Papp Gábor: Elég a mutatványokból!

PDF változatOldal küldése ismerősnekNyomtatóbarát változat
Papp Gábor: Elég a mutatványokból!

Június 4-én tartott sajtótájékoztatót az EP-választással kapcsolatban Papp Gábor, a Fidesz hévízi csoportjának vezetője, ahol köszönetet mondott az aktivistáknak, valamint a lakosságnak a nagy mennyiségű szavazócédula összegyűjtéséért, leadásáért.

Rámutatott: Hévíz polgárai a kopogtatócédulák gyűjtése során is bizonyították polgári gondolkodásukat, hova tartozásukat, s mint mondta: bízik abban, hogy a június 7-ki választáson is érvényesítik akaratukat, nyomatékosítják a gyűjtés során már kifejezett politikai véleményüket.

Az elnök elemezte a hévízi városvezetők részéről jelentkező baloldali és liberális politikai „mutatványokat”, figyelmeztetve a jelenlévőket és a vendégeket: az a fajta kampányolás, melyet a polgármester vezetésével végez több városi képviselő és intézményvezető, ne tévesszen meg senkit se.
A Fidesz Hévíz csoportja és a hévízi polgárok számára eddig is egyértelmű és nyilvánvaló volt, hogy Hévíz vezetésének döntő része baloldali erőket és eszméket képvisel, a még kormányon lévő MSZP és a liberális SZDSZ politikájával ért egyet.
A politikai hova tartozás természetesen megérthető és elfogadható. De kizárólag akkor, ha a véleményeket a megfelelő helyen és a megfelelő módon nyilvánítják ki.
Hévíz esetében felháborító és megengedhetetlen, hogy a település és a gyógykórház vezetője, a várost, illetve az általa vezetett céget, intézményeket egyes politikai érdekeknek rendeli alá, mi több: az elmúlt időszak példáit látva a jelenlegi kormánypárt Európai Parlamenti kampányát segíti és szolgálja ki.
Sajnálatos az is, hogy immár hosszú évek óta minden városi rendezvényen, jelentős városi ünnepen, ugyanezen jelenleg még kormánypárt képviselői mondanak ünnepi beszédet, avatnak és szónokolnak.
Ez már önmagában is felháborító.
Mindenek fölött, azonban megbotránkoztató, hogy legutóbb a pünkösdi ünnepet, a keresztény-keresztyén Magyarország egyik legszentebb, legszebb és legnemesebb ünnepét sajátították ki és alacsonyították politikai rendezvénnyé.
Pünkösd előtt, pénteken a városi ünnepi rendezvény megnyitójának az MSZP frakcióvezető helyettesét kérték fel ismét.
Pünkösd napján pedig az MSZP Európai Parlamenti listájának a vezetője tartott kampány rendezvényt.
A Fidesz Hévízi csoportja ezért ez úton is felszólítja a város és a gyógyfürdő kht. vezetőjét, hogy egyszer s mindenkorra hagyjon fel azon törekvéseivel, hogy a hévízi polgárokra és a városban tartózkodó vendégekre erőszakolja ordas politikai nézeteit.
Papp Gábor a június 7-ki szavazáson való részvételre is buzdított.
Véleménye szerint pillanatnyilag egy nagy tapasztalattal rendelkező politikai erőre van szüksége az országnak az irányítás tekintetében, ezt az erőt pedig a Fidesz-KDNP pártszövetség birtokolja.

Elég a mutatványokból!

Győzzön tehát a következő választásokon is a Jobbik, vegyük vissza a hazánkat, és számoltassuk el a húsz év nemzetrablóit, töltsük meg velük a börtönöket vagy nyissuk meg számukra a kőbányákat, hogy végre hasznára is lehessenek a nemzetnek!

Basta la facia!!!!

Erre a figurara egy beteg kutya setaltatasat sem biznam ra.

büfffff

teccik vagy nem teccik kedves urak, Papp Gábor polgármester lesz. Megnyugtató, hogy a dolgok rendjén mennek, Ti meg csak itt rosszindulatúan böfögtök bele a nagyvilágba. Egyébként miből gondoljátok, hogy bárki kiváncsi a véleményetekre???

EP-választás: magas

EP-választás: magas részvételi arány Zalában - értékelés Keszthelyről és Hévízről
2009-06-08. 08:49:30

- Jó eredménynek tartom, hogy Zalában az országos átlagnál magasabb volt a részvételi arány az Európai Parlamenti választáson. Különösen igaz ez Keszthelyre. Megyei szinten 63,13 százalékos támogatottságot élvezett a Fidesz-KDNP pártszövetség. Hévízen 66 százalékos, Keszthelyen 62,86 százalékos volt a Fideszre szavazók aránya.

