Caligula a lovát jelölte

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat

Végleges a Fidesz-KDNP egyéni képviselőjelöltjeinek névsora, és rajta nem egy ló szerepel, hanem JENŐ! Manninger Jenő!

Az USA-ban öt év alatt harmadára esett a földgáz ára

http://penzugyiszemle.blog.hu/2014/01/01/ez_am_az_igazi_rezsicsokkentes

Mondd, te kit választanál?

Selmeczy? Manninger? Brunner?

Elég gyenge felhozatal...

Ki?

Ki az a Brunner?

törpe

Egy kis ló f.....

Ti

Akartátok

Természetesen egyiket sem választanám !

Elég volt ezekből a tehetségtelen megélhetési kutyaütő bandából!
Milyen demokrácia az, ahol a hivatali ajtót bezárják és a képviselők,
köztük a polgármester letagadja magát, szinte elérhetetlen személlyé
vált. Az alpolgármestereket látni sem kívánom, mert egyszerűen szólva
számomra nem hiteles emberek! Ebben a három és fél évben annyi kárt tettek,
ami megbocsáthatatlan és ehhez asszisztált a megfélemlített gombnyomogató
gittegylet a havi apanázsért cserébe! Eközben pedig emberek és családok
százai mentek tönkre és hagyták el a várost, külföldön keresve megélhetőségük
reményét, sokukat ketté szakítva egészségüket tönkretéve! Szégyelljék magukat!

Sajnos én is hasonlóan el vagyok keseredve

attól, amit itt (Keszthelyen és Hévízen) látok. Nekem már mindegy, de vannak gyerekeim, akik itt nőnek fel és görcsbe rándul a gyomrom, ha ebbe belegondolok.

Nincs normális oktatás a környéken, alkoholista, depressziós, beteg pedagógusok minden középiskolában. Tisztelet az egyre kevesebb kivételnek. Sokszor oktatás helyett a saját életük gondjaival, nyomorával, sikertelenségeivel traktálják a gyerekeket. Hogyan lehet így normálisan leérettségizni, felvételizni? Akinek nincs pénze magántanárok hadát megfizetni, azok sokkal nehezebben tanulnak tovább. Lezüllesztett pedagóguskarral, oktatással hogyan lehet rendes munkát találni?

Bár azért nem is érdemes tanulni, hogy a környék mutyirengetegében valaki munkát találjon! Nincs normális munkahely, mindenhova csak a tehetségtelen csókosok kellenek és ez leginkább a közszférára igaz! Mindenhol a fejétől bűzlik a hal. A seggnyalásból kinevezett tehetségtelen pártkatona mutyivezetők csak maguknál még tehetségtelenebb mutyimunkaerőt mernek felvenni minden szintre, nehogy kiderüljön, hogy a beosztott képzettebb vagy rátermettebb a vezetőnél...

De mit várunk ilyen városvezetéstől? Emberek, egy masszőr, meg egy fatelepi eladó dönt a legfontosabb kérdésekről, milliárdok sorsáról a lakóhelyünkön! Nem a felkészültség, a szakértelem, a tapasztalat vagy az EMBERSÉG a legfontosabb a választásoknál, hanem az, hogy kinek mennyire sikerült a photoshop a választási plakáton, mennyire kékítették ki a szemét, milyen napbarnítottra festették a bőrét és hogyan tüntették el a ráncokat, szem alatti táskákat... Ja, meg mennyit tud hihetően hazudni, ígérgetni... Csak nézzétek meg a Manninger legújabb választási fotóját! Nevetséges! Ez az ember már nem is veszi észre, hogy más került a fényképre helyette, addig retusálták...

Egyáltalán nem tudom, hogy még mit keresünk, akarunk itt? Azoknak volt igazuk, akik már elköltöztek innét. Megyünk mi is!

