Jenő aszongya kilakoltat

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat
Manninger Jenő kilakoltat

Fideszes országgyűlési képviselőnk privát(!) oldalán jelenti be, hogy kevés a pénz ezért mostantól embereket fog az utcára rakatni. Egy képviselőtől ismerjük el azért ez nem kicsi bátorság. A Fidesz országos kampányát hűen kiszolgálva mindent a kormányra ken. Csak akkor miért is Jenő a zalai megyegyűlés elnöke? Lehet ha nem a Fideszt szolgálná oly hűen hanem választóit akkor értené is ezt a kérdést?

(a fotóra kattintva eredeti méretben is megnézhető az)

Jenő szövege:
Több lehet a kilakoltatás a megyében

Egyre több családot kell a tavaszi hónapokban kilakoltatni az önkormányzati bérlakásokból Zalában. A megye költségvetését pénteken fogadta el a közgyűlés, melynek értelmében, több mint 1 milliárd forintos hiánnyal számolnak az idei esztendőben. A megyei közgyűlés elnöke szerint ennek köszönhetően nemcsak a bajbajutott családokon nem tudnak segíteni az idei évben, de komoly aggodalomra ad okot például a megyei fenntartású intézmények finanszírozása is.
Nagykanizsán a Citromszigetnek nevezett önkormányzati bérlakás tömbben összesen csaknem 60 hátrányos helyzetű család él. Közülük egyre kevesebben tudják kifizetni a havi 12-13 ezer forintos lakbért. A ott élő családok közül 50-nek van több hónapja halmozódó tartozása. Az önkormányzatok az idei költségvetés ismeretében képtelenek segíteni a bajbajutottakon.
Manninger Jenő a Zala Megyei Közgyűlés elnöke a Hír TV híradójának elmondta: a Zala Megyei Önkormányzat 2010-es költségvetésében másfél milliárd körüli lesz a hiány. 1,2 milliárddal kap kevesebbet a megye, mint 2009-ben, azt lehet mondani, minden túlzás nélkül, hogy a kormány brutális támadást intézett az önkormányzatok ellen, hiszen egy 1,2 milliárdos hiány az nem gazdálkodható ki.
110 millió forint. Ennyi tartozása van a kanizsai Citromszigeten élő 50 családnak. A fenntartók szerint ennek a töredékét tudják csak beszedni a következő évek során. A teljes összeghez biztosan nem jutnak hozzá. Kámán László a nagykanizsai Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója elmondta: a tartozások egy része az göngyölt tartozás, tehát akár 10 éves adósság is lehetséges. A végrehajtási eljárások folyamatban vannak, de az önkormányzatnak reálisan annyi esélye van, hogy körülbelül a negyedéhez hozzájuthat valamikor.
A téli hónapokban nem lakoltatják ki az önkormányzati lakásban élőket, de félő, hogy a tavaszi hónapoktól egyre több olyan család élhet fedél nélkül, amiért képtelenek fizetni még a minimális lakbérüket is. Sokan akkor sem tudják kiegyenlíteni a számlát, ha a 12-13 ezer forintos lakbér mellé még további 3-4 ezer forint önkormányzati támogatást kapnak.
==eddig Jenő==

Ugyan ezen a napon Nagykanizsán a (kitt ide) Jenő alá tartozó fideszesek Jenőt kompenzálandó azt jelentik be, hogy az önkormányzat "több lehetőséget is biztosít a krízishelyzetbe került lakáshiteleseknek".
Így mindenki azt kapja amit hallani akar.

Megteheti.

Megteheti.

Nem választottuk meg a Manningert 4 éve

Csak ránkeröltette magát.Nem volt választás 4 éve, azt mondták akár tetszik akár nem csak ezekre lehet szavazni, visszahivás nincs. Ez nem választás, ez csak szavazás, vagy még az se.

Javaslat Jenőnek

Jenő ne vegyél már fel öt-hat helyen fizetést miközben sehol sem dolgozol és a keszthelyi Fő térre sem kell feleslegesen 1 milliárdot költeni és máris minden probléma megoldódik.
Egy másik lehetőség az, hogy senki se szavazzon a Jenőre, azaz most már tényleg zavarjuk el.

Juj, csúnya bácsi!

Hát ne sazvazz rá, ha ennyire fáj neked Jenő! Szavazz a kommunistákra, tök jól megy az ország úgyis, nem igaz? Hajrá maszop.

A Jenő csődtömeget hagy maga után a megyei önkormányzatnál

Ha azt akarod, hogy folytatódjon a megye vagyonának elherdálása hát akkor szavazz kommunista barátodra Jenőre. A Jenő a megyei önkormányzatnál legalább akkora csődtömeget hagy maga után mint a Gyurcsány országos szinten.