Örülünk az eredménynek, bár azt kell mondanom: ünnepelni nincs okunk, hiszen a választások eredménye, azaz a kormányzó párt és liberális támogatóikra leadott szavazatok száma az ország állapotát is mutatja – mondta az eredmények nyilvánosságra hozatalát követően Manninger Jenő térségi országgyűlési képviselő.
Jelezte: a Jobbik szereplése számára nem volt meglepő. - A térség falvait járva számos helyen észleltem a Jobbik előretörését. Különösen ott, ahol közbiztonsági, kisebbségi, szociális problémák tömkelegével küzdenek a települések lakói. Ezen problémáknak megjelenésének és a kormány tehetetlenségének egyenes következménye a Jobbik előretörése. A szocialista kormány ugyanis nem tudott választ adni sem a kisebbségi, sem a szociális, sem a közbiztonsági problémákra, így ők a felelősek azért, hogy az említett problémák ilyen súlyosan jelentek meg a közéletben.
Manninger Jenő szerint minden egyes párt, így a Fidesz számára is fontos, hogy minden eddiginél komolyabban vegye ezeket a kérdéseket. Hangsúlyozta: a Fidesz már az elmúlt időszakban is sokat foglalkozott a problémával.
A képviselő rámutatott: a választási eredmények összességében helyi szinten is megmutatták, hogy szükség lesz előre hozott választásokra, hiszen az MSZP immár illegitim párttá vált.
Országos szinten is kimagaslónak értékelte a hévízi 51,3 %-os részvételi arányt és a 66 %-os Fidesz-győzelmet Papp Gábor, a Fidesz hévízi csoportjának vezetője. Kiemelte: a fürdővárosban sikerült kiharcolni a kétharmados többséget. – Egyértelműen tapasztalható, és az eredmények bebizonyították mindenkinek, hogy a hévízi polgárok többsége nem kíváncsi a baloldali liberális nézetekre és azokra sem, akik jelenlegi hatalmukból eredően rákényszerítik a városra baloldali barátaikat és nézeteiket – mutatott rá.

forrás: www.monitormagazin.hu

poresz56 képe

fél igazság

Igen, ha ennyire jól mennek dolgaink és csak a jelenlegi parlamenti pártok és "HOLDUDVARUK" dönthetnek sorsunkról!?.
Azért a másik 50% aki nem szavazott és nem hajlandó különböző hazugságoknak bedőlni, nem tudom, meddig maradhat, így és meddig lehet távol tartani őket az urnáktól.
Ha ez a trend marad, akkor Hévíz kistérsége, ismét Keszthely kistérsége lesz, Úgy tűnk ehhez minden felhatalmazást meg fognak kapni Papp Gábor személyében.
Az se számít, ha a Zalai Balaton partról minden munkaképes lakos és "KIS"vállalkozó tönkre megy, ellehetetlenül elköltözik.
Nem kell szálloda, nincs szükség idegenforgalomra.
Manninger Jenő tejhatalmú urává válik térségünknek és nagyobb hatalma lesz, mint az „átkosban” bármelyik pártvezérnek volt.
Kérdés, már most is nem e ezt képzeli magáról.

poresz56 képe

fél igazság

Hogy Papp Gábor a FIDESZ színeiben akár még Országgyűlési Képviselő is lehet, azt nem kétlem.
A szavazó fülkében meg majd eldöntik, ki is lesz Hévíz Polgármestere.
Azért mérget ne vegyél rá "te" se. Semmi se biztos.

Ui: Talán "TE" vagy az a vállalkozó aki "vezéretek" utasítására a hatszázezret leperkálja.

és a tiedre

te szánalom
kit érdekelsz
attól félek ha élóben találkozunk lehánylak

snuker

Uraim!

Már megint, még mindig!!!!!!!
Mi az alap probléma. A pap Gabor? a Manninger, a Pálinkás? a Gyurcsány? NEM. Ezek a figurák CSAK megtestesitik azt a politikai nihilizmust ami az ország tragédiája. Értsük meg végre, -vagy csak nekem tiszta-, hogy EZ a politikai bagázs, ez a politikusi csűrhe a gond, nem a pártok. A pártok csak megjelenési formájuk ezeknek a trógereknek. És ez a csürhe, mindaddig tud hatalmon maradni, a hatalommal visszaélni, hazudni, csalni, lopni, AMIG a jók, azaz TI, MÉLYEN TISZTELT KESZTHELYI ÉS HÉVÍZI ÁLLAMPOLGÁROK, ezt hagyjátok.
Miattam hagyhatjátok, mert engem már nem érdekel, sőt nem is érint.
Hagyjátok a Vértest a farka emlékeivel érvelni, a Hegedűst tovább lopni, a Pappgábort tovább böfögni, a Manningerpálinkást lopni,hazudni, a Ruzsicsot erölkődni, érvelni,uralkodni.
A döntés, a változtatás lehetősége a TI kezetekben van. Ha nem álltpk fel, nem valsztatok ki magatok közül egy arra érdemes személyt, akkor a változásra esély sem lessz.
zrinyiutca

