ... Ő TÖKÉLETES!!!

Na és visszakanyarodva, itt lenne nagy szerepük a Rudolf János féléknek is, hogy ha ennyire szívügyük a "rasszizmus" elleni küzdelem, a szegény éhezők sorsa... akkor ezekre a folyamatokra kellene felhívni a figyelmet, még a jobbikosok körében is... és nem csak a impotenciával kardoskodni.

Aki vadbarom módjára viselkedik, az számomra se nem cigány, se nem magyar, se nem ember.

nem feltétlenül a cigánnyal van a baj... (1.)

Ez az írás tele van ostoba gyűlölködéssel, amit szerintem az írója maga sem gondol igazán komolyan, csak éppen homályos elborultságától vezérelve jól "meg kell mondani a tutit" a jobbikosoknak.

Először is tisztázni kellene néhány dolgot: Jelentős különbség van szegénység és nyomor között. A szegénység alapvetően anyagi természetű, míg a nyomor inkább szellemi és kulturális sajátosság. Sajnos a kettő gyakran jár együtt.

A segélyezés célja alapvetően a szegények valamilyen szintű támogatása. De nagy hibája, hogy nem ösztönöz semmire. Sokan vagyunk úgy a gyermekvállalással, hogy szívesebben oldanánk meg alapvetően egy vagy több gyerek felnevelését tisztességes bérekből, mint különféle segélyek segítségével. Akik (szellemi) nyomorban élnek, azok számára a segély nem jelent semmiféle ösztönzést arra, hogy igényesebbek legyenek a környezetükre, tisztelettudóbbak legyenek embertársaikkal szemben. Mert ezt sajnos nem várja el a segélyt adó intézmény, sőt még csak fel sem hívja erre a figyelmet. Tehát a segélyezés rendszerének ez a nagy hibája.

Idézek:
"Minél nagyobb vagyont lopott össze valaki, annál nagyobb volt a társadalmi megbecsültsége. Ha jött az APEH és valakit elkapott, akkor az pech. Nem szégyen csak pech. És újra kezdte.Újra ő lopta el a legtöbbet, mert ez várta tőle el még a társadalom is."

Ez csak féligazság! Maga a társadalom sosem becsülte meg azokat, akik loptak, csaltak, hazudtak. Tették ezt törökök, magyarok, eszkimók, cigányok, albánok...stb vegyesen. Az elvárást és megbecsülést az ilyenek csak a szűkebb családi-baráti környezetüktől kaptak. De attól még nem láttam sehol, hogy ennek szélesebb társadalmi rétegek ujjongva tapsoltak volna. Vagy éppen azt várták volna el egymástól, hogy mindenképp harácsolj össze magadnak minél nagyobb vagyont, mert akkor talán tisztelni foglak. Ez olyan tipikusan pesti (városi) "panel-proli" felfogás.

Folyt. köv.

"az baaj..."

Ha sok purgyé, csak a tizede adófizető dolgozó lesz, akkor semmi gond sem lenne! Ám a jelek szerint ennek az esélye a nullához konvergál!
Hát „ez a baaj”!

Szerintem a JÖVŐ!

A cigányság szaporodása kétségtelen tény, kicsit baj is, legalább olyan baj, mint amit az indiai, ázsiai és afrikai többletszaporulat okoz a már agyon -és kizsákmányolt Földnek. Másik oldalról viszont állandóan a GDP-k elvárt növekedéséről, és az újabb és újabb ipari beruházások szükségességéről hallunk Európában és USÁ-ban,ami ugyanúgy kizsákmányolja a természetet. Szerintem az optimális a szinten-tartás lenne szaporulati és gazdasági téren, és fejlődés, fejlesztés értelmi és kulturális szinten.

Na, ilyen nem lesz, helyette valóban egyre több roma, és színes lesz a világban, ki beilleszkedik majd, ki nem. A globális felmelegedés miatti természeti katasztrófák , a kis területre összezsúfolt népesség fokozódó agresszivitása, a csökkenő élelmiszer-, és vízkészletek miatt kialakuló kisebb háborúk persze ideig-óráig csökkentik majd a túlszaporulatot, ám egy ponton az túlcsordul, és menthetetlenül összeomláshoz vezet.

Ezt valószínű meg akarják, és szerintem meg is fogják akadályozni a fehérek, nem véletlen az erős szélsőjobbos aktivitás a fehérek lakta országokban. A Jobbik társadalmi igényt elégít ki, amikor felkarolja a cigány-témát, az Arany Hajnal Görögországban szintén, Le Penék Franciaországban szintén. Én nem értek egyet pl. a Jobbik Horthy kultuszával és zsidó-ellenességével, de tény, hogy míg a Fidesz és a maszop szemérmesen elhallgat, addig a Jobbik rávilágít a problémák lényegére e téren, és miután a magyar lakosság nagy része már saját bőrén érzi a problémát,a szavazói bázis adott.A cigánybűnözés növekedésével egyenes arányban nő a bázis, a cigánybűnözés csökkenésével csökken a bázis, ha az átlagot nézem. Ám a 30 év alatti korosztálynál a Jobbik egyértelműen vezet, hiszen a 30 év alattiak körében a lakosság 1/3 -a már cigány.