A Jenő talán nem kommunista?

Kommunisták veszik körül a Jenőt is, az ő szekerüket tolja. Így ha azt mondom ,hogy ne szavazzunk a Jenőre ezzel a kommunisták ellen beszélek.

Kommunista?

Legfeljebb a Thürmer Gyula...
Ha a maszopra céloztál,tévedsz.
Nem kicsit....

Goebbelst kompenzálandó

Egyértelmű, hogy félreértetted. Szeinted mióta van a megyei önkormányzatnak bérlakástömbje Nagykanizsán? A cikk összemos két hírt. Az egyik hír az, hogy a megye szarban van. És valójábban eddig Jenő.
A másik hír az, hogy nem csak a megye van szarban, hanem a többi önkormányzat is, így a nagykanizsai is, amelyikhez valójában a probléma tartozik. Merthogy a Citromsziget a Nagykanizsai önkormányzat ügye, nem a megyéé.
A Hír TV Híradójában megnézheted, mi a helyzet pontosan.
Nézd meg itt!

noe képe

És ezt Jenő sem tudja?

a saját oldalán a manningerjeno.hu-n írja ő ezt.
Lehet, Jenő már Nagykanizsán is polgármester csak előlünk titkolja.

Dehogy írja!

Olvasd el mégegyszer! Egy szó nincs erről. Jenőt arról kérdezték, hogy mi van a megye költségvetésével, mennyivel nyúlja le a kormány az önkormányzatokat, már megint. És reméljük, utoljára.

Rudolf János képe

Akkor ez nincs is a Jenő magán(!)oldalán?

vagy most a Viktor Hirtv-je passzol a mi Goebbelsdoktorunkhoz? :)
Melyik ujjadat harapod?
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Aki nem fizet, az jogtalan használó!

Már bocsánat, de mi az, hogy "bajba jutott családok"? Ennek olyan ize van, hogy önhibájukon kivül vannak ebben a helyzetben! A lakbér, az lakbér! Benne van a nevében, hogy egy bérbe adott objektum használata ellenszolgáltatásért! 12-13 ezer forintos lakbér? Nem sámli! Nos, ennyiért még meg sem mutatnám azt a lakást, amit ki akarnak bérelni! Az meg egyenesen vérlázító, amikor hallom, hogy "hátrányos helyzetű családok". Vizsgálta már ezt valaki? Ezeknél a családoknál majdnem mindenki dohányzik és sokan isznak! Ne vegyük a piat figyelembe, csak a cigarettát: mondjuk napi 300 Ft-al ami ugyebár.... Na, ez 9000 Ft/hó 1 személynél! Rendszerint azonban egy egy ilyen családban, 2 vagy 3 személy is dohányzik (ha nem több).......

Akkor most miről van szó? Nos, én speciel utálom a fideszt,
de ha igazuk van, akkor az van! A világ nem szeretet otthon,
és azért nehogy már az adófizetők pénzén lakjanak ott a bérlők!

oregember képe

Kedves vendég!

Nézd végig a videót. Megrázó.Amikor egy családfőnek ki kell mondani azt a borzasztó dolgot,hogy nem tudja tovább eltartani a családját, beteg v.fogyatékos gyermekét az nagyon nagyon rossz.Természetesen igaz amit mondtál a lakbér az lakbér.Nyilván vizsgálni kell az életkörülményeit és ha nem iszik, nem dohányzik, nem játékgépezik akkor az államnak segíteni kell.Rengeteg helyről lehetne még pénzt szerezni.Van it zalában olyan önkormányzat ahol alufelnis sötétített üveges kisbuszt használnak a képviselők rendszeresen magáncélra,avval vitetik a családjukat a reptérre, avval járnak be dolgozni stb.De milliárdokat lehetne megtakarítani a grippeneken is a honvédelmi minisztérim milliókat költött italra százmilliókat utazatásra és egyáltalán mi keresnivalónk van nekünk Iránba Afganisztánba stb.Én nem utálom a fidesz se az mszp se utálni egyiket sem utálom,feltételezem a jobbító szándékot minden szavazóról(a politikusaikról nem), csak tévuton járnak.A nemzeti út a Jobbik út.
öregember

Ez így azért

nem korrekt! A pazarló igazgatás az egy, de ezeket a személyeket mi választjuk meg erre a posztra! Az kellene azonban vizsgélni, hogy egy egy ilyen "lecsúszott" család mitől és hogyan került olyan helyzetbe amilyenbe van! A tapasztalatom szerint bizony 95%-ban önhibából kerültek oda ahol most vannak!