Buta ostoba emberek akik

Buta ostoba emberek akik ezeken az oldalakon egymás gyalázásával élik ki magukat ! Ideje lenne hasznosabb kifizetőbb elfoglaltságot keresni ! Már lett volna idő rájönni, ettől semmi nem változik csak az egymás iránti gyűlölet a harag lesz nagyobb ! Amely vezetőket itt kritizálnak,sok esetben gyalázó szavakkal illetnek, hol joggal hol jogtalanul,jönnek a választások ugyan úgy újra válasszák őket, mert a ma embere nem az alkalmasságát, nem végzett munkáját értékeli hanem azt nézi hova tartozik ! Mind ez nem más mint közömbösség, nem gondolkodás és az ember saját magának a becsapása. Pedig a változásra a megújulásra mindig, de most különösen nagy szükség van. Ezért az okos építő hozzászólások kellenének az acsarkodások az egymás gyalázó írások helyett! A választások közeledtével itt is megjelennek a hamis prókátorok akik mint a vásárban dicsérni, fogják a "portékát" az ajánlott személyt, még akkor is ha régóta ismerős, túlságosan megszokott és bizonyította alkalmatlanságát ! Ha nem akarunk a korrupció posványába ragadni,a változáshoz új arcok és tehetséges okos emberek kellenek ! Erről kell szólni a diszkulzusnak itt is nem az egymás molesztálásáról !

Rudolf János képe

Igazságtalanság!!!!!!!!!!!!

A buták Zsuzsája még mindig úgy árusít bugyikat, hogy egy rendes üzlete sincs csak egy placc egy kapualjban - miközben fideszes Fodor Márknak már wellnesshotelje van, a Pálinkásnak meg egy igazi főúri kastélya.
Hát hol itt az igazság?
A náciknak is jár, sőt mivel ők magyarabbak, ők a legmagyarabbak, nekik TÖBB jár!
Követelem, hogy a nácik elsősorban a Vitamin féle hülyéket fosszák ki - középosztály nem kell, hajrá nagytőke, azaz hajrá nácik!
(Zsuzsának pedig adják oda az országos TAKKO hálózatot, mert mostantól giccses-szar túrbómagyart akarok marha drágán venni - fúj multi!)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Nagy megmondó embernek,

Nagy megmondó embernek, mindenkinél okosabbnak hiszed magad, de csak egy szánalmas komplexusos kis jelentéktelen alak vagy, akinek senki nem ad a szavára, szóval hiába koptatod itt az ujjaid a klaviatúrán, nem vevőek a sületlenségeidre!
A náci fobiád(és a kemény illetve lanyha faszok este), pedig egyre betegesebb már.
Lehet míg dutyiba voltál, pár kemény farkú általad jobbikosnak, nácinak titulált férfiember kezelgette a párod, végre kielégítették, amire Te sosem voltál képes? Míg Te a dutyiba csak löttyed pöcsű kancigányok csicskája voltál és ezt az egészet elferdítve vetíted ki itt nap mint nap? Akkor már elhiszem, hogy haragszol az általad titulált jobbikosokra, nácikra.

Amit leírtál az sajnos téged minősít !

Én semmilyen formában nem kívánlak megsérteni, de ezen érveid meglehetősen
gyenge lábakon állnak és megkérlek arra, hogy legalább azt a képviselőt ne
sértegesd, aki méltó módon becsületesen képviseli azt, amire "esküt tett"!
Az általad nevezett két személy nevét még csak ki sem ejteném a számon, mert
arra sem méltók! Sem viselkedésük sem képességük alapján nem méltóak arra,
ahova betette ez a galád politika őket, de remélem lesz ennek még böjtje nemsokára!

Rudolf János képe

Megint butaság

még Zsuzsika is mint képviselő a városra (azaz Keszthelyre!) tesz esküt, ÉS NEM a hülyeségre.
Hülyeségeket meg csak azért beszél, mert másra (azaz értelmesre) képtelen.
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Indulj a választáson és bízonyits !

Próbáld ki magad, majd meglátjuk mire vagy képes!

Rudolf János képe

?

választásokon -momentán- CSAK olyanok indulnak, akik az életben selejtek (és úgy hiszik a politikában lehetnek végre valahára valakik, pedig NEM)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Bocsáss meg, de te egy "szájtépő vagy" !

