kurvaország

Balatongyöröki golfpálya, avagy egy igazi természetrombolás újságírók és jogászok felvásárlásával

Jövő tavaszra készül el a balatongyöröki golfpálya. Ennek kapcsán (pontosan az SCD mintáját követve) ez az építtető is pár újságírót kilóra felvásárolva hazugságkampányba kezdett, hogy természetromboló beruházását kedvezőbb színben tüntethesse fel. Mint emlékezetes ezt a területet Kröpfler Úr pontosan abban az időben "fedezi fel" amikor mellettük Réfiék is teljesen büntetlen töltették fel közvetlen a balatoni nádast, hogy aztán azon egy saját(!) campinget kiáltsanak ki. A Castrum Campingtől eltérően azonban Kröpfler meg is vette a területet, ám Ő előbb a bíróságokon osztozkodott - sikerrel. Egy golfpálya hiába olyan, mintha lebitumenezték volna az egész területet, most Dr. Kovács István ügyvéd (Réfi utáni másik keszthelyi önkormányzati képviselő) megbízására még a hazudozást is olvasgatnunk kell.

A balatoni vendéglősöknek elegük van a hadműveletekből

Nem kívánnak álló háborút folytatni a hatóságokkal – hangoztatták a Kereskedők és vendéglátók megyei érdekképviseletének (KISOSZ) somogyi tagszervezetének balatoni szezonnyitó fórumán.

Külföldön terjeszkedne az SCD?

A balatoni ingatlan-panamázásáról elhíresült cég most a külföldi befektetéseivel eteti a hazai sajtót. Mint ismeretes a Balatonnál eddig csak hónapról-hónapra bejelentgette a jövő nagy fejlesztéseit de eddig felmutatni még semmit sem tudtak. Most ezt a hiányt leplezve aktuálisan az origo.hu-val etette meg, hogy miket fejlesztenek Romániában, Bulgáriában.

A kommunizmus áldozataira emlékeztek Keszthelyen

Kommunizmus áldozatai

A kommunizmus áldozatainak emléknapján városi megemlékezést tartottak Keszthelyen. A Fő téri templomban szentmisével kezdődött az ünnepség, majd a templom előtti téren a Nemzeti Kör Dalárdájának énekével, Kalapos István szavalatával folytatódott. A város polgármestere, Ruzsics Ferenc és Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke mondott beszédet.

Félpályás útlezárás Keszthelyen

Útzár

Demonstráció miatt kell félpályás útlezárásra számítani hétfőn délelőtt a 71-es főúton – értesült az Objektív Hírügynökség a Zala Megyei RFK sajtószolgálatától.

Virágzik a korrupció

Transparency International Magyarország Alapítvány

Magyarországon a politikai és gazdasági élet összefonódásából származó és az adminisztratív típusú korrupció egyaránt jelen van – derül ki a Transparency International Magyarország tanulmányából. A jogszabályi környezetet megfelelőnek tartják az elemzők, a gondot inkább a végrehajtás jelenti.

Tartalom átvétel Tartalom átvétel Tartalom átvétel