Pár példa: azok a családok akiket többször is elöntött az árvíz de ismételten árterültere épitkeztek (s épitkeznek), azok a csakádok amelyek beugrottak kétes kimenetelű devizahitelekkel finanszirozott kocsi, ház, vagy lakásvásárlába, azok a családok emelyeknél a környezetükben megszünt munkalehetőségek esetén, nem hajlandók máshova költözni vagy távolabbra ingázni, netán külföldön munkát vállalni, s a legtöbben bizony (valljuk be!) képzetelen munkaerőként gyakorlatilag nulla esélyük van a munkaerőpiacon, de inkább elsűlyednek az önsajnálatba és depresszióba, ahelyett hogy előre néznének, képeznék magukat, vagy oda mennének ahol munka van!!

TUDOM EZ NAGYON NEHÉZ, DE ÉN MÉG 53 ÉVESEN IS KÉPZEM MAGAM A SZAKMÁIMHOZ (!), HOGY NE ÉRJEN MEGLEPETÉS!HÁROM SZAKMÁM VAN, DE MOST PL. EGY NEGYEDIKBEN DOLGOZOM AMI NEM IS SZAKMÁM, IGY TEHÁT NEKEM NE MONDJA SENKI, HOGY NEM LEHET TANULNI ILYEN KORBAN!


Miért kéne akkor a társadalomnak vállalni ezekért az emberekért a felelőséget? Miért kellene nekem, neked vagy sokaknak dotálni az ilyen emberek felelőtlen életviteléből következő szegénységet, nyomort? Ha meg önhibáján kivül alakult igy, -van ilyen is-, akkor fogjon hozzá munkát keresni. Bérlakások vannak máshol is, de munka nem mindenhol van!(Én annak idején (2 kisgyerekkel), a komplett családommal kerekedtem fel, mert nem nyugdotam bele abba amit környezetem nyújtott!)

A lecsuszás oka a Manniger felelőtlen gazdálkodása

Önhibáról nem beszélhetünk, hiszen egyértelmüen a Manninger a felelős a történtekért. Ne próbáld lehazudni a csillagokat is az égről.

Kedves vendég!

Egyet mindenkinek tisztáznia kellene magában! Bármelyik ideológia, bármelyik politika vagy politikus mond valamit, legyen az jobb, bal vagy közép, esetleg ultra jobb, netán kommunista, eleve mi magunk felelünk azért amit követünk és hogy mit hiszünk el ebből!

Ha engem valaki félreinformál, de aláirok valamit, pl. egy deviza hitelt, vagy egy olyan munkaszerződést ahol kettős könyveléssel lenyomják a bérmet (aztán nem lesz a nyugdijam semmire sem elég, ha lesz egyáltalán), ÉN MAGAM FELELEK A HÜLYESÉGEMÉRT! Azt kellene végre mindenkinek megérteni, hogy ez már nem az a világ, ahol az állam mindenhatósága érvényesül, ahol az állam megmondta, hogy az ovodától a nyugdijig mi a dolgod és mit kell tenned, fizetned, vagy enned!

Szerencsére ez a világ a tervgazdálkodási agóniájával már elmúlt, és éppen itt az ideje hogy a lakosság felnőtté váljon 20 év után! Nem lehet vakon egy Gyurcsányt, vagy egy Orbánt követni! Nem szabad sem álfasiszta gárdáknak, vagy neonáci jobbikoknak bedőlni, mert ilyen már volt a történelemben és alaposan megjártuk! Aki meg bedőlnek ilyen Manningereknek azok meg is érdemlik! Ma amikor, az internet már az ovodába is befészkelte magát, csak egy kattintás, hogy a pontos információkat megkaphassuk!

"MONDOTTAM EMBER KÜZDJ ÉS BIZVA BIZZÁL!

M A G A D B A N <--- ez kimaradt! Ma nagy divat mindig másokban keresni a hibát!

noe képe

Csurka szerint a huljon a

Csurka szerint a huljon a férgese javítja a magyarság génállományát.A jobbiktól írók ezt szépen demonstrálják is,gondolom gyerektelenűl.

oregember képe

Csurka szerint

Árnyékra vetődtél mert Csurka olyan messze van a Jobbiktól ( amióta elborult az agya általában a nemzeti érzelműektől)mint Makó Jeruzsálemtől(bár mostanában ahogy makói ismerőseimtől hallom erősen közeledik a város Jeruzsálemhez).A jobbik irók is csalédosak , nekem 2 lányom is van akikre büszke vagyok.
öregember

pape képe

A szólás eredete?

A hozzászólással egyet értek.Csak a történetiság kedvéért:

"A szólásban szereplő Makónak semmi köze az általunk ismert dél-alföldi városhoz, annál inkább egy Borissza Makó nevezető magyar vitézhez. A "messze van, mint Makó Jeruzsálemtől" szólás ugyanis a keresztes hadjáratok idején keletkezett.