A szélsőjobb erősödését a cigányság ezért csak maga tudná megelőzni azzal, ha beilleszkedne, dolgozna, betartaná az írott és íratlan szabályokat, erkölcsi normákat...

Ha nem, akkor pattoghat bárki, bármit a cigányság, az arabok, a pakik és bármilyen bevándorlók érdekében, a hatalomra kerülő szélsőjobb sem fog válogatni az eszközökben, a halálbüntetés visszaállítása lesz a minimum, és hallottunk már Jobbikos politikusoktól is "átnevelő (koncentrációs?) táborok" felállításának szükségességéről, drasztikus születésszabályozásról....és hát ugye a korszerűbb haditechnika is a fehérek kezén maradna....

(Persze a képet árnyalja nálunk, hogy míg a Jobbik itthon a cigánykérdésben elég következetes, Izrael ellenében pl.olyan népcsoportot támogat, amely mind külsőségekben, mind jellemében sok hasonlóságot mutat a cigányokkal,ráadásul terrorista szervezetei éppen a kereszténység bölcsőjét támadják föld -levegő rakétákkal.)

Rudolf János képe

Mindenki adófizető

bemegy a boltba ÁFÁ-t fizet, kifizeti a villanyszámlát és egy tucatnyi adót fizet, megtankolja a kocsiját szinte csak adót fizet, stb..stb..
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Boltba lopni járnak,

Boltba lopni járnak, pincéket-házakat törnek fel(élelmiszert is ellopva) közüzemi számlát nem fizetnek az önkormányzati lakásokba, 1-2 milliós rezsi tartozás felhalmoznak, amit az önkormányzat kifizet helyettük. Saját otthonukba lopják az áramot, lopják a fát.
Autókat nem íratják át, kötelezőt nem fizetnek(egy ilyen roma állat jött nekem, 2éve nem íratta át az autóját, kötelező, műszaki nem volt rajt)
Akkor miről beszélsz, milyen adókat fizetnek, Te roma szószoló, kis romacsicska?

Rudolf János képe

Akkor valamit el kellene tanulnod tőlük

mert mégiscsak jobban élnek mint te - vagy nem gondolod?

------------------------------
www.RudolfJanos.hu

re

a napokban mesélte egy ismerősöm, hogy az E-ON ügyfélszolgálaton volt, bejött egy cigány, hogy azonnal kapcsolják vissza az áramát, mert ő VÉDETT fogyasztó, nekik nem lehet kikapcsolni.....

erre varjatok gombot.

Értem!

Akkor most mi a bajod tulajdonképpen? Az, hogy követeli a törvényes jogait (!), vagy az hogy ilyen lehetőséget nyújt a törvény a kisebbségnek? A törvényt változtassd meg, ne a cigányt! Ez utóbbit 1000 év alatt sem fogod integrálni!

Az persze megint más dolog, hogy az eon maffia 3. éve nem képes a két villanyórámhoz pontos elszámolsát adni, s vagy sokat, vagy keveset vonnak. Szerintem ott szellemi fogyatékosok dolgoznak, s ez is kisebbség. Talán ezért is fordúlt a roma hozzájuk!

nem baj

Bár a cikk stílusa minősíthetetlen (még egy privát blogon is), azért sajnos nem teljesen hülyeség. A neonáci pártok aránytalanul nagy felelősséget varrnak a kisebbségek nyakába. Éves szinten ~1Mrd forinton rugóznak, miközben a politikusmaffia szinte naponta bukik le milliárdos korrupciós ügyekkel. Földmutyi, trafikmutyi, metrómutyi, BKV mutyi, MVM mutyi, 3000 (!!) Mrd nyugdíjvagyon lenyúlás, stb, ezek meg se ütik a nácik ingerküszöbét. Pedig csak a felsorolt pár tétel akkora lenyúlás, amiből a teljes cigány-segélyezést meg lehet oldani a következő pár évezredre.

A szaporodással is egyetértek. Nem igaz, hogy egy magyar család csak 1-2 gyerek tud tisztességesen felnevelni. Nagyszüleim összesen 13-an voltak testvérek. Mind tisztességes ember lett. Óriási és végzetes tévedése a magyarságnak és a fejlett nyugatnak az, hogy mindent a szülőnek kell a gyerek valaga alá tolni. Nem kell, sőt: nem szabad! Az iskolákból kieső friss gyerekek olyan félelmetesen mulyák és esetlenek, mint az újszülöttek. Még egy kukát se kellett sokuknak levinni, mert anyu mindent megcsinál. Szájába rágja a reggelit, megcsinálja az uzsit, és minden szart megvesz a gyereknek. A magyar álom szerint mire a gyerek munkába indul már van autója, lakása, drága mobilja, tévéje, számítógépe. Hát miféle motiváció ez? Csoda ha negyedük iskola után csak teng-leng céltalanul? Én ezen egyáltalán nem csodálkozom. Burokba nőnek fel, céltudatuk, és felelősségérzetük teljesen fejletlen. Kapcsolataik hasonlóképpen.