poresz56 képe

fél igazság

Hosszú "hallgatás" után végre van véleményed!!
Hidd el ezt akarták elérni, mindegy melyik oldalon állsz, ellehetetleníteni, megnémítani, mindazokat akik "MÁSKÉN" gondolkodnak /Rudolf, Polgár, Mátyás stb./ Név nélkül persze könnyebb, de vajon milyen "EMBEREK" azok, akik nem merik még magukat se vállalni.
Ha nem folytatod azt a "TEVÉKENYSÉGET" ami csak nevedhez, és hozzád köthető és "FÉLREÁLLSZ", akkor megint azok győznek akik "SŐTÉT" sunyi, aljas mutyizós lenyúlós alakok irányítanak "VEZETNEK" bennünket.
Meggyőződésem a DÖNTÉS nem az "Ő" kezükben van!!

Merleg.

Ha a valasztas eredmenyet nezzük a legnagyobb mutato most a reszveteli arany volt. A valasztok 36%-a szavazott a multkori 42 vel szemben ez közel 20%-os csökkenes. Es ez a tavolmaradt tömeg a jelenlegi politikai stilust velemenyezte. Es ez sulyos velemeny. Az mandatumok kiosztasa meg olyan amilyen a politikai munka eredmenyessegeert jar. A jobbik eredmenye nem a szelsöjobb eredmenye, hanem az uj erö, az uj stilus keresese. Inkabb szavaztak az ismeretlen ujra, mint az ismert sz@rokra. Es ez is sulyos velemeny. A Morvai Krisztina azzal nyert, hogy Magyarorszag a magyaroke. Hangzatos, de lassan üres duma. Azokkal nem törödik senki, azokat nem sajnalja senki akik 90 ota a labukkal szavaztak es elmentek. Veluk nem is kell törödni, de annyi azert megjegyzendö, hogy a maradok ertekeböl hianyzik a tavollevök nivellacioja.
Dicsöseg es tisztelet a maradoknak, de lassan mar a meleg sz@rt is kiedoztatjak a seggük alol, mar nincs mit elvenni, mert fizetes nincs, a rezsi magasabb, a megelhetes egyre dragabb, fogyasztani meg nincs miböl.
A szomoru, hogy ez a mostani erdmeny mar az antalkormany alatt prognsztizalhato volt. A kerdes csak annyi, hogy van-e meg lejebb? De ameddig egy libatolvaj a miniszterelnök addig ugy latszik van.
zrinyiutca

Helyesen, helyesírási hibák nélkül.

Ha a választás ered menyet nézzük a legnagyobb mutató most a részvételi arany volt. A választok 36%-a szavazott a múltkori 42-vel szemben ez közel 20%-os csökkenés. Es ez a távolmaradt tömeg a jelenlegi politikai stílust vele menyezte. Es ez súlyos vélemény. Az mandátumok kiosztása meg olyan amilyen a politikai munka eredményességéért jár. A jobbik eredménye nem a szélsőjobb eredménye, hanem az új erő, az új stílus keresése. Inkább szavaztak az ismeretlen újra, mint az ismert sz@rokra. Es ez is súlyos vélemény. A Morvai Krisztina azzal nyert, hogy Magyarország a magyaroké. Hangzatos, de lassan üres duma. Azokkal nem törődik senki, azokat nem sajnálja senki akik 90 óta a lábukkal szavaztak es elmentek. Velük nem is kell törődni, de annyi azért megjegyzendő, hogy a maradok, értékéből hiányzik a távollevők nivellációja.
Dicsőség es tisztelet a maradóknak, de lassan már a meleg sz@rt is kikoboztatják a seggük alól, már nincs mit elvenni, mert fizetés nincs, a rezsi magasabb, a megélhetés egyre drágább, fogyasztani meg nincs miből.
A szomorú, hogy ez a mostani eredmény mar az Antal kormány alatt prognosztizálható volt. A kérdés csak annyi, hogy van-e meg lejjebb? De ameddig egy liba tolvaj a miniszterelnök addig úgy látszik, van.
zrinyiutca

Enni vagy nem enni.