Makó vitéz 1217 - ben II. András királlyal indult a Szentföldre. A magyar sereg bérelt velencei hajókon utazott. Makó vitéz a hosszú út fáradalmait tüzes borokkal feledtette. Amikor végre egy szép várost pillantott meg, melynek tornyairól a kereszt jelei intettek feléje, azt hitte, elérték Jeruzsálemet, és nyomban imádkozni kezdett. Pedig csak Spalato (Split) volt az. Így lett Makó vitéz a magyar keresztes had máig legismertebb katonája."

Persze ettől még Makó közelíthet Jeruzsálemhez és Csurka sem feltétlenül kell a Jobbiknak!
-pape-

Rudolf János képe

Ez tetszik :)

kösz!

matyas képe

Igazad van!!!!

Hullik is, de a kar egyreszt a meg nem született, masreszt az orszagot elhagyo, harmadreszt a ujjonnan jövö, negyedreszt a marado.
Nagy siker!!!
matyas
Ui: Ez mar reges reg nem politika, hanem teny!

Egyik fideszes kilakoltat

Egyik fideszes kilakoltat közben a másik segítséget ígér
Manninger Jenő Zala Megye Fideszes elnöke a privát oldalán jelenti be, hogy kanizsai Citromszigeten élő 50 családnak mennie kell, miközben ugyan ezen a napon a Kanizsai városvezetés meg azt mondja, hogy az önkormányzat "több lehetőséget is biztosít a krízishelyzetbe került lakáshiteleseknek". Így mindenki azt kapja amit hallani akar.

Manninger Jenő bejelentése ide kattintva olvasható, az önkormányzati bejelentés meg itt alább:

Nagykanizsa önkormányzata több lehetőséget is biztosít a krízishelyzetbe került lakáshiteleseknek. A bajba jutottak egyfelől vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, de el is adhatják ingatlanjukat a városnak. Ez esetben viszont csak bérlők maradhatnak.

Január elsejétől már igénybe vehető a kanizsai önkormányzat által biztosított úgynevezett krízistámogatás, amelyet kizárólag azok a bajba jutottak igényelhetnek, akik a gazdasági válság óta 2008. szeptember 30-át követően kerültek nehéz helyzetbe.

- A rendelet pontosan körbehatárolja, hogy kik részesülhetnek támogatásban - mondta a szociális osztály vezetője, Maronicsné Borka Beáta. - Elsősorban azok jelentkezését várjuk, akik a fenti időpont óta elvesztették munkájukat vagy a lakáshitelük törlesztő részlete 25 százalékot emelkedett, illetve akik nem jogosultak áthidaló kölcsönre.

A vissza nem térítendő támogatás kapcsán fontos megjegyezni, hogy csak azok élhetnek vele, akiknek még nincs felmondás alatt a hitelszerződése. A jogosultak maximum 6 havi törlesztő részletet, de legfeljebb 200 ezer forintot kaphatnak az önkormányzattól, mely az idei évre 30 millió forintot különített el e célra.

Maronicsné Borka Beáta elmondta: azok számára, akik ennél is szorultabb helyzetbe kerültek, s lakásukat árverezés fenyegeti, még egy lehetőséggel élhetnek, felajánlhatják megvételre lakásukat az önkormányzatnak. Így elkerülhető, hogy utcára kerüljenek, hiszen bérlőként a lakásban maradhatnak. Ez utóbbi lehetőségre 50 millió forintot különített el az önkormányzat.
Mint megtudtuk: a két rendeletet a közelmúltban az összes helyi bankfióknak megküldte a hivatal, hiszen a rászorulók körét elsősorban a bankok ismerik, ám ettől függetlenül személyesen is lehet érdeklődni a hivatalban.

Rudolf János képe

Te hányat ismersz közülük?

csak mert ilyen bátran mondod, hogy isznak meg cigiznek.
(csak halkan kérdem: tudsz róla, hogy ebben az országban 600ezer gyerek jelenleg alultáplált? Ja értem, ezt az egysejtűket etető kurucinfo nem írja a mónikasó meg már értelmiségi műsor..)
Az meg eszedbe sem jutott gondolom, hogy Manninger NEM véletlen ezt a bizonyos "Citromszigetet" említi meg mikor nyilatkozik.. hisz zalába máshol már nincs is gond csak ott annál a pár lakásnál.. csak erre kéne 1milliárd..
Látod ennyire egysejtű vagy, azaz ennyire könnyen lehet téged 1db 1soros hírrel is már átcseszni ;)
Nem érted mi? (és szavazhatsz? hogyhogy?)
------------------------------
www.RudolfJanos.hu

Tartalom átvétel Tartalom átvétel