Szóval érdemes ezen a témán elgondolkodni, és beszélni róla, csak könyörgöm, ne ebben az ótvar stílusban.

Rudolf János képe

Buliból jövök

nagyon jó társaság, nagyon jó emberek, valóban jó emberek.
De a zene!
A zene az irdatlan szar volt.
Bár ezt is nehéz kijelenteni, mert mondjuk anyukám és az ő társasága egészen biztosan pont mondjuk a Zorbát és társait élvezte volna, csak nem azok a "valóban jó emberek" akik ezen a bulin résztvettek. Egy a harmincas évei végén járó festőnek, vizszerelőnek, bolti eladónak, fodrásznak, stb.. a Coco Jumbo és Dr Alban kell. És NEKEM is az kellett volna.

Mi lett belőle?
Fura volt látni, miként lesznek a jóemberek "sznobok" - azaz miként győzködik magukat (mert annyira akarják a jó bulit), hogy ez az ő zenéjük..

Miről is írtam neked?
Előadhatjuk magunkat prűdnek, csakhogy mindig a célcsoportnak kell zenélni!
Azaz ha egy kisnyilas agya a cél, és azt el is akarod érni, akkor KÖTELEZŐ olyan szófordulatokat használni, melyek ismerjük el azért neked is tetszenek, csak nem a te stílusod.

Amúgy a nevelési téma -amit felhoztál- most pont az a téma ami aktuálisan az én kedvenc témám. Hetek óta mindenkivel CSAK ilyenekről beszélgetek. 70-essel 40-essel csak ezeket meséltetem el. Ki mit hogy csinált, mi sikerült és mi nem. Meg is lepődnek miket mesélnek el, mert látják annyira érdekel.
Erre te itt teljesen jól meg is fogalmaztad (az elkényeztetett gyerekről, stb..) amiket én is most munkálok ki..
Sza ezt a témát lenne nekem igazán kedvem, csak sajnos nem olyan városban élünk.. tudod sok az agyatlan kisnyilas.
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Jánosom neked ez kell

Rudolf János képe

:)

nyert!
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

zalaapáti

dehogy nyert.
neked rücskös bráner kell a képedbe, mert kiérdemelted már bőven.

Buliból jövök( 90% cigó!)

Ez a te társaságod ezek között aztán jól érzed magad,kb ilyen is a nagy Magyar elit! Azért az igazi mesteremberek valószínű (veled) egy asztalhoz nem ülnek.
//Azaz ha egy kisnyilas agya a cél,//a cél nem ez,hanem a hülyeség ami a fejedből kikerül.

Az impotensek pártjának

Zsuzsikája is ott volt.. sőt hozzád méltón képviselt téged!

RJ

Az impotensek pártjának?????

Zsuzsika is ugyan az mint te,lehet a származása is hasonló a tiéd,engem ilyen alakok sehol ne képviseljenek! (MÉG AZ ILYEN HELYEKEN SE)

hogy kell erről a sarról

hogy kell erről a sarról leiratkozni?

Te idióta!

A hozzászólásod csak párhuzamot von a fajtársaid és az állatok közt. Dugni az állat is bír, utána magára hagyja a jövevényt. Felelősségvállalás semmi. Maximum amíg jön a családi pótlék, aminek az alapját a szerinted impotensek állítanak elő. Pózva nincs messze. Vagy menj be egy putriba és keféld halálra magad.
Akik meg ezt a fajt (-át védik) azok meg lopnak, attól akik a pulpitusra emelték.
Ennyi

JANI!!!!!!!!!

jani, kimutattad a foga fehérjét.látszik is a gülü szemeden, honnan jössz.

látom, fáj az igazság, amikor vértestvéreidet véded.

Ez a hozzászólás az oldal történetének legalja.

Tudod más mire büszke, te kukika? Hogy elvégzett mondjuk egy egyetemet, felnevel 1-2!!!! gyermeket saját erőből, eltart még a cégében pár embert, becsületesen fizeti az adókat, nincsen tartozása.
Erre te azzal jössz, hogy a megélhetési bűnözőknek elég, ha még engem lehúz, meg a társadalmat, mert tud kefélni? JANI! Az állatok ilyenek!!!!!!!!!!!!!! Akik nem gondolkodnak, kefélnek, aztán majd a természet megoldja! Tudod mi a baj kukijani? Hogy a cigány testvéreidnél nem a természet oldja meg, hanem ÉN és a többi sorstársam!!

Neked te cigányvédő raj-jani, elmentek otthonról. Látom a vemhes-rühes facebookos rabló kurva kiverte a biztosítékot, lehet neked mást is-talán volt is mit nyelnie- de hogy te nem ezen a bolygón élsz -sőt talán nem is ebben a Naprendszerben- az tutkó.

+1

végre egyszer: ez már egy ember(szerű) reagálása volt

/nagy hiba, hogy ehhez ennyire gyomron -vagy bocs:pöcsön- kellett vágni benneteket/

RJ

Tartalom átvétel Tartalom átvétel