Balatonhévíz és Balatonzalakaros?

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat
Balaton idegenforgalma 2013

A központi sajtó naponta ismételgeti el, hogy rekordokat dönt a vendégéjszakák száma. A valóság azonban az, hogy a Központi Statisztikai Hivatal besorolásában a balatoni üdülőkörzethez nem pusztán a part menti települések tartoznak. Ahogy az Adó Online-on közölt infografikából is látszik, a tó üdülőkörzetének része Hévíz és Zalakaros is. Az idei első féléves statisztikai adatok szerint a két, termálvizéről ismert település a balatoni turizmus motorja volt. Hévíz adta a Balaton körüli üdülőövezet vendégéjszakáinak harmadát.

A régióban január és június vége között a legtöbb vendéget és vendégéjszakát Hévíz tudta felmutatni. A tófürdőjéről ismert településre 91 ezer vendég érkezett, akik 471 ezer vendégéjszakát töltöttek a településen. Ez azt jelenti, hogy a komplett balatoni üdülőkörzet vendégforgalmának közel 20 százalékát, a vendégéjszakáknak pedig közel 33 százalékát Hévíz adta. Zalakaroson 48 ezer vendég 162 ezer vendégéjszakát töltött. A vendégszámos toplistán Hévíz és Zalakaros közé Siófok ékelődött be 77 ezer vendéggel és 170 ezer vendégéjszakával.

A mellékelt grafikából is látszik, hogy a leglátogatottabb balatoni településeken és Zalakaroson is a hazai vendégek domináltak az első félévben. A kivételt Hévíz jelenti, ahová a vendégek több mint a fele külföldről érkezett.

Most kit kéne szidni?

Hmmm, olvasom többször a hírt és egyenlőre nem tudom még, hogy kit kéne szidni a hír alapján. De holnapra kitalálom. Sejtelmem sincs, hogy ezzel kapcsolatban Ruzsicsot, Maningert, vagy Papp Gábort, vagy ki a fenét szidjak.. Nem tudom:( Még...

Tartalom átvétel Tartalom átvétel