Gyáva ember vagy, mert nem mered magad megmérettetni, mivel érzed a veszélyét annak,
hogy vesztes leszel! A légüres térbe ócsárolni embereket nem igazán etikus dolog!
Mutasd meg, mire vagy képes! Gyerünk, vagy esetleg priuszod van ...?

Rudolf János képe

Vesződjek veled?

Azaz dolgozzak azon, hogy neked ne olyan szar életed legyen mint ma, hanem valami szebb???
Ezt értem. Ez neked tetszene.
Nade nekem ez miért is lenne jó?
Azaz mindezért a jóért te mit is tudnál adni nekem cserébe?
Szerintem semmit.

Úgyhogy fussál neki elöbb annak a témának, hogy te ki is vagy és ennek következtében mit is érdemelsz..
Ergo hát jó nektek a titeket palira vevő JOBBIK. Hajrá nácik! (minél szarabb annál "jobb")
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Bocsánat, de én soha nem voltam náci és nem is leszek !

Vádaskodás és ócsárlás helyett próbáljál magadba szállni és néha napján, legalább
reggelente tükörbe nézni, hogy mi tudnál tenni első sorban saját magadért, másod sorban,
pedig a közösségért, ahogyan az illik és nem pedig játszani a semmire az agyad, fecsérelni
az ostoba szövegeddel az időt! Amennyiben annyira elégedetlen vagy mindenkivel szembe, akkor tegyél azért, hogy jobb legyen! Felteszem a kérdést, hogy nekünk te miért
vagy jó ...? Szerintem semmiért ...! Magyarul egy semmire való kötekedő dumagép vagy,
aki életében semmit nem tudott felmutatni, csak a szájával, ami szarnak sem minősíthető!

buta?

Azért mert nem lopott nem nyalt senkinek buta???

Rudolf János képe

Náci = buta (alacsony inteligencia)

a valóság ismerete helyett idióta -de könnyen érthető!- meséket találnak ki. Azaz a tudást az ismeretet egyszerű sztorikkal pótolják.
Ilyen mese a cigánybűnözés, a zsidótőke, a nagymagyarország, Krisztus szittya-magyar származása, stb..stb.. mind-mind hülyeség, de azoknak akiknek alacsony a szellemi képességük nemcsak imádják, hanem lebontani azaz a valósággal összevetni sem képesek.
Témához tartozó kérdésem itt: Kérdés Pap Ervin nőgyógyászhoz: valóban a gólya hozza a gyereket?
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Ím megjött Jánosunk, a nagyeszű...

Már vártalak ebbe a topicba, mert olyan vagy te itt a portálon, mint a havibaj a nőknél. Pontosan lehet tudni, mikor érkezik.
Gondolom megint a jobbikozás ütötte ki a biztit, mert tegnapig sem cigánybűnözésről, sem zsidótőkéről nem esett szó, de még a zsidók tökét sem emlegette itt senki, sőt szétrúgni sem akarta. Mire fel már megint, ez a nagy kirohanás?
Ezeket a szavakat -zsidótőke, cigánybűnözés - te írtad itt le először, tehát provokálni jöttél.
A szellemi képességekbe ne menjünk inkább bele, mert már néhányszor bebizonyítottad hogy eléggé hadilábon állsz ezzel a dologgal.
Szerintem jelöltesd magad képviselőnek, aztán bizonyítsd be, hogy mit tudsz még a pofajáratáson kívül.

Rudolf János képe

hát.. mondasz valamit..

Ugyanis értelmes ember valóban nem beszélget söpredékkel (azaz veletek) - de tudod nekem még ez is belefér
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

?

Ebből látszik, hogy magadat nem tartod értelmesnek és ezt többszőr alá is támasztod. Ennyi!

Rudolf János képe

te nem beszél magyar

ugyanis a "belefér" szócskával bizonyosan értelmezési problémáid adódtak - hiába no, olvass inkább kurucot!
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Értem már.

Akkor a saját magad definíciója alapján sem vagy értelmes ember.
Köszi Jani, megerősítettél mindenben, amit már korábban is írtam neked.
Abban is, hogy jó emberismerő vagyok.
Még annyit árulj el, hogy a börtöntöltelék a te rangsorod szerint a söpredék elé, vagy a söpredék után sorolandó?
Puszta kíváncsiság ez, semmi több.

