oktatás

Városi pedagógusnap

Ünnepélyes keretek között köszöntötte pedagógusait Keszthely városa szerdán a Balaton Színházban. Az ünnepségen a város kiváló pedagógusai pénzjutalomban részesültek, és többen minisztériumi kitüntetést vehettek át.

89 millió forint támogatás keszthelyi oktatási intézményeknek

Keszthely 89 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a kompetenciaalapú oktatás bevezetésére a Társadalmi Megújulás Operatív Program pályázatán. A projekt 100%-os támogatású, önrészt nem kellett vállalnia az önkormányzatnak a megvalósulásához, sőt a pályázati előkészítő munkálatok költsége is visszaigényelhető.

Szintvizsga a keszthelyi VSZK-ban

Szintvizsga a keszthelyi VSZK-ban

A keszthelyi Vendéglátóipari Szakközépiskolában szakács, cukrász és pincér szakmára készülők körében rendezték meg a tanulmányok egy mérföldkövét jelentő szintvizsgát.Az egész napos gyakorlati program szakmai felügyeletét a vizsgabizottságban is közreműködve látta el a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselete.

15 éves a hévízi Bibó gimnázium

Tizenöt órás angolóra, napóra avatása, találkozó a hajdani diákokkal és tanárokkal – mindez csak ízelítő felsorolás abból az eseménysorozatból, mellyel fennállásának jubileumát ünnepelte a Hévízi Bibó István Gimnázium. A nagyközönségnek gálaműsort is szerveztek, melyen az egykori és jelenlegi diákok adtak műsort.

Megszűnik a Vajdában az esti gimi

A Zala Megyei Közgyülés 2009. március 18-i rendkivüli ülésén más napirendi pontok tárgyalása mellett, határozatot hozott a keszthelyi Vajda János Gimnázium, gimnáziumi felnőtt oktatás (esti tagozat) megszüntetéséről, valamint a keszthelyi székhelyű Hunnia Húsipari Kft. 50 millió forint kölcsön-kérelméről.

Csökkent a diákbűnözés

- Nem várhattuk meg, míg bűnöző bandák kezdik uralni Keszthelyt, elsősorban a vasútállomás és a Fő tér környékét. Nagyon fontosnak érezzük, hogy megőrizzük a város jó hírét, iskolavárosi rangját. Ezért tizenkét oktatási és nevelési intézmény vezetője, a rendőrség vezetése, szociális szakemberek és a polgármesteri hivatal munkatársai részvételével tanácskoztunk és döntöttünk a tennivalókról - mondta Csótár András, az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke.

Diákbűnözésről egyeztettek

Csótár András (Fidesz), az oktatási és kulturális bizottság elnöke

A diákokat érő utcai atrocitások az elmúlt hónapokban megszaporodtak Keszthelyen, ezért a város oktatási, pedagógiai intézményei a rendőrséggel és az önkormányzattal közösen egyeztető fórumot tartottak csütörtökön, a további esetek megelőzése érdekében.

Tornaterem lesz a moziból

Manninger Jenő (Fidesz) elmondta, hogy a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban nincs megfelelő testnevelési lehetőség, csak kicsi tornaszobák állnak rendelkezésre. A megyei önkormányzat - az oktatási intézmény fenntartója - az iskola által korszerűsítésre, valamint földalatti tornaterem kialakítására benyújtott, félmilliárd forintos pályázatot elutasította, további pályázatokra pedig nincs esély.

Havi 1000-2500 Ft támogatás

Csótár András, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke

Az Oktatási és Kulturális Bizottság az Egészségügyi és Szociális Bizottsággal együttes ülést tartott november 24-én, és határozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat támogatási igényeinek elbírálásáról. A két szakbizottság minden lényeges kérdésben konszenzusra tudott jutni egymással, a határozatukat teljes egyetértésben hozták meg

Nyílt nap a Gondviselés Házában

Nyílt nap a Gondviselés Házában

November 21-én a Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza várta nyílt napon az érdeklődőket Keszthelyen.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel Tartalom átvétel