Haldömping a Balaton befolyóin, kiemelten ellenőrzik a horgászokat

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat

Szokatlanul nagy mennyiségben úsznak fel a halak a Balaton vízzel telt befolyóin, ezért horgászok tömege lepte el a csatornákat, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. pedig kiemelt ellenőrzésekbe kezdett - tájékoztatta Füstös Gábor, a cég vezérigazgatója az MTI-t csütörtökön.

Hangsúlyozta: a cég önmérsékletre kéri a horgászokat, valamint a szabálysértések feltárásának segítésére a horgász-szervezeteket.

Füstös Gábor beszámolója szerint eddig nem látott tömegben úsznak fel a halak a hideg Balatonból a valamivel melegebb vizet hozó befolyók felé. A kialakult körülmények több halfajnál is szokatlan viselkedést eredményeztek, felborítva az eddigi ívási szokásaikat. Az elmúlt napokban valamennyi befolyón elkezdtek felúszni a halak, főként a balin, a kárász és a ponty, amelynek következtében a csatornák partjainál horgászversenyekhez hasonló hangulat alakult ki, egymást érik a pecások, aki későn ébred, annak már nem is jut hely.

A vezérigazgató kiemelte: sok a szabálysértő, a horgászok egy része képtelen az önmérsékletre, és a horgászrendben megengedett mennyiségen felül viszi a halakat, ami ebben a helyzetben pár óra alatt teljesíthető. A napi megengedett halfogás 5 darab, amiből legfeljebb 3 lehet azonos fajból, és az egy fajból fogott halak súlya nem haladhatja meg a 10 kilogrammot. Balint április végéig tilos fogni az ívásidőszak miatt - emlékeztetett a cégvezető.

Füstös Gábor rámutatott: egyfelől pozitív, hogy megnőtt az igény a horgászengedélyek iránt, másfelől azonban a szabályok megszegése a jövőbeni horgászzsákmányt csökkenti. A várhatóan még pár hétig eltartó, rendkívüli helyzetben a társaság ellenőrei túlóráznak, munkájukat a rendőrség segíti, valamint további 15, halőri engedéllyel rendelkező alkalmazottat csoportosítottak át erre a feladatra.

A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy egyes horgászok sérelmezik, hogy a halgazdálkodási társaság angolnavarsákat helyezett el több befolyó előtt, korlátozva ezzel a fogási esélyeiket. Emlékeztetett: az angolna kifogása a Balatonból a cég egyik alapfeladata, a szelektív angolnafogó varsákat hatósági engedélyek alapján helyezték le. A társaság felkészült arra is, hogy a Sió-zsilip várható nyitásakor azonnal üzembe helyezze az ottani angolnacsapdáit.

arról nem cikkeznek

hogy egész nyáron szinte semmit sem lehet fogni. Tavasszal a felmelegedő víz miat megmozdultak de a kánikula miatt az engedély árát sem lehet megfogni. Bezzeg törpeharcsa meg angolna az van - sajnos de megfogni azokat se lehet.

A város és környékén

A város és környékén évek óta tevékenykedő közismert orvhalászokat nem, csak a piti horgászokat ellenőrzik?
Úgy látszik nem csak a politikára igaz a kis hal - nagy hal, csak nagyot érdemes lopni itt is, büntetlenül.

ha

valóban lenne ellenőrzés, ott néznék ki mennyi halat visz el.

ma délután (is) egymás seggébe lógott a farka a megélhetési húshorgászoknak, akik annyi halat visznek, amennyit elbírnak....

ellenőr egy szál se, csak a duma... az megy.

Ez így igaz, a kiscsalókat

Ez így igaz, a kiscsalókat megbüntetik, a nagyokat nem. Vasárnap láttam a balatonparton két nagymenő kősüllőket fogott nagyon sokat, a horgászok mondták, hogy nagyon sokszor ott vannak és fogják. Egy horgász szólt nekik, még a csalóknak állt felljebb. Mikor 2-3-at megfogtak ez kb. 5 percenként akkor az egyik kivitte az autójába, és ment a dolog tovább vasárnap de. nyíltan. Egy szál ellenőr sehol. Holott az ellenőrök is tudják, hogy ilyenkor sok az orvhalász, de ők puncsosok, őket nem büntetik, sőt odase megy az ellenőr. Szégyen ami ebben a városba van.

Foglami zavar!

Orvhalászat az más, mint a partról a pecázás! Orvhalászokat akkor
látsz, ha vitorlázol.... Ekkor viszont valóban sokat látni....
Mi láttunk varsával garázdálkodókat, pedig úgy tudom ez tilos
a Balatonon, még akkor is, ha engedélyezett a halászat...

(Vagy nem?)

Mindenesetre akiket láttunk, azok nagyon hamar pakoltak, s eltüntek.
(Úgy hallottuk, hogy akumlátoros motor lehetett a csonakon.)

Sajnos ,de ezt én is hallottam és láttam !

Valóban jó lenne,ha többször lenne ellenőrzés a Helikon szálló környékén is,mert
ott nagyon sokszor furcsa dolgok történtek a szemem láttára,véleményem szerint
még engedélyük sem lehetett!Természetesen léteznek nagyon tisztességes horgászok,
akik szintén felháborodásuknak adtak hangot,mert szinte gátlástalanul elvitték a
méreten aluli pontyot,akik semmilyen etikai előírást hidegen hagynak!A szemetet
nem takarítják össze és kritikán aluli,ahogyan viselkednek!

mi a mértékegysége?

".... etikai előírást hidegen hagynak...."

Mi a mértékegysége az etikának? Ki mondja meg, hogy ez erkölcsös az meg nem? Az állam emeli a jövedéki adókat (tetszése szerint) ez etikus, a méreten aluli hal nem? Végre a Keszthelyi Öbölben a Városi strandon is van viz a Balatonban, erre kinyitották a Siót. Ez etikus? Kis ponty az nem? Hogy szemetelnek az nincs rendjén, de a parkban a szemétkosrakat senki nem üriti (Önkormány) az sem etikus, akkor miért ne szórja a polgár ha az adóján úgysem tartanak rendet? A hattyú az vándor madár, de itt áttelel, mert etetik. Ez etikus? Ne, a 20 centis pontyon akadj ki, hanem a valódi problémákon!

Igazad van, hogy szemetelnek

Igazad van, hogy szemetelnek és az önkormányzat sem végzi a dolgát, de a kispontyokon is kiakadok, mert én visszadobom, hazamegyek fogás nélkül, a másik meg hazavisz több kg kispontyot. Az engedélyem sokba került, akkor a másik is legyen szabályos.

Anyák napján !

A Helikon szálló és a móló közötti partszakaszon arra lettem figyelmes,hogy a
barna bőrű honfitársaink fogják a süllőt és nem dobják vissza a tilalom ellenére
sem!Tőlük egy kicsivel távolabb,pedig rokonaik a méreten aluli pontyot és ők sem
dobják vissza!A kérdésem az lenne,milyen etikai normák alapján élnek ezek az EMBEREK?
Azt már nem is merem feltételezni,hogy engedély nélkül horgásztak!

Részben igazad van,meg nem is !

Ahány magyar ember létezik a földön,az mind másként vélekedik csak
egy a lényeg,hogy békesség ne legyen és ha lehet akkor ellopjuk ami a kezünkbe
kerül!A magyarok 90%-a gyökér!

Tartalom átvétel Tartalom átvétel