Rudolf János képe

Kevés rendes embert találsz

aki élete során sosem járt börtönben. (pl napjainkban temetik Mandelát)
A söpredéket ellenben csak nagyon ritkán börtönzik be. Egyszerűen azért, mert mindegyik hatalomnak szüksége van söpredékre.
Úgyhogy neked nem kell beszarnod.
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

te Jani!

Te ezt komolyan mondod? AZT mondod, hogy aki nem járt börtönben, az nem rendes? AZT írod te majom, vagy nem????

Akkor az összes Kolompár barátod az rendes ember, mi meg, akik soha nem jártunk ott, az nem rendes ember?????

Mit szívsz, adnál belőle?

erre

írjál a kurva anyádat!

Börtöntőtelék,aljas,gané

Börtöntőtelék,aljas,gané....

Brunner anyuka milyen

Brunner anyuka milyen pozíciót fog kapni?
Ez Tibor sem dolgozott még egyetlen napot sem, gyerek kora óta nyomja a politikában az anyuka, ezek akarnak megmondani bármit is, akik a politikán kívül sehol nem dolgoztak.
Szar(fidesz) helyett választhatjuk a fost(mszp) is, köszi inkább egyik sem, nem kell több megélhetési politikus!

Rudolf János képe

Spec a Brunner gyerek cincér

a Helikonban cuccolta anno a tányérokat azaz dolgozik + esélye sincs, hogy nyerjen.
Nem tudom mit izgultok ezen..
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Nem izgulunk Jani.

Épphogy inkább remekül szórakozunk a dolgon, ha ezt nem vetted volna észre.
Aztán azon is gondolkodtam, hogy indítom a kutyámat jelöltnek, az is tudja cipelni a tányérját, amikor kajaidő van. Ezen kívül sem volt párttag, sem volt mszp-s nincs a felmenői között.
Azért az nem semmi mutatvány, hogy olyan jelöltet tudtak találni az mszp-nek, akin még az mszp-sek is csak röhögnek. Remélem ez méltó és végleges lezárása lesz a 89 óta nyújtott balfaszkodásuknak.

Rudolf János képe

Ebben meg tévedsz

olyan nagyot tévedsz, hogy pl ezt az Orbán rezsimet is egyszer majd a szocik fogják eltakarítani. Hogy Gyurcsánnyal vagy nélküle az még nyitott, de hogy ők lesznek Orbán bukásának az előidézői az tuti biztos.
Egyszerű oka van.
Amig ugyanis a nácikat a közös rettegés tartja össze (és már a faszotok sem áll fel mint írtam is), addig ezzel ellentétesen a szocik egy valós és nagyon jó közösség. Ők ugyanis voltak kisdobosok, kiszesek, mára pedig családi kapcsolatok kötik őke egybe. Azaz ők politika nélkül is közösség lennének.
Manapság csak annyi a probléma velük, hogy nincsen vezetőjük. (Vitányi, Horn, ilyesmik) Azaz ma csak kallódnak.
Ám amint lesz egy érdemi szellemi vezetőjük, pillanatok alatt el fogják nem csak a nácikat söpörni, hanem még Orbánt is.
Sza jobb ha szokod a gondolatot, hogy a szocik túl fogják még kedvenc de beteg pártodat is élni..
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

A szocikat csak a hatalom

A szocikat csak a hatalom és a pénz utáni vágy tartja egybe, se istenük, se hazájuk!
Ha felállna a faszuk(ahogy Te mondanád)akkor nem mindig a lopáson járna az eszük!

Rudolf János képe

Az az SZDSZ volt

a nácipárt ELŐDJE!
SZDSZ => Jobbik (azaz az SZDSZBŐL lett a nácipárt)
Ugyanazok a gyökerek, ugyanazok a befektetők akik marha sokat is kerestek anno is és most is. Stb..stb..
A különbség talán csak annyi, hogy anno az SZDSZ-es Zwack még bement a parlamentbe (tévedett!) hisz untig elég ha csak néhány Zakó vagy Selmeczy féle idiótát kilóra -mint a krumplit is szoktad- felvásárolsz.