Ha egy etteremben 6b fele kajabol van valasztek, nekem het lehetösegem van. A 6 ha nem tetszik, jön a 7., nem fogok enni.
Ez a mai politikai helyzet elfogadottsaga. Az orszag 64%-a az etlap megtekintese utan a tavolmaradas melett döntött. Nagyon fel kene kötni azt a konyhakötenyt, hogy ujra az etterembe lehessen csalogatni a "vendegeket" es ujra piackepes jol müködö etterem lehessen ez a lepusztult ocska hely.
Mellekesen vendegkem a meleg sz@rt nem kikoboztatjak, hanem kiadoztatjak a seggetek alol.
Egyebkent meg ha van pofad belepancsolni mas velemenyebe akkor ird oda a neved te bunko zugfirkasz.
zrinyiutca

fél igazság

Sajnos még így is maradtak ékezetbeli hibák/majd nyelvészünk talán segít/.A tartalmi részét, azért aki akarja, érti,talán még mégis értette.
Azért az elvitathatatlan a 3 igenes választás óta lényeges elmozdulás történt nem csak a százalékos arányt tekintve. A FIDESZ továbbra is hozta a megszokott "SÜKETELÉSSEL"a formáját.
Az hogy a Jobbik eredménye nem a szélsőjobb eredménye az biztos. Szerintem, aki még mindig elment szavazni és bízik valamiben, talán a "VÁLTOZÁSBAN" az a Jobbikra szavazott, a cigánykérdéstől függetlenül.
Kérdés ez mire lesz elég a következő választáson, hogyan találják meg a 20 éve hatalmon lévő Manninger, Pálinkás, Szalóki, Vértes, Papp, stb. /ellenfeleit/.Csak féltve jegyzem meg "PARTNEREIT".
Antali örökséggel, 2006-ban Manningerrel az élen, amit Gyenesdiáson műveltek az felháborító, ha azt tudják folytatni, akkor tényleg minden, marad a régiben, semmi nem változik.
Az is tény Magyarország "MSZP" összes miniszterelnökét tekintve, még rosszabb a helyzetünk.

?

Papp Gábor nem MIÉP-es?

Elég volt

Elég volt Papp Gáborból ! Tűnjön el Pálinkás és Manninger haverjaival együtt. Kártékonyak.

A sokkal kártékonyabb

A sokkal kártékonyabb szadeszos és maszopos elvtársak nem zavarnak?

Tudatosan

Szar helyett szart ? Jó alternatíva .

pillanatnyilag

nem a szadesz és mszp kezében van a hatalom a városban
ezek a fideszes trógerok lopnak most itt

a városról beszélünk elsősorban ezen a portálon
fideszes elfogultkám
és igen zavarnak azok is
téged zavarnak-e a fideszes trógerok itt keszthelyen vagy minden rendben van????

A hévízi Vértes Árpi talán átlépett a szadeszból a fideszbe?

Mert itt kizárólag Hévízről van szó, de látom te is szövegértési problémákkal küzdesz, vagy az a fajta mosott agyú komcsi vagy, aki csak a másik oldalra tud mutogatni, de a fától az erdőt azt nem látja.
üdv: egy véletlenül sem fideszes

fideszeském

az hogy én komcsi lennék nagyobb sértés mintha az anyám szidnád
nem látsz tisztán te is olyan lázadó vagy aki elbujt 90-előtt most meg nagy a szád és müveletlen is vagy
választ várok jól végzi a dolgát pálinkás manninger papp
szerinted igen ahogy látom mert a narancs ködben nem látdz
fidesz tag vagyok te lökött

poresz56 képe

fél igazság

Már bocsi, de ha Hévízről szól a történet és nem a FIDESZ-ről, akkor ki is valójában Papp Gábor? Újságírók előtt talán más nyilatkozott helyette? Nem kell egyik oldalra se mutogatni, de a fától az erdőt meg kellene különböztetni!

poresz56 képe

fél igazság

Tisztelt Papp Gábor!
//Véleménye szerint pillanatnyilag egy nagy tapasztalattal rendelkező politikai erőre van szüksége az országnak az irányítás tekintetében, ezt az erőt pedig a Fidesz-KDNP pártszövetség birtokolja.//
Úgy tűnik Hévízen se érdekes az Európai választás, hogy mit szeretnének elérni az UNIÓBAN az teljesen mellékes, inkább a jól begyakorolt szövegelés a fontos, úgy ahogy térségünkben ez már megszokott.
Azokat a „mutatványokat”, amit "ÖNÖK" produkálnak, tényleg ami ezen /PÁRTSZÖVETSÉG a nagy TAPASZTALATÁVAL/ mutat, elgondolkoztató. Vajon mire lesznek képesek kormányzati szereppel, pláne Polgármesteri pozícióval.
Ébredjenek a Hévíziek is "ELÉGVOLT".

re

mongyon le.... Hajrá Radics Elvtárs

poresz56 képe

fél igazság

//mongyon le.... Hajrá Radics Elvtárs//
Igen egyetértek, csak végre ismerjük meg ezt a "Radics Elvtársat".

Tartalom átvétel Tartalom átvétel