A szocik mások.
Hát félhetsz is tőlük.
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Börtöntőtelék,aljas,gané

Börtöntőtelék,aljas,gané....

MSZP, FIDESZ lejáratta magát már többszörösen

Nincs mit egymás szemére vetniük, hazudtak és hazudtak... Maguknak köszönhetik a vesztüket, lett volna lehetőségük több is mint kellett volna. Mutyisztán reménye csakis a JOBBIK. Szerintem most jött el az Ő idejük. Egy lehetőséget kaphassanak Ők is. Veszteni valónk nincs, rosszabb már nem lehet, de lehet JOBB, ha legalább részben tartják magukat az ígéreteikhez. Visszamenőleg 15 évre elszámoltatni és soha a közélet közelébe sem engedni ezeket többet!
Majd a választási győzelmük után derül ki, hogy milyen sokan támogatják a Jobbikot, akik most még a megtorlástól tartva inkább hallgatnak!

Rudolf János képe

De lehet "rosszabb"

ugyanis minél jobbosabb egy párt annál több közpénzt lop.
Pinochet, Marcos, stb.. rengeteg példa van rá a történelemben.
Pl a szocik nokiásdobozaihoz képest a mostani földmutyi csak apróság.
De a mostani földmutyi meg majd a nácik lopássorozataihoz képest lesz apróság.
pl Marcos elvitte az ország valutakészletét cakli-pakli (és te se hidd, hogy pl a hajdani besúgúból Zala megyei nácivezetővé avanzsált fickó kevesebbel fogja beérni)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Keszthelyen az egyedüli lelkiismeretesen dolgozó képviselő

Selmeczy Zsuzsanna volt az elmúlt időszakban! Sokszor szembe szélben (hurrikánban), a városvezetés részéről támadások, beszólások, sértések és tiszteletlenségek ellenére a mai napig kitartóan és tiszteletre méltóan állja a sarat! Minden elismerésem a Hölgynek azért, amiért nő és édesanya létére ennyire állhatatos és nem adta fel! A közvetítéseket elnézve pedig a városvezetés nagyon szégyellhetné magát a visszataszító viselkedése miatt, amit egy képviselővel szemben folyamatosan minősíthetetlenül űznek a mai napig és még egy nőnek járó minimális tiszteletet sem adják meg felé.

Egyetértek a hozzászoló minden szavával !

Támogatom továbbra is a képviselő asszonyt, kitartást kívánok becsületes munkájához!

Igen ez így van! Egyetlen

Igen ez így van! Egyetlen képviselő Keszthelyen aki ki mer állni a vélt és valós IGAZÁÉRT.
Ő képviselő,a többiről ez már koránt se mondható el.Az a baj,hogy mindkét párt MSZP-FIDESZ (képviselői)egy tőröl fakadtak (hazudni,kicsinálni,mellébeszélni,pláne lejáratni)EBBEN KIVÁLÓAK! Még az se biztos,hogy a képviselő-asszonyt nem citálják bíróság elé "ÜRÜGY" az van bőven.Ehhez meg a rendőrség bíróság asszisztál.

Fogadást ajánlok.

Az én tippem az áprilisi választásra.
Fidesz több mint 60%, de nem éri el a 64-et.
Maszop Dk Együtt Összesen a 30 % plusz, minusz 3%
Jobbik 10% plusz, minusz 2 %.
Váasztás után a Halászcsárdában tartjuk az értékelést.

Rudolf János képe

Lottószámok engem jobban érdekelne

főleg azért is, mert ez a világ olyan gyors, hogy ez a mostani Orbán rezsim sem vehető benne észre
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Börtöntőtelék,aljas,gané

Börtöntőtelék,aljas,gané....

Fogadjunk

FIDESZ: 92,1%(Nem enged indulni ellenzéket, lásd Békéscsaba)
MSzP 5.1%
Egyéni képviselő ellenzékből max 1fő. Azt is a bíróságnál megtámadják, mert zavaró véletlen volt.

Fogadjunk !

Én biztos itt hagyom ezt az országot!
Amióta az eszemet tudom, mindig csak hazudtak! Hiteltelenek és tolvajok, egyetlen
szavukat sem hiszem el!

Brunner aranyifjú 2010-ben

Brunner aranyifjú 2010-ben indult már az önkormányzati választásokon: Brunner Tibor MSZP 141 szavazat, 15%
Itt is kezdenek kialakulni a politikus dinasztiák, jön a mutyivilág mszp módra!

Egyébként

Keszthelyen akár be is jöhetne ez az arány, de országosan a Fidesznek nem lesz ekkora előnye. Nem tudom, hogy a Jobbik kit indít Keszthelyen, ha Selmeczy Zsuzsát, én annak ellenére odaszavaznék, hogy véletlenül sem vagyok Jobbikos.

Bp-en szerintem az Együtt-maszop formáció győz, csakúgy mint néhány nagyvárosban (Szeged, Pécs, Szombathely) Észak-keleten a Jobbik tarolni fog (a boros régiók Eger, Tokaj-, kivételével), a Fidesz pedig a jóllakott nyugdíjasok és ájtatos manók városaiban -ide sorolom a Balaton-parti településeket, és a 10-20 ezres kispolgári kisvárosokat-, az álnemzeti frázisokkal kielégített pálinkás és boros tájegységeken (Bács-kiskun, Pest megye, Villány, Tokaj,Szatmár)

A részvételi arány is fontos lesz, mert a Fidesznek kb. 2 millió stabil szavazóban maximalizálódott a tábora, de ők aktívan mennek az urnákhoz. Ha az elégedetlenek tényleg elmennek szavazni,és legalább 70 %-os lenne a részvétel (8 millió x 0,7 =5.600.000 szavazó), akkor országosan leváltható a fidesz.

Aztán majd meglátjuk.

Vitamin

Oké.

Csináljunk alternatívát. Egy helyi, ill egy országos eredménylistát. Én szerintem
A fenti értékelés jó a helyi eredményre, Az országosra az én tippem
Fidesz 58 %
Baloldal összesen 28 %
Jobbik12 %
Benne vagyok a Halászcsárdás vacsorában.
matyas

Alternatíva egy finom halászléért !

Jobbik 45%
Baloldal 25%
Fidesz 15 %
Egyéb 15%
Sajnos a részvételi arány alacsony lesz a fásultság és kiábrándultság miatt!
(Országos lista)

Jobbik 55%
Baloldal 25%
Fidesz 10%
Egyéb 10%
(Helyi arány)
A részvétel alacsony lesz!

Álom.

Édes egy barátom, ahhoz, hogy ez az álomszerü választási eredmény megvalósuljon?
- Okosabbaknak kellene lennie az álampolgároknal,
- Korrupció és hiteltelenségmentesnek kellene lennie a mádiának,
- Legalább tized annyi pénzének kellene lennie a Jobbiknak, mint jelenleg a Fidesznek van,
- Ez a variáció kizárt, de mint eshetőség. Csalnia kellene a Jobbniknak a választáson.
matyas

Rendben, ha épp nem az

Rendben, ha épp nem az orvhalászok által(dagi, otti) szállított halból lesz a halászlé!

:-O

Most aztán megleptél Vitamin.
A várható országos eredmények tekintetében nem feltétlenül osztom a a véleményedet (pl. Pécsett és Pesten egyáltalán nem fogadnék balos győzelemre), de azt borítékolom, hogy a jövő évi választások meglepetés pártja ismét a jobbik lesz. Meg kell csak nézni a településeken rendezett időközi eredményeket. Hogy keleten tarolni fognak, az nem kérdés.
A keszthelyi jelöltjük Selmeczy Zsuzsa, csak ennek nem csapott nagy hírverést a sajtó.
Amiről nem írnak az nincs is, elv érvényesül ebben is.
Tehát a zalai jobbik jelöltek: Zakó László (jelenlegi megyei elnök), Pete Róbert (egerszegi önkormányzati képviselő) Selmeczy Zsuzsanna.

Ami a fidesz húzásait illeti, arra csak azt tudom mondani, hogy nekem nem egy fideszre szavazó ismerősöm van, aki azt mondta, hogy elmegy és odacsapja az x-et a jobbikra. Ugyanis a saját választóikba is belerúgtak (adójóváírás megszüntetése, földügyletek, trafikügy stb.)
Aztán ismerek olyat is, akinél a 6 milliárdos holoközpont terve ütötte ki a biztit. Ebből a pénzből ha csak a fele jutna pl. az egészségügynek...
Az mszp-dk-együtt2014 bandára pedig kár a szót vesztegetni. Egy részüknek börtönben lenne a helye, a másik részüknek pedig inkább csendben kellene lapítani és elmenni mondjuk dolgozni -de nem a politikusnak. Amit 2002-10 között kormányzás gyanánt előadtak, azzal kár a saját vállukat veregetve dicsekedni, mert nincs meg az alapjuk a mostaniakat kritizálni. És akkor még állandó unióhoz futkározásról, a pénzért íratott lejárató külföldi cikkeről, a folyamatos hazaárulásról nem is szóltam.

Részemről nem kérdés a jobbik.
Innentől lehet ismét huhogva nácizni.

Ha a Jobbikos jelölt a szimpatikus

akkor a Jobbikos jelöltre fogok szavazni, annak ellenére, hogy pártjával sok mindenben nem értek egyet. Így történt ez tegnap Ásotthalmon is, ahol a korábban Jobbikos Toroczkay majdnem 72 %-ot kapott PM választáson. Úgy, hogy a baloldaliak, legalábbis a DK is őt támogatták.

Mivel nem vagyok sem pártkatona, sem agymosott, szerencsére sem a frakciófegyelem nem köt, sem a narancs-, vagy piros-köd.

Selmeczy Zsuzsa megnyerheti a Keszthelyi Körzetet, erre nagy esélye van, mert emberileg is sokkal elfogadhatóbb, mint bármelyik más jelölt.
Ám a Jobbiknak azért nincs mind a 106 körzetben szimpatikus jelöltje, és programjában is akadnak irreális elemek.

(Azért az Ásotthalmi szavazatarányok azt is mutatják, hogy a Fidesz-közeli közvélemény-kutatók igen hamis adatokkal bombázzák a népet.)

Vitamin

98 óta minden

98 óta minden választáson(országos, önkormányzati, eu...) a fidesz szavaztam és az egész család is, most szépen a jobbikra fogunk, nagyon sok fidesz szavazó ismerősöm van, aki így tesz, de nem veri nagydobra, mert nem szeretik, ha ezért megbélyegzik, fasisztázzák őket.
Szóval szerintem is lesz itt még meglepetés, nem biztos, hogy meglesz itt a fidesz többség, a jobbik mellé nem ártana egy higgadtabb partner, pl az LMP, kiegyenlítenék egymást!

Jobbik-LMP?

Ez ugye csak elírás volt? :-)
Szerintem az LMP a küszöböt sem fogja átlépni, vagy ha igen, akkor épphogy nem esik hasra benne.
A fidesz és egyes "bölcs" képviselői pedig saját maguk alatt fűrészelik a fát. Most épp Dajcs Tompika az ügyeletes hülye, holnap majd más lesz.
A nagy "rendszerváltó" - csillagváltó demokrata, aki bódult állapotában a kurucot akarja elhallgattatni és az ügyészségnek próbálja osztani a lapokat.

Ezért sem fogok a fideszre szavazni, mert tele van ilyen szabadon futkározó idiótákkal, akik az alapvető jogokkal és törvényekkel sincsenek tisztában.

"Most épp Dajcs Tompika az

"Most épp Dajcs Tompika az ügyeletes hülye" Most? Mindig is az volt és marad is!
Jobbik-LMP? miért ne, értelmesebb lenne, mint egy fidesz agy mszp

Le kell váltani a Fideszt,

Le kell váltani a Fideszt, de nem Brunnerekkel, csövörböl-vödörbe...

Mindezek mögött a pénz

Mindezek mögött a pénz áll /Horváth Tihamér/ Manningert,Mohácsit,Zakót, Ő pénzelte menedzselte! Ébresztő!!!

Keszthelyen Brunner Tibor az

Keszthelyen Brunner Tibor az MSZP jelöltje (nem röhög, mondom még egyszer) Brunner Tibor az MSZP jelöltje Keszthelyen :D
Könyörgöm, hozzák vissza inkább Moheszt!
Mit tett le helyi szinten, hogy országgyűlési képviselőként indulhasson? Anyuci elkényeztett aranyifjúcskája, egy fűszálat nem tett odébb életében...

Észre se vettem, hogy

Észre se vettem, hogy április 1.-e van, akkor inkább az Antenna induljon, neki is jobb ötletei lennének helyi szinten!

Brunner egy vicc!

Egy jobb világban maximum plakátragasztó vagy szórólapozó aktivista lehetne. Tényleg jobb lenne Antennát jelölni helyette. Újabb négy év Manninger :( Köszönjük, MSZP! (Tudomásom szerint az Együttnek nem volt beleszólása a jelölésbe)

Eddig úgy voltam vele, hogy

Eddig úgy voltam vele, hogy mindenképp le kell váltani orbánt és a bandáját, de nem mindenáron, vicc az mszp jelöltjei, nem lenne itt semmilyen változás, újabb mutyi társaság!

!

hagyd már ezt a mutyit

A helyi Együtt 2014-ben

A helyi Együtt 2014-ben lennének értelmes emberek, de sajnos ez a körzet az MSZP-nek jutott, ők állíthatnak itt jelöltet. Hogy milyet, azt az előttem szólók már elmondták...

Értelmes ember?

Kezdjük azzal, hogy értelmes ember nem megy a pártoknak még a közelébe sem.
Értelmes ember messzire elkerüli azokat a politikai gittegyleteket, amik bármilyen vérségi, rokoni, baráti, ismerősi, elvi kapcsolatban vannak a volt mszp/szadeszos bandával.
Arról nem is beszélve hogy ezeket a semmitelen utódpártokat is levitézlett, lusta, dolgozni nem akaró pártkáderek alapították.
Érdemes megnézni, kik állnak mögöttük.
Olyanok, akiknek már rég börtönben lenne a helyük, Kínában pedig már ennél kevesebbért is kibélelték volna 1-2 golyóval a hülye fejüket.

Manningerre mit is mondhatnék?
Egy tökéletes pártkatona, aki a parancsot megbaszni nem meri -vagy nem is igazán akarja-, mert tudja jól, hogy akkor szaporodik és azzal is csak a munkája lesz több.

A jó öreg Mohesz pedig úgy eltűnt a politikai palettáról, mint a hálójából a halak, amikor az éj leple alatt egy másik rapsic felszedte helyette.
Nem sírom vissza, még mielőtt valaki ezzel vádolna, szövögesse csak otthon a hálóit, az való neki. :-)

Ha esetleg tudtok egy értelmes, rendes, becsületes, hazáját szerető, képviselőnek való embert akkor szóljatok.
Ez esetben elmennék szavazni.

Pedig vannak, csak a helyi

Pedig vannak, csak a helyi politikai "elit" kontraszelekciója elüldözte őket a közélet közeléből és nem is nagyon akarja odaengedni őket. Jobb- és baloldalon egyaránt ez megy.

Ő

Ő lesz az. Mohácsi nyerne?

Te mégis kit vártál?

A Mohácsi Józsit? :-)
Mondjuk én, már azon sem lepődnék meg...

Papp Gábort!

((:)) Legalább!

Predators vs aliens

Nem is tudom....de ma sok-sok hír és jelölt-állítás hallatán a fenti film (és címe) jut eszembe!
Vitamin

A Horváth Aladár-féle

ork csapat sem semmi...
Ha valaki tud egy szabad űrhajót amivel a politikusainkat kilőhetnénk a Marsra, okvetlen szóljon.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel